Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)

1978-06-18 / 142. szám

Kerámia térplasztika Űj kerámia térplasztikával gazdagodott Miskolc: Gádor István Kossuth-díjas keramikusművész alkotását a Tanács­ház téren állították fol. A háromfigurás kompozíciót a pé­csi Zsolnay-házban készítették. Nemzetiségi pedagógusok továbbképzése A Magyarországon működő nemzetiségi pedagógusok kö­zül évről évre többen vesz­nek részt — egyes európai szocialista országokkal kötött kulturális, tudományos és ok­tatási együttműködési egyez­mény munkatervei alapján — hazai és külföldi nyelvi to­vábbképzésen. Az idén nyá­ron több mint 350 nemzetisé­gi óvodában, iskolában és kol­légiumban tevékenykedő ne­velő gazdagíthatja ily módon nyelvi, valamint szakmai mód­szertani ismereteit. Június 19- én, hétfőn. Székesfehérváron kezdődik meg — az országos pedagógiai intézet szervezésé­ben — 25 délszláv, 40 német, 35 szlovák és 30 román nyel­vet, illetve nyelven oktató pe­dagógus 'kéthetes központi kurzusa. A tanfolyamra Cseh­szlovákiából, J ugoszláviából, az NDK-ból és Romániából négy-négy vendég előadó — egyetemek, pedagógiai intéze­tek neves szakembere — ér­kezik. Ugyancsak Székesfehérvá­ron kerül sor június 19. és jú­lius 1. között az intenzív nyel­vi alaptanfolyamra is, ame­lyen nemzetiségenként 20—20 pedagógus vesz részt, A külföldi továbbképzések többsége a napokban már el­kezdődött Nyolcvannyolcezer újító Az újítások, ésszerűsítések találm4nyok várható haszna a VII. ötéves tervidőszakban (1976-tól 1980-ig) előrelátható­an másfél milliárd leva lesz Bulgáriában. Ez több mint a kétszerese az előző tervidősza­kénak. Az utóbbi évtizedben ugyanis az újítómozgalom tö­megméretűvé vált. A 9 millió lakosú országban 88 ezer újí­tót, feltalálót tartanak szá­mon, s tavaly például kerek 72 ezer javaslatot nyújtottak be termelési eljárások tökéle­tesítésére. Ezek az újítások, ésszerűsítések nagy hasznot hoznak a bolgár népgazdaság­nak. Az újítómozgalom további fejlesztésére országos komp­lex programot dolgoztak ki. Ennek alapján az újítók fi­gyelmét a legaktuálisabb prob­lémák — a munka termelé­kenység növelésére, a nyers­anyag-takarékosság — mego- dására irányítják. Mint a Szovjetunióban, Bulgáriában is állami-társadalmi kísérleti osztályok működnek, ahol az újítási javaslatok vizsgálatát szinte azonnal elkezdik. Így gyorsítják a gyakorlati meg­valósítás egyébként hossza­dalmas útját. Gyarapítják a tudományos technikai információs irodák számát is, amelyek a feltalá­lók és újítók jobb tájékozta­tásával foglalkoznak. Jelenleg 174 tájékoztatóiroda működik Bulgáriában. AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI DI Z OTTS ÂG  N A K LAPJA XXXIV. évfolyam, 142. szám. Vasárnap, 1978. június 18. Tv-jegyzet Gondolatébresztő Véménd Ez a szó hangzott el leg­többször a sajtóvetítés után a Magyar Televízió pécsi kör­zeti stúdiójának dokumen- tumf Hímjéről: »gondolatéb­resztő«. Kérdez a holnap címmel pénteken került adás­ba. A film is kérdez: mi .lesz veled, Véménd? Gazdag, életerős község volt. A fiatalok azonban az utóbbi évtizedben elhagyják ezt a Pécstől neim egészen negyven kilométerre levő te­lepülést Pánics György szer­kesztő-riporter és a stáb a «miért?«-re igyekezett választ adni. S a felelet nem, merül ki abban, hogy későn épült meg a távolságot lerövidítő út. Általános törvényszerűsé­geket keresett a forgatócso­port Téglásy Ferenc rendező vezetésével. Véménd több- nemzetiségű község. Svábok, bukovinai székelyek, régeb­ben szerbek is lakták. Egy riportkönyv, Thiery Árpád Bábel volt, Véménd ! című munkája a gyűlölködéstől a megbékélésig vezető utat raj­zolta meg Aki nem tud a lakosság összetételéről, az va­lószínűleg zavarban van a] riportalanyok megszólalása- ! kor: annyira más kiejtéssel ! beszélnek. I A pécsiek filmje egyébként a tendenciát igyekezett kör­vonalazni. Egy — majdnem átlag — község elnéptelene­déséről beszél, érezhetően az aprófalvas megyék gondjára reflektorozva. Kimondhatat­lanul érzékelteti a film, hogy a fiatalok számára idegen az idősebb nemzedék kemény, gyűjtcközpontú munkája. A beszűkült szemlélet, a pénz- centrikusság ellen lázadnak? Motiváció lehet ez is. Olyan településekre költöznek, ahol lehetőségeik nem ennyire korlátozottak, munkahelyük közelebb kerül, urbanizációs igényeik jobban kielégíthe- tőek. Ugyanakkor viszont — a film beszél erről — szü­leiket szinte ~-k i zsákmányol - ják«: a magukra hagyott apák, anyák pénzéből épít­keznek, vesznek gépkocsit stb. Négy-öt szobás házak maradnak időlegesen üresen Véménden. Időlegesen, mert Az altató és a véralvadás Régóta vizsgálják az ugyan­azon személy által bevett kü­lönböző gyógyszerek lehetsé­ges kölcsönhatását. Az altatók és a véralvadásgátló gyógysze­rek egymásrahatását is kutat­ják, tekintettel arra, hogy sok milLió azoknak a száma, akik rendszeresen élnek altatóval, és közülük sokan szednek egy­idejűleg véralvadásgátló gyógyszereket is, az érrendsze­ri vérrögök keletkezésének megakadályozására, illetve meglevő vérrögök oldására. A vizsgálatok szerint bizo­nyos altatók és véralvadásgát­ló gyógyszerek egyidejű hasz­nálata esetén az altatók — a májon keresztül ■— jelentősen csökkentik az utóbbiak haté­konyságát. Ha azonban a be­teg abbahagyja az altatók sze­dését, a véralvadásgátlók ha­tékonysága olyan mértékben megnőhet, hogy a beteg egy — egyébként jelentéktelen — belső, vagy külső sérülés kö­vetkeztében súlyos vérzéseket szenvedhet eL Akik véralvadásgátló sze­rekkel élnek, azoknak célsze­rű kikérniük orvosuk vélemé­nyét arról, hogy milyen alta­tót szedhetnek, melyek azok, amelyefenek a véralvadásgát­lókra nincs hatásuk. « - ­Mai tv-ajánlatunk Az oroszlán is macska Az oroszlán is macska; csak egy kicsit nagyobbacska *— hangzik a műsor mottója, az­zal a nem titkolt célzással, hogy amit látunk ugyan a gyerekek között zajlik, de a felnőttek világát is tükrözi. A műsor kísérlet. A tévések egy hatodikos osztályt választottak ki. A tanulókat elvitték egy bakonyi erdőbe és ott két cso­portra osztották őket. Az egyik csoport kenyeret kapott, a má­sik vizet. Ki hogyan viselke­dik e kincsek birtokában? — ezt figyelte meg a kamera és a mikrofon... Ma délelőtt 9 óra 30 perce: kezdettel közvetíti a televízió. Repälsgspszervi; Kaposváron Az olaszországi erőszakról Érdekes cikkek a Nemzetközi Szemlében A Nemzetközi Szemle jú-1 fakulásával. Ismerteti a fo­niusi számában több írás fog- ! 1 y óirat az arab országok kom­lalkozik a közel-keleti helvzet munis,a és munkáspártjainak laikozik a kőzet keleti helyzet ; nyllatkazatát a helyzetről, két cikk részletesen foglalkozik a palesztinok életével és a pa­lesztin társadalom szerkezeté­vel, rétegződésével. Érdekes képet kap az olvasó a nem­zetközi pénzpiacról és az Egye­sült Államokba irányuló kül­földi befektetésekről, különö­sen a nyugatnémet és japán tőke behatolásáról. A folyóirat közli G. Amen- dolával készített interjút az olaszországi politikai erőszak­ról, az ezzel kapcsolatos féle- lösségről. »A maoisták önlep­lezése« címen olvasható M. Medvegyev cikke Mao Ce- tumg válogatott műveinek ötö­dik kötetéről, amelyből kidé­iül, hogy az új kínai vezetés hogyan értelmezi Mao eszméit. Mintegy száz növényvédő repülőgép folyamatos munká­ját biztosítják a Repülőgépes Szolgálat kaposvári dolgozói. A szerelőgárda a környéken dolgozó gépek szervizellátása mel­lett a százhuszonöt és ötszáz órás kötelező javításokat is el­végzik. Képünkön: a gép légcsavarját ellenőrzi — felszere­lés előtt — Borbély József. a környező pusztákról betele­pülnek azok lakói, akiknek emelkedést jelent az ideköl- tözés. Szaporodik az emberibb körülmények közé került ci­gányok száma. A film kérdez, de a válasz- szal adós marad. Település­fejlesztési koncepció született, válasz lehet ez is. De egyre gyakrabban hallunk már ar­ról, hogy a tervekben már az ötvenes években halálra ítélt alföldi tanyák is »élet­revalók« még huzamosabb ideig. Nem mondható ki; ez bátran, világosan a punájitúl apró falvairól is? A vémán- diek — élükön egy nagyon rokonszenves tanácselnökkel — megpróbálnak lenni vala­mit az elnéptelenedés ellen, még akkor is, ha nem túl erős reményekkel, ahogy ez a filmből kiderül. Mi lesz a tsz melléküzemeivel? Sikerül-e de facto egyenjogúsítani a ci­gánylakosságot? Kérdés kér­désre. A film egy-egy szim­bolikus erejű képpel igyek­szik súlyozni a kérdéseket. Bárány György és Háda Sán­dor operatőri közreműködésé­vel Átrétegződés, vagy pusz­tulás? A választ a jövő adja meg. * L. L. Kedvem lenne,.. ; felülni a hintára- Amikor végigsétálok a parkokon, a játszóterek mellett, látom a hancúrozó gyerekeket, bi­zony, szívesen beállnék közé­jük. Repülni a hintával, kop­tatni a nadrágot a csúszdán. Sajnos azonban ehhez már ki­csit »túlkoros« vagyok, így inkább csak a lányomnak »ki- bicelek«. Vele gyakran meg­fordulok a játszótereken, és olyankor meg kell állapítani, hogy másoknak is kedvük len­ne ... Sőt, néhánynak van is. Leszakadt, összetört hinták, megrongált játszóeszközök jel­zik, merre játszadoztak a »túl­korosok«. Gyakran az aprósá­gok csak nézhetik, hogyan játszadoznak a tizenhat—húsz év körüliek. így aztán nem csoda, hogy sok helyen hat hintából négy használhatatlan, hogy a körhinták ülésemen kis korlátjai összelapultalc, hiányzik róluk a biztonság, lánc. A játszóterek körül snúrozó ráérők egy-egy sikeres parti után zsebre vágják a pénzt, fölhörpintik söreiket, aztán hintára pattannak. Mert az idegölő snúrr után kell egy kis kikapcsolódás. Es ha vala­ki véletlenül szól nekik ... Arról jobb nem is beszélni. Jó volna nagyon szigorúan felelősségre vonni azokat, akik rongálják, tönkreteszik a já­tékszereket. Így talán elérhető lenne, hogy az a kevés ját­szótér, játszóeszköz, ami Ka­posvár terein és parkjaiban várja a kicsiket, valóban a gyerekeké legyen, D. T. Kremencsugi óriások Az ukrajnai ! kremencsugi autógyárban megkezdték a KRAZ—250 típusú óriás teher­autók sorozatgyártását. A tíz­ezer kilométerekben mérhető próbaút nemcsak sima beton­úton, hanem hegyi átkelőkön, sivatagon át vezetett Az új teherkocsi vezetőfül­kéje három személynek bizto sít ülőhelyet, kényelmes, és kizárólag fém alapainyagbó készült. Tizennégy tonnányi teher szállítására alkalmas, ezenfe­lül egy többtonnás pótkocsit vontathat A KRAZ—250 szíve a 240 lóerős, nyolchengeres dízel­motor legnagyobb sebessége - maximális megterhelés esete — óránként 80 kilométer. ran ionon A tanár vizsgája Az egyik általános isko­lában földrajzvizsga volt A tanfelügyelő felszólított egy gyereket, és a föld­gömbre mutatva így szólt: — Fiacskám, meg tud­nád-e nekem mondani, miért van ez a földgömb mindkét sarkán behorpad­va? A tanító ijedten súgta oda a tanfelügyelőnek: — Kérem szépen, ne tessék ezt a kérdést fe­szegetni, már így kaptuk a földgömböt a tanácstól. Orvosnál Egy ember elmegy az orvoshoz, és elpanaszolja, hogy egész éjjel nyitott szájjal alszik. Az orvos megvizsgálja, aztán így szól: — Kérem, magának az a baja, hogy szűk az arc­bőre. Ha a szemét be­hunyja, a szája kinyílik. Idegenvezelés Egy angol az idegenveze­tő kíséretében bejárta a Hortobágyot Az idegenve­zető megáll egy kis csárdá­nál: — Emellett a csárda mellett valamikor egy szélmalom állott — Na és mi történt ve­le? Elpusztult? — Igen, kérem. De csak a malom. A szél még ma is megvan. Biod vicc Ketten ülnék a kávé­házban, és mind a ketten kávét isznak. — Barátom, ez a kávé sem látott tejet — Hogy láthatott vol­na, mikor egy kávészeme sincs. Szórakozott À szórakozott tanár úr nagy csomaggal megy ha­za. — Mi van a csomag­ban? — kérdi tőle a fe­lesége. — Egy hintalovat vet­tem a kisfiúnknak. — Te szerencsétlen — csapja össze a kezét kél- 'ségbeesetten az asszony —, hiszen nekünk nincs is gyér ekünk ! Ugratás Két író beszélget a Fé­szekben. Azt kérdi az egyik : — Tudod-e, miért nem tudsz olyan darabot írni, mint Arthur Miller? — Halvány ideám sincs. — Na látod, hát ezért. Egyetértés Á színházban egyszer kifütyültek egy darabot, csak egyetlenegy ember tapsol. — Miért tapsol? — kér­dezték tőle szomszédai. — Én, kérem azoknak tapsolok, akik fütyülnek. Ssmgßiäßbß Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA. Foszerkcsztő-li. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinra Sándor u. 2. Postacím: 7101. „Telefon : 11-510, 11-51.1, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat, Kaposvár, Latinra Sándor utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őr/iinK meg és nem küldünk visszaí Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahiva­taloknál cs posláskézbesilöknél. Előfizetési díj egy hónapra 2Ő Ft. Index: 25 !>67. I ISSN 0133—OtttS. Készült a Somogy megyei Nyom­daipari Vállalat kaposvári üzemé­ben. Kaposvár. Május 1, u. 1Q1, Felelős vezető: Farkas 13éia igazgató*

Next

/
Thumbnails
Contents