Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-09 / 34. szám

Bajnokság után — raft előtt Dobogóról dobogóra vágyik a Táncsics Immár hat éve annak, hogy a legjobbak között küzdhe- tett a Táncsics SE férfi kosár- labdacsapata. A kiesés okozta sokk szinte törvényszerűen gátat emelt a következő évek jó szereplése e&é. Lassan-lae- san aztán kezdett magára ta­lálni a gárda. A két egymást követő negyedik helyezés az Ulánpótlás-seregszemíe asztaliteniszben Christ újabb négy aranya ►Nagyüzem« a Berzsenyiben. Vasárnap rendezték meg a megyei újonc-, serdülő- és if­júsági asztalitenisz-bajnoksá­got A járási és városi verse­nyekhez hasonlóan itt is so­kan neveztek. A legtöbben — akár csak korábban — aiz if­júsági fiúk mezőnyében áll­tak asztalhoz. Meglepetés is volt; Szabados legyőzte Var­gát és Lomniczit. Feltűnő, hogy a 40 induló közül 34-en vidékről jöttek. A kéáő dél­utáni órákban mindössze hat vegyes páros versenyzett, mi­vel a vidékiek közül nagyon sok fiatalnak" el kellett utaz­nia. .'í ;V:-' A lányoknál *z ifjúsági pá­ros mérkőzé­sen a nemrég még Zamárdi 'színeit képvi­selő Főző test­györök), 3. Puska, Török CRák- si) és Szabados, Balázs (VBKM Vasas). Serdülő leány, egyéni (17 ind.) : 1. Auguszt (VBKM Va­sas), 2. Balogh (Nagybajom), 3. Rezi és Bibal (mindkettő Zamárdi). Serdülő leány, páros . (8 ind.): 1. Auguszt, Rezi (VBKM Vasas és Zamárdi), 2. BihaL, Herczeg (Zamárdi), 3. Balogh, Acs (Nagybajom), és Póth. Bárdos (VBKM Vasas). Ifjúsági fiú, egyéni (40 ind.) : 1. Christ (VBKM Vasas), 2. Szabados (VBKM Vasas), 3. vérek legyőz­ték jelenlegi klubtársukat, a VBKM Vasas Proszonyák, Borda párosát. A fiúknál Christ igazol­ta hírnevét, s — a városi bajnoksághoz hasonlóan — itt is négy arany- és egy ezüstérmet szerzett, ö bi­zonyult a legeredmé­nyesebb ver- christ Norbert volt a legeredményesebb, senyzőnek. ♦ örvendetes, hogy a kapos­vári versenyzők mellett jutott dobogós hely a Siófoki Spar­tacus, Szölősgyörök, Zamárdi, Nr vbajom, Rák&i és Vízvár asztaliteniszezőinek is. Eredmények: Üjone fiú egyéni (29 ind.) : 1. Szabados (VBKM Vasas), 2. Rendel (Vízvár), 3. Balázs és Végh (mindkettő VBKM Va­sas). Újonc leány, egyéni (15 ind.): 1. Rezi (Zamárdi), 2. Herczeg (Zamárdi), 3. Ács és Póth (Nagybajom, VBKM Va­sas). Serdülő fiú, egyéni (15 ind.) : 1. Christ (VBKM Vasas), 2. Varga (VBKM Vasas), 3. Sza­bados és Szabó (VBKM Va­sas, Szölősgyörök). Serdülő fiú. páros (20 ind.) : 1. Christ, Varga (VBKM Va­sas), X Szabó, Rigó (Szőlős­Horváth (Siófoki Spartacus) és Lomniczi (VBKM Vasas). Ifjúsági fiú, páros (19 ind.) : 1. Christ, Varga (VBKM Va­sas), 2. Lomniczi, Horváth (VBKM Vasas, Siófoki Spar­tacus), 3. Szabó, Rigó (Szőlős- györök) és Keczeli, Szabados (VBKM VasaS). Ifjúsági leány, egyéni (18 ind.): 1. Prœzonyàk, 2. Főző G., 3. Főző H. és Borda (mind­annyian VBKM Vasas). Ifjúsági leány, páros (8 ind.): 1. Főző G., Főző H. (VBKM Vasas), 2. Proszonyák, Borda (VBKM Vasas), 3. Pál- fi, Kiss M. (Siófoki Spartacus, Zamárdi) és Auguszt, Rezi (VBKM Vasas, Zamárdi). Ifjúsági vegyes páros (6 ind.): 1. Horváth J., Főző H. (Siófoki Spartacus, VBKM Vasas), 2. Christ, Főző G. (VBKM Vasas), 3. Varga, Pro­szonyák és Lomniczi, Borda (VBKM Vasas). NB II-ben legalábbis, ezt tük­rözte. Nem véletlen, hogy a múlt évre már komoly célt tűztek a játékosok elé: «■nyerjék meg a bajnokságot« — így hangzott a kivánalom. Gyürke István edző már ak­kor kétkedve csóválta a fejét, de nem tiltakozott, his»°n nartl olyan fából faragták, .hogy visszarettenjen a nehéz­ségektől. A Táncsics tehát «-kikiál­tott« bajnokesélyesként kezdte és folytatta a bajnoki évet. Két legnagyobb riválisa az Oroszlány és a Zalaegerszegi Építők volt. Előre tudni lehe­tett: hármójuk között az ha­tározza meg a sorrendet az élen, hogy egymás ellen mi­lyen eredményeket érnelc el. A tavaszi idényt a harmadik helyen zárta a Táncsics, mert e két ellenfelétől vereséget szenvedett. Hátránya akkor mindössze két pont volt. A jó! sikerült nyári felkészülés úiabb önbizalmat adott: úgy látszott, hogy a csapat nem mondott le a sokak által óhaj­tott elsőségről­Az őszi idény azután lehű- tötte á kedélyeket. A tavaszi kettőhöz újabb három vereség »csatlakozott«: ismét alulma­radtak korábbi legyőzőikkel szemben, s ráadásul Dombóvá­ron is vereséget szenvedtek. A harmadik helyet így is biz­tosan — négy pont előnnyel — sikerült megtartaniuk. Do­bogóra került a csapat — ha nem is a legfelső fokára. A Táncsics keretét olyan játékosok alkották, akik ha továbbra is együtt maradná­nak, az egyik legjobb magyar csapattá léphetnének élő. Még a tválogatók is fölfigyeltek szereplésükre. Nem véletlen, hogy négy kosarasukat hívták meg a legjobbak keretéhev Hofmannak, Kauzálnak, Né methnek és Tóthnak jutott ez a megtiszteltetés­Sajnos, az ősszel két pon'- erős játékostól meg kellett válniuk. A 348 pontot dobó Hoffmann és a 256 pontos Csepreghy távozott. Ezután kapott ki kétszer a piros-fe­hér együttes. Györke István, a kitűnő edző az Oroszlány elleni évzáró mérkőzést tartja az »év« találkozójának. A ké­sőbbi bajnok ellen különösen a második félidőben játszott nagyszerűen a Táncsics: 38 pontos hátrányt csökkentet? kilencre. A soproni győzelem­re is szívesen emlékezik visz- sza a szakvezető, aki vaskos, statisztikákkal telt naplót la­pozgatva elemezte a múlt évi szereplést. Hangsúlyozta: az előző év csaknem igazolta pt- Nem tartotta fiait elég érett­nek a bainokság megnyerésé­re, de azért az ezüstéremben bizakodott. Nos, mindössze egy ponton múlt, hogy nern érték el. Kauzál eredményességét em­lítette először: 25 mérkőzésen 468 pontot szerzett. Öt a 18- szór szóhoz jutó Hoffmann követi, s Németh került a har­madik helyre, 19 mérkőzésen dobott 332 pontjával. A táb­lázatból az is kitűnik, hogy a Táncsics volt a legveszélyeseb­ben támadó csapat az egész mezőnyben. A védekezésre vi­szont már kevesebb gondot fordított. A szakvezető szerint ebben kell elsősorban javul­niuk- Az ősszel már voltak biztató törekvések. Ha a vé- -dőmunka egyenértékű lesz a támadóval, akkor minden alap megvan ahhoz, hogy megcé­lozzák újra az NB I-et. Az idei célkitűzés viszont »óvatosabb« a múlt évinél. Szó sincs bajnokság nyerés­ről — így a sportköri vezetés nagy felelősséget vett le a já­tékosok válláról. Ennek elle­nére olyan felkészülést bizto­sítottak a csapatnak, hogy senkivel szemben ne kerülje­nek hátrányba. 34 edzés van jelenleg a gárda mögött. Két hetet Budapesten töltöttek, s kitűnő feltételek között ké­szültek, és olyan ellenfelek­nél mérhették le tudásukat, mint a házigazda Bp- Honvéd, a Ganz-MAVAG, a Csepel, a BSE és a-Csepel Autó. A já­tékoskeretben is van változás. Németh a ZTE-1.ez igazolt, ugyanakkor négy jól fölkészült kosarast kapott a csapat. Bé­res és Magyar Miskolcról, Fe­kete Csepelről, Hosszú pedig a PVSK-tól érkezett. A dobogós helyben most is bízik Györke István, de mint mondotta: az idén számolni kell a csapat újabb átszerve­zésével. A nyáron heten vál­nak meg a klubtól, és ki tud­ja, jönnek-e megfelelő helyet­tesek. A tavasz mindenesetre szépnek ígérkezik- Ezúttal is két nagy riválisa lesz a ka­posváriaknak: a ZTE és a Szé­kesfehérvári Építők. Hogy hármójuk párharca hogyan végződik, senki sem tudja megjósolni. Annyi bizonyos, hogy a Táncsics az idén is hírnevéhez méltóan óhajt sze­repelni. Ezért nem lehetetlen az sem, hogy ezúttal a bronz­érmet a táblázaton őket kö­vető csapat kapja majd. Jutasd Róbert A nyugati csoport végeredmé­nye: 1. Oroszl. B. 39 39 — 32 W-1729 60 2. Zalaeg. Ép. 30 26 4 3030-2107 99 3. Táncsics 30 25 5 3302-2360 55 4. Dombóvár* 30 22 8 2586-2351 51 5. Soproni T. 30 20 10 2824-2574 50 6. Ü. PEAC 30 20 10 2474-2284 50 7. Fűzfő 30 15 15 2225-2249 45 3. ZTE 30 13 17 2409-2571 43 9. B. Vegyész 30 12 18 2489-2711 42 10. Kaposv. Ê. 30 i 2 18 2519-2813 42 11. Pécsi Sí 30 10 20 2358-2701 40 12. Győr 30 9 21 2455-2754 39 13. Sz. sabaria 30 6 24 2172-2701 86 14. Keszthely* 30 7 23 2124-2698 36 15. Kaposv. G. 30 5 25 1998-2741 89 16. Pécsi P.*** 30 8 22 2230-1848 35 Rákóczi-mérkőzés Ma délután 14 órakor újabb előkészületi mérkőzést játszik a Rákóczi Labdarúgó-csapató. A Nagykanizsai MÁV TE vi­szonozza a keddi látogatást. Az NB III-as együttes bizony eléggé megszorította első osz­tályú ellenfelét és sikerült is győznie. Tehát a mai össze­csapás amolyan visszavágónak is számít. A Rákóczi keretében nincs változás; azok jutnak szóhoz, akik Nagykanizsán is játszottak. A mérkőzést az ed­zőpályán rendezik. A Spartacus második veresége A múlt heti sikertelen rajt utá.i újabb — váratlanul nagy — vereséget szenvedtek a K. Spartacus NB II-es tekézői. A gyengeségre jellemző, hogy hárman még 400 fát sem gu­rítottak, s összességében is csak 2359 fás csapateredményt értek el. Kisst az 50. gurítás utón Ládonyi A. váltotta föl. Az újonc Fehéren látszott a megilletődöttség, s az ő ered­ménye is elmarad a várttól. Érthetetlen Szemes 387 fás teljesítménye, hiszen ő egy héttel előbb Budapesten 449- re volt képes. Egyedül Lő- • ineznek sikerült legyőznie ellenfelét. Győri Richards—K. Spartacus (2651:2359) B >ros 479, Ládonyi Cs. 404 Boráros 480, Kiss (Ládonyi A.) 357 Na<™ 420, Végh 408 Anteiles 4-19, Szemes 387 Járeb 427, Fehér 377 Mráz 396, Lőczi 426 Erdészeti vagy mezőgazdasági technikumot végzett, vagy érettségizett férfi munkavállalót keres kaposvári vállalat. Ajánlatokat az eddigi működés megjelölésével, 190553 számra, a Magyar Hirdető Somogy megyei Központjába kérjük. (190553) február 9 CSÜTÖRTÖK Abigél A várható időjárás: Időnként kissé felszakadozó felhőzet — rövid Idő­szakra megszűnő havazással, többfelé hófúvással. AZ általában élénk, főként a Dunántúlon erős, időnként viharos északi szel kissé mérséklődik. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma, csütör­tökön mínusz 4 és plusz 1 fok között. — Lapunk előállítása so­rán a nyomdában keletkezett, műszaki hiba miatt tegnap nem jutott el a Somogyi Nép­lap a megye északi települé­seire. A sajnálatos eset miatt olvasóink szives elnézésé, kérjük. — Történeti múzeumot lé­tesítenek Pécseit, Ez a város helytörténeti és munkásmoz­galmi omlókéit mutatja be. 1Ü80. április 4-én, felszabadu­lásunk 35. évfordulóján nyit­ják meg. — Charlton Heston ameri­kai filmszínésznek ítélte oda az amerikai filmművészeti és filmtudományi akadémia az ez évi külön Oscar-díjat. Hes­ton Hollywoodban veszi át a magas kitüntetést. Walte? Mi- risclt, a »Van, aki forrón sze­reti«, a »West Side Story«, a »Hegedűs a háztetőn« című filmek gyártója szintén Os­car-díj at kapott. — Radioaktív izotópszállít­mányt loptak el — ismeret­len tettesek — egy teherautó­ról, amely Tokió belvárosá­ban parkolt. — Lezuhant Guijuelo spa­nyol város közelében egy ok­tatási célokra használt kis gyakorló repülőgép. Három- főnyi személyzete szörnyet­halt. Magyar siker Tokióban Kiemelkedő magyar sikerrel ért véget a tokioi balett világ- verseny. Egy heten át IS or­szág 78 férfi és női táncosa mutatta be tudását, s a 25 tagú zsűri — amelyben helyet fog­lalt Havas Ferenc balettmüvész )s — egyhangúlag Harangozó Gyulának ítélte oda a legiobb férfi táucosnak Járó fődijat. A legjobb balett-táncosnő diját a kubai Marta Carcla nyerte. A balettpárosok versenyében az el­ső helyre a szovjet Ludmilla Szmorgacsova—Szergej Lukin kettős került. A második helyet egy csehszlovák, a harmadikat pedig egy japán—szovjet páros érdemelte ki. — Űj kisbolygót fedeztek föl a krími asztrofizikai ob­szervatórium munkatársai. A Nap körül elliptikus pályán keringő kisbolygót a csillagá­szok a Szovjetunióban 1925- ben megnyitott első úttörőtá­boráról »Artyek«-nek nevez­ték eL — A jövő nyárra elkészül a több mint 2000 nézőt befo­gadó, teremsportok rendezé­sére alkalmas zalaegerszegi városi sportcsarnok. Most kezdték meg a szerkezeti ele­mek szerelését. — Segít a Mechanikai Mű­vek a marcali óvodák fenn­tartásában. E célra 300 ezer forintot, a sportkör támoga­tására pedig 40 ezret aján­lott föl. — 42 ezer pesót adtak a küszöbönálló XI. Világifjúsá­gi Találkozó alapjába a Ku­bában vendégszereplő kazah­sztáni cirkusz fiatal tagjai. A szovjet művészek az összeget hét föllépésük során gyűjtöt­ték. — Nem az útviszonyoknak megfelelő sebességgel veze­tő, c egy kölcsön kapott Ladát kedden este Kaposváron, p. Kossuth Lajos utcában a 21 éves Csima Sándor nevelő, az autó megcsúszott, és egy fá­nak ütközött. Csima köny- nyebben megsérült, az anyagi kár 20 ezer forint. Az autós ellen szabálysértési eljárás indult. A mai ügyeletes: Szalai László Telefon: 11-510, este 8-ig. 110 évvel ezelőtt, üüS. február 9-én alakult meg a magyarországi . munkásság eisö szocialista szervezete, az Általános Munkásegylet. Meg­alakulása tobbeK közt Hrabje János nevéhez fűződik. Az Al­talanos Munkásegylet kezdet­ben lassaiieanus jellegű, első­sorban a munkaviszonyok ja­vításához kapcsolódó, szakszer­vezeti céloKért küzdő szerve­zet volt. 18«U—71-ben a szerke­zetben — elsősorban az I. In- ternacionálé ösztönzésének oredményeképpen — felülkere­kedett az internacionalista irányzat, Farkas Károly, s né­hány társa bátor fellépésének eredményeként. A munkásegylet már meg­alakulásakor polgári szabad­ságjogokat (választójog, egye­sülési és gyülekezési szabad­ság stb.) követelt a munkás­ságnak, s 1870—7l-ben kifeje­zetten szocialista propagandát és agitációt folytatott. Így 1871 májusában és júniusában a Párizsi Kommün eszméi mel­lett tömegeket mozgató rokon- szén vtünteiéseket szervezett. Ezt követően az egyletet fel­oszlatták, vezetőit letartóztat­ták, majd bíróság elé állítot­ták. Az Általános Munkásegy­let befolyása mintegy tízezer munkásra terjedt ki; szerepe alapján joggal tekinthetjük a magyarországi szocialista mun­káspárt csirájának. — Az idei tél szokatlanul kemény Crna Gorában. A farkasok is gyakran megje­lennek a Titográd környéki falvakban, megtámadják a juhnyájakat, s szinte minden alkalommal szétmarcangol­nak néhány állatot. — Az Októberi Forradalom érdemrenddel tüntették ki Moszkvában Vjacseszlav Tyi- hanov világhírű szovjet film­színészt. — Növendékhangversenyt rendezett tegnap a siófoki ze­neiskola a Dél-balatoni Kul­turális Központban. Az elő­adást ma folytatják, össze­sen mintegy 160 tanuló ké­szült föl a bemutató koncert­re. — Terjed az influenza Ju­goszláviában is, de járvány még nincs. Belgrádban az utóbbi 3 nap során 2005 influenzás megbetegedést je­lentettek; ezeket az A—1 ví­rus okozta. — A sérültek száma több mint 50, s a rendőrség 27 sze­mélyt letartóztatott, amikor a Liverpool és az Arsenal keddi mérkőzésén — Liver­poolban — a két labdarúgó­csapat szurkolói összevere­kedtek. — Ittasan vezetett egy trak­tort. s az utána kapcsolt ki- viiágítatlan munkagéppel ha­lálra gázolt egy motorost Sió­jut mellett szeptember 26-án a 49 éves, enyingi Gál Balázs. A Kaposvári Megyei Bíróság fellebbezési tanácsa — hely­benhagyva a járásbíróság íté­letét — Gál Balázst 2 évi és 8 hónapi fogházbüntetésre ítélte, s 5 évre eltiltotta a jár­művezetéstől. — Vegyes méretű műszál ta­karók érkeztek 60—170 Ft-os ár­ban a kaposvári Noszlopy Gás­pár utcai »Olcsó Áruk« bolt­jába. (17168) — Értesítjük kedves vásár­lóinkat, hogy a Zselic Áruház­ba most érkeztek kvarcórák és adapteres zsebszámológépek. (17365) — Galambtenyésztők, figyelem! A Kaposvári Afész termény­boltjában (Kaposvár, Vörös Had­sereg útja 36.) galambtáp kap­ható 603 Ft/q, más tápféteségek- gel egyetemben. Aíész, Kaposvár. (17351) — A Kaposvári Afész szerel­vény szaküzletében, Budai Kapy Antal u. 9. sz„ most kaphatók központifűtési kazánok 22— 26 000 cal, valamint minden mé­retű Hajdúsági lapradiátorok, 120 literes villanybojlerek. Ke­resse fel modern, új szaküzle­tünket. Afész, Kaposvár. (17352)

Next

/
Thumbnails
Contents