Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-27 / 175. szám

Előképzés munkásör „Édesapám példáját követem,..” A fonói halastó melletti táb­lában zöldbabot szednek az asszonyok. Jókedvűen, egy­mással évődve végzik a munkát, gyorsan telnek a fo­nott kosarak. A kisgyaláni Egyesült Erő Tsz növényter­mesztőinek Zrínyi Ilona szo­cialista brigádja szorgoskodik itt. Balogh Jánosné növény- termesztési csoportvezetőt ke­ressük. Ö szintén ebben a bri­gádban dolgozik, és nem lát­juk társai között. — Irénlke? Otthon van, ta­tarozzák a házát, és most ka­pott kőművest, annak kell se­gítenie ... Mondtuk, menjen csak nyugodtan, majd dolgo­zunk helyette is... — Tudják, hogy Baloghné munkásőrnek jelentkezett? Milyen embernek tartják őt? — Egyszerű, nagyon szor­galmas teremtés, s jól meg­értjük egymást, örültünk, ami­kor meghallottuk, hogy föl­vették a munkásőrségbe. Ha majd szolgálatba vagy gyakor­latra megy, szívesen dolgo­zunk helyette. Juhász Jánosné, a szocialista brigád vezetője, aztán Kiss Lajosné, Bodó Lajosné, Kasza Józsejné is végtelen szeretet­tel szól távollevő munkatár­sáról, akivel együtt alakították ki ezt a kis szocialista közös­séget. Jóleső érzéssel hallgatjuk őket Pete Károllyal, a kapos­vári városi-járási Latinca munkásrőegység parancsno­kával és Jankovich Ferenccel, az előképzős egység parancs­nokával. Az őszinte vélemé­nyek azt jelzik : a termelő- szövetkezet pártszervezett olyan embert javasolt a mun­kásőrségbe, akit erre nem­csak ők, hanem közvetlen munkatársai is alkalmasnak tartanak. Balogh Jánosné két évvel ezelőtt kérte magát a kom­munisták soraiba. — Édesapám, férjem is az, örömmel fogadták, amikor e szándékomat megismerték. Édesapám sokáig munkásőr volt, most már nyugállomány­ban van. Mielőtt a pártszer­vezet javaslatára előképzős munkásőrnek jelentkeztem, ki­kértem a véleményüket. Mind­ketten helyeseltek. Már meg­volt az első foglalkozás, na­gyon jól éreztem magam az előképzősök között. Főként az esett jól, hogy nem tettek kü­lönbséget a nők és a férfiak között. Kommunistaként, egyenrangú társukként fogad­tak. Két gyermekük van, Jancsi tizenkét esztendős, Andrea pedig kilenc. — Mi lesz a gyerekekkel, ki gondoskodik majd róluk meg a családról, ha a munkásön kötelezettség elszólítja otthon­ról? — Nem lesz baj... Édes­anyám és az anyósom meg­ígérte, segít, hogy a család ne érezzen semmiben hátrányt.. Először szokatlan volt, ami­kor a szürke gyakorlómnál fölvette, s ment, hogy megis­merkedjen a testület életével elsajátítsa a munkásőri felada­tokat. S nemcsak e döntéséért Il­leti elismerés Balogh János- nét. Férjével együtt abban is megállapodtak, hogy a koráb­ban szerzett tudás mfe már nem elegendő. Férje trakto­ros a termelőszövetkezetben, most végzi a marxista esti egyetemet. Az ősszel kezdi a második évfolyamot. — Én a mezőgazdasági technikumba jelentkeztem, az ősztől kezdek majd járni. Sze­retném az ott tanultakat az itteni munkámban hasznosíta­ni. Nem lesz könnyű a mun­kásőrségbe, majd iskolába járni, dolgozni a termelés,:ö- vetkezetben és otthon. Nagy­szerű dolog, hogy a család — édesanyja és anyósa —, no meg a Zrínyi Ilona brigád a terhek egy részét leveszi válláról, hogy Irénke a mun­kásőrségben és az iskolában is becsülettel helytállhasson. Nemcsak ő készül az ünne­pélyes eskütételre, hanem a brigád is. — Ott leszünk — mondják az asszonyok. — Ezzel is kife­jezzük örömünket, hogy trec­ke munkásőr lett. Szalai László Fényképek a világűrből Húsz évvel ezelőtt csak a képzeletben élt földünknek az űrből való szemlélése, rövid idő alatt azonban valósággá vált. A kozmoszból először rakétákkal fellőtt fényképe­zőgépek, majd mesterséges égitestekre szerelt fényképe­zőgépek készítettek felvétele­ket. A meteorológia nagyon jól hasznosítja a világűrből ké­szült fényképeket: eddig már sok ezer hurrikánt, tájfunt fedeztek föl e fényképek se­gítségével. Az alkalmazás másik fon­tos területe a geodézia és a kartográfia. A geodézia óriási fejlődésen ment át a kozmi­kus geodézia segítségével, si­került például eddig sohasem remélt pontossággal meghatá­rozni földünk alakját. A kar­tográfia ugyanakkor még ke­véssé használta ki a mester­séges holdak által nyújtott lehetőségeket. Annál nagyobb és gyorsabb siker várható e felvételektől a geológia területén. A mes­terséges holdak által készí­tett felvételek kitűnő áttekin­tést nyújtanak a földfelszín nagy formáiról, nagy terüle­tek geológiai alakulatairól és lenn a földön meg nem álla­pítható összefüggéseiről. étfő: óvatos ember va­gyok, így azután ijed­ten olvastam az újsá­got vidám, lakótelepi össz­komfortomban. Az illetékes nyilatkozott városrészünk­ről: »Az idén, a tél elmúl­tával újabb nyolcszáz lakás­ba vezetjük be a vizet, s további négyszázba tervez­zük.« Puff! És akik nem tu­dunk úszni?! Kedd: hirdetést adtam föl, lakáscserére. Szerda: büszkeség nélkül mondhatom, rengeteg jelent­kező akadt. Egy nyakig be­gipszelt férfit választottam ki, aki olybá tűnt, mint egy szórakozott giccs-macska, amelyik tévedésből magára tekerte a fehér gombolya­got. Jó szivem nem állta meg szó nélkül a cserét: — Úsz­ni tud? — kérdeztem rész­véttel, majd az igenlő vá­laszra hozzátettem: — Azért jó, ha vesz búvárszemüveget! A gombolyagos számomra érthetetlenül, hasonlóképp felelt, s kötéseire mutatott: — Jó, ha tart kutyát, meg mindenféle fegyvert!... Csütörtök: új házam egy városszéli dombon áll, egy másik epület társaságában — kettőnké a hegy, A ház Haladó nézetű barátok kozott Tolsztoj tveri földön Restaurálják a Rippl-Rónai relikviákat Sárközi asszonyok szövik a függönyt A Moszkva és Pétervár kö­zötti fekvésének köszönhette Tver (a mai Kalinyin), hogy az orosz irodalom szinte min­den neves képviselője megfor­dult itt Puskintól Dosztojevsz­kijig. Most, amikor Lev Nyi- kolajevics Tolsztoj születésé­nek 150. évfordulójára készül­nek a Szovjetunióban, egyre több érdekes tény, adat kerül napvilágra. Az irodalmi érdekességek körébe tartozik, hogy Tolsztoj megfordult tveri földön is. A nagy író 1881-ben költözött Moszkvába a családjával. On­nan utazott 1881. október 17- én Torzsokba vonattal. A pá­lyaudvarról a Dvorjanzskaja utcába sietett Tyimofej Nyi- kolajevics Povalo-Svejkovsz- kij ismert zemsztovo-vezető- ( höz. A ház gazdája lengyel származású nemes volt, az egyik rokona a csernyigovsz- kij ezrendben szolgált, és a dekabristák déli társaságának tagjaként halálra ítélték, majd enyhítve az ítéleten, Szibériába száműzték. Svejkovszkij családja messze földön híres volt a vendégsze­retetéről, gyakran látogattak hozzájuk a Bakunyin család tagjai Prjamuhinóból. Estén­ként vastag folyóiratokat ol­vastak a vendégszobában, s megvitatták a cikkeket. Egy ilyen este toppant be hozzá­juk Tolsztoj. S most már az ő véleményét is meghallgatva folytatták a vitát. Az egyik vendéget Dmitri j lvanovics Richternek hívták. Neves közgazdász, földrajztudós volt, több könyv szerzője, ő állította össze Oroszország földrajzi szótárát is. Tolsztojt különösen megragadta, ami­kor Richter fölelevenítette a londoni tartózkodását, vala- í. :nt találkozását Marx Ká­rollyal, akihez Pjotr Lavro- vics társaságában ment el. Szevasztopol védelmének epizódjai is szóba kerültek. Lev Nyikolajevics ott ismerte meg a háború igazi arcát, s ez ihlette a Szevasztopoli el­beszélések megírására is hu­szonhat ' évvel azelőtt. A múlt után a jövő is szóba került, a népműveltség emelése a zem- sztovo-iskolák megfelelő tan­erőkkel való megerősítése ré­vén. Tolsztoj másnap reggel Ka- zicino faluba hajtatott, amely tizenöt kilométerre feküdt Torzsoktól. Ez a birtok a XVIII. században az ismert államférfi, Illarion Misinszkij hercegé volt. A lánya, Ljubov Illarionovna Mihail Vaszilje- vics Bakunyinhoz ment fele­ségül. Egyik fia, Alekszandr Prjamuhino falut örökölte, a másik, Mihail, Pétervár kor­mányzója Kazicinót, s ott élt három lánya, Jevdokija, Praszkovja és Jekatyerina. A legidősebb, Jevdokija közel állt a puskini kor irodalmi kö­reihez, még azt is beszélték róla, hogy a lengyel Miczkie- voicz szerelmes volt belé. Praszkovja költőnö volt, még­is Jekatyerina vált a leghíre­sebbé, 1854-ben Péterváron megalapították az ápolónővé- rek társaságát. Jekatyerina is belépett — szülei tiltakozása ellenére. 1855 januárjában egy csoport ápolónő Jekatyerina Mihajlovna Bakunyina veze­tésével Szevasztopolba ment. 1877-ben már a Balkánon ta­láljuk őt a török háború ide­jén. Mi sem természetesebb, mint hogy a csodálatos asz- szony és a neves író először a szevasztopoli élményeit osz­totta meg újra egymással. Je­katyerina, aki a falusi bete­gek mellől érkezett haza, új­ra elmondta, milyen szörnyű volt a roham a Malahova kurgan ellen. Még most is hallja a sebesültek jajgatását és nyögéseit, a haldoklók kö­nyörgését. Tolsztoj bólogatott, s azt mondta, hogy lidérces napok voltak azok, amikor az egyszerű orosz és francia em­berek egymást ölték katona­ruhában. S ezt »szent köte- lesség«-nek kiáltották ki. A továbbutazó Tolsztoj egy parasztot is meglátogatott Se- velinóban. Vaszilij Kirillo- vics Szjutajovval vallásfilozó­fiai kérdéseiket vitattak meg, majd másnap egyszerű pa­rasztszekéren indultak tovább Prjamuhinóba. Alekszandr Alekszandrovics Bakunyin a parkban sétált', s nagyon megörült, amikor meglátta Tolsztojt. — A jelszó? — Szevasztopol ! — vágta rá az író. Bakunyinéknál éppen azon a napon ülésezett a kölcsönös kiművelés társasága, amelyet ő alapított. Ezeken a találko­zókon éles politikai viták folytak, felolvastak, előadást tartottak. Bakunyin még azt is elmondta ilyenkor, mint vett részt Garibaldi harcai­ban. Tolsztojban akkor már erősen formálódtak az új ta­nok, s megérett benne a sza­kítás gondolata az uralkodó osztályok erkölcsi felfogásá­val. Sok tapasztalatot szerzett utazása során a Vallomások című művéhez, amelyet egy év elteltével fejezett be. Lev Nyikolajevics Tolsztoj néhány nap múlva visszatért Moszkvába, közben azonban még megállt Torzsok városá­ban, s elbúcsúzott Povalo- Svejkovszkijtól is. Az írót nagyon tisztelő is­merősök és barátaik sok olyat mondtak el* amit egy másik művében, a Hát mit is te­gyünk? -ben is felhasznált. Lajos Géza A róma-hegyi Rippl-Rónai- villa ablakai csalogatóan néz­nek az arra sétálók felé. Egye­lőre azonban még lakat alatt áll az épület, ahol ezekben a napokban fontos munkálato­kat végeznek. Újjávarázsolják az egykori műtermet. A Rippl- Rónai Múzeum restaurátorai szorgosan dolgoznak a berendezések fölűjításán. A hajlék egyszerre fiatalodott meg és »öregszik-« vissza, hogy lakója életének hangulatát sugározza. Augusztus 20-án adják át a város neves szü­löttének, Rippl-Rónai József­nek róma-hegyi villáját, ahol állandó kiállítás várja majd a látogatókat. H. Bognár Zsuzsa, a mú­zeum restaurátora elmondta, hogy a relikviák nagy része már készen áll a kiál'ításra Ezek csaknem mindegyike könnyen fölismerhető, hiss Rippl-Rónai szívesen örökít'i- te meg őket hangulatos ente­riőr képein. Egy aranyozott, szárnyas angyal faszobra a Szomorúság című képéről néz ránk, Rippl-Rónai mandolinjí az öreg úr, és a mandolinozó asszony című kép »szereplő­je«, s egy szép kasmírkendőt is mutatott a restaurátor: ezt Pécsen vásárolta meg a mú­zeum. (Az Amikor az ember visszaemlékezéseiből él című festmény mutatja, hogy mi­lyen volt az eredeti.) Megtud­tuk, hogy sárközi asszonyok szövik az azsúros függönyt, melyet a Rippl-Rónai-villába visznek. Laki Balázs Zoltán, Rippl- Rónai eredeti bútorainak az orvosa« egy hónapja dolgozik a múzeumban, előtte a Ka­posvári Asztalosipari Ktsz-ben tevékenykedett Üj helyén olyan munkát végez, ameiyet nagyon szeret. — Szabad időmben szíve­sen foglalkoztam korábban is intarziakészítéssel, érdekel­nek a régi bútorok is. A szép asztalosszakma ezeken keresz­tül ismerhető meg igazán. Ed­dig is végeztem hasonló mun­kát, mint amilyet itt elvár­nak tőlem. Öreg bútorok fel­újítására gyakran fölkérlek. A resturált tárgyak avatott kézre vallanak, s .tegyük hoz­zá: a szakma igaz szere'ete is »fényesíti« a gazdagon fara­gott bútorokat... H. B. Japán legyező Rippl-Rónai József hagyatékából Kalandom a gorillával kicsit öreg, o nagymama szerint laktak már benne Árpád apánkék is, szerintem ez hülyeség. (Egye fene, maximum a dúló tatárok!) A ház erős szél esetén meg­dől a völgy felé, ilyenkor az egész család átrohan a szoba túloldalára, hogy vissza bil­lentsük az épületet. Sajnos a nagymama már nem tud ilyen gyorsan szaladni. Ezért vettünk neki egy görkorcso­lyát. Igaz, görkorcsolyázni sem tud, viszont szépen dong, amikor landol a par­ketten. Péntek: b emutatkozott a szomszéd. Nagy gorilla fogai vannak, és nem mondható túl szépnek. Amint hallot­tam, 193S óta nem engedik be az állatkertbe, abban a vészterhes évben ugyanis meglátta őt az orangután. A szerencsétlen állat sikoltozva elrohant, azóta is alulról táplálják, és nincs eszméle­ténél. — Maga új fiú itt — mondta a szomszéd, és elé­gedetten hátradőlt a padun­kon, de fölsegítettem és le­poroltam. Elfeledtem mon­dani neki, hogy a pad tám­lája kijár. • — Maga új fiú itt — mondta újfent. — Ne gyújt­son rá, hallja?! Mit gondol, hol van? Otthon? Álljon egyenesen, ha velem be­szél!... Kávéja van? Hoztam neki kávét, de rám üvöltött, hogy nem elég erős. Megborsoztam neki. — Szóval — mondta — beszéljünk egyenesen: maga új fiú itt, így nem ismeri azt a kis temetőt.,. Letekintettem. A völgyben néhány sírkő, pár egyszerű fakereszt. — Itt lakták — sóhajtott vendégünk. — Pontosabban itt szerettek volna lakni. Nem mindig jöttünk ki... No, akkor: kevés feladata lesz. A lépcsőről minden reggel ellapátolja a havat, a hegyet hetente háromszor lesubickolja, de ragyogjon! Különben lekerül a többihez társbérlőnek! Szombat: valahogy nem kenyerem az engedelmesség, és a szomszéd se lopta be magát a szívembe, így esett, hogy a hegy subickolatlan maradt. Vasárnap: a szomszéd át­jött és figyelmeztetett. Mo­solygott — ezt meglátva a nagymama kardfogú tigrise ijedtében szívrohamot ka­pott. Hétfő: mikor nem voltunk otthon, bezárta a lakást, a kulcsot a lábtörlő alá tette, a lábtörlőt pedig be a le­zárt lakásba. Ez még csak figyelmeztetés. Kedd: megetette a nagy­mama macskáját. Egy med­vével. Szerda: éjjel — éjt nap­pallá téve — felgyújtotta a nyári konyhánkat. Igaz, úgy­is tél van. I Csütörtök: hólapátolás közben az ajtónk előtt el­rontotta a gyomrát, és egész nap havat hányt. Péntek: egy 32-es tábori ágyúval néhány lövést adott le a nagymama kanárijára. Ez még mindig csak figyel­meztetés. Este, mivel még mindig nem söpörtem el a havat a lépcsőről, slanggal lelocsolta az egészet a busz­megállóig. Szombat: reggelre tükör- fényesen csillogott a völgybe vezető egyetlen út. Munká­ba kellett mennem, éreztem tekintetét a hátamban, s visszasírtam a vízzel elárasz­tott összkomfortot. Ráléptem a jégre, jeges volt. És na­gyon csúszott. Újra ráléptem — mint fent. Hirtelen megváltó ötletem támadt. Aktatáskámat letet­tem, ráültem, és boldogan viháncolva lecsúsztam a völgybe, a buszig. Komoly, meglett ember létemre! Vi­szont jól szórakoztam. El is határoztam, hogy egész télen így fogok csúszkálni. Vasárnap: a nagymama síelni tanul. Hétfő: a szomszéd le akart menni a kocsmába, de csak ez az egy út van. A kissé síkos lépcsőn kitörte kezét- lábát. Időnként meglátoga­tom, viszek neki virágot meg tejbegrizt. Mert a fogai is kipotyog­tak. Szántó Péter Faragott tükrös restaurálás közben.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents