Somogyi Néplap, 1978. június (34. évfolyam, 127-152. szám)
1978-06-14 / 138. szám
Somogy képzőművészeié Hagyományok, jelen és jövő la lat értékes cHasorozatot készített a megye műemlékeiA kiállítások látogatottságának több évi statisztikája mutatja : kiemelkedő figyelem övezi Somogy képzőművészeti hagyományait A nyári hónapokban a Somogyi Képtárban mulasztha- taüan program Rippl-Rónai József műveinek bemutatása. Kunffy festészete iránt is meg-megújui az érdeklődés. Ki gondolná, hogy emellett is gondunk: a somogyi embereik nem ismerik eléggé képzőművészeti hagyományaikat, a jogos büszkeség is hiányzik belőlük. A kaposi főutcán ilyenkor nyaranta egyre több vendég fordul meg, á Balatont is otthagyva Mit tudunk nekik ajánlani? És tudóuk-e ajánlani ? Nagyobb figyelmet kellene szentelni arra, hogy felkészültebb vendéglátók legyünk, e téren is, de ehhez az szükséges^ hogy felrázzuk magunkban saját értékeink megismerésének a vágyát. A képzőművészeti ismeretterjesztés több éve »szünetel-«, amiről tudunk: a tervezőválröl, és klubokban, másutt, ahol kérik, szívesen bemutatja. A város nemcsak a hagyományaira lehet büszke, hanem arra is, hogy a gondoskodás biztosítani igyekszik a folyamatot, a jelen mellett a jövőre is gondolnak. Többek között erről is szó volt azon a tanácskozáson, amelyet a megyei művelődés- ügyi osztály hívott össze. Beszédes adatot mondott el Tröszt Tibor arról, hogy megyénkben a képzőművészetek jelentős szerepet töltenek be. Tizennyolc alkotó tagja a Képzőművészeti Alapnak, tizennégy Kaposváron él. Abból, hogy Nagyatád, Barcs is szeretne letelepítem néhány képzőművészt, csak arra lehetett következtetni: fölismerték: nem szabad a megye- székhelyre zsúfolni mindnyájukat. Siófokon élt ugyan festőművész — Kaposváron előnyösebb körülményeket biztosítottak számára —, de talán az egyedüli városunk, ahol a képzőművészet támogatásában, a képzőművészek letelepítésében hátul kullognak. A nagyatádi szobrász alkotótelep július 1-én ismét benépesül: helye, rangja van a magyar képzőművészeti életben. Ugyanígy beszélhetünk arról, hogy Balatonboglár a déli parton képzőművészeti kultúrát teremtett. a nyári kápolna tárlatokkal. 1979-ben száztizennyolc kiállítást rendeznek Somogybán. Fölmérték, hol vannak kiállításra alkalmas termek, ezek mindegyikét felhasználják arra, hogy minél több helyre jusson el a műalkotás, rajta keresztül a megbecsült hagyomány, az élő művészet. Talán itt nem árt egy olyan kérdést föltenni, melyről sajnos nem esett szó a tanácskozáson: egy-egy kiállítási évad miért nem tartalmaz koncepciót, mondjuk úgy. mint a színházi műsorterv? A két intézmény ugyan másmás feladatot lát el de szemléleti rokonságot mutathatna. A szocialista brigád címért Környezetvédelmi munkacsoport alakult A Somogy megyei KÖJÁL település-egészségügyi osztályán alakult munkacsoport az intézeten belül elsőként vállalta, hogy megfelel a szocialista brigádok elé tűzött feladatoknak. Naplójukban ez áll: »A brigád célul tűzi ki- a munkafegyelem megszilárdítását, egymás munkájának megismerését és megbecsülését, segítését, a munka folyamán elkövetett hibák jóindulatú kijavítását. Figyelemmel kísérjük a Deseda-tó vízminőségének változását, alakulását. A vizsgálatot több évig folytatjuk, tudományosan ' feldolgozzuk, és a tó hasznosításához rendelkezésre bocsátjuk. « A brigád tíz tagból áll, Kozma György a vezetője. A munkacsoport alig egy hónapja alakult, s máris megtalálták az egymáshoz vezető utat A brigád egyik tagja így mondta: — Több éve dolgozunk egymás mellett, de nem tudtuk, ki mit végez. Kezdjük megismerni egymás munkáját. A részfeladatok, . amelyeket ki-ki ellát, nagy egész- szé állnak össze bennünk. Az intézetben megszületett egy mag, amelyik fölismerte: ha bekapcsolódnak a brigád- mozgalomba, munkájuk értéke megsokszorozódik, önmaguk is gazdagabbakká válnak. Hencsén megvizsgálták a kutak vizét. Szabó József né a kadarkúti községi tanács dolgozója és Kovács Istvánné iskolavezető közreműködésével sikerült kiszűrni azokat a kutakat, amelyek a csecsemők táplálására alkalmatlan vizet adnak. A település-egészségügyi osztály vezetője elmagyarázta, hogy mi a jelentősége a Hencsén megkezdett ivóvízvizsgálatoknak. A megyében — és Somogy mellett Baranyában — sok olyan kis település van, ahol az ivóvízben található nitrát meghaladja a negyven milligrammot. Ezek a kutak nem alkalmasak arra, hogy a belőlük nyert vízzel táplálják a csecsemőket; végzetes tragédiák sorát lehetne említeni, míg fölismerték ezt a veszélyt. 1980-ig a két megyében intézkedni kell, hogy e- falvakban se legyen gond a csecsemők vízellátása. A kísérletek folynak. A földbe süllyesztett tartályokba gyűjtik a jó ivóvizet, de a higiénés követelményeknek nem felel meg mindenben ez a módszer. Sikeresebb megoldás lenne a víz palackozásé, ám a költsége magas. Évente mintegy kétmillióba kerülne az államnak a csecsemővíz palackozása. A Somogy megyei KÖJÁL környezetvédelmi munkacsoportja praktikus megoldást választott: minden faluban akad néhány olyan kút, amelyik egészséges vizet ad, ezeket kell földeríteni, és a lakosságnak a csecsemő táplálásra ajánlani. Hálásak a hencseiek: bejegyzésük a brigád naplójában is olvasható. Az őszre meghívást kapott a közösség: tartson egészégügyi felvilágosító előadást a faluban a vízről. Somogybán még huszonnégy község várja a KÖJÁL környezetvédelmi munkacsoportját, hogy megvizsgálja az ivóvizet — Mi az, amit a megszabott feladatokon túl tesznek? — Hétfőnként az osztály dolgozói itthon labormunkát végeznek általában. Ezt a feladatot ezután két ember látja el, a többiek kiszállnak vidékre, és a brigádnaplóban rögzített vállalásuk teljesítésén dolgoznak. A két ember csak úgy tudja hétfőnként elvégezni a munkáját, ha mi előzőleg besegítünk — gyakran bejövünk munkakezdés előtt, és sokszor maradunk este hatig is. A Deseda-tónál kétezáztizenhat vizsgálatot végeztünk társadalmi munkában, százhúsz ivóvízmintát vettünk, és több mint ötszáz vizsgálat zajlott le eddig a háncséi vízgond megszüntetése érdekében. Egyheti pluszmunkát végeztünk egy hónap alatt, a brigád megalakulása óta. Tegyük hozzá, hogy épp olyankor, amikor többek között a Balaton rengeteg munkát ad a KÖJÁL dolgozóinak is. Naplójukban nemcsak a munka nyoma látható, hanem a közös művelődés első lépése is: a Képcsarnok Vállalat kaposvári Vaszary-termében együtt gyönyörködtek a grafikai hét kiállításán. H. B. Legendák a lóról Ha a pór utálja a derest, fölötteseit gyalázza ! Deres sincs már; Eltörölte, megtiltotta II. József. A jót ne tudnánk. Ami nekünk jó törvény, annak hírét hozzánk hordják a Bécsből lábadozó szelek. Nincs deres, és nincs deres! Nem verethet meg Buxbinder a Nagymajor placcán huszonötig, ahogy eleinte Itt is kezdődött az élet. Hanem a cellában fölemeli kutyakorbácsát, én meg bebéklyózott kezem. — Ügy üss, hogy csak egyet ütsz, de aíkkor véged! Látta a pofámon, hogy nem vagyok valami jó kedvemben, hát kikopogtatta magát. Tudtam, hogy befizet ő nekem ezért Hogy is hagyná, hogy egy közönséges csikós kezet emeljen rá. Ákkor is, ha azt a kezet az ő «valázatossága emeltette velem a feje fölé. A magamra maradásom órái heteknek, hónapoknak tűntek, egy veréb el nem csicserintet- te magát a kóter körül, Tudtam, hogy Buxbinder- nek, Hantosnak meg a többi nyikhajnak, kik most főzik terveiket, nincs nagyobb gondja nálam. Forr és rotyog bennük a gyűlölködés. Ismerem őket. Egy lovat nem tudnak tisztességesen megülni, egy véka zabot kiadni, hogy abból ne lopnának. Múlt az idő. A gyerekeim hozta kosztot adták be a katonák papjában egyszer, aztán nem ugatott rám a kutya se. Gyantázniuk kellett az agyukat, hogy valami megfog hatóval tegyenek hűvösre. Puszta haragból, játékból, ahogy apámék idejében előfordulhatott, nem lőhet "üt belém, véletlenül nem !■ lethettek föl. Egy reggel, íogy kibliön- tésre nyitják az ajtóm, hallom, verik a harci dobokat valaki érkezésére. De annak valakinek kell lennie, mert úgy ma- gameguntában nem verheti azt az őrség, még gyakorolni is kijártak a kamarási legelőkre, nehogy valami újonc valóságnak vegye. Annyit tudtam, hogy no, nem nekem verik, hogy most kiléptem fabilivel a kezemben a kóteraj- tón. Vissza is megyek, múlik egy-két nap, egy ökörbődülés alig jár el az ablakom aljáig. Egyszer jön a borbély, de hoznak mosdóvizet, siettetnek, készülődjek. A katonák nem voltak velem gorombák, sorsom a sorsuk, de most- annál is szelídkésebben terelgetnek föl a nagykaszárnya parancsnoki termeibe/ Van ítélet, gondoltam, s ahogy megcsilla- podott bennem a gyűlölet a félhomályos garicsban, úgy, ni, talán bánom is hirtelen haragomat. De hát vigasztaltam magam: ne félj seggem, hátulról vaigy! Belépek, hát maga Cseko- nics őrnagy ül Buxbinder asztalának tetején. Na, ezek Csekcmicsot várták. A maguk kis eszétől azért ilyen uralkodóválságos időben tán nem mernek ítéletet hozni. Csekonies fundamentáló szülőédesapja Mezőhegyesnek Az uralkodók nagy lóínségére Szabados Dezső 1915-1978 Jónak tartom, hogy a somogyi képzőművészek vándorkiállítást állítsanak össze új műveikből, ezeket a lehető legtöbb helyen bemutatják, de — a Marcali Képtár a Somogyi Képtár »-utánjátszó« imtéménye lesz, ha így megy tovább. Ez olvasható ki még a jövő évi kiállítási tervből is. Az idén ősszel, majd kétévenként megrendezik a dunántúli tárlatot Újdonság lesz, hogy 1980-tól karikatúra trienálékat tartanak Siófokon, jövőre kerül sor a tavaszi tárlatra. Azzal akár külön írásban is foglaLkozhat- .nánk, hogy milyen elhanyagolt Somogybán a tehetségápolás, kevés képzőművészeti szakkör. működik, színvonaluk ingadozó. Kezdeti lépésnek szánták, hogy most a nyáron szaktábort rendeznek a jelentkező diákoknak Nagyatádon: harminc általános és középiskolás kap meghívást a városba, ahol elsősorban a müvészteleppel ismerkedik meg. Röviden a jövő évi kiállításokról: a Somogyi Képtárban az Iparművészeti Múzeum anyagából habán kerámia kiállítást rendeznek, Rud- nay, Szekeres Emil, Freytag Zoltán egyéni kiállítása várja majd az érdeklődőket;, először láthatjuk a somogyi köztulajdonban levő műveket ilyen közszemlén, bemutatkozik a »fonyódi iskola«, s hogy a fotóművészet se hiányozzon, a X. Barátság Hídja kiállítás anyaga újból képtárunkban lesz látható. Marcaliban nyolc kiállítást rendeznek, Siófokon többek között amatőrbemutatót szerveznek; ismét megrendezik a Művészet a Művészetben című tárlatot, Leitner Sándor egyéni 'kiállításra vállalkozott, Nagyatád Németh János, Honty Márta, Csiszár Elek, Fürtös Ilona, Rétfalvi Sándor, Bors István, Frank Eszter bemutatkozását szervezi meg. A megyei könyvtárban érdekesnek ígérkezik Szántó Tibor könyvművészeti kiállítása. Több helyen is szerepel a pécsi grafikai műhely anyaga. Horányi Barna Életének hatvanharmadik évében, vasárnap, június 11- én Budapesten elhunyt Szabados Dezső, az Állami Gazdaságok megyei Főosztályainak nyugalmazott vezetője, a megyei tanács és végrehajtó bizottságának volt tagja, az Agrártudományi Egyesület és a Hazafias Népfront megyei al- elnöke. A hosszan tartó súlyos betegség olyan embert ragadott el közülünk, akinek élete, munkássága, sorsa elválaszthatatlanul összekapcsolódott a megye agrártörténetével. Akinek nemcsak Somogy mezőgazdasága — elsősorban állami gazdaságai — fejlődésé-, ben vannak kiemelkedő érdemei, hanem fáradhatatlan, szüntelenül lobogó közéleti emberként is sokat tett megyénk egyetemes fejlődéséért. 0-, aki az életben soha nem a nehézség, a gondok oldaláról nézte, hanem mindig a bajokból kivezető utat kereste, azon járt, ebben a visszavonhatatlan, végső nagy bajban nem találta, nem találhatta meig a kivezető utat. A veszteség nagy, a gyász fájdalmas és mély. Tegnap a megyei tanács vb-termében, mikor a falióra kilencet kongatott, a testület egyperces néma felállással adózott Szabados Dezső emlékének, aki több mint egy évtizedig tagja volt a testületnek ; állásfoglalásaival, figyelemre méltó véleménynyilvánításával, a hivatás és a szakma iránt érzett alázattal igyekezett hozzájárulni, hogy a döntések minél teljesebben szolgálhassák a megye érdekét, fejlődését • A szó, hogy elkötelezte magát Somogynak — kevés. Élete nagyobb részét, alkotó munkásságának egészét itt töltötte. A Mosonmagyaróváron végzett agrárszakember 1941 óta kis megszakítással itt élt itt dolgozott. A cukorgyári oélgazdaságban kezdte segédtisztként, azuíán részt vett a földosztásban, és később ugyanennek a gazdaságnak lett a főagronómusa. Csaknem egy évtized után került az állami gazdaságok megyei főosztályára fóagronómusnak, majd négy év múlva ő vette át a főosztály vezetését. Tizenkét év élteiével, 1976 novemberében innen ment nyugdíjba. Több kitüntetés után négy évtizedes eredményes munkássága elismeréseképpen ekkor kapta meg a Munka Érdemrend arany fokozatát. Példás vezető volt, határozott egyéniség, pontos, feszes ember. Másoktól soha nem kívánt többet, mint amilyen követelményt önmaga elé állított. Szerette a .fiatalokat, a jó atya gondosságával és felelősségével nevelte őket, a mezőgazdasági főiskolán való tanítás — melyet nyugdíjazása után is tovább folytatott — a legkedvesebb elfoglaltságai közé tartozott. Irányítóként, közéleti emberként mindig az a talán soha ki nem mondott törekvés vezette lépéseit, cselekedeteit, hogy minél többet adjon, széles körű és szüntelenül gyarapodó szakmai és általános műveltségére alapozva minél többet tegyen közvetlen környezetéért, a megye állami gazdaságaiért, mezőgazdaságáért, egyetemes fejlődéséért Amikor nyugdíjba vonult — tele további alkotókedvvel és tervvel — így summázta négy évtizedes munkáját: »Mindig hittem abban, amit csinálok.« Ez adott belső erőt neki, ez segítette célratörő, eredményes tevékenységében. Hitt abban is, hogy nyugdíjasként még sokáig munkálkodhat a megye mezőgazdasági és közéletében ... Alig másfél év után fájdalmas a végső búcsú. A kő süttői márvány. A súlya: 12 tonna. Dunántúli bányászok féltve-óva hozták k: épen a mélyből, erdélyi. művészek rótták rá domborművé álmaikat. Így lett belőle: írót kő. ök, a szobrászok adták neki ezt a nevet, mintha csak »írásos« mintáról, vagy »írott képről« lenne szó, hangsúlyozván ezzel a vésés rajzolatát, s s vonalakban megfogalmazott gondolatot. Hiszen az írás ad (betű) képet a szónak, látható formát a nyelvnek ; ezen az írott kövön a képzőművészet nyújt kezet az irodalomnak. olyan plánumos terveket állított össze, amit a kalapos király azonnal nevével kanya- rintott alá, s utalt ide négy- százezer forintokat az induláshoz. És Csekonies itt volt az uralkodó tribünjén, amikor mi mezei futóversenyeztünk. Közöttünk úgy tudódott, hogy valamikor közkatonaként szolgált De annyira tudta forgatni magát a lótudományokban, hogy híre elérte az uralkodó lábát. Mikor leírta a terveit, hadnagyi rangban léphetett József elé, s alig telt el hét év, őrnagy lett. Ahogy ült a Buxbinder asztala tetején, azt láttam, nem tudja iménti sorsomat. — Na, csikós — azt mondja —, megyünk-e Mezőhegyesről királyt koronázni? — Nyereg alatt a lovam! — Nem úgy, csikós, nem úgy. — Leszállt az asztal tetejéről, s pengős sarkantyújú csizmájában sétálni kezdett a teremben, ahol a méneskar minden tisztje és altisztje bent ült. (Folytatjuk) A két méltán nagy hírű kolozsvári szobrászművészt, Szervátiusz Jenőt és fiát, Tibort keresték fel Pápa város megrendelésével a 450 éves kollégium »öregdiákjai«, hogy felkérjék őket: készítsenek emlékművet Jókainak. Hirdesse végre méltó emlék, hogy ő is itt volt diák. Petőfi szobra — szintén az öregdiákok fáradozása nyomán — már itt ál. a téren, találjon tehát végre újra egymásra, ha kőalakban is, a két hajdani barát A mű elkészült »írott kő« lett, amelynek minden oldaláról más, de egyazon gondolatot hordozó kép tekint le iánk, mert mindegyik a folklór formanyelvén szól, s a Jökai- életmű népmesével rokon vonásait hozza közel hozzánk. Az ifjú diák az egyik oldalon, aki maga is, mint a mesebeli király legkisebb fia. tündöklő tekintettel indul a sárkány legyőzésére; s le is győzi, ha mást nem, a múló időt Azt mindenképp legyőzte: mert kezében egyetlen fegyverévet a kis acéltollal olyan tartós hatalmat szerzett a szívek felett, mint sem előtte, sem utána senki más. Túlnan az íróvá érett mese királyfi, már idősen, íróasztala mellett, s a két ábrázolás között legismertebb alakjai: a Kőszívű ember fiai, s a Lőcsei fehér asszony kuruc vitézei. Két szabadságharc hősed, úgy, ahogy az író papírra és szívekbe írott történetei őrzik őket. Beszédes kő az írott kő. Aki sokáig nézi, annak sokat elmond. Azokról is, akik megalkották, s arról is, aki általuk tért vissza szeretett városába. A városba, ahol örömünnep volt az avatás napja, március 15-e: fél ország elszármazott diákjait összegyűjtő ünnep. Ekkor nyílt meg az oly soká várt renoválás után megújult kastélyban a káprázatosán szép múzeum (néhány termében a két Szervátiusz szobor- kiállításával) ; kinn a téren pedig a kis reneszánsz paloták csillogtak megifjodott külsejükkel, s amelyik még nem if- jodott _ meg, az az építőállványok ígéretes faalkotmányait viselte. v Mintha az élet, a megújuló tavasz tért volna vissza a sokáig tetszhalottnak látszó városba. Lehetséges, hogy Petőfi és Jókai hozta vissza?! Ök is. Pontosabban: amit a két műalkotás jelképez, a város és az elszármazottak ösz- szefogása, közös erőfeszítése a jövőbe mutató történelmi emlékek megőrzése és a város fejlesztése érdekében. Somogyi Néplap „írott kő”
