Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-06 / 157. szám
NYÁR A VIZEKEN „HorgászparadÉcsom?” A somogyi dombok ölén , meghúzódó strandok, termálvizek évről évre látoga- tottabbak. Nyaralni — aki teheti — a Balatonra megy. Napozni azonban nemcsak ott lehet. Belső-Somogy kis strandjai és termálvizei mellett a patakok, folyók, víztározók partján is sokan pihennek. Mostani összeállításunk arra keres feleletet, hogy miként élünk a természet nyújtotta lehetőségekkel? Nem véletlen, hogy írásainkban sok szó esik a horgászokról: ők azok, akik a leginkább kihasználják a vizeket. A megye legnagyobb mesterséges taván, a Desedán a vízi sportoknak még csak a csíráival lehet találkozni. A gyékényesi kavicsbánya vizét csak a pecások keresik fel rendszeresen. Igaz, időnként versenyezni és gyakorlatozni ide járnak a könnyűbúvárok, de a természet adta lehetőséget korántsem használják ki: A strandok nemegyszer túlzsúfoltak. A megye hévízű fürdőinek gondja pedig közismert: pénz híján ebben az ötéves tervben csak a legszükségesebb felújításokat lehet elvégezni. Az artézi gyógyfürdő szomszédságában, igen szépen gondozott park közepén, a város szívében kapott helyet évtizedekkel ezelőtt Nagyatád strandfürdője. A park ősi, árnyas fái, páratlan szépségű, rendezett sétaútjai, virágos ligetei kellemes környezetet adnak a fürdőközpontnak, ahol szívesen töltik szabad idejüket az atádiak és a városba látogató vendégek. A mindössze 400 négyzetméter alapterületű medencével rendelkező strandot már régen kinőtte a város. Hétköznapokon 400—500, vasárnapokon még ennél is több vendég, elsősorban fiatalok keresik fel a strandot, felüdülést, kellemes pihenést, kikapcsolódást regélve. A medence vize kellemes — a gyógyfürdőtől kapott meleg vízzel 23—24 fokos, éppen ezért még a hűvösebb napokon is fürdenek benne. Tegnap, amikor a strandon jártunk, igazán kellemes für- dőző időben, szinte telt ház volt. Sokan pihentek a medencében és az árnyat adó fák alatt. Kiss Tamás: — Én budapesti vagyok, s most már évek óta Atádon, a rokonoknál töltök néhány hetet. Nagyon szeretek a strandra járni, kellemes a víz, szép a park. Jó, hogy annyi zöld és virág van itt a városban. Fülledt, nehéz a levegő: a1 rádió esőt ígér délutánra. Talán ezért maradtak sokan otthon a gyékényesi kotró törzsvendégei közül. Mindössze néhány vérbeli horgász tart ki rendületlenül, akit nem riaszt el holmi kis zivatar. Igaz, őket sem látni. Talán elpihentek valahol az enyhet nyújtó lombok alatt, vagy odabent hűsölnek az apró bungalókban. Csak a stégekre állított horgászbotok jelzik, hogy tulajdonosuk nem adta föl a reményt: ami nem sikerült egész éjszaka és vasárnap délelőtt, talán most még pótolható. Hátha horogra akad legalább egyetlen hal, mutatóba, és nem kell szégyenszemre zsákmány nélkül hazatérni. Garamszegi Erika: — Ha délelőttös műszakban dolgozom, akkor délután jövök a strandra. Itt vannak a barátnőim is, beszélgetünk, rádiót hallgatunk és természetesen sokat olvasunk. Szakonyi László, a tövál mérnöke: — Én elsősorban a fedett uszodát kedvelem, oda télen is járok reggelente, de most nyáron kellemes itt kint a strandon. A zárt, meleg vizű medencét az idősebb korosztály kedveli. Ott a víz hőmérséklete 30—32 fok. Nagyatádhoz négy kilométerre van Kivadár, ahol a régi kastély mellett hajdanán csak a grófok strandolhattak. Igaz, hogy a medencéje még kisebb, mint az atádi, de kellemes vize miatt ide is sokan jönnek el a városból kerékpárral és gépkocsival. Régi óhaj egy új, nem a város központjában elhelyezkedő strand. Erről kérdeztük Szabolcs Ferencet, a városi tanács osztályvezetőjét. — Valóban régi és jogos kívánság ez: melengetett tervünk, hogy a jelenlegi strand medencéjét fedetté alakítjuk, és egy új strandot létesítünk valahol a város peremén. Addig is, amíg erre sor kerül, a meglévő strandon kívánjuk a szolgáltatást fejleszteni. A kerítést mindenütt örökzölddel vesszük körül. Ivancsics István Csurgóró) kerékpározott ki a fiává! együtt. Felváltva virrasztottak az éjszaka, de hasztalan: a kapásjelző mozdulatlan maradt. Mindösze egyetlen méreten aluli ponty akadt horogra, azt kénytelenek voltak visszadobni. A mai délután sem eseménydúsabb: sem a kövér gilisztákra, sem a ke- nyérbélre nem kapnak a halak. — Melyik fajtából van itt a legtöbb? — Azt én is szere tném tudni — válaszolja félig tréfálkozva, félig komolyan. Azután elmondja, hogy ponty, dévér, csuka, angolna a leggyakoribb, de mostanában inkább csak hallomásból értesülnek egy-egy sikeres fogásról, ami horgászokról lévén szó, ugyebár... Szomszédja is összepakolt és hazament : úgy látszik, ma senkinek sem kedvez a horgászszerencse. Tovább sétálok a parton, nézegetem az egymás hegyé- re-hátára épült házikókat. Legtöbbjük egyszerű, az időjárás viszontagságai ellen védelmet nyújtó horgásztanya. Van itt hulladékíából összetákolt, düledező viskó, kátránypapír tetővel, bádogból összeállított zörgő menedékház, és kiszuperált, kerekeit vesztett ócska lakókocsi is Ugyanakkor itt-ott előbukkannak már az elegáns, frissen vakolt és kifestett téglaépületek; tulajdonosaiknak a Balaton legfényesebb villanegyedében sem kellene szégyenkezniük. A házak mögött, az országúiig húzódó keskeny ligetben sok a szemét Építési hulladék, konzervdobozok, rozsdás vasdarabok a fák tövében, a bokrok alatt, vagy egyszerűen az út mellé 'kiszórva. Az egész környék elhanyagolt, gondozatlan, gazdátlan. Villany, ivóvíz nincs a közelben, aki megszomjazik, az — ha nem hoz magával hazulról elegendőt — gyalogolhat a legközelebbi kútig. Az egyik épülő faház előtt piros Moszkvics áll a magas I fűben. Gazdája valahol az épület mögött dolgozik, csak ütemes csapásainak zaját hallani. Később egy irtókapával a kezében kerül elő Horváth László. Éppen a kocsilejáró utat egyengeti. Míg beszélgetünk, a kapa nyelére támaszkodva pihen. Két szippantás között elmondja, hogy második éve építgeti egymaga a horgászlakot. Az idén végre elkészül. Nagykanizsán lakik, s a balatoni horgászhelyeket cserélte föl a kavicsbánya vizével. Közelebb van, olcsóbb is, mint a Balaton. Szerencséjével viszont ő sem dicsekedhet. Mai zsákmánya mindössze egyetlen csenevész angolna. A szomszédjai felől érdeklődöm, mert közelben-tá- volban ő az egyetlen nyaraló- tulajdonos. — Ritkán látom őket. és akkor sem nagyon beszélgetünk. Legföljebb egy-két közömbös mondat az időjárásról, azután vége. Mindenki törődik a saját dolgával. A jobb oldali szomszédomat még nem is láttam, csak 'azt tudom róla, hogy el akarja adói a kéglijét. A »kégli« egy tető nélküli, befejezetlen téglaépület. Fáskamrának is kicsi. — Menyiért árulja? — Tizenötezret kér érte, úgy tudom. — Mit gondol, talál rá vevőt? — Nem hiszem. Túlságosan drága, a felét sem adnám érte. — Pedig telekár sem növeli az értékét. — A telekért nen) kell fizetni. Amolyan honfoglalásféle történik itt. Aki talál‘magának megfelelő helyet, az elfoglalja. Persze kockázattal is jár, mert nem tudjuk, mikor rendelik el a bontást. Ámbár az a szóbeszéd járja, hogy ezen a részen meghagyják azokat az épületeket, amelyek megütnek egy bizonyos esztétikai szintet. Bizonyosat azonban senki sem tud. Hiába, nincs igazi gazdája ennek a környéknek. Strand a város közepén Dráva-parti strand A zátonytelep! patkó. Azt mondják, akit a Dráván tanítanak meg úszni, ' az minden körülmények között feltalálja magát a vízben. A Dráva vad, fiatalos folyó: szeszélyeit csak az ismeri, aki naponta találkozik vele. Ilyen viszont kevés akad. Gálost Mihály, a nagyközségi tanács vb-titkára azt mondja: az öreg barcsiak között olyan természetes, hogy valaki tud úszni, mint az, hogy jár. A fiatalok 60—70 százaléka viszont fél a vízben, mert nem tud úszni. A folyó kemény harcot vívott az «»berekkel: amíg a Dráván fürdeni lehetett, minden évben megszedte áldozatait A Dráván most nincs strand. A horgászhelyeken öles feliratok tiltják a fürdőzést. Egyik holtága Zátonytelepen van. Ez a 17 hektáros víztükör egy hatalmas, mozdulatlan patkó. A horgászok paradicsoma. A Barcs és Vidéke Horgászegyesületnek 1008 tagja van. Nagy részük itt lógatja vízbe a horgot. Aki teheti, lejár a nagy Drávára. Az egyik legtisztább vizű, fürge mozgású folyó, kitűnő ízű halakat neveL Zátonytelepen Toldi Csaba, a horgászszövetség titkára kalauzol. A barcsi természetvédelmi terület a vízpartig terjed. Stégek nyúlnak a folyóra, csónakok sorakoznak a parton. Az ember legszívesebben elkötne egyet, és túrára indulna vele a patkón. — Évekkel ezelőtt még kijártak ide a családok: csónakba ültették a gyerekeket, és kieveztek velük a vízre. Most már a csónakázás is tilos. A víz itt átlagosan 2—3 méter mély, de egyes helyeken eléri a 8—10 métert is... Veszélyes dolog. A patkót csónakkal 40 perc alatt körbe lehet járni. Gyalog, jókora gumicsizmával, tovább tart — Hol fürdenek hát a barcsiak? — Csak a strandon fürödhetnek, napozhatnak. A strand szépen rendezett és feltűnően tiszta. A parkolóban tíz kocsiból hétnek jugoszláv rendszáma van. A külföldiek száma főleg hétvégeken szaporodik meg. Az áfész évekig üzemeltetett — sok panasszal — egy büfét Most átadták a szigetvári tsz-nek: azóta megszűntek a panaszok, hideg a sör, az üdítő ital, és jóízű a sült hurka, kolbász. S a víz? Hiszen a strandon mégiscsak a víz a főszereplő. Gadanecz János, a strand vezetője azt mondja: válasszak, hogy milyen vizet akarok? Az »öregeknek« 38 fokos meleg vizet készítettek az egyik medencében. A. másikban 24 fokos úszóvíz van. A strandot egy 40 Celsius fok hőmérsékletű termálkút látja el, ezt a meleg vizet keverik a kívánságnak megfelelően hideggel. Egy nyári napon 1500 vendég is megfordul itt. A jugoszlávok mellett időnként németek telepszenek le, a kornyék községeibe látogató vendégek járnak ide. Az úszóvizet háromnaponként cserélik, a többi medencéből pedig naponta engedik le, A strandolóknak legalább 30 százaléka vakációzó diák, negyven százaléka pedig fiatal. Sok település megirigyelné a barcsihoz hasonlóan rendezett strandot. Az itt élő emberek — fiatalok és főleg az idősebbek — azért föl teszik a kérdést: miért nem lehet fürdeni a Drávában? Gyógyfürdő - veszéllyel Hétköznap pár száz, vasárnaponként ezernél is több látogató keresi föl a csokonya- visontai gyógyfürdőt. A felnőttek a betegségüket kíván-- ják kúrálni a gyógyhatású vízben. Természetesen a kirándulás akkor igazi öröm, ha együtt van a család. A csokonyavi- sontai gyógyvíz hatásáról azt is tudni kell, hogy hőfoka, összetétele miatt a gyerekek lubickolására alkalmatlan, veszélyes. Épült ugyan egy nem gyógyvízből táplálkozó úszómedence is a fürdő területén, ám ez is veszélyes, csak úszók használhatják, a kicsinyek itt ugyancsak a partról nézhetik a felnőttek úszkálását. Szükséges lenne a látogatott gyógyfürdő területén egy gyermekmedence építése. ahpl az ide érkező felnőttek kicsinyei játszadozhatnának. Hiába figyelmeztetik a‘ fürdő dolgozói a szülőket, hogy ne vigyék a vízbe a gyerekeket a veszélyről nincs fogalmuk. Nemcsak tiltani kellene a gyerekek fürdését a gyógyvízben, hanem az okát is megmagyarázni: miért veszélyes. Erre legjobb lenne néhány figyelmeztető táblát elhelyezni a fürdő területén. Csiszta Csiszta Öde oázis a sárgálló búzatáblák közelién. Nyüzsgő, parányi sziget, fűszeres kolbászillatba és párás kénszagba burkolózva. Méregzöld napra- forgótablák között vezet az út, a bodor, kétöklömnyi leveleken kövéren, vastagon ül a por. Karavánút ez, noha nem imbolyog rajta a »sivatag hajója«. De pár kilométeres földúton gomolygó porfelhőt és homokoszlopokat kavarnak egymás után az autók: Zsigulik, Dáciák, Skodák, Opelek, Volkswagenek, Renault-k. Mit talál itt a Balatontól, 1 vagy a messze külföldről érkezett idegen? Mindenekelőtt a vizet. Három medencében hullámzik a klóros-kénes termálvíz, s van egy aprócska fedett is: vízfelülete nem nagyobb egy közepes nagyságú lakószoba alapterületénél. A meleg víz öreg, fáradt végtagokat simogat, derékfájást szív ki, s — mint mondják — különböző bajokat gyógyít. De azoknak is használ, akiknek snernni bajuk, csak egyszerűen nem bírják a Balatonnak az ő fogalmaik szerint hideg vízét. Véget nem érő történetek röppennek föl a vízben, csendes beszélgetés mormoló zaját veri vissza a medence beton oldala. Igen, ez is Csiszta vonzereje, tagadhatatlanul. Itt egymás között vannak. Figyelmes szemekre .talál a bajait, ‘az orvosi várószobák ridegségét, a hebehurgya fiatalokat a közömbös családot panaszoló, idős ember. Távolabb a fonyódi Sipos- hegy széles válla kéklik. Gyönyörű, s egyben nyugtató, pihentető látvány. Mégis úgy tetszik, mintha Csiszta valóban a sivatag kellős közepén lenne. A fürdő gondnoka semmit nem tud, semmit nem mond, semmit nem lát. A tanács megtiltotta, hogy nyilatkozzék. Így a kolbászsütőtől tudom meg, hogy igen sok vendég érkezik a fél tízes »vonattal« Balatonfenyvesről. Kisvasúton. Apró faházacskák, bontott, hulladékanyagból fabrikált csöppnyi nyaralók — a Virág- sor utca — között vezet az út az állomásra. Kitaposott ösvény kanyarog a búzatábla szélén, majd a csisztapusztai lakóházak közepén. S az állomás: néhány pad, a gazba vesző vágánypár, s egy ajtó-ablak nélküli, roskadozó beton- épület. Rendeltetését megállapítani lehetetlen. Ide érkeznek a Balatonról a fürdővendégek. Visszafelé baktatva komor gondolatok forognak bennem. Mi van itt ha esik az eső, s csak sártengerben lehet megközelíteni Csisztát? Nem telik pár kilométeres betonútra Bu- zsáktól a fürdőig? Nincs senkiben szándék, akarat, hogy az »állomás« elvadult képe-valamelyest civilizáltabb legyen? Ennyire szegények volnánk? Illetve: ennyire gazdagok vagyunk? Mert a fürdőkultúra kezdeteméi tartó, a legtöbb szolgáltatás híján működő, a világtól félig elzárt Csisztát fo>'vátékosságai ellenére is k?dvelik, fölkeresik. Nagyobb érdeklődést nem támasztani, sőt a mostoha körülmények konzerválásával az érdeklődést apasztani — ezt csak a gazdagok engedhetik meg maguknak.