Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-01 / 153. szám

WDËtj fájdalommal tudatjuk. hog* SZABÓ JANOS nyugalmazott megyei főszámvevő, életének 78. évében, rövid szenve­dés után elhunyt. Minden külön értesítés nélkül hamvasztás utáni búcsúztatása július 3-án du. fél 3 órakor lesz Kaposváron, a Ke­leti temetőben. Gyászolják: fele­sége, Zoltán fia, távoli menye, unokái, dédunokái és rokonsága. * * « Fájdalommal tudatjuk, hogy LEHÖCZ ANTAL nyugalmazott postai vezető kezelő 1978. június 24-én, 82 éves korá­ban elhunyt. Temetése július 3-án, hétfőn fél 2 órakor lesz a Keleti temetőben. A gyászoló család. • * * Fájdalommal tudatjuk mind­azokkal, akik ismerték hogy sze­retett édesapám, nagyapánk és dédnagyapánk, FODOR GYÖRGY életének 82. évében elhunyt. Te­metése július 1-én 14 órakor lesz a toponári temetőben. A gyászoló család. KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS Köszönetét mondunk mindazok­nak, akik szeretett 6 éves fiunk, MAJOR CSABA somogyvári lakos temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal és részvétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család * • ♦ Köszönetünket fejezzük ki mind­azoknak, akik szeretett férjem, édesapánk, • PUSZTAI LAJOS temetésén megjelentek, sírjára vi­rágot hoztak, fájdalmunkat rész­vétükkel enyhítették. Pusztainé és gyermekei Kis családi ház kert­tel, garázzsal, azonnal beköltözhetően eladó. Kaposvár, Vöröstelek u. 24. 17 óra után. (2063) Fonyódligeten, az Akácos út 4. sz. alatt • 106 négyszögölön épült üdülő, teljes berende^ zéssel együtt, a jelen nyaralási idényre igénybe vehetően el­adó. Érdeklődni szom­baton és vasárnap a helyszínen lehet. (36660) Babócsa határában (országút mellett) 3500 n-öl zártkert, szőlővel, gyümölcsössel, alá­pincézett présházzal, berendezésekkel együtt eladó. Érdek­lődni levélben Kepe, 1089 Budapest, Ba­ross u. 121., vagy a 136-181-es telefonon. (7599) Siófok-Kililin a Ságvári E. u. 8. sz. alatti .300 n-öl ikerház építésére is alkalmas közművesített telek eladó. Érdeklődni a fenti címen. (42153) Kadarkát nagyköz­ségben készpénzért, értéken aluL beköl­tözhetően, háromszo­bás ház eladó, 1000 n-öl beltelkeiu Nagy- családos tanácsi ve­vőkijelöléssel, OTP- kölcsönt igényelhet a vételhez. Tárgyal: Fi- lotás Sándor, Siófok, ruskás T. u. 4. TeL: 10-980 ____________(51614) B alatonföldváron, a Balatonszentgyörgyi u. 38. sz. kétszobás, összkomfortos családi ház eladó beköltözhe- tóen._____________(5164B) L onka-hegyen, a Fő út mellett 250—350 négyszögöles hétvégi telkek eladók. Érdek­lődni lehet: Kiss Jó­zsef, Kaposvár, Csa- logány u. 96. (36593) Sürgősen eladó Ba- latonlellén vízparti nyaraló. Csak szemé­lyesen tárgyalok. Cím: Siófok. Erkel F. u. 1. __________________(42152) T amási központjá­ban kétszobás, össz­komfortos, 72 m2-es öröklakást garázzsal, 100 n-öl kerttel elcse­rélném siófoki köz­ponti egyszobás la­kásra. Minden megol­dás érdekel. Ajánla­tokat a siófoki hirde­tőt^ _____________(42151) I gáiban, a Vörös Hadsereg útja 174. sz. alatti 1000 n-öl ház­hely, valamint 700 n-öl szőlőföld, üdülőépítés­re is alkalmas, fürdő­höz közel, eladó. Ér­deklődni lehet Mer- nye, Petőfi u. 4. Dr. Szabó. ____________(2039) R észletre vagy élet­járadékra vennénk balatoni telket esetleg kis épülettel. Levele­ket : '♦■Déli part-« jel­igére, a pécsi Hunya­di úti hirdetőbe. ___________________(2059) K aposváron, a Szi­getvári u. 64. sz. alat­ti házrész eladó. Szo­ba, konyha, spájz, külön WC, faház, kert._____________(36601) K aposhomokon, a Homokos düLőrészben. kb. 200 négyszögöl termő vegyes szőlő, teljes felszereléssel és épülettel eladó. Ér­deklődni : Taszár, 9. ép. 1/1. 7261 Berta. __________________(36603) S ürgősen eladó be­költözhető házrész. Fi­zetési kedvezmény le­hetséges. Kaposvár, Németh István fasor 33. 36607) Mintás párnahuzat Kispárna huzat Mintás kartonruha Bakfis frottír pulóver Nylon harisnyanadrág 60,— Ft 19,60 Ft 100,— Ft 78,50 Ft 28,— Ft Mindig kedvezményes áron vásárolhat, ha felkeresi a Kaposvár, Noszlopi G. utcai Olcsó Áruk Boltját. (40170) Magyar Bőr- és Cipőipari kiállítás Pécs, 1978. június 30-tól július 9-ig A kiállításon bemutatott cipők, táskák, kesztyűk, bőrruházati cikkek a Konzum Szövetkezeti Áruházban megvásárolhatók. Tekintsek meg kirakatainkat, tájékozódjanak! Pécs, Kossuth tér (40160) Â Kaposvári Húskombinát újonnan épülő, korszerű sonka-konzervüzemébe fölveszünk 18-A5 év közötti férfi és női dolgozókat akiket húsipari szakmunkára vagy betanított munkára átképezünk. Várjuk a Somogy megyében lakó, húsipari szakma iránt érdeklődő dolgozók — fiatalok és érettségizettek — jelentkezését. Csoportos jelentkezés esetén buszjáratot biztosítunk. Jelentkezés — személyesen vagy írásban — a húskombinát munkaügyi osztályán, ahol bővebb felvilágosítást is adnak. Cím: Kaposvári Húskombinát, Vörös Hadsereg útja 67—69. (36391) |-'V jArmü y.' íj VW 1306-as motor sebességváltó és hát­só futómű, üzemképe­sen eladó. Megtekint­hető Pécs, Bárány út 3. Telefon: 17-403 UD írsz. Trabant gépkocsi eladó. Ér­deklődni Kaposvár, Damjanich u. 42—46 I. lph. 4. (2066) Balatonfenyvesen, a Kölcsey utca 98. sz. alatt kettőszobás, kom­fortos társas nyaraló- lakrész eladó. Érdek­lődni a gondnokságon, vagy levélben. Pécs, Alkotmány utca 71. IV. 14. Sztankovics. Siófokon kétszobás öröklakás eladó. Bér­lakást megegyezéssel beszámítok, kizárólag fizetőképes vevő sze­mélyes megjelenését kérem. Puskás Tiva­dar u. 4. fdszt. 2. Időpont a 10-980-as te­lefonon megbeszélhe- tő.________________(51615) Siófokon a Balaton­hoz 800 méterre fek­vő, 207 n-ölőn levő háromszobás össz­komfortos (plusz ga­rázs és fáskamra) la­kásomat elcserélném megegyezés alapján siófoki háromszobás összkomfortos, köz­ponti fűtéses, garázsos lakásért II—m. eme­letig. Ajánlatokat a siófoki hirdetőbe. (42125) Eladó kétszobás, hallos, távfűtéses OTP-öröklakás. Cím : Szőke István, Pécs, Petőfi u. 70. VI. eme­let 38. (98108) Elcserélném buda­pesti kétszobás, étke­zős, összkomfortos ta­nácsi lakásomat sió­foki, kertes, tanácsi vagy családi házra. Érdeklődni Siófok, lÖ-205-ös telefonon. Siófok, Nagy Róbert- né, Marx tér 1. Dombóváron a Mol­nár Gy. u. 28. sz. III. em. 14. sz. kétszobás, komfortos lakás OTP- átvállalással, elfogad­ható áron, sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen egész nap. Halász. (2054) Elcserélném tanácsi háromszobás, Össz­komfortos, gázfűté­ses, városközponti, nem lakótelepi, első emeleti lakásomat ha­sonló kertesre. Aján­latokat: 36373. számra, a hirdetőbe kérek. (36373) Azonnal beköltöz­hető kétszobás, gázos, öröklakás eladó Ka­posváron, a Dési Hu­ber István utcában. Érdeklődni: Kapos­vár, Pete Lajos u. 8. Dr. Csóknál. (36540) t db éves üsző és egy választási bikabor­jú eladó. Kaposgyar- mat. Fő u. 20. (2064) Kuplungtárcsa, fék, pofa felújítását csere- darabbal, autóküszöb, fémfékcső minden tí­pushoz kapható. Nagy­kanizsa, Corvin Ottó u. 3/b, Pataki Béla. (51611) Filodendron, 14 le­velű eladó. Kaposvár, 48-as ifjúság útja 29. II. em. 2. (Béke—Fü­redi lakótelep). Makó. (36658) Eladó 20 NB kaptár méh 24 keretes. Becze János. _ Kaposvár, Stromfeld A. u. 4. (36549) NUTRIA tenyészál­lat több színben kap­ható. Telep : Görcs Károly, Szekszárd, Balparászta 16/a. Le­vélcím : Mikes u. 24. 09024) 1 db négyéves kijá­ró tehén választási bi­kaborjával egÿütt el­adó. Érdeklődni Se- gesd, Táncsics M. u. 23. (40162) Kaposvár központ­jában garázs eladó. Érdeklődni : este 7 után, Kaposvár 12-579 telefonszámon. (36608) Fiatalember délután 5 órától bármilyen munkát vállal. Aján­latokat: 36617. számra, a hirdetőbe kérek. (3663(7) Kakukkos óra, beton kútkáva, 220 V-os áramfejlesztő gene­rátor eladó. Karsai, Juta, Dózsa Gy. u. 94. Dolgozókat alkalmaznak A Mecsek-vidéki Vendéglátó Vállalat felvételre keres 2 kony­hai kisegítőt (konyhalányt) Fény étterméhez: Kaposváron a VBKM gyárnál. Ugyancsak jelentkezhet érettségizett fiatal pénztárosi be­osztásba a kirendeltségen. Kapos­vár, Május 1. u. 57. Takarítónőt alkalmazunk napi 8 órával. Jelentkezni lehet ■ So­mogy megyei Tanács Gazdasági Hivatalánál, Kaposvár, Május 1. u. tfl. földszint 1». (40164) NAPRÓL NAPRA Tavaly még újdonság voH a kétféle FABULON NAPTEJ, kétféle erősségű fényvédő faktorral. Azóta ezt a jól bevált napozópárt megszerette a közönség. Most egy harmadik készítmény teszi kellemessé a napozást a FABULON BALZSAM. A FABULON BALZSAM napozás utáni bőrnyugtató: hűsíti és pihenteti a bőrt segít megőrizni a barnaságot Érzékeny bőrűek rendszeres testápolásra is használhatják, mert értékes természetes kollagéntartalma elősegíti a bőr megújulását Napozáshoz; Fabulon naptej Napozás után: Fabulon balzsam Értesítjük t. felhasználóinkat, hogy 1978. július 3-tól augusztus 12-ig aratási ügyeletet tartunk vállalatunk alkatrész osztályán. ügyeleti idő: hétfőtől péntekig 7-től 19 óráig szombatom 7-től 17 óráig vasárnap 7-től 13 óráig jHf (40157) MAI ftf iísor Csiky Gergely Színház: 20 óra­kor: SYBILL. Sopronban. Kaposvár, Vörös Csillag: du. 5 órakor: HATTYÚDAL. Este 7 óra kor: A DAL UGYANAZ MARAD. Szabad Ifjúság: du. 4, 6 és este 8 órakor: MEGHÍVÁS EGY GYIL­KOS VACSORÁRA (14). Latinca Filmszínház: du. fél 6 órakor: SZÖKTETÉS (16). Krénusz kert- mozi: este 8 órakor CIRKUSZ A CIRKUSZBAN. Marcali: EVANS DOKTOR TITKA. BALATONI MOZIK MŰSORA Balatonboglár: du. fél 6 órakor: ROBIN HOOD NYILA. Este 8 óra­kor: BOMBASIKER. Balatonföld- vár (fedett kertmozi) : este fél fi és fél 10 órakor: POLICE PYTHOK 357 (16). Balatonf enyves (fedett kertmozi) : este 8 órakor : MAR EZ IS PROBLÉMA? (14). Balaton- mária: A JAVÍTHATATLAN. Ba- latonlelle (fedett kertmozi) : este 8 és 10 órakor: A DOMINÓELV (14). Balatonszárszó: este 8 óra­kor: EGY ERKÖLCSÖS ÉJSZA­KA (14). Balatonszemcs (fedett kertmozi) : este 8 és 10 órakor : PIEDONE HONG-KONGBAN. Fo­nyód (fedett kertmozi) : este 8 órakor: KIHAJOLNI VESZÉLYT: (14). Este 10 órakor: LUCKY LA- • DY (16). Fonyód (teremmozi): es­te 8 órakor: AMERIKAI CIGA­RETTA (14). Siófok (teremmozi) : du. fél 6 órakor: A NÉMA DOSZ- SZIE. Este fél 8 órakor : TÜL A FÉLELMEN (1*). Siófok (kertmo­zi): este 8 órakor: PILLANGÓ I—n. (18). Zamárdi (fedett kert- mozi): este 8 órakor: MEGHÍVÁS EGY GYILKOS VACSORÁRA (14). TELEVÍZIÓ Budapest 1. 8.28: Műsorismertetés. 8.30: Idő­sebbek is edkezdhetik. 8.35: Ter­mészetbarát. 8.55: Nyári Üttörc Olimpia. 9.55: Tolvajok és fest­mények. 10.55 : Tháliát beiskoláz­zák ... rL50 : Játék a betűkkel 12.15—12.45 : Nyugalmunk érdeké­ben. 15.23: Műsorismertetés. 15.25: Az ifjú Garibaldi. Ólasz film. 16.25: Idesüss 1 16.5Ó: Hírek. 16.55: Moszkva készül az olimpiára 17.10: Kezdőkör. 1(7.40: Rekiámmü- sor. 17.45: Tájak, városok, embe­rek. 16.20 : Főzőcske — de okosan i 18.45: Egymillió fontos hangjegy 19.00: Reklámműsor. 19.10: Cicaví­zió. 19.20: Idősebbek is elkezdhe­tik... 19.30: Tv-hlradó. 20.00: Az írás megmarad. Francia bűnügyi film. 21.30: Közvetítés a Veszpré­mi Tévétalálkozó díjkiosztó ün­nepségéről. 22.10: Tv-híradó 3 22.20: A Veszprémi Tévétalálkoz- díjnyertes filmje. Budapest 2. 20.06: Műsorismertetés. 20.01: An. nie Cordy a párizsi Olimpia szín­padán. 21.00: Tv-híradó 2. 21.20; A szökevény. Csehszlovák film. 21.30—23.25: A zalameai bíró. Spa­nyol film. Jugoszláv tv 16.45: Terülj asztalkám! 17.45: A JNH 31. sportbajnoksága. 19.15: Rajzfilm. 20.60: A megveszett hold Angol film. 22.15: Isztria és fi Kvarner dallamai. 23.24: A leg­fontosabb a szerelem. Zenei mű­sor. Osztrák tv 16.00: A pisztrángtanya. Filmso­rozat. 17.00: Sport abc. 17.30; Ban- gi és a születésnapi torta. 17.55: Jó éjszakát, gyerekek! 18.00: Pa­noptikum. 19.00: Osztrák képek 1*9.30 : Tv-híradó. 19.55: Sporthí­rek. 20.15: Heinz Conrads és ba­rátai. . . 21.40: Sporthírek 22.00; A tigris uszítja a falkát. Film. 23.40: Hírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05 : Műsorismertetés. 8.20 : A mai nap kulturális programjából. 8.25: Lányok, asszonyok. 8.50; Ze­nekari muzsika. 9.30: Nélküle. Do­kumentumjáték. 10.00: Hírek. 10.05: Romantikus kamarazene. 11.01; Rádiószínház. 12.00: Déli; krónika. 12.20: Zenei anyanyelvűnk. 12.30: Magyarán szólva . . . 12.45: Meló­diakoktél. 14.08: 10. Usteri Zenei Napok. 14.30: Az állásidő is pénz! 1<5.00: Hírek. 15.05: Üj zenei új­ság. 15.40: A diplomás. 15.55: Rek­lámparádé. 16.00: 168 óra. 17.30: Glenn Gould zongorázik. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hall­gatóink figyelmébe. 18.30: Hírek. 18.40: Sporthírek. 18.45: Lakodal­mas dalok. 19.20 : Embermesék. 20.20: Köszönöm a beszélgetést. 20.35 : Claudio Abbado vezényli a Londoni Szimfonikus Zenekart. 22.00: Hírek. 22.15: Sporthírek. 22.20: A beat kedvelőinek. 23.05: A hugenották. 24.00: Hírek. O.IO: Melódiakoktél. 1.58: Himnusz. 2.00: Műsorzárás. PETŐFI RÁDIÓ 4.25— 7.50: A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. 8.00 : Hírek. 8.05 : A nemzetközi munkásmozgalom dalaiból. 8.20: Tíz perc külpolitika. 8.30 : Hírek. 8.33 : Most érkezett. . . 8.57: Válaszolunk hallgatóinknak. 9.12: Népzenei hangos újság. 9.52: Hetilapszemle. 9.57: Német nyei- vű hírek. 10.00: Szombat délelőtt. 12.00: Orosz nyelvű hírek. 12.03: Operettmelódiák. 12.30: Hírek. 12.33: Zenekari muzsika. 13.20: Megéri a pénzét? 13.45: Időjárás- és vízál­lásjelentés. 14.00: Magyar opera­énekesek. 14.50: Cigánydalok, csár­dások. 15.25: Orvosok a mikrofon előtt. 15.30: Hírek. 15.33: Napra­forgó. 16.20: Éneklő ifjúság. 16.30: Hírek. 16.33: ötórai tea. 17.30: Köz­kívánatra! 19.22: Jó estét, gyere­kek ! 19.30 : A sivatag éneke. 20.00 : Barátság slágerexpressz. 20.30 : Hírek. 20.33: Sporthírek. 20.33: Rádiószínház. Ranglétra. 21.51 : La­katos Antal népi zenekara ját­szik. 22.30: Hírek. 22.33: Men­delssohn: D-dúr szextett. 23.03: Slágermúzeum. 24.00; Hírek. 0.10: Magyar és idegen nyelvű vízjel- zőszolgálat. 3. MŰSOR 7.30: A szolnoki stúdió szlovák nyelvű műsora. 8.00: Hírek. 8.05: Műsorismertetés. 8.30: Berlioz: A trójaiak. 13.14: Ránki Dezáő és Bartók vonósnégyes felvételeiből. 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismerte­tés. 14.05: Wilhelm Furtwängler vezényel. 15.30: Délutáni hangver­seny. 16.43: Tájkép. 16.48: Doh- nányi: Változatok egy gyermek­dalra. 17.14: Turandot. 18.00: Hí­rek. 18.03: Gondolatjel. 18.57: Két Haydh-vonósnégyes. 19.30: Hírek. 19.33: Századunk zenéjéből. 20.33: Slágerlista. 21.08: James Bowman és George Malcolm hangversenye - 22.11: A Nibelung gyűrűje. 23.00— 23.15: Hírek. Időjárás.

Next

/
Thumbnails
Contents