Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-02 / 128. szám

O Mesterséges égbolt alatt XXXIV. évfolyam 128. szám 1978. június 2., péntek Ara: 80 fillér Három évtized az ifjúságért Fiatalok ezrei ismerkednek meg évente a Magyar Honvé­delmi Szövetség klubjaiban a technikával, sajátítják el a gépjárművezetést. Megyénk­ben hatezer felnőtt és fiatal aktívát tartanak számon a vi­torlázó-, a modellező-, a tar­talékos-, a rádiós-, a lövész-, a könnyűbúvár- és a gépjar- nuï barát-klubokban, szakkö­rökben, illetve a tanácsadó testületekben, klubtanácsok­ban. A fiatalok itt megisme­rik, megszeretik a technikát, sportolókká, versenyzőkké nevelődnek, s felkészülnek a katonái szolgálatra is, majd pedig a tartalékosklubokban fejlesztik megszerzett isme­reteiket. Az MHSZ-nél tevé­kenykedő fiatalok korán be­kapcsolódnak a társadalmi munkavállalásokba, s később felnőttként is hasznos tevé­kenységet fejtenek ki. A Magyar Honvédelmi Szö­vetség három évtizede végzi az ifjúság hazafias nevelését segítő, fontos munkáját. A Vörös Csillag Érdemrend, amelyet az ülnöki Tanács nemrég adományozott a szö­vetségnél!, jelzi, hogy milyen eredményes a tevékenysége. Az MHSZ megyénkben is egyre nagyobb eredményeket ér el, s egyre korszerűbb fel­tételek között végzi a mun­kát. A gépjárműoktatáshoz több és jobb kocsi, tanpályák, tantermek, szemléltető eszkö­zök, valamint képzett, tapasz­talt oktatók állnak a szövet- só" rendelkezésére. Üj köz­pontok is épültek. A szövetség c fontos tevé­kenységében összefogott a társadalmi és tömogszerveze­tékkel, s ők ugyancsak nagy részt vállalnák a feladatok­ból, segítik az MHSZ mun­káiét. Évek óta együttműkö­dési szerződés alapján dolgo­zik a KISZ-szel. a szakszer­vezetekkel, a tanácsokkal, a fegyveres testületekkel és a Hazafias Népfronttal. Ennek eredményeként több nagyköz­ségben épült lőtér, hoztak létre klubot, vásároltak fegy­vereket, segédmotorokat, vál­lalják szakmai és politikai előadások megtartását — hogy ezzel is hozzájáruljanak ifjúságunk iiazafias nevelésé­hez. A megtett útra emlékeznek ma Kaposváron a Fegyveres Erők Klubjában. Az ünnepsé­gen nemcsak az eredmények­ről lesz szó, hanem a felada­tokról is. Meghatározzák, hogy mit kell az eddiginél is jobban, tartalmasabban végezni, s kitüntetik azokat, akik hosszú évek óta fárad­hatatlanul segítik a Magyar Honvédelmi Szövetség mun­káját. akik részt vállaltak és vállalnak ifjúságunk ered­ményes neveléséből. A három évtized eredmé­nyei, a munkáért kapott ma- g_3 kitüntetések kötelezettsé­get is jelentenek. Kötelezett­séget arra. hogy ezt a mun­kát a jövőben még magasabb színvonalon, az eddigieknél is eredményesebben végzik. Amikor ma. a jubileum al­kalmából köszöntjük mind­azokat. akik megyénkben fá­radhatatlanul segítik a Ma­gyar Honvédelmi Szövetséget feladatainak megoldásában, kívánjuk: érjenek el a jövő­ben még szebb eredménye­ket, neveljék ifjúságunkat ha­zájukat szerető, minen kö­rülmények között megvédeni kész és erre jól felkészült emberekké. I ÜLÉST TARTOTT A MINISZTERTANÁCS Elfogadlák a költségvetési törvény tervezetét A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: a Miniszterta­nács csütörtökön ülést tar­tott. A kormány meghallgatta és jóváhagyólag tudomásul vet­te a Kölcsönös Gazdasági Se­gítség Tanácsa Végrehajtó Bizottságának 85. üléséről szóló beszámolót. Megbízta a nemzetközi gazdasági kap­csolatok bizottságát, hogy te­gye meg a szükséges intéz­kedéseket az ülésen elfoga­dott ajánlásokból eredő fel­adatok végrehajtására. A pénzügyminiszter és az igazságügy-miniszter javasla­tára a kormány elfogadta az 1977. évi költségvetés végre­hajtásáról szóló törvény ter­vezetét és úgy határozott, hogy az országgyűlés elé ter­jeszti. A Minisztertanács megtár­gyalta és jóváhagyta az Or­szágos Tervhivatal elnökének jelentését a hosszú távú ter­vezés munkáiról. A munkaügyi miniszter előterjesztése alapján a kor­mány elfogadta a műszak­pótlék emelésének kiterjesz­téséről szóló javaslatot és ha­tározott annale ez év július 1-től történő bevezetésére. A Minisztertanács megtár­gyalta és jóváhagyta a kül­ügyminiszter előterjesztését a vízumkényszer megszün­tetéséről a Magyar Népköz- társaság és az Osztrák Szö­vetségi Köztársaság között, felhatalmazást adott az erről szóló egyezmény aláírására. Lázár György fogadta kaíiisevct Lázár György, a Miniszter- tanács elnöke csütörtök dél­után hivatalában fogadta Konsztantyin Katusevet, a Szovjetunió Mindsztertaná- csának elnökhelyettesét. A szívélyes, baráti légkörű esz­mecserén részt vett Marjai József, a Minisztertanács el­nökhelyettese és Vlagyimir Jakovlevics Pavlov, f, Szov­jetunió budapesti ' nagykö­vete. Konsztatyin Katusev, a Szovjetunió Minisztertaná­csának elnökhelyettese — Mar­jai József miniszterelnök-he­lyettes társaságában — csü­törtökön látogatást tett a Ma­gyar Hajó- és Darugyártxan, valamint a Híradástechnikai Ipari Kutatóintézet laborató­riumában. Megkezdődtek a hivatalos magyar—mozambiki tárgyalások Látogatás egy zuglói szakmunkásképző intézetben talos magyar—mozambiki tár­gyalások. A magyar tárgyalócsoportot Kádár János, az MSZMP Köz­ponti Bizottságának első tit­kára vezeti; tagjai: Losonczi Pát, a Politikai Bizottság tag­ja, az Elnöki Tanács elnöke, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Rápz Pál, a Központi Bizott­ság tagjai és Sütő Gábor. A mozambiki tárgyalócso­portot Samora Moises Machel vezeti; tagjai többek között: Joaquim A. Chissano külügy­miniszter, Mario G. Machungo ipar- és energiaügyi miniszter, A koszorúzásnál jelen volt Méhes Lajos, a budapesti pártbizottság első titkára. Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Rácz Pál kül­ügyi államtitkár, Oláh István altábornagy, a Magyar Nép­hadsereg vezérkari főnöke, honvédelmi miniszterhelyettes — az MSZMP Központi Bi­zottságának tagjai —, vala­mint Sütő Gábor, a Magyar Népköztársaság maputoi nagykövete és Farkas Mihály vezérőrnagy, a budapesti helyőrség parancsnoka. Délelőtt az MSZMP Köz­ponti Bizottságának székhá­zában megkezdődtek a hiva­Újabb izraeli támadás Feszült a helyzet Bejríitban Izraeli gyorsnaszádok tűz alá vették Libanonban a Szi- don városától delre levő part­vidéket — jelentette csütörtö­kön az Al-Szanr című bejrúti lap. A megtámadott körzet­ben palesztin menekülttábo­rok vannak, tsz izraeu tüzér­ség szerdai — tooo halálos és sebesült áldozatot követelő — támadásának célpontjában, a dél-libanoni Nabatieh városá­ban es környékén csütörtökön nyugalom uralkodott. Az iz­raeliek egyéDkent cáfolták, hogy tüzérségüknek »barmi köze lett volna áz akciónoz« és azt állították, hogy a kör­zetben levő libanoni jobbol­dali alakulatok és a libanoni haladó erők, valamint a velük szövetséges palesztin egységek között robbant ki a tüzérségi párbaj. Feszült a helyzet Bejrutban is. Mint a libanoni belügymi­niszter közölte: az egymással rivalizáló jobboldali keresz­tény egységek között szerdán lezajlott fegyveres összecsa­pásnak min'dkét oldalon több halottja volt. Eliasz Szárkisz libanoni ál­lamfő Szíriában tett 24 órás látogatását befejezve csütörtö­kön hazautazott Latakiaból. A libanoni államfő három ízben tárgyalt Hafez Asszad szíriai államfővel, elsősorban a Li­A Budapesti Műszaki Egyetem épületgépészeti II. tanszékén kutatómunka kezdődött a napenergia minél gazdaságosabb és célszerűbb hasznosítására. A különleges világítástechnikai méréseket hat méter átmérőjű kupolába épített mestersége« égbolt alatt végzik. Képünk: a tanszék laboratóriuma. (MTI-íotó — Csikós Gábor íelv. — KS) Városnéző séta Brczsnyev látogatása Pozsonyban a Frelimo állandó politikai bizottságának tagjai, José Lu­is Cabaco közlekedés- és hír- ■köziésügyi miniszter, tíérgio Vieira, a mozambiki bank el­nöke, a központi bizottság tagjai. A szívélyes, elvtársi légkö­rű tárgyaláson kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjain tevékenységéről, az országuk­ban folyó építőmunkáról, és eszmecserét folytattak idősze­rű nemzetközi kérdésekről. A mozambiki párt- és álla­mi küldöttség — élén Samora Moises Machellel — délután a zuglói 13. számú Kaesz Gyu­la Faipar: Szakmunkásképző Intézetbe látogatott. A delegá­ciót elk’sérte Jtiáez Pál es Er­dei Lászlóné, a Magyar Nők Országos Tanácsának elnöke, illetve Sütő Gábor. A vendé­geket a föl lobogózott szak­munkásképzőben Trethon Fe­renc munkaügyi miniszter, Szépvölgyi Zoltán és Balázs Gyula, az intézet igazgatója köszöntötte. A baráti ország képviselőinek az iskola tanu­lói virágcsokorral kedvesked­tek. Kis Csaba és Sebestyén Ti­bor, az MTI tudósítói jelen­tik; Pozsonyban, a Szlovák Szo­cialista Köztársaság fővárosá­ban kezdte meg csehszlovákiai hivatalos, baráti látogatásának harmadik napját a Leonyid Brez&nyev vezette szovjet párt- és kormányküldöttség. A szovjet vendégek, akiket útjukra elkísért Gustáv Hú­sát:, a CSKP KB főtitkára köztársasági elnök is, szerdán este érkeztek Pozsonyba, ahol szeretettel, lelkesedéssel fo­gadták őket A szlovák fővárost 1945. áp­rilis 4-én — hanzák teljes fel­szabadításával egyidőben — szabadították föl a szovjet hadsereg egységei. Hőstettüket az egyik legszebb ponton, a Slavin-hegyen hirdeti emlék­mű. A szovjet küldöttség csü­törtökön megbeszélést folytat Szlovákia vezetőivel. Brezs­Június 15-ig lehet nevezni Ismét megrendezik n a dél-diniántúli kistermelők kiállítását Tájjellegű mezőgazdasági kiállítást és vásárt rendeznek ismét ez év szeptemberében Baranya, Somogy és Tolna megye tanácsai Kaposváron, a Mezőgazdasági és Élelme­zésügyi Minisztérium közre­működésével. Ma már joggal elmondhatjuk: ennek a ren­dezvénynek hagyománya van, és gazdag tapasztalatok bizo­nyítják. hogy a jó módszerek terjesztésének, az ismeretek bővítésének ez az egyik leg­célravezetőbb módja. Bár ez a rendezvény ösz- szefoglaló képet ad a tő me­zőgazdasági ágazatok ered­ményeiről, a tervidőszak cél­jairól és azok teljesüléséből, a fő cél a háztáji és a kis­gazdaságok termelési eredmé­nyeinek bemutatása, az élen­járó módszerek és eszközök megismertetése, elterjesztése. Nem csupán az eredménye­sen, jól dolgozók kedők, gyümölcstermelők, háztáji állattartók — tevé­kenységét kívánják bemutat­ni a rendezők, hanem azt is, hogy a nagyüzemek milyen módszerekkel szervezik, segí­tik, Integrálják a kisüzemi termelést. Az összefüggések érzékeltetésére a teljességre törekszik ez a kiállítás, ezért mutatják be többek között a kisgazdaságok részére aján­lott tartási, tenyésztési és ér­tékesítési rendszereket, a ja­vasolt fajtákat, berendezésé­ket, eszközöket, módot te­remtenek a kisgazdaságokat érintő és érdeklő rendeletek, kedvezmények megismerte­tésére, lehetőséget adnak a termelési eszközök, tápsze­rek, szaporítóanyagok, te­nyészállatok helyszíni árusí­tására, és lehetne sorolni to- _ vább. Nem csupán a három kertész- ’ megye, hanem az idén elő­ször jugoszláv kiállítók rész­vételére is számítanak a ren­dezők. A kiállításon és vásáron való részvéteire már megkez­dődött a jelentkezés, s pá­lyázati rendszerben még két hétig, június 15-ig lehet je­lentkezni. A korábbi évek gyakorlata szerint a kiemel­kedő eredményeket elérőket, a legszínvonalasabb bemuta­tókat értékes dijakkal jutal­mazzák. A termelési eszközö­ket gyártó és forgalmazó vállalatokon kívül ezúttal meghívják a rendezvényre azokat a kisiparosokat is, akik termékeikkel hozzájá­rulhatnak a kistermelés kor­szerűsítéséhez, a jobb eszköz- ellátottsághoz. Mivel ebben a tájkörzetben több országosan híres és jelentős bortermőhely van, sor kerül a kistermelői borkiállításra is. nyev a nap nagy részét Po­zsonyban töltötte. Flőzö nap az ÍSZKP KB főtitkára és a küldöttség többi tagja rövid prágai városnéző sétát tett. Megtekintette a főváros egyik büszkeségét, az új metróvona­lat, amelynek építéséhez igen jelentős segítséget nyújtott a Szovjetunió. A vendégek rö­vid utazást tettek a földalat­ti vasútvonalon a Gottwaldov- és -á múzeumállomás között. A metró állomásain tett lá­togatásuk során, valamint a további útjukon, amely a Vencel tértől a városközpon­ton át vezetett a Lenin Mú­zeumhoz, a csehszlovák fővá­ros lakói szívélyesen köszön­tötték és ünnepelték szovjet vendégeiket, illetve a kísére­tükben lévő csehszlovák párt- és állami vezetőket. A prágai Lenin Múzeum a város egy régi palotájában ka­pott helyet. Ez volt száza­dunk tízes éveiben a csehszlo­vák szociáldemokraták párt­háza, s itt tartották meg 1912- ben az oroszországi szociál­demokrata párt történelmi je­lentőségű, VI. konferenciáját, ahol a tanácskozásokat Lenin vezette. Dajan eiöierjeszíette a „módosításokat” Mose Dajan izraeli külügy­miniszter »Ciszjordánia au­tonómiájának tervére vonat­kozó módosításokat« terjesz­tett Begin miniszterelnök elé — jelentette csütörtökön az AFP francia hírügynökség az izraeli külügyminisztérium­hoz közel álló körökre hi­vatkozva. A javaslat, ame­lyet Begin jóváhagyása után — várhatóan----az iz.raeli k ormány vasárnapi ülésén vitat meg, állítólag az eddigi­nél jelentősebb szerepet szán Jordániának a Jordán nyu­gati partján tervezett »auto­nóm« terület közigazgatásá­ban, és a térség sorsának az »autonómia« megadása után a evvel történő eldöntésében. A hazánkban tartózkodó mozambiki párt- és állami küldöttség Samora Moises Machellel, a Mozambiki Felsza- baditási Front (Frelimo) elnökével, a Mozambiki Népi Köz- — társaság elnökével 'áz'TTén TWrW&rïôltiïn a Hősök ierên*mèg- koszorúzta a magyar hősök emlékművét. Délelőtt megkez­dődtek a hivatalos tárgyalások is. I banánban kialakult helyzet­ről.

Next

/
Thumbnails
Contents