Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)
1978-07-02 / 154. szám
asszony szemében ő szigorúan titkos munkát végző fizikus volt. és Galina Petrovna nem ismerte a címét, még az igazi nevét sem tudta, csak Gyimának szólította. »Egyszer majd mindent megtudsz — suttogta Szergej Nyikolajevics kíváncsiságot keltő hangon az asz- szonynak, s közben nyájasan simogatta a kezét —, egyelőre azonban bocsáss me3, drágám, ez államtitok!« Szergej Nyikolajevics ritkán járt Galina Petrovná- hoz : havonta körülbelül egyszer, amikor kiküldetésre utazott. Vlagyimir Szviridov Féltékenység és hogy három gyerekem van, akkor aztán elképedne! Be sem tehetném ide többé a lábamat — Mi van veled, drágám? Talán sugársás ért? aggó- dalmaskodött Galina Petrovna. Szergej Nyikolajevics azonban — se szó, se beszéd — kiment a lépcsőházba, és hangosan becsapta az ajtót. Elhatározta, inkognitóban, váratlanul hazatér, hogy saját szemével győződjön meg mindenről. Előbb azonban telefonált. Nyina nem vette föl a kagylót. Ekkor Szergej Nyikolajevics határozott léptekkel hazafelé indult. A lakásban csend volt, csak a hűtőszekrény rázkódott össze, olykor zúgva. Bizonyára elment valahová! — villant át Szergej Nyikolajevics agyán a gondolat. Benyúlt a hűtőszekrénybe — és elképedt. Abban páralepte konyakos- és borosüvegek, ínycsiklandó hideg falatok sorakoztak. Mindez irigységet keltett benne. Amikor pedig a kedvenc tortájára is rábukkant, bősz harag és fölháborodás fogta el. »Hát jól van megmutatom én nektek — szorította ökölbe a kezét mérgesen Szergej Nyikolajevics. Mindkettőtöket megöllek! Nyina vagy két óra múlva jött haza. — Már megérkeztél! — kiáltotta örömmel; és átölelte a férjét. — Csak holnapra vártalak. Szergej Nyikolajevics bizalmatlanul mustrálta a feleségét. — Nos, hogy tetszem? Megjárja? — Nyina fordult perdült, hogy megmutassa, a frissen készült, divatos frizuráját. — Talán megmagyaráznád mit jelent mindez? Bor, torta új frizura — sziszegte a foga között Szergej Nyikolajevics. — Vagy valamilyen ünnep van? — Persze, hogy ünnep van — nevetett az asszony. — Holnap lesz a születésnapod! A kedvenc tortádat is megvettem. — Ö, hát persze 111 egészen megfeledkeztem róla — motyogta a férfi. — Úristen, én itt ülök tétlenül — csapta össze a kezét Nyina —, te meg biztosan éhes vagy?! ... Gyorsan összecsapok valamit. Jó? — és kiszaladt a konyhába. S zergej Nyikolajevics pedig szorosan ' bezárta az ajtót, és feltárcsázta Galina Petrovna telefonszámát. — Gálocska ; én vagyok, Gyima. Bocsáss meg. kérlek, amiért olyan gorombán viselkedtem. Egészen kimerültem. Ezek a kísérletek meg a sok vesződsék... magad is tudod, tönkreteszik az ember idegeit... Igen, a következő héten okvetlenül benézek. Viszontlátásra ! Csókollak. Szergej Nyikolajevics halkan fölnevetett — nehogy a konyhában meghallja a felesége —, és letette a kagylót Gejlért György fordítása ' Azergej Nyikolajevîcs- j nak sehogy sem jött ” álom a szemére. Hogyan is áthatott volna, amikor mindenféle kínzó gondolat motoszkált a fejében! Szergej Nyikolajevics. ide- oda forgolódott, az életről töprengett és szenvedett Már régen nem töprengett ilyen erősen. Erre az éjféli töprengésre és izgalomra pedig tulajdon feleségének, Nymának különös viselkedése adott okot. Egy évvel ezelőtt, amikor Szergej Nyikolajevics először ment vidéki kiküldetésbe, Nyina ezt rendkívül rosszallóan fogadta, még sírt is. S azóta mindig éppígy felindult valahányszor ő eltávozott hazulról! Tegnap azonban Nyina- váratlanul maga érdeklődött az iránt — mégpedig valahogy igen gyanúsan —, hogy ő mikor készül vidéki kiszállásra. Sőt mi több: a dátumot is pontosan tudni akarta. Szergej Nyikolajevics mindezt' azonnal megjegyezte, és ugyancsak «zöget ütött a fejébe a dolog. Csak nem képes ez az asszony !... — e szörnyű gondolatra Szergej Nyikolajevics igen pocsékul érezte magát. Dehogy, ostobaság — próbálta meggyőzni saját magát, de sehogy sem sikerült. Szergej Nyikolajevics csendesen a másik oldalára fordult, és figyelmesen szemügyre vette a feleségét. Biztosan szeretője van! És féltékenységtől gyötrődve kétségbeesetten beharapta az ajkát. Nyina most bizonyára éppen erről az alakról álmodik! Elviselhetetlen émelygés fogta el, a gyomra majd kifordult. És Szergej Nyikolajevics óvatosan, nehogy fölkeltse a feleségét, kibújt az ágyból, s papucsban kiosont a konyhába. A sötétben megkereste a konyakos üveget, megívott egy pohár- kával, s ekkor szinte megdermedt a rémülettől. De hátha Nyina megtudta, hogy én meg Galina Petrovna ?... — Akkor mindennek vége! — motyogta magában, és lázas sietséggel fontolgatni kezdte vajon rendelkezhet-e felesége ilyen kompromittáló adatokkal. De azután megnyugodott: a felesége semmit sem tudhat, ez lahetelen. Ö ugyanis a konspiráció legszigorúbb szabályai szerint alakította a viszonyát Galina Petrovnával. Az Tehát ha Galina Petrovna nem jöhetett számításba, akkor csak egy valami maradt: hogy a felesége megcsalja. Szergej Nyikolajevics lassan lépkedett az egyik sarokból a másikba. Gondolatban a hitvesi hűtlenség legvlsszataszítóbb képeit rajzolta maga elé, és haragjában a fogát csikorgatta. Másnap közölte feleségével, hogy két napra kiküldetésre utazik, és szokás szerint elment Galina Petrov nához. Az asszony örömmel fogadta váratlan megjelenését: — Ez aztán a meglepetés! Szergej Nyikolajevics elővett az aktatáskájából egy üveg »Gurdzsant«-t meg egy doboz csokoládébonbont. — Miért vagy ilyen komor? — érdeklődött Galina Petrovna. — Történt valami? — Ugyan mi? — felelt kérdéssel, szórakozottan Szergej Nyikolajevics, — Sok a munkám : kísérletek meg mindenféle vesződség — Figyelmes pillantást vetett az asszonyra, és hirtelen düh fogta el : én itt édelgek ezzel a nőszemély- lyel..., nicsak, hogy kikente- kifente magát, még mű- kontyot is föltűzött. Valóságos szépségkirálynő! Az én Nyinám pedig most alighanem valamilyen mákvirággal enyeleg. Minden asszony egyforma. Pfuj! Ez a nő pedig, ugyebár, a nagy f!zi- kust szereti. Bezzeg, ha tudná, ki vagyok én valójában Ká'di János ARATASI KÉPESLAP Arany parázs a föld, s fönt az égi táj. Fűszál és virág ráborul a rögre. Az út — mintha a hőitől pöndörödne — meghajol, s nyeli a régi, kis lapály. A kepék másznak, mint soklábú bogár, majd elnyúlnak fáradtan, félaléltan. Odébb — a vadrózsás, tört doimbkaréjban — egy aratógép mélázón orgonái. Húszán ülnek a nagy-sátrú tölgy alatt, félárnyban — látom — tányérra hajlanak; kanaluk, mint a kisharang, csilingel. A láthatár szélén, a sárga-kopár lankán most gyújt föl egy falucskát a nyár. Nini! Láng és láng mindenütt a zsindely! V. Szmehov Igazságos osztozkodás A fiúnak világoskék szeme volt, amelyben visszatükröződött az egész világ. A lány vele egykorú, de amikor felhúzta a vastag talpú hegymászó cipőjét, majdnem ugyanolyan magas lett, mint ő. A Delfin-hegy csúcsán szerettek eg-másba. Amikor keletről átszürődött az első fénysugár, a kelő nap futára, ők arccal napkelet felé fordultak, és ünnepélyesen esküvői ajándékokat nyújtottak át egymásnak. — Neked adom a reggeli napot! — szólt a fiú. — Neked adom a világoskék eget! — szólt a lány. — Neked adom az északi fényt! — Neked adom a Niagaravizesést! — A Drezdai Képtárat, a Louvre-t meg a Tretyakov Képtárat! — A Riviérát, Masszandrát és Champagne-t! — A párizsi Notre-Dame székesegyházat! — A Cheops-piramistl ... Amikor a hozomány dolgát nyélbe ütötték, a vőlegény és a menyasszony leszállt a földre, s kissé támoly- gott az ajándékok meg a benyomások túláradó bőségétől. Egy év múlva mindketten elvégezték a főiskolát, és ha nem is fényes állásban, de Moszkvában helyezkedtek el. Azután a férfi megvédte a disszertációját, az asszony pedig feliratkozott egy ritka, különleges garnitúrára várók hosszú sorába. A gyermekáldást egyre halogatták. így életük nem volt nagyon vidám — viszont igen kényelmes. Azután a férfi derékzsábára tett szert — az asszony pedig házi masszőrre. Néhány nappal válásuk előtt ott álltak egymással szemben a férfi dolgozószobájában. — Nekem kell a fehérne- müs szekrény! — mondta az asszony. — Nekem az Íróasztalom! — mondta a férfi. — Nékem a pamlag meg anya karosszéke! — Nekem a dívány meg az összecsukható ágy! Ilid Mosztárban. „Az eredeti és a poézis hiszem, hogy barátaim leendőnek” Emlékezés Csontváryra születésének ISO. évfordulóján »Igló, 1880. november 30-án. ( Nagyságos Űri... Mindenekelőtt megjegyezni szerencsém van azt, hogy életemben múlt hó 13-ig, amikor is az első karcolattal a papirost elpiszkolni mertem, kezemben soha semmiféle rajz nem volt; de még az iskolában akkor 60—70-ig sem tanítottak erre; így tehát azon eszme, hogy én rajzoláshoz kez- dék, pusztán a véletlenségen alapszik; s hogy rövid idő alatt már annyira vittem, miszerint kivéve a Í nyári fákat, oly képességet érzek magamban, hogy nem képzelhetek oly monumentális épületet, amelyet lemásolni képes nem volnék.« Ezt a levelet csak Csontváry ír háttá — gondoltam az első sorok olvasásakor — »A festéket hol szerezhetem« — kérdi Keleti Gusztávhoz írt újabb levelében — milyen ecseteket^ vegyek, s hogy kezeljem ti. a festéket, hígítsam, avagy már készen is kaphatni, milyen vászonra fessek, hogy kell és miyel annak alapot adni, használjam-e a vonalzót és milyet az éles határok húzására, avagy az egész kép szabad kézből készüljön? Továbbá sejtelmem a festészetről, illetve az olajos festék sajátságaira nézve, mit szépítsem a valót, bizony csak az úgynevezett mázolásig (anstreichen) terjed. Végül, hogy kezdjem a munkát, kifeszítsem, avagy leszögezzem, vagy felakasztva, úgy fessek a vászonra; mindezék a tapasztalt festő előtt oly kicsiségek, amelyekről már rég megfeledkezett, előttem azonban minden új, s nincs fogalmam azon mód és eszközökről, melyek segítségével kifejezést adhatnék, mi bennem — a sötétség fátyoléval Ekkortól kezdve rendkívüli vehemenciával tanulta a mesterséget Münchenben, Düsseldorfban, majd a párizsi Julién Akadémián. Legkorábbi tanulmányai arra vallanak, hogy szorgalma' rajzbéli tehetséggel és erős karaikterérzékkel párosult, s hogy már úgynevezett akadémikus stúdiumait is a kifejezésnek bizonyos feszültsége, a mondanivaló különös izgalma járja át. Korai tájképein a felfedezésnek azt az elfogulatlan örömét érezzük, amellyel a gyermeki kedély adózik a természet látványainak. Önkényes, naivul- természetes perspektivájú hegyes-dombos vidék lankáin apró emberkék munkálkodnak oly meghitten, mint akár Brugel Pieter festményein. A primitívekre emlékeztető expresszivitása miatt olykor Henry Rousseauhoz hasonlítják Csontváryt. Rokonságuk azonban csak lelkiviláguk mesterkéletlenül naiv megnyilatkozásában, nem pedig festői kifejezésmódjukban lelhető fel. Csontváry festészetét a víziók uralják és vezérlik, annak megfelelően festői kifejezésmódja, de témái maguk is drámaiak, feszültek. E lelki, hangulati és képzeletbeli atmoszférának kifejezésére gyakorta használja fel a fény foszforeszká- ló, vibráló eszközét, amely olykor alakjait is transzparenssé varázsolja. Távoli tájak hívják bolyongásra Csontváryt. — Itália, Görögország, Jeruzsálem an__ Marokkói tanító. a mikor nakidején a harmincas évék derekén — kezembe került a Képzőművészeti Főiskola irattárában. Tényleg ő volt a szerző, Kosztka Tivadar »jogot végzett okleveles gyógyszerész« —, akit akkoriban kerített hatalmába az ellenállhatatlan vágy, hogy festő legyen. burkolva — életre ébredni vágy.« Nem lepődtünk volna meg, ha Keleti — Munkácsy, Szi- nyei, Zichy és mások szigorú — A lengyel konyhabútor! — Hemingway-arckép! — A fehér szekrény! — A nászajándékul kapott szekrény! — Rendben van, akkor legyen enyém a szekrény fele meg a hűtőszekrény! — A borjúbőr koffer és a hokedli! — A szappantartó! — Nem, a szappantartó nekem kell! — Megmondtam: a szappantartó az enyém! — Akkor én fürdőszobai üvegpolcot viszem! ... Amikor a bútordarabokat és a holmit elszállító munkások becsapták maguk mögött az ajtót, a konyhában panaszos csattanás hallatszott. Két hátizsák pléhcsatja koccant egymáshoz — ezeket a nagy osztozkodásba,n véletlenül ottfelejtették. Fordította: Gellert György Részlet a »Panaszfal bejáratánál Jeruzsálemben« című alkotásból. kritikusa — nem vállalkoznék olyan eszmecserére, »amelyre — mint írta — ez idő szerint még a kölcsönös megértés alapja hiányzik.« De nem így történt. A minta- raj ziskola nagyrabecsült igazgatója levelezésbe kerül a festészetben teljesen járatlan ifjúval, akinek amúgy sem csekély önbizalma és lelkesedése szinte szárnyakat kap Keleti szakszerű észrevételeitől, tanácsaitól. »... 27 éves vagyok« — írja Csontváry egyik levelében Keletinek —, ... »s önérzettel mondhatom, hogy jöjjön, aminek jönni kell, és Baalbek vidéke — ezek adják egyre gigantikusabb festői látomásaihoz a fantasztikus kulisszát. Képzeletét azonban a kevésbé egzotikus, hazai tájak is drámai látomásra ösztönzik: a magyar puszta látványa látomássá nő. »Vihar a Hortobágyon« csakúgy — mint többi alkotása — megdöbbent szuggesztivitásával, \ eredetiségével és megkap szárnyaló képzeletével, látóképességének szinte gyermeki tisztaságával. Művei minden izükben tiltakoznak az ismert stíluskategóriák keretébe történő besorolás ellen. > Bényi László