Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-12 / 61. szám

/Mészáros István Elszáradt fa törzsén Elszáradt fa törzsén \ , — mily élniakarás! — *' duzzadó, vékony ér, mint bőr alatt a vér búvópatakja anyámnak kézfején. Tölgy; , sok-sok tavasznak rügyével nem felelt, hiába csalta napja, ideje rég letelt. Mégis, e tél utóján kiválasztatott, éltető, új csatornán friss lombját hajtja most Füvek. (Révész Napsugár rajza) Magyar Katalin KORHÁZI SNITTEK Új könyvek A Kossuth Könyvkiadónál a Magyar Szocialista Munkás­párt KB Társadalom tudomá­nyi Intézetének és a Politi­kai Főiskolának közös gondo­zásában, jelent meg A nem­zetközi munkásmozgalom tör­ténetéből címmel az 1978-as évkönyv, sok érdekes tanul­mánnyal, információval. A horthysta magyar hadsereg egyik egységének, az 1. he­gyivadász híradózászlóaljnak második világháború alatti átállását, s a németek elleni hősi küzdelmét mutatja be az események egykori résztve­vőjének, Pozsonyi Tivadar­nak a tanulmánya, amelyet sok érdekes képdakumentáció egészít ki. Kevesen tudják, hogy a demokráciájával gyakran kérkedő Német Szö­vetségi Köztársaságban egy sor olyan állás, foglalkozás van, amely baloldaliak, kom­munisták számára tiltott te­rület. Ennek az emberi jogo­kat sértő rendeletnek a ku­lisszatitkait mutatja meg ki­tűnő könyvében Jacques De­nis az Alkalmazását megtil­tom ! című munkájában. Az olajmii lliárdosok világába ka­lauzol el megbízhatóan és ér­dekesen, nagyon sok, eddig nem publikált dokumentumot is felhasználva A hét nővér című riportkönyv, Anthony Sampson munkája. Az Európa Könyvkiadó népszerű Janus-könyvek so­rozata egy-egy művet egy kö­tetben magyarul és eredeti nyelvén ad közre. A sorozat új kötete Francois Mauriac A kis idétlen című kisregé­nyét közli Pór Judit fordítá­sában az eredeti szöveg mel­lett. A Modern könyvtár új kö­tetei kört említsük meg há­rom érdekes kisregényt : Klaus Schlesinger: Régi fil­mek, Jurij Trifonov: Ház a rakparotn, Clément, Lépidis: Az örmény. Az Európa zseb­könyvek sorozatban jelent meg — egy kötetben — Vla­gyimir Tyendrjakov három kisregénye: a Tavaszi tótágas, a Felfedezés az erdőben és a Három zsák szemetes búza. A világirodalom remekei he­tedik sorozatában közreadták Sinclair Lewis talán legjobb regényét, a Királyi vért A Századunk mesterei sorozat­ban jelentette meg a kiadó — a pozsonyi Madách-csal közös gondozásban — Ladis- lav Fűk* Változatok sötét húrra című regényét A Közgazdasági és Jogi Ki­adótól is említsünk meg né­hány szakkönyvet: Vállalati munkajog kézikönyv (Bogyay Géza szerkesztésében), A me­zőgazdasági termelőszövet­kezeti jogszabályok gyűjte­ménye (szerk. Kempis György es Szép György), Földi Kata­lin: A reklám lélektana. A népművészet mesterei soro­zat új kötete Lengyel Györ­gyinek Király Húst és a ka­locsai népművészet mestereit pompás illusztrációk kísére­tében bemutató ízléses mun­kája. A Munkaügyi Dönt­vénytár első kötete az 1970— 75 közötti bírósági határoza­tokat tartalmazza, Nagy. Zol­tán. szerkesztésében.,, > .Es a falakon a rostos terméskövek és eggyégyúrt jegek laza mozaikja sugarakat bocsát ki magából olykor sok mindent eláruló jeleket”. (Charles Dobzynskí) Seggel 8 óra Nem félek, csak amikor a műtős felemel, szeretném kér­ni, ne tegyen le arra a nylon­nal letakart asztalra. Gyön­gédén letesz, gyöngéden le­kötöz, először a lábam, aztán bőrszíjbilincseket csatol a csuklómra. — Csak pár tűszúrást fog érezni, drága — kiált be a főorvos a függöny mögül. (Bemosakszik). A műtős sötét szeme velem van. — Fájni fog? — kérdezem. Pillája lecsukódik, biccent. 8 óra 40 pere — ölelje át a nyakam; ne azzal. a kezével, a másikkal. Így. Nem tudom, ki ez az em­ber, de szeretem, mert ki­emelt az igazságot szolgáltató kés alól, és idáig hozott. Az ágy menedék. A szeme eltá­volodik, a gumikerekű kocsi átzökken a küszöbön, s en­gem lassan áU meg átkötöz a csend; fehér gyolccsal, vat- tapuha álommal. 14 óra- Az ajtó hasadékán benéz az asszony. Nekem még nem mondta el, holott talán éppen én vagyok a ligilletékesebb annak eldöntésében: életben marad-e vagy meghal. A szobatársai már mindent mondtak, amit csak tudtak, valahogy így: »Menjen márl Nem kell betojni. Átesik ezen a műtéten, átestem én is. Nem kell félni, habár tud­ja...« — Végbél rák, érti? Levág­ják az ^egészet, és itt a ha­samon kivezetik a maradék belemet — magyarázza hosz- szan, részletesen, ujjával Ke­reszteket, köröket rajzol a pongyola virágmintáira. Sze­mét mintha piros ceruzával bekeretezték volna. — A kislányom négyéves. Már csak miatta akarok él­ni. Mit gondol? Latolgatom, mint gondol­hatnék. — Az éjjel álmomban lát­tam a síromat — suttogja—, nagy tócsák voltak a hant körül. Tócsák meg sár. Hallgattunk. Pár perc után fölcsuklik belőle a kétségbe- esés * — Vigasztaljon már meg! — zokogja. — Élni fog — mondom hirtelen, és ő rám bámul a könyei mögül. — A rosszin­dulatú daganatot eltávolítják. A műtétet föltétlenül vállalni keli... Azt onnan kivágják, érti? Kidobják, és kész .. Utána minden rendben lesz. Ez biztos. Hosszan fújja az orrát, a zsebkendőt a zsebébe dugja. — De mindig az a büdös- ség! Hogyan viselik el, akik körülöttem élnek? Elképzeli magát olyan eset­len, rendhagyó állapotban, és kiutat keres. — Majd megtanulom a módját, majd kifigyelem, rendre szoktatom a testem, nem igaz? — Hát persze.’ Már mosolyog (milyen gyor­san vigasztalódik az ember, ha meg tud kapaszkodni erő­sen önmagában). Ruganyos járással Indul az ajtó felé. A lába karcsú, for­más, a dereka vékony. Hu­szonöt éves. Mit keresnek vállán a hol­lók? Furcsa, mint ahogy fur­csák itt kint, a folyosón a kérkedőn kövér virágok. Any- nyi fájdalom és annyi ha­lál között gazdagon sátrazik a filodendron. (Mondják: az egyik néni hallotta, amint énekelt a virág. Reggelre meghalt) 16 óra Kint esik az eső. Kicsit mintha összébb húzta volna magát a város. Az ablakom­ban ágaskodó templomtorony keresztjén két fekete madár. Mozdulatlanok. Lejjebb a háztetőn galambok vakaródz- nak. Érdekes: a galambok mindig együtt sohasem egye­dül. Bíbelődnek a tollúkkal, totyognak jobbra-balra, de mindig együtt Süllyedek a párnába, meg­billen Elláttam az ágy. Alud­ni fogok, legalábbis szende- regni. Ajtóstól rohan be a nővér. Lángolóan jókedvű. y — Nem kíván valamit? Fájdalomcsillapítót, teát, cit­romot egyebet? Vagy alszik? — Persze, hogy alszom — mondom meggyőződéssel —, éppen azt álmodtam, hogy kenyérfából faragot kenuval lefelé csorgok a Mississippin. — Nem rossz — nevet a nővér, és kimegy. U óra Nem álmodtam semmit, aziaz egy arc, egy tekintet sugárzott bennem, amíg alud­tam. Jesszusom, csak nem a műtős? . Ennyire meghatott volna a fájdalmat előre jelző őszinteség? Különös, ezzel a szobával nem bír a sötétség. Derenge­nek a falak. Azt hiszem, álomtalan fehér éjszaka vár rám. Nem lélegzik mellettem senki. A rádióban halkan, sejtel­mesen felnevet a halál, az­tán beszélni kezd. Galamb- szárnyalású, kék hang. Dóm­ján' Edit-fényű, nyújtott, lágy pianóit és fájdalmasan fel­csapó fortisszimóit hallgatom. A VERS SZÜLETÉSE Rózsa Endre Emlék Zavaró közjáték az ajtón túL Viszik a pléhtepsit Va­laki meghalt — No és ha meghalt? — búgja Edit nevetve. — Ugyan, kedvesem, nem olyan nagy dolog. — De igen. — Jaj, dehoopgy. Kiégett | belőle minden, elhulltak a csókjai, elfordultak tőle a fák, szemében eiz ezüstös megfeketedtek. Vesetámáibcl a drágaköveket már rég ki- bányászták, a testében áram­ló piros patakok elapadtak, a tüdejében lesett a hó... ho gyár is élt volna tovább, és ugyan minek? — Te csak hallgass, szí­nésznő ! Halott vagy. Gyáva halott Nem bírtad kivárni a hóesést — Én? Én vagyok gyáva? — gurgulázva nevet — Jaj, te bolond! Bolond, bolond vagy... Vasárnap 10 óra A négy emeletet elöntik a látogatók. Vékony csókok, szűk szavak mellé tele ko­sarakat hoznak. Tejeskóinná- , ban tyúkleves, dagadt üve­gekben émelyítő kompót A zaj zsongássá olvad. Szó­lók villannak föl: — Fölás­tad a kertet? A kerítés mel­lé ne feledd a két almafát! Majd segítek. — A végbélrá- kos fiatalasszony hangja a legszebb: — Tavasszal tyú­kot ültetek — mondja a fér­jének. És hangjában leg­alább húsz sárga csibe ra­gyog — Holnap gyere be megint, és hozd be a hímzésemet és vegyél hozzá piros fonalat mert nem lesz elég ! El ne felejtsd! — szólózik egy lágy nagymamahang. Vasárnap 19 óra Különös. Ezzel a szobával nem bír a sötétség. Derenge­nek a falak. Az ablakon túl lélegzik a város. (A folyosón viszik a pléhtepsit: megint meghalt VEÚaki.) Álomtalan, fehér éjszaka vár, és hajnalban a cikláme­nek. Lelket nem lel a lelemény, test iesül a tünemény, az emlékeknek súlya van, de hagyd a mérleget — kettős lényükhöz foghatóan madár zokog a fán a rég lehullott lombban, de akkor még zöld volt a fa, de mai már az a madár! A Ural költemények két őstípusa: a dal és eiz epi­gramma. Míg az egyik a szubjektív bensőség áradá­sával ragad el, a másik a gondolat feszességével, a kö­vetkeztetések és fordulatok eredetiségével nyűgöz le bennünket Minden lírai vers lényegé­ben ennek a két őstípusnak a keveredési változataiból születik meg. Hol az érzelmi hullámzás, a szélsőséges el­lentétek bemutatása és egy­sége uralkodik a szövegben, hol pedig a nyelvtani-alakta­ni hatáselemek által is fel­erősített költői logika. Aki verset ír, soha nem ha­tározza el előre, hogy »már pedig stz ilyen és ilyen jelle­gű lesz«. A költő mindenko­ri nyersanyaga nem keve­sebb soha, mint az általa ad­dig megélt, átélt és elképzelt világ. A költemény hívósza­vai, az első sorok vagy az utólagos kontroll során a vers írója által Is könnyen kimutatható versmagok hix-1 télén sarjadzani kezdenek, ■ amikor a »kihordási idő« le­jár, szinte szülóanyai Jósló­fájások Jelzik, hogy papírhoz kell ülni, a költemény világ­ra kéredzkedik. Szinte természeti erővel zajlik ez a folyamat a költő­ben, s ha »sikerül a gyerek«, a vers maga is az élő orga­nizmusok gyönyörűségével, kimeríthetetlen sokarc óságá­val hat eszméletünkre. Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a vers elő­készületei idejében (vagy fogantatásakor vagy világra- jöttekor) mellőzni lehet vagy kell a tudatos elemeket De soha nem a költő gondolja ki vagy el a verset, hanem éppenséggel: az — őt. A köl­temény megírása fordított szülés is: mintha a gyermek hagyna anyajegyeket azon aki világra hozza. Eziért van az, hogy az azo­nos vagy hasonló gondolati­érzelmi tartalmak kifejezés« ellenére, mennyire különbö­zőek a költők. Másik oldalról minden egyes köl temény csak kísérlet valaminek a végleges megfogalmazására, az erede­tiség igényével. A költemény, mint emberi mû, nem meg­oldás valami másra, vagy valami helyett, hanem ép­penséggel csak önmagát old­ja meg. Nem a gondolatok és érzelmek kifejezésére kell a vers, hanem a vers eszmei­indulati tartalmának öníel- fejtéséhez kellenek: 1. a szer­ző, 2. a hallgató vagy olva­só gondolatai és érzelmet Mit is mondjak ezek után,' most már konkrétabban, az Emlék című versemről? Tu­dom, hogy két hívősora, a vers magva, igen egyszerű kijelentő mondat: »madár zokog a fán / a rég lehullott lombban«. S e köré a — nagyjából a vers közepén helyet foglaló — két sor kö­ré szerveződött a többt Az első két sor az íllané-' konyság és az állandóság el­lentétében igyekszik megra­gadni az emlékek lényegét. A könnyedséget a zenei hatás (1-ek és t-k allrterációja, az első sorban az azonos szó­gyökök ismétlése) igyekszik kifejezni, amellyel ellentét­ben áll a tartalmi mondandó súlyossága. A harmadik-ne­gyedik sor e súlyosság és a mérhetőség lehetetlenségének ugyancsak egymással felese­lő; de egymást nem kizáró állítása. Az ötödik sorban már kifejtve jelenik meg az emlékek általános természe­te (kettős lényűdk). A hato­dik-hetedik sor már említett megállapítását ennek szelle­mében igazolja a nyolcadik- tizenegyedik sor. Az »okkor még / zöld volt a fa / da mai már / az a madár« két idősíkja utólag úgy magya­rázza a hatodik-hetedik sort, úgy kapcsolódik ahhoz, hogy annak jelenidejüsége (zokog) egy harmadik időként, egy­szersmind az utolsó négy sor ellentétes időinek (akkor és mai) szintéziseként fogható fel. Verseim műfajilag dal éa epigramma teljes és egyenlő részarányú ötvözetének kí­sérlete, amelynek eredmé­nyességét az olvasói élmény mélysége és hőfoka igazol­hatja vagy cáfolhatja. Rózsa Endre Hivat az edzőm: — Szenya, készülődj. Ját­szani fogsz. A mérkőzésből 15 perc van hátra. A csapatnak pon­tot kell szerzenie, különben kiesik az első osztályból. A mérlzőzés l:l-re áll, de az ellenfél nem nyugszik. Rossz nézni. — Felváltod Kurocskint — közli az edzőm. — Szegény olyan, mint az elvérzett ka­kas. A legfontosabb: tempó­san rúgni és az időt húzni. Egyszer-egyszer játszd meg a sérültet, de alaposan. Szó­val, ahogy szoktad ... Belzapcsolódom a játékba. Kivárom a sérülésre legal­kalmasabb pillanatot. Ez ak­kor a legjobb, ha jópdran egy kupacban vagyunk. A bíró ilyenkor szinte semm.it se lát. Kapunk előtt forró a helyzet. Gyorsan besrófoló- dom a tömörülés közepébe, kis helyet keresek az elvá- gódáshoz. A boly a labda után lódul. Most! És a zöld gyepen ott hever egy élő ten. Természetesin én. A bíró Anatolij Bavikin v4 cserejátékos Az orvos jubbról-balról ta­pogat. Főleg a fejemet fog- dossa és így suttog: — Remek Szenya. csak ki­tartás. — Fekszem és nem lélegzem. Hallom a mentő­autó szirénáját. Valaki ke­zemnél, lábamnál fogva rán­cigái, hordagyat hoznak. A betegszállítók igyekeznek. Hullaként fekszem a fűben, 'egykönnyen nem adom meg magam. A mentő elindul. Rendületlenül fekszem és nem lélegzem. Valaki a mellemre hanyat­lik. Orromat átható »pik dáma« parfőm csapja meg. Aha, a nejem. »Sze-e-nyecs- ka, sze-rel-me-mem, miért ha-agy-tá-ál i-tt !..:» Fut- balltrikóm csupa könny. Fekszem, és nem lélegzem. Valami szomorú zenét hal­lok, És az edzőm hangját is hallom: -Soha nem felejtjük el a mi drága Szenyánkat — mondja érzéssel teli hangon. — Az ő hiánya nagyobb fáj­dalom a kiesésnél (aha, ezek szerint vesztettünk). Igazi futballlista, jó elvtárs, jeles családapa volt. Szenya örök­re a szívünkben marad...« Miféle gyűlés ez? Bal sze­memet résnyire nyitom: két tagbaszakadt ember lapátra támaszkodva áll előttem. Aha. gödröt ásnak. Jobb szemem­mel látom: köröttem tejfak, síremlékek. Űristen! A fejem rá, hogy ez egy temető. Fekszem, és nem lélegzem. — Ekkor a — fülem mel­lett — rázendít egy basszus. Ábra a csapatkapitány, a középcsatár. Szónokol. Ját­szani ugyan nem tud, de most elérzékenyülve beszél. Csodálatos, szinte rikató szö­veg* vau. Tői« még a bírók is félnek, bármelyiket ki tudja beszélni. Hallom: »A mi Szenyánk a tiszta futball élő bajnoka volt. Az edzése­ken mindig fogkefével és szappannal jelent meg. Ig.iz, tartalékjátékos volt, de meg­találta helyét ebben a nagy sportban. Hát csapatunk most már hogy álmodozhat az aranyéremről? Sajnos, Sze­nya nélkül — nem. Nagy veszteség ez a csapatunknak! Állítom — pótolhatatlan vesz­teség. Szenya volt a csapat célratörő agytrösztje, irányí­tó motorja. Minden futballis­ta átérzi e nagy veszteséget.« A hála könnyei öntötték el szememet. Mi a fenének is fekszem én itt? Az egész futball- és » szorkulótábor szenved! A jövő nagy válo­gatottja teljesen elárvult! És ekkor elhatároztam, hogy lélegezni fogok. Egészen nagy lélegzetet veszek. Igen, egészen nagyot. Hozzákezdek, tele akarom szívni a tüdő­met ... Érzem, sehogysem megy. Nem és nem: A re­keszizmom nem működik, a mellemre hatalmas emlékmű nehezedik. (Fordította Saraié Bójáit*)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents