Somogyi Néplap, 1978. március (34. évfolyam, 51-76. szám)

1978-03-02 / 52. szám

* ‘öaziell Sza^ziztû-ilg, ! Vitásunkban dlszaporodták a gazdátlan kutyák, ami­re szeretném felhívni a figyelmet. Az ilyen kutyák veszé­lyesek az utcán gyanútlanul sétáló gyerekekre és felnőttek­re, amit az alábbiakban szeretnék alátámasztani: Feleségem a szolgáltatóházi orvosi rendelőből jött, amikor az OTP sarkán oly sebesen szaladt vele szemben egy kutya, hogy fellökte. Feleségem egy virágcövekre esett úgy, hogy a jobb karja eltörött, sőt, a könyökéből letörött egy szilánk. Azóta megoperálták, jelenleg is táppénzen van. Ki tudja,1 meddig? Az a legszomorúbb, hogy nem tudjuk, kinek a kutyája okozta a balesetet. Sajnos elég gyakran láthatunk egyedül kóborló kutyá­kat. Talán, ha a gyepmesterek gyakrabban járnák a várost és összefog do snák őket, nem fordulhatna elő hasonló saj­nálatos eset. Tisztelettel: yCamdtk £af«-i >400 Kaposvár, Szombathely u. 10. Tisztelt Szerkesztőségi A Somogyi Néplap február 24-í számában Pankovics Sándor iharosberényi mezőőr panaszkodik, hogy nem tud madáreleséget venni. Közölhetjük a panaszossal és mindazokkal, akiknek ha­sonló beszerzési gondjaik vannak, hogy a Zöldért Kaposvá­ron, a vásárcsarnokban üzemelő vetőmagboltjában madár- eléség (keverék), valamint külön napraforgómag korlátlan mennyiségben kapható. Tisztelettel: (Dáciátma. Tjltt&r a Somogy megyei Zöldség- Gyümölcs Kereskedelmi Szövetkezeti vállalat kereskedelmi Igazgatóhelyettese HÍRÜNK A VILÁGBAN A jó bornak nem kell cégér, föltéve, hogy a világpiacon nincs túl sok jó bor. A tokaji hírneve több száz év alatt sem homályosult el. Csakhogy a mai külkereskedőnek nemhogy száz évei, de évei sincsenek egy árucikk megismertetésére. Különösen igaz ez az állat­tenyésztés termékeire, ame­lyekből valamennyi ország kí­nál eladásra. A név jó csen­gésének megalapozásában itt különösen nagy szerepe van a minőségnek, a csomagolásnak, s nem utolsósorban a reklám­nak és a tájékoztatásnak is. Ez utóbbinak igen ízléses megnyilvánulása az a kiad­vány, mely az állattenyésztés hazai eredményeivel és a te­nyésztői munka legnevesebb színhelyeivel ismertet meg an­gol és magyar nyelven. Az In- terpress által gondozott és a közkedvelt magazin mintájára készült 380 oldalas kötet első pillantásra is jó követ, alkal­mas arra, hogy hírünket vigye a világba. »Az állattenyésztés és hús- feldolgozás fejlesztésének pénz- üf"ri lehetőségei«-« »Az állator­vosi ellenőrzés az állattenyész­tő gazdaságokban és az élel­miszer-termelésben« — ezek ai témák nagyon is érdekfeszítő- ek lehetnek egy — az üzleti kapcsolatok elmélyítését latol­gató — külföldi partner számá­ra. Ugyanígy hasznos azoknak a gazdaságoknak a megismeré­se, melyekben a külföldön piacra kerülő árut termelték. A somogyiak közül színes fel­vételekkel illusztrált ismerte­tés található a Balatoni Hal­gazdaságról, a balatonnagybe- reki, a dél-somogyi és a kutasi állami gazdaságról és termé­szetesen a Ka-Hyb-rói. Jól szolgálják a kétoldalú kereskedelmi kapcsolatokat a hazai és a külföldi vállalatokat és cégeket bemutató fejezetek. Angolul olvasható a Hunnia- hibrid társulásról, a Vadkeres­kedelmi Szövetkezeti Vállalat­ról vagy a Hungaronetktárról szóló tájékoztató, és magyarul az amerikai Holstein—Friesian Services INC-t, a svéd Alfa- Lavalt vagy a holland Coveco- céget bemutató írás. Talán, ha három vagy négy éve nyomdá­ba kerül az Állattenyésztés Magyarországon című kiad­vány, a mostanában megjele­nő újabb kiadás már a hasz­nos kooperációnak is több, a Tetráéhoz hasonló példáját so­rolhatná föl.... Zöldborsó 206 hektáron XXXIV. évfolyam, 52. szám. Csütörtök, 1978. március 2. A nyárra készülődnek Vendéglőben A vendéig rászól a pia­cérre: — Ml az, kérem, maga a zsebkendőjével törli a tányért? — Nem tesz semmit — feleli a pincér —, ez. a zsebkendő már úgyis pisz­kos. A Divatáru Nagykereske­delmi Vállalat árubemutatót tart a Killián György Ifjú­sági és Úttörő Művelődési Központban a kereskedelmi szakemberek részére. A bőr­árukon — utazó- és kézitás­kákon — kívül divatcikke­iket, strandcikkeket sorakoz­tattak föl. Különösen fehér­neműből és gyermekholmik­ból hoztak' változatos kollek­ciót, s az áruházak vezetői rendelhettek a változatos mintázatú és anyagú fürdőru­hákból is. Elmondták, hogy nagyon örülnek, mert a tet­tebb nők részére is sikerült kétrészes fürdőruhát választa­ni, ugyanakkor kevesellték a szintetikus anyagokat. Soóg György, a Divatáru ' Nagykereskedelmi Vállalat üzlektötője elmondta. hogy női és bakfisfürdőruhából száz fazont hoztak, de továb­biak rendelhetők a március 2I-én Budapesten megrende­zendő importáru-bemutatón. Most a gyermeknapozók, a kislányruhák voltak a leg­szebbel^ amelyek között lát­Tájékozallcm Kovácsék hangverseny­re készülnek. Öltözködés közben az asszony oda­szól a férjének: — Képzeld, a hegedű­művésznek, akit meghall­gatunk, Stradiváriusa van. Kovács ijedten mondja: — Remélem, nem sú­lyos? Érvelés ! I Az ökölvívó edző alapo­san elveri kisfiát. Utána rögtön ellágyul a szíve, és megkérdezi : — Tudod, fiam* hogy miért vertelek meg? — Hogyne — mondja —, mert te nehézsúlyú vagy, és pedig pehelysúlyú. Szerdán megkezdődött és március 15-ig tart a tanköte­les korba lépő gyermekek, az új elsősök beíratása. A be­iratkozások pontos idejét min­denütt a helyi tanácsok hatá­rozták meg, országosan mint­egy 150 eze/ gyermek lép tanköteles korba, néhány ezerrel több, mint az előző évben. Az 1978—79-es tanévre azo­kat a gyermekeket veszik fel az Iskolába, akik a 6. élet­évüket szeptember elsejéig betöltik. A rendtartás szerint az iskola igazgatója kivétele­sen azoknak a felvételét is engedélyezheti, akik a 6. élet­évüket szeptember 1. és 30. között töltik be, feltétel azon­ban, hogy testileg és szellemi­leg alkalmasak legyenek az iskolai tanulmányok megkez­désére, s az iskola is tudjon helyet biztosítani a számukra. Ilyen esetben a szülőknek vagy a gondviselőknek a ké­tunk hímzettet, és különféle anyagokból összekombinál­tat is. Sok nő örül majd a romantikus vonalvezetésű há­zikabátnak, köntösnek és pon­gyolának, amelyből több mu­relmét április 15-ig kell be­nyújtaniuk az igazgatóhoz. A kérelemhez csatolni kell a fej­lettséget igazoló hatósági or­vosi bizonyítványt, s ha óvo­dába járt a kisgyerek, a ve­zető óvónő véleményét is. Az október 1-e és 31-e között született gyerekek felvételét rendkívül indokolt esetben a megyei tanács művelődésügyi œztàlya engedélyezheti, A leendő elsősöket a laká­suk szerint körzetileg illeté­kes általános iskolába kell beíratni. A szülők, gondvise­lők feltétlenül vigyék maguk­kal személyi igazolványukat, illetve a gyermek születési anyakönyvi kivonatát A rendtartás intézkedik ar­ról is, hogy a beiratkozáskor tatós darab szerepelt a be­mutatón. Kevés összecsukható eser­nyőt láttunk, de ezeket ugyan­csak megrendelhetik a fővá­rosban az üzletek. a nemzetiségi szülők figyel­mét föl kell hívni arra: anya­nyelvét is tanulhatja a gyer­mek az iskolában. Ha a la­kóhelyen, illetve a körzetben levő iskolában nincs erre le­hetőség, a szülők kívánságára más, a nyelvet tanító iskolába is felvehető a tanuló. A szeptemberben első osz­tályba lépő tankötelesek kö­telező orvosi vizsgálaton vesz­nek részt a beiratást köve­tően. A vizsgálat helyéről és időpontjáról az iskola igazga­tója legkésőbb nyolc nappal korábban írásban értesíti a szülőt, gondviselőt. Az óvodá­ba járók orvosi vizsgálatát az óvodában bonyolítják le, sok helyütt ez már a befejezésé­hez közeledik. Élni kell... Az oroszlánszelídítőtői kérdi valaki: — Aztán nem történt soha semmi baja? — A, dehogynem.' A bestia egyszer majdnem leharapta az egyik keze­met Egy másik alkalom­mal úgy belém harapot, hogy három hétig nem tudtam ülni. De ez még mind .semmi. Nemrég úgy bekapott, hogy csak a lá­bamnál fogva tudtak ki­húzni a torkából. — Borzasztó. És miért nem hagyja abba? — Na hallja, kérem, va­lamiből csak kell élni. Kritika Egy drámaíróról van szó, akiről egy pályatár­sa megjegyzi: — Nagyon előkelő pub­likumnak ír. — Hogyan? — Csak dramaturgok olvassák a darabjait Megkezdődött az elsősök beíratása Lopás a terhesgondozóban Pénzt vett ef a kismamáktól Ha az idő engedi, a jövő héten megkezdik a tavaszi munkát a komiósdi termelő- szövetkezetben. A gazdaság 1970 óta termel nagy terüle­ten zöldborsót a Nagyatádi Konzervgyárral kötött szer­ződés szerint A jövedelme­ző növényt ez évben 206 hek­tárra vetik él, s úgy tervezik, hogy április 10-ig befejezik a munkát, majd a cukorrépa, végül a , kukorica vetése kö­vetkezik. A tervek szerint április második felére a több mint négyszáz hektár kuko­rica is a földbe kerül. A termelőszövetkezetben a zöldségtermelés főágazatnak számít Mivel kertészeti be­rendezéseik, fóliáik, üveghá­zaik nincsenek, úgy döntött a tagság, hogy konzervipari, szántóföldi zöldbabtermesz­téssel is próbálkoznak. Ugyancsak a konzerviparral kötöttek szerződést a termés értékesítésére. A zöldbab ve­tésére május elseje után ke­rül sor. A növénnyel már eddig is foglalkoztak, de nem túl nagy területen. Most 100 hektáron termelnék zöldba­bot A vetéshez, betakarítás­hoz beszerezték a gépeket Egy SPC ve tőgépet alakítot­tak át úgy, hogy a zöldbab ragjának vetéséhez megfele- 5 legyen — így sokkal egyen- : etesebb sorokat, azonos tő- távolságokat -kapnak, and a további munkában, főként a egyszerezésben nagyon fon­tos. Már megvan a magyar gyártmányú szedőgép is, mely egyszerűsíti majd a « növény betakarítását, À gazdaság bejelentette műtrágyaigényét az Agroker barcsi kirendeltségén. A mű­trágya a raktárból egyenesen a földekre kerül. Nincs kü­lönösebb gondjuk a gépekkel. A nagyjavításokkal elkészül­tek, a gépek »bevetésre ké­szen« várják a tavaszt A 34 éves kaposvári Sár­közi Gyuláné tavaly február­ban szabadult. Legutóbb rab­lásért ítélték el. Eddig össze­sen több mint 13 évet töltött börtönben. Tavalyi szabadulá­sa után azonban minden meg­változott körülötte. Rövidesen állást talált, sikerült beillesz­kednie a munkahelyi közös­ségbe. Júliusban férjhez ment, otthon is támaszra talált. Úgy látszott, sikerül elfelednie a múltját, szakítania mindennel, ami a régi időkre emlékeztet. Foton nevelkedő gyermekét is befogadta volna új család­ja, ő pedig újra gyermeket vár. Néhány nap múlva kell »érkeznie« az újszülöttnek. Az asszony rendszeresen járt az Ezredév utcai terhes­gondozóba. Hosszabb ideje táppénzen van, mivel veszé­lyeztetett terhes. December 15-én is vizsgálatra ment, és ekkor történt a baj. Az égjük kismama leejtette a pénztár­cáját, Sárköziné rálépett, majd amikor a kismama vizs­gálatra ment, a pénztárcából 220 forintot kivett, az üres erszényt pedig otthagyta. Egy másik: asszony aas öltözőben hagyta a ruháját, pénzét. Sár­köziné tőle 1020 forintot lo­pott el. Egyszerűen nem tu­dott ellenállni a kísértésnek. Hogy miért volt szükség a pénzre? A bíróság előtt azt mondta: »A gyermekemnek akartam ajándékot vásárolni.« A lopásra gyorsan fény de­rült, és a pénz egy részét még aznap lefoglalta a rend­őrség Sárközinénál. A két asszony kára megtérült. Sárközíné ügyében a Ka­posvári Járásbíróság dr. Ifko- vics István tanácsa hirdetett ítéletet. Az asszony egyrend- beli lopás vétsége, valamint egyrendbeli, többszörös visz- szaesőként elkövetett lopás bűntette miatt 2 évi és 6 hó­napi fegyházbüntetésre ítélte, 4 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától és elrendelte szigorított őrizetét. Ez utóbbi annyit jelent, hogy — ha az ítéletet a másodfokú bíróság helybenhagyja — a büntetés letöltése után Sárköziné még legkevesebb 2, de legföljebb 5 évig nem térhet vissza a szabad életbe. Az ítélet ellen a vádlott ás védője felleb­bezett. Büntetés A harmadik általános­ban, az utolsó padban. két gyerek beszélget óra alatt. Amikor a tanító észreve­szi, összeszidja őket, és megparancsolja, hogy bün­tetésképpen százszor írják le a nevüket. — Tanító úr, kérem, ez nem igazságos — mondja sírva az egyik gyéreik. — Miért? — Azért, mert őt Kis Pálnak hívják, engem meg Tótkomlósfalussy Ala­dárnak. Somaggi Répíap At MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő? JÁVORI BÉLA, FŐszerkesztő-ho : Paá! László Szerkesztőség: Kaposvár, Latiné# Sándor u. 2. Postacím: 7401, Telefon : 11-510, 11-511, 11-512, Kiadja a Somogy megyei Lapkiadó Vállalat«. Kaposvár, Latinca Sándor utca 2. Postacím : 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-516, Felelős kiadó: Dómján Sándor, Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem küldünk vissza £ Terjeszti a Magyar Posta, Előfizethető a helyi postahíva« tatoknál és postáskézbesítőknéh Előfizetési díj egy hónapra 20 Fő­index: 25 96Î- ISSN 0133—OfcÜS, Készült a Somogy megyei Nycrr^ daipari vállalat kaposvári -üzemé* bőn« Kaposvár, Május I» U. i&U Felelős vezető: ísrkas' Béla igazgat Téli túra a Meleg-vízen A Magyar Természetbarát Szövetség kisvízi túrabízottsá- ga kajak-kenu túrát tartott a Veszprém megyei Meleg-vízen. A kétnapos túrán hatvanöt hajóval csaknem százan eveztek végig a Nyirád és Sümeg közötti mintegy húsz kilométeres, festő! szépségű szakaszon. A képen; zuhogókkaí tarkított rész a Meto-gfr-astoádi szatosaág,

Next

/
Thumbnails
Contents