Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-04 / 130. szám
A z indítóház előtti téren legalább ötven ember álldogált, beszélgetett, cigarettázott. Áron az ajtó közelében letette a sporttáskáját, rágyújtott, és várta, hogy történjék valami. A garázsokból mint álmos, dühös óriások taroltak ki a zömök Ifák, a hosszú orrú Csepelek, kékes füstöt bodo- rítva maguk előtt. A vasúton tehervonat zakatolt az Alföld felé. Az utolsó vagon lépcsőjén feketeruhás fékező kuporgott, vörös jelzőzászlaját ütemesen lengetve. Túl a drótkerítésen, a vágóhíd felé igyekvő teherautó platóján egy barna ló álldogált. Nyugtalanul rángatta köteleit, fényes szőre ' alatt vibráltak a hatalmas izmok. Áron-korabeli srác csak kettő akadt. Az indítóház oldalánál guggoltak egymás mellett Kikopott Lee-farmer feszült a combjukon. Áron fölkapta a táskáját, és közelebb húzódott hozzájuk, de nem vették észre, elmerülten beszélgettek. Menetlevelet lobogtató sofőrök siettek az indítóház felé, lökdösődve, nevetgélve, versenyezve, ki ér oda előbb. Figyelte az arcokat, hátha talál egy ismerőst, akivel elmehetne, lehetőleg valami távoli fuvarra. Pécs, Kaposvár, Sopron környékére. — Ne álld el a napot előlem, haver! — szólt rá az egyik guggoló. Nem durván, inkább szándékolt udvariassággal. Ahogy az erősek szól- • nak a nyilvánvalóan gyöngébbhez. Áron kényelmesen mozdult arrébb, jelezve, hogy szívességet tesz. Nagyot slukkolt, a csikket messzire pöckölte. — Oj vagy itt, haver? — kérdezte a másik srác. — Az. — bólintott Áron. — Ülj már le! Kiért állsz jót? — nevetett a saját viccén az-, erőszakosabb figura, és helyet csinált Áronnak, kettejük között Ügy ülve lekezeltek. Áron megkínálta őket cigarettával, és elszótlanodva nézték az indítóház előtti nyüzsgést. Egy férfi csatos üvegből bort kínált körbe a • haverjainak... — Ma jöttél először? — kérdezte Ottó. — Igen — válaszolta Áron. — Ez az első munkahelyed ? Áron nevetett, és Jobban megnézte a srácot. Ügy tippelt, kilenckerületi lehet, azok kezdik mindenkivel ilyen harapósán. Sokáig nem felelt neki, hagyta, hogy feszengjen. — Munkahelyből ez már a tizedik, haver — mondta végül is gúnyosan. Nevettek együtt — A Beatlest szereted? — kérdezte Ottó, mintha csak jópajtásairól lenne szó, olyan aggódással a hangjában. — Persze, hogy szeretem őket — sóhajtott nagyot Áron. El dúdolták együtt a Nehéz nap éjszakáját Mindig így megy, gondolta Áron szomorúan, aztán jön majd a kérdés, hogy Omega még Liversing, meg Fradi, és a végén annyit fogunk tudni egymásról, hogy nosza. — Meddig ülünk itt, mit gondoltok? — kérdezte gyorsan, nehogy valóra váljanak aggodalmai. — Kilencre mindenki elkel, ne mairézz ■— mondta Ottó. E gy Idősebb sofőr állt meg előttük. — Szegedre kéne valaki — mondta. Nem mozdultak. — Nekünk megvan a fuvarunk — mondta Ottó halkan. — Egész hétre, szakikám! — tette hozzá Laci diadalmasan. Áron nem szólt semmit, hagyta, hogy elmenjen a sofőr. — Ml az, haver, neked Szeged már nem is kell? Párizsba akarsz menni? ■— kérdezte Laci. — Állandó sofőrötök van? — kíváncsiskodott Áron. Megfigyelte, hogy a legtöbb sofőrhöz már előre odasietnek a rakodók jelentkezni. De csak ritkán paroláz- nak egymással... Ottó alig lehetett idősebb Áronnál egy-két évvel, de az arcán kirajzolódtak a később majd elmélyülő ráncok. Hosz- szú haját nemrég vizezhette, egyenesen a válláig csüngött alá. Laci rövidujjú trikóra vetkőzött. Karját friss tetoválás, a sok régebbi kékszínű között. — Nusi — olvasta el hangosan Áron. Laci gyorsan reagált — Talán Ismered a Nuslt, haver? — kérdezte mézesmázosan. — Áron nevetett. — Annyi Nusi van — mondta szelíden. — De ez a Mester utcában lakik, haver. — Akkor nem ismerem. — Szerencséd, hogy nem ismered, mert egy dög — mondta Laci szomorúan. Egy fejjel lehetett magasabb Áronnál, de vészesen gyerekarca volt. Mint egy nagyra nőtt psecsemő, olyan volt A haját félrefésülve viselte, vastag haj tűvel megtűzve. A karján rengeteg tetoválás: indiánfej, APÁM, ANYÁM, MARI, javítóske- reszt, öt vonalkávái körülvéve. Mózes Lajos A legjobb helyek fortélyai öten voltak haverok, gondolta Áron. — Nyíregyháza! — kiáltotta egy sofőr. Többen jelentkeztek rá. Egy hajlott hátú, hórihorgas férfit választott, együtt mentek el. — Ezek a durungok nagyon összetartanak — mondta Laci megvetően. — Ha látják, hogy új vagy, megpróbálnak majd kihasználni. Utaztál már? — Az Akövvel, de sok helyi fuvar volt. Gondoltam, szétnézetk az országban. Télire meg elmegyek melózni valamelyik jól fűtött gyárba. A Hőpalackba. Ott fürdőruhában járnak műszak alatt a csajok. Olyan meleg van, hogy néha sok is. — Sosem leszel törzsgárda- tag, haver. — Ráérek az utolsó harminc évemet egy helyen lemelózni — vonta meg a vállát Áron. Apjával sok vitája volt emiatt. — »-Nősülni is ráérek tíz év múlva-« — mondta anyjának. — »Majd meglátod, fiam, egyedül leszel!« — válaszolta az anyja. M ár ritkult a tömeg az udvaron, sokan elkeltek. Ritkábban jöttek a sofőrök is az indítóházhoz. A garázs ajtajában megjelent egy öreg férfi és slaggal mosni kezdte a követ Két férfi snúrozott. Forintosokkal dobáltak a zsinórra. Aztán az első összerázta, és feldobta magasra a pénzeket. Többségre játszottak. Ha a fej volt több, akkor a rázóé lett mind, ha írás, akkor a másik dobta fel őket. Áron szeretett játszani, de nem akarta otthagyni Lacit — Csak kamuból játszanak, ne higgy nekik — figyelnjeztette Áront összejátszanak. A végén meg elosztják a pénzt Ottó elment fuvart szerezni Áronnak. h Szereztél a srácnak fuvart, Alvarez? — kérdezte gúnyosan Laci, amikor visz- szatért. — Ottó bácsi mindent elintéz, édes fiam... Pápára lesz fuvarod — szólt Áronhoz —, ecetet visztek. Hárman lesztek: a sofőr, te és valami Albert nevű pasas, innen a ki- lenckerületbőL — Meg a Gubera Vera, a nagynénéd, hogy ne unatkozzanak — csattant föl Laci, és egy kisebb kővel megcélozta Ottót, Áron feje felett. A követ már régóta őrizgette a markában, s csak az alkalomra várt Áron mosolygott rajtuk. Gondolta, eljön majd az az idő, amikor ő is kitalálhat néhány apróságot Laci számára, hogy könnyebben teljen az idő. — Tényleg Pápa? — Az, komoly. Mindjár' jön érted a srác. Ismerjük jó fej. Csak hát Vasas-drukker, az az egyetlen testi hibája. Te milyen drukker vagy, haver? — Angyalföldi létemre milyen drukker lehetnék? — kérdezte Áron. — Azt nem szeretem ezekben a Vasas-drukkerekben főleg, hogy olyan fanatikusok — mondta Ottó kényeskedve. — Hagyd, ha angyalföldi, akkor jogos ... — Na, üsse kő. ; í Egyszer mi is tehetünk jót az ellenségeinkkel. Ott jön, haver, a sofőröd. Menj, aztán vedd e! feleségül ! A sofőr már messziről nyújtotta kezét. — Dániel vagyok — mondta hadarva. Nem viselt nagy hajat, de egy kicsivel mégis hosszabbat az átlagosnál. — Menjünk, havèr, a külső garázsnál áll a járgány megrakodva. Á ron lekezelt Ottóval és Lacival, és sietett a sofőr után. Az a baj, gondolta, hogy ezek a játék- fanatizmusok könnyen csapnak át igaziba. A sofőr bevárta a kapunál. Egymás mellett siettek tovább. — Milyen drukker ragy, Áron? — Vasas — felelte az lgazr Sághoz híven. — Az az igazi! Jól van! É.s a Beatleséket szereted? — Igen. — És a Liversinget? — őket is. — Nagyon jól megleszünk! — hadarta a sofőr, és gyengéden hátba vágta Áront. — Akár a világ végére is elmehetünk ketten! El hát — gondolta Áron szomorúan —, feltéve, ha tényleg mindketten Vasasdrukkerek vagyunk, szeretjük a Beatleseket és a Liversinget, és táján az Omegát is, és a vérünkben van a csavargás, nem pedig a sorsunk elől menekülünk az útra. Figyelmeztető. Simon Ferenc alkotása. (A Műcsarnokban rendezett magyar szobrászati kiállítás anyagából.) Kerék Imre HOMMAGE A VHORELA 1. Kaszálók, erdők Szakállas bölcsek igazságait feledésem zsákjába gyömöszölöm. Merre kószálok: szemem előtt a táj zsoltároskönyve kitárul, kaszálók, erdők zizegnek lápjain: hazárr. Árokparton letérdepelve magamat megalázom egy virág előtt. 2. Madárfészek melege Ajzott citerahúr tested az ágyon, ujjaim alatt Énekek Énekével tisztán megzendülő. Isten ajándéka ez az éjjel. Madárfészek melege hívogat a sötétben nyírfaként világló combjaid elágazásán. 3. Sárga óceán Sárga óceán piros és kék csillagokat ringat hullámain: pipacsot, búzavirágot. Ütfélre vetve tarisznyád ülj le, hallgasd az örökkévalóság véreden átzsiborgó dallamait. Á semmittevés tudománya (Olasz népmese It aló Calvino feldolgozásában) Volt egyszer egy öreg török, volt annak egyetlen egy •fia, akit a szeme világánál is jobban szeretett. Mivel a törökök számára a világon a legnagyobb istencsapás a munka, amikor fiacskája betöltötte tizennegyedik évét, elhatározta, hogy iskolába adja: tanulja meg a semmittevés tökéletes módozatait. Élt azon a vidéken egy neves professzor, akit mindenki tisztelt, mert életében mást soha se csinált, mint hogy semmit sem csinált. Az öreg török fölkereste; a kertben találta egy fügefa árnyékában hever észve: egy párna volt a feje alatt, egy a dereka alatt, egy meg a feneke alatt. Az öreg török azt mondta magában: »Mielőtt beszélek vele, hadd lássam csak, mint viselkedik, és elrejtőzött a sövény mögé, hogy kikémlelje. A mester behunyt szemmel, mint a halott, csupán amikor — platty — egy érett füge a keze ügyébe hullott, akkor nyújtotta ki szép lassan a karját, a szájába rakta a fügét, és lenyelte. Aztán újból mozdulatlan maradt, mint egy tuskó, és várta, hogy újabb füge pottyanjon le. »Ö az, akire a fiamnak szüksége van; valóban mester« — gondolta a török, s előjött rejtekhelyéről. Köszöntötte a professzort, megkérte, hogy tanítsa meg a fiát a semmittevés tudományára. — Hm — mondta a mester cérnahangon —, minek beszélsz annyit? A hallgatásába is belefáradok. Ha igazi törököt akarsz nevelni a fiadból, küldd el ide, és kész. Az öreg hazament, kézen fcgtc a fiacskáját, egy pihe- párnát dugott a hóna alá, s elvitte a kertbe. — Azt ajánlom — mondta neki —, csináld az édes semmittevést, ahogy a mestertől látod. A fiú, akinek volt érzéke ehhez a tudományhoz, lehe- veredett a fügefa alá. S látta, hogy a mester minden alkalommal kinyújtja a karját, amikor egy füge lehullik, hogy megkeresse és megegye. — »Minek ez a nagy fáradság, az embernek kinyújtani a karját?« — mondta, és tátott szájjal heverészett tovább. Égy füge a szájába hullott. Komótosan lenyelte, és újból . nyitotta a száját. Egy másik füge kicsit arrébb hullott ie, t ő meg se moccant, csak szép halkan ennyit mondott: »Miért olyan messze? Fügék, a számba potyogjatok!« A mester látva hogy tanítványa mennyire ismeri a dörgést, azt mondta: — Menj haza, nincs több ta- nulnivalód. Sőt, nekem kell tanulnom tőled. És a fiú hazatért az apjához, aki hálát adott az égnek, hogy ilyen tehetséges fiúval áldotta meg. Fordította : Angyal János az anyagbeszerző Más lenne a helyzet, ha fémjelezné legalább egy hős az anyagbeszerzés históriáját. Egyetlen szerényen meghúzódó hírecske valamelyik lap ládafiában: »Y. X. békésen sétálgató anyagbeszerző felismerte és elfogta a Balaton utcai gyilkost!« Toldi-méretű tett kellene. De hát manapság nem fújtatnak bikák a Nagykörúton, s ha mégis, legföljebb egy sárga mellénÿes utcaseprőt öklelnek föl. Könnyű az ügynököknek : Arthur Miller szülötte, Willy Loman meghalt a földkerekség valamennyi képernyőjén. Az anyagbeszerzői mesterség viszont úgy tűnik — a pálya- választási tanácsadóban sem szerepel —, törvényen kívül áll. Beszerzőnek senki nem tanul. Azzá lesz — akinek szerencséje van. Persze azok szerint, akik irigyelik őket. Az anyagbeszerzők a hely- hezkötöttek Simon Templar- jai, a blokkoló tisztviselők idegenlégi osai. A kulcskirálynál futunk össze. Hatalmas táskát cipel magával. Átröntgenezem. Elsőnek a csontok: kopott bőrdosszié védd a lágyszerveket — áttekinthetetlen feljegyzések, szigorúan saját hacznáKertész Péter Blind úr, latra. Bélyegző — a szív: kísértések ezreinek kitéve. Négy-öt Parker betét, két főtt tojás, bicska, papírban só, Népsport, Rejtő Jenő. És az elmaradhatatlan csekkfüzet — Kicsi a piac. A lelkesek sorra járják az összes üzletet. Semmi érteimé. Kurren- ciát úgysem kap outsider. Időben átadott kis ajándék, toll vagy naptár az év végén, természetesen i a cég költségére, megteszi a hatását S még valami: hölgyeknek kézcsók, férfi eladókat uramnak szólítani egész évben. »Elvtárs« megszólítással nem lehet megélni a kereskedelemben. Már lefelé sem használják. , Blind úr vasban utazik harminc éve. Sört iszik módjával, reggel hosszú duplát. Fradi drukker, és vidékre is elkíséri csapatát. Miről mesélhet az unokájának? Vasban utazik. És aki bányássza a vasércet, aki kohó- sítja, aki hasznossá formálja a vasat, aki eladja? — az is vasban utazik. — Nem fáradt? — A vágóhíd közelében lakom. Mikor a levágásra ítélt marhák kiszállnak a vagonokból, rozzant kordékra terelik őket. Tetováltak, rogy- gyantak, nem védekeznek. Nem is hiszem, hogy van bélszín ezekben a jószágokban. Két ló húzza a kordét, minden szállítmányt megkönnyeznek, mintha tudnák, ha nem bírják ínnal, végez velük is a tagló. Álmomban gyakran húzom a halálraítélteket, sírva ébredek. Az egyik vállalatnál anyagbeszerzőt keresnek. Megpályázom. K. úr, az akció felelőse fogad. — Ismeri a nyomtatványokat? — kihúz egy jól olajozott fiókot: ott vannak. Micsoda látvány egy nyomtatvány gyű j tőnek ! — Igyekszem majd. 11 — Az előző kollégával nem voltunk megelégedve. L. kartárs többször leszólt a műszakról, hogy látta, amint munkaidő alatt privát ügye’t intézte. Kénytelenek voltunk ráállítani a rendész kartár- nt — Igyekszem majd ... — Ügy terveztem — hajol közelebb K. bizalmasan —, hogy elbeszélgetünk húszegynéhány pályázóval, majd a négy legalkalmasabbat visz- szahívjuk. Ezek között azután rendezünk egy jó kis vetélkedőt. Aki a legtalpraesettebb lesz... De jó lenne győzni! — Ki az ideális anyagbeszerző? — kérdezem ismerősömet, Blind urat. — Gyors, határozott. Ha kidobják az ajtón, menjen be az ablakon. — Fiatal? — Lehet öreg, sánta. Az agya járjon szaporán. — Mi van, ha határozatlan? — Lenézi az eladó. — Megbízhatóság? — Erkölcsi bizonyítvány szükséges, hiszen a beszerző készpénzt és csekket kap a cégtőL Ha teszem azt, saját céljaira vállalati csekkel fizet, egy hét alatt lebukik. Ha elveszti a csekktömböt, a »becsületes megtaláló« sem tudja használni, mert vásárláskor rá kell írni a nevet és a személyazonossági igazolvány számát a csekk túlsó oldalára. — Azonosítják a csekkre írt adatokat? — Előfordul, hogy nem. — Mellékes kereset? — Elmúlt az aranykor. Jóformán egyetlen esély maradt — maszekkal dolgoztatni. Többnyire akkor van erre lehetőség, ha állami vállalat nem tudja rövid határidővel vállalni a munkát. — Más? — Tsz-beszerzés, másodállásban. Egyéb nemigen akad. Nagyritkán bejön egy svarc, ha van kocsi, és nem máj rés a sofőr. — Mégis? — Mégis. Ha megéhezek — hazamegyek. Délelőtt megnézek egy jó filmet, esetleg randevú, uszoda. Higgye el, én előbb észreveszem az első rügyező fát tavasszal, mint bárki más . .. — Csak nem romantikus?-» Nem. Nem lehet romantikus az ember.
