Somogyi Néplap, 1978. április (34. évfolyam, 77-101. szám)
1978-04-20 / 92. szám
Favágók Szemerkélő, majd hirtelen záporszerű eső, borzongató hideg. Itt, Somogyacsa közelében a diós! lapon — 4/c erdőrészlet — egy kis lakókocsiba húzódik az igali erdészet Molnár István vezette Zalka Máté favágóbrigádja. Látni a kényszeredett arcokon: szívesebben irtanák a fát, mint fedett helyen várják, hogy elálljon az eső. Fölváltva tekingetnek ki az ajtón meg a kis ablakon, azután felhangzik az örvendő vezényszó: — Mehetünk, már alig csepeg! Néhány perc, s vonulnak a közeli völgybe, ahol az irtás szélén friss farakások jelzik: a brigád már jó néhány napja itt vágja a fát. Molnár István brigádvezető egyúttal vágásvezető erdész is. Nagy felelősség nyugszik a Vállán. Ha őt elszólítja valamilyen kötelessége — mint most ás»— akkor a helyettesére, Takács Istvánra hárul a munka irányítása. — Miért felelős a brigád vezető vagy a helyettese? Mielőbt Takács István válaszol egy kiáltásszerű kérdés hangzik: — Pista bácsi! Kezdhetünk?! — Előbb megnézem a hajkolást, a dőlés irányát, azután mehet... Pár perc múlva visszatér, s magyaráz: — Hajkolni annyit tesz, mint a dőlés irányába bevágni a fa oldalát. Valamikor, amikor én ezt a munkát kezdtem, fejszével csináltuk, most motoros fűrésszel végezzük. Kézi fűrésszel, amihez két ember kellett, nehéz, fárasztó munka volt ez: 20—30 perc is kellett, hogy egy közepes fát a földre döntsünk... Mindenért, főként az emberekért, biztonságukért felelünk, hogy a szabályokat betartva dolgozzunk, ne történjen baj. Két-három perc sem telt el, s már hatalmas robajjal zu■ 1 1 1 1 - han a kivágott fa a földre. Nyomban a gallyazók veszik munkába, majd darabolják a törzset, eltávolítják a kérget, hasábokba vágják, s szépen egyforma magasságúba rakják össze, hogy pontosan mérni lehessen, hány köbméter a teljesítményük. összeszokott, gyakorlott favágókból áll a Zalka brigád. Takács István a legtapasztaltabb : negyedszázada kezdte ezt a munkát; tagja a vállalati bizalmi tanácsnak, bírósági ülnök. Molnár István brigádvezető és a többiek Staaten régi, tapasztalt munkásod. Horváth Pál István motorfű- részes 1965-ben Ságváron tanulta ki ezt a szakmát, a másik fűrészes Takács József — Pista bácsi öccse — meg Nyíri József az LKT traktor vezetője, Balogh Károly, Horváth Károly, ■ s a nyolctagú brigád minden'tagja gyakorlott erdészeti munkás. — Megbízható emberek ... Ez a nyolctagú, komplex brigád járja sorra az erdészet területét Évente átlagosan 5300—5500 köbméter fát termelnek ki. Tizenegy esztendeje alakították meg szocialista címért küzdő brigádjukat, tavaly is részt vettek a nagy október tiszteletére indított jubileumi versenyben, s most is csatlakoztak az iharos! erdészet versenyfelhívásához. A múlt évben terven felül 38 ezer forint nyereséget értekei, az idén 40 ezer forintot vállaltak — tájékoztat Gubányi Imre, az igali erdészet vezetője, akivel a serénykedő embereket figyeljük. Cigarettaszünet. Régi emlékek, hatalmas erdőségek, óriási fák, s más élmények kerülnek szóba a néhány perc pihenő alatt. Egy óriási bükk — hasonló már nem is lesz —, ebből 25 köbméter fát termelnek ki. Azután a Kéri- pusztai bükkerdő kerül szóba, ahonnan 50 ezer köbméter fát vágtak ki. Az utolsó fát már az esti órákban döntötték ki. — Németh János ertiész :—ő már nyugdíjban van — egy üveg pezsgővel köszöntött meg bennünket; mindenki ivott egy kortyot belőtte, a munka befejezése után ... A Zalka Máté brigád tavalyi munkájával éppen tizenegyedszer érdemelte ki a szo~ * Zúg a motorfűrész. A koz érdekében MAI KOMMENTÁRUNK Vizet a tartályokba! cialista címet. Ketten — Takács István és Horváth Károly — pedig kiváló-jelvényes dolgozói a brigádnak. — Pista bácsi tavaly május 1-én Moszkvából küldött nekünk üdvözletét, oda küldte ki jutalomból a vállalatunk, a Somogyi Erdő- és Fa- feldolgozó Gazdaság ... ö járt először külföldön a brigádból — mesélik. Azután gondosan eloltják a cigarettát — pedig esőtől vizes az erdő —, s folytatódik a munka. Fölzúg a motorfűrész, s alig hagyjuk el a völgybe húzódó nyiladékot, ahol a frissen vágott fát gyűjtik ösz- sze, máris tompa dörejjel zuhan a földre egy újabb hatalmas fatörzs. Szalai László »Tiszta vizet a pohárbaJ« — címmel ma, csütörtökön este sugározza a televízió az egyik Vas megyei kisközség ivóvízellátásának gondjait. A vasárnapi előzetesben már megszólalt a község egyik lakója és a körzeti orvos, elmondva, hogy mit jelent az ott élőknek a túlzott nitráttartalmú víz fogyasztása. Bizonyára érdeklődéssel és együttérzéssel nézik majd a műsort szerte az országban. Ám az biztos, hegy Szeniba- lázson és a szomszédos községekben: Cserénfán, Hajmáson, Gálosfán és Kaposgyar- maton különösen nagy érdeklődéssel figyelik. Az itt lakó!: ugyanis hasonló gond miatt szenvednek, hosszú évek óta. A kutak vize — a nagy nitráttartalom miatt — ártalmas az egészségre, főként az apró, még fejlődő gyermekek szervezetére. Egyedül a szent- balázsi iskola ivóvize fogyasztható, s naponta valóságos körmenet jár ide. Autóbuszon, gépkocsin — demi- zsonokkal, üvegekkel megrakodva — jönnek a kisgyermekes anyák, s viszik haza, hogy legalább az apróságok egészséges ivóvizet fogyasszanak. S miközben hazafelé mennek, azt kérdezgetik egymástól: mi lesz a sorsa a szent- balázsi iskola közelében, meg a többi, említett község központjában fölállított ivóvíztartályoknak■ Talán műemléknek szánják? — Még a múlt esztendőben örömmel számolt be riportjában a televízió, hogy az Országos Vízügyi Hivatal döntése alapján mind az öt községben fölállítottak egy- egy tíz-, illetve ötköbméteres víztartályt. A tervek szerint tartálykoes ikka l szállitottá 1c volna ezekbe az egészséges ivóvizet, amíg más megoldást nem találnak. S mi történt azóta? Sok vita, tárgyalás zajlott le, végül a tartályok üresen, kihasználatlanul állnak. Igaz, némelyiketek a környékét a községek lakói parkosították, virággal ültették tele, ám víz nincs. Némelyik tartályon már látszik, hogy nincs gazdája: lassan használhatatlanná válik, tönkremegy. Pedig nem kevés pénzbe kerülhetett az elkészítése, a helyszínre szállítása és fölállítása. »Tiszta vizet a pohárba!« — ez lesz a televízió mai. az egyik Vas megyei kisközség ivóvízellátásának gondjaival foglalkozó adásának a címe. Öt somogyi község több száz családja figyeli majd, hogy milyen megoldást javasolnak. S egyúttal bíznak abban: hosszú hónapok után végre egészséges ivóvíz kerül a tartályokba, az ö községükben is, hogy ne kelljen Szentbalázsra járni, ha — gyermekeiket, egészségüket féltve — jó ivóvizet akarnak. Persze még másban is bíznak. Abban, hogy valaki megkérdezi: miért kellenek hónapok, hogy döntsenek az ott elhelyezett tartályok használhatóságáról. Miért nem lehet éhben a több száz családot érintő, fontos ügyben gyorsan és határozottan intézkedni? Sz. L. Ki figyeljen oda? Ne vesszen kárba az értékes tapasztalat Nyugtalan, bár a szeme élénken, vidáman csillog. Fiatalos lendülettel magyaráz, de szót ejt arról is: mi lesz, ha elérkezik a nyugdij ideje. Félti az egészségét, de április 3-án felült a kerékpárjára és »átkari- kázott« Jugoszláviába. A köz érdekében dolgozik, de amikor megmutatja választókerületének szépen rendezett utcáit, úgy beszél, mintha minden a sajátja lenne. Több mint negyed százada egy munkahelyen dolgozik, de panaszkodik: úgv elsikkadtak 25 éves törzs- gárdatagsága felett, mint amikor valaki ismerőse születésnapjáról hallva csak legyint egyet. Vitázik az emberekkel — a jó cél érdekében. Egész életének, közéleti tevékenységének mottója: — Szeretem Barcsot. Szeretem az embereket. A nagyközségi közös tanácson azt mondták: a tanács- és végrehajtó bizottsági tagok között az egyik legaktívabb ember, de ő »visszadobta a labdát«: Barcs a jelenlegi tanácsnak nagyon sokat köszönhet. Ennyi talán elég is lenne Kárpáti Róbertné jellemzésére. Annyit azonban hozzá kell tennem : találkozásunk első pillanatában sokkal inkább úgy tudtam elképzelni, hogy ropogós, fehér kötényben süteménnyel kinálja a vendégeit. S mindenki meg is kóstolja, mert tudja, hogy örömmel adja, s azt is tudja, hogy kitűnő a tészta. Csakhogy Kárpáti Róbertnéval az áfész zsúfolt irodájában találkoztam, s beszélgetésünkbe minduntalan belopakodott valami szomorkás felhő. Fél, mert olyan különleges betegségek támadják meg manapság az embereket. Ha nem a kedvenc témájáról esne szó — gondoltam —, akkor valószínűleg egy magát figyelő, nyomasztó gondolatokkal küszködő asszonnyal ülnék szemközt. S hogy ez nem így van, az erőnek, a lendületnek, a tenniakarásnak köszönhető. Azt mondhatnám: típus — lia nem lenne nagyon ritka az ilyen. Hogy ennyire az emberekért, a lakóhelyéért, a célok megvalósításáért, röviden a hasznos munkáért él, s nem ad magának időt a gondolataival való birkózásra. A jövőnék épít'. Ez nagyon is érzékelhető volt, amikor megmutatott egy apró kis parkot. — Tudja, itt szeméttelep volt. Társadalmi munkában csináltuk a parkosítást, 1972- ben. Építettünk kerítést is de valaki mindig lerombolta... Kénytelenek voltunk letenni arról, hogy újból megépítsük. A parkban azonban már szépen nőnek a fák! Láttam sokszor, hogy mit művelnek emberek a közterületekkel — pénzt . és létesítménybe fektetett emberi munkaerőt semmibe véve. Bosz- szankodtam. De most sajnáltam Kárpáti Róbertnét, hiszen erejének jó része itt van. A társadalmi munkákban felépített járdákban, a szépen nyírt pázsitokban, a virágokkal, díszcserjékkel, fákkal teleülte- ! tett kis kertekben. Nem ér- zi-e munkájának hiábavalóságát, amikor a pusztítással áll szemben? — A társadalmi munkát — mondja — nem lehet kötelezettségnek venni. Aki tehernek érzi, inkább ne vállalja. Választókerülete ma Barcs egyik legszebb része. A Lewin Samu utca és környéke 1963- tól épült be családi és lársas- házakkal. Há Kárpáti Róbertnét meg akarjuk ismerni, ide kell elmenni. Szervezőkészségétől, áldozatvállalásától, sok »utánfutkosástól« függött, hogy ma esztétikai szempontból megkapó rész fogadja a látogatót. És természetesen az itt élőket Is — hiszen ők voltak, akik társadalmi munkában járdát építettek, parkosítottak, s aikiknek ma már olyan természetes: a környezetet szépíteni, óvni kell. A mindennapok része, s ezért nem mindegy, hogy milyen. Kárpátiné 1971 óta tagja a Barcsi Nagyközségi Közös Tanács Végrehajtó Bizottságának. — Nagy felelősséggel jár — mondja —, a döntések a jövőnek szólnak. — Érez magában elég erőt a következő évekre is? — Nem szeretek egy helyben ülni. Ügy gondolom, ha nyugdíjas leszek, még többet tudok majd tenni Barcsért. Magamnak is föltettem már a kérdést: meddig? Ameddig gurul a biciklim kereke ... A kerékpár azonban nem megy magától. Néha nehéz hajtani. Erő kell hozzá — különösen dombnak fölfelé. Hiszen a saját maga által fölállított mérce egyre magasabban van. Egyenesen Lipcséből, a nagy nemzetközi vásárról érkezett az Agromasexpóra a Kaposvári Mezőgép KCR da- rucsaládja. A tehergépkocsira és traktorra egyaránt szerelhető daruk iránt élénken érdeklődtek NDK-beli és csehszlovák vállalatok, de sokan kérdezősködtek róluk a budapesti vásárvárosban is. Ez nemcsak a gyártást kedvet erősítette meg a vállalatnál, hanem eldöntötték: a darucsaládot a brünni vásáron is kiállítják. Ma már — több évi fejlesztőmunka eredményeként — a daruk többféle változatát gyártják, a 2 ton- naméterestöl az 5 tonnaméteresekig. E darucsalád sok mindenre használható. Fölszerelhető Sokan megállítottak az utcán a negyvenötös párttagok megbecsüléséről írt cikkem megjelenése után. Mondanom sem kell, hogy mind a felszabadulás után léptek be a pártba, s most már többségük nyugdíjban van, körzeti alapszervezetben tevékenykedik. Jó és rossz példákkal egészítették ki a leírtakat. A beszélgetőtársak között mindössze egy volt, aki azt mondta: egyszer nézzem meg a pártvezetőségük gyakorlatát, nincs olyan otthon fekvő régi elvtárs, akire ne nyitnák rá az ajtót. A visszhang mindig öröm az újság számára, s e tapasztalok nyilván tovább gazdagíthatják a megyei párt- 1 építési munkabizottság ajánlását is e témában. Viszont jellemző, hogy nem azok mondtak véleményt, akiknek szólt e cikk. Sok a tennivaló még, hogy még több régi horoggal és kanállal — ez teszi alkalmassá sokrétű fel- használásra. Könnyűszerrel rakodik vasúti konténereket, építőipari egységcsomagokat, ömlesztett és darabáruka:. Használnak ilyeneket a mezőgazdaságban is. Most dolgoznak az erdészetben használható változat kifejlesztésén. Különösen az öt tonnaméteres változat után érdeklődtek sokan: ilyen fajta a szocialista országokban még nincs, tehát hézagpótló lehet. A vállalat nem utolsósorban a vásári tapasztalatok alapján tervezi a KCR darucsalád továbbfejlesztését. Jelenleg a 8—10 tonnaméteres daruk licencének megvásárlá- sái-ól folynak tárgyalások. párttagot bevonjanak tisztségekbe, álandóan adjanak nekik' rövidebb és hosszabb távra szóló megbízatásokat, s hívják meg őket fiatalok közé, ahol elmondhatják több mint három évtizedes harcuk történetét. S ebben a párt- aiapszervezetek, az üzemek, a szövetkezetek tehetnek elsősorban. Ök még nem szólaltak meg az ügyben. S nehogy azt gondoljuk, hogy ez csak véletlen! Az előrehaladás fékje, hogy sokszor nem azok olvasnak a határozatokban, rendelkezésekben, akik tehetnek is a megvalósításért. Szinte megrökönyödéssel hallgattam az egyik gyenge szövetkezet vezetőjét. Kiselőadást tartott arról, miért nem éri el a világszínvonalat a szervezés — no nem náluk, hanem egy tőlük hetven kilométerre levő gyáriban. Én elsősorban az ő problémájukra lettem volna kiváncsi, s míg beszélt, arra gondoltam, hogy most gyorsan el kellene utaznom abba a gyárba, talán valamelyik vezető ugyanolyan szakszerű előadást tartana e szövetkezet szervezési hibáiról. Ez persze irónia, mindenképpen érzékelteti azonban azt a csöppet sem a fejlődést szolgáló szemléletet, hogy sokan, akiknek a képessége, a jó szándéka is megvan, nem a saját üzemrésze, nem a saját közössége gondjaival törődik, hanem a másik vállalat, a másik szövetkezet, a másik pártszervezet gyengéivel. Itt valóban kis befektetéssel lehetne eredményt elérni. Elsősorban arra van szükség, hogy jobban odafigyeljünk minderre. Újabb és újabb erőket vonunk be a közéletbe, fiatalokat nevelünk KISZ-esekké, többen közülük érdemesek a párttagságra is. Nem mindegy, hogy milyen példát látnak maguk körül a régi munkásmozgalmi emberek, a régi kommunisták, a társadalomért önzetlenül tevékenykedők megbecsülésében, a határozatok helyszíni megva lósi tasában. Egy KlSZ-közösség nemrégen levelet írt a szerkesztőségnek, éppen ebben a témában. Olyan fiatalok, akik nagy figyelemmel kísérik: elismerik-e vagy sem a társadalmi munkát. Különösen elkeserítette őket, hogy még köszönő szót sem kapott néhány nyugdíjba menő munkatársuk, aki mindig betöltőit fontos közéleti tisztségeket. Ez nagy vitát váltott ki a KISZ- esek körében, mert egy kicsit saját »jövőjüket« is láttáik ebben, A gyékényesi példát persze nem tartják általánosnak: tudják, hogy máshol jobb gyakorlat alakult ki. Ódájuk azonban elsősorban ez hatott. S így függ össze mindaz, amit a cikk megjelenése után elmondtak a negyvenötös párttagok. Mindig fontos volt a mozgalomban a folyamatosság. Az idősebbek továbbadták a fiataloknak a tapasztalatokat, a jó módszereket. S ebben az is benne van: mire és kire fontos az átlagosnál naryobb figyelmet fordítani. Vezetői posztokon és tisztségekben nagy a cserélődés. A fiatalok már nem ismerik a bekopogó öreget, aki valamikor az első munkásigazgató, tsz-elnök, párttitkár volt az üzemben, a szövetkezetben, s így nem egyszer a hangnemből is hiányzik a kijáró tisztelet. Nagy kár, hogy ezeket az ismereteket egyre kevésbé követelik meg azdktól, akik a máshová előléptetettek, a nyugdíjba menők helyére kerülnek. Nem engedhetjük meg azt a luxust, hogy emberi féledékenység, oda nem figyelés miatt megsértsenek arra nem érdemes embereket. Nagy értékünk az élő munkásmozgalmi múlt. s minden- kamatoztatnunk leéli most is és a jövőben is. Ez azonban nem képzelhető el anélkül, hogy azok figyeljenek a felhívásra, akiknek szól Lajos Géza Somogyi Néplap M. A. Korszerű darucsalád az Agromasexpón képpen
