Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-07 / 132. szám

Mindenki kapóit megbízatást Véleményt kérnek egymástól À párttitfkár régi ismerő­söm. Alaposan megfontolja a véleményét. A Tejipari Válla­lat termelési osztályvezetője­ként mindenről tud, tájéko­zott Ez feltétlenül szüksége: a pártmunkához. [ — Két üzemünk van Ka­posváron — mondja Nagy Jó­zsef —, és egy pártszervezet. Ezért különösen fontos, hogy mindenhol erős pártcsoportok tevékenykedjenek. A Cseri úti telepen például a pártosopont­bizalmi az üzemvezető partne­re minden fontos kérdés el­döntésében. A pártépítés tu­datos és tervszerű nálunk. Ügy irányítjuk, hogy minden munkaterületen dolgozzon kommunista. Csak így érhet­jük el, hogy az alapszervezet ( tagjai' legyenek a hangadók mindenben, a legkisebb közös­ségben, akár egy műhelyben is, ahol öt-hat ember van, az az egy kommunista önállóan, határozottan kiálljon a párt politikája mellett. — Ez megvalósul ? port tizenkét tagjával a eae-1 lekvéai programot. Közösen döntöttük el, hogy ki mit vál­lal. Egyikük sem maradt ki! Mindenki tudja, hogy milyen rosszak ott a munka- és a szociális körülmények. Az épület aládúcolva, a termelés egy részét áthoztuk ide a Zal­ka Máté utcai sajtüzembe. Az új tejüzem idei átadását na­gyon várja már mindenki. S mindezek ellenére helytáll­nak. A kommunista üzemve­zető, főművezető példamutatá­sa nélkül az az üzem »össze- roppant« volna. Nagy László és Kovács Antal sohasem né­zi az óráját, nem zúgolódik ha valami miatt hajnalban ri­asztják. Az üzemvezető nem­egyszer visszamegy este, s megnézi. minden rendben van-e. Ez kihat a többiek munkájára is. MUNKÁBAN A HERRIAU Kevés gazdaságnak van a megyében franeia gyártmányú, Herriau cukorrépa-munkagépe, amellyel általában a beta­karítást végzik. A kaposfüredi termelőszövetkezetben a sze- rolőki találékonysága révén nem csupán a betakarításban vesz részt, hanem a kétszáz hektáros tábla valamennyi mun­káját elvégzik vele. A gép — egy ráerősített MTZ-kapával — naponta 25—30 hektáron műveli meg a földet. — Ügy érzem, hogy igen ... Az utóbbi belpolitikai esemé­nyek bizonyítják, hogy vá­laszt, magyarázatot tudtak ad­ni a pártonkívülieknek. E kis sejteket fölkészítjük min­den nagyobb feladatra. A pártszervezet ötvenhét tagja közül több mint tizen esti egyetemet végeztek, harminc körüli a középfokú politikai végzettségűek száma. — Mennyit vállalnak a gaz­daságpolitikai feladatok meg­oldásából ? — Elkészítettük a cselekvési programunkat. Mindenki azért felel, ami a legjobban megfe­lel tudásának, képességének. Nem könnyű a vállalat dolga, hiszen kétmillió liter tejje1 többet vásárolunk föl a terve­zettnél, s ennek a termelési, értékesítési feladatai erőfeszí­tést igényéinek mindenkitől, c kommunistáktól pedig példa- mutatást, átgondolt szervezői munkát, állandó ösztönzést — A munkapadoknál is ér­ződik ez? — Természetesen ... A Cse­ri úti tejüzemben például kü­lön megtárgyaltuk a pártcso­tős eredmény ez, s alkalom arra, hogy számot vessenek — és vessünk —: milyen közös eredményeket értünk el a fej­lett szocialista társadalom épí­tésében. És amikor árra gon­dolok, hogy ez a számvetés döntő részében valóban az eredményességet tükrözi majd, aligha mehetek el szó nélkül a megyei népfrontmozgalom egyik legutóbbi eseménye mel­let, amikor a békemozgalom­ban kifejtett eredményes mun­kájukért többen vehették át kitüntetésüket, s közöttük ott voltak a nemzetiségiek képvi­selői is. Mint mindnütt, ahoi közös munka után közös sike­rek születtek. M. A. — Elismerik a kommunis­ták példamutatását? — Azelőtt a beszámoló tag­gyűlésen értékeltük: szemé­lyenként ki mit tett A tagság ezt hosszúnak találta, azóta a pártcsoportok teszik mérlegre a megbízatások ' elvégzését Még a trösztöt is megkérdez­tük, mi a véleményük az igaz­gató munkájáról, a tanácsot r tanácstagunk tevékenységé­ről, a munkásőrséget az ott szolgálók helytállásáról. Csak így lehet felelősen kimondani a taggyűlés beszámolójában, hogy a kommunisták helytáll­tak. — Milyen a pártszervezet kapcsolata a többi tejüzem párttitkárával? — Évente egyszer-kétszer meghívjuk a marcali, a csur­gói, a balatotnszárszói pánttit­kárt. A vállalati érdek meg­kívánja, hogy minél jobban éljünk az úgynevezett össze­hangolói jogunkkal. Általában a tervkészítés, a tervismerte­tés, a kollektív szerződés mó­dosítása inaokolja állásfogla­lásunk együttes kialakítását. Megküdjük egymásnak a cse­lekvési programunkat is. A tröszt pártszervezete szintén tájékoztat bennünket időnként. Ha Marcaliba, Csurgóra vagy Szárszóra utazom, mindig be­szélgetek az ottani párttitkár­ral, megkérdem mi újság, nem kér-e segítséget valamiben, s röviden tájékoztatom a mi munkánfcróL Amikor a ne­gyedévenkénti termelési ta­nácskozásra bejönnek, olyan­kor is beszélgetünk. S ez így van az szb- meg a KlSZ-tit- károkkal is. — Mit vállalnak a kommu­nisták a Balaton-part ellátásá­ban? — A vezetőktől a szállít­mánykísérőkig mindenhol ott vannak. Különösen fontos, hogy a gazdasági feladatokon kívül : a politikai tennivalók­ról is meggyőzzünk minden­kit. Ebben nagy segítségünk­re van a balatonszárszói párt- titkár, Székely Gyula. ö egyébként ellátási instruktor, azonnal jelez, bármilyen gon­dot észlel. Csak így felelhe­tünk mi is az idegenforgalom sikeréért, Lajos Géza „Láng-IGNIS” kazánok sorozatban Gondolatok a két kongresszus előtt Közös a munka, közös a siker À mondatra évék óta jól emlékszem. Egy fiatal tanító­nő — egy alföldi megye nem­zetiségeinek küldötte — fo­galmazta meg a legszebben és mégis a leghéíköznapibban:' mit jelent napjainkban Ma­gyarországon nemzetiséginek lenni. Azóta jó pár év telt el, s az íróasztalra tett jelenté­sekből, személyes beszélgeté­sekből, a különböző rendezvé­nyeken szerzett saját tapasz­talataimból megtudtam, hogy akkor, a Hazafias Népfront legutóbbi kongresszusának lá­zában mondott néhány szó va­lójában nem az országos ese­mény ünnepélyességének, nagyszerűségének a szülötte volt, hanem a természetes gondolkodásé. Arról beszélgettünk, ami a nemzetiségiek hétköznapjait jelenti, s a magyar ajkúaké- val szemben nincsen különb­ség. Hallgattuk a tótújfaluiak nagyszerű népzenét produkáló együttesét, vagy éppen a két­nyelvű utcatáblák másolatát olvashatom. Nincs sehol »• fel­kiáltójel«. Miért feltűnőbb mégis a té­ma. ha a nemzetiségiekhez kö­tődik? lytiért van szükség arra. hogy a Hazafias Népfront me­gyei bizottságai mellett nem­zetiségpolitikai munkabizott­ságok is működjenek? —r Amikor, egyszer külföl­dön voltam — mesélte a ta­nítónő —, minden nagyon tet­szett. A sok új élmény, a bol­tok, az emberek öltözködése a _ zegzugos hegyek, a tiszta vizű patakok, a barátságai polgárok. Fogalmam sincs hogyan jutott eszembe hirte­len: de jó lenne már haza­menni, Magyarországra. .. Természetes -ezek után a kérdés, hogy miért kell szer­vezetten «foglalkozni« a nem­zetiségiekkel, ha egyszer ' oly I szervesen épült be a tudatuk­ba: lakóhelyük és a haza — a zömmel nemzetiségiek, dél­szlávok, németek lakta közsé­gekben tartanak, mert ezek az események tárt karú és nyílt gondolkodású közönség­ről vallanak. Ami alatt azt ér­tem, hogy várják a nemzeti­ségiek az anyanyelvükön szó­ló előadásokat, örömmel ré­szesei a szép táncaikat, öltö­zetüket, dalaikat bemutató rendezvényeknek. És nem is hiába várják. Ez azonban ter­mészetes. Sokkal feltűnőbb az, hogy az ilyen eseményeket a magyar anyanyelvűek is vár­ják. Sőt: szeretik. Ez valóban figyelemre méltó, de termé­szetesen megvan a magyará­zata. Ma már annyira szerves része lett napjainknak a kü­lönféle hagyományú folklór- műsorok meghallgatása, meg­tekintése, hogy egységes egész­ként jelenti műveltségünknek, kulturálódásunknak az egyik ágát. Korántsem «étlapról vett« a példa, ha a Kapós-szállóban korábban nagy sikerrel meg­rendezett szerb estéket emlí­tem. Nagy volt az érdeklődés Kaposváron, ha meghirdették, hogy a «Kapos összes termei­ben« délszláv est lesz, külön­leges ételekkel, nemzetiségi muzsikával. Sokszor fordult elő, hogy «tősgyökeres« so­mogyi ember táncolta térülő­forduló igyekezettel — a ká­lót. Ám ha az ehhez igazán értők kezdték táncolni, akkor a közönség elhallgatott, és fi­gyelte a szép mozgású lá­nyok, egyenes derekú legények zene kísérte, régi-régi mesé­jét. S közülük sokan szeret­ték volga megtanulni. S mert nem egyedül voltam így, ír­hatom nyugodtan: az azono- I sulási szándék, egymás kultú­rájának kölcsönös megbecsü­lése jellemzi a hazánkban élő azonosak. Azt hiszem, nem a haza fogalmának lelkesül: magyarázata adja meg a vá­laszt. Jobban -hiszek egy-egj olyan rendezvénynek, amelyet magyar, dél-szláv és német ajkúakat Ebben az évben rendezik meg a hazánkban élő nemze­tiségiek kongresszusait. Jclen­A Láng Gépgyár Kazán- és Vegyigép Gyáregységében az idén hét élelmiszeripari kazán készül szovjet, illetve román exportra. A szocialista brigádok felajánlották, hogy augusz­tus 30-a helyett július 28-ra elkészítik az egyenként ötven köbméteres, tizenkét tonna súlyú kazánokat. Képünkön: A «Láng—IGNIS« para-dicsombepároló kazán. Hagyományőrzők N emrégiben egy hangulatos eseményen vettem részt, ahol úgynevezett »hagyományőrzők« léptek a kö­zönség elé. Felvonultatásuk már a látvány miatt is izgalmas volt, hiszen a tíz—tizenkét éves gyerekektől a 86 éves nénikéig — a középnemzedéket is beleértve — szinte minden korosztály megmutatta, hogy mit kapott örökségül, mit őrzött meg belőle, s e kincset hogyan próbálja átörö­kíteni az utókor számára. A fogalom »újsütetű«, kissé di­vatosnak, tehát múlandónak hat. Valaki ugyanis kitalálta: »hagyományőrző együtteseknek« kell nevezni azokat, ame­lyek felélesztik, átveszik és tovább viszik népi hagyomá­nyainkat. Újsütetű, hiszen csak a fogalommáj, a tartalom régi. Ha nem így volna, ugyan milyen küldetést vállalt vol­na húsz—huszonöt évvel ezelőtt mondjuk a hedrehelyi, a kutasi vagy a többi népi együttes? De ne időzzünk ennél a gondolatnál, végtére is arra szeretnék utalni, hogy voltak elődeink — gazdag szokásanyaggal, példamutató magatar­tással, történelmi tettek és apró cselekedetek sokaságával, elkötelezettséggel a tarsolyukban — tehát vagyunk ... Azaz csak a múltat ismerve, becsülve és értékelve, e szilárd ta­lajra építve léphetünk tovább . .. A hagyományőrzők mind rendszeresebb szereplése azon­ban egy másfajta gondolatsort is elindított bennem, vagy inkább kiszélesítette e fogalom körét. Elképzelhető, hogy csak a népénekek és -szokások, a táncok, hímzések és a népi építészet remekei adnak útmutatást a jelen és a jövő számára? Vagy vannak másfajta hagyományaink is, ame­lyek ápolását ugyan nem szervezi a Népművészeti Intézet, és mégis rá-rábukkanunk a hagyományőrzőkre. Csupán az a baj, hogy kitágult szemmel csodálkozunk rájuk, néha kü­löncöknek tekintjük őket, »kivételes adottságú« emberek­nek. Fedig az ő életfelfogásuk, magatartásuk volna a ter­mészetes. Nem hajtanak — s elődeik sem hajtottak — végre világraszóló tetteket, talán A megesett lány balladáját sem ismerik úgy, mint a népi hagyományt őrző falusi öregek, csak a szó legnemesebb értelmében szerették — szeretik — a munkát, a hivatásukat. Nem kellene jobban őrizni ha­gyományainkat ? Példák sokaságát mondhatnám, de kérem, ne várjanak tőlem nagy dolgokat. Hiszen »aprómunkából«, hétköznapi tettekből születik minden, ami körülvesz minket. Három nappal ezelőtt egy nyugalmazott egyetemi tanárt látogattam meg a Balaton túlsó oldalán, Szentgyörgy-hegyen. Nádtetős házában, apró vallomások áradásában kóstolgattuk a borát, és másnap tűző napfényben másztuk a hegyet, az ő biro­dalmát. Két keze munkájával teremtett kincset a hegy me­redek oldalában. Kérdeztem, kik dolgoztak a szőlőjében. Kinevetett. Ö maga. Csak maga, hiszen az ő kincse ez, s bár egyetemi tanárkodása idején ezernyi elismerés, öröm és köszönet fogadta munkásságát, akkora élménye sohasem volt, mint most, amikor maga teremt teraszos körülménye­ket, lesi a hajtást, amikor kibújik a szőlő; lekuporodik a tőke tövébe, s nézi a fürtöket. Tudni akarta, hogy szavát, tudományát, amit tanított, azt önmaga hogyan tudja meg­valósítani. És harminc év alatt nem érezte olyan jól ma­gát, mint most. Sajnálom, hogy nem hallották szenvedélyes szavát, nem láthatták ragyogó arcát, amikor büszkén kö- rüknutatva vezetett a hegyen. Talán nem neheztelnek érte, ha még személyesebb pél­dát mondok. Igazságtartalmát sok száz ember igazolhatja megyénkben. Élt egyszer egy iparos- és kereskedősegéd So­mogybán; rengetegen ismerték és szerették. Én úgy szólít­hattam őt, hogy édesapám. Nem hallottam ajkáról azt a szót, hogy nincs. Pedig középiskolás koromban mindig ott kifutóskodtam mellette a nyári szünetben, ahol' ő dolgozott. Ha valaki egy 11-es cilindert kért tőle — és nem volt — rá- mosolygott, és azt kérdezte: »Van még dolga a városban? Kérem, jöjjön vissza egy óra múlva.« És akkor felült a bi­ciklijére, végigkerekezte a várost, a többi üzletet, a nagy- kereskedőket, s egy óra múlva — tudom, mert tanúja vol­tam — kapott cilindert a vevő. (Egyszer otthonról hozta el a tartalékot.) De azt akarta, hogy máskor is visszajöjjön a vásárló. Nem kapott érte több bért, a prémium sem volt «■divatos« akkoriban. Csak szerette a szakmáját, szerette az embereket. Miért csak az értelmiségi pályát nevezzük hi­vatásnak ...? A munkásember példát ad. Ismerek egy személyzeti vezetőt Kaposváron. Ha azt mondom, esztergályos volt valamikor, néhányan még el is húzzák, a szá­jukat. De figyeljék ■ csak, mennyire megőrizte a hagyomá­nyokat. Egy fiú ebédszünetben szalonnázni ült a satura. A valamikor volt munkás — bensejében ma is az, s az ifjak megszállott patrónusa — felhördült keményen, nevelő szán­dékkal figyelmeztetve: »Ne tedd a mocskos fenekedet arra a szerszámra, amivel a kenyeredet keresed, érted?!« Tes­sék végiggondolni e szavak mélységét, hiszen a munka, a szerszám, az eszköz szeretetét és megbecsülését fejezi ki, azt a belső elkötelezettséget, amit semmi más nem pótolhat. De miért ne mondjak mai példát, hiszen vannak ha­gyományőrzőink az ifjú nemzedékben is. Szinte már legen­dákat hallok a Kossuth utcai ifjú hentesről; aligha lehet harmincéves. Érdemes volna kutatni, hogy kitől örökítette át önmagába a munka szeretetét, az clégedettságkcltés örö­mét, a közvetlen és készséges modort, a válogatási készsér get a húsok között, ha nem is különleges, de meghatározott kívánsága van a vásárlónak. Nem hiszem, hogy másfajta »érdekviszony« készteti erre, mint ami a többi eladót ösz­tönözhetné. És aggódom: e megjegyzést nem elismerés, a követés szándéka, hanem ellenkezés és rágalomhadjárat kö­veti majd. ’ Ilyenek az emberek. De ugye, lesz, aki megvédi őt? Nem a szakmabeliekre, hanem a vásárlókra gondolok elsősorban ... ök »kényszeríthetnek« hagyományőrzésre má­sokat. Nekik, a közvéleménynek van ereje hozzá ... Megvádolhatnának: a kereskedelemről és a vendéglá­tásról hozom a legtöbb példát. De ezek csak jelzések. A hivatalban, az ügyfélszolgálatban, az értelmiségi pályák legkülönbözőbb területein talán nincs létjogosultságuk a »hagyományőrző cgyültesck«-nek s a hagyományteremtő tö­rekvéseknek? Miért ne lehetne hagyományőrző csoportokat szervezni o tisztakezűek, az egyenes gerincűek, a fegyel­mezettek köré? Egy ifjú pedagógus mesélte el: mennyire »fölnéz« a régiekre. Csak azért, mert keservesen küzdöttek át magukat a jelenbe, s ők »termelték« a ßzocializmus hét­köznapjainak mai forradalmárait? Nem! Azért, ahogyan tették. A »bumfordi«, »szellemileg elmaradott« gyerekeket ma könnyedén gyógypedagógusok keze alá utalják. Pedig régen is mondhatta volna a pedagógus: buta és elmaradott, szellemileg gyenge. Ehelyett vigasztalta a szülőt: »Nyuga­lom. hiszen ez nyári születésű gyerek! Fiatalabb, mint a töb­biek! Év végén nem egyszer az elsők között szerepelt a ko­rábban butának ,hitt gyerek. Mert a tanítónak volt szeme, cmberismerele, érzéke és elhivatottsága . ahhoz, hogy em­berkét lásson benne, s ne anyagot, »amit« meg kellene ta­nítani valamire... L átják-e már, hogyan néz egy munkadarabot az ízig- vérig munkás? Fölfedezték-e pillantásában a tüzet, az alkotás szenvedélyét? Ezernyi hagyományőrzőt ismerek a munkapadok mellett, a mezőgazdaságban, az iro­dákban, s a szellemi alkotómunka, az irányítás területén. Miért nem ök a példaképek? Munkásaink valamikor egysé­gesen, összeforrottan harcoltak például a nyolcórás munka­időért. De amikor munkaidő volt, akkor dolgoztak... Azt hiszem: a hagyományőrzők tekintélyét kell visszaállítani — és nemcsak a termelőmunka színterein, Jávori Bei»

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents