Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-02 / 78. szám
'IjLizidl &zttdz ajdßilq. ! A Somogyi Néplap március 25-i számában megjelent Sok hűhó — miért? című íráshoz szeretnék néhány gondolatot fűzni. A cikkben vitatott pénztárfüggöny már nem volt elhúzva, be volt húzva, jelezve a jegykiadás befejezését. Mikor a cikk írójának útitársa a forgalmi irodában megkísérelte a jegyváltást, a jegyek már le voltak zárva. Az irodában a már bent álló szerelvény vonatvezetője bélyegeztette a naplóját. A váltókezelő a váltóknál tartózkodott, mert a másik szerelvény már belépett az állomás területére. Igaz, hogy a »gyakorlott ingázók« már korábban az állomás épületétől távolabb beszélgettek, de utazási szándékukat titokban tartották, vagy meglepetésnek szánták. Hát ez sikerült nekik. Az utasok biztonságát a kényelmeskedők kapkodásával nem szabad kockáztatni. Tisztelettel: Sz.iq.ttL 'X.álm.ájn.ni 8698 Somogyvár, vasútállomás Úttörőszobát avattak Somogyszilben Nagy öröm érte a Somogy-1 szili úttörőket és kjsdoboso- I kát. A gyerekek régi álma i teljesült, úttörőszobával gyarapodott az iskola. Az építkezés az ősszel kezdődött. Mindenki támogatta a terv megvalósítását, hogy építsenek az iskolához egy olyan szobát, amely otthont ad az úttörőknek. A tanács, a tsz is segített, a gyerekek pedig minden munkát vállaltak. A tanács negyvenezer forint értékű anyagot adott. A hazafias és internaciosági Bizottság 20 ezer forintos támogatását megkapják. Ebből vettek ülőkéket, bútorokat, lemezjátszót, játékokat. Most már lesz hely az őrei foglalkozások, a klubdélutánok megtartására. A gyerekek szépen földíszítették a várva várt avatásra az úttörőszobát. A felszabadulás 33. évfordulójára tegnap délután emlékeztek. Velük együtt ünnepeltek az építkezésben részt vevő szovjet katonák is. Ekkor adták át az úttörőszobát. A szalagot — ez jelképes volt éppen most, április 4-re A Dorottya tavassa Tavasz van a kaposvári Dorottyában is. Szerdán megnyitották a Mézes Mackó előtti teraszt. pénteken pedig a söröző kerthelyiségét. A két szabadtéri egység az.onnal benépesült vendégekkel. A sörkertben fejlesztésre is készülnek az idén: nyársonsütö létesül. Nyáron már faszénparázson a szabadban sütik a mintegy 8—10 féle pecsenyét. nalista nevelés szempontjából is sokat jelentett, hogy a so- mogyszili úttörők otthonának építésében a szovjet katonák is részt vettek. A társadalmi munka értéke a legszerényebb emlékezve — a szovjet vendégek vágták el, s utána vették birtokukba a gyerekek a szobát. Az ünnepségen föllépett az úttörőcsapat néptáncegyütte130 évvel ezelőtt jelent meg Táncsics lapja becslés szerint mintegy hetse. Irodalmi megemlékezés és vene/.er forintot ér. A járási úttörőelnökség sem feledkezett meg a somogvsziliekről, kijárta, hogy az Állami IfjúÁprilis ötödikétől a megye [ legjobb versmondói találkoznak Balatonszárszón. A 'költészetet kedvelő fiatalok délelőtt a művelődési házban gyülekeznek, s délután előbb ' dr. Szíjártó István főiskolai tanár előadását hallgatják meg József Attila lírájáról, majd az ugyancsak József Attila-i Kiállításokon a Mezőgép termékei Az idén az- Agromasexpo kiállítására április 14-e és 19-e között kerül sor. A kaposvári Mezőgép a darucsaládjával és egy univerzális rakodóval készül a kiállításra. Ezenkívül er-- újfajta gyümölcsválogató gépsort készítenek, amelyik az eddig szokásos méret szerinti válogatás helyett súly szerint válogatja majd a gyümölcsöt. Ezek mind a kaposvári gyáregység készítményei, amelyek mellett ott lesznek a babódi gyáregység mélyművelő talaj- gépei is: egy mélyműtrágyá- zó és egy vibrációs altalajlazító gépet készítenek el a kiállításra. A lipcsei vásáron is szerepelt a Mezőgép vállalat az új darujával, aminek eredménye, hogy ezekben a napokban már az üzletkötésről leveleznek. Április végén, illetve május elején gépkiállítást rendeznek Frankfurtban, amelyen szintén szerepelnek a kaposvári gvar termékei. Szakemberek számára egy későbbi időpontban anyagmozgatási kiállítás lesz Békéscsabán. Erre is készülnek, majd a brnói és a Növi Sad-i vására. A Budatranspack anyag- mozgatási és csomagolási kiállításán pedig a rakodóikon kívül a konténereiket ifi szerepeltetik.. _ énekkari számok voltak még a műsorban. Nagy sikert aratott a szovjet vendégek műsora is. fogantatású kisfilmet, Kósa— Sára öngyilkosság című alkotását tekintik meg. Este ismerkedési esten vesznek részt. A gazdag program másnap csoportfoglalkozásokkal foly-' tatódik, s megismerkednek a helyi József Attila-emlékmú- zeummaL Ezen az estén a kaposvári Fonómunkás Kisszín- pad bemuattójának tapsolhatnak a tábor résztvevői. Április hetedikén foglalkozásokon vesznek részt. Nyolcadikén kezdődnek a József Attila versmondóverseny elődöntői. 13 óra 30 perckor megkoszorúzzák a költő szobrát. Este ismét közös program várja őket. Április kilencedikén előbb csoportfoglalkozásokra kerül sor, majd a versmondóverseny eredményét hirdetik ki. 1848. április 2-án jelent meg Táncsics Mihály szerkesztésében — és kiadásában — a Munkások Újsága első száma. Ebben a -Nevem- cím alatt érdekes magyarázatot közöl nevének megváltoztatásáról. -Újságomnak ezen első szá- j mában mindenek előtt szűk- j ségesnek és kötelességemnek ! tartom arról az olvasókat fel- , világosítani, miért módosíta- j nám Stancsics nevet Táncsicsra. 1 Születésem helyén az egész . község Táncsicsnak hí. Ezért azonban nem módosítottam rajta, hanem mivel két nagyobb gyermekem, kivált pedig a legidősebb, kinél csak a hazámat tudom jobban iínád- ni, szinte így hit mindig: ennek ellenére meghagyom — úgy miként ő engem nevezett.« Táncsics Mihály néplapja elsősorban a felszabadított jobbágyokhoz szólt, a forradalom eredményeinek a megvédésére és a köztársaság kivívására buzdította őket, erősítette a politikai öntudatot, és harcolt a feudális maradványok ellen. A lapnak zömében parasztlevelezői voltak, akik közvetlenül a nép helyzetéről, hangulatáról, kívánságairól, ) ersmondótábor Balatonszárszón gondjairól adtak hírt. Az újságot radikális hangú írásai, a kincstári és a 2000 holdnál nagyobb földbirtokok felosztásának követelései miatt a nemesség képviselői gyakran támadták, és a kormány is több esetben eljárást indított ellene. Mindezek mellett a Munkások Újsága 1848. április 2- tól augusztus 10-ig hetenként egyszer. vasárnaponként, augusztus 10-tól szeptember 29-ig vasárnap és csütörtökön — hetenként kétszer —, szeptember 29-től 1848. december 29-ig, a lap betiltásáig hetenként kétszer, minden kedden és pénteken jelent meg. A Munkások Újsága szellemének folytatója Táncsics Mihály szerkesztésében az 1849- ben Debrecenben elindított és Pesten folytatott -Forradalom« (alcímeiként Munkások Újsága) röpiratsorózat lett. Dr. Sz. J. Kétmillió forint terven felül Az első negyedév folyamán többnyire nagyobb értékű, természetes anyagokból készült termékek kerültek ki a barcsi Dráva Ipari Szövetkezettől. Főképp ennek tulajdonítják, hogy az év első három hónapjára tervezett 22 millió forintos termelési értéknél kétmillióval többet értek el. A Saca 6ertésvelúr női kabátot például úgynevezett élő szőrmével készítették, s ez drágábbá tette a terméket. A kereskedelem viszont ezt igényelte. Az első negyedévben kizárólag a hazai igények kielégítésére szállítottak, az ország három textilnagykereskedelmi vállalatát látták el áruval. A termelés növekedését segítette, hogy több mint egymillió forintos költséggel elkészült és az idén januárban mái rendelkezésre állt az áj munkacsarnok, továbbá húsz varrógépet vásároltak. Börkon- fekciós tevékenységüket tíz dolgozóval erősítették; őket a textilkonfekciós részről helyezték át. Tavaly 24 százalékkal nagyobb termelési értéket állítottak elő, mint 1976-ban. Ez év végére termelési értékük és árbevételük is meghaladja az V. ötéves terv végére, vagyis 1980 decemberére előirányzott összeget. A megvalósításnak egyetlen, tőlük független előfeltétele, hogy rendszeresen megkapják a Szükséges alapanyagot a kereskedelem által kért termékek elkészítéséhez. Jóllehet az plső negyedév eredményeiből nem lehet messzemenő következtetést levonni, annyi azonban megállapítható, hogy biztató volt az évkezdés. Egy hónapot késik az igali fürdő megnyílása Nem nyílt meg április 1-én az igali fürdő kapuja. A Somogy megyei Víz- és Csatornamű Vállalat nem tudta tartani az eredetileg hirdetett határidőt. A fürdő felújítása még egy hónapig folytatódik. — Miért késnek a megnyitással? — kérdeztük a vállalat főmérnökétől, Horváth Tivadartól. — Hónapok óta dolgozunk a fürdő felújításán. Olyan korszerű berendezést szerelünk be, amely elnyeli a vízből felszálló sűrű párát, s egyúttal megfelelő, temperált levegőt és hőmérsékletet biztosít. Ehhez azonban speciális gépeket kell felszerelnünk. A gépeket megrendeltük, de nem érkeztek meg időben. Néhány fontos gépészeti berendezés szerelése most folyik, vagy ezután kezdődik. Ezért késünk a megnyitással. — S mikor mehetnek a fürdővendégek Igalba? — Úgy tervezzük, hogy a hónap végén mindenképp megnyitjuk a fürdőt. TARKA (CROC . Felvilágosítás — Ide hallgass, öregem: nem tudsz véletlenül valakit, aki el akarja adni a kocsiját? — Dehogynem. Bailey a neve, és Leedsben lakik. Egy két hét múlva feltétlenül eladja az Austinját. — Talán látnok vagy? — Dehogy, csak nagÿon jól ismerem az ócska járgányomat, amelyet tegnapelőtt rásóztam erre a Baileyre! Főnök A alkalmazott egyórás késéssel érkezik meg munkahelyére: karja begipszelve, mindenütt pólya meg kötés fehérük rajta. A főnök megkérdi, miért késett el. — Leestem a negyedik emeletről, főnök úr. — No és egy óra hosz- szat esett? Érvelés — Magának az égvilágon semmi tapasztalata sincs ehhez a munkához, akkor hát miért kér ilyen nagy fizetést ? — Azért, mert a munka annál nehezebb, minél kevesebbet ért hozzá az ember! Szilánkok Az első pohárral az ember bort iszik, a második pohárral is bort, a harmadikból a bor kezdi meginni az embert. (Japán mondás) * m 0 Tele szájjal nem Illik beszélni. Hát üre* tejjel? • * » Z-nek nem érdemes ellentmondani. Megteszi ő maga. • • • Néha a leSWfesmeret hangja is változik. • * * Sok fiú csak annyit tud az apja szívéről, hogy az közel van a pénztárcához. * * • Van, aki porhintésből mindig másokon veri el a port • « • Egyes tévéműsorok nézése : összekötni a kellemetlent a haszontalannal. • • * ' Erkölcstelen az,' aki örömmel teszi azt, amit mások rossz lelkiismerettel tesznek. * * * Vannak olyan emberek, akik azt a látszatot akarják kelteni, hogy ők kétszer is meggondolják, mielőtt semmit sem mondanak. « * * Ha valaki idióta, ne mondd rá, hogy idióta, sokkal ajánlatosabb az, hogy »felkészületlen«. Samun! Néplap AZ MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő- JÁVORI BELA. Főszerkesztő-h.: Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latit Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: il-r>lü, 11-511, 11-5* Kiadja a Somogy megyei Lap* Vállalat. Kaposvár, Latinra Sá. utca 2. Postacím: 7401 Kapos« postafiók 31. Telefon: 11-516. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza’. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és postáskézbesítöknél. Előfizetési díj egy hónapra Z0 FI. Index: 25 9K7. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari vállalat kaposvári tizemében, Kaposvár. Május l, u, 101. Felelős vezető: Farkas Béla igazgató. \ A