Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-03 / 53. szám

Cselclívéskockúzat 55 ••• így megtenni útnak végét” Ma az országban a munkaképes nőknek több mint hetven százaléka mun­kavállaló. A helyi tanácskerü­leteknek egynegyede, a me­gyei és a fővárosi tanácsta­goknak harminc százaléka nő. A népfront választott testü­letéiben az arány harminc- négy-harmincöt százalékos. Üzemi szakszervezeti bizott­ságokban fele-fele arányban vannak képviselve. A szocia­lista brigádoknak több mint egyharmada nőkből álL Csak­nem kétezer nőbizottság tevé­kenykedik. Beszédes számok. Lehet téma ezek után a nők cselekvéskockázata ? Egy régi, 1970-es felmérés és jelentés — a Munkaerő és Életszínvonal Távlati Tervező Bizottság készítette és terjesz­tette elő — »-megjósolta-«, hogy 1983—85-ben az ország nőla­kosságának egynegyede még szakképzetlen lesz. Tudniillik a lányok húsz százaléka nem tanul tovább a nyolc általános elvégzése után. Egymással fe­leselő számok. Konfliktusle­hetőség rejlik mélyükön. Olyan könnyű ma a cselek­vést vállalni? Falun még ér­vényben vannak jelenünkben is ezek a közmondások: »Asz- szonynak hallgass a neve!« Sőt: »A pénz olvasva, az asz- szony verve jó.-« És: »A ház­nál egy oszlopot tart a férfi, de az asszony kettőt.-« S ak­kor: »A jó asszony a háznak koronája.« De ahol nem isme­rik ezeket a »bölcsességeket«, ott is élhetnek ezek szellemé­ben, konzervált ' patriarchá­tusban. A férj a család feje, ura és parancsolója, tárgya­lópartner az eszmecserékben. Az asszony nem tárgyalópart­ner, legföljebb néma tanúja a »politikának«. Nem könnyű ma sem a nők családon belüli kizsákmányo­lásán enyhíteni Bátorság kell a hagyományos életmód kor­rekciójához. Családon belül, munkahelyi mikrokörnyezet- ben, faluközösségben egyaránt. Jómagam azt az idős paraszt­asszonyt, aki -r- megelőzve az orvosfeleséget, a helyi iskola igazgatónőjét — elsőnek ült személygépkocsi volánjához, olyan erős egyéniségnek tar­tom, mint az egykori pionírok — a telepesek — asszonyait, akik ha kellett, puskát is fog­tak. Látó asszonynak nevezték hajdanán, de legalábbis tör­ténelmi-társadalmi félmúl­tunkban azt az asszonysze­mélyt, aki természet feletti erőkikel praktikáivá létesített kötést e világ és a túlvilág között; akadálytalanul für­készte a leendő titkait. Nép­rajzi és misztikus értelmétől fosztva a kifejezést, állja a Keresett a piacon Alma», uborka» és dinnyetermesztés a házikertben »Könyvünket a kerttel ren­delkezőknek ajánljuk, és bí­zunk abban, hogy az almafák­kal való foglalkozás sok örö­met és hasznos időtöltést je­lent majd számukra« — írják dr. Pethö Ferenc és Karádi István Almatermesztés a há­zikertben című könyvük be­vezetőjében. Az utóbbi idő­ben élénk vita folyik arról, hogy egyáltalán érdemes-e a kiskertekben almát termelni, mivel ennek a gyümölcsnek kialakult, jól bevált nagyüze­mi technológiája van. Ez fö­lényben lehet a kisüzemi ter­meléssel szemben, a nagyobb fajtaválasztékra azonban a kisgazdaság képes, így pótol­hatatlan szerepe van a házi­kerti termelésnek. Míg Euró­pában, az almát termelő és exportáló országokban nő a fogyasztás, nálunk nem éri el kívánt mennyiséget, jórészt éppen a szűkös fajtaválasz­ték miatt. A fogyasztók igé­nyeit elégíti ki az a kerttu­lajdonos, aki alma — még­MiXOOAZDtólCI ÜADÓ-SDVÖSZ hozzá elsősorban a piacon hiányzó fajták — termelésére vállalkozik. A Mezőgazdasági Kiadó és a SZÖVOSZ gondozásában megjelent könyv közérthető, egyszerű, világos fogalmazás­sal ehhez a fontos munkához nyújt segítséget a kerttulaj­donosoknak. Az almafa és alanyainak részletes leírása mellett jól hasznosítható ta­nácsokat adnak a kerttipusok- nak megfelelő telepítési mó­dokról, az ültetésről, a talaj- művelésről, a metszésről. Könyvük fontos fejezete a növényvédelmi tennivalók le- | írása. Különös figyelmet ér­demel a fajtaismertetés, és az, hogy melyik kerttípusban milyen fajtát érdemes telepí­teni. A megértést segítő áb­rák, rajzok növelik a könyv értőkét. A tőkf&ék. a kabakosok nagy családjába tartozó uborka és dinnye ősidőktől fogva az em­beriség keresett és kedvelt táp­láléka. Hazánkban a XII. szá­zadban jelentek meg a kolosto­ri és a főúri kertek dédelgetett növényeként. A termelők köre fokozatosan bővült, és a kaba- kosok is kikerültek a szántó­földre. Érdekesség, hogy a me­zei termesztés mellett megma­radt az úgynevezett kerti ter­mesztés. A XIX. században ál­talánossá váltak a dinnyever­senyek; ki érleli be elsőnek, kinél lesz nagyabb vagy éde­sebb a gyümölcs. Hazánkban szinte kezdettől fogva a dinnyetermesztés sajá­tossága volt a részes művelési forma. Az utóbbi 40—50 év té­nyei azonban elszomorítóak. A harmincas években több mint öt és félezer hektáron termel­tek sárgadinnyét, 1975-re a te­rület ezerkétszáz hektárra csökkent, a görögdinnyéé ti­zenkét és fél ezer hektárról hatezerre. Egyedül az uborka termelésénél mutatkozik fej­lődés. Mivel a nagy kézimun- kaerő-szükséglet akadályozza a nagyüzemi termelést, ezeknél a növényeknél kiemelt szerepük van a kisgazdaságoknak. A jö­vedelmező háztáji termelés ki­alakításához, megszervezéséhez nyújt segítséget Nagy József Uborka- és dinnyetermesztés a házikertben című könyve Usrvancsak a Mezőgazdasági Kiadó és a SZÖVOSZ gondozá­sában megjelenő sorozat ré­szeként látott napvilágot ez a gazdag tapsztalatokat, fontos szakmai tanácsokat összefogla­ló könyv. Akinek kedve és le­hetősége van, a könyvben fog­laltak alapján bátran foglal­kozhat e keresett termékek szántóföldi vagy hajtatott ter­melésével, bizonyos, hogy a siker nem marad el. y. Rt helyét egy maibb, racionáli­sabb értelemben is: látó asz- szony az, aki rendelkezik a merész józanság képességével és az előre megtervezés tehet­ségével, vállalja a lépés — a cselekvés — kockázatát Egyre szaporodik a látóasz- szonyok száma az országban, ezt bizonyítja a cikkünk ele­jén idézett statisztika is. Meg­változóban a nő szerepe tár­sadalmunkban. Irodalmi pél­dákra hivatkozunk, amikor azt állítjuk, hogy a lázadó nő ko­rábbi történelmi korokban kisszerűbb célokért hevült a férfinál. Emlékezzünk csak Médeiára, Antigonéra, s a többiekre. A családért, test­vérért, gyerekükért adták az életüket, ha kellett. Míg az irodalom férfihösei nagy, ne­mes célokért vállalták a ha­lált A társadalom megváltoz­tatásáért, a demokratizmusért stb. Életáldozatot nem követel jelenünk. Kisebb veszteséggel járó konfliktusok azonban r.ia is adódnak. Időleges szakítá­sok vagy válások. Nemegyszer a »látó asszonyok« kezdemé­nyezik ezeket. Máskor a pat­riarchátus-eszményt ösztönö­sen megvalósító férjek. Élesen bele vésődött emléke­zetembe ez a kép : az öreg Erős az autóbuszállomásig szidta, cemendézte a lányát, aki a járási székhelyre uta­zott első munkanapján. A fa­lusi ember fejében akkoriban a város még egyenlő volt a bűnnel, az erkölcstelenséggel. Ügy gondolom, ma már egyet­len hasonló példa sem fordul elő, vagy legalábbis nem ilyen drasztikus módon. Tudunk olyan tanácsi veze­tőasszonyról is, aki — miköz­ben alkotva tesz az egész fa­luközösségért — a magánéle­tében megalázott és megszo- morított helyzetben van: fér­je olykor-olykor valamiféle kisebbrendűségi érzettől ve­zetve botrányokat rendez, mely általában az asszony bántalmazásával is járni szo­kott. Az is igaz, hogy — noha módosult a női munkavállalás miatt a családon belüli teher­elosztás — a legtöbb helyen még mindig »két oszlopot tart« az asszony, vagyis a munkahelyén és otthon is övé a főszerep, ami a helytállást, a munkát illeti... Az ősi lakodalmi rigmus irányadó lehetne minden csa­ládban: »Az szüveknek eny- hességét, két egypámak egyes- ségét, megosztani terhességét, így megtenni útnak végét.« L L. ÍJj rendszerű együttműködés Társadalmi vezetőség a kulturális központban Az eddiginél szervezettebb, tartalmasabb együttműködés­re törekednek a siófoki üze­mek, vállalatok a Dél-balato­ni Kulturális Központtal, az MSZMP KB közművelődéspo­litikai határozatának, vala mint az 1976-ban megalkotott közművelődési törvénynek a szellemében. A kezdeménye­ző fél — hivatásának megfe­lelően — a kulturális köz­pont volt, ám a szándék megvalósításához készséges partnereket lelt a vállalatok, üzemek gazdasági és mozgal­mi vezetőiben. Tulajdonképpen eddig is volt kapcsolat . a kulturális központ és az .üzemek között, sőt egyik-másik munkahelyi közösséggel már-már hagyo­mányosnak mondható az együttműködés. Ám a leg­több vállalatnál csupán egy- egy szervező tevékenységére korlátozódott a kapcsolattar­tás, aki a kulturális központ rendezvényeit . népszerűsítette a dolgozók között A Dél-ba­latoni Kulturális Központ új kapcsolatteremtő törekvéseit olyan lelkes társadalmi mun­kások segítették, mint Po- mutz János nyugdíjas, a köztiszteletben álló siófoki lokálpatrióta, aki eddig több mint tizenkét vállalatot ke­resett föl, s jelentős részt vállalt a szervező munkából. Az eddigi eredményekről, az új kapcsolatok várható hasznáról beszélgettünk Ta­kács Sándorral, a Dél-balato­ni Kulturális Központ megbí­zott igazgatójával, valamint Pamutz Jánossal. — Minőségi változás várha­tó a közművelődési tevé­kenységben — mondták —, amelynek első megnyilvánu­lásairól már most beszámol­hatunk, holptt még nem ju­tottunk a szervező munka vé­gére. Eddig tizenkét üzemmel, vállalattál kötöttünk szocia­lista szerződést, amelynek ér­telmében a kulturális központ lehetőséget ad az érdeklődő dolgozóknak, hogy részt ve­hessenek a művészeti csopor­tok, klubok, szakkörök mun­kájában, e közösségek prog­ramjainak megtervezésében. Ezenkívül a vállalatoknál mű­ködő együttesek megfelelő szakmai segítséget kapnak tőlünk. Azt hisszük, fölösle­ges részletezni, hogy mi min­dent adhat még a kulturális központ a dolgozóknak. Egy fontos újdonságot azonban hangsúlyoznunk kell, mégpe- ! dig azt, hogy a szocialista szerződés értelmében az üzem vezetői közül, vagy az üzem­ben működő közművelődési bizottság tagjai közül valaki részt vesz az intézmény tár­sadalmi vezetésében, s az ál­tala képviselt dolgozók nevé­ben javaslatot tehet a kul­turális központ programját megtervező szakembereknek Azután: az intézmény gazda­sági csoportja a szerződő vál­lalatok dolgozóit a lehetősé­gek szerint jegyelővételi előnyben részesíti, a fizikai munkások ilyen jellegű kí­vánságait pedig teljesíti. A kulturális központban évente egyszer kiállítást rendezhet­nék a vállalatok saját ter­mékeiből stb. — Mit várnak ezért a vál­lalatoktól? — A szocialista szerződé­sekben a kulturális központ és az üzemek képviselői rész­letesen megfogalmazták a vállalásokat. Természetesen nem pénzt kérünk, hanem társadalmi munkát. Itt van például az építőipari szövet­kezettel kötött szerződés egyik példánya. A többi kö­zött ezt mondja: »Az építő­ipari szövetkezet vállalja, hogy az asztalos-, a lakatos- és a festőbrigádjai társadalmi munkában elvégzik a kisebb javítási munkákat az intéz­ményben.« A többi üzem is hasonló — a lehetőségeiknek megfelelő — vállalásokat tett Az egyik a kiállításokkal kapcsolatos szállításokban, a másik- az elektroakusztikai be­rendezések javításában, kar­bantartásában segít Hogy mit jelentenek számunkra ezek a »kisebb javítások«? Elég sok megtakarított pénzt amelyet közművelődési célra fordíthatunk. — Említették, hogy már a szervező munka közben is megmutatkozott az új rend­szerű kapcsolat egy-egy konkrét eredménye. Például? — A többi között az újjá­alakult Irodalmi színpadunk szereplőgárdája gyarapodott az üzemek dolgozóival. A MAHART-tél például nyolc vers- és prózamondó lépett a tagok sorába. Egyébként a MAHART ifjúsági klubjainak negyedévenként vezetőkép­zést tartunk országos hírű előadókkal. Ez te új dole®. A Pannónia Szálloda és Ven­déglátó Vállalat Balatoni Igaz­gatósága technikusai fölszerel­tek, üzembe helyérték a fono- tékánkat társadalmi munká­ban, következésképpen márci­us 1-től ez te a látogatók ren­delkezésére álL Ezer lemezünk van. Tárgyalásaink egyik fon­tos eredménye továbbá az ér­telmiségi klub megalakulása, amely március 6-án kezdi mű­ködését. ! Ni ! Ss. A. Ba lettnövendékek Benkő Imre, a Magyar Távirati Iroda fotóriportere ezzel a ké­pével elnyerte a World Press Photo verseny »Kultúra és tu­domány« kategóriájának aranyérmét. Szapudi András A BESE rr <— így van, ahogy mondod — szólt most a bősárkányi vadőr. — Aki született vadász, az sok mindenhez érthet még, sok mindent csinálhat a va­dászaton kívül. De a legfonto­sabb annak mindenkor a vad, és ott érzi magát otthonosan, ahol a vad is szeret. Mint ahagy a Gyula is a szabad Hányban érzi magát otthon, meg ahogy én is és József bá­csi is a Hányban érzi magát otthon... Azt mondod, nem érted a Gyulát? — fordult Törő felé. — Hát akkor én mit szóljak felőled? Arról a fene rabsictermészetedről, mi? Miért nem állsz be valame­lyik társaságba? Törő elvörösödött. Az öre­gek nevettek. — Na látod — hunyorított a bősárkányi vadőr —, mi té­ged megértünk. Ilyet sokat láttunk már az életben. Is­merek egy rabsicot, aki nem eszi a vadat, mégis elejti, ha tudja. Ha nincs puskája, tég­lával . vagy bottal intézi el. Már háromszor elkaptam. Legutóbb art mondtam neki, nézd Józsi, most aztán följe­lentelek. Nem bánom, Dénes bátyám, válaszolta, jelentsen csak föL Kifizetem a bünte­tést, meg magának te küldök egy liter pálinkát, csalt azt ne kívánja tőlem, hogy elzavar­jam a nyulat, ha idejön elém. Én bizony agyondobom ezután is... Én megértem. Ilyen a vére Nem is jelentettem föl, ez az igazság... A fiú fölállt, fejébe csapta a zsinőros, fácántollas kalapot. Vette a puskáját. — Hová? — nézett rá a sebhelyes arcú. — A bak elé — mondta a fiú. — Már régóta figyelem. Az öregember bólintott. — Mindjárt tálalok — állta el útját a leg vállasabb öreg. — Majd visszajön — mond­ta a sebhelyes arcú. Törő kiment a vadászház elé. A gyep már kopott volt és fakó, az ég fáradtkék. »Ml lenne, ha most bemennék, és elmondanám nekik a csator­názási tervet?« A vadászmezőn semmi sem mozdult. Valahol pihen a bak, gondolta Törő. Nincs fuvalom, amely elvinné hozzá a veszély szagát Kész a leves — szólt kl a legvállasabb öreg. — Addig láss hozzá, amíg meleg. Odabent öten ültek asztal­hoz. A sebhelyes arcú éppen kenyeret vágott, amikor tom­pa dörrenés hallatszott A ke­zében megállt a kés. — A bak — mondta. És elmosolyodott Másnap Törő beült a Pob- jedába a dugig tömött akta­táskával Az olajosszemű so­főr elindította a kocsit és azt mondta: — Ebben a faluban nem szeretek megállni — Miért nem? — csodálko­zott Törö. _ Félek. — Nocsak. Mitől fél? — A besenyőktől Törő nevetett — Talán megverték vala­mikor? — Majdnem. — Miért? — Egy lány miatt — mond­ta a sofőr. — Az lehet — szólt Törő. — Itt nem szeretik az idegen udvarlókat. — Nem idevalósi volt a lány. Csak, akik meg akartak verni, azok voltak cserbéseiek. A sofőr rágyújtott — Körülbelül nyolc éve tör­tént — folytatta — Egy nyá­ri este halászgattam a Rábán, a várostól jő messzire lecso­rogtam a ladikomon. Volt ve­lem két üveg bor, jókat kor­tyoltam, végül elhatároztam, hogy a ladikban töltöm az éj­szakát. Szeretek ladikban aludni. Kievez az ember a fo­lyó közepére, ahol a szúnyo­gok nem zavarják, és beveri a szundit... Az igen... Szóval elaludtam, és arra ébredtem, hogy a nap már magasan jár, én meg a parti sás között va­gyok a ladikomban. A partról fűzfalombok hajoltak főlém, és a ladik úgy beékelődött két hínárba akadt rönkfa közé, hogy meg se billent, amikor íöltápászkodtam. Fölálltam, kinéztem a sás között a part­ra és elállt a lélegzetem. Egy meztelen lány mártogatta lá­bait a vízbe, es olyan, de olyan teste volt, hogy én még éle­temben olyan szépet nem lát­tam. Amíg fürdött, mozdulat­lanul figyeltem. Nyomban el­határoztam, hogy megismer­kedem vele, de addig nem mertem életjelt adni, amíg meztelen volt. Miután felöltözött, kiszaba­dítottam a ladikomat. A lány nagyot nézett. Illendően kö­szöntem és megkérdeztem tő­le, hol vagyok. Még jobban el­csodálkozott és megmondta a falu nevét. Elbeszélgettünk. Aztán bementem vele a falu­ba, egyenesen a kocsmába, ugyanis a kocsmáros lánya volt. »A legjobb helyre ho­zott«, dicsértem, mert a más­naposság pokoli szomjúsággal vert meg. Gyorsan megittam néhány fröccsöt, aztán sétálni hívtam a lányt. A falunak, egyetlen utcája* volt, és az is a folyó felé tar­tott. »Zsákutca ez a falu, egyetlen zsákutca« mondtam a lánynak a Rába-parton. »Innen már sehova nem ve­zet út.« »Ott a ladikja« vála­szolta a lány csípős hangon. (Folytatjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents