Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)

1978-05-24 / 120. szám

VILÁG PROLETÁRJAI; EGYESÖLJETEK! Ara: 80 fillér Somogyi Néplap MSZ M P SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIV. évfolyam 120. szám 1978. május 24., szerda Budapest Az olasz külkereskedelmi miniszter tárgyalásai Dr. Bíró József külkereske­delmi miniszter meghívására május 21—23-a között Buda­pesten tartózkodott dr. Rinal- do Ossola. olasz külkereske­delmi miniszter. Tárgyalásokat folytatott Bí­ró Józseffel és Simon Pál ne­hézipari miniszterrel a két ország közötti gazdasági kap­csolatok, az árucsere-forgalom és a kooperációk helyzetéről. Megállapították, hogy bár fej­lődött az árucsere-forgalom, de még sok lehetőség kínálkozik, amelyek jobb kihasználásá­ban mindkét fél érdekelt. A miniszterek kölcsönösen is­mertették országaik gazdasá­gának fejlesztési célkitűzéseit, és megállapodtak: az ilyen jellegű információcseréket folytatni fogják, hogy mindkét fél megismerhesse, a gazda­ság mely területein vannak a partner számára bekapcsoló­dási lehetőségek. Faluvégi Lajos pénzügymi­niszterrel a két ország bank- és rövid lejáratú finánchitel­kapcsolatairól, illetve a meg­lévő bank- és finánchitelek megújításáról tárgyaltak. Os­sola miniszter a Magyar Nem­zeti Bank vezetőivel eszme­cserét folytatott a nemzetközi pénzügyi helyzetnek a'kél or­szágot érintő kérdéseiről. A miniszter látogatást tett a Külügyminisztériumban Rácz Pál államtitkárnál. Rinaldo Ossolát fogadta Hu­szár István miniszterelnök- helyettes. New York Megnyílt az ENSZ 10. rendkívüli ülésszaka Pirityi Sándor, az MTI ki­küldött tudósítója jelenti: New Yorkban kedden este megnyílt az ENSZ-közgyűlés 10. rendkívüli ülésszaka, mely — a világszervezet történe­tében először :— teljes egé­szében a leszerelés problé­májának szenteli munkáját. Carlos Ortiz de Rozas nagykövet, az 54 tagú előké­szítő bizottság elnöke, jelen­tése keretében mintegy 70 oldalas tervezetet nyújtott be, amely — elfogadása esetén — a leszerelési ülésszak záró- dokumentuma lesz. Ez az ok­mány, amelyet — a beter­jesztett javaslatokkal — két kötetbe foglalt kétezer olda­las melléklet egészít ki, a következő hetekben megszab­ja az általános vita, majd a szövegező munka szerkezeti­tartalmi medrét. A rendkívüli ülésszaknak konszenzussal, tehát az összes küldöttség egyetértésével kell majd a záródokumentum végső for­máját kialakítani. A megnyitó ülésen Kurt Waldheim, az ENSZ főtitká­ra mondott beszédet. Felhív­ta a figyelmet az emberiség »önpusztító kapacitásában« rejlő veszélyekre és arra, hogy az emberi és anyagi erőforrások ilyen arányú fegyverkezési felhasználása késlelteti és akadályozza a nyomor, az éhínség és a gaz­dasági egyenlőtlenség felszá­molását. Síkraszállt egy olyan világ mellett, amelyben »inkább kevesebb, mint több fegyveren alapul a biztonság«. Az ENSZ főtitkára áttekin­tést adott a fegyverkezés korlá­tozási megállapodásokról és a ma is folyó tárgyalásokról, de az elért eredményeket sze­rénynek minősítette és rá­mutatott, hogy a fokozódó fegyverkezési verseny egyre növeli a bizalmatlanságot és a feszültséget. »Ennek az ülésszaknak mindenekelőtt közös megértésre kell jutnia az előttünk álló alternatívák tekintetében, és meg kell kí­sérelnie egy olyan akcióprog­ram kidolgozását, amely a legszélesebb nemzetközi el­fogadásra számíthat« — mon­dotta a főtitkár. A csaknem hathetesre ter­vezett rendkívüli ülésszak el­nökévé a jugoszláv Lazar Mojszovot választották meg, aki székfoglaló beszédében elsősorban az el nem kötele­zett országok kezdeményező szerepét méltatta a leszerelési ülésszak összehívásával kap­csolatban. A mandátumvizsgáló bizott­ság megválasztása után szer­vezeti és ügyrendi kérdése­ket tisztáztak, majd elfogad­ták a rendkívüli leszerelési ülésszak napirendjét. Az el­ső munkaülés szerdán délután lesz. Ekkor hangzik el Vé­szeim Gyuranovics jugoszláv kormányfő, majd Walter Mondale amerikai a Lelnek be­széde. (MTI) Tavaszi kukorica A szegedi Gabonatermesztési Kutató Intézetben gyorsított ütemű nemesítéssel állítják elő az új kukoricafajtákat. Az üvegházi termesztéssel évente három generációt nevelnek fel, lerövidítve ezzel a nemesítés idejét. Az idei első nemzedék már »felnőtt«, s megkezdték a különböző kukoricatörzsek csöveinek törését. A kében : Molnár Miklósné technikus fel­jegyzi a kísérleti kukoricák adatait. Szakszerűbben oldhatják meg feladataikat 1300 ember munkájának minősége Uj üzleteket épít a vendéglátó Segítsen Barcs ellátásában — Elismerés a közétkeztetésért A somogyi üzemi kifizetőhelyek negyvenhárom tár­sadalombiztosítási ügyintézője vizsgázott sikeresen hét­főn — egyévi tanulás után — a Megyei Társadalombizto­sítási Igazgatóságon. A tanfolyamon, amely úgy zajlott, hogy közben egyetlen hallgató sem morzsolódott le, a társadalombiztosítási igazgatóság és az SZMT vezető munkatársai voltak az előadók. — Második éve alkalmaz­zuk ezt a képzési formát, melynek sikeres befejezése után középfokú vizsgabizo­nyítványt kapnak az üzemek ügyintézői — tájékoztatott Sárái Gyula, az igazgatóság osztályvezetője és Halmosi Tivadar osztályvezető-helyet­tes, a tanfolyam vezetője. — A hallgatók eddig is társa­dalombiztosítási ügyintéző­ként dolgoztak a munkahe­lyükön, de megfelelő szakké­pesítés nélkül. Az 1976—77-es tanévben 39-en vizsgáztak, most pedig, a második év vé­gén. 4M-an. Kiemelkedő ér­deklődésről tettek tanúbi­zonyságot az oktatások során, erről vallanak a jó vizsga- eredmények. A képzéshez a tematikát és a szükséges jegyzeteket a Társadalombiztosítási Főigaz­gatóság adta a kaposvári tan­folyam hallgatóinak. E jegy­zetek és az előadások alapján — év közben konzultációk, esetenként ellenőrző foglal­kozások is voltak — tanultak a betegségi ellátástól, a csa­ládi pótlék és a járulékok ügyintézéséről, a nyugellátás és s társadalombiztosítás tör­ténetéről es fejlődéséről; pénzügyi, statisztikai, munka­jogi ismereteket sajátítottak el, és megtudták, milyen fon­tos szerepet játszanak a szak- szervezetek a társadalombiz­tosítás irányításában, ellenőr­zésiében, a jogorvoslásban. Gyarapodott politikai tudá­sait, így az ügyfelekkel foly­tatott beszélgetés során ér­tőbben, a szociálpolitikai ha­tározatok és célok ismereté­ben adhatnak felvilágosításit, intézkedhetnek a dolgozók ügyes-bajos dolgaiban. Példák sora bizonyítja, hogy jóval kevesebb »ügy« érkezik onnan, ahol a mun­káját értő ügyintéző dolgozik, s ezeken a munkahelyeken az »útravalóul« adott tájékoz- | tatás is megalapozottabb, szakszerűbb. Az egyéves, tan­folyami képzés eredménye következésiképp nemcsak az ügyintézők egyéni haszna — szakképesítésit szereznék. és helyesen teszik a munkálta­tók, ha ezt erkölcsileg és anyagilag is elismerik —. ha­nem az ott dolgozó munká­soké, alkalmazottaké, ipari és mezőgazdasági szövetkezeti tagoké is. A társadalombiztosítási ok­tatás az idén ősszel újabb tanévvel folytatódik. A tanfo­lyamra a már hosszabb ideje ügyintézőként dolgozó »esz- téká'sokat« hívják meg a ren­dezők. H. F. A forgalmát figyelembe vé­ve a tanácsi vendéglátó vál­lalatok közül a második leg­kisebb a Somogy megyei. A gazdálkodása viszont jó köze­pesnek minősíthető. Ez a meg­állapítás a megyei tanács vég­rehajtó - bizottságának teg­napi ülésén hangzott el és Böhm József tanácselnök összefoglalójában az ebből adódó feladatokat is felsorol­ta. Azt, hogy a vállalatnál nem lehet csak a meglévő há­lózat kapacitásának jobb ki­használása a cél, hanem szük­ség van a fejlesztésére, új vendéglátó helyek létrehozá­sára, a jelenlegiek korszerűsí­tésére. Kaposváron kívül a Balaton-part és Barcs ellátá' sában kell nagyobb szerepet vállalni a Somogy megyei Vendéglátó Vállalatnak. A végrehajtó bizottság határoza­tot hozott arra, hogy a fej­lesztéssel kapcsolatos prog­ramját készítse el a vállalat. Kívánatosnak tartják, hogy legyenek kezdeményezőbbek és megalapozott igényeikhez kérjék a tanácsok, a minisz­térium, valamint az idegen- forgalmi szervek támogatását. Balogh Lajos igazgató, a vb elé terjesztett beszámolójában kiemelte: a vállalat a legfon­tosabb üzletpolitikai célnak az ételforgalom növelését te­kinti az ötödik ötéves terv­ben. A testület megállapítása is az, hogy a közétkeztetés, valamint a diákétkeztetés Fölkészültek az aratásra Csak német kombájnból van kevesebb Bőven el tudják látni a kö­zös gazdaságokat az Agroker megyei vállalata az aratáshoz szükséges gépekkel, eszközök­kel. Van bőven kombájn — különböző méretekben és faj­tákban is. Egyedül a német E—512-esből nem tudják ki­elégíteni az igényeket. Mind­össze huszonhét érkezett, eze­ket négy termelési rendszer osztotta el. Helyette azonban az ugyancsak jó minőségű SZK—5-ösöket ajánlják a gaz­daságoknak. Az üzemek több­sége az előzetes megrendelés alapján már el is szállította a gépeket. A harmadik, negyedik ne­gyedévre — sajnos az aratás után — érkezik meg a húsz ugyancsak német gyártmányú E—516-os kombájn, ezeket a gépeket azonban csak jövőre lehet majd használni. A legtöbb gazdaság az SZK—5-ös kombájnokból vá­sárolt, annál is inkább, mert rendkívül kedvező feltételek mellett adják. A kombájnok teljes árát csak jövőre kell ki­fizetni. Minden évben gondot okoz aratáskor a szállítójárművek hiánya. Az idén ezzel nem ke)) számolni. Nagy készlet áll raktáron pótkocsikból, és még érkezik is. A szerződéses igé­nyek mellett a most jelent­kező gazdaságokat is ki tudják szolgálni. Kétfajta német bá­lázó van raktáron. A szerző­désben igényeltek már meg­jöttek, a most jelentkezőknek pedig szovjet dróthuzalos bá­lázót kínálnak. A szalmalehúzók még nem érkeztek meg a .vállalathoz, várhatóan június középére ke­rül a megyébe az igényelt mennyiség, tehát amikorra szükség lesz rá, a termelőszö­vetkezetek és az állami gaz­daságok megkapják. Több tí­pusú magtisztító berendezés van. Válogathatnak az igény­lők a zsákoló berendezésekből, felhordó szerkezetekből is. Az aratás utáni szántáshoz különböző traktorok állnak rendelkezésre. Lesz MTZ—80- as, és az idén érkezik először az új MTZ—82-es, Háromfajta Zetor, a keresett Rába 180-as és Rába Steiger traktor is van raktáron. Megrendeléskor szállítani tudja a vállalat. A második félévben érkezik a T—150-es traktor. Eke, tárcsa, kombinátor van elég, és a leg­újabb IH jelzésű eke is a gaz­daságok rendelkezésére áll. megszervezésében eredménye­ket ért el a vállalat. Hét ka­posvári és nagyatádi éttermé­ben négyezer ember számára főznek. Ezenkívül hatszáz ál­talános iskolásnak készítenek tízóra:t, ebédet és uzsonnát. Károm középiskolában- pedig büfét tartanak fenn. A válla­lat másik jelentős tevékenysé­ge az, hogy cukrâszüçeméoo. nemcsak a város vendéglátó helyeit, hanem a környező te­lepülések élelmiszerboltjait is ellátja süteménnyel, .hideg- konyhai készítményekkel. Kö­vetésre méltó a szeszes ital for­galmának növelése ellen, tett intézkedésük. A?, előfeltételek megteremtése után megváltoz­tatták a vállalati jutalom­rendszert: csak a szeszmentes forgalom után fizetnek; ösz­tönözve ezzel az üdítő itatok forgalmának növelésére. A Somogy megyei Vendég­látó Vállalat nyáron — ami­kor Balaton-parti üzletei is nyitva vannák — több mint 1300 embert foglalkoztat. El­sősorban a Liaiaton-yarton okoz gondot a szakemberhi­ány. Az élet- és munkakörül­mények javításával is ösztö­nözni kívánják a munkaválla­lókat. Egyre nehezebb viszont szakképzetlen fizikai dolgozót, konyhai és. üzemi segédmun­kást kapni. A vállalati bér­politika is a munkaerő meg­szerzését és megtartását cé­lozza. Tavaly hatszázalékos béremelést hajtottak végre. Az idén ennél is többet — nyolc százalékot — terveztek. A többségében nőket foglal­koztató vállalat elsősorban saját maga nevelte emberek­kel kívánja az üzletek irányí­tását megoldani. Ennek is ré­sze van abban, hogy az ..irá- . nyitók 97 százaléka szakkép­zett. Ezt a törekvést helyes­nek ítélte a végrehajtó bizott­ság, de hangsúlyozta azt is, hogy a központi irányító apparátusban növelni kell az egyetemet, főiskolát végzettek arányát. A végrehajtó bizottság ál­lásfoglalásában hangsúlyoz­ta, hogy szükség van a megyei vendéglátó hálózatának fej­lesztésére. Az ötödik ötéves tervben a vullalat 50 millió forint értékű beruházás meg­valósítását tervezi. Jövőre kezdődik meg — minisztériu­mi támogatással — Kaposvá­ron a Kalinyin városrészben egy 1200 adagos önkiszolgáló étterem létesítése. A Béke— Füredi lakótelepen bisztrót, presszót és ételbárt, nyitnak. Fonyód-Bélatelepen a Sirály mellett egy nyolcvan szemé­lyes motel építése is szerepel a tervek között. Ülésezik az Ellenállók Nemzetközi Szervezete Úszta Gyula nyilatkozata Minszkiben, Belorusszia fő­városában ülésezik az Ellen­állók Nemzetközi Szervezete, a FIR VIII. kongresszusa. A különböző országok ellenál­lási szervezeteinek képvise­lői, akik tevékenyen részt vettek a fasizmus elleni harc­ban, a szervezet jelenlegi feladatairól tanácskoznak. A kongresszus küldöttei megte- kitették a belorusz nép hősi ellenálló harcának emlékeit, felkeresték a honvédő hábo­rú múzeumát is. Úszta Gyula, a Magyar Partizán Szövetség főtitkára a tanácskozásról elmondotta a TASZSZ tudósítójának, hogy a megbeszélés fő célja a mozgalom egységének to­vábbi megszilárdítása. »Azok­nak, akik Európában átélték a második világháború iszo­nyútól, s különösen azoknak, akik tevékenyen küzdöttek a fasizmus ellen, kiemelkedően fontos céljuk, hogy minél in­kább kivegyék részüket a bé­kéért, az általános és teljes leszerelésért, a társadalmi haladásért vívott harcból« — mondotta a magyar küldött­ség vezetője a tanácskozás fő témájáról. Úszta Gyula külön kiemel­te: az ellenállási mozgalom egykori harcosai számára jel­képes jelentőségű, hogy meg­beszélésüket a Belorusz SZSZK-ban tartják, amely­nek népe annak idején hő­siesen harcolt a fasiszta meg­szállók. elnyomók ellen. -An­nakidején a belorusz partizá­nokkal együtt, vehettem részt a küzdelemben, s így sza­momra különösen érthető a szovjet nép, a kommunista párt béketörekvése. A kong­resszus valamennyi részvevő­jének az a meggyőződése, hogy tanácskozásunk ered­ményei is elősegítik a béke­szerető erők összefogását, harcának sikerét« — mondot­ta a többi között.

Next

/
Thumbnails
Contents