Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-28 / 124. szám

új VÚA'% fMAG PROLETÁRJA!; EGYESÜLJETEK! Ära; 1 forint Somogyi Néplap AZ MSZMP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam 124. szám 1978. május 28., vasárnap Harmincéves a termelőszövetkezeti mozgalom Losonczi Pál beszéde a tiszafüredi ünnepségen Harminc évvel ezelőtt, 1948-ban alakultak az első szövetke­zetek. E három évtized eredményeire emlékeztek tegnap Ti­szafüreden. Losonczi Pál, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának el­nöke is részt vett az ünnepségen. Bevezetőben Losoncai PáL i az Elnöki Tanács elnöke a j szövetkezeti mozgalom ha- j zai indulásainak körülmé­nyeivel foglalkozott, majd azt hangoztatta, hogy a magyar mezőgazdasági termelőszö­vetkezeti mozgalom az azóta eltelt 30 évben korszakos, mi több: forradalmi jelentőségű eredményeiket ért eL — Szövetkezeteink terme­lése — mondotta — olyan színvonalra emelkedett, hogy most már alapvetően járul­nak hozzá országunk népének megbízható és kiegyensúlyo­zott ellátásához; az ipar me­zőgazdasági eredetű nyers­anyagszükségletének fedezé­séhez és kiviteli feladatának I teljesítéséhez. Szövetkeze- j leink terméshozamai egész \ tor területen a világszínvo­nalat ostromolják, itt-ott pe- j dig már meg is haladják. À \ technikai felszereltségük ugyancsak kiállja minden összehasonlítás próbáját. Az egykori — a »tegnap-« — még rétegekre tagolt, ellentétek által mardosott parasztságból kiaiakuLt és egyre inkább összeforr az egységes terme- j löseövetkezeti parasztság. Megszilárdult és magasabb i fokra emelkedett a munkás— paraszt szövetség — szocia­lista társadalmi rendszerünk legfőbb politikai bázisa. Nagy társadalmi vívmányunk ez! — A tények meggyőzően bizonyítják, hogy paraszttá- [ gunk helyesen cselekedett j amikor — bízva a párt po- ! litikájában — a termelőszö- : vetkezeti gazdálkodás útjára tért. kezlefcni egy ilyen nevezetes jubileumon sem — hangoz­tatta ezt követően Losonczi Pál, s ezek közül az első he­lyen az önkéntességet emlí­tette. — Az önkéntesség ugyanis, mint alapelv — mondotta — változatlanul időszerű és nagy jelentőségű gyakorlati mon­danivalót hordoz. Elegendő utalni ebben a vonatkozás­ban csak a tsz-demokrácia megoldásra váró problémáira, vagy az egyesülésekben, a gazdasági társulásokban való részvéte] kérdésére. Az ön­kéntesség és a tsz-demotoráda ikertestvérek. Nem kis gon­dunk, de feltétlenül megol­dandó feladatunk, hogy a nagyra nőtt közös gazdasá­gokba is »átmentsük“.) sőt továbbfejlesszük a deimoterá- oiát, mégpedig nem is első­sorban a formáit, hanem a lényegét. — Tágabb értelemben az önkéntesség elvével . kapcso­latos a gazdaságok önállósá­gának, anyagi érdekeltségé­nek elvé is. A kapuk széles­re tárása ebben a vonatkozás­ban nálunk a kötelező be­szolgáltatás és a tervutasítá­sos rendszer megszüntetésével történt meg. Az éppen tíz éve bevezetett gazdasági me­chanizmus rendszer újabb lendületet adott a fejlődésnek és jó eredményeket hozott. — Szoros kapcsolatban van­nak az önkéntességgel, az ön­állósággal az anyagi érdekelt­ség, az irányító és a tervező munka fejlesztésének felada­tai is. Az a véleményünk, hogy nincs szükség a szövet­kezetek állami irányításában alapvető változásokra, de az irányítást okvetlenül hozzá kell igazítani a megváltozott, a mára kialakult körülmé­nyekhez és a jövő követelmé­nyedhez; Arra van szükség, hogy összehangoltan, egysé­ges egészként fejlesszük to­vább a népgazdasági terve­zést, a közgazdasági szabályo­zást és az irányító szervek munkáját. A központi terve­ző és irányító szervektől a jövőben átgondoltabb, hosz- szabb távú, vagyis elvibb je­lentőségű döntéseket várunk eL Indokoltnak látjuk a sza­bályozó rendszer továbbfej- lesatését: úgy akarjuk hozzá­igazítani őket a növekvő új fel­adatokhoz, hogy erősödjék az árak ösztönző szerepe, változ­zon az árak belső aránya, hogy csökkenjen es egyszerű­södjön az állami támogatás, hogy a szabályozó rendszer minden eleme az eddiginél jobban ösztönözzön a haté­konyságra és a minőségié. Más szavakkal: a gazdasági eszközökkel történő irányítás erősítését akarjuk, és ezzel összhangban olyan igazgatási módosításokat, olyan rend­szert, amely jobhan számol a mezőgazdasági nagyüzemek vezetőinek magasabb szintű felkészültségével, a tsz-ek önállóságával; olyant, amely serkenti az önálló kezdemé­nyezést, erősíti a szocialista vállalkozói kedvet Hatékony, áttekinthető párhuzamossá­goktól és bürokráciától men­tes irányítást akarunk és tervezünk. Az ezzel kapcsola­tos elképzelések kimunkálá­sán már dolgozik is egy e cél­ra alakult bizottság. (Folytatás a 2. oldalon) Mozambiki párt- és állami küldöttség érkezik hazánkba A Magyar Szocialista Mun­káspárt Központi Bizottságá­nak és a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsának a meghívására Samora Machel- nek, a Mozambiki Felszaba­dítás! Front (Frelimo) és a Mozambiki Népi Köztársaság elnökének vezetésével a köze­li napokban hivatalos, baráti látogatásra mozambiki párt- és állami küldöttség érkezik hazánkba. (Cikkünk a magyar —mozambiki kapcsolatokról lapunk 2. oldalán.) A könyvhét megnyitója Veszprémben Soha nem volt hazánkban a könyveknek annyi olvasója, vásárlója, mint napjainkban — hangoztatta Marczali Lász­ló kulturális miniszterhelyet­tes szombaton Veszprémben, az ünnepá könyvhét országos vidéki megnyitóján. Xt> megnyitón ott voltak Veszprém megye és város párt, állami és társadalmi szervezeteinek képviselőin kí­vül kortárs irodalmunk rep­rezentánsai, valamint a bol­gár, csehszlovák, lengyel, NDK-beli, jugoszláv, román és szovjet írószövetségek és könyvkiadók küldöttségei is. Az ünnepi könyvhetet köszön­tő megnyitójában a minisz­terhelyettes elmondta: az idei könyvhétté készült kiad­ványok gazdag választéka — 135 kötet, 2,7 millió példány­ban — arról tanúskodik, hogy könyvkiadásunk a követelmé­nyeknek megfelel. Tornabeinutató a kisegítő iskolában — Világosan látnunk és tudnunk kell, hogy hazánk­ban a mezőgazdaságnak a me­zőgazdasági viszonyok fejlő­désének, fejlesztésének vitat­hatatlanul nagy politikád, tár­sadalmi és gazdasági jelen­tősége volt, az van ma is és aZ lesz a jövőben is. Mező­gazdaságunknak kiemelkedő helye, szerepe van — és lesz! — egész életünkben. A me­zőgazdaság a népgazdaság szerves része, annak egyik kulcsfontosságú ágazata. A mezőgazdaságra hárul né­pünk megbízható és kiegyen­súlyozott ellátása élelmiszer­rel, a lakosság évről évre nö­vekvő élei miszers zü kség leié­nek mind magasabb színvona­lú, gazdagabb választékú és bőségesebb kielégítése, to­vábbá iparunk mezőgazdasá­gi eredetű nyersanyaggal va­ló ellátása, ezen túl pedig a mezőgazdasági és az élelmi­szeripari termékék gazdaságos 'kivitelének magas szinten tar­tása, sőt fokozása. Losonczi Pál ezt követően áttekintette szövetkezeti moz­galmunk fejlődésének fonto­sabb állomásait, tisztelettel adózott azoknak, akik ott áll­tak a bölcsőjénél, s minden elismerést megérdemlő kitar­tással alapozták tneg mai eredményeinket. Szövetkezetpolitikánk kút- .forrására, a lenini elveikre, a jelen és a jövő számára le­vonható tanulságok miatt, nem árt emlékezni és ernié­Szines, változatos program­mal köszöntötték tegnap a nemzetközi gyermeknapot a kaposvári kisegítő iskola ta­nulói, pedagógusai és az ün­nepségre meghívott szülők. Délelőtt kilenckor elcsende­sült a gyerekzsivaj az iskola udvarán. Háromszáz ünneplő­be öltözött kisdiák sorakozott fel a Ságvári Endre úttörő­csapat szászlaja előtt. A Himnusz után Hamper Antal igazgató köszöntötte a részt­vevőket, majd kezdetét vette az ünnepélyes csapatgyúlés. Először a kisdobos-jelöltek álltak fel félkörben egy vö­rös zászló előtt, amelynek egyik oldalán huszonnyolc kék a másik oldalán pedig har­minchét piros nyakkendő t I lengetett a szél. Vékony cér- I nahangon »énekelték elf a kisdobosígéret szövegét és tet­tek ígéretet a hat pontban foglaltak betartására. Moso­lyogva, csillogó szemmel fo­gadták, amikor idősebb paj­tásaik nyakukba kötötték a kék nyakkendőt. Apró kezük­ben izgatottan szorongattak a nagy eseményt megörökítő ha­talmas emléklapot, az aján­dékba! kapott csokoládét és a másodikosok kedves mcglepe­Együtt a szülőkkel tését: néhány szál mezei vi­rágot. A harminchét úttörőjelölt felavatása után kis műsorral kedveskedtek a gyerekek is- kolatársaiknak és a meghívott vendégeknek. Vidám úttöröda-, lók és kedves gyermekversek hangzottak el néha akadozva, kis segítséggel, de nagy buz­galommal, szívből jövöen. Kü­lönösen szép sikert aratott Hortobágyi Tamás negyedikes tanuló szavalata. A délelőtt a frissítő mozgás és a vidámság jegyében foly­tatódott. A hangszóróból fel­csendült a tévétorna szignálja és a pattogó zenére az iskola valamennyi diákja felsorako­zott a tornagyakorlatokhoz. Nagy örömujjongás és taps fogadta azt a bejelentést, hogy az elnökség tagjai szintén részt vesznek a közös test­mozgásban. A frissítő gyakorlatok »tán fehér ruhás lányok tornabe­mutatója következett: Csaj­kovszkij muzsikájára adták elő produkciójukat. Szorosabbá vált a gyűrű a játéktér körül, amikor a fel­sősök csapatai felsorakoztak a sportváltókhoz. Hogy még iz­galmasabb legyen u verseny, mindegyik csoportot felnőttek­kel erősítették meg. Az isko­la egykori növendékei, a szü­lők és a pedagógusok ugyan­olyan önfeledten vettek részt a játékban, mintha maguk is kisdiákok volnának. Zúgott a hajrá: a labdák­kal, buzogányokkal nehezített váltófulások egyaránt próbára tették a játékosok ügyességét, gyorsaságát. A közönség buzdítása olyan hangerejű volt, hogy az utcáról is be­csalogatott néhány kíváncsis­kodó járókelőt. A legnagyobb tetszést mégis a kisdobosok kötélhúzó versenye aratta. Az apróságok igazi versenyzők­höz méltóan, harminc kilónyi testsúlyuk minden erejét be­leadva cibálták a vastag kö­telet. A jutatom természetesen nem marad t el: boldogan majszoltak a győzteseknek kijáró édességet. Nagy sikere volt az iskola klubjában rendezett kiállítás­nak. A látogatók a gyerekek kézimunkáit, rajzait láthat­ták. A jó hangulatú gyermeknap az iskola udvarának betonke­rítésére készített gyerekraj­zok elbírálásával ért véget. Leutlval József Sok iskolában avattak kisdobosokat és úttörőket. Képünk a kaposvári Krcnusz János iskolában készült. ». könyvnapi sátraknál sok kisgyerek válogatott a szép képeskönyvek közül anyuka segítségével. Úttörő munkásőr-raj alakult a Szalma István iskolában. Nagy sikere volt a Somogy Aruház gyermekrajzverse­nyének. A járókelők is izgatottan szurkoltak a kis mű­vészeknek. • ,

Next

/
Thumbnails
Contents