Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-08 / 133. szám

t

ELÁRVULT HAGYATÉK

Érték és felelősség

Magyarország — sajnos —

nem valami gazdag értékes műemlékekben: regényes

fekvésű lovagvárakban, műkincsekben, pompás szobrokban, Tragikus fordulatokban gyakori történelmünk során szinte több pusztult, mint épült. Ha kevés maradt épen az országban a történelem hosszú évszázadai során, még kevesebb Somogy megyében. S ha valamiből alig találunk valamit mutatóba, a meglevőnek annál nagyobb a becse. A föld megyeszerte ma is több értékes romot, elárvult, lerombolt falut, templomot rejteget. Bronzkorról, rómaiakról, avarokról, honfoglaló eleinkről, országépítő, kultúrateremtő népről vallanak a régi kövek, cserepek, csontok, maradványok. Éértékük felbecsülhetetlen. Vajon mindenki így érzi ezt? Vajon mindenki átérzi ennek a fontosságát? Erről szól mai összeállításunk.

K éthárom méter mély a hosszan kígyózó gödör. A csővezeték »ágya«. A csőágy mellett szomorú Jumbó ejti tíz busa kanálfejét. Mintha szégyenkezne. Miért? Tökéletes munkát végzett, a gödör fala meredeken, barnán tárul elénk. Csaik itt-ott élénkíti kisebb sötét folt, amott egy lábszárcsont nyoma, távolabb cserép- és csonrtmaradékok. A hatalmas földmunkagép ’kanalába vagy fél köbméternyi föld fér egyszerre, _ s mire észrevették az élőbukka- nó csontokat, kettőbe vágták a régi temetőt.

Innen pár száz méterre, fa- ékeken impozáns csővezeték ragyogó, fehér teste villog a napfényben. összehegesztve, készen. A Jumbó másnap kedte volna ásni az árkát,

pontosan a középkori bazilika

fölött. Véletlen volt, hogy dr. Magyar Kálmán régész az építkezés területére látogatott. 1973-ban ő ásott ezen a vidéken, s feltárta középkori történelmünk egyik értékes emlékét, a közeli bencés apátsághoz tartozó francia telepesek bazilikáját. A település is itt húzódik a közelben. Kutatása középkori művelődéstörténetünket szárrá tálán érdekes adattal gazdagíthatta volna. Különösen a korai francia—magyar kapcsolatokról vallhatták volna rengeteget a kövek, a föld mélyén szunnyadó cserepek, használati eszközök. Részletes feltárásra azonban különböző okokból nem került sor. De a faluban, s a »szakmában« tudták, hogy nagy értékeket rejt a föld, foglalkozni véle egyszer föllé tien érdemes lesz.

S most csak a véletlenein állít. A bazilika fala és minden lelet, mely a'régész számára felbecsülhetetlen értékű, kis híján a Jumbó martaléka lett Hogyan lehetséges ez? Hiszen közismert hogy Somogyvár határában évekig országos jelentőségű ásatások folytaik.

A Délviép fontos létesítményt épít a község határában: itt húzódik a fonyód— kaposvári regionális vízvezeték csőrendszere. Amikor megtervezték, már aikkoK gondolni kellett volna a so- mogyvári régészeti és művelődéstörténeti értékekre.

A vezeték nyomvonalának kijelölésekor figyelembe Veszik a már meglevő kábeleket, csöveket, hogy ne keresztezzék, ne zavarják egymást Fontos az is, hogy a vezeték úthoz közel legyen, könnyen

megközelíthető helyem. Arra

is figyelnek, hogy minél kevesebb, gazdaságilag hasznosítható födditerületet tegyenek tönkre az építésnél. A tervezőnek az egyéb okok miatt értékes területekre (műemlék, védett fasor) is ügyelnie kell.

Miért nem történt meg-akkor ez Samogyváron?

A tervezők, kivitelezők végigjárták a leendő vezeték útját, mielőtt elkezdődött volna a munka. Tudták, So- mogyváron ásatás folyik, de csak a bogiári úttól délre. Hogy északon is fontos értékek vannak a föld alatt, ama semmiféle jelzésit nem találtak. Most ütközött ki — egyebek között — a múzeum

korábbi vezetőségiének csak szűk területekre figyelő, jelentős értékeket semmibe vevő szubjektivizmusa. De a vallon (francia) telepről más is tudott — kellett tudnia —, ha máshonnan nem, a Somogyi Néplapból, amelynek hasábjain többször foglalkoztunk vele. A helybeliek biztosan olvasták. A vezetéképítés előtt több ízben tartottak szakhatósági egyeztetést. Ide a helyi tanács emberei is hivatalosak voltak. Vajon miért nem szóltak: vigyázzunk ! Miért nem szélt a tulajdonos, akinek a kertje végén ástak pár éve a régészek, s ugyanitt jártak a tervezők, később felvonultak a gépek is!?

Vajon miért nem vette figyelembe a somogyvári földben nyugvó értékeket az, aki a megyei tanácson kiadta a területi elhasználásá engedélyt? A több tanácsot érintő, nyomvonal jellegű létesítménynél a megyei ÉKV-osz- tályon adják ki az engedélyt. Csak egyeztetni kellett volna a művelődésügyi osztály illetékesével. Vagy megtörtént? Akkor miért engedélyeztek anélkül, hogy a bazilikáira gondoltak volna.

Nem hallgaithattjuk ed a múzeum felelősségét sem. Ha a csőfektetők postai kábel vagy vasút közvelen közelében dolgoznak, e szervek szakfelügyeletét adnak a föld alatti létesítményeik védelmiére. Miért nem gondolt erre a múzeum? írások sokasága

foglalkozott a vezetéképítéssel, minendütt sok szó esett erről. Gyakran közölt fényképes beszámolót lapunk is. Lehetetlen, hogy senkinek

sem tűnt föl : kényes helyen dolgoznak majd az építők.

S végül a Délviép. Munkájuk olyan, hogy gyakran

bolygathatnak meg évezredes

sírokat, nemzeti értékeinket

S bár körlevél intézkedik arról, mi a teendő ilyenkor, a gépkezelőket mégsem oktatta ki senki, hogy miit is tegyenek. Somogyváron Kittiinger József gépkezelőben megvolt a jóindulat. Amikor előkerültek a csontok, gondosan kirakott néhányat a partra. De a munkát folytatta! Nem tudta: meg kell állni, hiszen a régésznek az a fontos, hogy eredeti állapotában lássa a leleteket

Mi lesz ezután a csőfektetéssel? Orosz Ottó, a vállalat termelési osztályvezetője:

— A munkát leállítottuk, a tervezőt értesítettük. Olyan új nyomvonalat alaikát ki, amelyik elkerüli ezt a régészeti- leg fontos területet • • •

Régészeti, művelődéstörténeti értékeink védelme fontos feladat. E példából azonban az is kiderül : nemcsak az emberi jó- vagy rosszakarattól függ. Igen gyakran bonyolult, egymással sokoldalúan összefüggő dolgok lán- codaitátóL

Vagyis a felelősség összetettebb. S főleg: nagyobb.

I , Csupor Tibor

Istenszobor a Tömlöc-hegyen

A római katonák, akik egykor a ságvári erődben szolgáltak, a Tömlöc-hegyen ástak sírt halottaiknak. A fenékpusztaihoz hasonló erőd feltárását a Magyar Nemzeti Múzeum régészei végzik, akik mintegy húsz évvel ezelőtt a Tömlöc-hegyen is ástak. Akkoriban több száz sírt tártak fel itt, sok értékes leletet megmentettek, de — most már nyilvánvaló — még ennél is több maradt a földben. A falusiak sejtették ezt, annál is inkább, mert az öregek elbeszéléseiben sokszor szerepeltek a »tömlöc-hegyi kincsek«.

»Már a múlt században lehetett ott kincset találni — mondogatták —, ásni se kellett, mert egy-egy nagyobb eső kimosta a pénzt a hegyoldalból. A szerencsések aranyat is találtak«.

1974-ben Ernyes István körzeti rendőr egy napon arra lett figyelmes, hogy a Tömlöc-hegyoldalában gyerekek buzgőlkod- nak. A lelkes kis csapat a kincskereső regényhősök példáját követve arany után kutatott, s ez esetben nem fáradt hiába. Egy téglával borított bolthajtásos helyiségre — római kori kriptára — bukkant ugyanis, amely tele volt mindenféle értékes régiséggel.

— Már meglehetősen későn érkeztem — emlékezik Ernyes István törzsőrmester. — A gyerekek a sírt szétrombolták, feldúlták. A náluk és a szüleiknél -talált leleteket természetesen lefoglaltam, és átadtam dr. Bakai Kornélnak, a somogyi múzeum akkori igazgatójának.

— Milyen tárgyakat foglalt

le?

— Bronzból vert pénzeket,

arany függőket. Talán a legszebb és legértékesebb lelet egy aranyból készült, kis istenszobor volt Emlékszem: kígyót tartott a kezébe,

Ernyes Istvánnak azóta nagy gondja van a sírokra, igyekszik megóvni a még ki nem ásott értékeket Bár ő is (velünk együtt) sürgeti a római temető szakszerű feltárását A legutóbbi »leletmentés« óta ugyanis senki sem foglalkozott a ságvári sírokkal. Mivel a területen a Magyar Nemzeti Múzeum régészei dolgoznak — s az eddig előkerült leletek is a Nemzeti Múzeumba kerültek —, elsősorban az ő joguk és kötelességük a további munkát elvégezni.

A somogyi múzeum régészei a héten látták először az 1974- ben fölbontott sírt Ernyes István hívására érkeztek Ságvár- ra. Megállapították —■ ami az eddig elhangzottak alapján nyilvánvaló —, hogy a terület feltárása égetően sürgős. Annál is inkább, mert a helybeliek kincskereső szenvedélye ismét fellángolt Ezt bizonyítja például a következő J eset: a katolikus templom előtt

álló Nepomuki-szobor öreges részében emberemlékezet óta benne volt egy római szobrocska, amelyet nemrég valaki elemeit.

A Ságvárra érkező somogyi régészek elmondták, hogy a faluban számos érdekes magyar középkori lelet is előkerült. Sikerült továbbá megállapítaniuk a Csályi-hegyen a reformátusok egykori gyülekező helyét. (1660-ban Perlaki Márton itt prédikált híveinek.) A környékbeliek segítségével a régi harangláb nyomát is fölfedezték. Ennek közelében állt a régi Ságvár temploma, mely a török időben elpusztult. A múlt században az út mellett álló mintegy tíz méter magas fára a Székesfehérvárról Andocsra tartó búcsúi nép egy szentképet helyezett eL

A ságvári születésű, a régészet iránt fogékony Ernyes István ezenkívül még számos érdekes — kutatásra, feltárásra váró — középkori figyelőhelyre, őrtoronyra, földvárnyomra stb. hívta fel a szakemberek figyelmét.

Szapud! András |

9

Egy Árpád-kori templom pusztulása

A böhönyeiek évszázadok óta őriznek egy szomorú legendát IV. Béla király 1241- ben, a tatár hordák elől Horvátország felé menekülvén, valahol a mai Nagybajom— Böihönye—Segesd útvonal

mentén szállt meg egy kolostorban kíséretével. A szóbeszéd valóöágaiapját egyelőre semmi sem bizonyítja, ám a környék sok lakója ma is állítja, hí>gy az úgynevezett Nagybalogdpusztán »gyanús« jeleket észlelt. A Rinya pataktól kétszáz méternyire emelkedő, körülbelül nyolc méter magas domb szögletes alas.i^ mindenkinek természetellenesnek tetszett s csak olaj volt a kíváncsiság tüzére, hogy nyolcvan évvel ezelőtt aranyozott középkori kéhelyre bukkantak itt, amelyet ma a református egyháziközség őriz. A falu lakossága, templomdombnak keresztelte e! a furcsa halmot

Hiába fürkészem a tájat dombnak már nyomát sem ta-, látom. A talaj asztallap sima, ám a zuhogó esőtől sötétsárgává vált 100—120 négyzetméternyi agyagon mindenfelé el&zíneződött foltok láthatók. Kemény tárgyba botlom. Emberi lábszárcsont! És körös- körül a szemhatárig sűrűn hevernek a megkövesült koponyák, kar-, lábszár- és medencecsontok. Kik lehettek? Korán elhalt jobbágyok? A mongolokkal háborúskodó, majd menekülésre kényszerült nemesek? Apácák? A hittel házasodott szerzetesek?

A kíméletlenül összetöri földi maradványok között kerámiacserepekre, késpengékre bukkanunk. Majd a templom roncsait kutatjuk — i.tt kell lenniük, hiszen a keresztény magyarok a XVIII. század második feliéig csupán templomok körül temetkezhettek —, és szemünkbe is ötűik néhány régi . tégla- és márványdarab. Különös, hogy szinte valamennyi márvány- törmelék egy 15—20 négyzet- méternyi, az átlagosnál mélyebben fekvő terület körül hever. Itt volt a templom alapja. Gaál Géza, a Böhönyei Általános Iskola tanára igazolja gyanúmat: a művelődéstörténeti értéket felrobbantották. Rengeteg csontot, és használati tárgyat pedig — ezt már a helyszínen tartózkodó munkások mondták el — a talaj egyengetése során a földtömeggel együtt elhordták a Rinya menti Vízgazdálkodási Társulat erőgépei. Velük töltötték fel a laposabb területeket. A megbízó vállalat, a böhönyei Szabadság Termelőszövetkezet búza- és árpatermesztésre használja majd az émberi csontokkal megerősített talajt. »Mit szóltunk Szabó János munkavezetőnek és az időközben idelátogató Sánt- ha Lajos igazgató főmérnöknek, hogy ezt nem lenne szabad csinálni — mondják a társutot dolgozói —, de ők legyintettek és kiadták az ukázt, hogy folytassuk. Folytattuk is, éjjel-nappal. Az első csontok még március végén kerültek elő, de úgy látszik, senki nem szólta él magát május 19-ig, mert csak akkor jött ki a múzeumból egy régész.«

Aki »elszólta magát«, nem más, mint Gombai János, a községi tanács elnöke.

— Jő két hete, tizennégy hónapos betegszabadság* után tértem vissza hivatalomba, ily módon nem szerezhettem tudomást a téesz és a víztársu- lot földmozgatási akciójáról. Az esetet — a »hallgatási fogadalom« ellenére — május 18-án mesélte el egy jó szándékú erdőőr, s én be is jelentettem a múzeum igazgatójának. Bárdos Edit régész két órával később a helyszínen kérte a munka felfüggesztését, s erre — némi késéssel — sor is került.

Illés László tsz-elnök a történelmi jellegű következtetéseket igyekszik levonni.

— Képtelenség, hogy Nagybalogdpusztán középkori

templom és temető maradványait találták. Szerintem második világháborús hullákat földeltek el ott Ha nem így lenne, sírokat is találtak volna.

— ön nem látott a környéken tégla- és márványdarabokat kerámiacserepeket késpengéket?

— Nem jártam ott az utóbbi két hónap alatt. A meliorációs munkát rábíztuk a vízgazdálkodási társulatra.

— Másfél hónapja tudomást szerzett a temetőről. Miért nem állíttatta le a munkát? És miért nem értesítette a múzeumot?

— Mi csak megbízók vagyunk. A terveket a Rinya mentiek készítették, ok a kivitelezők is...

Idézet Sántha Lajosnak, a vízgazdálkodási társulat igazgató főmérnökének a kaposvári múzeumnak küldött, május 27-én írt válaszleveléből. »Gépeink több műszakiban dolgoztak. T—100 típusú erőgépeink éjszakai műszakban a nem megfelelő világítás miatt nem láthatták a területet, így később már nem állt módunkban a lelőhely teljes biztosítása.«

A három műszak fele nappali világosságban telt el. Az igazgatót is vakító napfényben látták a dolgozók a helyszínen.

Idézet ugyanabból a levélből. »A munka ténylegesen csak az Önök dolgozójának (Bárdos Edit régésznek — a szerk.) bejelentése után állt le, azonban a helyszínen tartózkodó Szabó János építési művezető több esetben próbált beszélni az Önök dolgozójával, ami azért nem jöhetett létre, mivel mindig »elment« előre.« A sikertelenség — a munkások szerint — arra kényszerítette Szabó János munkavezetőt, hogy ő is »elmenjen« a helyszínről. Ha beszólni akart volna a múzeum munkatársaival, megtehette volna.

Gaál Géza tanár lemondóan legyint, amikor a pusztítást hozom szóba.

— Tudtam a talajjavítási tervről, és kértem az illetékeseket, szóljanak a földmozgatás megkezdése előtt, hiszen nagy értékeket tehetnek tönkre. Senki sem szólt Most kész tények elé állították a

falu közvéleményét és a szakembereket.

Nem tudjuk, hogy valóban ezen a helyen szállt-e meg IV. Béla; a vendéglátók dicsőségére a segesdiek és a

nagybajomiak is igényt tartanak. De nem is ez a fontos. A lényeg a felelőtlenség, a

múlt öröksége iránti közöny, amelynek Böhönye mellett egy Árpád-kort lelőhely, Zamárdi- ban — szintén az elmúlt napokban — egy bronzkori te- metőrész, Babócsán egy törökkori megfigyelőhely esett áldozatul. Lengyel András

A Művelődésügyi Minisztériumnak a muzeális értékek védelméről szóló rendeletéből:

Általános rendelkezések, 17. pont.

»Ha ásatás -esetén kívül földmunka vagy más ok következtében a föld felszíne alatt rejlő muzeális tárgy kerül elő, ezt a fölfedező — földmunka esetén a munka felelős vezetője — köteles 24 óra alatt a megyei vagy az arra kijelölt országos múzeumnak bejelenteni... A múzeum intézkedéséig a lelőhelyet érintetlenül kell hagyni, vagy a munkálatokat azonnal fel keli függeszteni,«

r

I