Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-07 / 106. szám
Életfa két szarvassal Gyerekek a virágszirmos széfben Virágszirmok táncolnak a iszélben. Balkáni gerlék röpködnek közöttük megrészegedve. A tetőcserepek résében sárga virág kapaszkodott meg. A cseresznyefa tavaszi napsütésben sütkérezik, oly sűrűn virágzott, mintha nagy vattapamacsokat szórtak volna rá. Sziget a város közepén, m Százhalombatta fellé jártunk, amikor a néni kiejtette a háromórás utazás alatt egyetlen mondatát: — Ö, mintha karácsony lenne! Lenyűgöző látvány a sok kivilágított; torony, csőrendszer, szerkezet. Lenyűgöző a gépek mozgása, a logikusan összekapcsolódó alkatrészek rendíthetetlen törvényt iszte- lete. Este eltűntek az acélból, betonból épített erdők. A lámpák a semmiben, lógva hunyorogtak. Mintha karácsony lenne.., A vasút mellett közvetlenül az öreg, poros műhelyek maradtak meg. Nappal az ország elfordul az utazótól, csúnyábbik arcát mutatja. Néhány évtizede még ezt az arcot csodálták, erről mondták, hogy lenyűgöző a gépek mozgása... Este volt. Nem látszottak az épületek. Mintha karácsony lenne. Ha nappal utazunk, a néninek nem jut eszébe a fenyői Hat, a gyertyák meleg lobogása. Igaz, ma már a fenyőre is izzólámpákat teszünk. É Csodálatosak a városok. Elemekből, vasból, üvegből összerakott váraink. Derékszögek, egyenesek, megint derékszögek ... Katonás rendben állnak a házaik, tiszta, áttekinthető, rideg geometriával. Egyik városunkban hadat üzentek a fáiknak. Falusias — mondták és elindultak a motorfűrészek. Egy községben évszázados fasort taroltak le. Zavaró volt a sok gömbölyű korona, az ívben iehajló ág ... Azóta ész bekaptunk, de ez már nem segít a pusztításon. Nem törli el a jelzést függőlegesekbe, vízszintesekbe, síkokba szorított gondolkodásmódunkról. Láttam két fotót. Az egyik: nagyvárosi utcán autók száguldanak, üvegpalotáik ablaka csillog, a sarokban egy kapuból kilép az egyetlen látható ember. A másik : épületkontúrok metszenek a képre négyzeteiket és téglalapokat, a közepén parányi, alig egycentis ívek, egy madár szárnyai... E Fantasztikusak a rakéták, a repülőgépek, a tengeralattjárók. Boldoggá tesznek a mindennapi apró gépecskék is. Lenyűgöző a fejlődésünk. Csodálatos a technikai haA Vidámpark a városi ember szórakozása. Rakétába ülhet, fantasztikus vonatokon utazhat, apró autókkal rohanhat a másiknak, automatákkal játszhat, tengeralattjárót lövöldözhet, rikító villogó lámpák között téblá- bolhat •»Kicsiben« itt minden elérhető. Lehetünk űrhajósok, pilótáik, marslakók, naszád- kapitányok, atomreaktor ve- zériőmérnöfcei. Zajártalomtól, mechanikáktól, rafinált elektromos szemfényvesztésektől felajzva távozhatunk. A »»parkban« millió ember nyüzsög, Nemigen váltanak szét, nem egymással játszanak. Nevetés helyett sikoltoznak, öröm helyett izgatottak. Az ilyen játszóhelyeket pedig úgy rendezőik be, hogy ma még nem létező dolgok illúzióját adják. Azt, amit vár az ember, azt, amit logikus következtetéssel várnia kell A jövő a minket kiszolgáló gépeké... Itt aztán megkapjuk a jövőnket, ha már másként úgysem érhetjük eL H Egy vetélkedő vidám feladványa : tudósítsanak a XXI. századróL Mozog a nézők fantáziája is. Valahova a terem sarkába néznek, s elképzelik a jövőt... A versenyzők szerepelnek. Űrvárosokról többszintes, csillogó utakról lebegő emberekről, . szkafanderről beszélnék. Ürhelikopterrel utaznak, műanyag kockákban Iáknak, műanyag stadionban, űrruhában sportolnak. Ezernyi robot sétál közöttük, információt ad, zümmög, zúg, világít, vibrál. Fantáziájuk nem is olyan fantasztikus. A technikai megoldásokkal »korszerűsített«, néhány rakétával az űrbe átplántált mai város képe vetítődik át a következő századba. Derékszögek, egyenesek, megint derékszögek. Katonás rendben, tisztán, áttekinthetően, rideg geometriával. Még simábban, csillogóan, négyzetekből kockákból, téglatestekből fémesen csillogva, teljes kényelemmel Milyen jó lesz. Es az út már jóformán egyenes odáig. Tisztán kikövetkeztethető abból amit ma látunk. Átlagos, erőfeszítés nélküli gondolkodással. Hogyan fejlődhetnénk másként, mint amit mai környezetünk sugall. A házak magassága talán megkétszereződik, több gomb lesz a liftben, gondolatra nyílik az ajtó... De a «-lényeg« nemigen változhat, a meglevő tökéletesedik. Csák az alkotó fantázia gyorsaságától függ, hogy mennyi idő múlva valósulnak meg álmaink. H Féltem ettől az alkotó fantáziától az embereket. Féltem őket az elképzelt tökéletességtől. Lenyűgöző látvány minden gép. Gőzmozdony, autó, reladás... 'oss Levente DÚDOLÓ lapikondulásban ingalengő gyertyaláng szél lobban áspis tüzek alvó haragján szemed vitorla utolsó hold zuhan füvekbe sodorva homlokod bujdosó csillagait ekély nyál ujjakon lüktető erezetben égsó mezőkön most kísérőén a ltold rtek alatt árvalányhaj fojtó szálldosái fi erre pattan: fák karjai bíborban <hbok hegyek zúzmara röptömre összebújnak el fények haragjain madarak szárnyain ^találok anyt keze kérgek közt korom koraitokon omkparban Nap felé tépett a seb sajo,zirony f üvek tükrében medúza: bará.M fölötti szétnyíló ejtőernyők pülő... Mi mindent tud létrehozni az ember. És mi mindent tud elképzelni. Ür- városokat, műanyag kockákat, .robotokat... Csák az emberről nem esik szó. A környezetről, a tökéletes technikáról beszélünk. Az ember fantáziájából hiányzik az ember. Az emberi jövőből hiányzik... Félek a derékszögektől, az egyenesektől, a kockáktól, az automatáktól, a gomboktól... Megriaszt, hogy szabad fantáziánk ezeket hozza létre. Megriaszt vágyaink netovábbja, képzelőerőnk általános felső határa. Miért érdekelt ez engem? Hiszen csak egy kis képzelet-játék az egész. Hiszen addigra úgyis valahol a föld alatt leszünk. Felelősség a jövőért? Ugyan miféle felelősség az, ha valamiért úgysem tudunk felelni? A mi feladatunk saját szigorú geometriánk, csillogó gépeink, lélektelen technikánk minél nagyob fejlesztése. A mi célunk az, amitől — talán többen is — féltjük a következő, századokat A vetélkedőn szívesebben hallottam volna másfajta »tudományos-fantasztikus« ikövetkeztetéseket. Talán ilyent: az űrváros szelíd dombjai, zöld mezői, susogó erdői megigézték az ide érkezőket ... Lehet, hogy nem így lesz. De az is lehet, hogy így. Talán azért vagyunk ma oly eszeveszetten technokraták, talán ezért nyűgöznek le a gépek. Szükség van erre a neurotikus korra, erre a tudathasadásra? Talán igen. A gépeket talán azért ép,tjük, hogy egyszer az emberek szabadon, félelem nélkül, tökéletes harmóniában éljenek a természettel. Mert az ember a föld egyik élőlénye, növények, állatok, azaz élőlények között. Miért lenne a célunk hát egy holt, túlgépesített világ? Az riaszt meg, hogy ember nélküli vágyaink mai embertelen egymás közötti «mechanizmusunkat« tükrözik vissza. A ma létező leg- emberibb társadalomban. m A cseresznyefa fehér koronája alatt gyérekek játszottak a virágszirmos szélben. I.uthár Péter Honty Márta kiállítása a Somogyi Képtárban Honty Márta termékeny művész. A bőség — munkái számának gazdagsága — láttán elcsodálkozunk, ám ennél magasabbrendű élményünk kerekedik felül: a megszólaló művek, akárha csak eggyel is szembekerülünk, visszhangra találnak bennünk. Honty Márta kiállítása pénteken nyílt meg a Somogyi Képtárban. Két éve a bogiári kápolnákban szerepelt Azóta az országban több helyen is megfordultak művei, s elkészült egyik legjelentősebb alkotása is. mely a nagytádi kórház előcsarnokát díszíti. (Vázlatát a mostani kiállításon is bemutatja.) Gobelinjei a megye, legfontosabb épületeiben lettek elhelyezve. A Somogyi Képtárbeii kiállítást több pályaszakasz összefoglaló bemutatására szánta Honty Márta. Csupán technikai különbségeket érzünk, hiszen a grafikák, gobelinek, zománcképek közös gyökerűek. A népművészet palackjából kiszabadított szellem megújította képzőművészetünket. Eleinte sok bizalmatlanság fogadta áz eféle törekvéseket, mondván: nem talál »mad témát« a művész. A képzőművészetek, a látáskultúra fejlődése — a mai, az új jelrendszer megteremtésének az igénye — azonban olyan állomáshoz érkezett, ahonnan csak úgy lehet továbbmenni, ha nemcsak á közelmúlt eredményeit, hanem a legősibb kultúrákat is figyelembe vesszük. E tanulságok levonásának a szükségességét már évtizedekkel ezelőtt is megérezték néhá- nyan, gondoljunk csak Pablo Picasso munkásságára, aki elsősorban az afrikaiakat tanulmányozta. Csillagkép. Honty Márta munkásságában nagy jelentősége van a mesterségbeliségnek, olyan ősi anyagokkal dolgozik, mint a fonal, s legutóbbi időtől fogva a zománc. Mégsem azt érezzük ki műveiből, hogy az elsődlegesség az anyagé, a különböző technikák »szülik meg« a műveket, hanem végig arról győzi meg nézőit, ami műveinek szellemiségében keresendő, sajátos felfogása. Egyik kritikusa írta művészetéről : ... gobelinjei, gobelintervei és tusrajzai azt az ősi népi műveltséget igénylik tőlünk, aminek élő ismeretét alig- alig áshatják már ki emlékezetükből akár a legidősebb falusi emberek is... Honty a primer anyagot múzeumainkban is megismerhette. A népi díszítőművészet szép darabjaiból eleget találhatott a Rippl-Rónai Múzeum néprajzi anyagában is, s erre az indulásnál föltétien szüksége volt. Nem találhatta ki a népi szimbólumokat, jelképeket, ha ezt teszi, a népieskedés alól nem bújhatna ki. Az ősi népi műveltség tárgyi és szellemi kincseit faggató iparművészre az a feladat várt, hogy számunkra is falfoghatóvá tegye e jelképeket, a jelképeket teremtő gondolkodást és beleágyazza mai kitágult világunkba őseink képzeletét. A megszemélyesítés többnyire az irodalom eszköztárából ismert csak, ám a népi játékok is e módon születtek. Egy sereg szokás is ezt alkalmazza. Tehát a megszemélyesítés többnyire elevenné vált, felnőtt, gyerek játszotta el e szerepéket. De a belső látás .is sok ilyen képet őriz: Arany fa, Ezüst fa, Aranyk&pu rajzolódik ki a gondolkodás síkján. Nem véletlenül idéztem az előbbi példákat, hiszen Honty Márta képeinek a címei is egyben. A lejátszott, cselekvő megszemélyesítés képi meg- elevenítésére is találunk azonban példákat: Négy alakos, Pünkösdölő, Gyöngykoszorús lány, Alakoskodó, Gircsózó. S ne csak a tusrajzok csipkefinom rajzolatát csodáljuk meg Honty lapjain, ne csalt a szövés titkát fürkésszük a gobelinek előtt, ne csak a zománc kemence tüzét keressük, hanem engedjük visszhangozni magunkban e felemelő művészet emberi hangiát is, ami többé teszi a nézőt. Négy alakos. n, b. Máglyák, nyomdák, líceumok Bitskey István: Hitviták tüzében Nyilvánvalóan a materialista világszemlélet elterjedése következtében nálunk is — akár szerte a világban — egyre csekélyebb érdeklődés nyilvánul meg a vallás szűk értelemben vett dogmatikai .kérdései iránt. Ugyanakkor mintha egy ellenkező irányú folyamat is felgyorsult volna: a mítoszok, a vallásos fogantatású szépirodalom, a népszerűsítő szakirodalom iránt megnyilvánuló kíváncsiság rohamos növekedése. Ez a jelenség — vaskala- pos véleményekkel ellentétben — neim valamiféle modern i r rációnál izi nusból, misztikumvágyból táplálkozik, hanem a történelmi és művelődéstörténeti tények, folyamatok megértésének, objektív marxista megítélésének óhajtásából, az érdeklődés rendszerint tárgyilagos valláskritütai szemlélettel pérosuL Föltehetően a* á kettős szándék vezérelte a Gondolat Kiadó szerkesztőit, amikor igen magas példány- számban közrebocsátották a Magyar História sorozatban Bitskey István Hitviták tüzében című könyvét. Hézagpótló ez a magyar reformáció és ellenreformáció történetét ismertető munka, hiszen a XVI—XVII. század vallási köntösben kálbontako- z» osztályharcairól sok szép- irodalmi és irodalomtörténeti alkotás született ugyan az utóbbi években, történelmi azonban alig. A fiatal szerző — a marxista történettudomány követelményeinek megfelelően — nem a katolikus, evangélikus, református és unitárius hitszónokok eszmerendszerének részleteiben, a vallás »belügyeibe« avat be bennünket, hanem a felvidéki polgárság, az alföldi parasztság, a polgárosodó-felvilágo- suló Erdély feudaliamuselle- nes törekvéseiből vezeti végig a reformáció történetét, természetesem az »ősforrásról«, a német és svájci protestantizmusról. Luther, Me- lanchton, Kálvin, Zwingli, Miguel Serveto tevékenységéről sem feledkezve meg. Híres hazai prédikátorok — Dévai Bíró, Kálmáncsehi, Szegedi Kiss István, a somogyi születésű Melius Juhász Péter és mások — élet- sorsával. is bemutatja, hogyan csontosodott meg hogyan lett önmagába zárt dogmarendszerré a kezdetben haladónak indult ideológia, hogyan szorult a protestantizmus leghaladóbb ága — az erdélyi unitarizmus — a mozgalom perifériájára, hogyan vált elszigetelt »kuriózummá« a nagyhírű Dávid Ferenc antifeudális, világiasodó vallása, amelynek emléke jószerével csupán Jókai regényében és Sütő András drámájában maradt fenn. Mégsem ezek a könyv leginkább érdekfeszítő fejezetei. Mert a magyarság Károli Gáspár és Sylvester János nyelvi leleményekben dús bibliafordításait, Alvinczi Péter zamatosán világias hitvitázó írásait, Heltai Gáspár száz fabuláját, Bornemissza Péternek a feudális önkénynyel szembeszegülő, önálló életre kelt Elektra-fordítását, a megújhodott iskola- rendszert, a könyvnyomtatás felvirágzását köszönheti a protestantizmusnak. És — bármilyen furcsa — Pázmány Péter ma is nagyszerű olvasmányul, nyelvi csemegéül szolgáló Kalauzát, híresen, jó líceumok sorát és a budapesti egyetemet a reakciós ellenreformációnak. A szerző — szakítva a »profi« történészek egyáltalán nem bevált módszerével — nem »szőrmentén« említi a vallási háborúság kulturális eredményeit, hanem szinte a középpontban, tehát az őket megillető helyre állítja a késői középkor érdemes prédikátorait, íróit, pedagógusait, nyomdászait, akiknek eszméit — Gramscinak a középkori vallásos irodalomról szóló szavait idézve — »megértéssel, egyidejűleg némi jóindulatú lenézéssel kell szemlélnünk, mint mindent, ami elmúlt«, de kulturális örökségünk elíeledése. elhanyagolása jóvátehetetlen hiba lenne. I, A. Somoggtfléplap JJ
