Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-01 / 77. szám
I A háló kút oldalán Indul a röplabda NB II Egyetlen NB-s osztályban sem volt ilyen, hosszúra nyúlt »téli« szünet, mint a röplabda NB II-ben. Csapataink a múlt év novembere óta pihenéssel, alapozással és különböző kupaküzdelmekkel töltötték napjaikat, s csak most kezdik meg a bajnoki pontvadászatot. flz FTC sem legyőzhetetlen Még a Rákóczi számára sem. Ezt azért hangsúlyozzuk, mert a Fradi ellen még egyszer sem vonult le győztesen a játéktérről a kaposvári együttes. Az idén azonban mintha egy »más« Ferencváros szerepelne a bajnokságban. Kevesen emlékeznek rá, hogy mikor volt utoljára a fővárosi gárda a bajnokság hetedik helyén. Legutóbb épp legnagyobb ellenlábasunk otthonában, Fehérváron is csak soványka egy góllal nyert, amelyet — a tudósítás szerint — inkább küzdenitudásának, mintsem játékának köszönhetett. Az FTC az eddig lejátszott harminc mérkőzésből kilencet elveszített, holott az előző egész bajnokságban mindössze ötször maradt alul. Mindezek azt mutatják, hogy a mai találkozón van keresnivalója a Rákóczinak. Ehhez azonban az kell, hogy ismét olyan elszántsággal lépjen pályára, mint legutóbb itthon a Vasas ellen. A két csapat eddig öt mérkőzésének mérlege két döntetlen és három Ferencvárosi győzelem. A legutóbbi Üllői úti összecsapáson számunkra kellemes meglepetés született: két gólos hazai vezetés után a Rákóczi — Túrái góljaival — kiegyenlített és pontot hozott Pestről. Van mit pótolnia a somogyi csapatnak. Csak megismételni tudjuk: nagy lehetőséget szalasztott el szerdán Zalaegerszegen, így vált még fontosabbá a mai találkozó. Nyernie kell a Rákóczinak ahhoz, hogy valóra válthassa álmait. Megvan a lehetősége, hogy — a tavaszi idényben először — elkerüljön a kieső- ; helyről. A papírforma alapján a Szegednek győznie kell a MÁV Előre ellen, s ha ugyanez sikerülne a Rákóczinak is. jobb gólkülönséggel megelőz- ! heti a vasutasokat. A csapat ismét Fonyódra { utazott, és csütörtöktől ott készül a mai mérkőzésre. Mindenki egészséges, így az eger- szegi fiaskó ellenére.sem várható változás. Ha valami rendkívüli nem jön közbe, ez a csapat kezdi ma délután fél négykor a játékot: Buús—Németh, Gyulás, Petrók, Csorba —Hangai, Kanyar, Konrád— Máté, Kiss, Túrái. Ha az időjárás tavaszi as marad, bizonyára telt ház buzdítja a hazai csapatot. A további mérkőzések: MTK VM—PMSC Szeged— MÁV Előre, Videoton—Rába ETO, Haladás—Tatabánya, Bp. Honvéd—ZTE, Békéscsaba— Újpest, Csepel—Vasas, Dunaújváros—DVTK. Ismét autóverseny lesz Kaposváron Kaposvár város sportfelügyelősége és a Magyar Autóklub közösen rendezi meg a hagyományos felszabadulási autós ügyességi versenyt április 4- én 11 órai kezdettel Kaposváron, a Berzsenyi u. 1. sz. alatti rutinpályán. hat osztályfutamos országos meghívásos slalomversenyre máris sok nevezés érkezett Budapestről, Kecskemétről, Székesfehérvárról, de még Salgótarjánból is. A verseny rendezésében tevőlegesen szerepelnek az újonnan kinevezett Kaposvári Autó—Motor Sportszövetség tagjai. Az ünnepi sporteseményen ez alkalommal sem szednek belépődíjat. Kocogónap Marcaliban Marcali felszabadulásának tiszteletére a városi KISZ-bi- zottság és a városi sportfel- üg.velőség kocogónapot hirdetett Március 30-án a mintegy 3 kilométeres távon majdnem 800-an álltak rajthoz. Iskolák, sportegyesületek, üzemek fiataljai öltöztek melegítőbe ezen a délutánon 10-től 40 éves korigMegyénket továbbra is négy csapat képviseli. A tabi férfiegyüttes csak nevében új:mint korábban hírül adtuk, az MSC kérésére a Videoton átvette a férficsapatot is, így most már két NB II-es szakosztállyal rendelkezik a Videoton. Csapataink nem töltötték tétlenül a több hónapos időszakot, ez tűnik ki azokból a beszámolókból is, amelyeket az együttesek vezetőitől, edzőitől kaptunk. K. V. Izzó Január 1-től új edző, Vermes Károly irányításával kezdték meg a felkészülést. Heti négy alkalommal gyakoroltak. A felnőtt és az ifjúsági keret együtt dolgozott. Később bekapcsolódtak több kupasorozatba, s ekkor már három edzés szerepelt a programban. A KR-kupában két csaoattal szeretjeitek és az első két helyet meg is szerezték. Ezen a mérkőzéssorozaton sikerülj olyan taktikai elemeket begyakorolniuk, amelyeknek majd a bajnokságban hasznát veaetik. Felkészülésük további állomásai: februárban Tabon a Sió Kupában indultak, és másodikok lettek; ezután Kaposváron megnyerték a Somogy Kupát, majd Pécsen egy emlékversenyen szerepeltek, amelyen a nyugati csoport élmezőnye is indult. A harmadik hely jutott az Izzónak. Keretükben nincs változás. A bajnokság alatt az alábbiakra számítanak : Csonka, Gadár, Lengyel, Kiss, Oláh, Marek, Molnár, Hollósi, Novák, Kovács, Papp, és időnként »beszáll« Vermesné is, aki a jövőben az ifjúságiak edzéseit irányítja. Az Izzó előbbre akar lépni az idén. A tavalyi hatodik helyet most dobogósra kívánja fölcserélni. Tabi Videoton (női) Takács Tibor szakosztályvezető adott felvilágosítást. A tabi lányok már a múlt év decemberében megkezdték az idei feladatokra való felkészülést Hajba Dezsöné irányításával heti háromszor edzéttek. A csapatukban van változás. Két erősségük. Garas és Bárdi főiskolai tanulmányai miatt eltávozott, ők már az ősszel is »vendégként« játszottak. Leigazolták viszont a bonyhádi NB Il-es együttesből Fábiánt és Lőrinczit. Ügy tűnik, hogy tavalyi tizedik helyüket így sikerül megtartaniuk. Az egyesület is ezt kéri a játékosoktól. Sajnos, a női csapatnak nagyobb gondot okoz az utánpótlás biztosítása, mint a férfiaknak. A gimnázium megszűnése csak növelte problémájukat ; mindösze kilenc-tíz olyan játékosa van a csapatnak, akit bármikor pályára lehet küldeni. Felkészülésüket jónak ítélik. A KR Kupa és a Sió Kupa a kísérletezgetést szolgálta, a holnapi MNK-ta- lálkozó azonban már igazi fokmérő lesz. Tabon kíváncsian várják, miként tud az átszervezett csapat megfelelni a követelményeknek. K. Dózsa A kaposvári lila-fehéreknél is változás történt az irányi tásban: két év után visszatéri Gáspár István testnevelő ta nár; a sportág szakágvezetője lett. Az első csapat edzéseit az Izzó volt edzője, Vitz István az ifjúságiakét pedig Hódosi Pé‘er irányítja. Mindketten játszani is fognak a csapatban További változás, hogy egyik kulcsjátékosuk, Déri Zalaegerszegre távozott, s ez nagy veszteséget jelent. Két játékossal viszont erősödtek: Patcai több évi kihagyás után ismét munkába állt, és hozzájuk igazolt a Ganz-MAVAG-ból Kretskó is. A keretük így alakult: Sziklai Vitz, Hódosi, Páldi, Patcai, Domonkos, Kretskó, Gelencsér, Mester, Károly. Raj tűk kívül néhány ifista jöhet számításba formájuktól és to vábbi fejlődésüktől függően. A múlt évi nyolcadik hely után a Dózsa is előbbre vágyik: az idén az ötödik-hatodik hely valamelyikét szeretnék meg szerezni. Ök is az év első napjaitól készültek és minden lehetőséget megragadtak a já tékra. A KR Kupában csak az ifisták szerepeltek. A Somogy Kupán kívül ott voltak a ran gosnak ítélt Bakony és Kohász Kupán Veszprémben, illetve Dunaújvárosban. Egy harmadik és egy második helyet szereztek: Ezenkívül a tabiakkal és a pécsi egyetemistákkal játszottak előkészületi mérkőzéseket. A szakágvezető szerint jói. sikerült felkészülés után optimistán várják 'a rajtot. Mérkőzéseiket a tanítóképző tornatermében, az Izzóval közös rendezésben játsszák. Tabi Videoton (férfi) Patakfalvi János továbbra is a szakosztályvezető és Nagy Károly az edző. Január 4-én kezdődött a munka, heti öt alkalommal. Talán még sohasem dolgozott ennyit a tabi legénység, mint az elmúlt hónapokban. Erre szükség is volt, mert a múlt évi kezdő hatos bői mindössze ketten maradtak; Nagy és Horváth. Hajba szeptemberig katonai szolgálata miatt az idén nem állhat rendelkezésükre; Cser abbahagyta, Szíjártó egyetemre ment, és Dobos is sokáig gon doLkodott, hogy szerepeljen-e a jövőben. Az alábbiak jöhetnek számításba: Nagy, Horváth, Gáspár, Kertész, Csizmadia, Szabó, Kurucz, Borsá- nyi, Kiss, Farkas és Dobos Az átszervezés ellenére szeretne a csapat legalább egy hellyel előbbre végezni, • mint tavaly. Ebben azért bizakod nak, mert a fiatalok az el múlt időszakban sokat fejlődtek. Ezt mutatták a felkészü lés idején játszott mérkőzések is. Ök is részt vettek a KR, a Somogy, a Bakony Vegyész és a Dunaújvárosi Kohász Kupában, és nem is vallottak szégyent. Mérkőzéseiket szabad téren. a Videoton pályáján játsszák. Tabon nagy várakozással tekintenek mindkét csapat szereplése elé. J. R. SZOMBAT Teke m. K. Fáklya—Kaposméró, Spartacus-pálya 16 ó. V.: Bóli. Labdarúgás NB I. ; Rákóczi—FTC, Kaposvár, 15.30 ó. NB I. tartalék: Rákóczi—FTC, Kaposvár 13.30 ó. VASÁRNAP v Kosárlabda NB II. : Táncsics SE—Soproni Textiles, Munkácsy gimn. 14 ó. Röplabda MNK női mérkőzés: KV Izzó— Tabi Videoton, tanítóképző íőisk. tornaterme 15 ó. Teke NB III.: K. Vasas—Mázaszászvár, Vasas-pálya 14 ó. V.: Körtési. Sakk Megyei egyéni bajnokság, megyei sporthivatal 15 ó. Asztali tenisz Járási felszabadulási emlékverseny,, Lengyeltóti 14 ó. Tömegsport Kispályás labdarugó Április <1. Kupa 14 ó. Helyszín: Vasas-, Kisfaludy ált. iskola és a Dózsa pályája. Kispályás labdarúgó-FlN-kupa, Marcali 13 ó. Hálastaféta fáklyás váltó futóverseny Siófok város KlSZ-szer- vezetei részére a víztoronytól a szovjet hősi emlékműig. Siófok, víztorony 16 ó. H Somogyi Néplap Sportműsor Labdarúgás NB III.: Kiss J. SE.^Répcelak, Tab 15.30 ó. V. : Kulcsár. Siófok— Bábolna, Siófok, 15.30ró/ V.: Dra- vecz. Megyei bajnokság: Szőnvi SE— Barcs 15.30 ó; (Muciig), Fonyód— VtíKM Vasas 13 ó. (Bognár), Nagyatád—Balatonlelle 15.30 ó. (Hajdú). Területi bajnokság, Dráva csoport: Lábod—Somogyi BSE 15.30 ó. (Ignáczy I.). NB-s ifjúsági bajnokság: Rákóczi—Szekszárd 13 ó. (Rubecz). HÉTFŐ Röplabda NB II. női mérkőzés: Tabi Videoton— PEAC. Tab 12 ó.-Felszabadulási Kupa*, Marcali, Tiszti lakótelep 9 ó. Kézilabda »Felszabadulási Kupák*. Férfiak: Kaposvár, 503-as ITSK 0 ó. Marcali, MVSE-pálya 8.30 ó. Nők: Kaposvár, Közgazdasági Szakközépiskola 9 ó.. Balatoniöldvár, ált. iskola 9 ó. Sakk Megyei egyéni bajnokság, megyei sporthivatal 9 ó. Április 4. Kupa, egyéni és csapat villámverseny, MÁV-nevelő- intézet 8 ó. Tájfutás Felszabadulás! emlékverseny Üjvéríalviu» !• ó. Labdarúgás Megyei bajnokság: A mérkőzések 15.30 órakor kezelődnek. Lengyeltóti—Lakócsa (Perger), Csurgó—Balatonföldvár (Vukmann), Latinca SE—Somogyszob (Aumann), Táncsics SE—Zimány (Fonódi), Balatonboglár—Marcali SE (jv. Zalából), Kadarkút—Tab (Magyar J.). Területi bajnokság. Valamennyi mérkőzés 15.30 órakor kezdődik. Balatoni csoport : Balatont enyves—Táska (Péter Gy.), Buzsák— Zamárdi (Halász), Szőlősgyörök— Balatonberény (Papp), Siófoki MEDOSZ—Ordacsehi (Bedő), Nagyberény—Balatonendréd (Bakonyi), Karád—Balatonszárszó (Király), öreglak—Kötcse (Császár), Balatonszemes—Kéthely (Mátés). Dráva csoport: Vése—Péterhida (Máyer Gy.), Homokszcntgyörgy —Felsőbogát (Löczi). Kutas—Somogy tarnóca (Rotter), Bolhás- Szabás (Handó), Csokonyavisonta —Nemesvid (Takács), Tapsony— Babócsa (Borsódi). Kapos csoport: Patalom—K. H. Vasutas (Fellegi), Hetes—Meszteg- nyő (Fider), Magyaregres—So- mogysárd (Kapitány), Nagyberki —Nagybajom (Fodor S.), Kiskorpád—K. Gazdász (Rosits), Igái— Somogyjád (Keresztes), Mernye —Böhönye (Sudár). KEDD Röplabda NB IT. Férfi: Tabi Videoton— PEAC Tab il ó., K. Dózsa—Steinmetz SE Kaposvár, tanítóképző főiskola 11 ó. Női mérkőzés: K. V. Izzó—Nagykanizsai Olajbányász, Kaposvár, tanítóképző főiskola 10 6. FIN-kupa, Siófok, MAHART- pálya 9 ó. Kézilabda Felszabadulási Kupa, Zamárdi 9 óra. Asztalitenisz Balatoni tízek férfi és női meghívásos versenye. Siófok, 1, sz. Általános Iskola 9 óra. Sakk Szimultán verseny dr. Ülés Attilával, Gyóta 9 óra. Férfi és női egyéni villámversenyek: Balatonboglár, sportszékház 9 óra és Kaposvár, MÁV-ne- velőintézet 8 ó. Teke Felszabadulási egyéni kisgolyós verseny, Sávoly 9 óra. Autósport Felszabadulási országos meghívásos ügyességi verseny. Kaposvár, tanintézeti rutinpálya (Berzsenyi u. I.) 11 óra. Tömegsport Kispályás labdarúgó Felszabadulási Kupa — női csapatok részére. Siófok, tömegsportpálya, 9 óra. Az »Április 4.* kispályás labdarúgókupa döntője, Kaposvár, Vasas-pálya 8 ó. Labdarúgás Területi bajnokság. Dráva csoport: Lábod—Homok- szentgyörgy (Borsódi), 15 ó. Kapos csoport: Osztopán—K. V. Lobogó (Pinter J.) 15.30 ó. ÁPRILIS 1 SZOMBAT Hugó A Nap kél 5.24 — nyugszik 18.13 órakor A Hold kél 1*3€ — nyugszik 11.20 órakor A Tárható időjárás: Általában kevés felhő, száraz, az évszakhoz képest meleg idő. Sokfelé megélénkülő — helyenként megerősödő — délkeleti, déli szélre számíthatunk. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, szombaton 20 fok körül lesz. II loltó nyerőszámai A Sportfogadási és Lottó- igazgatóság közlése szerint a Székesfehérváron megtartott 13. heti lottósorsolás alkalmával a következő számokat húzták ki: 37, 44, 68, 75, 76 A márciusi tárgynyereménysorsoláson a 11. játékhét szelvényei vesznek részt. — Üjhelyi-emlékéremmel tüntették ki Molnár Lászlót, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola ny. tanárát a korszerű, új eljárások kidolgozásában, illetve alkalmazásában elért eredményes munkájáért. A kitüntetést tegnap vette át a MÉM-ben Romány Pál minis ztertőL — Magyarország "!8 címmel filmet készített a Tv és a Mafilm. A szocialista országok televíziói e film bemutatásával emlékeznek meg április 4-én hazánk felszabadulásának évfordulójáról. — Szép sikerrel szerepeltek zongoristáink a napokban megtartott nemzetközi zenei versenyeken : Lux Erika az I. tokiói nemzetközi zongora- verseny II. díját nyerte el, I Hegedűs Endre, a Zeneművészeti főiskola hallgatója pedig az athéni nemzetközi zongoraversenyen kapott II. díjat. A , görög fővárosban egyébként első díjat nem adott ki a zsűri. A Bermuda-háromszög „titkai” A Kurcsatov akadémikusról elnevezett szovjet kutatóhajó megkezdte kutatásának utolsó szakaszát a Bermuda-három- szögben, a titokzatos hajó- és repülőgépeltünésekről híres területen. E helyen ezúttal minden korábbinál titokzatosabb »eltűnésre« került sor: a hajó útnak indulása másnapján az AFP francia hírügynökség azt jelentette, hogy a »Kurcsatov akadémikus« minden valószínűség szerint elsüllyedi. A TASZSZ tudósítójának sikerült rádióösszeköttetésbe lépni a »nyoma- veszett« hajó kapitányával, s az elmondta: »a kutatások rendben folynak«. Semmilyen rendkívüli esemény nem zavarta meg tevékenységüket. így a »Kurcsatov akadémikus« »eltűnésének titkáról« föllebbent a fátyol. Bár a többi rejtélyt is ilyen könnyű volna megfejteni ! — Olimpiai emblémával készülnek a * hazánkban is közkedvelt matrjosák Kali- r. nban. A háziipari szövetkezet külföldre is szállít a szép díszítésű Matrjosa-soro- zatbói. — tJj alkotóházzal gazdagodik az idén a nagy múltú, fazekas népművészetéről híres Mezőtúr. A fazekas nép- művészeti, háziipari szövetkezet beruházásában épülő emeletes új otthon 1100 négyzet- méter alapterületű. A Megyei Kórház főigazgatója értesíti a kórházban gyógykezelt betegek hozzátartozóit, I hogy április 2-a (vasárnap) helyett 3-án (hétfőn) és 4-én (kod- I den) délelőtt 10-től 12 óráig lehet a betegeket látogatni. (17672) A mai ügyeletes: Csupor Tibor Telefon: 11-510, este 8-ig. 105 évvel ezelőtt, 1873. április l-én született — és 70 éves korában, 1943-ban halt meg — Szergej Rahmanyi- nov orosz zeneszerző és zongoraművész. Novgorodi zenekedvelő családból származott; a pétervári, majd a moszkvai konzervatóriumban végezte tanulmányait, s ezek sikeres befejeztével koncertező zongoristaként hamar nevet szerzett magának hazájában. 1893-ban egy időre zongoratanár lett Moszkvában. Közben karmesterként is működött; 1904—6 közt a moszkvai Bolsoj Tyeatr dirigenseként. Ezután néhány évet Drezdában töltött, majd 1909- ben — ekkor első ízben — az Egyesült Államokban koncertezett, nagy sikerrel. Hazatérve, Moszkvában a filharmóniai zenekart vezette; 1917-től Franciaországban, Svájcban, s végül az Egyesült Államokban élt, s ott is halt meg 1943-ban. Különösen Chopin és Liszt műveinek interpretálásában volt kiváló, mint zongorista; 1929-ben, majd 1935-ben Budapesten is nagy sikerrel vendégszerepeit. — Jacques Const««, a híres francia óceánkutató Üj- Zéland fölkérésére megvizsgálja a Csendes-óceán déli részén végrehajtott atomrobbantásoknak a térség élővilágára ható következményeit. — Hat robotot állít munkába 1980-ban a zwickaui gyár, hogy növelje a Trabant kiskocsik gyártását Ezek a robotok az alvázak hegesztését végzik majd. — Kollégium épül a Mecseken. A pécsi tanárképző 600 személyes diákszállójának átadását 1980 szeptemberére tervezik. Kigyulladt egy pajta Kaposváron, az Egyenesi út 10. sz. alatt. A favázas épület szalmafödele lángra lobbant, s öt mázsa tűzifa is égett. A tüzet cigaretta parazsa okozta; a kár félezer forint. Nagy- szakácsiban a Kossuth utca 2. sz. alatt — ismeretlen okból — kigyulladt Hajdú Vince egyik szobája. 60 naposcsibe és néhány ruhanemű égett benn. A kár 2000 forint. Somogyszob és Segesd között az Új Élet Tsz területén másfél hektáron égett az avar és az égerfacsemetés. A tüzet mozdonyszikra okozta; a kár ötezer forint. A siófoki tűzoltók tegnap székesfehérvári bajtársaik kérésére Fejér megyébe vonultak erdőtűzhöz. — Az Express Utazási Iroda 5 napos erdélyi körutazást szervez autóbusszal. Nagyvárad—Maros- vásárhely—Marosfő—Kolozsvár útvonalon. Időpont: április 18— 22. Irányár: 1320 Ft. Jelentkezés: Kaposvár, Ady Endre u. 7. sz. alatt. 35 éves korig. Telefon: 13-556. — A Somogy Aruház mai áruajánlata: férfi »Mongol-* bőrkabát minden méretben 2630-tól 2940 Ft-ig. marhabőr félkabát (bakfisméret) 4000 Ft-ért most kapható a konfekcióosztályon. Balatonboglár és Balatonlelle között a 7-es út mellett megnyílt a balatonboglári Afész Vas- és Építőanyag-telepe. Kaphatók nagy választékban zártszelvény, alumínium profilok, hidegen és melegen hengerelt vasáruk. (17653) A siófoki Kulturális Központban: SIÖFOKI SZÍNHÁZI ESTÉK. április 3-án, 19 órakor Karinthy-bérlet. Dosztojevszkij : Szegény emberek. A Radnóti Színpad előadása. (17648)