Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-29 / 74. szám

NB IIINB W, Sikeres rajt az ökölvívó csb-n ■ Szebb hús- vétot el sem képzelhették volna a somo­gyi sportba­rátok. A Rá­kóczi szomba­ti győzelme után vasárnap délelőtt másik népszerű sport­águnkban az ökölvívásban is biztos hazai győzelem szü­letett. Itt is a Vasas skalpja került a somo­gyiak birtdfcá- ba. A Latinca Művelődési Központ szín­háztermében »táblás-« ház várta a talál­kozót, annak a sorozatnak a nyitányát, amelyben már valóban a leg­jobb csapatok harcolnak a bajnoki cí­mért. A mérkőzés előtti be­mutatáskor kiderült. hogy mindkét csapat valamennyi súlycsoportban indít verseny­zőt. Mégis a vártnál rövidebb idő alatt fejeződött be a küz­delem. A tizenegy súlycsoport közül nyolcban nem tartott három menetig a mérkőzés, igazolvány ez is, hogy még nem lendültek bele igazán a bokszolok. Legjobb összecsapások a lég, a harmat és a könnyű- súlyban voltak. Nagy Z. és Ferstek helyenként színvona­las találkozón, egyhangú pon­tozással nyert Az első igazi meglepetést Bogyó szolgáltat­ta, aki a jónevű Stezákot ki­ütéssel győzte le. Rákosa — bár a mérkőzés előtt kissé tar­tott Farkastól — »ijedtében« két perc alatt feladásra kény­szerítette ellenfelét. Budainak negyven másodperc elég volt a sikerhez, mint ahogyan a válogatott Péhmnek sem kel- i lett több idő Istiván kiütésé- j Bogyó keze a magasban. lenfele, aki többszőr fogással keresett menedéket Ezért a harmadik menetben meg is intették. Az öklözés széles ská­láját mutatta be Ferstek. 4:2. Pehelysúly: Rajczit Pálfalvi ellen sorozatos szabálytalan­ság miatt leléptették. Rajczi tartott ellenfelétől. Keveset mozgott és ütött. Kétszer fo­gásért meg is intették. Az utolsó másodpercekben véle­ményünk szerint kissé elha­markodottan léptették le. 4:4. Könnyűsúly: Varga Z. ellen Erdősi 3:1 arányú pontozással nyert. Mindketten nagyon egy- síkúan bokszoltak. Varga ke­veset mozgott, az ütések után »ott maradt« és ezt Erdősi ki­használta. így is jó mérkőzés volt 4:6. Kisváltósúly: Bogyó kiütés­sel nyert Stezák ellen. A ka­posvári fiú nagy ütésekkel kezdett, ezek közül egy gyom­ron találta Stezákot, s bár re­pült a törölköző, a vezétőbíró igníez (jobbról) öklözése kellemes meglepetés. hez. Rigó is biztosan hozta a győzelmet, de a végén csattant az »ostor«. Ignácz a fiatal Baramyecz ellen remekül helyt­állt és a második menetben a Vasas versenyző edzője kény­telen volt feladni a mérkőzést. A másik két csb-találkozó közül nem a legjobban érin­tette a kaposváriakat az Új­pest kiskunfélegyházai kudar­ca. A fővárosiak nem tudtán kiállni a Kun B. SE ellen, és így a mérkőzést 20:0 arány­ban elvesztették. A harmadik összecsapáson a várakozásnak megfelelően a Bp. Honvéd Gyöngyösön is biztosan győz­te le a Zalka SE-t 16:6-ra. K. DÓZSA—VASAS 14:8 Kaposvár, 600 néző. Vezet­te: Werling, Gulyás. Pöntözött: Sermer, dr. Ré­vész, Végh L., Molnár A. Eredmények: (Elöl a kapos­váriak.) Papírsúly: Vatulik feladta Takács ellen. Másfél percig tartott a mérkőzés. Takács egy balegyenessel »megfogta« Va- tulikot, s ekkor Hergert edző feladta a mérkőzést. 0:2. Légsúly: Nagy Z. egyhangú pontozással nyert Pongó ellen. Nagy rendre jobbal indított és ballal fejezte be az ütéseket. Különösen a harmadik menet­ben volt nagyon aktív, ekkor sokat kezdeményezett. 2:2. Harmatsúly: Ferstek egy­hangú pontozással győzött Se­lyem ellen. A Dózsa öklöző szokott harcmodorának nem találta meg az ellenszerét el­— helyesen — kiszámolta. 6:6. Váltósúly: Rákosa ellen Far­kas feladta. Rákosa mintha legutóbbi kudarcaiért kárpó­tolni akarta volna híveit. Jobbal, ballal keményen ütött. Farkasra számoltak, majd amikor másodszor is megrogy - gyant, edzője feladta a mér­kőzést. 8:6. Nagy váltósúly: Budai ellen Muzsnyai feladta. Budai tá­volról is pontosan ütött és egy fejre mért jobb egyenese után repült a , törölköző. 10:6. Középsúly: Istivánt Péhm kiütötte. Egy menetig sem tar­tott az összecsapás. A váloga­tott Péhm fej ko.-val győzte le ellenfelét. 10:8. Félnehézsúly: Rigó feladás­ra kényszerítette Kristófot. Ri­gó egyenesekkel kezdeménye­zett, Kristóf hátrált. Egy ilyen ütéssel rendítette meg Rigó. Edzője feladta a kilátástalan mérkőzést. 12:8. Nehézsúly: Ignácz ellen Ba- ranyecz feladta. A Dózsa bok- szolója meglepően bátran, kez­dett. Igaz mindkettőjükre rá­számoltak, mert egyikük sem védekezett megfelelően. A má­sodik menet elején Baranyecz ismét megroggyant, és itt is repült a törölköző. 14:8. J. R. A CSB állása 1. Kun B. SE 2. Bp. Honvéd 3. K. Dózsa 4. Vasas 5. Zalka SE f. Újpest 1 % «-----• 2 1 1 — — 16: 6 2 1 1-------14; 8 2 1 — — 1 8:14 — t — — 1 4:16 — 1 - — 1 122« — Hazai sikerek az NB H-ben Ilyen is ritkán fordul elő labdarúgásunk második vona­lában. Egyetlen csapatnak sem sikerült a győzelmet ki­csikarni idegenben. Négy mér­kőzés végződött döntetlenül. A legnagyobb érdeklődéssel kí­sért Kazincbarcika—Salgótar­ján találkozó gól nélküli dön­tetlenre végződött. Nyert az Izzó, s ezzel ismét átvette a vezetést. Eredmények: Vác—BKV Előre 1:1, Ka­zincbarcika—Salgótarján 0:0, Debrecen—Volán 2:0, Komló— Kossuth KFSE 1:1, Dorog— Fűzfő 2:2, Szekszárd—Békés­csabai TASK 2:1, Eger—MÁV DAC 3:1, Szolnok—Várpalota 2:0, BVSC—Budafok 1:0, Va­sas Izzó—Nagykanizsa 2:1. A bajnokság állása: 1. V. Izzó 26 15 « 5 42—18 Sí 2. SalgótarJ. 26 14 7 5 46—23 35 3. Eger 26 14 7 5 44—27 35 4. Kazinehar. 26 13 7 6 45—28 S3 5. DVSC 26 14 4 8 31—29 32 6. Vác 26 11 7 8 31—28 29 7. Budafok 26 11 6 9 41—29 28 8. SZMTE 26 10 8 8 35—24 28 9. Dorog ?6 11 6 9 27—25 28 10. Volán 26 8 11 7 35—33 27 11. B. TASK 26 9 9 8 27—28 27 12. BVSC 26 7 10 9 32—34 24 13. KKFSE *6 5 14 7 36—43 24 14. Kanizsa 26 8 7 11 33—32 23 15. Komié 26 8 7 11 28—32 23 16. Fűzfő 26 9 5 12 38—51 23 17. BKV Előre ?6 6 8 12 25—36 20 18. MÁV DAC 26 6 4 16 29—51 16 19. Szekszárd 26 5 6 15 25—51 16 20. Várpalota 26 4 5 17 28—56 13 Három pont Vas megyéből Vasárnap mindkét NB III-as labdarúgó csapatunk idegen­ben szerepelt. A Siófok Szom­bathelyen, a Kiss J. SE Kő­szegen Tépett pályára. Mind­ketten sikerrel tértek haza Vas megyéből. A siófokiak két, a kapolyiak egy pontot sze­reztek. A Balaton-partd együt­tes hátránya így is 6 pont a 10. helyen levő legyőzött Sa- bariáváL szemben. A Kiss J. SE viszont két ponttal megugrott a kieső zónától. Az élen őrségváltás történt, a PVSK Répcelakon nyert, az Ajka Tatán vereséget szenve­dett, s ezzel a pécsiek kerül­tek a táblázat élére. Az em­lítetteken kívül is volt várat­lan eredmény. A Sellye Sop­ronban diadalmaskodott a KSE ellen. Siófok—Sabaria 3:2 (1:1) Szombathely, 400 néző. Ve­zette: Tapolczai. Siófok: Rácz — TllHnger, Kiss, Bőzsöny, Riedl, Takács, Horváth J., Babán, Bihari, Csépán, Bakó (.láger). Edző: Mathesz Imre. Sa­baria: Pálinkás — Sümeghy, Var­ga E., Tóth, Jáger, Kiss, Horváth, Devecseri (Németh E.), Szönye, Derdák, Kardos. Edző: Virágh Géza. 20. perc: Horváth jobboldali beadása átszállt a siófoki vé­dők felett, Kardos ott termett és 3 méterről a kapuba bom­bázott. 0:1. 39. perc: A kaputól 20 mé­terre Vargától a labda Bihari elé pattant, aki elfutott, és 8 méterről a kimozduló kapus felett a hálóba emelt, 1:1. 57. perc: Ismét Bihari vi­harzott el a jobboldalon, már a 16-oson belül járt, amikor Sümeghy lerántotta. 11-es. A büntetőt Csépán a jobb sa- » rokba lőtte. 2:1. 69. perc: Ismét Bihari szó­lója okozott gondot a hazai védőknek. Jobboldalról visz- szaadta a labdát a felfutó Csé­pánnak, aki 15 méterről élesen vágta a labdát a jobb sarok­ba. 3:1. 89. perc: Tillinger a bünte­tő területen belül teljesen fe­leslegesen fellökte Kisst. Ez is 11-es volt, melyet Szönye ér­tékesített. 3:2. Jó iramú, helyenként szín­vonalas mérkőzésen váratlan, de annál biztosabb győzelmet aratott a Siófok. A Sabaria csak 25 percig tudta kezében tartani a mérkőzés irányítá­sát, ezután a feljavult somo­gyi együttes magához ragadta | a kezdeményezést és azt végig meg is tartotta. Jók: Bőzsöny, Csépán, Babán, Rácz, Riedl, illetve Kiss, Kardos. Molnár József 80. perc: Egy formás kapo­lyi támadás végén Tóth-Bagi a kaputól 8 méterre Módtól kapott jó labdát. A cserejáté­kos ballábas lövése a kapus keze és a léc között vágódott a hálóba. 1:1. Szemerkélő esőben, síkos, de jó talajon heves iramú mérkő­zésen született meg a döntet­len eredmény. Mindkét csapat sok helyzetet'dolgozott ki, és bármelyik megszerezhette vol­na a győzelmet is. A támadóit azonban sokat hibáztak. Igaz­ságos döntetlen. Jók: Horváth, illetve Foki, Máté, Kopcsa. Kálmán Ferenc További eredmények a Kőszeg—Kiss J. SE I:! (1:0) Kőszeg, 300 néző. Vezette- Kőrös. Kőszeg: Csiszár — Földest, Ka­pósa, Hökkön (Kiss G.), Nevá- lovics, Horváth, Földes, Szűcs I. Vámos, Fábián, Kozmor. Edző: Jenkei Ede. Kiss J. SE: Foki — Horváth, Bencze, Máthé, Palotai, Nagy, Kopcsa, Fábián (Tótli-Ba- gi), Mód, Zsiga, Dómján (Sza- nyi). Edző: Kétszeri Ferenc. 45. perc: Egy bal oldali tá­madás végén Nagy lába alatt elcsúszott a labda. Földes ka­pu élé emelt, a hazaiak játé­kosa, Fábián elé, Máthé men­teni igyekezett, de becsúszva a labdát a kőszegi Fábián lá­bára rúgta, ahonnan, az a ka­puba pattant 1:0. 79. perc: Horváthot (Kiss J. SE) szándékos utánrúgásért ki­állították. PVSK—Répcelak 3:1, Rá­kóczi SE—Ajkai Alumínium 3:1, Sellye—Soproni KSE 2:1, Bauxitbányász—Bakony Ve­gyész 6:0. KOMÉP—Keszthely 3:2, MÁV Nagykanizsai TE— Oroszlány 1:1, Bábolna—Sop­roni Textiles 3:2, Pét—Vé- ménd 4:L A bajnokság állása: X. PVSK 2€ XS « 7 4S—Î8 34 2. Ajka 2« 13 7 € 47—28 33 3. Bauxitb. 26 12 9 5 45—26 33 4. Oroszlány 26 13 5 8 41—36 31 5. Bakony V. 26 11 8 7 36—28 30 6. Pét 26 12 5 9 33—27 29 7. Répcelak 26 13 3 10 39—37 29 8. KOMÉP 26 10 9 7 35—33 29 9. NTE 26 9 11 6 32—35 29 10. Sabaria 26 12 4 10 35—32 28 11. Rákóczi 26 11 5 10 33—21 27 12. Bábolna 26 10 6 10 36—32 26 13. Sopr. Text. 26 11 4 11 43—49 26 14. Véménd 26 » 7 10 41—36 25 15. Sellye 26 9 6 11 25—32 24 16. Siófok 26 8 6 12 31—33 22 17. Kiss SE 26 7 4 15 28—53 18 18. Sopr. KSE 26 < 8 14 31—47 16 19. Keszthely 26 4 8 14 34—59 16 20. Kőszeg 26 4 7 15 29—55 15 T otó nyeremények A 12. játékhét telitalálaté« szelvénye a következő: x, 1, 1, x, x, x, 2. x, 2, x, 1, x, 2 +1. A Sportfogadási és lottó Igaz­gatóság tájékoztatója szerint a 12. Játékhéten hat darab 13 plusz l I találatos szelvény volt, ttmelyneft nyereménye a jutalommal együtt egyenként 152 ezer 664 forint. A 13 találatos szelvényekre 57 249, a 12-esekre 1445, a 11-esekre 143, a 10-esekre 35 forintot fizet­nek. a megyei labdarúgó-bajnokságban A 21. fordulóban gólerősnek bizonyultak a csatárok, lúszen 33-szor zördültek meg a há­lók. A Táncsics továbbra is tartja jó formáját, s idegen­ben is biztosan nyert. Némi meglepetésnek számít a Bala- tonleUe és a Balatanföldvár imponáló győzelme. A tabella első négy helyén nem történt változás, a többin viszont an­nál több. Balatonboglár—Zimány 2:0 (0:0) Balatonboglár, 100 néző. Ve­zette: Molnár J. Balatonboglár: Fánesl — Győr- kös, Muszti II., Pál, Muszti I., Osváth, Pintér I. Botos (Oláh), Koszics, Pintér II., Gerge (Or­bán). Edző: Bolla Eászló. zimány: Kocsi — Kovács, Kéki, Barna, Visnyei, Hidcgh L., Nagy, Gáspár Kelemen, Kalányos, Kesztyűs, Hideg S. Edző: Takács Ferenc. A mély talajú pályán az első félidőben kapkodó játék folyt Ez a vendégeknek ked­vezett, akik szorosan védekez­tek és előrevágott labdákkal próbáltak eredményt elérni. A gólokat a hazaiak az utolsó percekben rúgták. Góllövő: Osváth (2, egyet 11-esből). Jók: Fáncsi, Muszti II., Pál, Osváth, illetve Kéki, Hideg S. Balatonboglár ifi—Zimány ifi 4:2 Hűvösvölgyi Péter Táncsics SE—Somogyszob 6:0 (3:0) Somogyszob, 300 néző. Ve­zette: Kálmán. Táncsics: Kólái — Jezeri, Dórzi. Bíró, Vinkler (Lauer), Ebedli, Erdős, Jokl (Somogyi), Iván, An- dorka, Baumholczer. Edző : Zsol­dos László. Somogyszob: Kovili í — Birkás, Bálint, Varga, Pintér J., Fehér, Baksa (Pintér L.), Hó- | ka, Molnár, Pauza (Herjet), Bó- dis. Edző: Balogh Sándor. A síkos talajon technikai i fölényben és nagyon jól ját­szott a listavezető. Ezt a ha­zaiak lelkesedésükkel csak részben tudták ellensúlyozni, bár lőttek egy kapufát és helyzeteket is teremtettek. A gólok közül három fejesből született. Góllövők: Iván (2), Andorka, Vinkler, Lauer, Dó- czi. Jók: Dóczi, Vinkler, Er­dős, Iván, Baumholczer, illet­ve Birkás, Bálint Rákóczi II1. ifi—Somogyszob ifi 5:0 Birkás József Barcs—Csurgó 1:0 (0:0) Barcs, 400 néző. Vezette: Fo­dor. Barcs: Tóth — Piutér, Erdelecz, Deák, Gelencsér, Kelé (Kiss G.), Kársai. Bátori (Varga), studer, Gulyás, Göcsej. Edző: Marton Já­nos. csurgó: Major — Kovács I., Máthé, Hosszú I., Jagarics, (Czink), Novak (Kovács II.), Pol­gár, Baja, Nézics, Báló, Hosszú U. Edző: Horváth János. A végig küzdelmes mérkő­zésen a barcsiak csak a 88. percben tudták megszerezni a győzelmet a lelkes vendégek ellen. Góllövő: Studer. Jók: Tóth, Pintér, Erdelecz, illetve Major, Hosszú I., Polgár. Bores ifi—Csurgó ifi 3:0 ' Pandur Ferenc Balalonföldvár—Latinca SE 5:1 (3:0) Balatonföldvár, 200 néző. Vezette: Kiss. Balatonföldvár: Gál — Acs, Ko­vács, Csupor, Kertész, György, Rózsa, Gacs, Szakács, Kurdi Ï., Kurdi II. Edző: Kováck István, Latinca SE: Király (Fodor) — Ve- csera, Palasics, Kolozs, Tóth, Kozma, Borsfái, Hernádi, Dákai, Gombai, Szita. Edző: Klsborsó Imre. A gyenge napot kifogó La- tincával szemben a földváriak akár nagyobb arányban is győzhettek volna. Góllövők : Rózsa (2, egyet 11-esből), Kur­di II., Kurdi I., Szakács, il­letve Dákai. Jók: Kertész György, Gacs, Szakács. Rákóczi II. ifi—Balaton­földvár ifi 4:2 Horváth Ferenc Marcali SE—Kadarkút 2:0 (1:0) Marcali, »500 néző. Vezette: Hálást Marcali : Bsrta — Kiss, Batki, Dunkler. Fila** 1 glcs, Guricza ! (Illa), Kovács. \ Szántó, Domsa ! (Kecskés), Izsák, j Ható. Edző: Bősz 1 Vdáni. Kadarkút: ; Tráj — Harczos, ; Lóki, Schvindt, j Miovccz, Kiss, í Horváth, Lend- vai (Bakonyi), Mészáros, Matán, Nagy. Edző : Ma­tán József. A mély tala­jú pályán nem alakult ki szép játék, de küzdőképes­ségbői mind­két csapat jól vizsgázott a sportszerű ta­lálkozón. Végül is a látottak alapján a hazaiak megérde­melten szerezték meg a két pontot. Góllövők: Izsák, Ható. Jók: Kiss, Batki, Domsa, il­letve Tráj, Lóki, Matán. Marcali ifi—Kadarkút ifi 4:C Bősz Adám Balatonlelle—Lengyeltóti 4:0 (1:0) Balatonlelle, 400 néző. Ve­zette: Buzsáki. Balatonlelle: Both — Kiss. Brunner, Bolla, Vázsonyl, Berdan, Bán (Kovács), Vass, Makai, Ta- j kács, Basics. Edző: Papp Gyula. I Lengyeltóli: Csonka-— Kesztyűs. Riba, Nagy, Czimmermanu, Bó­dé, Smida, Pasztusies, Vacsi (Pol­gárai), Túli, Gyurka, (Práger). Edző : Haszon Lajos. Csúszós talajú pályán két jó erőben levő csapat találko­zott 70 percen át a hazaiak irányították a játékot, a csa­tárok ügyesen használták Id a helyzeteiket. Megérdemelt győ­zelem, kitűnő játékvezetés. Góllövők: Basics (2), Takács, Bolla 11-esből. Jók: Kiss, Bol­la, Takács, Basics, illetve Kesz­tyűs, Nagv, Smida. Balatonlelle ifi—Lengyeltóti ifi 3:1 Munkában az aládi védelem. Tab—Fonyód 4:1 (2:0) Tab, 350 néző. Vezette: Nagy M. Tab: Kiss — Reicher, Mlrelcler, Szabó G., Ulrcich, Csontos, Sza­bó Gy., Berki, Kaveczkl, Kovács, Vend!. Edző: czabula Miklós. Fo­nyód: Fenyővári — Nagy, Gyuri- cza. Fejes, Kispál, Kolip, Kila (Téglás), Kocsis. Le tényé. Edző: Gelsinger Dezső. Jó iramú mérkőzésen a vendégek kezdeti próbálkozá­sait jól állította meg a hazai védelem. Később a tabiak át­vették a játék irányítását és helyzeteik alapján akár na­gyobb arányban is nyerhettek volna. Góllövők: Berki (2), Kaveczki, Mireider, illetve Ko­csis. Jók: Kiss, Mireider, Sza­bó Gy., Berki, illetve Fenyő­vári, Gyuricza, Fejes. Tab ifi—Fonyód ifi 7.0 Farkas István VBKM Vasas—Nagyatád ^ 3:1 (2:0) Kaposvár, 200 néző. Vezet­te: Rubecz. Vasas: Heuthaler — Horváth, Pataki, Kurdi, Pável, Máll, pin­tér, Burcsa, Molnár, Hegyi (Kiss A.), Lesz (Palkovics). Edző: Fü- Iöp János. Nagyatád: Zsobrák — Gyula (Folytatás az 5. oldaton)

Next

/
Thumbnails
Contents