Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)

1978-02-23 / 46. szám

OSZTOPÂNI HÉTKÖZNAPOK Gubbasztva a klub sarkában Es házacska, nem messze a falu közepétől. A tisztaság, gondozottság itt — úgy érzem — nemcsak természetes, de szinte feltűnő. Odabent tévé, lemezjátszó és a fiatal cigány­család legújabb büszkesége, a csaknem húszezerért vásá­rolt szobabútor. Könyv, újság, betű sehol. — Nem tudok olvasni. A férjem is most tanul — mond­ja pironkodva a ház ízlésesen öltözött, kedves asszonya. A családfő a téeszben dol­gozik. Szépén keres, és e si­kerélménytől olykor kedve tá­mad, hogy megvendégelje ba­rátait a kocsmában. De a ta­karékos háziasszony többnyire résen áll, s csak csínjád ada­golja a sörrevalót. »A gyere­kek szenvednék meg.« A. férj nem segít a háztar­tási munkában : ez — egyön­tetűek a véleményeik — falu- szerte így szokás. A gyermek­nevelés majdnem kizárólag a feleség feladata A frigyeket elenyészően ritkán bontják fel: jóval gyakoribb, hogy a há- zastarsak külön élnek, de — névlegesen — továbbra is a házasság kötelékében. Elvált asszonynak vajmi kevés esé­lye van arra, hogy ismét pár­ra találjon. A négy kislány a VBKM ka­posvári gyárában dolgozik be­tanított munkásként. Fizeté­sük 2200—2500 forint. Hajnali íéi négykor ébrednek, és késő délután érkeznek haza Oszto- pánba Húsz-huszonegy esz­tendősek, s még eszükbe sem jutóit férjhez menni, bár már csaknem mindegyik — a falu­ban munkát vállalt — osztály- társnőjük fejét bekötötték. — Gyönyörűek a lagzik mi­felénk — meséli Marika —, és különösen szívderítő látvány, amikor tánc közben 150—200 vgp cleg adja át\ egymásnak a lúenyasszpnyt. .Tavaly ősszel egy ÍÍJú pár ‘26 Ö0Q forintot »■söpört be« csak a menvasz- szonytáncból, s ennek legalább a kétszerese volt az ajándékok értéke. Mégsem tudom elkép­zelni, hogy egyszer osztopáni fiú felesége legyek. Mindany- nyian rettenetesen rátartiak és nagyképűek; azt gondolják, hai kocsijuk és örökségük van, már megvethetik a kevésbé módos családból származó gyári lányokat. Azonkívül a többségük rengeteget iszik. Mozielőadásokra is sörösüveg­gel a kézben tántorognak be. Ha lenne a vállalatnak mun­kásszállása, boldogan bemen­nék. — A művelődési otthon KISZ-klubjában sem találunk szórakozási lehetőséget — folytatja Teréz. — A téesz fiataljai alig hajlandók szóba elegyedni velünk, s akkor is csak foghegyről — mert mi állítólag hűtlenek vagyunk a falunkhoz. Ha mégis vesszük a bátorságot, hogy bemenjünk a klubba, magányosan unat­kozhatunk, gubbaszthatunk egy sarokban egész este. A vasárnapok elviselhetetlenek. Délelőtt otthon kézimunká­zunk és főzünk, délután a mo­ziban is részegekben kell gyö­nyörködnünk, este pedig té­vét, nézünk. De még mindig kellemesebb így, mint egy fél­resikerült házasságban szen­vedni a férj állandó kocsmázá- sa miatt. A születések aránya Oszto- pánban évente 11—13 ezrelék, ami a népesség fennmaradásá­hoz sem elegendő. Igaz, az »egykézés« sohasem volt divat­ban ezen a tájon — az embe­rek többségének nem volt sa­ját földje, melyet a szétosztás­tól kellett volna megóvni—, a szülőképes asszonyok száma azonban az elköltözések miatt egyre csökken, a lányok pe­dig általában »rövid távra« tervezik itt-tartózkodásukat.. Az alvég és a felvég hajda­nában sokat emlegetett kon­fliktusa régen megszűnt. He­lyét az otthon maradottak és a dolgozni a városba járók közti gyanakvás, civódás fog­lalta el. S az egy tőről faka­dóit jelképező népművészet sem jelent már összetartó erőt. Hiába keresek Osztopánban keletkezett népmeséket, nép­dalokat, szokásokat, baboná­kat, receptekét — kérdéseimre mindenütt tanácstalan féjcsó- válás a felelet Végre Városi Vincéné, a néhány éve el­hunyt a harmincas-negyvenes években Veres Péter és Erdei Ferenc által is támogatott nép­költő felesége eleveníti fel a régi időket amikor a húsha­gyó kedd előtti este az oszto­páni asszonyok a szőlőhegyre vonultak, s ott a megleckéz­tetett férjek legnagyobb meg­rökönyödésére és bosszúságá­ra, kiadós eszemiszomot tar­tottak. A férfiúi korhelykedés e pajzán megbosszúlása azon­ban — a középkorúak és a fiatalok szerint — már idejét múlta... Az Osztopánban élt Sas Jó­zsef költeményei a somogyi panasztirödalom legbecsesebb értékei közé tartoznak. »Üj ke­nyér« című szép kötetét meg is találom néhány házban, s itt-ott a negyvenesek-ötvene- sek szívesen idézgetnek is be­lőle. A fiatalabbak? Ismerték, kedvelték Józsi bácsit,, de —■ azt mondják — a régi sze­gényparaszti életre ők »nem kíváncsiak«. Az utóbbi hóna­pokban azonban mintha fel­csillant volna némi remény... »Kedves kis úttörők látogat­nak hozzánk szinte minden héten, és faggatnak bennünket férjemről, fényképeket, kéz­iratokat kérnek« — mondja Sass néni, miközben hatalmas paksamétát — leveleket, kéz­iratokat, könyveket, újságcik­keket tesz elém. »Mi nem me­rünk hozzányúlni, nem értünk az irodalomhoz — mentegető­zik —, de igen jő, hogy a gye­rekek és tanáraik foglalkoznak a férjem örökségével.« A ver­seken kívül Sass József Oszto- pán-falumonográflája is fel­dolgozásra vár. A városiasodás, az életrit­mus felgyorsulása tehát alap­vető változásokat idézett elő a régi életmód két meghatáro­zó tényezőjében: a paraszti családmodellben és a folklór­hoz — vagyis közvetve a szü­lőföldhöz — való viszony­ban. A templom kohéziós ere­je megszűnt — ám a .kocsmáé megmaradt1 Üogy ezek ' az »alulról« jövő bamlásjelek mi­ként tükröződnek a község közéletében, s ellensúlyozha­tok-e valamilyen összetartó erővel, az következő cikkünk témája lesz. Lengyel András (Folytatjuk) Növényvédelmi tájékoztató A növényi szaporítóanyagok bejelentése A növényi szaporítóanyagot előállító gazdaságok, társulá­sok és egyéni termelők figyel­mét felhívjuk arra, hogy a 48/1968. (XII. 6.) MÉM számú rendelet 19. §-a az alábbiak szerint rendelkezik: Telepítésre, pótlásra, szapo­rításra csak olyan fertőzés­mentes szaporítóanyag hasz­nálható fel, melynek előállító telepe, faiskolai lerakata fais­kolai növényegészségügyi iga­zolvánnyal rendelkezik. Az árutermelő faiskolákból és erdőgazdasági csemetekertek- ből származó szaporítóanyag faiskolai lerakatban, egyéb szaporítóanyag lerakaton kívül (picon stb.) csak a szaporító­anyagot előállító telep részére kiadott faiskolai növényegész­ségügyi igazolvány felmutatá­sával hozható forgalomba. A károsítok elterjedésének megakadályozása érdekében valamennyi szaporítóanyag t ermélésénél, forgalomba ho­zatalánál rendszeres növény­egészségügyi ellenőrzés szük­séges, Az ellenőrzés kiterjed az árutermelő és házi szőlő-, gyümölcsfa- és díszfaiskolára, a faiskolákban előállított va­lamennyi szaporítóanyagra, a magas törzsű és bokorrózsa. valamint a fenyőféle szaporí- ' óártvágokra és telepekre, a faiskolai és egyéb szaporító­anyag forgalomba hozatalát szolgáló valamennyi elárusító- helyre, továbbá valamennyi olyan területre, ahol a vege­tációs időben faiskolai anya­got tárolnak; az állami erdő- gazdaságok, valamint más ■ervek áltál üzemeltetett cse- i netekertekre, a törzsültetvé­nyekben levő, továbbá bár­mely ültetvényre kijelölt sza- pori tóanyagot termő szőlőre, ! gyümölcsfára, gyümölcstermő bokorra és tőre. A termelő köteles a felso­rolt szaporítóanyagok termő- területeit a megyei növényvé­delmi és agrokémiai állomás­nak évente legkésőbb májas 15-ig írásban bejelenteni. A bejelentés elmulasztásának. — ebből eredően a növényegész­ségügyi vizsgálat elmaradásá­nak — növényegészségügyi zárlat, illetve szahálysértési eljárás, a zárlat megszegésé­nek pedig bírósági eljárás a következménye. A bejelentés­sel egy időben a Somogy me­gyei Illetékhivatal csekkszám­lájára a vizsgálati díjat be kell fizetni, és a csekk igazo­lószelvényét a növényvédelmi és agrokémiai állomásnak meg kell küldeni. Ezúton hívjuk fel a kister­melők figyelmét, hogy az 1978. február 16-án megjelent Nö­vényvédelmi tájékoztatóban a 4 évesnél idősebb szőlők gyom irtásának leírása téves gyom- irtószer-adagokat közöl. A he­lyes adagok az alábbiak: 100 négyzetméterre a Hungazin PK-ból, Buvinol 50 WP-ből 5—6 dkg, az Aresinből 5 dkg használható fel 5 liter vízben kijuttatva. éve született Julius I iicík csehszlovákiai kommunista író, újságíró, ebből az alkalomból közöljük könyvének részletét* 1943. május 19. Ma éjjel viszik el Augusztá­mat Lengyelországba »mun­kára«. A gályára, a tífuszha- láLba. Nekem pedig néhány he­tem, talán két-három hónapom van még hátra. Irataimat ugyanis átadták már a bíró­ságnak; így hát talán még negy hétig ülök itt vizsgálati fogságban a Pankrácon; s azután még egy vagy két hó­napom marad. Ezt a ripor­tot nem tudom már befejezni. Mindenesetbe igyekszem foly­tatni, ha e néhány nap alkal­mat ad rá Ma azonban nem tudok tovább dolgozni anya­gával. Agyam és szívem ma Augusztával van tele, ezzel a nemes, mélyen hívő emberrel és odaadó élettárssal az úton, mely mindig meredek volt és mindig nyugtalan. Estéről estére azt a dalt éneklem néki, amit nagyon szeretett: a dalt a sztyeppe kéklő füvéről, mely partizán­harcok mondáit zizegi, a ko­zák asszonyról, aki férje ol­dalán harcolt a szabadságért páratlan bátorsággal. Így bizony, harcos felem! Mennyi erő van ebben a kis teremtésben, határozottan metszett arccal és nagy gye­rekszemekkel, melyekben any- nyi a gyöngédség. A harc és az egymástól való állandó tá­voliét örök szerelmeseket for­mált belőlünk, akik az életben nem egyszer, de százszor élik át az első ismerkedést, az első simogatások heves pilla­natait És mégis mindig együtt ver a szívünk, egy a lélegzetünk a boldogság vagy a szorongás, az izgalom vagy a szomorúság óráiban. Évekig dolgoztunk együtt és segítettünk egymásnak, ahogy csak bajtársak tudnak bajtár­sakon segíteni: évekig első ol­vasóm, első bírálóm volt s nehezen Írtam, ha nem tud­tam magam mögött kedves tekintetét Évekig álltunk egymás mellett a harcokban, amikben kettőnk élete csep­pet sem volt szegény. És kéz a kézben évekig csavarogtunk együtt azokon a tájakon, me­lyeket nagyon szerettünk. Sok nehéz órát éltünk meg együtt, de sok nagy őrömet is, hiszen gazdagok voltunk, a szegények gazdagságával. Auguszta, íme, ez ő: Az ostromállapot idején történt, a múlt év júniusában. A letartóztatásunk óta eltelt hat hét után először látott ama szörnyű napok múltával, melyekben egyedül gondolko­zott el zárkájában a halálom­ról szóló híreken. Hozták, hogy megpuhítson. »Beszélje rá — szólt hozzá velem való szembesítésekor az ügyosztály főnöke —, beszélje rá, hogy legyen józan. Ha sa­ját magára nem gondol, gon­doljon legalább önre. Egy órája van a gondolkozásra. Ha viszont makacs marad, még ma este mindkettőjüket kivégzik. Mindkettőjüket!« <5 tekintetével véglgsttnega- tott és egyszerűen válaszolt: »Biztos úr, számomra ez nem fenyegetés, hanem utol­só kívánságom teljesítése. Ha kivégzik őt, végezzenek ki en­gem is!« íme, ez Auguszta: csupa szeretet és határozottság. Életünket elvehetik, ugye, Auguszta, de becsületünket és szerelmünket nem. Ö, emberek, el tudjátok képzelni, hogyan élnénk, ha újból meglátnánk egymást e sok nélkülözés után! Ha új­ból találkoznék a szabad, tá­gas és teremtő életben! Ak­kor, amikor megvalósul mind­az, ami irtán vágyódtunk, ami­re törekedtünk, és amiért most a halálba megyünk! Igen, minden bizonnyal hol­tan is élni fogunk, valahol nagy boldogságtok egy kis zu­gában, hiszen erre tettük fel egész életünket, és ez vígasz­tal most, amikór szomorúak \ vagyunk, mert • búcsúznunk kell. Ari sem engedték, hogy megöleljük egymást vagy ke­zet szorítsunk. Csak a Károly teret a Pahkráccal összekötő fogházi együttes ad hírt köl­csönösen sorsunkról. Tudod, Auguszta, én Ss tu­dom, hogy valószínűleg többé már nem látjuk egymást. Mégis hallom, amit a távol­ból kiáltasz: »Viszontlátásra, kedvesem?« Augusz­»Vlszontlátásra, tám!« (Petty Kezsd fordítása) Négy évszak a fitotronban Marton vásáron, a Magyar Tudományos Akadémia Mezőgazdasági Kutató Intézetének totronjábon egyszerre programozhatják be négy évszak időjárását. A különböző rákban a technika segítségével mesterségesen elő lehet állítani a legzordabb telet és a leg­melegebb nyarat. A litotron nagy mértékben meggyorsítja a kutatók, növénynemesítők munkáját. Szapudi András A BESENYŐ Minden szabad Idejét kint töl­tötte, vadászott, halászott. A hanyőrök, vadőrök szerették. Senki sem kérdezte, van-e en­gedélye, azt lőtt, amit akart A rábsicok paradicsomában érezte magát Aztán egyszer csak megszólaltak benne a cserbesei öregek. Csettintettek a nyelvükkel, nagyokat nyel­tek, mintha a föld, amelyről beszéltek, a legízesebb kalács volna Majd látta az arcukra kövült sóvárgást és göcsörtös öklüket az őszi égre fagyva. Azóta sokszor mondta, hogy »ökör fejem«. Amikor szédí- tően kavarogtak körülötte az ellenérvek. Amikor Hány Is­tóknak csúfolták, és röhögtek rajta. Néha magába nézett olyankor és csodálkozott : »Meddig tűröd?« És nem akart hallani többé az öregekről. Dé azok újra megszólaltak. És Törő megint csak odafi­gyelt, és együtt kóstolgatta velük a kalácsízü földet. Az­tán a szívéből káromkodás csapott fel, és ennek a fényé­nél csák az igazságot' látta. Az erdő sarkánál megpil­lantotta a templomtornyot. Valamivel később vette észre, hogy jobbra & szántóföld er­dő isié eső szélén egy ember hajói a föld felé. Fekete ove­railt viselt, kerékpár hevert a háta mögött. Törő jó napot kiáltott, erre az overallos föl­emelte a iejét. — Egy ló — mondta, és Tö­rő most meglátta az arcát. Az unokaöccse volt, anyai nagybátyjának a legényfia A falu kovácsa Törő odament, megnézte a lovat Haldokolt Nagy, szürke teste szétterült a száraz rögö­kön. A fejét néha fölemelte, olyankor a szeme a kétség- beesés kútjaként tükrözte az eget — Ki hagyta itt? — ráncol­ta a homlokát Törő. — Majd megtudom — szólt mogorván az öccse. — Utána megyek a bitangnak. ke volt, mint az unokaöcs sze­me, és mint Törő Vendel sze­me. Egyforma szemük van, bár sem Törő anyjának, sem a fiú apjának nincs ilyen sze­me. Az ő szemük világosbar­na. Erre Törő határozottan emlékezett Elővette a bicskáját. Szaru- nyelű, széles pengéjű, igen jó bicska volt. Törő nézte. Ta­valy ősszel, egy vasárnap ké­kesszürkének látta a pengé­jét Most színaranynak tűnt a fényben, be tavaly kékesszür­Tavaly ez a fiú meg akar­ta őt ölni Ezzel a bicskával. Egy vasárnap délelőtt üzent, hogy délutánra vagy estére elvárja a kocsmába egy kis számadásra. Ritkán járt naza akkoriban, régen látta az öccsét Csak annyit tudott ró­la, hogy szálas legénnyé ser­dült, és hogy kovács. Józsi bácsi, a nagybátyja is elke­rülte a házukat mert nehez­telt a gabonaügy miatt Az ötvenes évek elején tör­tént Törő volt a falu párttit­kára, alig huszonéves fejjel, embertelen körülmények kö­zött. Terménybegyűjtés, be­szolgáltatás. Cserbesén ! Ahçl a határ háromnegyed része cseri föld. egynegyede pedig lapos, ugyancsak keveset érő. Ahol, lia esős év volt, a la­posan nőtt szomorúság, ha meg csapadéktalan, napfé­nyes, akkor a cseren. Ebben a faluban a beszolgáltatást in­tézni — különösen egy benn ­szülöttek — a kínok kínját je­lentette. A legfájóbb emléke abból az időből egy öregasszony te­kintete. Cséplés után a csa­lád összes gabonáját ökrös szekérre rakták. A kisunoka fölpattant az ülésdeszkára, és tündöklő arccal biztatta az ökröket. Hümék! Ho-ha-hi! Az öregasszony a kapuban állt, és mozdulatlan arccá? nézett a fogat után. A tekin­tetében volt valami riasztó. Mint aki aggódik a maradé­kaiért és úgy érzi, a sírban sem lesz nyugodalma, az éret­tük való aggódás miatt. (Folytatjuk/ Részlet az „Üzenet az élőknek" c. börtönnaplóból

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents