Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)

1978-04-30 / 101. szám

Tanítható-e a világnézet7 Szép és korszerű Két óvoda, egy bölcsőde rr »Társadalmunkban, s ezen belül közéletünkben — el­sősorban a társadalmi fej­lődés adott szakaszának { állapota, de az ideológiai munka hiányosságai, az el­vi útmutatások esetenkénti erőtlensége miatt is — még megtalálhatók a burzsoá ideológia, a nacionalizmus, gyakrabban a kispolgári gondolkodásmód és erkölcs maradványai, sőt újraéle­désének tünetei.» (A KE legutóbbi határozatából.) A dokumentum nagy terje­delemben foglalkozik vala­mennyi, az ideológiai felvilá­gosításért, a művelődésért fe­lelős ágazat tevékenységével, elsősorban az oktatással. "A színvonal emelésének elenged­hetetlen feltétele, hogy az el­méleti alapok meggyőző kifej­tése párosuljon a szaktárgyak marxista-leninista szellemű oktatásával és a hallgatókat foglalkoztató aktuális kérdések megválaszolásával.« A határozat •tartalma és megfogalmazása korántsem hasonlít ahhoz a hangnemhez, amellyel társadalmunk hős­korában szokás volt meghir­detni az ideológiai harcot. A mértéktartás, a pozitív és ne­gatív jelenségnek aránya arra utal: a helyzet nem drámai. Ám a felszólító mód haszná­lata azt is jelzi, hogy ifjúsá­gunk világnézeti nevelésében nincs minden rendjén. Áldjunk hát meg itt, a fentebb idézett résznél: az aktuális kérdések megválaszolásánál. Milyen kérdéseket tesz föl a tanuló- ifjúság? És vajon kaphat-e válaszokat az oktatás jelenle­gi körülményei között? Középiskolásokkal, tanítóje- íöLtekkel, fiatal pedagógusok­kal beszélgettem az elmúlt na­pokban, s a hallottak — meg­vallom — kellemetlen emléke­ket idéztek föl bennem. Min­den szépre-jóra talán kicsit naivan, elszánt fiatal tanár — egykori önmagam — jelent meg előttem, amint -rugalma­san« kezelve a kötelező tan­tervet, magára vonva tünemé­nyes pedagógiai pályát befutó szakfelügyelők zeusza haragját, megkísérli, hogy a szigorúan kimért tananyagba időszerű, egész társadalmunkat foglal­koztató ismereteket csempész­ízen be. KÜ1-, bel-, gazdaság­os művelődéspolitikai alapis­mereteket, amelyek a tan­könyvben nem szerepelnek. És nemrégiben egy, a pályán ma­radt volt hallgatótárs hason­ló gondjára-bajára kellett rá­csodálkoznom. Hiábavaló minden erőfeszítés, hogy sa­ját, minden közélet iránt von­zódó énjét intézményesen és ' rendszeresen diákjaira testál­hassa — mondta —, mert sem a történelem-, sem a vi- iágnézet-oktatás jelenlegi rendszere nem alkalmas arra. hogy a marxista ideológia di­namikus fejlődéséről, a poli­tika folyamatairól hű képet adjon. Utánanéztem, mennyi valóságalao rejlik e sommás ítélet mögött. íme, a végered­mény. A nemsokára államvizsgázó, szorgalmáról és egyenletes tel­jesítményéről imtézményszerte ismert tanítójelöltnek sejtelme sincs arról, milyen változáso­kat idézett elő a marxizmus eszmerendszerében az SZKP XX. kongresszusa. A bőséges szakirodalomból semmit sem ismer. Azzal érvel, hogy nem volt kötelező ... Társnője vál­tig bizonygatja, hogy a szo­cialista forradalom kizárólag fegyverrel vívható meg, a békés átmenet általa eretnek­nek vélt — de filozófiai iro­dalmunkban már számtalan­szor igazolt — gondolatát visz- szautasítja. Állítólag úgy ta­nulta, erre még nem akadt példa... A végzős gimnazista szüleitől hallott, téveszméktől hemzsegő »sztorikat« mesél az 1956-os ellenforradalomról. Ez mégis több, mint az a huszon- egynéhány sor, amelyet tan­könyvében talált történelmünk e szomorú leckéjéről. Megle­petve veszi tudomásul, hogy a témával foglalkozó könyvek száma tucatra rúg, sebtében fel is írja a címeket. Ez ideig senki sem tájékoztatta erről.. Egy, szintén az érettségi előtt álló fiatalember — az átla­gosnál jóval műveltebb, min­denre fogékony fiú — tátok- zatoskodva érdeklődik a nyu­gati kommunisták »eretneksé­ge« iránt. A tantervekbe ugyanis nem »fémek bele« a nemzetközi kommunista és munkásmozgalom helyzetével kapcsolatos tudnivalók. A tá­jékozódás vágyától serkentett gimnazista ezért gyakran a nyugati rádióadásokra hagyat­kozik. Nem hivták fel a fi­gyelmét napi- és hetilapjaink, folyóirataink számos ilyen té­májú cikkére, nem bizonyítot­ták be neki, hogy közéletünk­ben nem léteznek tabuk, és — mint a legutóbbi KB-hatá- rozat ismét megerősíti — tár­sadalmunk dinamikus fejlődé­séhez elengedhetetlenek a lá­tóhatárt tágító, félreértéseket tisztázó viták. Nemcsak a pártszervezetekben, a terme­lésben, a közigazgatásban, ha­nem az iskolákban is. Mert nehéz felnőttként, az igazsá­Befejeződött a csurgói színjátszó találkozó Klasszikusok, szatírák — diákmódra Áchim utcai óvodát pedig a városi tanács költségvetési üzeme építette. »E három vál­lalat dolgozó kollektívája — hangsúlyozta Gáti István — jelentősen hozzájárult a vá­ros többi vállalatának to­vábbfejlődéséhez, segítette munkaerőgondjaik megoldá­sát.« A tanácselnök, miután megköszönte a vállalatok, a szocialista brigádok anyagi segítségét, illetve társadalmi munkáját (a KW és a GOV például 5 millió forinttal se­gítette az intézmények meg­valósulását), ünnepélyesen át­vágta az egyik intézmény be­járatánál kifeszített nemzeti­színű szalagot. Az avató ün­nepség után az épületek ka­pui megnyíltak a város lakói előtt, akik nem győzték be­telni a megye egyik legkor­szerűbb gyermek intézmény- együttesének szépségével. A MA MŰVÉSZI KtJTJAlRÓL gok kritika és vita nélküli, »kötelező« elsajátítása után ismét közéletiséget tanulni. Csurgó diákjai az élső so­mogyi »oskola« megnyitása óta mindig is hozzátartoztak a település jeilegehez. Szombaton délelőtt a műve­lődési ház színpadán a dél­után fellépő együttesek pró­báltak, a klubban a pénteki bemutatókat értékelték a szakemberek és a szereplők — a találkozó minden részvevő­jének megadva a hozzászólás lehetőségét. A színpadon a Kőszegi Jurisich Vár Műve­lődési Központ és a Hámán Kató Mezőgazdasági Szakkö­zépiskola diákszínpada Pink Floyd zenéjére egy különös balettelőadás részleteit »csi­szolta«. A születés, a szere­lem, az egymásra utaltság, egymás vállalása, az összetar­tozás szavak nélkül is ért­hetően jutott kifejezésre. A balett sikeres része volt az emberi önkény megeleveníté- se is. Ügy emlékszem, két éve már találkoztunk az együt­tessel itt, Csurgón. Épp stí­lusukat jegyezhettük meg, amit továbbcsiszoltak. Szigeti Katalin helyeslőén és hálá­san bólintott, hogy fölismer­tük őket. — Visszatérésünk kettős. Egyrészt újra előjöttünk, mert eddigi sikeres szerepléseink­kel kiérdemeltük, hogy az or­szág legjobb diákszínpadaival Csurgón találkozhassunk, másrészt műfajilag is vissza­tértünk a baletthez. A két év­vel ezelőtt előadott darabunk kigyereke felnőtt, mai szerep­lésünk arról szól, hogy mit ál­modik. Somlyó György Psal­mus Eroticus című verse és Pink Floyd zenéje alapján készült az Együtt és egyedül című produkciónk. Az együttest Bakos György népművelő irányítja. Azt gon­dolnánk ügyesen mozgó diák­jairól, hogy testnevelő. — Nem, táncolni sem ta­nultam. Az amatőrmozgaJom tanított meg a mozgásos kife­jezés nyelvére. Egyébként Kárpáthy Zoltán pantomim- művész segít bennünket, hogy kifejező mozdulatokkal érthe­tővé tegyük gondolatainkat, A klubban vita. Éles, de nem sértő. Őszinte, elgondol­kodtató, azaz: mindenki ta­nul egymástól. Dcbreczeni Tibor, a Nép­művelési Intézet osztályve­zetője elégedett a látottakkal. — Országos minősítésekre kétévente kerül sor. Március végén fejeződtek be a bemu­tatók, mintegy kétszáz csoport munkáját értékeltük. Csurgó­ra — az eddigiekkel szemben — csak a legjobbakat hívtuk meg. Három csoport — több darab előadásával — jelent­kezett arra, hogy kiemeli együttes címet szerezzen. Kö­zülük csak a kaposvári Tán­csics diákszínpad érdemelte meg, hogy megkapja a legma­gasabb kategóriát, elismerést. — A szakmai beszélgetés tartalma is. úgy érzem, sokat adott minden csoportvezető tanárnak, csoporttag diáknak. — Azon is érdemes elgon­dolkodni. hogy a legjobb együttesek bemutatóit lehető­leg minél több színpadvezető tanár lássa. Számukra külö­nösen sokat jelentene a ta­nulás szempontjából. — Kiemelkedő élményei? — A klasszikusok közül a szegedi Tisza-parti Gimnázium Shakespeare játéka tetszett a legjobban. Diákosan szórakoz­tattak. A társadalmi töltésű, , dokumentarista . szemléletű produkciók közül a szegedi Ber bits Szakközépiskoláé raga­dott meg a leginkább. Moldo­vai játszottak. A mai diák­élet humorát a Pécsi Nagy Lajos Gimnázium adta vissza a leghűbben, legszínvonala­sabban. Szatírából a Szegedi Tömörkény Gimnázium vizs­gázott jelesre. A legbátrabb kísérletek egyikét a nagyka- nizsiaktól láttuk. Horányi Barna Útipoggyászomból csak a demalgon tabletta maradt ki. A fogfájás Velencében kez­dődött, Firenzéig — csaknem három napig — kínzott a hátsó gyökér. Az »aqua mi- nerále« — az ásványvíz — Itáliában drágább a gyenge, de üdítő ciantinál, meg nem rohangászhattam a Isis kocs­mákba, hogy zsibba&ztó kor­tyokkal enyhítsem az agyve­lőig hatoló fájdalmat. A vá­ros k útjaiból — szerencsére sok akadt utamba — csöpögő, szivárgó, lassú folyású víz jó ha tassai volt percekig. Velen­ce kútjai egyidősek a cölöpö­kön nyugvó palotákkal, s épp oly díszesen faragott márvá­nyok, mint a lakóépületek porladó szobrai. A kutak azért kellettek, mert belőlük nyer­te a lakosság az egyik leg­szükségesebbet: az ivóvizet, A gémeskút, a kerekeskút — már hazai tájakat idézünk — romantikája csak azért éb­red bennünk olykor, mert jócskán eltávolodtunk attól, hogy naponta használjuk őket. Ivóvizünket a modern ipar mind korszerűbb — ko- pásállóbb csapjaiból nyerjük. A kanász az ostomyelet ki­faragta, a használat — az ál­latterelés — nem mondott el­lent annak, hogy egyben a díszítőművészet kis remekei szülessenek meg. A középkori városi kutak sem csak »szol­gáltak«, hanem részévé vál­tak a szépen kialakított te­reknek, az építészetnek. A művészet feladata volt. hogy a kőtömbből, márványból, bronzból megcsodálni érdemes alkotások szülessenek. juttatását, gondoljunk csak arra, hogy gyerkeink meny­nyi időt töltenek kint a sza­badban, a nagyvárosi házak sivár környékén. Ha meg- szomjaznak, futkossanak föl a tizedik emeletre? Ilyen ivó kutakra is szükség van, ám lényegesebb, hogy — miként a •középkorban — a városépíté­szettel együtt a környezetala­kításban is szerepet kapja­nak. A Kaposvárra vonattal érkező vendég a színház sze­cessziós stílusával együtt ra­gadja meg tekintetével az épület előtti zöld díszkutat. Ha kereshetünk jellegzetes városképet, ez az. A Szabad­ság parkban a magasra lö­vellő vízé a főszerep; a mú­zeum előtti Medgyessy-szobor a város neves festőjét. Rippl- Rónai Józsefet ábrázolja. A kompozíció úgy készült, hogy egy medencét is kapott a tér. A kút felújítását jövőre ter­vezi a város, s ha ezzel el­készülnek, a park is új életre ébred. A víz jelképes tartalma a tisztaság. Ha egy város mű­vészi kutakat készíttet, műkő désüket zavartalanul biztosít­ja, sokat tesz azért is, hogy az emberek jobban vigyázza­nak környezetükre, a tiszta­ságra. A művészi kút nem kevesebb értékű, mint a köz­téri szobor; néha össze is tar­toznak, de nem törvényszerű, hogy a plasztika révén jus­son kifejezésre a szép. Maga a víz is látványos lehet. Az idei képzőművészeti világhét a városok esztétikáját kíván­ja gazdagítani és harmonikus városképi tervekre ad ösztön­zést. Kaposváron ennek je­gyében több művészi kút föl­állítását is tervezik. Május 1-re elkészült Bors István bronzplasztikája, amelyet ko­rábban Tavasz címen ismér­tünk meg. Az északnyugati városrész­ben — az Arany János utca szépen parkosított háztömb­jei közt — állították föl. Ta­lapzata márványból készült, és hat kifolyón keresztül víz patakzik a kúfcbói. Nem ivó- kútnak szánták, a vízforgató egészségre ártalmas vize7 csu­pán esztétikai eszköz. Az aranylóan csillogó bronz kompozíció szokatlan térszer­kezete — bár, mint tudjuk, fémből készült — magán vi­seli korunk formavilágát, ám leginkább a természeti for­mákra emlékeztet. Mozgást is kifejez. A nyár folyamán a kaposvári szobrász még egy bronzkutat fölállít a megye- székhelyen, a Ságvári liget­ben, ahol Alakoskodó című szobra már áll. Ezzel roko­nítható az ide kerülő új mű­ve is. H. B. A ma művészi kútjai is be­töltik — betölthetik — az utca járókelőjének vízhez A következtetés világosnak látszik. Hála az utóbbi évti­zed törekvéseinek, a gyerekek többsége az iskolában elsajá­títja a dialektikus gondolko­dás alapszabályait, a dialekti­kus és történelmi materializ­mus alapelveit, egyszóval : megismerkedik a marxizmus- leninizmus leglényegesebb elemeivel. Csakhogy a világ­nézet formálása kizárólag az elmúlt idők eseményeinek fel­idézésével, történelmi »illuszt­rációk« segítségével megy vég­be. De a történelem többé- kevésbé lezárt egység, tehát a belőle levont következtetések is zömmel olyan — egyébként vitathatatlanul érvényes — szentenciák, amelyekkel azélő társadalmi organizmus nem mindig magyarázható meg. A marxizmust éppen folyton- folyvást változó, fejlődő, ru­galmas volta menti meg a dogmává válás lehetőségétől — ugyanakkor a tanulók tu­datában mindez sokszor meg­határozások, történelmet il­lusztráló, megtanulandó böl­csességek sorává szűkül. Ily módon nem mindig csökken a távolság az egyre élénkébbé váló tudományos kutatás, a közélet, illetve a megcsontoso­dott világnézeti nevelési mód­szereik között. Ezért az isko­lára, a KISZ-re és más szer­vekre hárul az a feladat, hogy a megtanult fogalmakat élettel töltsék meg. Nem el­képzelhetetlen, hogy egy, a marxizmus alapjait, a mai nagyvilág gazdasági, politikai, kulturális folyamatait feldol­gozó, a szocialista erkölcs, élet­mód kérdéseit is ismertető, vitára bocsátó tantárgy beve­zetésével többre mennénk, mint a világnézeti tudnivalók szétforgácsolásával, a definí­ciószerűséggel. Sohasem felejtem el egyik kedves tanáromat, akinél tu­dományos szocializmusból vizsgáztam negyedéves korom­ban. Fogalammeghatározások, adatok sorával ecseteltem vol­na a neokolonialízmus mód­szereit, ám ő, vázlatomat fél­redobva, rám szólt: »Ne így! Beszélgessünk inkább a biaf- rai háborúról és az Union Mi­niére részvénytársaság zairei üzleteiről.« A meokolonializ- mus meghatározására azóta sem emlékszem. Jegyeire és az emberre gyakorolt hatására annál jobban. Lengyel András A munka ünnepének »elő­estéjén«, csütörtökön három új gyermekintézményt avat­tak Siófokon. A két óvodában és a bölcsődében összesen háromszáz gyermeket helyez­hettek el. Az ünnepség szóno­ka, dr. Gáti István tan ácsol- rtök, előadásában megemléke­zett az első magyar óvoda megszervezőjéről, Brunszwik Terézről, ak1 150 évvel ezelőtt eképpen fejezte ki elhivatott­ságát; »A tömegeké lesz erőm, időm és a jövő nemzedéké szeretetem.« Siófokon az első óvodát, 1915-ben Pillige Anna alapította. Bölcsőde negyed- százada működik a Balaton »fővárosában«. Ma már — te­kintettel arra, hogy még a most avatott intézmények után is 45 bölcsődés és 54 óvodás korú gyermek felvé­teli kérelmét kellett elutasí­tania — szinte hihetetlenül hangzik, hogy a harmincas években az óvoda 40-es lét­számát Siófok nem tudta »ki­állítani«, ezért BalatonkiMtitől kellett »kölcsönkérni« gyer­mekeket. Az elmúlt évtizedben, a múlt év végéig hat óvodában 700 és három bölcsődében 220 gyermek kapott helyet Az új intézmények benépesülé­sével összesen 920 óvodása és 334 bölcsődése van a város­nak. A korszerű, esztétikus, gaz­dagon berendezett létesít­mények tervezői, építői jó munkát végeztek. A siófoki tervezőiroda közössége társa­dalmi munkában készítette el a terveket, amelyek 23 mil­lió forint költséggel valósul­tak meg A bölcsődét a So­mogy megyei Állami Építő­ipari Vállalat, a foki-hegyi óvodát a Siófoki Tövál, az Hű képet a társadalmi folyamatokról

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents