Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-12 / 110. szám

•' O» pn Q\l k‘v JOSxJ' AZ CSŐM OGYM EGYE» BIZOTTSÁGÁNAK LAPJ A Kiültetés előtt Kibővített ülést tartott a megyei pártbizottság Apró Antal előadása XXXIV. évfolyam I 10. szám 1978. május 12., péntek Tegnap kibővített iilcst tartott a megyei pártbizottság. A tanácskozáson — a pártbi­zottság tagjain kívül — részt vettek a megye országgyűlési képviselői, továbbá a járási, a városi, párt- és tanácsszervek vezetői, a tö­megszervezetek és mozgalmak képviselői, s ott volt több gazdasági vezető is. Varga Péter, a Központi Bizottság tagja, a megyei pártbizottság első titkára köszöntöt­te Apró Antalt, a Politikai Bizottság tagját, az országgyűlés elnökét, aki kétnapos látoga­tásra érkezett Somogyba. Apró Antal tájé­koztatta a megyei pártaktívaülés résztvevőit a Központi Bizottság két legutóbbi üléséről: az április 19—20-iról, amelyen a XI. kongresszus óta végzett munkáról tanácskoztak és megha­tározták a párt további feladatait, illetve a március 15Jiről — ahol a mezőgazdaság és az élelmiszeripar helyzete és továbbfejlesztése volt a téma. A paprika és a paradicsom lombtrágyázását végzik kiültetés (Folytatás a 3. oldalon) * előtt a nagybajomi termelőszövetkezet kertészetében. Megyei értekezlet üzemrendészeknek Jobb kapcsolat, hatékonyai munka — Alig két hete, hogy a KözpoaUi Bizottság több mint félévi előkészítő munka után a pari-, az álami és társa­dalmi szervek tapasztalatait figyelembe véve, átfogóan ér­tékelte a kongresszusi határo­zatok végrehajtásának hely­zetét A teljes elemzéshez igen hasznos jelzésekkel, ész­revételekkel, javaslatokkal szolgáltak a pártszervezetek, köztük a Somogy megyeiek is — mondotta bevezetőben a Politikai Bizottság tagja, majd röviden, ismertette az ülés határozatát. Hangsúlyozta: gazdaságpolitikánk helyessé­gét népünk helytállását, munkájának sikerét tükrözi hogy a népgazdaság minden ágában elértük vagy megkö­zelítettük az V. ötéves terv Borbély Sándor látogatása Heves megyében Borbély Sándor, az MSZMP Központi Bizottságának titká­ra kétnapos látogatást tett Heves megyében. Szerdán dél­előtt Gyöngyösön, a városi pártbizottság székházában Vaskó Mihály, a Heves me­gyei pártbizottság első titká­ra fogadta,. Borbély Sándor beszámolót hallgatott meg a járás és a város életéről, po­litikai, gazdasági és kulturális fejlődéséről, majd az Egyesült Izzó helyi gyárát, elektromi- kai iparunk fontos bázisát ke­reste föL első két évére kitűzött fő cé­lokat. Ugyanakkor arra is rá­mutatott, hogy »erőfeszíté­seink ellenére nem tudtuk kellően kibontakoztatni a népgazdaság hatékonyabb fej­lődéséit segítő folyamatokat A lehetségesnél és a szükséges­nél lassabban haladunk a gazdaságos termelési szerkezet kialakításában, és változatla­nul sok kívánnivalót hagy' ma ga után a beruházási tevé­kenység.­— A párt gazdaságpolitiká­ja, az ötödik ötéves terv he­lyesen szabja meg munkánk irányát — mondotta. — Fő követelmény a tervszerűség fokozása, a társadalmi ter­melés hatékonyságának növe­lése. Céljaink megvalósítá­sának nélkülözhetetlen felté­Andrej Gromiko, az SZKP Politikai Bizottságának tag­ja, szovjet külügyminisz­ter tegnap Berlinbe érkezett. A schönefeldi repülőtéren Hermann Axen, az NSZEP PB tagja, a központi bizottság titkára, Oskar Fischer külügy­miniszter és az NDK más ve­zető személyiségei üdvözölték. I A szovjet külügyminiszter tár­gyalásainak napirendjén az NDK és a Szovjetunió min­idé, hogy tovább növekedjék a párt irányító és ellenőrző szerepe, mozgósító ereje a gazdasági munkában. A jelen­legi helyzetben fokozott jelen­tősége van a kommunista pél­damutatásnak. A pártszerve­zeteknek gondoskodniuk keli arról, hogy a dolgozó közös­ségek megfelelő tájékoztatást kapjanak a • népgazdasági és helyi feladatokról, a gazdasági vezetők pedig igényeljék, ve­gyék figyelembe a dolgozók javaslatait, , tórnsg- tűk jó kezdeményezéseik megvaló­sítását. Az előadó kitért az ideoló­giai munka és a művelődés társadalmi szerepe növekedé­sére, a tudati tényezők fon­tosságára. A KB határozatá­den területén dinamikusan fejlődő, sokoldalú kapcsolatai­nak, testvéri együttműködésé­nek időszerű kérdései mellett a világpolitika, ezen belül az európai enyhülés és a lesze­relés témái szerepelnek. Andrej Gromiko látogatása része az NDK és a Szovjet- I unió vezetői közötti folyama­tos munkakapcsolatnak, a rendszeres személyi érintke­zéseknek. I nak ismertetését az alábiak- ! kai fejezte be: — A Központi Bizottság megelégedéssel állapította meg, hogy a magyar munkás- osztály, a szövetkezeti pa­rasztság, az értelmiség, a dol­gozó milliók helyeslik és cse­lekvőén, tettekkel segitik a XI. kongresszus határozatai­nak végrehajtását. A továb­biakban is számít népünk szo­cialista öntudatára, hazaszere­tetére, a dolgozóik alkotó te­vékenységében rejlő, hatalmas lendítő erőre. A néngazdanírj é* a társa­dalmi tulajdon elleni bűncse­lekmények megelőzése, földe­rítése elsődleges politikai és gazdasági érdek. Ezek a bűn­cselekmények sértik, veszé­lyeztetik a szocialista gazda­ság tervszerű működését, a termelés és elosztás .normális menetét — ezekkel a megál­lapításokkal kezdődött tegnap délelőtt Kaposváron a megye üzemrendészeinek évi érte­kezlete. A megjelenteket Né­meth József őrnagly, a Somogy megyei Rendőrfőkapitámyság népgazdasági és társadalmitu- lajdon-védelmi osztályának vezetőhelyettese köszöntötte, majd Beck János alezredes, alosztályvezető tájékoztatta az üzemrendészeket a vagyonvé­delmi helyzetről. Tavaly lényegesen csökkent a vagyon elleni bűncselekmé­nyek száma. Főleg lopás volt kevesebb. Vannak azonban egyes népgazdasági ágak, ahol a lopás jellegzetes bűncselek­mény; a kereskedelemben — elsősorban az önkiszolgáló- egységekben :— sok kisebb­nagyobb lopás történik, A Somogy Áruházban tavaly például 96 ilyen eset volt, az idén eddig 26. Az építőipar te­rületén is szinte mindennapo­sak a lopások. Gyakran a munkahelyi vezetők nem tö­rődnek vele, nem jelentik az ilyen eseteket, s ez aztán »ösztönzi« a tolvajokat. A mező- és erdőgazdaság terü­letén sem valami rózsás a helyzet. Néhány bűncselekményfaj­tánál, sajnos, jelentős a nö­vekedés. 3-ról 46-ra nőtt pél­dául a vámbűntettek száma, és nagyon gyakori a vásárlók megkárosítása is. Jellemző a súlycsonkítás, a többletszámo­lás. Ilyen esetek elsősorban az idegenforgalmi idényben és főleg a Balaton-parton for­dulnak elő. A Centrál Vörös Csillag éttermének egyik fel­szolgálója például egy német vendégnek 481 forinttal(t) szá­molt többet. A Becsali csárdá­ban a helytelen kalkuláció miatt három hónap alatt 82 ezer forinttal károsították meg a fogyasztókat... Mindehhez tegyük hozzá: noha tavaly csökkent a bűn- cselekmények száma, az idei kép — eddig — nem ilyen s>zép. Épp ezért szorosabb kapcsolatot kell kiépíteni az üzemrendészeknek a vállalati belső ellenőrzéssel; a társa­dalmi tulajdon védelmét ha­tékonyabbá kell tenni. Az értekezleten sok hozzá­szólás hangzott eL Felvilágosítás, ismeretterjesztés Egészségnevelési napok Siófokon Gromiko Berlinben tárgyal Ára: 80 fillér Tájékoztató a Központi Bizottság két legutóbbi üléséről Borbély Sándor csütörtökön délelőtt Egerben részt vett és fölszólalt a Heves megyei pártbizottság kibővített ülé­sén, amelyen az MSZMP XI. kongresszusa óla végzett mun­káról és a további feladatok­ról tanácskoztak. majd az egri városi pártbizottságon részt vett a megyeszékhely életével, fejlődésével foglal­kozó megbeszélésen. Zavargások 23 iráni városban Teheráni sajtójelentések szerint az utóbbi napokban huszonhárom iráni városban kormányellenes megmozdulá­sok zajlottak le. A tüntetések részvevői összecsaptak a rend­őrséggel és a hadsereg alaku­lataival. Az összetűzéseknek több halálos áldozata volt: Qum városban tizenketten, Tabrizban pedig tízen vesztet­ték életüket. A megmozdulások több résztvevőjét letartóztatták. Tulipán millió szám A Pest megyei és a Somogy megyei Tanács egészségügyi osztályának egészségnevelési csoportjai Siófokon rendezték meg. a IX. egészségnevelési napokat. A tudományos kon­ferenciára az ország minden részéből érkeztek egészségügyi szakemberek, hogy a betegek és az egészségesek, , illetve a gyógyítók kapcsolatáról érte­kezzenek, az »egészségügyi közművelődés« hatékony mód­szereit, tapasztalatait átadják egymásnak. A háromnapos tanácskozás ünnepélyes megnyitóján — tegnap délelőtt — a siófoki há­ziipari szövetkezet Kodály Női Kara hangulatteremtő műsor­ral köszöntötte a vendégeket a helyi művelődési házban, majd dr. Varga Levente megyei fő­orvos mondott megnyitót. , A többi között • hangsúlyozta, hogy az egészségügyi dolgo­zóknak ma már nemcsak a betegekkel kell törődniük, ha­nem az egészségesekkel is. Ha A csepeli Duna Kertészeti Mg. Tsz ben holland—magyar kooperációs megállapodás alapján foglalkoznak tulipánhagyma-termesztéssel, A szövetkezet az idén tavasszal szabadföldi ker­tészetében több mint kétmillió szál tulipánt nevel szaporításra, holland hagymákból. (MTI-fotó — Fehér József felv.— KS) az egészségügyi tevékenység, az orvoslás objektív és szub­jektív feltételei (a kórházi ágyak száma, az intézmények fölszereltsége, a szakemberek létszáma stb.) fejlődnek, fej­lődnie kell az egészségügyi felvilágosítás színvonalának is. A konferencia első előadója dr. Magyar Imre professzor volt: az idült belső betegségek egészségnevelési vonatkozá­sairól beszélt — a nem szak­ember számára is lebilincse- lően. Ezután dr. Angeli Ist­ván A helyes táplálkozási szo­kások kialakítása krónikus be­tegeknél, majd dr. Apor Péter A testmozgás szerepe a gyó­gyulásban és a rehabilitáció­ban címmel tartott előadást. Később dr. Bágyoni Attila vezetésével arról beszélgettek a szakemberek, hogy mikép­pen befolyásolható az orvos által a szívbetegek életmódja. A konferencia ma és hol­nap folytatja munkáját. I

Next

/
Thumbnails
Contents