Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-24 / 47. szám

OSZTOPÁNI HÉTKÖZNAPOK Ércesebb a köcsSgduda hangja Fényképkiállitás Kaposváron A béke hadseregé A munkaképes lakosság fe­le a megyeszékhelyen vállalt munkát, közülük a legtöbben betanított munkásként, dol­goznak a VBKM-ben, az elektroncsőgyárban és a Fa- tnutfonó-ipari Vállalatnál, de nem kevesen szakmunkás-bi­zonyítványra is szert tettek. Azután megszűnt a tanács, 1977 tavaszától a szomszédos Sarnogyjádról irányítják Ősz- topánt. Á falugyűlések részve­vőinek száma megcsappant, nem kevésbé a tömegszerve­zetek tagjainak közéleti ked­ve, tettrekészsége, A másik tényező, mely a múlt években az elkedvetlene- dést és az elvándorlást elő­idézte, a termelőszövetkezet gyenge tevékenysége. Ám Íflíé-ban új vezetők kerültek a több mint háromezer hek­táros gazdaság élére — átla­gos életkorúk alig 35 év, mindannyian kitűnően kép­zett, gyakorlott szakemberek —, s azóta a helyzet javult. Jó néhány dolgozó az iparból tért vissza a tsz-be —• amelynek jellege egyre inkább iparivá válik, hiszen rövid idő alatt több mint tízmillió forintot költöttek gépekre. (Szükség is volt erre: a tagok negy­ven százaléka nyugdíjas, s egyelőre az is óriási ered­mény, hogy a távozók száma nem múlja felül a visszaté­rőkét.) A tagok jövedelme át­lagosan 2800—3000 forint,' te­hát nem kevesebjp, mint a legtöbb somogyi gazdaságban. (A háztáji kiskertek is mint­ha termékenyebbekké váltak volna tavaly: 5 600 000 forint bevétel származott a jő minő­ségű uborkából, szamócából, meggyből és más gyümölcsök­ből.) Botykai János tsz-elnök sza­vai arról tanúskodnak, mi­lyen mérhetetlenül sokat szá­mit a vezető fogékonysága az emberi gondok iránt Nem várhatjuk, hogy a sült galamb a szánkba repül­jön, ezért szákmunkásképző tanfolyamét szerveztünk dol­gozóinknak. Az első eredmé­nyek . igen biztatóak. Szociál­politikai kötelességeinket sem hanyagoljuk el; nemrégiben i akásépítési alapot hoztunk létre, így talán könnyebb lesz a szakember-utánpótlás bizto­sítása. S hogy a tágok ne egyszerűen munkahelynek érezzék a szövetkezetét bérle­teket vásároltunk a kaposvári Csiky Gergely Színház elő­adásaira. . Am a község közművelődési életében korántsem találunk ennyi biztató jelet Á három­ezer kötetes könyvtár heten­te kétszer áll az olvasók ren­delkezésére, ily módón nem válhat a művelődni vágyók második otthonává. (A könyv is kevés : egy lakosra 2,5 pél­dány jut, ami alig több mint az országos átlag fele.) S Ko­vács József, a községi párt­vezetőség titkára, egyben a művelődési otthon vezetője, más •"meglepetésekkel-« is szolgál. Jókkal és rosszakkal egyaránt — A közöny rettenetes el­lenfél, de talán nem legyőz­hetetlen. Az érem egyik ol­dala: nemcsak az igényes rendezvényekre, előadásokra nehéz közönséget toborozni, hanem a »"népszerűbbekre“ is. A múlt évben rendezett ope­rettest és a Gerninl-beategyütr tes koncertje tetemes ráfize­téssel járt A másik oldal: űj- jáalakulóban van az irodalmi színpad, s másfél esztendeje létrehozott népi énekkarunk is egyre nagyobb közönség előtt, egyre sikeresebben lép fel a társadalmi ünnepsége­ken, A nagyszerű csoportban — amely másfél hete »jó“ mi­nősítést ért el a pávakörök megyei versenyén — együtt énekel szövetkezeti tag és diák, hetvenéves, hajdani sze­gényparaszt és friss diplomás pedagógus. Hosszú idő után ismét előkerültek a padlásról és a ládafiából az errefelé divatban volt pókhasú citerák, s a Csipkerózsika-álomtól be­rekedt köcsögdudák hangja kitisztult, derűsebbé, biztatób­bá vált. Az együttes tagjainak hangulata is bizakodóbb, ami­óta közösségre leltek. Csak a vezető, ' Tóth Lászlóné, az ál­talános iskola igazgatóhelyet­tese aggódik a jövő miatt. — Akárhogyan keresünk te, nem találunk régi osztopáni anyagot, s szakmai segítséget sem kapunk eleget Mégsem adjuk fel a reményi;; ősszel, az országos minősítő verse­nyen igyekszünk ismét »jól“ vizsgázni. Ügy érzem, ez köz­ségünk egész lakosságának ösztönzést jelentene, s hozzá­járulna a felébredéshez. Az eklektikus stílusban épült, behemót grófi kastély ma iskola, százötven gyermek második hona. Éppen szünet van, a kicsinyek féktelenül íutkároznak a tágas téren, a földesúr egykori parkjának helyén. Jó tizenegyesrúgásnyi- ra vagyok még tőlük, de meg­előznek, kórusban üdvözölnek. Egyikük — csokoládébőrű fiúcska —- azonnal meg is szólít — A bácsi autóval jött? — Nem. Személyvonattal döcögtem, azután gyalogoltam. — Én, ha bácsi leszek, re­pülővel fogok járni. Pilóta le­szek! — És nagyon messzire elrö­pülsz Osztopánból? — Hát... azért néha majd visszajövök ám! A tantestület csaknem fele Kaposvárról és Fonyódról uta­zik ide mindennap. A többiek tágas, szép pedagóguslakások­ban élnék. Egyikük sem akar állást változtatni. Az iskola megszüntetésére senki sem gondoL Felbomlott paraszti nagy­család, látszólag elhalt folk­lór, novabor, az ipar »szívó­hatása“, távlatvesztés — bizo­nyára remek alapanyag lehet­ne egy romantikus szociográ­fiai munkához. Ugyanakkor — azt hiszem — az ellenkező irányú folyamatokat — az el­vándorlás lassulását, az elha- gyatottság érzésének csökke­nését, az éledező közművelő­dési tevékenységet — szintén beírjuk az egyenletbe. Hogy a két tendencia bűzül melyik lesz az erősebb — néni tud­hatja egyelőre senki. »Csak“ részbizonyítékaink vannak ár­rá — az osztopáni tsz-ben és iskolában szereztük őket —, hogy az »elhalás“ koránt­sem törvényszerű. A bizonyí­tási eljárás alapja pedig a tett •— és nem a feudális nosztalgia, kengyel András Tegnap délután Gróf Ferenc főhadnagy nyitotta meg a KISZ megyei bizottsága és a Killián György Ifjúsági és Úttörő Művelődési Központ fénykép­kiállítását, s az évfordulóhoz kapcsolódó eseménysorozatot, melyet a szovjet hadsereg megalakulása 60. évfordulójá­nak tiszteletére rendeztek. A nagyteremben a tablókon a béke és a haladás legfoob őrének, a szovjet hadseregnek élete elevenedik meg, az ala­kulás történelmi pillanatától kezdve, a második világhábo­rún át napjainkig. Vöröskatonák forradalmi őrjárata 1917-ben, majd ön­kéntes jelentkezők felvétele a Vörös Hadseregbe. Az első haditechnikai szemle, azután díszszemle a Vörös téren. íját­hatjuk Bugÿonntj híres lovas- hadseregének katonáit, és a vöröskatonákat az iskolákban, Szirmayné Bayer Erzsébet a Kaposvári Tanítóképző Főis­kola művésztanára a múlt év végén a budapesti Fészek Klubban állított ki olaj-, pasztellképeiből és szénraj- zaibóU Egy termékeny élet maradandó eredménye sora­kozott fel a tárlatlátogatók előtt. Komoly művészpálya út­jelzőit láthattuk. Kísérletező sei értékes elemekkel gazda­gították ugyan alkotásait, de végig megmaradt a természeti látvány valóságának talaján. Mint ismeretes, életútja a Ba­ranya megyei Szentlászlóról indult, Kaposváron, majd Pes­ten tanult. A főiskolán Kon- tuly és Bernáth osztályán kő pezte magát Bernáth Aurélra most is nagy szeretettel emlé­kezik, erről tanúskodik a mes­terről nemrég készült portré is. A festészet meg-megújuló kérdéseire nemcsak a vászon előtt, az ecsetjével keresi a vá­laszt, hanem írásban, a nyelv kifejező eszközeivel is. Ecsery Elemérnek a művésznőt érté­kelő cikkéből ismertté vált ars poeticájából idézünk: »Szeretem és tisztelem az em­bert, s ezért legszívesebben embereket festek és rajzolok. tAz emberi sorsok érdekelnek leginkább; az emberi törvé­nyek, igazságok, szépségek-. Ezt bizonyították Budapesten bemutatott portréi is. A kiállított művek között első helyen állnak arcképei : édesanyjáról, önmagáról, idő­sebbekről és tanítványairól A portréfestészettel nem kis fel­adatot vállalt, mert közben dacolnia kell a szélsőséges irányzatokkal, versenyre kel­nie a művész fényképészek éleslátású műveivel. Portrékat fest, a legjellemzőbbet rögzíti képén egy-egy arc ezernyi val­akik az analfabétizmus elleni küzdelemben is részt vállal­tak, nemcsak a fiatal szovjet állam megvédésében. A tablón dokumentumképek a második világháborúról, a német fasiszta csapatok Szov­jetunió elleni orvtámadásáró! 1941. június 22-én. Rohamok és utcai harcok; a történelmi jelentőségű első győzelem 1941 őszén Moszkva alatt az addig diadalmasan támadó ellenség­gel szemben; Sztálingrád. »Kommunisták előre!“ — ez az egyik kép aláírása. Szovjet emberek indulnak rohamra, hogy kiűzzék hazájuk Terüle­téről az ellenséget. Üzemeket látunk, melyekben a hátor­szágban élők éjt nappallá téve dolgoztak, hogy a fronton har­colók semmiben se szenvedje­nek hiányt. Felszabadult városok, bol­dogan mosolygó, a szabadsá­tozatáböL Tisztában van vele, hogy az arcképfestés felfede­ző út a külső vonásokon ke­resztül a lélekfelé. Hogy ezt művészien megragadhassa, nemcsak a festés törvényeit kv.ll ismernie, hanem az ábrá­zolt személy karakterét, érzel­mi és inteHektuális életét. Mindazt, ami a személyiség je­gyeit mutatja. Olykor elegen­dő ehhez a szem apró villaná­sa, máskor a száj körül vib­ráló mosoly, vagy a felvont szemöldök. Legsikerültebb portréin, mint például az édes- anviáról készültön a kéz raj­za és jellemző mozdulata, va­lamint a test tartása és for­mája mind a kifejezést, a mé­lyebb belső tartalmat szol­gálja. »Városban élek — írja —, de leginkább a falusi embe­rekhez vonzódom, őket kere­sem az utcï forgatagában, a piacokon, a különféle munka­helyeken, emlékeimben.­Megható együttérzéssel festi a Falusi öregek-et, a Várako- zók-at, s azokat, »Akik sok­szor hiába várnak-. Több pia­ci képe közül egyet kiállított. Három öreget látunk rajta kis motyójával piac forga­tagának elmúlta után, három bánatos öreget. Meggyőz ar­ról, hogy »ma is lehet őszin­te, hangulatos és artisztikus népi életképeket alkotni- — írja méltatásában Szíj Rezső. Képei tartalmilag nem lépnek elénk hivalkodó külső felkiál­tásokkal. Értékük mélységük­ben rejlik. Hevesebben meg­húzott körvonalaiban, sötétebb színfoltjaiban érezni, hogy in­dulatokat takarnak, s a látszó­lagos nyugalom mögött szen­vedély rejtőzik. Aki megérti az embert, meg­érti a természetet te Mind a got hozókat virággal, forró sze­retettel köszöntő emberek ez­rei, s a győzelem zászlajának kitűzése 1945-ben Berlinben Frontról hazatérő katonák, akiket a hősöknek kijáró tisz­telettel fogadnak. Képek mu­tatják be a világ legkorsze­rűbb hadseregének mai fegy­verzetét, egy-egy gyakorlatát is. A néhány tabló, az archív és dokumentumképek nagy­szerűen. ábrázolják születésé­től napjainkig e hadsereget, mely a béke és a haladás jel­szavát tűzte zászlajára. A me­gye és a város vezetői, Ka­posvár igen sok lakója tekin­tették meg a kiállítást, a hallgatták meg az ünnepi kon­certet, melyet a helyőrség fúvószenekara adott a 60. Szü­letésnapját ünneplő szovjet hadsereg tiszteletére. hazai, mind a külföldi tanul­mányútjain, főleg Olaszország­ban, vázlatok sokaságát ké­szítette, s ezek segítségével és a felhalmozódott emlékképek alapján számol be élményei­ről. Tájképein gyakori egy- egy helység zegzugos sikáto­ra, kényszerű kanyarodóba torzult szűk utcája, vagy a fe­lülről szemlélt háztetők színes sokasága. A természeti, motí­vum számára alkalom és ür- ügv is, hogy festői gondolatait kivetíthesse. A tájak párás le­vegőjében képein az éles vo­nalak megenyhülnék, benne az ellentétes színek harmoniku­san csendülnek össze. A ter­mészetet valija legfőbb meste­rének. Művészete, mint leg­több képe élárulja, összefonó­dott a somogyi tájjal és em­bereivel, és ez számára élet­formát és művészi stílust meg­határozó erővé vált. »Azért szeretek képeket fes­teni — mondja —, hogy örö­me teljék bennük a szemnek, a szívnek és az értelemnek. Szeretném továbbfejleszteni technikámat, érlelni stíluso­mat, de úgy, hogy mindig köz­érthető maradjon azoknak, akiknek festem.- Szirmayné Bayer Erzsébet képeit nem­csak a mesterségbeli tudás, hanem a sajátos látásmód, az ebből sugárzó hangulat egyé­nin, teszi igazi műalkotássá. Budapesti kiállítása bizonyít­ja, hogy törések, szakadékok nélkül is lehet teremteni ér­tékes életművet, amely Rein«? Maria Rilke szavaival elves »Komoly, egész és igaz.­Dr. M. Kiss Pál művészettörténész Somogyi Néplap Szapudi András A BESENYŐ Törő akkor szerette volna megállítani a szekeret. De csak állt az öregasszony mellett, és meg volt győződve arról, hogy ő a legtudatlanabb ember a földön. Anyai nagybátyja, Józsi bá­csi kupechaj-lamú ember. volt. Kis* földön gazdálkodott, ő is cseren,, de mindig talált vala­mi egyéb lehetőséget is a ke­nyérkeresetre. Lovat tartott, néha kettőt is. Télen fuvaro­zott, vásárokra járt, és vala­mi mindig csurrant-cseppent. Annak idején ő vitte körútra a főjegyzőt is, akit három köz­ségben rettegtek a népek. Jó­zsi bácsi jóban volt vele, na­gyokat ittak együtt a köruta­kon. Egyszer a szomszéd falu­ban érte őket a hajnal, a templomban már megkezdő­dött a roráté. A jegyző és Jó­zsi bácsi fölmentek a kórusra, és teli tüdőből énekelték, hogy » harmatozzatok, égi maga­sok“.» A kántor egész mise alatt húzogatta az orrát, olyan istentelen pálinkaszagot árasz­tottunk“ — mesélte később Józsi bácsi. Törővei is jót tett a háború végén, amikor a jegyzőékhez beajánlotta favá­gónak. Náluk szerezte az első pisztolyát. Egy német tiszttől lopta, aki a jegyzőékhez volt beszállásolva. Jó pisztoly volt. Nagy hasznát vette a herceg erdejében. Szóval Józsi bácsi úgy gon­dolta, hogy nem adja le á a gabonáját, A tanácsházán mindenfélét összehazudott, és párttitkár unokaöccsével fe­nyegetőzött. Ráadásul elvállalt minden feketevágást a kör­nyéken, és olyan szakértelem­mel tüntette el az áruló nyo­mokat, hogy az Alföldről ide vezényelt körzeti rendőr soha­sem vett észre semmit. De Tö­rő tudta, mit művel a nagy­bátyja, Egy este elment hozzá és megmondta neki, hogy hagyja abba a böllérkedést, és szolgáltassa be a gabonáját. Ha mástól elviszik, Józsi bácsi sem lehet kivétel. »Hallgass, kölök, ne szólj a felnőttek dolgába« — emelte föl a mu­tatóujját Józsi bácsi, és szo­kása szerint valami adomát kezdett mesélni a főjegyzőről. De Törő ezúttal nem hagyta végigmondani a történetet. Megismételte a mondandóját És most azt is hozzátette, hogy baj lesz, ha Józsi bácsi nem hallgat a jó szóra. »Baj?!“ ordította el magát a nagybátyja. »Hát ha baj lesz, öcsém, nem bánom, legyen ! De akkor letagadom, hogy egy a vérünk!“ »Azt lehet — mondta Törő hűvösen. — De ha holnap délelőtt .nem adja Le a gabo­náját, elvitetem.“ »Micsoda?!“ — sápadt el az ö-eg. A szeme vérbe borult göcsörtós ökleit a feje fölé do­bálta. Másnap Törő elvitette a nagybátyját A falu eltorzult arccal me­redt rá. Az anyja egész nap alvajáróként • szédelgett, az emberek az utcán nem fogad­ták a köszönését Pedig régeb­ben szerették. Különösen a menyecskék és az öregasszo­nyok. Mert vidám természetű, ölelgetős legény volt, és az öregasszonyok számára is min­dig akadt pár meleg szava. Most senki sem kívánta az ölelését és nem kellettek a jó szavai. A gyilkosság meg- bocsáthatóbb bűn volt szülő­faluja szemében, mint az ő cselekedete Két nap múlva bebiciklizetl a járási székhelyre, és kisza­badította a nagybátyját. Nem azért, mert bocsánatot akart hanem mert így tartotta he­lyesnek. Ezért kellett az a számadás tavaly ősszel. Az anyja óvta. »Ne menj fiam a kocsmába, elég a te bajod. Rossz idők járnak most tárátok.“ »Kikre, édesanyám?" — csodálkozott Törő. — »Hát tirátok, kommunistákra.“ »Akármilyen idők járnak, mondta, én még eddig min­denhova elmentem, ahova hív­tak. Papp Pista, az unoka­öcsém hívott Hát odamegyek, ha hívott« Pisztolyát bezárta a szek­rénybe, de a bicskáját kikö­szörülte A kocsmában sokan voltak. Ahogy belépett, megcsendesült a nép. Erős hangon köszönt, majd előrement a pulthoz. Fröccsöt kért. Amikor kezébe vette a poharat, megérezte, hogy kinyílott mögötte egy bicska. Hátranézett Meglátta Papp Pistát az unokaöccsét, és meglátta a kékesszürke pengét. Ügy tett, mintha nem vette volna észre. »Már nem tudom elővenni a késemet« gondolta. Fölemelte a poha­rát Emberi lőrrémek. igazságok, szépségeik Szirmayné Bayer Erzsébet budapesti kiállítása trótyUstjuk)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents