Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-11 / 109. szám
Merre néznek as őregek ? Róza néni és a török A pécsi stúdióban — Három és fél évvel ezelőtt, amikor az ötregek napközi otthonát megnyitották itt Mérőben, egy halom könyvet találtunk az asztalon. Király Sándor könyvtáros küldte őket, hogy legyen mivel múlatnunk az időt. Én azonnal leemeltem a kupac tetejéről a Jó estét, nyár. jó estét, szerelem című regényt — ha jól emlékszem, Fejes ... Fejes... Fejes Endre írta —, és két nap alatt elolvastam. Azóta is dühös vagyok arra a disznóra, aki kiadta magát diplomatának, és úgy csábította el a lányokat. De elolvastam ám a Kerék Ferkét, Az aranyem- bert, A fekete várost is! Meg az Egri csillagokat! Kíváncsi voltam, mit csinálnak a törökök az elrabolt kisgyerekekkel. A 93 éves Fodor Máté ‘Jánosáé korábban sohasem járt könyvtárba. Olvasgatott ugyan képes folyóiratokat, de tartalmasabb művekre nem futotta az idejéből; a föld megművelése látástól vakulásig tartó robotot jelentett. Most azonban, az öregek kaposmérői napközi otthonának tagjaként, szinte habzsolja a régebben fölöslegesnek vélt bölcsességeket. Főleg a magyar történelem nagy eseményeit feldolgozó műveket Visszafelé, a múltba tekint: úgy gondolja, előre már nem érdemes... Róza nénit saját vallomása szerint a gyermek- és fiatalkori emlékek: fölidézésének lehetősége, a mindennapi beszélgetések, a tévé, s mindenekelőtt a könyvelt tartják életben — mindez pedig az otthon érdeme. Az épület, melyben a kéttucatnyi idős ember naponta második otthonra lel, körülbelül egyidős Róza nénivel. Belseje azonban korántsem sugároz század eleji patinás hangulatot. A tágas ebédlő, a lakályos tévészoba, a sok virággal ékeskedő társalgó berendezését modern ízlésű ifjú házasok is bizonyára örömest fogadnák el. Az otthonteremtésben a tanács, a téesz, az iskola segített, s pedagógusok, kisdiákok, orvosok, tanácsi vezetők hozzák az öregeknek a szellemi táplálékot is. Se szeri, se száma a rendezvényeknek. Előadások Adyról, a népdal keletkezéséről és Kodály gyűjtőmunkájáról, a vérnyomásról, a közlekedésről, népgazdaságunk helyzetéről, olaszországi élménybeszámoló, a nemzetközi nőnap megünneplése, megemlékezés a pest-budai ifjak forradalmáról, kirándulás a Latinca Sándor Termelőszövetkezetbe, és mindenekelőtt — a könyv. A társalgó saricában húszharminc kötet. Remek lélektani és pedagógiai érzékkel válogatta össze őket a község könyvtárosa. Legnépszerűbb a Móra Kiadó Így élt-sorozata, de kedveltek a Népszerű történelem-sorozat kiadványai is. Főleg a törőkdúlásiról, a Rákőczi-szabadságharcról és a negyvennyolcról szóló, rengeteg képpel illusztrált kötetek. És Jókai, Mikszáth, GárKorszerű szemléltető eszközök A Miskolci Nehézipart Műszaki Egyetemen korszerű szemléltető eszközök és berendezések segítik az oktatást. Anyag- vizsgálat gyakorlása a földtan—tereptan tanszék kőzetmechanikai laboratóriumában. donyi. Mindenkinek van egykét »kedvence«. Különös, hogy az egykori, öt-hat osztályt végzett zsellérek, cselédek, alkalmazottak és az értelmiségiek ízlése itt már csaknem teljesen egybemosódik... A pillantás — visszafelé irányul. De van itt más is! Verne Gyula: Utazás a Holdba. Az egyik legtöbbet forgatott mű mostanában. És Emile Zola csöppet sem megnyugtató, inkább felkavaró regényei. Aki olvassa őket: Dóczy Ida, 74 .éves, volt kereskedelmi dolgozó, a közösség lelke, nótafója, tréfacsinál ója. — Itt, az otthonban láttam a Germinal filmváltozatát a tévén, azután »kaptam rá« Zolára. Nemrégiben a Három város-ciklus darabjait olvastam el. Hogy miért kedvelem a naturalista regényeket? Nos, Zola — a Róma című regényben — megjósolta a mát. Ahol igazságos a társadalom, ott nincs szükség keresztényi kö- nyörületességre — írja. Én pedig sajnálom a könyörületre szorulókat — ezért olvasom Zolát Bartha Gyula bácsi — egykor vasutasként dolgozott — szülőföldje, Erdély története iránt érdeklődik különösen. Kása Györgyné — Margit néni — Gárdonyira és Móriczra esküszik. Igaz, már csak rö- videbb müveikre... Mert néki is, mint az otthon legtöbb tagjának, rengeteget romlott a látása. Az irodalmat mégsem kell nélkülözniük. Kiss D. Jánosáé gondnok, az intézet jó lelke ugyanis rendszeresen felolvas nekik. »Áldott diplomatatehetség — mondják róla —, mert mindenféle érdeklődést összeegyeztet, mindig tudja, melyik az a könyv, amelyik mindenkit érdekel.« — A közös szórakozással, olvasással sikerült elérni, hogy nálunk — eltérően a legtöbb hasonló intézménytől *— nincsenek perpatvarok, nem élednek újjá régi személyes sérelmein A huszonöt kis öreg jó közösséggé vált. Hálásak lehe tünk ezért a fenntartó tanácsnak, a téesznek, amelytől a tévét, a rádiót, a lemezjátszót kaptuk, s nemrégiben a diavetítőt; az iskolának, a megyei könyvtárnak, amely diafilmeket bocsát rendelkezésünkre, de mindenekelőtt Király Sándor nyugdíjas pedagógusnak, a községi könyvtár jelenlegi vezetőjének. A huszonöt idős ember zöme korábban sohasem élt — a családon kívül —1 semmilyen összeforrott közösségben. Földművesmunkájukat egyedül végezték. Hogy az egyéni drámák megoldása egy közös »happy end« lett, bizonyítja: a szellemi élmények katalizátorának segítségével közösségre találni sohasem késő. Csak néhány jó ötlet kell hozzá. U A. Az MTV Pécsi Körzeti Stúdiójában befejeződött a nemzetiségi adások jSvendő munkatársai számára szervezett tanfolyam, i- résztvevők az utolsó foglalkozásokon már kamerák előtt készítettek riportokat, majd átvették a tanfolyam elvégzését igazoló emléklapot. Falum szeretete nevelt krónikaíróvá Hársházi István: Nikiéi hagyományok — Az élet Iskolája, a sok olvasás és az öregektől hallott és lejegyzett történetek igen gazdag élményanyagot halmoztak föl bennem. A könyvek útján messzebbre jutottam, mint amennyire gyerekkoromban a nemlétező országjáró kirándulásokkal vágytam — írja Hársházi István, nehezen meghatározható műfajú könyvének előszavában. A 73 éves, hosszú esztendője óta betegséggel, anyagi gondokkal küszködő niklai cipész fél évszázados gyűjtését adta most közre a Somogy megyei Múzeumok Igazgatósága. Irodalmi, helytörténeti, néprajzi értékű feldolgozások — mondák, népi hiedelmek, valóságos esetek <— kerültek itt egy csokorba, melyhez hasonló gyűjtemény kevés akad a miegyébéin. Mert ismerek jó néhány lelkes, művelt hagyománykutató és -ápoló amatőrt, akinek munkássága ugyancsak fontos értékekkel gazdagítja szűkebb hazánk kultúráját, de ilyen hangyaszorgalommal gyűjtögető, mélyre ásó, a történéseket, hallottakat azonnal lejegyző, ismereteihez kapcsoló, rendszerező krónikaíró legföljebb ha kettő-három él a megyében. Hiszen az ilyen tevékenység oly sok áldozattal jár, amelyet csak az vállal, akinek minden, életet könnyítő, pénzért vásárolható tárgynál, könnyed szórakozásnál, pótcselekvésnél többet ér az a szellemi gyarapodás, melyhez az idős emberek faggatása, a hagyományok írásba foglalása, és mellette, vele együtt a magyar és a világirodalom jeles alkotásainak olvasása révén jut Füzetekkel kezdte, vonalaira rótta sorait, munka után félretolva a szerszámokat, a javításra váró lábbeliket. Majd vagy húsz esztendeje, egy öreg nagy kocsis, kiselejtezett Írógéphez jutott. Sok baja volt a masinának, mégis ez lett a leg&zieretettebb szerszáma. Azóta ezen kopogja — vagy inkább csettegtett — írásait Hogy miről? Röviden az* lehetne mondani : faluja múltjáról és jelenéről. Ha csak ennyi lenne és nem több e gyűjtemény, vagyis megtörtént vagy mondaként élő események formába öntése, rendszerezése és továbbadása, akkor is fontos dokumentumként kellene kezelnünk. De Niklán élt Berzsenyi, a „nemzete® úr”, a „Dániel uraság” és több leszármazottja!... Hársházi István ősei pedig ott szolgáltak a nevezetes és a falu által olyannyira kedvelt és tisztelt családnál, majd személyes kapcsolatba is került a kúria későbbi gazdáival. E körülmények egy életre meghatározták érdeklődését. Berzsenyi kora, alakja, szelleme szinte az egész könyvben megjelent. Az élethez, munkásságához kapcsolódó események, mondák töltik meg a krónika első és legterjedelmeÜgy mondta egyszer a porrogszentkirályi Horváth János: »Azt tartják nálunk, hogy ha sárga lepkét lát az ember tavasszal, akkor abban az évben betegség jön rá. Ha pirosat, akkor egészség, szerencse.« Mindig úgy éreztem, hogy piros szárnyú lepke röppen, ha megnyílt, befogadott valaki, s megajándékozott azzal, hogy mesét, egykori hiedelmet — vagy ma is munkálót — mondott el. A mese a bizalom záloga lett vidéki útjaimon, apró falvakban. Vallom: a mesék nem halnak meg. Halhatatlanok. Egészen addig, amíg nagyapák és unokák lesznek a világon. Csak a hiedelmek halnak... Horváth József Kisbajomban tudja ezt. »Mesés« kedvében volt, amikor nála jártam. Büszkén emlegette, hogy egyszer még Veres Péter is meghallgatta. Meghallgatta, meg- g ratulálta a meséért. így szólt valahogy az a mese. Három szegény legény elindult szerencsét próbálni, mesterséget tanulni. Kettő szerzett is jó szakmát, csak a harmadik tanult «huncutságot«. No, ennek Kaptam égj mesét az uraság megparancsolta, hogy bizonyítson. És jöttek a próbák. Előbb egy oldal szalonnát kellett ellopnia, aztán az uraság legszebb paripáját, majd a grófné gyűrűjét. Éjfélkor be is, nyitott Huncut Jancsi a grófnéhoz: »Te, kedvesem add ide a gyűrűdet, amíg ki kell mennem, el ne lopja az a Huncut Jancsi!« Meg is csókolta az asszonyt. Jön ám egy idő múlva maga az uraság. — Hol a gyűrű? — Az elébb vitted el. — Meg vagy te bolondulva, hiszen akkor az a Huncut Jancsi volt! Szegerdei Garaba Pált, mivelhogy az urasági szolgálatból ráakaszkodott a foglalkozása neve, Csődörösnek emlegették még akkor is, amikor ott jártam. Fiatalkorában nagy kedvű, cimbalommuzsikára tehetséges ember volt. Jó mesélő világéletében. Karácsonykor — így beszélte el gyerekkora nagy kalandját —, elmentek meglesni az aranyat, hetedik határba. Ügy kell azt, a nagyapjától hallotta. Karácsonykor, pontban éjfélkor az arany fölvetette a lángját, bárhol volt is. Elmentek. Hogy lobbant-e, erre ezt felelte' Pali bátyánk: »Lobbant bizony. Egy odvas fában láttuk meg a lángot. Mire odaértünk, már ott volt néhány öregember. De nem lett a dologból semmi. Mert ahogy fölvetette magát a láng, már csúszott is tovább. Tüzet hányó bika képében, fejetlen ember képében, szörnyeteg képében riogatott el a boszorkány bennünket az aranytól...« Kardos János bácsi Porrog- szentkirályon ugyancsak megajándékozott bizalomzáloggal. Erdőkerülő elődjéről sok pompás anekdotája maradt. Ez a Csicséri Jankó fényes fejű ember volt, merthogy kopaszsággal verte meg az idő. Hogy takarja, nagy kalapot hordott. Jó zsíros kalap volt, nem ázott be az esőben. Amúgy takaros ember volt a mese élő tárgya. nevezetes Csicséri Jankó; csak a gyerekeket lehetett vele riogatni. Azok meg amúgy is hajlamosak az éjjeli félsírásra, nemcsak akkor, ha Csi- csérivel álmodtak. De a meséjét szerették. Szó, ami szó, ez az erdős gyakran találkozott ludvérccel, lólábú menyecskékkel, babszemnyi törpékkel. Hát őt nem bántották soha. Nem, mert neki fokhagyma volt a zsebében. Az pedig köztudomású volt abban az időben, hogy akinek fokhagyma duzzasztja a zsebét, azon nem fog semmi. Sokszor lát nem e világi lényeket az, aki víz helyett barackpálinkát iszik. Ö pedig még a gereb- lyét is megitta. Legalábbis az árát. Na de, hogy fonálon maradjunk — mesélte Kardos János bácsi —, ez a Csicséri nem engedte a jégre csúszkálni a gyerekeket. Miért nem? összerondítják a sáros csizmáikkal a jeget. A jég sárosán kerül verembe. Milyen márcot isznak akkor a gyerekek s búcsúban? Sárosát így gondolkozott akkurátus pontosan mesébe távozott hősünk, akire már csak a legöregebbek emlékeznek arrafelé. Somogyszentpáli Hosszú Lázár bácsi Brigitta felesége, miután Lázi bácsi eldalolta, hogy — »A nyíri pusztán ökörgulyás voltam én, / De szép fókát legeltettem én, / Ergye bujtár tereld meg az elejét, / Ne legeljék le a rózsa levelét!« — belekezdett a garabonciás történetébe. Odament — mondta — az ipához egy nagy könyvvel. Ehhez a könyvhöz ne nyúljon, erre figyelmeztette a garabonciás az öregembert. De bizony az beleolvasott, amikor a széllel jött elaludt. Egyszer csak érezte: emelkedik... A két sor foggal született megébredt, viszaparancsolta Brigitta néni ipát. Mesék, hiedelmek. Mégis igazak valamiképpen. Dokumentumai a réginek, a múló- Miért félben lévő gondolkodásnak is. Már nincs szükség a meséi vágyteljesítésre. A vágyak valósággá válnak. A mese viszont — marad. L, L sebb fejezetét. Diniéi uraság élete vonul el előttünk, 'de nem az irodalomtörténész logikusan összegező, minden adatot pontosan értékelő módszereivel feldolgozva. Ezeket a nép szá ján élő történeteket ennek megfelelő hitelességgel kelj is fogadnunk. Nem az a fontos itt, hogy megtörtánt-e vagy sem, és éppen így egy-egy esemény, hanem, hogy ekként él a nép ajkán. így tükröződött, rögződött a lakosság tudatában, épült bele érzelemvilágába és őrződött tovább a „nemzetes úr” alakja. De természetesen olyan adatokat is találunk e részben — pl. a Berzsenyi-ünnepségek pontos leírását —, melyek hiteles forrásul is szolgálhatnak, illetve szolgáltak is a kutatóknak. Az 1848—49-es forradalom és szabadságharc volt a szerző másik ihletője. A mindnyájunknak el kell menni hangulatát ragadja meg faluja életében. Feltűnik Berzsenyi Farkas alakja, aki Noszlopy kormánybiztossága idején a vármegye alispánja volt, és ezért megjárta a hírhedt kuf- steini börtönt; egyszerű szabadságharcos katonák bukkannák föl, akik Világos után bujdosni kényszerültek. No meg a „vad rácok”, akiknek 1848 szeptemberi megjelenését most is borzalommal emlegetik. A Tanácsköztársaság és a fehériterror helyi eseményei személyes élményként is munkálnak a krónikásban. A négy hónap reményekkel teli eseményeit, köztük a május elseje megünneplését, majd a „tollas” katonák megjelenésének rettenetét hiteles érzékle- tességgel örökíti meg. És végül a betyárvttág, a falusi emberek oly kedvenc beszéd és mesetémája! Sobri Jóska, Fatüje Jankó, Patkó Bandi, Juhász András szájról szájra járt, e vidéken elkövetett, mindig csodált tettei őrződnek most tovább nyomtatásban is. A könyv kiadásával ritka jó szolgálatot tett a múzeumok igazgatósága. Egy sajátos életművet adott közre. Ez azonban aligha lenne teljes és megfelelően értelmezhető, ha az olvasó nem kapna hozzá részlete útbaigazítást. Ezt a feladatot Honfi István igazgató vállalta, ismertetve a szerzőt, rámutatva a könyv értékeire, az írások műfaji hovatartozására. A kiadvány a megyed könyvtár sokszorosító üzemében készült, és Segesdy Katalin borítótervével jelent meg. r. t„
