Somogyi Néplap, 1978. május (34. évfolyam, 102-126. szám)
1978-05-04 / 103. szám
ELMÉLKEDÉS AZ ALKOHOLIZMUSRÓL Kabuki? No! Hogyan ¥éáe!tessisik? A Madách Színház vendégjátéka Orvos vagyok, és gondolkodásmódomat —mint minden emberét — meghatározza a tanult szakmához, a gyógyító tevékenység gyakorlatához való igazodás, A gyógyító tevékenység első lépcsője mindig a megelőzés. Nyilván ezt az elvet az alkoholizmus esetében is szem előtt kell tartani. Az alkoholizmus esetében a megelőzés, bármennyire furcsán hangzik is, inkább társadalmi feladat. Magam is tisztában vagyok vele, hogy az alkohol fogyasztása az egész világon oly mértékben elterjedt, hogy az alkoholnak, mint élvezeti szernek a gyártását megszüntetni, legalábbis ma még, nem lehet, Államunk törvényes rendelkezései és gazdasági politikája során nem keveset tett és egyre többet tesz az alkoholizmus terjedése ellen és gyógyítása érdekében. Az emberiség többsége talán csak a szokások miatt igényli bizonyos mértékben az alkohol fogyasztását. Az emberek majdnem kizárólag a különböző társadalmi szokások révén találkoznak először az alkohollal és annak kezdetben kellemes hatásaival. Csaknem minden ünnep velejárója, szinte hozzá tartozó szükségessége az alkohol kínálata. Legyen társadalmi ünnep, baráti vagy családi meghitt környezet, névnap vagy születésnap, szinte elengedhetetlenül hozzá tartozik az alkohol. Ez önmagában talán nem is olyan elítélendő mindaddig, amíg az ünnep vagy az ünnepelt miatt jövünk össze, és annak ünneplése vagy eszmecsere, beszélgetés a fő cél. Sajnos ez a gyakorlat alakult ki, hogy az ünnep vagy az ünneplés csak alkalommá válik, és a főszerepet az ivászat veszi át. Lassan- lassan nem azért jövünk ösz- sze megünnepelni valakinek a névnapját, hogy kimutassuk Szere tétünkét vagy ragaszkodásunkat, hanem csak alkalmat lát unie egy-egy ilyen eseményben a nagy evészetre, ivászatra. Ezek azoic a társadalmi szokások, amelyeknek vissza kellene térniük minden esetben az eredeti célhoz: az emberi kapcsolatok ápolásához. Minden másnak, fgy az alkoholfogyasztásnak is sokadran- günak és nem a fő célnak kellene lennie. Ugyanígy kapcsolódik ide az utóbbi években megnövekedett szabad idő kihasználása is, amelyre épp így érvényes, hogy célja a pihenés, a szórakozás, az emberi kapcsolatok ápolása legyen, ne az egyébként tétlen evés-ivás. Az emberek élétében elke-' rülhetetlen, hogy tevékenységük során érjék lelki megrázkódtatások, esetenként igen súlyosak. Kétségtelen, hogy ezek is alapot adhatnak a könnyebb megoldáskeresésre: a kellemetlen közérzetet alkoholhatással ellensúlyozni. Ez is az alkoholizmushoz vezethet. Lelki problémák minden ember életében vannak hosszabb vagy rövidebb ideig, és mégsem mindenkiből lesz alkoholista. Kétségtelen, hogy ez elsősorban az egyén személyiségétől függ, de nem elhanyagolható a környezet szerepe sem. A nehéz lelki helyzetekből való kisegítés nemcsak családi és baráti, hanem általános emberi kötelesség is. Segíteni kell a megoldás keresését és megtalálását Minden ember számára létkérdés, hogy a társadalomba a lehető legjobban beilleszkedjék, megtalálja helyét, tudja a feladatát és környezetében jól érezze magát. A társadalomba való beilleszkedés a születéssel kezdődik. Kezdetben családi, de igen hamar össztársadalmi feladattá válik. A bölcsődétől a munkahelyig nagyon felelősségteljes feladat mindenki számára a fiatalok segítése, nevelése. Ezt szinte észrevétlenül végezzük mindnyájan és ennek döntő formája a személyes példamutatás. Személyes példamutatás a családi életben, a munkavégzésben, a válsághelyzetekben, az emberi magatartásban. Ha a felnövekvő nemzedék azt látja, hogy a munkavégzéshez nem »hozzá tartozó-« az alkohol, hogy az ünnepség, az ünneplés nem azért van, hogy ehessünk, ihassunk, hogy válsághelyzetekben nem az alkohol jelenti a kiutat, akkor a későbbiekben egyre kisebb mértékben kell számolni az alkoholizmus veszélyével. tj színnel gazdagodott az évad a budapesti társulat kamaraszínházi produkciójának kaposvári bemutatójával. Aku- tagava Rjúnoszuke japán író (1892—1927) művének színpadi változatát láttuk, Müller Péter dramatizálásában. Kérdés volt: milyen stílust játszik majd a színház? Szirtes Tamás rendező irányításával megpróbálnak egy »eredeti« japán színjátszást, kabuki vagy no színházi stílusban? Esetleg az európai színjátszás szokásainak megfelelően — majdnem sémáit írtam! — adják elő a művet. A legjobb utat választották: azt, amelyet Akutagava járt írásaival. Két kultúra határán, ennek drámaiságát a stílusban is szikráztatva. Olvastam, hogy egy angol kritikus undorító realizmusnak nevezte a japán író prózáját. Valóban, európai stíluson palléroződott olvasónak, nézőnek kegyetlen realizmus ez. Mint ahogy Ku- roszava filmje is ezt képviselte: A cserjésben című noyel- lából alkotta A vihar kapujában című munkáját. Középkor végi, lezüllött, mondhatni — lassan élő anakronizmussá váló — szamurájok szerepelnek Akutagava és Kuroszava egy-egy művében. Tetvészke- dő, baromian bárgyú ember- roncsok. A vihar kapujában című színpadi mű segítségévéi egyiküket többszörös fénytörésben látjuk: Tazsomaru banditává züllött, egykori bajtársait is megöli, kifosztja. A történet voltaképpen szinte primitíven egyszerű. Nemesi házaspár menekül az ostromgyűrűbe zárt Kiotóból. Tozsamaru megpillantva, megkívánja az asz- szonyt, s hogy megszerezhesse: megöli a férjet. De — ilyen egyszerű az igazság? Akutagava e művével azt bizonyítja, hogy az igazságnak annyi oldala van, ahány tettes és tanú akad. Az igazság nem puszta »igen« vagy »nem«. Manipulálni lehet vele, ugyanakkor megfoghatatlan is. Akutagava balladás tetem rehívást írt; kíméletlen moralista lehetett. (Élete végére öngyilkossággal tett pontot.) Ugyanazt a történést több vetületben látjuk. A bandita vallomásában, az asszony kihallgatásakor, a férj szelleméDr. Kopa János (Folytatjuk.) Több száz éves porcelánok Budapesten, a Kínai Múzeumba látogatók a gazdag keletázsiai gyűjtemények legszebb darabjait láthatják. Az egykori Itáth Oyörgy-hagyatókbo! 1905-ben alapított gyűjteményt a Gorkij fasorban naponta sokan látogatják. A legutóbb megnyitott kiállításon nagy értékű selyemfestmények, több mint ezeréves égetett agyagszobrok és több száz éves porcelánok láthatók. Két betű a fakérgen Külvárosi térség. A kéthektárnyi területet a tél végén még apró házak és elhanyagolt, öreg gyümölcsöskertek fogták közre, most már csak a téglatörmelék és a homok mutatja, merre voltak a kis vályogfalú viskók, melyeket az idő eltakarításra ítélt Ezen a verőfényes tavaszi napon az öreg fák is végleg eltűnnek. Reggel óta dolgozik már a citromsárga Volvo tológép, amelynek taszítására a görcsös fák a földre ejtik száraz koronájukat. Ebéd utánra csupán egy ágatlan körtefa és egy vastag szilvafa maradt. A két gépkezelő az egyik fa derekán ülve ebédel. Időnként kinéznek a kíváncsi járókelőkre. Az egyik operáltat egy ötven körüli házaspárt figyel már percek óta. — Tudod, ki as a szürke ruhás férfi ott a sarkon, akibe belekarol az asszony? Megismerem a tévéből. Ez Bann Zoltán, a híres szívsebész. — Biztos, hogy az? — Biztos. Itt született, meg a felesége is. Talán meglátogatták a szüleiket, akik őszszel költöztek el a Kinizsi lakótelepre. — Most mit nézegetnek? — Tudom is én! Ezek itt voltak gyerekek! A gépkezelő eltalálta az igazat. A szívsebész és a felesége fiatal korukbanitt laktak egymás mellett a nemrég ledöntött házakban, * most az emlékek ott viaskodtak a házaspár arcán. Az asszony elővett a táskájából egy zsebkendőt, és felitatta a könnyeket a szeme alján. — Emlékszel, Zoltán? Itt zajlottak le ifjúságunk boldog épet»«« — Igen. Boldog és szomorú évek. Mert, ha mi nem szeretjük annyira egymást, nem kerültünk volna össze. A szívsebész apja cukorgyári munkás volt. A család egy régi, kétszobás lakásban lakott, s közvetlen mellettük a város orvoslakást vásárolt. A két ház kertje összeért. Zoltán és Klári, az orvos lánya a felszabadulást követő években gimnazisták voltak. A fiú évek óta átjárt a lányhoz, matematikában segített Klárinak. A két fiatal egyre jobban összemelegedett Az orvos, aki egész nap a cukorgyári munkáslakásoliat járta, nem sokat törődött vele. Különben is demokratikus érzelmű ember volt, aki hamar észrevette, hogy a fiúban különleges képesség lobog. Klári anyja azonban régimódi nő volt, arisztokratikus hajlamokkal, akiben a felszabadulás inkább félelmet keltett, mint örömet Azt még valahogy eltűrte, hogy a gyerekek mint szomszédok játszanak egymással, de amikor már nagyobbak lettek, s szerelem szövődött köztük, egyre nyugtalanabb lett — Neked kell közbeavatkoznod! — mondta egyszer a férjének. — Zoltán nem való Klárihoz. — Miért nem? — bosszankodott a férfi. — Klárinak valami jobb parti kellene! — Ennél különbet nem találsz, Meglátod, Zoltánból valami híres ember less! Az asszony nem szólt semmit Megfordult, és becsapta maga mögött az ajtót Ettől kezdve hetekig alig beszélt a férjévet A lány és az apja persze tudta, miről van szó. Föl is készültek arra, hogy kivédjék az asszony támadását Klári néha éjszaka is hallotta, hogy a szomszéd szobában Zoltánról és őróla vitatkoznánk. — Azért jutottunk ide — mondta az asszony —, mert te nem vagy hajlandó lebeszélni Klárit erről a fiúról. Azt hittem, lelkiismeretesebb apa vagy! — Klári szereti ezt a fiút Nem akarom boldogtalanná tenni! Nézd, nem kell ebből olyan nagy ügyet csinálni. Zoltán Pestre megy az orvosegyetemre, a lányod pedig Szegedre. Legalább öt évig távol lesznek egymástót Ha csak kis lánggal ég ez a szerelem, öt év alatt ellobban. De ha igazán erős, akkor a te túzoltókészüléked sem elég hozzá! — Hallatlan! Még gúnyolódsz is velem? Holnap ki fogom utasítani ezt a suhan- cot a házból! — Rosszul teszed. Akkor is megtalálják egymást! A lány boldogan húzta fülére a takarót Drága apus, milyen bölcs ember! Kitartunk egymás mellett, s majd anyu is megbéküt Az érettségi után való no.- pon az anya valóban felszólította Zoltánt, hogy ne jöjjön többet a házukba. A fiúban föltámadt a proletárgőg. Soha többé nem teszem be ide a lábamat! Hetekig el is kerülte a lányt Aztán kapott Kláritól egy cédulát »Szeretlek. De te, úgy látszik, összetévesztesz anyámmal. Ma este várlak a szilvafánál /« A fiú sokáig viaskodott magában. Aztán röstellkedni kezdett Hát csak ennyit ér az ő örök szerelme? Azt ígérte Klárinak, hogy semmi sem választja el őket, s mindjárt az első viharra megfutamodik? Este fülledt, csepegői júliusi idő volt Klári már várta Zoltánt a szilvafa alatt. A két fiatal összeölelkezett Örök fogadalmat tettek egymásnak. A szemükből folyt a könny, s közben bolddgan nevettek. Aztán a' fiú elővette a bicskáját, és az öreg szilvafa kérgébe bemetszette ezt a két betűt: K. Z. Klári és Zoltán. Eddig a történet S a házaspár, most ötvenévesen, el- érzékenyülten állt a járda szélén. A gépvezető felült a Volvóra, és begyújtotta a motort. Most az öreg szilvafa kidöntése következeit. — Álljon meg, barátom! — mondta a férfi a gépvezetőnek. — Csak egy percre! Aztán odament a szilvafához. Elővette a bicskáját, és sebészi ügyességgel levágta azt a fakérget, amelyen még ott volt a nevük kezdőbetűje. — Tudja, barátom — kacsintott a gépvezetőnek —, gyerekkori emlék! Itt voltunk fiatalok a feleségemmel. — Tudom a tévéből, professzor úr! — kacsintott visz- sza a gépész, és újra feldördült a Vótvő motorja. / Tari János nek megidézésekor, a favágó tanúskodásában. Mind a négyen másképp mondják el a történteket. Egyik sem igaz? Mind a négy vallomás hiteles? Mind a négy vallomás emberi, bármilyen furcsa ezt egy embertelenül kegyetlen történés esetében mondani. Mind a négy vallomásban az „illető egyénisége mutatkozik meg, jobban mondva az, amilyennek látni, láttatni szeretné önmagát. önmaga tudatosan vagy ösztönösen felépített legendáját adja elő. A bandita a saját rettenthetetlenségét, kegyetlenségét domborítja szoborba. Pedig csak saját bizonytalanságát igyekszik takargatni. Szamurájok dísze volt, most erdőlakó, tetves senki. Az asszony a saját önfeláldozását emeli ki; mindent megtesz a férjéért, majd amikor a megbecstelenítés megtörténik, a közös öngyilkosságot javasolja. De csak a férjét szúrja le, önmaga gyáva az önkezű halálhoz. Tudatalattija felszínre tört vágyakban munkál: az ő vallomásában végbemegy az erőszak, melyet a bandita tagadott. A férj verziója szerint az asszony felajánlkozik a banditának, az erősebb hímet választó nőstény csupán. Ezért lesz ő, a férj öngyilkos. A favágó úgy látja, hogy a kölcsönös félelem, a pánikká fokozódott létbizonytalanság munkál a véres történés három szereplőjében, akik »egyike sem akarja« azt, ami történik. A párbaj Is két gyáva szánalmas kardesattogtatása. Valószínűleg ebben a változatban van a legtöbb igazság, hiszen ő szemlélőként, s nem érintett félként volt jelen. Am, érdek ebben a vallomásban is van; a favágó ugyanis eltulajdonított ta az értékes ezüst tőrt A Madách Színház kamara- színházának előadása egy pusztulásra érett világ apró, majdnem jelentéktelen tragédiáját állította színre. S az is világos: hiába a megtalált csecsemő. e messiás-motívum a cselekményben — a világ megváltása ezúttal is elmarad. Szürke, mintáival folyondárokat és cématestű férgeket asszociáltató falak között játszódik a cselekmény. Fehér Miklós díszletének legfontosabb eleme egy oszlop, mely e«--szerre jelent korhadt öreg fát és málló oszlopot Fontossággal bír á puha, valószínűleg habszivacs alap, melyen a járás ruganyosabb, ugyanakkor óvatosabb lesz. A kissé epikusán, lassan bontakozó cselekményt gyakori narrációk is magyarázzák, ez néha komikus hatást kelt mert két dzsiu-dzsicu fogás között mondják el a szereplők, hogy mit éreznek. Kottái János a favágó szerepében emelkedett ki figura teremtő készségévet mozgáskultúrájával, egész gesztusrendszerével a Jóegyüt- tesmunkát nyújtó több szereplő közüL Almási Évának, Bálint Andrásnak, Sztankay Istvánnak, Lőte Attilának, Juhász Jácintnak, Bay Gyulának tapsoltunk még. Leskó László A szekszárdi üunaíáj Tolna megye új tudományos és művészeti antológiája A József Attilának »valló« Duna »közös dolgainkról« beszélt; a folyam menti népek összefogását a történelem is sürgette. A Tolna megyei művelődésügyi osztály új, tudományos és művészeti antológiájának az első számát olvasom, a címe Dunatáj. Azt ígéri, hogy a szerkesztők nemcsak a megye, az ország határán belül tekintenék körül — hogy »közös dolgainkról« beszéljenek —, hanem olvashatni Csuka Zoltántól a sztrugai költői estekről és Vadas Fe- renctől a bolgár iskolákról... Az antológia szerkesztőinek szemléletét azonban jobban tükrözik Fejes István Györ- köny 1977 őszén című írásának első mondatai: Györkönyt a világgal összekötő keskeny aszfaltút Nagydorog közepéig tart. Onnét aztán jobbra is, balra is lehet menni... A Dunatáj nézőpontja tehát erősen arra a tájra esik, ahol tudományos és művészeti, irodalmi fórumnak is számít. Tolna megyei antológiát tartunk a kezünkben, s bízvást számítunk benne olyan írásokra, amelyek elkerülik a provincializmus kátyúit. Az első szám programadó, ha úgy tetszik. Illyés Gyula személyében nem a »-nagy költőt« keresték fel, hogy kéziratot adjon, hanem a megye szülöttét vonták be a Dunatáj megindításába. S nagyon is természetesnek tűnik, hogy Illyés olyan verset adott, amelyik nagy elődjét — Babits Mihályt idézi. (A vers címe: Babits visszhangjaként.) A tudatos meggondolást igazolják Illyés Gyula sorai, amelyékét a szerkesztőknek írt. Benne említi, azért küldi az évekkel ezelőtt félretett verseket — egy nagyobb írás részeinek szánta őket —, hogy hozzájáruljon ahhoz, amivel a megye »szűkébb pátriánk« — folyóirata Babits emlékét ápolja. Gál István — több Babiís- kézirat közreadója — most a fiátal házas költő feleségéhez, a későbbiekben Török Sophie néven ismertté lett költőhöz és prózaíróhoz írott verseit mutatja be. Az antológia szerkesztő bizottságának a tagja, az ismert irodalomtörténeti kutató, Csányi László, Illyés prózájáról írt értékes tanulmányt. Onnan indítja gondolatmenetét, hogy milyen közhiedelemmel kellett szembenéznie a fiatal Illyésnek, amikor prózába fogott —• Jó költőink soha nem voltak jő prózaírók — tartatták. Csányi ellenpéldái : Csokonai, Vörösmarty, Arany, Szabó Lőrinc. Minden általánosítás sántít — valljuk mi is. Csányi stílusa olvasmányos, épp ezért nem tűnik művelt- ségfitogtatónak irodalomtörténeti fejtegetése, s az olvasók széles táborát avatja be így mondanivalójába. Szekszárd — Tolna megye — új orgánuma természetes »lélegzetvétele« a vidéknek, ahol nemcsak jó, ha olvassák a fővárosi folyóiratokat, hanem a »szűkébb pátria« is olvashatja önmagát. Gál István Ady szekszárdi látogatásairól ír helytörténeti vonatkozású cikket, s bemutatja á költő vendéglátóját, Leopold Lajost, a századelő kiemelkedő polgári radikális politikusát, akiről Ady e sorokat írta: »az én nagyszerű Leopold Lajosom, a gazdaember, költő és gondolkozó?« Mélyre ástak a szekszárdiak, hogy múltukból minél többet bemutathassanak. A Bezerédi család Sopronból 1818-ban került át Tolnába, 1848-ban az első népképviseleti országgyűlésen .Bezerédi István volt Tolna egyik követe. A lokálpatriotizmus ápolása ilyen kiemelkedő személyiség életútjának követésével egyrészt jogos büszkeségre neveli a tolnai fiatalokat, másrészt mindannyiunkhoz szóló üzenetét is tartalmaz. Szerény helyet kaptak az első számban a megye mai életéről szóló írások, ezek közül kiemeljük Pálkovács Jenő riportját, mely hazánk nagy beruházásának életéről, a paksi atomerőmű építéséről szók Újvári Lajos készített illusztrációkat a szám írásaihoz. Horányi Barna Somogyi Néplap
