Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-03 / 129. szám

Lövésre tartott puskával katonák kísérik a nagy do­bozokat cipelő civileket. A fegyverekkel tett félreérthe­tetlen mozdulatok gyorsabb léptekre kényszerítik a ci- pekedőket, akik az országos választási központból viszik a szavazatokat tartalmazó ur­nákat az utcán várakozó rendőrségi és katonai teher­autókhoz. A teherautók, a ,puskák, a katonák sisakja és terepszínű ruhája amerikai, a katonák pedig a Dominikai Köztársa­ság hadseregének tagjai, az urnákba zárt szavazatok a dominikai szavazópolgárok voksai. A fenti jelenetet az ameri­kai tv híradója mutatta be arról az eseményről, amely május harmadik hetében a Karib-tenger szigeti Domini­kai Köztársaságban lezajlott elnökválasztást követte. Mi­kor a szavazatoknak a 89 százalékát már megszámol­ták, és az eredmény azt mu­tatta, hogy az ellenzéki je­lölt, Antonio Guzman 3:1 aranyban vezet a már 12 éve elnök Joaquin Balaguer el­len, akkor jelentek meg a katonák a szavazatszámláló helyen, s vitték el az urná­kat. Ha a világ nem ismerné a dominikai »demokratikus ha­gyományokat«, akkor csodál­kozna ezen a törvénytelen, alkotmányellenes eljáráson. De a Dominikai Köztársaság történetét ismerve teljesen egyet kell értenünk az or­szágos rendörparancsnokkal, Keit Rafael Vivar Seijos tá­bornokkal, aki az újságírók kérdésére közölte: »Az or­szágban a helyzet normá­lis«. A spanyol iga alól 134 éve függetlenné vált Dominika a század elejétől közvetlen és közvetett — diktátorokon ke­resztül gyakorolt — ameri­kai elnyomás alatt áll. Az amerikai partoktól 160 kilo­méterre fekvő — Haitival szomszédos — szigetország 1905-ben kezdett megismer­kedni az amerikai »demok­ratikus módszerekkel«. Az Egyesült Államok ugyanis erőszakkal ellenőrzése alá vonta a dominikai vámható­ságot azon a címen, hogy az így elkobzott jövedelemből kielégítse az amerikai üzlet­embereket, akiknél Dominika állítólag eladósodott. 1930-ban az Egyesült Álla­mokban kiképzett rendőrtiszt, Rafael Trujillo kapta meg a hatalmat amerikai gazdáitól, s a történelem egyik legvé­resebb diktatúráját vezette be és tartotta fenn három év­tizeden át, egészen meggyil­kolásáig, 1961-ig. Ahogyan a hatalmat, úgy a halált is amerikai gazdáitól kapta. Trujillo diktatúrájának ke­gyetlensége világfelháboro­dást okozott, ami kényelmet­len kezdett lenni az Egye­sült Államoknak is. A CIA a Befe jesődott a tanév •v.y-.w. Munkánk eredményei és fogyatékosságai Általában iskoláinkban a tanév befejezése a munka szempontjából nagyon fontos állomást jelentett. Ebből az alkalomból beszéltünk Hausz Gyulával, a megyei művelő­désügyi osztály vezetőjével a tanév főbb feladatainak tel­jesítéséről. — Az elmúlt tanévben sa­játos és kiemelkedő felada­tunk volt az új általános is­kolai dokumentumok beveze­tésének az előkészítése. Szep­tembertől az általános isko­lákban lépcsőzetesen életbe lépnek az új tantervek. Munkánk további jellemzője­ként említhetem, hogy foly­tattuk az 1972-es párthatáro­zat végrehajtását, ezen belül kiemelten foglalkozhattunk a tankötelezettségi törvény teljesítésével, a hátrányos helyzetű tanulók segítésével, az általános iskolai felnőtt- oktatással. Az általános is­kolák körzetesítése a tervek szerint, ütemesen folyt Négy általános iskola felső tago­zata került oktatás szempont­jából jobb körülmények kö­megsportbam is fejlődés ta-; pasztaiható, és számos kultu­rális rendezvényt kezdemé­nyeztek iskoláink. A tanköte­lezettségi törvény végrehaj­tása terén fő feladatnak te­kintettük az iskolaelőkészítő tevékenység javítását, a bu­kások, a tanévet vésztők szá­mának a csökkentését. Keve­sebben maradtak vissza az al­só tagozatosok közül, de így sem értük el még az országos átlagot. Az óvodákban folyó iskolaelőkészítő munkát a mi­nisztériumi átfogó vizsgálat jónak ítélte, az ellátottság azonban nem kielégítő. Azt szeretnénk, hogy az iskolába kerülő gyerekek legalább egy évig járjanak óvodába. A fel­nőttoktatásban sajnos vissza­esést tapasztaltunk. A hely­zet megköveteli, hogy a ta­nácsok és az üzemek szoro­sabban működjenek közre a dolgozók beiskolázásában. Kopogtató nyolcadikosok kosok miként tervezték meg Elemző statisztikát készítet- jövőjüket. A járás általános tek a barcsi járásban arról, iskoláiban 325 tanuló fejezi hogy a most végző nyolcadi- i be tanulmányait, közülük csu­pán tizenháromnak nincs szándékában tovább tanulni. Érdekes összehasonlítani a tizenhárom, illetve a 317 ta­nuló nemenkénti megoszlását. Tizenkét lány és egy fiú fe­jezte be a tanulást. A másik adat: százhatvanhét fiú és száznegyvenőt lány folytatja tanulmányait. A tovább tanulni szándéko­zók fele kollégiumi elhelye­zést kért. Egyre vonzóbb a barcsi já­rásban a szakmunkásképzés, ide jelentkeztek a legtöb­ben: 176-an. Szakközépisko­lába 94-en. A gimnáziumot jobbára a lányok vették »Hói­ba-. Kiemelkedő érdeklődés tapasztalható a művészeti pá­lyák Iránt is. összességében tehát az el­múlt két évben emelkedett a továbbtanulásra jelentkezett nyolcadik osztályosok száma. Feltűnő, hogy a lányok 91 százaléka kopogtatott valame­lyik iskolatípus kapuján to­vábbtanulási szándékkal. Oka? Barcson mind több nőt foglalkoztató üzem mű­ködik. Az iparosodás ellenére to­vábbra is a mezőgazdasági termelés a meghatározó a barcsi járásban, itt van a leg­nagyobb szükség a'tanult fia­talokra. A továbbtanulási szándék nem esik egybe ez­zel a szükséglettel: a fiata­loknak mindössze a 10,9 szá­zaléka akar mezőgazdasági pályán dolgozni. A pályavá­lasztás eme fogyatékossága nem annyira a fiatalokra há­rítható, hanem inkább azok­ra a termelőszövetkezetekre, amelyekbe hívni kellene a tanulni vágyó falusi gyereke- ket. zé, őt negyedik osztályra ter­jed ki ez a munka, tizenhá­rom kisiskolát szüntettünk meg. Gondunk elsősorban a tanulók utaztatásával volt. — Milyen eredményeikről számolhatunk be a legfonto­sabb célok megvalósításában? — A bevezetésre kerülő új dokum entumok tanulmányo­zása nem fejeződött be, azt tapasztaltuk, hogy a pedagó­gusok egy része még bizony­talan e téren. Ezért az 1978— 79-es tanévben a szakfelügye­lők egyik alapvető feladata az átállás segítése lesz. Erő­södött az iskolákban folyó nevelőmunka, annak értéke­lése, ellenőrzése azonban nem a kívánt mértékben történt; ezért úgy érezzük, mi is fele­lőseik vagyunk. A tanórán kí­vüli Iskolai munka sokrétűbb lett, nőtt a rendezvények szá­ma. Színvonalasabbak voltak az iskolai ünnepségek, a tö­Szerelmeskönyv színházról Mihályi Gábor, a Színház­ról vitázva című könyv szer­zője szerelme&könyvet írt a színházról. Csak az képes ilyen szenvedélyes, tépelődve véleményt formáló művet írni, aki nem kötelességből hango­lódik a színház hullámhosszá­ra. A Népművelési Propaganda Iroda nagyon igényes Szkéné­téka sorozatában látott nap­világot az esszé-tanulmány­tudósítás kötet. Olyan terje­delemben, mely a sorozatbr szokatlan. A vastagságot a* indokolja, hogy nehéz lett volna bármit elhagyni: egyet­len kihagyott anyag is sze­gényebbé tenné a könyvet. Pofon egyszeri* Sz., a tornatanár a vigyázz- ban álló sor mellett lépeget­ve egy rántással maga elé kapta az »-aljas bitangot«, és nem kímélve tenyerét, nevel- gette. Ezt a szívességét egy­szer a nyolcadikos L. Gyuszi alaposan, viszonozta egy Mi­kulás-ünnepségen a sötét fo­lyosón. (Ó tehette; nagyon erős volt, és a nagybácsija a vezérkarnál szolgált mint ez­redes.) Hát így neveltek minket az életre az újpesti gimnázium­ban. Az életre, amelyről én már kicsiny koromban hal­lottam, hogy szeret pofozni. Igaz, akkor úgy képzeltem el őt, mint Radies urat, azt a sötét, bajszos, mogorva em­bert, aki minden elsején be­állított hozzánk a lakbérért, és ha anyám nem tudta kigube­rálni a pénzt, ordított, fe­nyegetőzött. Azóta megtanultam, hogy sima képű, mosolygós embe­rek is tudnak pofozni És a technikájuk talán még sok­színűbb, változatosabb, mint zseniális újpesti tanáraimé volt. Sólyom László Az új kiadvány bevallotta' a színházi nyelv kibővítése, az új minőségű színház érdeké­ben Íródott 1962- től. Az alap­állása :s szokatlan — taláh ezért is rokonszenves —; Mi­hályi Gábor nyitottan, szinte gyanútlanul ismerkedik meg a hagyományos színháztól el­térő irányzatokkal. Meglepő­dését, lelkesedését nem igyek­szik kritikusi allűrök mögé rejteni. S vele együtt fedez­zük fel, vagy tágítjuk ismere­teinket a ma színházáról. Először a lengyel színházra nyitja rá szemét. Klasszikus műveket lát klasszioizáló elő­adásmód néikül, eszközökben, rendezői felfogásban megújít­va ezeket Miczkiewicz, Slo- wacki Kraezinski, Wyspianskv drámáinak előadásához új jelrendszert dolgoztak ki a lengyelek, a feledés homályá­ból szimbolista, expresszionis­ta, szürrealista elemeket hoz­va feL Mihályinak alkalma van ellátogatni, s később is figyelemmel kisérni Grotows- ki »kegyetlen színházát«. A Berliner Ensemble Brecht utáni időszakában teszi fel a kérdést, mely a színház ége­tő kérdése volt: színházi mú­zeumot, vagy eleven színhá­zat? Felfedezi magának a Brecht-tanítványokat, a ha­gyományokat megújító fiatal rendezőket s pályájukat ké­sőbb is figyelemmel kiséri. Nagy hatást gyakorol rá az an- angol színház is. Jegyzetnyi rövidségű és esszéterjedrfmú írásai azonos cél érdekében íródnak : lépésváltásra, pálya- módosításra késztetni a ma­gyar színházat! Nagyon sokat olvastunk Peter Brook és a Royal Sha­kespeare Company budapesti szerepléséről: a Lear királyt és a Szantivánéji álmot ad­ták elő. Mihályi Gábor elem­zése láttató erejű, ez a legna­gyobb érdeme a pontosságán kívül. Más: nem áltatja ma­gát, hogy néhány hét alatt sikerült megismernie az ame­rikai színházat, csak »pilla­natfelvételeket« ragad ki, ez is rokonszenves vonása a kö­tetnek. Viszont valóban a legjelesebb szovjet rendezők arcélét rajzolja meg könyve más fejezetében. A témák az évek múlásával egyre szélesebb körűekké vál­nak. így ismerjük meg — ha szabad itt ezt a kifejezést használni — fejlődésében egy- egy színház egy-egy rendező munkásságát. Olykor pedig művészi zsákutcáit vagy var­gabetűit. Egy-egy fesztivál, színházi találkozó í lkaimat ad Mihá­lyi Gábornak, hogy összeha­sonlítson, s ebből vonjon le következtetéseket. A varsói Nemzetek Színháza, a jugo­szláviai Bitef egyaránt alka­lom arra, hogy vizsgáztassa, ugyanakkor maga is vizsgáz­zon »modern színházból«. Egész könyvére jellemző ez az összegező igény. Módszere néha egyszerű, leg­alábbis látszatra. Kritikustár­sak véleményeit idézi, sokszor kommentár nélkül, szinte üt­köztetve azokat. Nem szinte­tizáló típusú összegező; a vi­tát keresi. Véleménye méltá­nyolandó. Szó sincs arról, hogv hibátlan művet írt. A magyar fiatal színház első hajtásairól írva például egy kecskeméti vendégrendezést!) szolgál neki ürügyül arra, hogy megrója az egyik kaposvári rendezőt amiatt, hogy annak produk­ciójában nem fedezni fel olyan megkülönböztető jegyeket, mint ( például Rusrt József munkásságában. Korábban viszont ugyanezért dicsérte a külhoni nagy rendezőegyéni- ■ségeket Könyve azonban mér­földköve a színházi irodalom­nak. L. L. Somogyi Néplap AMERIKAI LEVÉL A helyzet „normális’' tőle megszokott módszerrel, felbérelt néhány katonatisz­tet, és meggyilkoltatta a há­rom évtizeden át hűséget amerikai szolgát, Trujillót. 1962-ben égy baloldali írót. Juan Loscht választották el­nökké, akit hét hónap múlva az Egyesült Államok támoga­tását élvező katonai puccs űzött el az elnöki székből az­zal az ürüggyel, hogy »kü­szöbön áll a1 kommunista hatalomátvétel«. A dominikai nép azonban rendkívül erő­teljes tüntetésekbe kezdett, követelve a demokratikusan választott hatalom visszaállí­tását, Bosch elnöksége alatt E politikai harcokban a bal­oldali népi erők megerősöd tek, ezért 1965-ben az Egye­sült Államok akkori elnöke. Johnson, az amerikai hadse­reget küldte Dominikába hogy fegyverrel fojtsa el a nép demokratikus követelését a »kommunizmus elleni« jel­szó alatt. 1966-ban az amerikai szu­ronyok árnyékában »demok­ratikus szavazással« elnököl választottak az amerikaiak által javasolt Joaquin Bala­guer személyében. Balaguer terrorrendszerével az Egye­sült Államok rendkívül elé­gedett volt 12 éven át. Ez nem mondható el a domini- kdi népről, mert a jelenlegi választáson elégedetlenségük jeléül olyan tömegesen sza­vaztak Balaguer ellen, és fog­laltak állást az ellenzéki de­mokratikus programot hirde­tő Antonio Guzman mellett hogy a választási csalások sem tudták leplezni Balaguer vereségét. S Balaguer, a jc tanítvány, akkor alkalmazta az amerikaiaktól tanult »de­mokratikus módszert«, s uta­sította tábornokait a szavazó­urnák összeszedésére még a választás végleges eredmé­nyének kihirdetése előtt. Ez­tán — mint közölték — a hadsereg is megszámolta o szavazatokat, és kihirdette Balaguer győzelmét 180 ezer szavazattöbbséggel. A hivatalos Washingtont kellemetlenül érte az eset nyíltsága, ami érthető, mert enyhén szólva az eljárás nem egyeztethető össze az adminisztráció által naponta — már papagájként — ismé­telgetett emberi jogok szóla­mával. Kellemetlenül érte, de nem tiltakozott ellene mert az eredménnyel egyet­ért. A választási eredmény meghamisítására tett katonai akció lábbal tiporja a sza­vazók százezreinek akaratát sérti az emberek vélemény­nyilvánítási jogát, semmi kö­ze a demokráciához. De az urnák összeszedését vezénylő tábornoknak igaza van: a helyzet normális. Pontosan megfelel az amerikaiaktól örökölt és tanult hagyomá­nyoknak. Washington, 1978. május. Kovács István À ►pofonegyszerű« az Ér­telmező Szótár szerint tréfás kifejezés. Jelentése: »Rendkí­vül, meglepően egyszerű meg­oldás«. Ezt az értelmezést ki­egészítendő; elmondom az áru­házi pszichológusról szóló régi sztorit. Hátha valaki nem is­meri ... A nagy áruházban keser­vesen bömböl, hisztizik egy kisgyerek. Az anyja csitítja, a lelkére beszél, ígér neki fűt- fát, de hiába. A kicsi egyre jobban visít, toporzékoi Ekkor odalép a tehetetlen mamához egy férfi, és bemu­tatkozik : — X. Y. vagyok, az áruház pszichológusa. Tessék csak rám bízni a gyereket, majd én le­csendesítem. Evvel kézen fogja a kicsit, és bevonszolja a szobájába. Alig két perc múlva egy ara­nyos, szófogadó, engedelmes gyermeket hoz vissza. Az anya nem győz csodálkozni, és kéri, hogy árulná el a tudós férfiú a módszerét — Adtam neki két pofont. Egyet jobbról egyet balról... Igen, a régi világban ilyen pofonegyszerűen nevelték a felnőttek a gyerekeket az erősebbek a gyengébbeket, bi­zonyos esetekben bizonyos nők a férfiakat ha meg voltak győződve a lovagiasságukról (t.i. hogy nem üt vissza). Ál­lítólag még ma is előfordul néhol ez a csökevényes mód­szer, de nem jellemző. Az én gyerekkoromban, a húszas-harmincas években azonban egyes pedagógusuk mint hdadó hagyományt ápol­ták a pofozást Magam, személyesen. elég későn ismerkedtem meg a po­fonnal. Szüléimben nem lobo­gott az ősi magyar virtus, az elemi iskolában pedig a taní­tó néni a megalázó arcul ütés helyett a kormost, a tanító bá­csi a nádpálcát kultíválta. Az újpesti gimnáziumban aztán ... Már az első napok­ban, amikor tízévesen ismer­kedni kezdtünk a latin nyelv­vel, be kellett magolnunk, hogy »-non seholae, séd vitae discimus«. Nem az iskolának hanem az életnek tanulunk Az élethez pedig hozzátarto­zott a pofon, amit büszkét kellett tűrnünk, hiszen a ma­gyarórán megtanultuk a köz­mondást, hogy »Nem az a le­gény, aki adja, hanem ak: állja«. A legnagyobb elismeréssé' emlékszem azokra á tanára­imra, akik önként vállalt tár­sadalmi munkával a pofonok számtalan változatával megis­mertettek. Csak néhány pél­da: M., a számtantanár odajött az emberhez, intett, hogy »fölállni, kezeket hátra!« Ak­kor meglódította a jobb kezét a delikvens ösztönösen elkap­ta a fejét, egyenest bele a ta­nár úr meglendült baljába. B., az olasztanár kihívta ál­dozatát a katedrához, csukló­ból pofozott, aztán kitérdepel- tetett Még hetedikben (tizen­hét évesen) is! Célja inkább a megszégyenítés volt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents