Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-28 / 50. szám
A vendég rendező Karéneklés - közös öröm r£ KOTÄ — a Kórusok Országos Tanácsa mely a Művelődésügyi Minisztérium tanácsadó testületéként működik 1969 óta — közgyűlésén értékelte kórusmozgalmunk helyzetét, fejlődését. Az értékelés alapján állítottuk össze írásunkat A karéneklés jelenleg mind szükebb, mind tágabb értelmezésben a legnépesebb amatőr művészeti ág, mely az általános iskolás gyerekektől a nyugdíjas korú felnőttekig minden korosztályra kiterjed. Szűkebb értelemben másfél ezer gyermek- és ifjúsági kórust, és ugyanannyi felnőtt énekkart — illetőleg énekes csoportot —. tartunk nyilván (megközelítőleg 130 ezer részvevővel), amely már eljutott a művészi fejlődésnek olyan fokára, hogy közművelődési szempontból számolni kell vele. A karéneid és tágabb értelmezésében viszont benne foglaltatnak azok az együttesek és csoportok is (számuk ■mintegy kétezer iskolai, néhány száz felnőtt kórus és vegyes összetételű falusi énekes csoportra tehető), amelyek egyelőre csak kampányszerűen működnek, és alkalmi teljesítményük és működésük művészi mércével még alig értékelhető, de pedagógiai jelentőségük már most is számottevő. Kórusok a művészetre nevelésben A jól képzett és hivatása magaslatán álló szakvezető irányításával működő együttesek a művészetre nevelés hatásos eszközei. Bázisai a művészetekben nagyobb jártasságra és ismeretekre vágyó tágság művelődésének; a művészi igényesség és az átlagosnál nagyobb mérvű elmélyülés megvalósításának; a szocialista hazafiságra nevelésnek; a fiatalok és felnőttek önművelésének és közösségi emberré formálásának; a szocialista életmóddal és magatartással való érzelmi azonosulás fejlesztésének. A nevelési-művelési célok megvalósításának íő színtere Nem zsákutca Korengedéllyel a matekverseny Borongics Tibor, a nagyatádi 524-es szakmunkásképző intézet tanulója tavaly korengedéllyel indult a megyei matematikaversenyen, és megnyertem Az idén már »legálisan'« vett részt a somogyi vetélkedőn, és ismét első lett, most már az országos versenyen is indulhat. — Nem tudom, mikor szerettem meg a matematikát. Általános iskolában inkább fi- Xjvából voltam jó, igaz a számtant nemigen szerettették meg velem. Most már megszokásból is foglalkozom a számolással. Délutánonként, esténként feladatokat oldok meg, többször végigrágok néhány hasonló gondolatmenet üt, és a végén már magától megy. — Mas vesszőparipája nincs? — Hét végén moziba járok, oivasök, átlapozom a folyóiratokat, főleg az Autó-Motort, mert autószerelő leszek. Es megfejtek minden kezembe kerülő keresztrejtvényt. Két matematika példa között jó iogokai gyakorlatnak. —■ Számokkal versenyzőnk, a nevünk csak az értékelés után derül ki. A legutóbb hét feladatot kaptunk. Egy kicsit másfélék, mint mondjuk egy gimnáziumban, mert a szakmához is kapcsolódnak. A legérdekesebb a logikai »játék«, ezt bem lehet előre begyakorolni, nincs rá séma. — Nem bánta meg, hogy ilyen tehetséggel nem az »egyenes utat« választotta a technikusi minősítésig? — Nem. És nem Is tudtam, hogy tehetséges vagyok. Bevallom, van néhány tantárgy, amelyet nem szeretek, gyengén is állok belőlük, és nélkülük másutt... A szakmukásképző matematika-szakkörébe egyrg többen járnak. A fiatal tanár és a diákok jól megértik egymást Senki sem kötelezte őket a délutáni munkára, mégis érdemesnek tartják. Bizonyítani akarnak: senki sem jut »zsákutcába«. L. P, a* együttesek belső élete, amely szervezettségével válik hatásossá. Alkalom azonban évről évre több kínálkozik, főleg a szervezett kórusrendezvényeken. A fővárosban három, szerte az- országban pedig egyre több múzeumban vasárnaponként nyílik lehetőség a jó képességű énekkaroknak a reprezentatív fellépésre. örvendetes, hogy évről évre gyarapszik a kor zenéje iránt is érzékeny élvonalbeli kórusok száma, amely közül jelenleg évente átlag 40 együttes jut közreműködő szerephez az Országos Filharmónia bérleti hangversenyein, a Magyar Rádió és Televízió önálló adásain, vagy a meghívásnak eleget téve nemzetközi fórumokon (versenyeken, fesztiválokon) öregbítik hazánk, szocialista rendszerünk énekkari kultúrájának jó hírnevét. Versenyek — vidéken Az európai hírű debreceni Bartók Béla nemzetközi kórusversenyek és fesztiválok hazai földön adnak időközönként lehetőséget a legjobb magyar kórusoknak külföldi partnereikkel való találkozásra és a kortársi zenében való elmélyülésre. Pécsen és Sopronban kétévenként a kamarakórusok versenyeznek. E kiemelkedő jelentőségű rendezvények mellett évente számos más találkozó, fesztivál és szemle is alkalmat ad az azonos területen működő együtteseknek képességeik egybevetésére: a néphadsereg alakulataiban, az úttörők és a KISZ rendezésében, az egyes szakszervezetek, szövetkezetek, vagy a nemzetiségi szövetségek kezdeményezésével. A kórusmozgalom éppen a zenei nevelés szempontjából elmaradt területeken (szakmunkástanulók, falusi dolgozók körében) ért el sikereket S az is eredmény, hogy az együttesek műsorán a hagyományápolás és a korszerűség összhangba került Sok helyütt gyűjtik a kórusok területük, munkahelyük, szakmájuk dalait s szívesen énekelik mai szerzők műveit is. — Tudnak a társai a szenvedélyéről ? — Nemigen érdekelte őket. A megyei verseny után azon ban többen gratuláltak., Azt tudják, hogy jó matekoá vagyok, órán kérik is, hogy segítsek. De a házi feladatot nem az enyémről másolják, mert én külön példákat kapok otthonra a tanár úrtőt bacsó János matematikatanár ; — örülünk, ha a szakmunkásképzőbe érkezik egy-egy jó képességű diák. A többség eléggé gyenge alapokat hoz számtanból, ezt a tanterv is figyelembe veszi, lehetőség van. az eddig meg nem tanultak pótlására. Így egy-egy árát széthúzunk, a jobbak mással foglalkoznak. Már van néhány elsős, másodikos gyerek, akit tanulmányi versenyekre készítünk föl. Űk — Tibor is —♦ ugyanilyen szorgalommal egy gimnáziumban iá elérnék az ötös szintet. Tibor a szorgalomról: —- Tele írtam már két spirálfüzetet. Mindig megkapom a napi harmincas-negyvenes adagot, és délután is bejárok, megbeszéljük azokat a példá^ kát, amelyekre nem jöttem ra otthon. Érdemes erre időt fordítani. Könnyebb lesz a szakmunkásvizsga után nekirugaszkodni, hogy technikus lehessek. Nagyobb terveim nincsenek, mert szeretem a szakmámat, nem lehet mindenki diplomás, — Miként zajlik le egy ver-| senti - _ Szapudi András A BESENYŐ — Hát akkor beszélj! — mondta Törő, és nézte az aszszonyt. — Tudod, hogy négy éve halt meg az anyám, és rá két esztendőre a nővérem, rákban. Törő bólintott. — A nővérem kislánya nk- kor tizenegy éves volt, és éh magamhoz vettem. Nekem is jó volt, mert nincs gyerekem, neki is, mert az apja nemigen törődött volna vele. Amilyen ember az is,.., Hát ide vettem, és olyan ő nekem, mintha én szültem volna. Most kezdte el a nyolcadikat. Már nagylány. Szép, melles ... Fölállt, fényképek után kutatott az asztalfiókban. — Ilyen — mutatott egy képet. Törő a tenyerébe vette. — Mint te vbltál tíz évvel ezelőtt — szólt egy kis mégha tódottsággak Zsuzsi szeme megpárásodott. — Jókedvű, szeretetre méltó gyerek volt mindig — mondta. — Szófogadó, kedveskedő. Aztán egyszer csak megváltozott, ügy a nyár közepe táján tűnt föl nekem, hogy folyton ideges, ingerült, nem törődik a holmijával, csapkod, felesel. »Mi történt véled? faggattam. Valami bajod van? Bántott valaki?« Ha így kérdezgettem, összeszedte magát és nevetve bizonygatta, hogy ő ugyan semmit sem változott, és kutyabaja. De nem bírta sokáig a színlelést. Egy este megint furcsán viselkedett, minduntalan könnyekre fakadt és arra kért, ne menjek másnap dolgozni. Mert én az állami gazdaság kertészetébe járok, a férjem, a Feri pedig az erdészethez. Elképedtem. »Micsoda beszéd ez, te lány!? Miért ne menjek dolgozni, mi?!« Giziké hallgatott. »Legalább megmagyaráznád ezt a zavaros beszédet!« kiáltottam rá mérgesen. Erre ő leborult az ágyra, és zokogott. Gondolhatod, mennyire megijedtem. Csitítgattam, simogattam, vizet itattam vele. Amikor aztán megcsendesedet, leültem melléje az ágyra. »Innen addig nem mozdulunk, amíg el nem mondod, mi bánt.« Megrázta a fejét. »Inkább elemésztem magam!« Akkor már sejtettem, hogy nagy baj van. Elgyengültem a félelemtől, de erőt vettem magamon. így Pénteken: Liliomfi Horváth Jenő rendez. Szigligeti Ede (1814—1878) Liliomfija a leggyakrabban játszott magyar vígjáték. Az író, önéletrajzában Így ír: »Mi előítélettel voltunk, kedves hazámfiai, a. színészet iránt, elég legyen említenem, hogy apám ügyvéd, midőn hallá, hogy komédiás lettem, azt-írá, hogy feljő Pestre és főbe ló ...« E színpadi játékának főhőse, Liliomfi mintha maga Szigligeti lenne. Színésznek szökik, emiatt kitagadással fenyegeti nagybátyja. A romantikus író népszerű darabjából negyedszázada Makk Károly filmet rendezett. Humoros, ma is »lábon álló« alkotást; szeretetbő, gu- nyoros hitvallást a komédiás- sors mellett. Horváth Jenő rendez. Rendhagyó mozzanata volt mün- kánjának, amikor a Szabad Ifjúság filmszínházban levetítette a társulatnak Makk Károly filmjét. — Miért nézték meg? Hogy elkerüljék annak egy-egy megoldását? Vagy a film paródiája készül a Csiky Gergely Színházban? — Egyszerű a magyarázat; a színészek szerették volna látni a filmet. Bizonyíthatom: jó közönsége voltak Darvas Ivánnak, Pécsi Sándornak, Ruttkay Évának, Soós Imrének, Balázs Samunak, Dayka Margitnak. Horváth Jenő, aki. olyan hatvanas évek eleji produkciók rendezője volt Kaposváron, mint a Szent Johanna, a Bánk bán. Az ember traHorváth Jenő rendez, gédiája, a Stuart Mária, most vendég rendezőként állítja színre Szigligeti játékát. Vallomásából idézünk: »Ingyen sohase lehet kapni semmit. Se szerelmet, se pénzt, se jobb sorsot Meg kell küzdenünk érte — drámai keménységgel, még a vígjátékban is. Ott állnak ők, az örök konzervatívok ősrégi fegyvereikkel, ki- éi'demesült ideológiájukkal, mint az erkölcs cei'berusai, a falánk fiatalság előtt, kiűzetvén az istenteleneket a csepű- rágókat a paradicsomból. Talán bele is rokkannának szegényeik, ha oly csapnivalóan kényelmesek volnának, mint mi vagyunk.« Ügy tetszik, Horváth Jenő valami olyat olvasott ki Szigligeti művéből. melyet végiggondolni eddig restek voltunk. Fent a színpadon Helye-y László (Liliomfi), Kiss István (Szilvái Tódor), Réti Erika (Mariska) próbál. Fontos szerepet játszik rajtuk kívül a darabban Csákányi Eszter Is, aki Kamillát formálja meg. Szelleműt mintha Koltaí Róbert re írta volna a szerző. Most éppen Helyey László és Flórián Antal érkezik szaladva, s ezt énekli: »Eddig is már jól kevertük magunk körül a vizet.« Zongorán AU dobolyi Nagy György, a zeneszerző kísér. Reméljük, valóban »jól keverik« maguk körül az állóvizet A pénteki bemutatón kiderül. L. I» „Buzgó hálával, hű lelkesedéssel” Lackó Mihály: Széchenyi és Kossuth vitája ».. : egy négy és fontos téren a sötétséget utálni már megtanultuk volt fényvillogással ama férfiúnál, kinél századokon haitó eredményekben sem nem többet a nemzet új- jonszületésén sikeresben munkást egyszóval kinél nagyobb magyart nemzetem évkönyveiben nem ismerek, s kinek nevét a Széchenyi István nevet csak buzgó hálával és hű lelkesedéssel emlegetendi minden magyar, amíg lesz magyar.« Alig hihető, hogy az azóta sokszor idézett szavakat csupán a börtönből való szabadulás öröme, s a »nemes gróf« íratni háia mondatta Kossuth szóltam: »Gizílce, én az anyád vagyok. Szegény nővérem az égben most azért imádkozik, hogy jöjjön meg az eszed, és mondj el szépen mindent. Mert segíteni csak akkor tudok.« A húgom ezután megvallotta, hogy nincs nyugta a férjemtől. Mihelyt kiteszem a lábam itthonról, menten rátámad. Levetkőzteti, fogdossa, és arra kényszeríti, hogy ő is simogassa. Nyáron rendszerint korábban megyek el, mint Feri. Ha Giziké olyankor még ágyban volt, a férjem odafeküdt melléje meztelenül. És minden alkalommal megfenyegette, hogy megöli, ha nekem elárulja. »Azt még néni csinálta vele, de éppen elég undokságot Gondold el. Mintha villám vágott volna fejbe. Azt hiszem, egy ideig nem is voltam magamnáL Aztán föl- tápászkodtam és azt mondtam Gizikének, készüljön, mert a reggeli busszal bemegyünk a városba. Ott aztán megkerestem az unokafivéremet, aki rendőrtiszt, és kértem, hogy* tartóztassa le az uramat. »Most mutasd meg, hogy az unokatestvérem vagy« mondtam neki. ö erre azt válaszolta, hogy aznap már nem tud intézkedni, mert szombat van. De megígérte, hogy hétfőn eljönnek Feriért. Hogy milyen hosszú volt az a vasárnap, azt csak én tudom, meg az a szegény kislány ... (Folytatjuk) { Lajossal 1340 nyarán: későbbi vallomásai is bizonyítják, hogy élete. végéig mérhetetlenül tisztelte Széchenyi emlékét. Ahogyan egy nagy szellem, egy zseniális tanítvány tiszteli az elvbarátból ellenféllé vált mestert. A korosodó mágnás — napioj egyzeteinek tanúsága szerint — tanácstalan gyanakvással fogadta az ifjú hírlapíró tisztelgését; jól sejtette, hogy — bár céljaik nem különböztek — a »honmegújítás modorával« kapcsolatra eltérő elképzeléseik miatt hamarosan el kell távolodniuk egymás tóL Pályájuk még egyszer talá- kozott: 1848-ban, ám csak rövid időre. NézeteUentéteik elemzése pedig — másfél évszázada — a magyarság egyik legnehezebb történelmi leckéje, ahogyan a »felülről irányított reform« és az '»altiról« való döntő társadalmi átalakulás dilemmája is örök, minden osztálytársadalomban. Igaz, az utólagos állásfoglalás — egy bizonyos határon túl — szubjektív, ezért történelmietlen. A Gondolat Kiadó Magyar História-sorozatában nemrégiben megjelent könyv fiatal szerzője, Lackó Mihály, meg sem kísérelt választ adni arra a leegyszerűsítő, dilettáns, kérdésre, hogy »kinek volt igaza« kettejük közül — ám számos tény okos feltárásával járult hozzá a majdani higgadt, körültekintő válaszadáshoz. A munka központi témája: Kossuth és Széchenyi 1841—47 közötti sajtóvitáinak és közéleti szereplésének elemzése, elsősorban a nemzeti-nemzetiségi kérdésről folytatott polémia bemutatása- Lackó perspektívája azonban jóval szélesebb annál, hogy tudálékoskodó szövegelemzést adjon például a Kelet népe című Széchenyi-műről, a Garat című vitairatról vagy a Kossuth és Wesselényi elleni támadásokról, illetve Kossuth Feleletéről és a Pesti I-Iíriapban megjelent cikkeiről. Az eredeti szövegek csupán ürügyül szolgálnak azoknak a társadalmi mozgásfolyamatoknak a boncolgatásához, azoknak az osztályviszonyoknak az analíziséhez, amelyekből mind Szé- * chenyi »józan« reformizmusa, taktikázása, tömegeüenessége, mind Kossuth radikalizmusa megmagyarázhatóvá válik. A szerző elsősorban a nemesek rendjének — szerinte osztályának — széttagoltságában keres fogódzót, s a nemzedéki különbözőségben. Az ifjú Széchenyi : dúsgazdag, világutazó mágnás, akinek meghatározó szellemi élménye a polgári — vagy polgárosodó — Nyugat, illetve a magyar in- szurgénsek Napóleon elleni, bohózatba fulladt felkelése. Alapeszménye: feltétlen szolgálat a hazának, az alkotmányra támaszkodó nemesi összefogással, a »politikai cselekvésre képtelen« tömeg kizárásával. Kossuth: kisnemes- értehniségi, aki tíz esztendővel fiatalabb Széchenyinél, hazája nem Európa, hanem Zemplén, ifjúkorának döntő élménye pedig nem a franciák ellen viselt háború, hanem a mogyegy ülések izzó légköre, amelyben jóval radikálisabb reformerré érik, mint Széchenyi. Lackó igen logikusan vezeti végig — e két életformából kiindulva — azokat a nemességre általánosan is jellemző utakat, amelyek nyomán az 1832—36. évi pozsonyi országgyűlésen már »kétféle ellenzék« van jelen. Igaz, az »•érdekegyesítés« később töb- bé-kevésbé megvalósul — akár Kossuth & Széchenyi közeledése a forradalom előtti években — ám 1848/49 történetéből tudjuk: az összefogás sohasem lehetett teljes és végérvényes. A könyv — a két »főhős« leveleinek, beszédeinek, cikkeinek, könyveinek részletein kívül — számos értékes művelődésitörténeti adalékot is tartalmaz. Ilyen például Vörösmarty eddig nem eléggé méltatott állásfoglalása a nemzeti—nemzetiségi kérdés vitájában, vagy Hector Berlioz szellemes, olvasmányra feljegyzései 1845. évi magyarországi utazásáról és a Rákóczá- induló pesti bemutatójáról. Ezek az izgalmas »háttérinformációk« és a szerző lebilincselő, gördülékeny stílusa teszik mindenki számára érder késsé a könyvet — a második rész viszonylagos elnagyoltsága ellenére is. L. A,
