Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-05 / 31. szám
Építő robot A japán HitaW-cég egy kísérleti gépet szerkesztett, amely egy számítógéprendszernek, két tévékamerának és egy manipulátor »kéz«-nek a kombinációjából áll. Amint az egyik kamera elótt megjelennek vaJamely több elemből álló — persze egyszerűbb — tárgy rajzai, a másik (kamera az odahelyezett, e tárgyakat felépítő részeket veszi szemügyre, majd »kéz«-zel ellátott egysége hozzákezd az alkatrészek összeállításához. A számítógép a megtekintett rajzokat elemzi, majd számba veszi az asztalon előtte fekvő alkatrészeket. Ezután dönt arról, hogy a tervek és az alkatrészek lehetővé leszik-e a feladat megvalósítását, s ha a válasz »igen«, akkor kiszámítja, hogy miként illessze sze a részekből a tárgyakat • s meghatározza a manipulá- or »kéz« leggazdaságosabb mozgását az asztalon fekvő különböző alkatrészek összé- : Vesztésében. Mindezek után jelt ad a manipulátor »kéz«- nek. Ez utóbbi különböző mozgásműveletekre képes, amelyekkel az emberi kéz legalapvetőbb mozdulatait utánozza. aóarnabi Szabadtéri kerámiák Nem mai találmány IH fi U 2 íik Sokszor röppennek föl a hírek múzeumi rablásokról. A világ minden képtárában, gyűjteményében a legújabb technikai vívmányokat használják föl a biztonsági berendezésekhez, mégis egyre sűrűbben írnak az újságok egy- egy világhírű kép, műtárgy eltűnéséről. De szomorúan értesülhettünk a Piéta »gyilkosáról« és hasonló rombolókról is. Aki azt mondja, hogy ez a XX. száminak köszönhető, az alaposan téved. Nemcsak napjainkban jövedelmező üzlet a műkincsrablás és a régebbi korokban is kellett hozzá tígyesség, szaktudás ... A legnagyobb méretű fosztogatás Egyiptomban folyt. Az istenként tisztelt fáraók kincsekkel telerakott sírjait — pedig a »biztonsági intézkedések« között szerepelt a híÚj ítifómü A világ összlakosságának ■számát véve alapul Ckb. 4 milliárd), világátlagban minden 28. lakosra jut egy személyautó. Ez az átlagérték azonban — országonként vizsgálva az autósűrűséget — rendkívül szélsőséges elosztást takar: a motorizációban élen járó országokban 3—6 személyre jut egy autó, az elmaradt országokban ez a mérőszám 300—500 között mozog, sőt 1500 fölötti érték is előfordul. A világ jelenlegi személyautó-termelése kb. évi 10 millió, az egész személygépkocsi- állomány pedig kb. 115 millióra tehető. Ebhez hozzászámítja az autóbuszokat, tehergép- 1 árműveket és motorkerékpárokat, a motoros járművek teljes darabszámát 170 millióra becsülik. Az utóbbi negyedszázad intenzív kísérleti munkája a dugattyús motorok egyik komoly esélyű versenytársává fejlesztette ki a gázturbinát, miután az mint stabil hőerőgép, elsősorban nagy teljesítményű erőműegységek formájában már bevált. Autók hajtására nyitott körfolyamatú gázturbinarendszer használatos. A gyárak ma nagy tömegben a hagyományos szerkezetű kis kocsikat gyártják, de a legtöbb gyárban keresik a jövő autóját. Képünkön: hatkerekes, új futóművű, gázturbinás típus egy kiállításon. Tű a fülcimpában Nem valami kellemes dolog ’■ágondolni, hogy valakinek a ülcimpáját egy ezüst tűvel átszúrják és azt időnként még meg is forgatják. Mégis sokan alávetik ' magukat ilyen kezelésnek a kanadai Vancouver egyik klinikáján, abban reménykedve, hogy leszokhatnak a dohányzásról. Egy ott dolgozó japán orvos ugyanis már hosszabb ideje meglepően jó eredménnyel alkalmazta a tűszúrásos kezelést — az akupunktúrát — a nikotin élvezete ellen. A hozzá forduló dohányosok 70 százalékát ' sikerült megszabadítania egészségtelen szenvedélyétől, így ez a módszer minden eddig ismert leszoktató kúránál hatásosabbnak látszik. Az akupunktúrás kezelés leszoktató hatását azzal magyarázzák, hogy a test helyesen kiválasztott pontjainak ( idegtörzseinek) ingerlése megszünteti — vagy legalábbis mérsékeli — a kialakult szokástünetek jelentőségét, márpedig éppen ezeknek az erőssége játsziky szerepet a leszoktató kúra, első heteiben. Ezen az alapon alkoholistákat, kábítószerek rabjait, falánkságtól elhízott embereket is sikerült jó eredménnyel kezelnie a japán orvosnak. Érdeklődésre tarthat számot az a hír is, hogy egy taskenti kutató olyan anyagot fedezett föl, amely segít azokon, akik szabadulni szeretnének káros szenvedélyüktől, a dohányzástól. A szerves anyag — a neve anabazin — a szamárkenyér nevű közép-ázsiai gyomnövényből vonható ki. Egyébként nem ismeretlen ez az anyag a tudósok előtt, már régóta tudják róla, hogy serkenti a légzést és gyorsítja a gyapot növekedését. Az azonban csak most derült ki, hogy azok a krónikus dohányosok, akik alávetik magúkat a néhány napos anabazin-kúrának többségükben lemondanak a további dohányzásról. Az anabazin pontosan olyan érzést vált ki a szájüregben, amilyent a dohányzás közben érzünk, s azt a benyomást kelti, hogy s szervezet telítve van nikotinnal. resztelés: meghal, aki a közelükbe megy, az istenek megbosszulják sokszor a »temetés« után egy-két nappal feldúlták. A tolvajoknak az arany és a drágakövek kellettek, a többi dolog nem érdekelte őket, törtek-zúztak. Az ókori sírrablók többféle rétegből kerültek ki. Voliak fosztogatásból élő »törzsek«, »céhek«, apáról fiúra szállt a mesterség. Egyiptom hanyatló korszakaiban példátlan méreteket öltött ez az »ipar« és a korrupt hivatalnokok, főemberek sem maradtak ki a sorból. A fáraók tartottak a sírrablásoktól. Ezért nagy óvintézkedésekkel temetkeztek. A piramisokban, szikláha épített sírokban útvesztőkkel, csapdákkal próbálták megállítani az illetéktelen behatolót Ä1- sírokat építettek és a valódit »eldugták« valahol. Az építőket a sír befejezése után megölték, hogy ne vihessenek hírt a rablóknak. Az újbirodalom fáraóinak — szakítva a hagyományokkal — egy rejtett völgyben új temetkezési helyet kerestek. Nem építettek hatalmas, messze ellátszó emlékműveket, a föld alá rejtették ,a múmiákat, gyönyörű, gazdag »pincékbe«. Ez a völgy viseli ma a Királyok-völgye nevet. A nagy létszámú őrség, az állandó felügyelet sem óvta meg a sírokat a rablóktól. Az újbirodalom nem tudott gátat vetni a korrupciónak, IX. Ramszesz ideiében — aki csak nevével emlékeztet az Egyiptom talán legfénvesebb korszakát megteremtő II. (Nagy) Ramszeszre — nyomoztak a sírrablók után és kiderítették, hogy Amos templomának hivatalnokai, papjai, alkalmazottai voltak a tettesek. A fáraókhoz hű papok, hivatalnokok, rendőrök, hogy legalább a múmiákat, az istenkirályok földi maradványait megmentsék a meggya- 1 ázástól, nagy őrizet mellett egyik sírból a másikba hurcolták a szarkofágokat. Volt olyan fáraó, akit négyszer-ötször is eltemettek ilyen módon. A régészek, akik feltárták íz ókori Egyiptom emlékeit, sokszor bosszankodtak és ször- nyűlködtek az ókori rablók pusztítása miatt. De az 1900- as években is működtek nagy létszámú bandák, melyek a néhány ezer évvel régebbi kollégáik által meghagyott morzsákat keresték. Ilyen előzmények után találtak rá egy teljesen érintetlen királysírra, amely azóta világhírű lett. Howard Carter 1922-ben megtalálta Tutanhamont — vagy ahogy a köztudatban él. Tutenkáment. Ebben a sírban sohasem jártak rablók és rengeteg, páratlan értékű kincs került elő. Vajon miként maradt érintetlen Tutanhamon sírja? Két okot érdemes elmondani. Any- nyira jelentéktelen fáraó volt, hogy senki sem kereste A másik: a sír egy másik alatt volt és még a rablóknak sem jutott eszükbe, hogy ott lehet valami. Ha arra gondolunk, hogy egy ilyen »aprócska« fáraónak ilyen pompa járt, szo- morkodhatunk. Mi lehetett Egyiptom nagy uralkodóinak többször is kirabolt teme'kezesi helyein? L. P. Az éhség és a kövérek A New York-i St. Luke kórházban kövér és normál súlyú kísérleti személyeken végeztek megfigyeléseket. A kísérlet folyamán hosszabb időn keresztül csak kásával táplálkoztak Mindenki annyit ehetett, amennyi jólesett. Maga az étel és a külső körülmények egyáltalán nem voltak vonzóak. A kísérlet kezdetekor a testesek többet ettek, mint a normál súlyúak, de átlagfogyasztásuk már néhány nap múlva messze elmaradt a kontroli-személyeké mögött. TovcjJjbi kísérletek egész sora feltűnő módon bizonyította, hogy a kövéreket nagymértékben befolyásolják a táplálékfelvétel körülményei. Ha az étel nincs vonzóan tálalva és a kísérő körülmények nem csábítók, akkor a kövérek elvesztik étvágyukat. A normál súlyúak ezzel szemben éhségüket — úgy látszik — a külső körülményektől viszonylag függetlenül csillapítják, tápálkozásukat belső tényezők szabályozzák. Nemcsak az étel külseje és íze befolyásolia az étvágyukat. A kövérek, ügy látszik, a normál súlyúakkal ellentétben nagyobb mértékben igazodna » a napszakokhoz is. A normál súlyú akkor eszik, ha éhes, a kövér akkor, ha eljött az étkezés ideje. E feltevést érdekes kísérlettel bizonyították be. Két faliórát különbözőképpen állítottak be. A két óra közül valamelyik a kísérlet alatt a laboratórium falán lógott. A laboratóriumba egyenként hívták be a kísérleti személyeket, és különböző módokon foglalkoztatták őket, például kérdőívek kitöltésével. A kísérlet vezetője kekszet rágcsált, és megkínálta vele a kísérleti személyeket is, akik tetszés szerinti meny- nyiségben fogyaszthattak belőle. A feltevés helyesnek bizonyult: ha valamelyik kövér kíséreli személynek az volt a benyomása, hogy már 5 perccel múlt 6 óra, akkor majdnem kétszer annyit evett, mintha a beállított óra alapján azt hitte, hogy még csak 20 perccel múlt 5 óra. A normál súlyú kísérleti személyeknél ez nem fordult elő. A városok tele vannak rossz formájú, műkő virágtartókkal ; a szökőkutak, rsobogók a kerámiánál nehézkesebb és drágább anya- gokDól készülnek. A kert- j tervezők már régóta keresik a kertbe illő kerámiaplasztikákat, de azok hiánycikknek számítanak. A kerámiával kapcsolatban mindenekelőtt arra kel- lene felhívni a figyelmet, Z 4r; hcsrv hány faj- ta felhasználási . * területe van a mostaniakon kívül ennek az érdekes anyagnak. Ez igényt ébresztene a kerttervezőiíben, a városrendezőkben. El kellene érni, hogy a kerámiáknak ne utólag keressék meg a helyét az épületeken, a váró» sokban, és ne találomra állítsák fel valamelyik zugában a parkban, a kertnek. Ügy alakítsák ki a környezetet és úgy születnének meg a kerámiák, egymást föltételezve, hogy együtt teljesedjék ki mindkettő szépsége. A giccstől azonban itt is sokszor csak egy lépés választja el az embert. A giccstői, amely nincs kihalóban, sőt új meg új formában kerül elénk. De talán mégsem alaptalan az a remény, hogy föl- vehetjük ellene a harcot, például a művészi igényű szabadtéri kerárrlákkal. Ügy látszik, hogy mindez nemcsak hazánkban gond, hanem más országokban is, például Finnországban, ahol egy, magában szobrászkodási kedvet érző ember a képen látható »műalkotással« díszítette a kertjét (a cementből és műanyagból készült »szobor« egyébként egy pihenő postást ábrázol). A sárgarépából megárt a sok is A képen látható holland gazdálkodó ugyancsak meglepődhetett, amikor a zöldségtermés betakarításakor e kéz Eprmájú sárgarépát fölfedezte. Bizonyára csodájára jártak e különleges répapéldánynak. Ámde a sárgarépának nemcsak ez a furcsa alakú egye- de érdemel figyelmet, hanem maga az egész növény. A zöldségfélék közül ugyanis ez a leggazdagabb karotinforrá- sunk, a karotin pedig az A- vitamin »elővitaminja«, amelyből az emberi és az állati szervezet a fontos vitamint saját részére előállítja, átalakítja. Az A-vitamin tulajdonképpen a szervezet nyálkahártyáinak az őre. Ha a szervezet nem kap belőle eleget, a nyálkahártya megrepedezik, a bőr kiszárad, az ellenállóképessége csökken a baktériumok okozta különböző gyulladásos és hurutos megbetegedésekkel szemben. De szükség van az A-vitaminra a többi között a szem és az idegrendszer egészséges működéséhez, a csontrendszer fejlődéséhez is. Az A-vitamin hiánya tehát káros a szervezetre. A kutatók azonban nemrég fölfedezték, hogy a vitamin fölöslege éppen olyan káros lehet, mint hiánya. Erre akkor jöttek rá. amikor Angliában krónikus A-vitamin mérgezésben meghalt egy férfi, aki naponta négyliternyi répalevet ivott egészségének megőrzése érdekében. Halálának időpontjában egész teste élénk narancsvörös volt és a boncolás egyértelműen megállapította a halál okát: A-vitamin mérgezés. Az igazsághoz tartozik, hogy az elhunyt férfi nemcsak nagy mennyiségű répalevet ivott naponta, hanem tabletta formájában is szedte az A-vitamint, méghozzá tíz nap alatt 70 millió egységnyit, ami 14 ezerszer több az ajánlott mennyiségnél. Ez figyelmeztető azoknak a nőknek, akik bőrük frissességének megőrzése érdekében sok A-vitamin tablettát szednek. Érdemes megemlíteni, hogy a C-vitaminnal ugyanez az esel nem történhetett volna meg. annak fölöslegét ugyanis nyomban kiüríti a szervezet Éjszaka volt. A sűrű erdőn keresztül vezető, keskeny úton lassan haladt egy magányos lövess. Már sok mérföldet hagyott maga mögött, elfáradt és feje minduntalan a mellére hanyatlott. Lova hirtelen megriadt és megállt, mintha földbe gyökerezett volna a lába. — Állj! Kezeket fel! Az erdőből magas, bajuszos férfi lépett ki, mindkét kezében col tot tartott. Menekülni céltalan lett volna. Az utasnak csak egy választása lehetett: megadja magát a rabló kénye-kedvére. A rabló nagylelkűnek bizonyult: elvette az utas lovát, pénzét, fegyverét és minden más tárgyát, de meghagyta a csizmáját meg egy szivart. A kifosztott ember, mint Gyen esetben lenni szokott, e sors forgandóságáról tűThomas Walkins Vadnyugat nődött, miközben nagy ügy- gyel-bajjal elvergődött a következő faluig. — Hol a bíró? — kérdezte a legelső lakostól, aki a szeme elé került. — Abban a házban — a járókelő az egyik házra mutatott —, de aligha beszélhet vele. — Ugyan miért nem? — Hát, mert tegnap este holtan találták. — Akkor kísérjen el, kérem, az elöljáróhoz. — Sajnos, ez is lehetetlen. ■— Lehetetlen? — Igen. Az elöljárót ma reggel letartóztatták— Letartóztatták? De miért? — Kiderült, hogy ő ölte meg a bírót. ■— Istenem! Akkor irányítson a seriffhez. — Sajnos, ez is lehetetlen. — Miért, öt is megölték? — Ügyöm, dehogy! Éppen fordítva: kitűnő egészségnek örvend. De nincs a városban, megszökött, s nem tudni, hol van. — Megszökött?! — Igen, a rendőr feleségével és megtakarított pénzével, amelyet az sok, éves kifogástalan szolgálata alatt gyűjtött, — 'Akkor mondja meg, kérem, hol találhatom a rendőrüket. Remélem, legalább ő a helyén van ... — Igen, ö most bizonyára otthon van. Azonnal odakísérem. Amikor a rendőr házához értek, ő valóban otthon volt. pontosabban a fészerben. Az utas benézett, majd vadul felkiáltott, kirohant és mintha puskából lőtték volna ki. úgy repült végig a helység főutcáján: megrémített a járókelőket, a kutyákat és a lovakat. Minden oka megvolt a sietségre, mert az a rendőr — magas, bajuszos férfi — ebben a pillanatban éppen az ö lovát csutakolta ...