Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-07 / 132. szám
Pezsgőfürdő — nyitható tetővel A Gellert pezsgőfürdő a* átépítés után megnyílt a nagyközönség előtt. A BUVATI tervei alapján 170 millió forintos költséggel a Fővárosi I. számú Építőipari Vállalat kivitelezésében készült. Jógázó TIT-előadók A TIT alapszabálya lehetővé teszi a főiskolai és egyetemi hallgatók részvételét is az ismeretterjesztő munkában. Ezt kamatoztatták a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola hallgatói Horváth József kollégiumvezető tanár irányításával a nagyatádi járásban. Nagyatádon, Taranyban, Se- gesden, bábodon, Bolháson és Nagy baráti-pusztán tartottak szemléltetéssel összekötött előadásokat. Ezeknek négyszázhúsz látogatója volt. Molnár László járási köz- művelődési felügyelő abban látta az előadások sikerét, hogy a hagyományos, úgynevezett rutin előadások helyett a jól felkészült főiskolások meggyőző, szuggesztív módszereket alkalmaztak. Szinte a hajdani »-fényes szeAz alkohol utóhatása A »macska jaj« akkor is veszélyezteti a teljesítőképességet ha a vérben nem mutatható ki arz alkohol Egy vidám este utóhatásai már alkoholmentes gépkocsivezetőket is közlekedésképtelenné tehetnek. Az iiyenféle »utólagos károsodások« nyilvánvalóan nem az elfogyasztott etilalkoholra Vezethetők visz- sza, hanem az úgynevezett alkohoiszennyeződésckre. az ízképzö kísérőanyagokra. A göttingeni egyetemen 29 embert vizsgáltak meg, akik felügyelet mellett ittak. A befejező vizsgálatot 16 órával később végezték el. A vizsgálati személyek közül 12 erre az időre már alkoholmentes volt, 10-nek a vérében még 0,13—0,45 ezrelékes alkoholmaradvány volt, hétnek a vérében pedig 1,23 ezrelék. Mind a három csoport »váratlanul érezhető« nehézségeket tapasztalt egy motorikus teljesitményteszt-vizsgáló készülék kezelésében. Koordinációs képességük jelentős mértékben csökkent. Teljesítőképességük , szubjektív rosszabodása, ’ valamint a másnaposság érzése elsősorban az alkoholmenteseknél volt megfigyelhető. 16 óra után még minden kísérleti személy ittasnak érezte ma» gát. a/ok azonban, akiknél a legnagyobb volt az ezrelékhányad. ezeket az utólagos hatásokat alábecsülték. A göttingeni egyetem kutatási eredményei utalnak elsőként arra, hogy az alkohol- szennyeződést tartalmazó anyagok még az etanol teljes felbomlása után is jelentős koncentrációban megmaradnak. lek« nemzedékére emlékeztető találkozók voltak ezek a nagyatádi járásban. . A TIT-körút egyik eredménye, hogy a fiatalok partnerkapcsolatot létesítettek a segesdi komplex oktatási-közművelődési intézménnyel. Változatos programjukban Lantos Irén aktuális témáról, Kubáról adott elő diaképek segítségével. Félix Péter a kutyatartásról beszélt, hasznos tanácsokkal szolgálva hallgatóságának. Dávid Beatrix betyárhistóriákat ismertetett, maga is gazdag anyaghoz jutva a helyszíneken. A legérdekesebb összejövetelek egyikét a taranyi ifjúsági klubban tartották, ahol Vörös Rezső és partnere, Cseke Zsuzsa (tanítóképző főiskolás) nemcsak a jóga történetét idézte föl, hanem bemutatót is tartott Kishegyi Simon Kalocsa népi hagyományait" elemezte Baráth Ildikó, Pálmai Vera, Vörös Rezső köziemüködésével. Rom- bauer Tamás a barlangkutatásról adott elő, Szőke Vince a fogathaj'tással ismertette meg hallgatóságát. Nagy András a díjlovaglásról beszélt, s diaképeket vetített. Szabó Antal témája az atlétizmus. izomfejlesztés volt, természetesen bemutatóval. Kovács Géza, a TIT nagyatádi járási titkára további találkozókat tervez az ószi- téfli szezonban. AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BI ZOTTSÁ G A M A K LAPJA XXXIV. évfolyam, 132. szám. Szerda, 1978. június 7. Számok nyelvén Üj kiadványokat jelentetett meg a napokban a Központi Statisztikai Hivatal. Az új kötetek egyike a Belkereskedelmi és idegenforgalmi adatok című a múlt évet foglalja össze a jelzett témakörben. Az időszaki közlemények 420. kötete ez. A kiadvány első része összefoglaló adatokat kö- zöL, hogy a viszonyítást megkönnyítse. A belkereskedelem mellett a kiskereskedelemre jellemző számokat is itt találjuk. Jubilál az úttörővasút Három évtized A felnőtteknek, a nagy vasútnak is becsületére váló teljesítménnyel, mintegy 16 millió utast szállított fennállásának három évtizede alatt az idén jubiláló úttörővasút. Hivatalosan úttörővasútnaik nevezik, de ma már odaillene hozzá a fővárosi megkülönböztetés, hiszen az országban hat másik is működik. Építését 1948-ban kezdték meg, s a Széchenyi-hegy és az Előre állomás között még ugyanabban az évben át is adták a gyerekeknek, a kirándulóknak az első három kilométeres szakaszt. A teljes, 11,2 kilométeres vonal 1950-re készült el a Hűvösvölgyig. A kisvasúton minden olyan technikai berendezés — váltó, kitérő, korszerű dominó rendszerű biztosító berendezés — megtalálható, amely a MÁV hálózatában is s/ükséMag/arország aPoznani Vásáron Az idén június 11-e és 20-a között ötvenedik alkalommal rendezik meg a Poznani Vásárt Magyarország a Hung- expo szervezésében 2300 négyzetméter fedett és 300 négyzetméter szabad területen állít ki. A magyar részvétel célja: a szocializmus építésében elért eredményeink demonstrálása, a lengyel piacon kialakított jó kapcsolatok további erősítése. Ez évben 23 magyar külkereskedelmi vállalat szerepel a kereskedelmi árubemutatónkon. Az ötvenedik évforduló tiszteletére a magyar áruskálát a »Lengyel—magyar kapcsolatok egykor és ma« dokumentációs kiállítás egészíti ki. Június 15-én sajtótájékoztatóval j egybekötött magyar napot tar- ! tanaik. 16 millió utas ges a forgalom zavartalan és biztonságos lebonyolításához. A csillebérci úttörőtáborban és a hűvösvölgyi végállomáson pedig postahivatal működik. Itt ugyancsak úttörők te.- jesítenek szolgálatot. Az eltelt harminc év alatt több mint 5000 — jól tanuló — iskolás teljesített szolgálatot az állomásokon, a posta- hivatalokban. Minden eddigi úttörővasutast és -postást elvárnak június 11-én, vasárnap a hűvösvölgyi végállomásra, az úttörővasút 30 éves jubileumi ünnepségére. i Az érdeklődő és a szakember képet kap a tavalyi készlet és áruforgalom arányairól. Betekintést nyer az egyes árucsoportok forgalmáról is. Az árak alakulásáról külön rész tudósítja az érdeklődőt a számok nyelvén. Szerepel nek a kötetben a megyénkénti eladási adatok is. A munkaügy és a kereskedelmi hálózat mutatói képeznek még önálló fejezetet. Az idegenforgalmat a nemzetközi idegenforgalom, az országonkénti turistaforgalom, a belkereskedelmi szálláshelyek külföldi és belföldi vendégforgalma stb. alapján dolgozza fel a kiadvány. Havonkénti bontásban ismerkedhetünk az adatokkal. A megyei idegenforgalmi - összegezésre ugyancsak gondoltak a kiadvány szerkesztőd. A Központi Statisztikai Hivatal most jelentette meg az Egészségügyi és szociális statisztika, valamint a Közművelődési és sport statisztika című kiadványokat is a Statisztikai fogalmak sorozatiban. Fűtőenergia ^szennyvízből A városi szennyvíz egyre nagyobb gondot okoz világszerte. Sokféleképpen igyekeznek megoldani a naponta felhalmozódó nagy mennyiségű szerves anyag ésszerű felhasználását Angliában a városi szennyvíztisztító művek a szennyvízből képzett metángázzal jelentős mennyiségű energiát állítanak elő. Kísérleteznek mezőgazdasági hulladékoknak metángáztermelés útján való értékesítésével is. Egy kifejlett sertés napi trágyamennyiségéből 0,3 köbméter metángáz állítható elő; ez a gázmennyiség pedig fü- tóengeria-forrásként hasznosítva óránként 1 kilowatt áram előállítását teszi leheltővé. 9000 sertés trágyájával 0,4 hektár növényházfelület fűthető egész éven át. A technológia részletes kidolgozása során nehézséget akozott a metángáz tárolásának költségessége. A rothadási (ohmmátoknak légmentes tartályban kell lezajlaniuk, mivel ezt olyan baktériumok végzik, amelyek oxigénmen- ites környezetet igényelnek. A megfelelő hőmérsékletéről és gondoskodni kell, amihez a képződő gáz egy részét felhasználják. A többlet gáz 60 százaléka metánt, 36 százaléka széndioxidot, s kisebb mennyiségben hidrogént, oxigént, nitrogént és ként tartalmaz. Külön kutatócsoport kapott megbízatást Angliában arra, hogy ezit a módszert sokoldalúan vizsgálja és részleteiben kidolgozza. A tüzelő- anyag-előlállítás mellett fe- merült annak a lehetősége is, hogy a szennyvíz iszapos üledékének nagy mennyiségű szerves anyaga értékes fehérjeforrás lehet takarmá- 1 nyok előállításához és jó mi- I nőségű trágyaként hasz.no- j sítható lenne a talajerő fenntartására. E téren azonban még csak a kutatások kezdeténél tartanak. Szép asztalnál jobb as étvágy Korántsem az volt a cél, hogy szemkápráztató, a terítés magasiskoláját bemutató kiállítást rendezzenek a .Somogy Áruházban. Sőt: nagyon is »mindennapiak« a tányérok, poharak, evőeszközök az asztalokon. Hogy megi.s vállalkoztak a bemutatóra, annak oka: a tapasztalatok szerint az emberek szereak a szép étkészleteket, ám nem mindenki tudja ezeket megfelelően használni. Ez persze visszahat a kereskedelemre is. A polcokon, raktárokon levő készletek néha. azért nem találnak vevőre, mert a vásárló nem tudja, hogy miit lehet kezdeni a »rengeteg mütyürrel«. Ezért döntöttek úgy az áruház vezetői. hogy szakképzett tetszőt gá ló közremp k ój ésével terítési. tálalási bemutatót rendeznek. Nyolc asztalon sorakoznak a terítékek, kettőn gyermekeknek. Bevett gyakorlat már a bemutatók rendezése az áruházban; ebben az évoen ez a kilencedik. Sikerüket az is igazolja, hogy egy-egy alkalommal megnő a kereslet a kirakott cikkek iránt. Volt már kiállítás tartós fogyasztási cikkekből, televíziókból, szőnyegekből, takarókból, hanglemezekből, játékokból, bőrdíszműből, esernyőkből. A jelenlegi — terítési bemutató — tíz napon keresztül lát-1 ható. I Jogosulatlan fuvar Hogy mi is az a jogosulatlan fuvarozás? Például az, amikor valaki arra vállalkozik, hogy saját kocsijával idegeneket pénzért bárhová elszállít. Ilyen esetek sajnos gyakran előfordulnak, annak ellenére, hogy büntetés jár érte. Ezt tette a 42 éves Kovács István is. aki *a kaposvári Fészek italbolt csaposa volt. Három batyuzó cigányasszony szállítását vállalta. Január 14-én Iharosberény és Inke között karambolozott A ködös időben nem tartott kellő követési távolságot, é egy tehergépkocsinak ütközött. Két asszony megsérült. Ezért a nagyatádi rendőrség 1500 forint pénzbüntetéssel sújtotta, és 4 hónapra bevonta vezetői engedélyét. A másik büntetést a városi tanács igazgatási osztálya szabta ki : 6000 forintra büntette Kovácsot jo- tala-n fuvarozás, valamint a vásárlók megkárosítása miatt. Ez utóbbit csaposként követte el. A férfi fellebbezéseit elutasították, fizetrre kell. Rendelet írja elő, hogy akit két ízben jogosulatlan fuvarozás miatt felelősségre vonnak, annak egy vagv két évre elveszik a forgalmi engedélyét leveszik kocsijáról a rendszámtáblát. Ezért jobb százszor megfontolni, kit, miért veszünk fel u kocsinkba. TazkA soeoic A hét vicce A vasúti sorompó előtt hosszú autósor áll Egyszer csak kilép az állomás épületéből egy vasutas, és közli az utasokkal : — Várjanak türelmesen. Éppen most telefonáltak, hogy ez a vonat hatvan percet késik. Ellenszer — öregem, mióta nem láttalak, nagyon sok hajad kihullt. Nem csinálsz valamit kopaszodás ellen? — De igen. Beadtam a válókeresetet. Ünnep Kovács hazatér, és meglepődve látja, hogy a felesége ünneplőbe öltözött. — Ma jubileumot ünnepelünk — feleli Kovács kérdő tekintetére. — Milyen jubileumot? — Ma öt éve, hogy utoljára hoztál nekem virágot. Semmi baj — Drágám, valamit be kell vallanom neked, mielőtt hozzám jönnél feleségül. Két gyermek után fizetek gyermektartást. — Akkor nincs semmi baj. Én viszont két gyermek után kapok Férfiak — Tüdőd, én elvenném feleségül Irént, de mit tegyek, rossz az ízlése. — Minek alapján mondod ezt? — Azt mondta, hogy nem tetszem neki... Mai történet , Kiss és Nagy halásznak. Kiss már nagyon sok halat- fogott. Nagy egyet sem. Megkérdi Nagy: — Mondd, mi a csalid, hogy így kapnak a halak? —i Tiszta víz ... Nevelés — Az az ember, aki úgy beszél, hogy a többiek nem értik meg, az idióta. Érted, fiacskám? — Nem, papa. Dicsekvés — Azelőtt minden helyiség nagyon piszkos volt. Mióta én vagyok a takarítónő, minden ragyog a tisztaságtól, úgy fölviksze- lem a parkettát, hogy hetente legalább egy ember eltpri a lábát... Someggi Néplap Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI Bfil.A. Foszerkesztő-h. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latine» Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510. H-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat. Kaposvár, Latinra Sándor útra 2. Postacím: 7401 Kaposvár^ posta fiók 31. Telefon: i1-519. Felelős kiadó: Dómján-Sándor. Beküldött kéziratot nem or/unk* meg és nem küldünk vis«?:*: Terjeszti a Magyar Posta., Előfizethető a helyt postnhiva^ falóknál és postáskézbesitöknél. Előfizetési díj egy hónapra 20 F& Index: 25 967. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári •üzemeben. Kaposvár. Május 1. u, 101» Felelős vezető: Farkas Béla igazgaUfw t