Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-19 / 43. szám
\ Színes korsók, kancsók, tálak Világhírű fazekasmesterek kiállítása a néprajzi múzeumban Berták László Anyámmal járja Lábasok fazekak tálak irányában hazatalálok poharak bugyogós korsók pörgetik vissza a sorsot hízik a rokkafa kontya anyámmal járja a konyha rétesek kocsonyák krumplik illata utcára ugrik kenyerek kalácsok kelnek szívemből dobog az ünnep kanalak kesek és villák lebbentik arcotok fodrát húzza a terített asztal barlangi mozdulatokkal szavára keringtek sorban akikkel elbújdokoltam reá a sisakban járók a hittel harmonikázók reá kik utamba aknát s reá kik kezüket adták szerves és szervetlen ropja forog az egyetlen konyha keserű levéből édes édesből keserűvé lesz de anyám teszi a dolgát nem kérdi cirkusz vagy ország jöldgőmb vagy tejút csak sorsom zúgatja körben az orsón lábosban fazékban tálban atomok forgatagában lűz'ugrást váró porondon de otthon áé otthon de otthon. Abody Béla Csoda a bútorokkal S or került a bútorokra is, lévén ezerkilenc- százharminckettő sokatmondó dátum. Először egy féllábú férfi érkezett, fején akkora lyuk, hogy kisebbfajta húsvéti tojás fészkéül szolgálhatott volna. .— Melyik az? — kérdezte. — Sietek, autóval vagyok. Gyula leültette, cigarettával kínálta, borral is. Fél li- ,tert vett a sarkon, Maxhoí- fertől, elengedhetetlen befektetésnek vélte. Majd vérbe borult- a vevő szeme, gondolta, a bútorok bűvös színba- tások sugárzásába kerül . k, jobbra érdemes lelkűk integet a lepattogzott politúr mögül. Dadogni kezd, és azt mondja, hogy azonnal megvesz mindent, csak adják! Másképpen alakult. A férfi — nepper lehetett — szak. szavakat mormolt, botják az asztalnak támasztottá Csak annyit mondott — kopott ez, kedves úr. Kopott, ez az igazság. Kell nyolcvan? Nem kellett nyolcvan. A sánta elment. — Meg fogja bánni — mondta. Kvázi — ezt is mondta még. Miért? A második jelölt kövér nő volt, zöld lódenkabátban. Ez már az első szobában gya- lázni kezdte a szekrényt. — Mert mit érhet egy ilyen, kérdem én? — mondta kétszer is. — Azt hiszik, valami istentudja milyen érték, aztán az ember feljön hiába. Hetvenöt, fillérrel sem több. y Figyelte a távozó nőt. A sarkon a sánta férfi várta, együtt mentek eí. Gyula rövid gondolkozás után mindent meegértett, elkomorult, szipkáját rágta. — Hagyjál — mondta a feleségének. — Nem adjuk el, és kész. Nem szívesen tartom polcon a ru. hámat. Ebből végtelennek Ígérkező párbeszéd kezdődött Először csak a szavak veszélytelen, formájukkal kacérkodó csobogása, utóbb szélesebb medret mosó hömpöly- gés, majd áradás. Szerencse, hogy újabb csöngetés szakította félbe. — Tessék — mondta Gyula barátságtalanul. Idősebb asszony állt az ajtóban. Ősz haján szerény, de ízléses kalapka, kezében fekete retikül. Sötétkék kabátja némi méltóságba fogta a látványt, s egy világoskék, mintás selyemsáion pihent meg a szem. — A szekrény ügyében, ha szíveskednék... Tudniillik — magyarázta —, nagyon kellene a szekrény. Meg az a többi bútor is, amit a hirdetésben tetszett írni. Ha láthatnám.., Gyula bevezette. — Nagyon szép — mondta az asszony. — Igazán nagyon szép. Látom, hogy jó állapotban van. Ha szabadna az árát? — Száznegyven — mondta Gyula. — Nem több, nem kevesebb. Már voltak itt érdeklődni. — Már voltak? — aggódott a hölgy. — De azért, ugye, még nem adták el? Pesterzsébetről jöttem, nem szeretnék hiába járni. — Száznegyven? — tette hozzá, kissé szórakozottan. — Nem sok. Igazán nem sok. Esetleg, ha a többit is vinném, ka polc, ugye, valami engedményt? Mert az ember úgy van, hogy venne, csak hát... Gyula megmutatta a »többi bútort« is. Ezeket szemérmét legyűrve; maga sem gondolta komolyan, hogy vevő akadna rájuk. Egy formás gramofonszettrény, készülék nélkül. — Valami tartónak lehet használni — mondta — Atalaikítják, és kész A hölgy áhitatosan bólogatott; — Nagyon szép — mondta — Megmondom őszintén, mind kellene. Erre nékem szükségem van mindre. Ha meg tudunk egyezni. Megegyeztek. Gyula Öt pengőt engedett a szekrényből, a többit harminc-negyven pengős átlaggal illette. — A lépcső ráadás — mondta — Ha mind él tetszik vinni. — Köszönöm — mondta a vevő. — Nagyon örülök. Igazán nagyon őrülök. Holnap jövök a pénzzel és a szállítókkal. Melegen búcsúztak, az előszobában beszélgettek is, családról, erről-arról. — A fiam mérnök — mondta a hölgy. — Azoknak sincs könnyű dolguk, a rajzolók, hál én is segítek. Megérdemlik ezek a gyerekek, hogy az ember az egész életét feláldozza értük? Hát, szóval akkor holnap. Inkább délíelé, mint reggel. Várták. Várták, de késett. — Biztos délután — vélte Gyula. — Közbejöhetett valami. Vagy holnap. De nem jött másnap sem. Lehullottak a lombok, és nem jött. Múltak az évek, és nem jött. Elváltak, Gyula kisebb lakásba költözött. Fia megházasodott, vidékre helyezték. Fogai kihullottak. (Főként Gyulának.) Az elsőt úgy lepte el a fájás, mint öregedő nő szerelme, az utolsó már alig volt érezhető, az orvos kiemelte. A néni azonban nem jött. Gyula ekkor már sűrűbben járta a temetőket Innen remélt valami nyomot Talán kikel egy sírból a vevő. Vagy égi szózatot hallat? Nem és nem. G yula meghalt Bútorait elárverezték, mert némi adósságokkal terhesen enyészett a túlvilág párájába. A fia nem segíthette: megvolt a maga baja, három gyerekkel, mind a három fiú, a mindenségit neki! A vevő nem jött Győrffy és mások bíztatására nemzetközi kiállításokra küldte el munkáit. Berlinben, New Yorkban elnyerte a városok dijait, 1936-ban Tokióban aranyéremmel jutalmazták alkotását. A .kiállított 400, alkotás között láthatók a pálya kezdetét idéző emberi figurák, a tiszafüredi ornamentikájú Miska-korsóik, a madár-vázák, a sárospataki és a pásztói motívumokkal díszített mázas edények. Minden stílushoz hozzáadott valami sajátosat, arra törekedett, hogy a régi formákból olyan edényeket alakítson ki, melyek a jelen emberének is mindennapos használati tárgyai lehetnek. Ma is érdeklődésre tartanak számot az óriás tálak, bütykösök, valamint a brüsszeli világkiállításon díjat nyert madár- és emberfigurái. A kiállításon nemcsak szép kerámiákat csodálhatunk meg, hanem bepillantást nyerhetünk a kerámiakészítés titkaiba: műhelyrészletek, fotók illusztrálják a kerámia- készítés folyamatát. Hazánkban a népi fazekasság a XVIII—XIX. század fordulóján élte virágkorát. E mesterség máig megőrizte a hagyományos készítési módot. Az edények ma is lábbal hajtott korongon készülnek és kézzel formázzák. A mezőcsáti-tiszaíüredi és a gyöngyösi-pásztói korongosok művészetének továbbvivője, továbbfejlesztője a karcagi Kántor Sándor, aki nagy szorgalommal, munkaszeretettel több mint fél évszázada dolgozik. Tudatosan foglalkozik az edények korszerűsítésével, az új fonnák kialakításával. Híres munkái a zöld mázas edények. Miska- kancsóit, butelláit betyár poharait gyakran díszíti néhány soros versikékkel Is. Alkotásait ma is szívesen vásárolják szerte a világon. Kántor Sándor alkotásai, népi szellemben fogant új formái bizonyítják a legjobban, hogy a magyar népi iparművészeinek nemcsak múltja, jelene, hanem jövője is van. A szép kiállítást májusig tekinthetik meg az érdeklődök. Sz. E. L Gazdaságban. Chiovini Ferenc festménye. A VERS SZÜLETÉSE Baranyi Ferenc fl szerelem harmadik éve és dacos kalózhajónk engedelmes már a szélnek durva gyönyörtől halad s kifinomult kín felé megy vállainkban még zokog éhes ujjakról az emlék érintésük fodrozott — kőnek is lemosva szennyét ám talonba tett öröm ül le már csak asztalunkhoz elfelejtett zongorák billentyűin ujja futkos test-csodája még remek — láthatár zárul be rajta s árnya szavaim alatt rejlő arcát már takarja. A szerelem harmadik éve: a szerelem sorsdöntő éve. S hogy miért éppen a harmadik? Talán mert ennek a számnak különleges misztikája támadt az évezredek során. Péter apostol akkor ha- sonlott meg önmagával, amikor harmadszor is megtagadta azt, akire addig esküdött. Turandot hercegnő három enigma megfejtésére szólította fel Kalaf tatár fejedelmet, s a harmadik rejtvénynél tetőzött igazán az izgalom, hiszen feje vétetett volna az ifjúnál:, ha nem tud válaszolni. A mesebéli hősöknek mindig három kívánságuk van, s mindig a harmadik a sorsdöntő. A próbatétel, a változást előidéző krízis mindig a folyamatok harmadik fázisában jelentkezik. Juhász Ferenc híres versének egyik — mintegy refrénként visszatérő — sora szinte már szállóigévé vált: »a harmadik napon a legnehezebb, a harmadikon«. Itt a harmadik nap jelképes, korántsem a harmadszori huszonnégy órát jelenti, mint ahogy, a szerelem harmadik éve sem konkrét — háromszázhatvanöt napos — esztendőt jelent A szerelem harmadik éve elérkezhet a hatodik héten is akár, de a nyolcadik esztendőben is. A »versképződés« folyamata nyomonkövethetetlen. Nehéz tettenémi a pillanatot amikor a benyomás, az impresszió vagy az élmény költői képekké kezd átalakulnia poéta agyában. Mindenesetre valami konkrét impulzus kell, csakis akkor van esélyük verssé szerveződni a benyomásoknak, az impresszióknak vagy az élményeknek, ha személyes indulatot váltanak ki a költőből. ... Ott kezdődött a dolog, hogy a lány, akit már régóta szerettem, egyszercsak felkelt az ágyból, és a zongorához ült azon ritka délutánok egyikén, amikor titokban együtt lehettünk. Chopint játszott, valamiféle anakronisztikus élelmességgel és mégis lélek-zsongítyan. És szép volt, jó volt az a délután a halk szomorúságtól, ami a dallamokból áradt. Másképpen volt szép és jó, mint évekre visszamenően az előzőek. Addig nem is tudtam, hogy a lány tud zongorázni, ezt a talonba-tett, témaszegény és testileg jóllakott időkre tárolt örömszerző képességét azon a délutánon vette csak elő. Akkor, amikor az egymás-habzsolás kívánsága már nem volt annyira mohó és telhetetlen, hegy ki tölthette volna azt a két-három órát, ami adatott nekünk az idegen lakájban Zongorázott, hogy nehogy elkezdjük unni egymást S akkor, a Chopint játszó lány oltványtól nyilallt belém ez a két verssor: »... talonba tett öröm ül le már csak asztalunkhoz elfelejtett zongorák billentyűin ujja futkos« Igen, akkor köszöntött ránk a szerelem harmadik éve, amikor bennem is tudatosodott, hogy »dacos kalózhajónk engedelmes már a szélnél:«. Más szóval: szerelmünk, amely kalóz — tehát törvényen kívüli — hajóként csakis a saját kénye-kedve szerint volt hajlandó suhanni a határtalanság tengerén, boldogan dacolva az elemekkel is, most a szelíd megcsöndesedés szakaszába lépett Immáron nem öntörvényei, hanem a természet — a dolgok természetének — törvényei szerint alakul tovább, szándékunktól szinte függetlenül. »Engedelmes már a szélnek«, azaz a szerelmek történetében mindenütt érvényesülő dramaturgiának, amely sematikusan felvázolva így fest: ismerkedés — boldogság — megszokás — elhidegulés vagy beletörődés a sírig. A megszokás — mert végű' « miért ne mernénk nevén nevezni a meg csöndesed ést —a harmadik fázis. A szerelem harmadik éve. Az első és a második esztendő »durva gyönyörében« a folytonos izzástól észre sem lehet venni az alattomos, aprócska pörkölődéseket, a féltékenység pengeként villanó pillantásainak ezernyi döfése érzékeibe te tien né jelen- tékteleníü a kicsinyes gyanakvások parányi tű szúrásait. Ám a »kifinomult kín« felé hajt a dolgok természetének a szel« minden kapcsolatot, ahol a tűszűrás döfésként fáj már, és elemésztő izzasd a pörkölődés is. Pedig a szerelem harmadik évében még ott zokog a váltakban az emlék az éhe* ujjakról, amelyeknek érintése nyomán nemrég még szétfodrozott a szeretett lény teljes »felületén« a szerelem megtisztító varázslata, oly gyengéd gyűrűzéssel és mégis oly erővel, hogy még a belénk kövesedett szennyet is kép® volt kioldani. Igen, ha a másik testének felfedezésé^ re indulnak az éhes-ujjú kezek, megváltó delejt visznek át, »kőnek is lemosva szeny- nyét«. Mert a másik teste még a szerelem harmadik évében is remek, sőt »láthatár zárul be rajta«, azaz még mindig ő a világban a kezdet és a vég, a mindenség határa, karcsú fény-jelenés az ég peremén, cáak éppen az arc amelynek kőnnvű költői szavak színes tülljei és habfelhős fátylai kendőzték el két éven át a valóságos vonásait, nos, esak az arc búvik a végérvényes megismerhetetlenség árnyékába immár, mert azt az árnyékot saját maga veti a saját arcára, mert rej- telmességét a kijózanult költő letépett szavainak tülljei és fátylai nem szavatolják többé — önmagának kell tehát biztosítania azt a saját árnyékával És rejtelmessé^ nélkül nem létezhet nő a világban, de szegényebb is lenne a világ a nők rejtelmes- sége nélkül. A gondolatoknak ilyenfajta örvénylése vetette ki ezt a verset lelkemnek iszapos medréből. Am mindenképpen kellett egy apró kavics, amelynek csobbanása nyomán a gyűrűzés örvénnyé terebélyesedik. S ez a kavics az a pillanat volt, amikor a lány kikelt hirtelen az ágyból és ruhátlanul zongorázni kezdett a félhomályom szobában. És én még jobban figyeltem a zenére és a gondolataimra, mint az ő ruhát- lanságára. Akkor. Chopin g-moll balladájával kezdődött el szerelmünk, harmadik éve, amit a »talonba tett«, addig titkolva tartalékolt örömök még sokáig nagyon széppé varázsa .tak... Baranyi Ferenc A Miska-korsók, írókás tá- ak nemzetközileg elismert nestere Kántor Sándor. Az idős karcagi fazekas, aki az első között kapta meg a : népművészet mestere címet. ezúttal életművét mutatja be a Néprajzi Múzeumban. Kántor Sándor tizenkét éves korában, 1907-ben szegődött el fazekasinasnak. Mestere az egyik helybeli fazekas. Művészi pályája so kát köszönhet egv véletlei találkozásnak: 1927-ben meg ismerkedett Győrffy Istvái néprajztudóssal, aki fe1 ismer te tehetségét és művész munkára ösztönözte. Felhív ta figyelmét a tiszafüredi dí szes cserepekre. Eleinte másolta, később pedig egyre inkább saját elképzeléseit valósította meg.
