Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-26 / 49. szám
I Apáti Miklós Egy mondat a költészetről A fociról lesz szó, Ígérhetném csalafintán az olvasónak, cksasoi buzgalmát felkeltendő, úe aztán legyintek, csalás, bunda, igazából a foci is a költészet diadala, mert játék, mert küzdelem, mert férfias, mert egy közös hullámra hangolja a tömegeket, az ember magából kivetkőzve üvöltözheti, hogy „Hajrá!” vagy hogy „Híres vagy. hogy ezt akartad'.” dehdt mindegy mit kiabál, a lényeg, igen a lényeg az annyi csak. hogy fölébe kerülhet önmagának, a közösség megtisztító áramába kerülhet, nevethet, sírhat, boldog lehet, és boldogtalan, szerelmes, vagy szerelemre szomjas, felhozott arcú, vagy vidám, lépegetve járó, nagy tombolva táncoló, dicső és diadalmas, akár a pályán, akár a nézőtéren ülve, * mert végül is egymásért vagyunk, olvasók és költők, egymásért, de úgy, hogy többet lehessünk egymás által, hiszen játék csak — mondja a feleség, de a kedves, az kijön a kedvünkért á pályára, sikolt, ha felbuktatnak. Örül, ha elf utunk a szélen, a baloldalon játék csak, mondaná az olvasation ember, dehát láttam én inár hordágyon játékosokat, néha a bírót is lelövik, ugye, de a legszebb mégis az, hogy a győztesek, mig ünnepük ókét, visszamosolyognak, ahogyan születésnapján, talán, József Attila is. reménykedve visszamosolyog, egészen kijön hozzánk, a pálya szélére, egyszerű nézőkhöz, integet, boldog, győzött, és ráadásul születésnapja is van, mennyien vagyunk, istenem, sóhajt fel egyszerűen, tisztán, mennyi szín. mennyi virág, es — tavasz van, gyönyörül I Tanya. Révet* Napsugár grafikája. Ositojkán Béla HÍD ALATT Új könyvek A Kossuth Könyvkiadó újabb, harmadik kiadásban jelentette meg Bér end T. Jván és Szuhay Miklós közös munkáját, A tőkés gazdaság 1848—1944 című könyvet A Közgazdasági és Jogi Kiadóval közösen gondozott nagyszabású mű áttekintést ad a kapitalizmus magy arországi kibontakozásáról, gyorsuló ütemű fejlődéséről, egészein a felszabadulás időszakáig. A magyar kapitaiizmus kialakulásának, fejlődésének tanulmányozása mindenki számára haszonnal járhat, akit érdekel hazánk felszabadulás előtti fejlődése, s annak néhány jellegzetes sajátossága. A Móra Ferenc Ifjúsági Könyvkiadó megjelentette Tamkó Sirató Károly Szélkiáltó című verses kötetét, Kass János illusztrációival. Sok hasznos ismeretre tanítja meg a gyerekeket a Palotás Márta és Kereszti Zsuzsa közös szerkesztésében most átdogozott, új kiadásban megjelentetett hasznos kis kötet, az Unatkozom! Mit csináljak? Bábozás, fejtörők, játékok, barkácsötletek sok képpel. Ez az alcím mintegy tartalmi ismertető is és jelzi, hogy valóban sok olyan területre kalauzolja el az unatkozó gyerekeket, amelyeken tájékozódni, új ismereteket szerezni a későbbiekben is csak haszonnal járhat számukra. Egyik reggel, amikor felöltöztettek, hogy szokás szerint bölcsődébe vigyenek, én ordítani és toporzékolni kezdtem. Beszélni még nem tudtam, de torkomszakadtából ordítottam és teljes erővel toporzékoltam. Anyám megértette, hogy nem akarok bölcsibc menni. Telefonált a munkahelyére és egész nap otthon maradt velem. Aztán egy szer csak megint Ordítani kezdtem és nem mentem óvodába. Nagyanyám feljött faluról, sürgősen nyugdíjállományba vonult, hogy gondjaiba vehessen. Következő alkalommal ismét ordítottam, toporzékol- t.ám és nem mentem a jelmezbálra. Gyönyörű doktorjel mezemet odaadták a szomszéd fiúnak. Aztán — jól emlékszem! — később már nem toporzékoltam, hanem kérdéseket tettem fel. Ilyeneket: vagy hulladékvasat gyűjtük, vagy érettségire készülök. Szüleim úgy határoztak, az érettségi fontosabb. Aztán persze az ablakból észrevettem. hogy teljes gőzzel gyűjtik helyettem a vasat. Ezen kívül még azt is észrevettem, fcogy Ljuszka Cselkina wog A z eső zuhogni kezdett. A fiú dühösen rámordult a lányra: — Igyekezz! Hallod? Szedd a lábad! — Jó, jó — békitette a lány. — Ke dühöngj már megint Begombolta a blúzát és futásnak eredt Mire beérte a •fiú, ruhája csuromvizesen tapadt mellére, hátára. — Utánam gyere! Kapaszkodj a korlátba, különben a vízbe pottyansz. Egy perc múlva megérkeztek. — Itt lakom — szólt a fiú. — A környéken sehol sincs ennél jobb... Mire vársz? A lány gombolni kezdte a blúzát Fázott Amikor belebújt a fiú pulóverébe, a levetett ruhadarab még száraz részébe megtörölte arcát és a haját — Koszi. . Már nem Is ötzom. Közelebb ment a parthoz, leült egy kőre. Tekintete messze elkalandozott; a folyó felszínén sűrű bugyboré- kok kavarogtak. — Ml van veled? — kérdezte mogorván a fiú. A lány ráemelte a szemét — Azt kérdeztem, mi bajod? — Ml lenne? — A lány megvonta a vállát. — Ülj le 1 te is — mondta később. — Nézd, milyen óriási bugyborékolt úszkálnak a vízen. A fiú lekuporodott a rongyos, rohadó matracra, magára húzott egy pokrócot és becsukta a szemét: — Szólj, ha meguntad. K ésőre járt, az eső elcsendesedett, a lány még mindig a parton ült A fiú azt hitte, alszik. — Egy hete szöktem meg — mondta váratlanul a fiúnak. — Ha elkapnak, téged vesznek elő. — Felkapta a fejét — Tudod, mire gondolok? Hogyha elkapnak, te odaállsz eléjük, és ezt mondod: »Feleségül veszem. Eltartom.« — Fölnevetett, aztán újra lehajtotta a fejét — »Gondoskodni fogok róla.« — mondta még, szinte magának. — A rendőrök ezt persze uero hiszik él. Bevisznek az intézetbe, rám adják a kockás flanéllruhát. aztán odaülök az ablakhoz és váróik. Hogy megszökhessek megint Vagy egyszer- csak beállíts. Maria néninek odaadsz egy papírt amin pecsétek vannak... Szülnék neked gyereket Amennyit csak akarnál — álmodozott tovább. — A kislányoknak szép fehér vagy barna gyapjúruhákat vásárolnánk, és a fiúk sem viselnének mindig tréningruhát — Egyébként —• folytatta később — Mária néni most oltja le a villanyt A lányok még hancúroznak egy kicsit, de aztán kussolrfiuk kell. Képzelheted, mik történnek a takarók alatt... — Honnan tudod? — Tudom. A híd dübörögni kezdett — Vonat! — ugrott föl a lány. — Most megy el fölöttünk! Miért nem mon tad, hogy itt vonatok is járnak? — Elég! — tolta el magától a fiú. — Meg akarsz hülyíteni? Ide nem hallatszott «1 a nagyváros zaja A Duna sem csobogott: halkan, nehezen hömpölygött, ahogy illik, ahogy megszokta. A lány levetette a ruháit. Odabújt a fiúhoz. — Szép vagy — mondta neki a fiú. Megtapogatta a csípőit — Hány éves vagy? — kérdezte halkan. — Már tudnék szülni. Kisvártatva megint a lány szólt: — Alszol* — Gondolkodom Felült A takaró lecsúszott róla. A fiú becsukta a szemét — Miért hoztál Ide? — kérdezte tőle. — Hogy aludj. Hogy ne legyek egyedül. — Van pénzed? Nem akarok jegy nélkül villamosra szállni. K ibújt a pokróc alól és pillanatok alatt magára kapkodta ruháit. — Eljössz értem? — kérdezte meg utoljára. — Hozol pecsétes papírokat? Egy perc múlva a fiú utánaszólt. Nem kapott választ. egymást, kereken ötven éve. Gyorsan elővettem a kalocs- nimat es felkerestem. Amikor benyitottam hozzá, kezében cekker lógott, benne egy üveg kefir. Észrevett, sokáig bámult ram, majd megkérdezte: »Te vagy az? Már azt hittem, el se jössz«. A sírás környékezett, szerettem volna megcsókolni szikkadt, madársovány kis kezét, de ehelyett megemeltem a kalapomat és ezt mondtam: »Bocsánat, valakivel nyilván ösz- szetéveszt... « Hazaértem, újra leültem a televízió elé és elgondolkoztam eddigi furcsa életemen. Miért történt minden így. ahogy történt? Gondolatban végig követtem eddigi életemet, kitartóan kerestem, hol hibáztam el? És úgy tűnik — megtaláltam. Engem nem értettek meg. Azon a reggelen amikor ordítottam és toporzékoltam, anyám szentül azt hitte, hogy nem akarok bölcsődébe menni. És én nem mondhattam neki semmit, mivelhogy nem tudtam beszélni. Csakhogy én azért ordítottam és toporzékottam, mert a saját lábamon szerettem volna menni. Fordította: Karaié Boaál ia Rimma Mayitovo i4 hiba elpirult, szeme járáséként eg. Később már ravaszabb lettem és igazolást szereztem arról, hogy nincs kire hagynom elöregedett nagyanyámat, ezért nem tudok elmenni az egyetemista építő- brigaddal. Egész nyaro-n at előttem volt, hogyan vonultak be a többiek a kupékba, s hogy Ljuszka Cselkina szeme folyton keresett valakit. Az ujsagosbódé mögött álltam, nem vettek észre. Később határozottan éreztem, nem bírom ki Ljuszka nélkül. Elfogott a félelem, de aztán beszéltem egyik orvos ismerősömmel, aki igazolást adott arról, hogy visz- szamenóleg negyedíziglen beszámíthatatlan vagyok, s hogy nem szabad családot alapítanom. Ljuszka kerekre nyílt szemmel bámult rám és férjhez ment máshoz. Amikor meguntam az éttermi kosztat, én is megnősültem. Nejem gyereket szeretett vol- H, de én ást mondtam utsii később. Egyszer aztán, amint hazatértem a munkából, látom, a feleségem nincs otthon. Soha többé nem találkoztunk. Sokáig ábrándoztam egy kutyáról. Terriert szerettem volna, napfényes reggeleken sétára indulni vele. Egy intelligens öregur eladásra kínálta csodálatosan bozontos kölyökkutyáját. Szemügyre vettem a kutyát, megnéztem lelógó sörényét, aztán bizalmasan közöttem: a kutyát sajnos, nem vehetem meg, mivel egy évre Afrikába utazom. Amikor elérkezett nyugállományba vonulásom ideje, munkatársaim egy kis búcsúünnepséget akartak rendezni tiszteletemre. de én azt mondtam, köszönöm, májgyulladásom van. Egyik alkalommal a televízió előtt ültem, és hirtelen úgy éreztem, halaszthatatlanul találkoznom, kell Ljuszka CselkinavaL Rég nem láttuk A VERS SZÜLETÉSE Takáts Gyula ÁLDOZAT Onnan hoztam ezt a szép mohát. I Zöld hús ... Az asztalomra tettem . i; Barlang a forró hegyen át: oly teljes ív és oly egész világ ,, 7 Csak álltam ott, — még itt —, de szárnya máris vitt oda, akik szabad homályodon voltak egész. Emelt e hús a mohás kőlapig, ahol vadorzó és méhész lakott. Kén járta méz, őzek szívének asztala s a tépett cifraszúr tükrén, ha nézte, nem magát, a tölgy fölött már látta, azt a fát. 7. Kékkánya raj... Gerincemen — szikláról könny peregve —, mint jeges szóda, vert a forrás . 7 7 S a sok galamb s a sok korallt, aranyló rókagombát, mit jószereiicsém megadott, magasra tartva kosaram, letettem, mint az áldozatot 7 7 : Csupán e szép kerek mohát, kis sünt a szén és mészégetők útján, ezt hoztam csak a tüzes hegyen át: zöld húst... Az asztalomra tettem. Nehéz vers? « Verseimet egyesek a szókincsükhöz tapadó történelmi-néprajzi vonatkozások, valamint a táji szín és forma jelképei, gondolati és érzelmi indítású képlátásai miatt egy sajátos szürrealizmus elindításának nevezték. Domokos Mátyás épp most, a Kortrás februári számában a Fodor Andrással készített »A pályatárs szemével« interjúban kapóra azt mondta: »Takáts Gyula a negyvenes évek második felében, tökéletes érettséggel megszólaltatott egy hangot, amely ma nagy divat«. Példának a »Fakutyán fényben« versemet említi. De meg kell mondani azt is, hogy verseimről nem mindenki gondolkodik igy. Sokan, amit láttak, azt sem akarják ész revenni. Egyszerűen azt mondják, nehezen érthetők. A világukat nem könnyen megnyitó versek közé sorolják verseim egy jelentős részét. Ami nekem természetes és biztos, hogy költészetünk mélyrétegének éppen nem álarcos megjelenítése, arra kaptam én elég sokszor melléhalló véleményt, ami persze még rosszabb a nehezen érthetőség »vádjánál« is. Az itt közölt »Áldozat« című versemet épp azért vettem ide, mert talán a legegyszerűbb ilyen »nehéz« versnek tartom... Azt hiszem, jó példa és néhány sor elemzése után talán nemcsak ennek az egy versnek, de verseim rejtőzködő, úgynevezett rejtett rétegeire is rávilágít ez az elemzés. Magyarázatot ad igy egyik verstípusom vonásaira. Persze minden versmagyarázat sántít Nehéz, de hadd kezdjem... Az első két sorban furcsa és szokatlan talán az, hogyan is lehet a »zöld húst« asztalra tenni? Egyszerűen. Egy kirándulásról hozott zöld mohácsomé zsákmányaként amelyet a forró balatoni mészkőhegy, a sző- lőskertem mögötti Keszthelyi hegyvidék északi, hűvösebb völgyéből hoztam... Egy nyirkos barlangból... A következő kérdés ez volt, mert tényleg is föltették már nekem: — Es a barlang miért »teljes ív« és »egész világ«. — Mert a körív általánosan is a teljesség jelképe. A barlang mennyezete, hallása és íve is ezt idézi... És ki ne tudná, hogy minden félhomályos barlangnak nemcsak a gyermek, de a felnőtt képzeletében is gyönyörű és rettentő, taszító és vonzó világa van. Történelmi és mondai! — És mit jelent a hatodok sorba» említett »szárny« szó? — Az pedig a képzeletet idézi, amely à valóságot a nem is oly régi népi-történelmi-társadalmi valóságot idézi meg. Ahhoz emel e barlangban a képzelet 6zámya. Pontosabban azokhoz, pasztarak, szökött katonák, betyárok, vadorzók és vadászokhoz, akik üldözve, vagy kedvtelésük szerint csak itt, a világtól eldugott barlang »szabad homályán« érezték egésznek a* élei ükét Itt és nem a hivatalos rend és mundérok szorításában ... Azt hiszem az ilyen vers sűrítések, mint a »szabad homályodon« megér egy kis poétikai, történelmi »keresztrejtvényen« való eltűnődést... Most már azt hiszem világos a többi sor a vadorzóról az őzek szivéről és a kénnel mehet faodúba.n fojtó erdei méhészről is. — Igen, de mit jelent akkor a következő sorban már »a tépett cifraszűr tükre« és tükrében »az a fa«... A pásztorból lett begyárt idézi, és a valamikor díszes, de már a menekülésben elrongyoló- dott cifraszűrét, amelynek vállába valamikor tükröt varrt a somogyi vagy a a veszprémi szűrszabó. Szokás volt ezekkel a szép tükrös szűrökkel akkoriban het- venkedni is. A pásztorok valamikor meg is borotválkoztak ezekben a tükrökben. Itt most, a versemben, e szűr tükrében bizony már a tragédia megtestesítője jelenik meg. Ha belenézett a betyár, a bitófát látta... A kén egyszerre hátborzongatóra és megindítóra komorul a barlangban. Erre utal a »könny« és á gerincen végigfutó »jeges szóda« barsózása. Ennyi ténnyel és történéssel és emlékkel már-mar szinte mítosz! világnak lehet forrása egy ilyen becehegyi szőlőm mögötti barlang világa. Ezek után a barlang köve szinte természetes. olyan már, mint egy pogány sziklaoltár, amelyik előtt mi mást tehet a költő, mint azt, hogy amit az erdő adott, a gyönyörű nevű és szép formájú »galamb és korall és rókagombákat«, mint az áldozatot, helyezze él azok emlékére és azért az élményért, amelyet a barlang adott És zárómotívumként a nagy nvárban, a tüzet és forróságot a »szénégetők«, »mészégetők« nevével is idéző út után, mintegy föloldásként újra megjelenik az első két sorban idézett moha. A barlangi hősnek a motívuma. A »zöld hűs«, melyet például én ott egy sümegi gelencsér táljába helyezve tettem, mint jelképet, az asztalomra
