Somogyi Néplap, 1978. július (34. évfolyam, 153-178. szám)

1978-07-16 / 166. szám

M M tagadjam? Szeretem a majoaníházat. Vá­roskánk lakóival együtt szívesen hódolck a tnajomnézés szenvedélyének. Valahányszor a mi kis — társadalmi munkában készüli —- állatkertünkben járok, hogy tudósítsam lapunkat az új szerzeményeikről, a fejlő­dés eredményeiről, mindig szakítok időt a majomházra. Valahogy hozzátartozik lelki békémhez a ketrecek mögöt­ti harmonikus családi élet: a családfők fennkölt komolysá­ga, amellyel képenverik a rendbontókat, a majomma­mák visítozása, a fejjel lefe­lé lógó csemeték látványa A spontán örömkitörés (lát- tomra), a játékukban meg­nyilvánuló kötelességtudat megnyugtat: jól van — erő­södik meg bennem — a mi kis városunkban rendben fo­lyik minden. A mi kis állatkertünkben nem tűrjük a tétlenséget, a tunyaságot. Különös figyel­met fordít erre az igazgató­ság valamint a mellette mű­ködő társadalmi ellenőrző aktíva. (Mondanom sem kell: én is tagja vagyok.) A köz­tudatban kialakult képet, mi­szerint: ugrál, mint a ma­jom — minden erővel iga­zolnunk kell. Elárulhatom: várakozáson felül sikerült ez. A mi kis állatkertünkből örökre száműztük a lélek­pusztító unalmat, a terméket­len ábrándozást. Majmaink szorgosan pör­getik a használt gumiabron­csokat (a Volán dolgozóinak ajándéka) és ingatlak az idomtalan tuskókat (az ÉR­DÉRT igazgatójának nagylel­kűsége juttatta ide vala­mennyit). Ezért tűnt fel a minap egy fényes szőrű, előkelő pofa- metszésű csimpánz. Nem ug­rált a többivel, rá sem nét zett a gumiköpenyekre. (Ma­gyarán: semmibe sem vette a Volán dolgozóinak ajándé­kát.) Mit mondják: lefittyedt ajakkal figyelte az összeszo­kott társaság derekas ügy­buzgalmát. Szemmel látha­tóan megvetette azt. ami itt hagyomány és erkölcs. Gő­gös elkülönültségét, arisztok­ratikus félrehúzódását nem tudtam mire vélni ... Szinte undorodva bámulta a szóra­koztatásban elmerült örök­mozgó kollégáit. Ami a leg­inkább felháborított: egyre- -másra hozták elé a jobbnál- jobb falatokat, amiket nagy kegyesen elfogyasztott. Mi az? Mi történt itt? Ennek a végére kell járni. Talán derogál neki ez a nagyszerűen felszerelt ma­jomház? Jobbra, szebbre vá­gyik? Ahhoz szokott? Igaz, a légkondicionáló hiányzik (két éve kölcsönkérte egyik nagy- vállalatunk, de vannak ma­gasabb érdekék is...), ám ez nem ok arra, hogy ilyen kirívóan viselkedjék. N em értettem, hogy ke­rült ide. Ebbe a min- taiközösségbe. Maga­tartása megfertőzheti társait is és felbomlik az összeko- vácsolódott majomkollektíva. Erre fel kell hívnom bará­tom, dr. Csáábossy figyelmét. Amíg magasabb helyen is föl nem neszelnék! De nem! Mégsem szólok. Írok egy baráti glosszát. Úgyis mindig hiányolják a lapból a bíráló cikkeket. Re­mélem, Csáábossy barátom megérti. Előkaptam tehát noteszo­mat és fogalmazni kezdtem az első mondatokat. A hely­színen. (Mint említettem, a légkondicionáló még nem ke­rült vissza.) Legalább lesz egy kis életszaga a dolognak. Ekkor a különös viselkedé­sű majom odalépett a rács­hoz és megszólalt: — Ugye, Zsombolyai elv­társhoz van szerencsém? Hangja szerényen, de ön­tudatosan csengett. Elképed­tem. Mi ez a szemtelen to­lakodás? Elvégre nem írtunk együtt hírlapot! — Ne vegye rossznéven,' ha megszólítom. Rendszere­sen olvasom az írásait. Mi­nek kerteljek? A stílusa! A ragyogó meglátásai! Magának nem ennél a vacak újságnál lenne a helye... Az elismerés váratlanul ért, bár kétségtelenül jól­esett. Dicsekvés nélkül állít­hatom, a csimpánz nem túl­zott Most már kissé megér­tőbben hallgattam magyaráz­kodását — Láttam, hogy megütkö­zött visszahúzódásomon. Ké­rem, ne ítéljen a felszínből. Azok után, ami telem tör­tént maga sem ugrálna örö­mében. De hagyjuk! Min­denkinek magvaa a baja. Nem untatom esetemmeL Bevallom, kezdtem szimpa­tikusnak találni az illető csimpánzt — Ne szerénykedjék! — biztattam. — Hisz azérí va­gyunk ml, újságírók, a sajtó munkásai, hogy fényt de­rítsünk az igazságtalansá­gokra, védelmet nyújtsunk a védteleneknek. — Há t ... Nem bánom. Ha úgy gondol ja... — hú­zódott közelebb. Én. is bizal­mas hallótávolságba léptem. Egy kicsit zavart, hogy nincs légkondicionáló. Hivatástu­datom azonban erősebbnek bizonyult, mint a bűz. Amtt akar. A Kiváló Majom kitüntetés, mit gondol, kinek a ketrecén fityegett? Eltalál­ta, az enyémen. Sínen vol­tain, elvtársam, ez az igaz­ság. A rendezők sorban áll­tak nálam a Majomszív sike­re után. Mindegyik velem akarta visszacsalogatni a kö­zönséget a mozikba. — De egy szép naponII! — A szomszéd ketrecbe egy csúf kis dögöt hoztak, egy majomnak is alig nevez­hető csimpánz-utánzatot. Hiába tiltakoztam. hogy rontja a renomémat, a szű­kösség miatt el kellett tűr­nöm. A gondozó — külön­ben jóbarátom — megígérte, Péntek Imre A fővárosi majom .— Suttoghat is — feltettem a fejemmel. — Bennem meg­bízhat . V . — Nincs titkolni valóm! — domborítottta ki Bzéles mellkasát csimpánz ismerő­söm. A többi majom mako­gott valamit, kezüket a szá­jukra tették figyelmeztetően, de ő dühös mozdulattal el­zavarta őket. i — Nézze, kedves Zsom­bolyai elvtárs, engem olyan sérelem ért.­— nem tudta folytatni, hangja el­csuklott, pa­naszosra, sí- rósra vált. — Képzelje el! Lehelyeztek a fővárosból! Engem! Ide! A tekinte­tét körbejá­ratta. ' Ellentétes érzések vias­kodtak beü­lném. Egy­részt most mintha kívül­ről - láttam volna a mi kis társadal­mi munká­ban épült ál­latkertünket, a bűzös ma­jomházat (a légkondicio­náló bizony nagyon kel­lene), a rissz rossz autógu­mikat, az idétlen tuskókat — némiképp megértettem isme­rősöm lelkiállapotát Ám vi­déki öntudatom nyomban fel­ágaskodott — Miért? Itt, nálunk Is megtalálhatja a számítását Nézze meg a kollégáit! Mi­lyen nagyszerűén beillesz­kedtek az itteni életrendbe. Alíatrendbe. — De elvtársam! Hol él maga? Az én képességeim­mel? Az én tehetségemmel? — Bocsásson meg — húz­tam föl a szemem —, honnan kéne ismernem ... izé ... kedves ... Tudja, mi itt vi­déken nem mindig vagyunk szinkronban a fővárosi ese­ményekkel. — Micsoda? Még nem lát­ta a Majomszivet? A legna­gyobb kasszasikerű magyar filmújdonságot? A főszerep­ben parádés alakításomat? Csupa magyarázkodássá váltam. — Tulajdonképpen igen I.. olvastam róla, hogyne. Valami azért hozzánk is el­jutott Sajnos, a Schmidt Emil Filmszínház időnként nem tart lépést... Sajnos, a városban az egyetlen... Csimpánz barátom drá­maian széttárta szőrős kar­jait Tényleg! Jobban csinálta, mint városkánk társulatának bonvivánja. — És most ebben a koszos majomfészekben. Képzelheti, mi zajlik bennem... Némi fenntartással bár, de együttérzésemről biztosítot­tam. Ki tudja? Mégis fővá­rosi kapcsolat — Pakolja kl, ami a be­gyét nyomja — biztattam. — Nálam jó helyen lesz. — Hihetetlen, ahogy visz- szagondolok rá... — emel­kedett meg domború mell­kasa. — Hogy az elején kezdjem: egy ideig én voltam a fővárosi állatkert sztárja, kedvence. Kiemelt ellátás, kocsi, nők, éjszakai élet.. • hogy intézkedni fog. 11 Biz­tonság kedvéért néhány öt­százast csúsztattam a zsebé­be. — Nyugi, nyugi — mond­ta —, nem lesz semmi vész. Aztán egy szombat délután mielőtt megszabadultam vol­na szomszédomtól — egy bi­zonyos főelvtárs kukkantott be hozzám. Családostul. Ám a nyavalyás kölykei rám se hederítettek, annak a korcs csimpánz-utánzatnak a ketre­ce előtt vigyorogtak. Én pe­dig elismerés helyett meg­jegyzéseket kaptam •— Mi­csoda kikent-kifent affekta majom! Mintha divatzakó lenne rajta! —» és hasonló­kat- A főelvtárs — remélem érti, a nevét nem hozhatom nyBránosságra — magas ál­latkerti kitüntetésemet sem­mibe véve, a következő meg­jegyzést tette: -— Hogy tu­dott ez ilyen magasra föl- csimpászkodni ? A karrieremnek befeEeg- aett. A »-kiváló« táblát még az­nap áttették a szomszédom ketrecére. A protekciós ba­nánadagokat is ő falta ez­után. A csimpánzok csúfja. Nemsokára a »majom« táb­lát is leszerelték. Döbbenten figyeltem az eseményeket. Tán időközben átváltottam csörgőkígyóvá? Vízi tyúkká? Nem sokáig kellett töprenge­nem. Kizsuppoltak hamaro­san. Ebbe a sziklahasadék­ba. Ahol még a madár sem jár, nemhogy filmrendező. És ami a legfelháborítóbb, az igazgatóság ■ beadványai­mat rendszeresen elsüllyeszti. Papírkosárba dobja. Arra gondoltam, ha Zsombolyai elvtárs a helyi sajtóban meg­szellőztetné az ügyet... Aha, szóval ide lyukadtunk ki! Pont az én Csáábossy ba­rátomat fogom eláztatni. Ott még nem tartunk. A glosszá- ból természetesen nem lesz semmi. Hidegen válaszoltam,' — A ml lapunk nem bí­rálja — főleg nem megalapo­zatlanul — az illetékesek in­tézkedéseit. Ha ők úgy dön­töttek, hogy magának itt a helye, akkor bizonyára min­den körülményt mérlegeltek. Különben is, a fővárosi ma­jomkultúra követeként nagy szolgálatokat tehet a mi kis állatkertünknék. Itt vidéken is terjeszteni kell, ami hala­dó! Nem vonzza ez a lehető­ség? Nézze, én el tudnám in­tézni, hogy egy városi em­lékérmei ... A kultúra él­. harcosa lehetne! A csimpánz kimutatta foga fehérét — A nyavalyába! Mit ha­dováit össze-vissza? Azt em­legette, hogy lapjuk küzd az igazságtalanságok ellen. Megfontoltan válaszoltam. — Általában igen, de Itt egy konkrét esetről van szó. így már bonyolultabb .. 1 — De megígérte... — ug­rándozott dühösen a rács mögött — Én? Maga megőrült Nem is csimpánz ez, ha­nem kullancs» A hogy kijutottam a sza­badba, vettem egy jó mély lélegzetet Mi­be nem keveredik az ember, ha nem vigyáz.... Néhány hónap múlva még­is elégtétellel nyugtáztam: kedélybeteg ismerősöm már nem ácsorog depressziósán, mint egy klinikai ápolt. Együtt ugrándozik a többi­vel. Rángatja a tuskót, pör­geti a gumiabroncsot Ja, ké­rem, a nevelés... Danát*! Gyufa. ; fiat id aa Isten (tínómefezet) I Kultúra helyből^ vagy „importból"? Hirdetést olvastam ml" nap egy poros pesti fa tör­zsén. Egy lemezlovas hirdet­te magát azzal a mottóval, hogy »vidékre is elmegyek«. Persze csak alkalmasint, egy- egy estére. Színházak is, előadóművé­szek is rendszeresen járnak vidékre. Missziót vállalnak egy-egy előadással, szép missziót. Szépet és nélkülöz­hetetlent Távoli falvakba, kisvárosokba viszik el a mű­vészetet. Legjobb, tehetségü­ket, legfrissebb gondolatai­kat. Ha azt viszik el! Mégis — anélkül, hogy a befeléfordulást, a provincia­lizmust akár egyetlen szóval is támogatnám — megkérde­zem: ráhagyatkozhat-e egy kisváros, egy nagyközség csu' pán néhány vendégjátékra? Lehet-e kulturális életet, szel­lemi atmoszférát teremteni csupa-csupa importált erővel és eszközzel? Aligha lehet Márpedig erre, tudniillik a sajátos, a saját eszközökkel kialakított szellemi világra van, vagy inkább lenne szük­sége minden településnek. Azért, hogy élni is igényeseb­ben lehessen ott, ahol esetleg lakni, vagy dolgozni jó. Soha ilyen belső erő nem állt rendelkezésre ahhoz, hogy egy-egy vidéki település megteremtse a maga kultu­rális életét, hogy a belső nor­mák és értékek kialakításá­val, a példaadók erejével másokat is, mindenkit elin­dítson a szellem napvilága felé. Mondhatom ezt joggal, hiszen ennyi képzett, diplo­más szakember még soha nem dolgozott vidéken, mint manapság. És ki tagadná, hogy a kulturális élet fellen­dítésének motorja, követendő példája elsősorban a szellemi igényeit kielégíteni akaró ér­telmiség lehet Mégis, sok kisváros és köz­ség szenved értelmiségi la­kóinak szemtelenségétől. At­tól, hogy a művelődési házak rendezvényein fehér hollónak számít egy-egy helybéli dip­lomás. Azt a körülményt, hogy kisvárosban, vagy falun lak­nak és dolgoznak, sokan úgy vélik ellensúlyozni, hogy ki­hívóan közömbösek a helyi ügyek Iránt, hogy következe­tesen lakóhelyükön kívül töl­tik szabadidejüket, és kul­turális-szellemi igényeiket is csak a fővárosban vagy a megyeszékhelyen akarják ki­elégíteni. Más szóval: nem élnek ott, ahol laknak. Igé­nyeiket autóba teszik és el­viszik oda, ahol nekik a kul­túrát nem megteremteni, csak befogadni kell Kétség­kívül kényelmes álláspont. És egyben furcsa is. Azért fur­csa, mert vannak diplomások, akik vállalják az értelmiség hagyományos küldetését, és a maguk igényeinek kielégítése közben másokban is szelle­mi igényeket támasztva al­kotnak. És nem csupán befo­gadnak. Megteremtik egy község, vagy akár egy város sajátos szellemi arculatát, a joggal vágyott kulturális éle­tet ott, ahol ezt náluk job­ban senki sem tudja megten­ni és ahol náluk senki sem hivatottabb erre. Való igaz, hivatásérzetre senkit sem lehet kötelezni. A zeneértő orvost nem lehet kötelezni, hogy eljöjjön arra a hangversenyre, amiért két hónappal előbb vagy később Budapestre utazik. Tőle hi­vatalból csak azt lehet kér­ni, hogy osztályán gyógyítsa meg a betegeket És ezt meg is teszi. A mérnök felépíti a házat a közgazda eligazgat­ja a hivatalt, az agronómus a termelőszövetkezetet de utá­na... ! Sokan előkelő ' ide­gennek kiáltják ki magukat abban a közösségben, amely pedig számukra az alapvető életfeltételt a munkát biz­tosítja. Erőszakkal senkit sem lehet meggyőzni arról, hogy szellemisége igazán csak, ak­kor bontakozhat ki, akkor hasznos, ha azokra is átsu- gárzik, akik rá egyéb okból is föltekintenek. A vidéken dolgozó értelmiség küldetését nem lehet parancsba adni. Ezúttal is csak arra van mód, hogy együttérezzünk azzal a népművelővel, aki ha elő­adót keres, füzetében csupa budapesti nevet talál — ahe­lyett, hogy a helybeliek kö­zött válogathatna. M. M. Szirmay Endre A BALATONNÁL Minden nyáron menekülök a vízhez, szoktatni szívem a természetes ízhez, amit megkeserít a füst és a város — szemem és szavam itt bont sugároz tiszta tündöklést, és itt fürdetem meg, aminek vonzása van az értelemhez, hogy lemérjem: mit ér az emberségem, mi a bizonyságom és mi a mérgem, ami nyelvem hegyére gyűlik össze, hogy igazat szóljon, s a hamisat kiköpje; száll-e még a fény? — a túlsó hegyek ívére még tisztán emlékezhetem — vajon édes-e a zöld vizek nyugalma, és a vad hínár kikúszik-e a partra? — mert neki itt csak ez a bizonyosság, ami nekem a tóparti valóság, amely hitemet és jövő sorsomat méri, s a csapzott széltől újra számon kéri napjaim nyugalmát és a konok harcot, amely innen és túl jelenti a partot a víznek s nekem; — időben elosztva teregetem a fénylő hullámhosszra szándékaim szelíd csobbanásait, hogy tudjam: bármikor érek a partra, a boldog nép hullámringatásán mindig érkezik ide valaki, akinek testvér a lelke, az arcai Kerék Imre Zöld hóesés kerínge! EL. I-nak Nakonxipánba Miklós Lébény fölött zöld hóesés keringe! lánycomberdőt pucéran idéz Nakonxipánt , fellegek zsírja pattog izzó napserpenyőben éhes kiskölkök álma sül a húsvéti fánk Küszöbön ül a vándor tenyerén szöcske polkáz játszunk papásmamást Mézes Annuska hívja billegő meggyfagallyról rigó szólítja néven visszhangja zöng fülemben Pistika Piska Pista

Next

/
Thumbnails
Contents