Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-08 / 57. szám

VMgat it àooiwstt, ht&­mt szavakat és jókívánsá­gokat kopnak ma a lányok ét as asszonyok a munka­helyükön és a családban. Vi­rág helyett vU ezt az összeállítást nyújtjuk át szeretettel, olyan nőkről, akik helytállnak a munká­ban, ® közéletben és a csa­ládban is. Riportereink megkérdez­ték beszélgetőtársaiktól, hogy megbecsülik-e a nő­ket. Igennel válaszolták, s ezt a nőpolitikái határozat meg­valósulásával támasztották alá. Kitüntetett, előlép­tetett, iskolára küldött tár- sailzat említettek példaként. S szenvedélyesen bírálták a még mindig fellelhető ma­radi szemléletet a férfiak­nál és természetesen saját soraikban is. Legyen mindennap ünnep. Ne csak március 8-án tisz­telegjünk a nők előtt. S mindig tettekkel ismerjük el egyenjogúságukat 99 sa ■ ■ KOSZONTJUK A NŐKET! Igazgató és családanya Chôma Zsoltné alig több, mint. egy éve él. Somogybán. Tavaly január elseje óta a Kanizsa Bútorgyár kaposvári gyáregységének igazgatója. Rajta kívül nem sok nő ül a megyei gyárak, üzemek igaz­gatói székében. — Ennek nagyon is kézen­fekvő oka van — mondja az igazgatónő. — Egy ilyen be­osztás teljes embert kíván, az .időt egészen kitöltik a gyári mindennapos. S nem lehet csak úgy, tárgyalás közben felállni: elnézést, dolgom van, megyek a gyerekért... A sok­féle gondot, a súlyos döntések felelősségét nehéz volna mun­kaidő után a gyárkapuban le­tenni. Ezt hazaviszi az ember, otthon tovább foglalkoztatja, átgondolja, megbeszéli. — Hogyan lehet egyszerre igazgató és családanya? Én korábban — még Za­laegerszegen — a két gyerek miatt nem vállaltam el egy magasabb beosztást. A kiseb­bik akkor hathónapos volt. Most, hogy a gyerekeik na­gyobbak, azt mondom: a mun­kát teljes energiával ellátni és jó családanyának lenni egy­szerre — nem lehet egyedül. Ehhez mások segítségére 'is szükség van. Kell egy megér­tő férj, aki segít, sőt tudja, hogy segítenie kell. Ezenkívül Körzetben Nyolcvanat!, kilenc vénén megfordultak a rendelőben naponta az utóbbi influenzás hetekben. A délelőtti rende­lésnek jóval a hivatalos időn túl lett vége. Dr. Barcsa Irén mezőtsokonyad körzeti orvos­hoz tartozik Bodrog is. Több mint tíz éve végezte el az egyetemet Pécsen, és vissza akart térni megyéjébe, .Somogyba. Állás akkor nem volt, közben férjhez ment, és Zalában ajánlottak körzeti or­vosi állást Elfogadta. Gya­korlat, tapasztalat nélkül, rög­tön a legnagyobb felelősséget kívánó, személyes döntést igénylő munka kellős közepé­be csöppent Azután figyelt, mikor lesz Somogybán üres körzet, hogy költözhessen a családjával. Néhány évet várnia kellett, amíg üresedett, Hedrehelyen. Ez volt a hőskor. Q ugyan nem nevezi annak, csak ahogy Szűkszavú ismertetéséből kitű­nik — nagyon kemény munka Várta. — Aki Ismeri egy kicsit ezt a vidéket, tudja, mire vállal­kozik a körzeti orvos. Akkor még sokkal többen éltek a Hedrehelyhez kapcsolódó apró településeken: Kénesén, Vis- nyén, Pacsérvisnyén — össze­sen tizennégy település volt akkor. Némelyik villany nél­kül. Sokszor előfordult, hogy éjszaka riasztottak, és szán­nal, szekérrel vittek a bete­gekhez. Fiatal, szőke, kék szemű asszony, nehéz elképzelni, hogy ilyen kemény, férfinak való munkát vállalt. — Nem hiszek abban, hogy a körzeti orvosi munkát nő nem tudja jól ellátni. Persze Hedrehely, az külön világ volt. Ott nem csupán orvos­nak kellett lenni, hanem egé­szen szoros személyes kapcso­latot is kerestek velem az emberek. Nagyon szerettem az ottaniakat. Amikor eljöttem, nem akarták kiadni a munka- könyvemet. Tíz napig úgy dolgoztam itt, Mezőcsokonyán, hogy a könyvem még Hedre- helyen volt. Azóta is eljön­nek, meglátogatnak az ott élők. — A férje követte az egyik körzetből a másikba. — Nagyon rendes ember. Nélküle nem tudnám ellátni ezt az egész embert kívánó munkát. Az, hogy az én kör- zetváltásaim jelentették a csa­lád számára a változást, köz­tünk nem okozott üsszeütkö- zést. Most, hogy Mezőcsoko- nyán lakunk, be tud járni Kaposvárra, a SZÜV-höz. Hedrehelyen a tsz-ben dolgo­zott mint közgazdász, A doktornő rengeteg tár­sadalmi munkát végez, vörös- keresztes titkár, járási szak- szervezeti titkár, az Országos Nőtanács és a járási Vörös- kereszt tagja. — Miért csinálja? — Szeretem az embereket. Valószínűleg ezért választanak bizonyos tisztségekbe. Ha az ember körzeti orvos, nem­csak gyógyítania kell, hanem együtt élnie az emberekkel. Vártak a doktornőre. Dél­után tanácsadást tartott akis- mamáknak, majd fekvő bete­gekhez szaiddt, és még vala­hogy el kellétt jutnia a fod­rászhoz is. Tegnap reggel ugyanis Budapestre utazott, hogy átvegye az Egészségügy kiváló dolgozója kitüntetést. A munkásnök szószólója Aki elmegy a kártológép mellett, nem is gondolja, hogy milyen fontos ez a munka a fonal minősége szempontjából. S talán azt sem tudja, hogy a gép mellett dolgozó asszony milyen sok társadalmi mun­kát vállal magára. A textilművek pártbizottsá­gának titkára azt mondta, hogy kevés az olyan új dolgozó, akinek az első útja a pártiro­dába vezet, s azonnal vala­milyen megbízatást kér. Már­pedig Lévai Jánosné ilyen. Egyszerűen nem tudja elkép­zelni az életét anélkül, hogy ne lendítené előre a társada­lom fejlődését. A ritka kivéte­lek közé tartozik, ugyanis 1951-ben, tizennyolc éves ko­rában lett párttag a tiszaugi gépállomáson. Mint alföldi fia­tal, már gyermekkorában so­kat ábrándozott a Dunántúl­ról. Amikor a Balatonról ta­nult, mindig volt egy olyan ál­ma, hogy egyszer majd a Du­nántúlon köt ki. Ezt az álmot a házassága váltotta valóra, a férje ugyanis először katona­tisztként tevékenykedett, s út­ja éppen erre a vidékre ve­zette. Lévai né először 1962-ben ke­rült a textilművekbe. Akkor Magyaregresen laktak, s bi­zony nem volt könnyű eljutni az üzembe, öt kilométert gya­logolt Várdára, s ott szállt vo­natra, majd ugyanennyit Ka- posfüredre, s busszal ment a textilművekbe. A három mű­szak, a gyaloglás nagyon elá­rasztotta, s kilenc hónapra ott­hon maradt. Csak akkor in­dult újra a gyárba, amikor megszervezték a műszakos bu­szok Indítását Megszokta és megszerette a kártolót Igaz, hogy egjœzer szeretett volna elmenni a nyűjtógépre, de a főnökei azt mondták neki: Lévainé, miért menne, amikor olyan jó helye van itt. S igazuk lett. Azóta már háromszor korszerűsítet­ték a kártolót, s most újra megkezdődött a rekonstrukció. Úgy is döntött, hogy innen — ha egészséggel letölti azt a kilenc évet — most már csak nyugdíjba megy. Szolid, csendes asszonynak ismerik, a társai nagyon sze­retik. Amikor belefog valami­lyen nagyobb munkába, senki sem mondaná meg, hogy há­rom felnőtt gyermeke, sőt há­rom unokája is van. Ä család — s ebben a férje megértése, segítsége is benne van — so­hasem gátolta a társadalmi munkában. Mielőtt a texilmű- vekbe került, volt párttitkár Hetesen, aztán, amikor elköl­töztek Magyaregresre, ott a pártvezetőségben tevékenyke­dett. örültek a tapasztalt kom­munista asszonynak a textil- művekben is, először pártcso- portbizalmi lett, majd párt- vezetőségi, később pedig üzemi pártbizottsági tag. Most még propagandista-helyettesként is tevékenykedik. Két. év óta ő az  műszak kétszeres ezüst­koszorús József Attila szocia­lista brigádjának a vezetője. Szabad ideje nem sok van, bár a család, a férje is sokat segít. Ügy mondja, hogy ez megoszlik a család, a brigád, a pártmunka között. Az köti a munkahelyhez, hogy nagyon jó a közösség, az idősebbek és a fiatalok meg­értik egymást Megkérdeztem tőle, hogy megbecsülik-e a nőket az üzemben. Igennel válaszolt rá. Azután sorolni kezdte az intézkedéseket. S megjegyezte, hogy az üzemi pártbizottság tagjaként akkor is szót kér, amikor dicsérni kell. A dolgozók észreveszik a változásokat, s az ő nevük­ben megköszöni ezeket az in­tézkedéseket. A héten éjszakás műszakban dolgozik. A kedd éjszaka'azon- ban kivétel volt Ma Buda­pestre utazott, az Országházba, hogy átvegye a másfél évtize­des üzemi tevékenységéért adományozott kitüntetést nálunk a kisebbik gyerekre egy néni vigyáz. Chôma Zsoltné fapiari mér­nök. Sopronban végzett. Egy évet dolgozott Budapesten, majd több miint egy évtizedet Zalaegerszegen, műszaiki osz­tályvezetőként a Zala Bútor­gyárban. Egy éve első számú vezetője egy kis közösségnek. Vezetési tapasztalatairól kér­dezem: — Legnagyobb gondom meg­értetni, elfogadtatni az embe­rekkel, hogy egy-egy intézke­dés — még ha az első pilla­natban kellemetlennek látszik is — mindenkinek az érdekéi szolgálja. Vegyünk egy példát. Nagyon nehéz megteremte­nünk a lapmegmunkálóban az egyenletes alkatrészellátást. Az utóbbi hetekben más baj is sújtotta ezt az üzemrészt: az influenza. - Legalább negyven betegünk volt. A termelés vi­szont nem állhatott le Ezért át kellett csoportosítanunk néhány embert. Ez nemigen tetszett nekik. Le kellett men­nem az üzembe, megmagya­rázni: ha leáll a munka, nem lesz késztermék, nem tudunk szállítani. — Megértették? — Igen. Az érdekes az volt, hogy ehhez az igazgató szava kellett. Kisüzem a gyáregy­ség, s úgy látszik, hozzá tartozik a vezetési hagyomá­nyokhoz, hogy az első számú vezetőnek kell az ilyen ügyek- 1 ben is döntenie. Igyekszem a dolgozókkal rendszeres és köz­vetlen kapcsolatot teremteni Az igazgatónő vezetési mód­szereinek része ez a közvet­len, személyes kapcsolattartás. Talán alkati okokból lett az: mert nő. Gereblyés László Kép a kedvesről Asszonyok, most, most nézzetek reá! régóta fárad s mégis oly mosolygó! S oly friss, oly gyors, oly perdülő, mint gépeken a selyemtestű orsó. S ti csűrik! — már tíz éve asszony ő, de nála mégse vagytok ám üdébbek! eljátszik szíves-örömest, fölötte füstként fosztanak az évek. S pillantsatok feléje, férfiak! köszöntsétek ti tiszta gondolattal! jövendő kornak követe: hisz ő már végre Ember, — majdnem angyal. A hallgatag asszony »Kedves Elvtárs! * t A Szovjet Szakszervezetek Központi Tanácsa a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulójának tiszteletére in­dított szocialista munka verseny ben élért kiváló eredményeiért ki­tünteti önt a szocialista munkaverseny 1317. évi győztese ki­tüntető jelvénnyel. Budapest, 1978. Január Sl, Azt mondják a munkatár­sai, nagyon izgult Alig pár nappal az esemény előtt hal­lotta meg, hogy utaznia kell Budapestre, a kitüntetés átvé­telére. Tudták: csendes és na­gyon szerény. Sőt, még azt is hallottam: bátortalan. Minden bizonnyal ezért kísérték el ketten is február 9-én a fő­városba, a szovjet nagykövet­ségre. Tíz- és százezreket mozga­tott meg a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulójára indított munka- verseny. Páratlan eredmé­nyek születtek. Vajon hogyan lehet az elsők között is első­nek lenni? Különösen egy asszonynak, aki betanított munkásként lakatos, akinek törékeny a termete, nagyon csendes a hangja, s talán jel­lemzői közül a szerénység a legmeghatározóbb. Rajnai Józsefné a Kaposvá­ri Mezőgép 3. számú gyár­egységében, Mernyén dolgozik. Az üzem sok nőt foglalkoztat s amikor az igazgatót, Hajdú Jánost kérdezem, tömören vá­laszol: — Nagyon megbízhatóak... Pedig az itt foglalkoztatott asszonyok és lányok közül so­kan — összesen hatvanan van­nak, minden negyedik dolgo­zó nő — korábban a mező- gazdaságban tevékenykedtek. Nekik nagyobb utat kellett bejárniuk, mint a városokban élőknek, amíg átvették az ipa­ri munkahelyek ritmusát, kö- töttebb szervezettségét — Harminchat éves vagyok — mondja Rajnai Józsefné. — Tizennégy éve dolgozom itt, ez az első munkahelyem. Egy nagyon jó közösségnek, a Ho Si Minh szocialista brigádnak A Szovjetunió ntagyatursMai nagykövetsége« ! vagyok a tagja. Kilencen dol­gozunk együtt, s az előbb em­lített kitüntetés /tulajdonkép­pen mindannyiunknak szóL Jól tudom, hogy a szerény­ség mondatja ezt vele. Hiszen nagyon sokszor halljuk: az elismerés társaimnak is szól. De ha mindenki egyformán jól dolgozik, akkor mégis miért éppen Rajnainé utazott a szovjet nagykövetségre? — Nem tudtunk volna olyat választani —■ hallottam a gyáregységben ■—, aki jobban megérdemelné. Ez a brigád elérte már az ezüstkoszorús fokozatot a szocialista mun­kaversenyben. Átlagos telje~ sítményük 105—110 százalé­kos. Nincs könnyű munkájuk, mégis zökkenő nélkül végzik. S különösen Rajnainé, aki bármit meg tud csinálni. La­katosként dolgozik, de ha kell, akkor fest, vagy éppen a ponthegesztést vállalja — Mire gondolt, amikor ki­ment átvenni az elismerést? — Már nem is tudom.. 1 Olyan hosszú volt a távolság, amíg a székemtől eljutottam az asztalig... — És mit szólt a férje? — örült __ Nagyon örült. D e hogy mit mondott, rni volt az első szava, azt ugyan­csak kiverte a fejemből az izgalom. Csendesen szól, azután .el­küldi egyik munkatársnőjét a brigádnaplóért. Nézzem csak meg — mondja, de tudom, arra gondol: itt a bizonyíték, hogy nem egyedül csináltam. Miután elköszöntünk, utána mondták el, hogy az a bizo­nyos távolság mindössze öt méter volt a szék és az asz­tal között. Hétköznapi beszélgetések Helytállás. Az évek során sok ezerszer leírták ezt a szót, rendszerint valamely már-már hősies teljesítmény kapcsán. Pedig hát a helytállás közelről nézve mentes minden pátosz­tól: egyszerű hétköznapi cse­lekedetek sora. Erre gondol­tam a kisgyaláni tsz asszo­nyaival beszélgetve. Fodor Imréné már meg­kezdte a »második műszakot-. — Épp megetettem az álla­tokat, most főzök, rendbe te­szem a házat, délután pedig megyek vissza a telepre. Tizenöt éve még kézzel fej­ték a teheneiket, mikor Ka­tica néni már a telepen dol­gozott. Azóta csaknem minden napja ugyanígy telt — Bár­milyen későn fekszem le, há­romkor vekker nélkül is föl­ébredek. Így van ez szabad­napon is... Fodorné sohasem számolta ki, hány órát tölt talpon na­ponta. Miért tette volna? Nincs más mód, hogy dolgo­zó nő, háziasszony és gazdasz- szony legyen egyszerre. — Olykor kiruccanunk a brigáddal. Igaz, csak fejestől fejesig, ezek a kirándulások mégis az év kiemelkedő nap­jai. — Ezt már Antal Károly- né mondta, aki a bevásárlás­ból hazafelé jövet kapcsoló­dott a beszélgetésbe, ö szin­tén Fodorné életét éli. — Nemcsak a megszokás adja az erőt Nincs, aki he­lyettesíthetne bennünket Most a fele brigád influenzás, de egyiket sem lehetne rávenni, hogy otthon maradjon... A gazdaságot járva több embertől hallottam véleményt a Szorgalom brigádról. Sokat­mondó beszélge'.ésmorzsákből állt össze a kép. -Aki nem állja a versenyt, kizárják a brigádból. Nem tűrik, hogy bárki is kockára tegye közös eredményüket.« »Volt úgy, hogy betegségek miatt már a helyettesítőket is helyettesíteni kellett. Akkor két asszony előállt, hogy ők fejnek az egész brigád helyett.« »Tavaly 27 százalékkal nőtt a tejter­melésünk. A túlteljesítésben ott volt a fejőnők munkája.« Annus ka néni — azaz Bö­röcz Józsefné —, az egyik tej- háakezelő három év múlva mehet nyugdíjba. — Ha itthon maradnék, ak­kor is végigdolgoznám a na­pot, ráadásul nem lehetnék az asszonyok között. Közéjük tartozom, így ha az egészsé­gem engedi, nyugdíjasként ugyancsak kibiciklizek hajna­lonként a telepre. A gazdaság tejházának rendje és tisztasága mintasze­rű. Tejüket évek óta cse­csemőtejnek viszik. Dömötör Lajosné, a gazda­ság törzsállattenyésztője ka­lauzolt utamon. Mielőtt kisfia tavaly megszületett, hét évig volt a tehenészeti telep ve­zetője. Ma is a brigád tagjá­nak vallja magát. — A mostani munkám több kötetlenséget ad, és erre bi­zony szükség van két gyerek mellett. Mégis hiányzik a te­lep, legszívesebben most is kint vagyok. Az asszonyok lelkesednek Angyalkáért. Szakmunkástan­folyami oktatójuk, bizalmas barátnőjük és lányuk ő egy személyben. Néhány hete aranyérmes brigád az asszonyoké. Az in­doklás valószínűleg javuló termelési mutatókat sorol. Pe­dig ennél fontosabb vonzó példájuk, a közösségük sugár­zó ereje.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents