Somogyi Néplap, 1978. február (34. évfolyam, 27-50. szám)
1978-02-16 / 40. szám
A norma: teljesítménykövetelmény. Megállapí íá- sa a vállalat feladata. Végrehajtani viszont a munka- padok mellett kell. Éppen ezért nemcsak az a fontos, hogy ismerjék a normát a munkások, hanem az is, hogy elfogadják. A norma karbantartasz., a teljesítménykövetelmény emelése sokszor kavar »vihart*. Ennek az az oka, hogy első pillanatra úgy rémlik: ugyanazért a pénzért többet kell dolgozni. Valóban így van ez? A norma akkor változik, ha változnak a termelés körülményei: ügyesebb gépet állítanak munkába, szervezési intézkedéseket hajtanak végre, és emelkedik az időegység alatt elkészített termék mennyisége. Ez viszont növeli az üzem bevételeit, nyereségét, s vele együtt a munkások jövedelmét. A norma megállapítását — vagy megváltoztatását — ezért kell indokolni. Munkatársaink az üzemekben a munkásoktól kérdezték: mi a véleményük a normáról? Tapasztalataikat így lehet summázni: ösztönöznek o jobb munkára, ha körültekintően állapítják meg, és biztosítják a feltételeket a teljesítéséhez. Megkérdeztük a munkásoktól: Mi a véieiiiényiik a normáról? Hiányzó feltételek — A norma... ? Éppen ma tartottuk az üzemi négyszög esedékes megbeszélését. Olyan jelzések érkeznek, hogy elégedetlenek a normával az üzemünkben, várhatóan nagyon viharos lesz a hamarosan aor- ra kerülő termelési tanácskozás ... Matics Miklós, a Rákospalotai Bőr- és Műanyagfeidol- gozó Vállalat marcali gyáregységének igazgatója nyomban magyarázatai is szolgái. Tavaly az üzemszervezés révén megváltozott a szalagokon dolgozók feladata. Korábban minden szalagon készítettek alkatrészt a női divattáskákhoz, az iskolatáskákhoz és a kazettákhoz, s össze is szerelték. Most külön szalag gyártja az alkatrészeket, a fődarabokat, s máshol szereinek. Ennek az az előnye, hogy a munkafolyamat elvégzeséQen nagyobb gyakorlatot szerezhetnek a bőrdíszmű dolgozói. Csökken az egy táska készítésére jutó idő, s növekszik a termelékenység A gyáregységben a normákról kérdeztem az előkészítőben zsebeket készítő Rózsa Lászlónét, Fülöp József né szalagvezetőt, Magyar Katalint, aki a táskák elejét és hátulját varrja, Csobo Andrásáét, a tizenhat tagú Arany János brigád vezetőjét, Németh Jó- zsefnét, az szb termelési és bérfelelősét, s az összeszerelőben Szilagyi Lászlónét. Csak egy akadt közöttük, aki a normát kifogásolta. Korábban egy táskára 1,4—1,6 órát számoltak, most pedig 1,12 az engedélyeztt normaóra. Magyar Katalin egyéni darabbérben dolgozik — januárban 2603 forintot vitt haza: 400 forinttal többet, mint a múlt évben egy-egy hónapban. Igaz, órabére is emelkedett 80 fillérrel, de ha többet dolgozik, arányosan növekszik — persze, másoknak is — a keresete. Csoba Andrásné a brigádjának és a gyáregység nagyon sok dolgozójának a véleményét mondta el: — A norma teljesítését elvárni csak akkor lehet, ha biztosítják a feltételeket is. A gépek korszerűtlenek, lassúak, Annyit keres, amennyit terme! A kaposvári elektroncsőgyár szerelőüzemében, az előkészítőben' dolgozik Seffner Ilona. A kérdésre — mi a véleménye a normáról? — felkapja a fejét és gondolkodás nélkül válaszol: — Nagyon jó bérezési forma: mindenjd annyit keres, amennyit termel. A normát a gyárban munkaműveletekre szabták meg. Ha új terméket vezetnek be, annak megállapítják a normáját. Ha másik gyártól veszik át egy alkatrész gyártását, a technológiai leírásokkal együtt meghozzák a normát is. Az előkészítőben 11 forint az órabér. A munkástól azt várják ezért, hogy egy műszak alatt elkészítsen 1500 katód- hegesztést vagy 2600 állványcsípést. Ha elvégzi ezt a munkát, 88 forintot keresett, — Mi nem így számolunk — mondja a munkásnő. — Tudjuk azt, hogy ezer darab elkészítése után mennyi jár, s azt adjuk össze, hogy hány ezer darabot készítettünk egy műszak alatt. megcsinálni a száz százalékot? — Ha valaki nem tadja — Az kevesebbet keres. De Ilyen nemigen fordul elő: akik befejezték már a tanulóidőt, hozzák a száz százalékot. — És a túlteljesítés?-— Száztíz, száztizenöt százalék is előfordul azoknál, akik régóta csinálják ... Az az igazság, hogy a tanulóidő alatt nem lehet tökéletesen elsajátítani a szerelést. Még azután is kell egy bizonyos idő, amíg a kívánt minőséget és mennyiséget is adni lehet. Tudja, ehhez a munkához is tréning kell... Amikor a kismamák visszajönnek a gyermekgondozási szabadságról, nem érik el a »régi« formájukat. — Ez a pénzen is meglátszik? — A normából következik, hogy igen. — Eddig a mennyiségről volt szó. űsztönöz a minőségre is? — A normában az is bent van, hogy legföljebb mennyi lehet a selejt. — S ha több, azt levonják? — Nem tudom. Nekem még selejt miatt nem vontait le. Nem csinálunk selejtet. — Reális a gyár által felállított teljesítménykövetelmény ? — Akik itt dolgoznak a szereidében, állagban hozzá ti a száz százalékot. A követelmény tehát teljesíthető.. — ... folyamatos anyagellátás mellett. — Ha nincs anyag — ilyen persze alig fordul elő —, azért a norma a hibás. — Mikor változtatták a követelményrendszert ? — Amikor új termékre álltunk át, vagy szétbontották a szalagokat. A normaváltozás a termék vagy a munkaszervezés változásával függ össze. Korábban például hárman alkottak a termelésben egy szalagot. Most hatan végzik el ugyanezt a munkát. A feladat egyszerűbb lett: kevesebb munkaműveletet kell az alkatrészen elvégeznie ugyanannak a munkásnőnek. Érthető, hogy az egyszerűbb műveletből, ugyanazért a pénzért, többet várnak tőle — Amikor hiányzik egy alkatrész, megáll a munka? — Akkor más típus szerelésére állunk át, amelyikhez minden megvan. A teljesítménykövetelmény ilyenkor természetesen változik. — A teljesítés feszített tempót igényel? — Nem. Egyenletes munkát. — Ki tudja számolni, hogy mennyit vesztett ezzel a beszélgetéssel? Elneveti magát. — Ha ráhajtok egy kicsit és a műszak végéig nem megyek ki többet rágyújtani, akkor nem vesztettem semmit. . Annyira azért nem szoros a norma, hogy a nyolc óra alatt félre sem lehet nézni. elavultak. Kilenc éve vagyok itt, már én is ezeken tanultam. A brigádom csak egyetlen új gépet kapott, a többi régi. Nincs elegendő anyag, alkatrészkeilék, kénytelenek vagyunk félkész munkát csinálni, s ez fölösleges időveszteséggel jár. — Januárban 103 százalékra teljesítettük a tervünket, februárban eddig átlagosan 64 százalékos napi teljesítményt értünk el. Egy műszakban 600 táskát kellene elkészítenie a szalagunknak, az anyaghiány azonban nem teszi ezt lehetővé. Több napos vagy egykét hetes lemaradást már képtelenek leszünk pótolni! Biztosítsák a folyamatos anyag- ellátást, lássák el a gyáregységet korszerű gépekkel, s akkor majd lehet normateljesítésről beszélni. Mi a véleménye erről Matics Miklósnak és Farkas János műszaki vezetőnek? Januárban 34 256 táskát készítettek el-5 millió forint értékben. Ez a mennyiség tavaly januárban 21630 volt, ez 3,5 millió forintot ért. Egy táskát 1,06 óra alatt, az engedélyezettnél kevesebb idő alatt készítettek el. De február első tíz napjában a termelés értéke nem érte el az 1 millió forintot sem. A decemberre ígért 40 modern, 'kéttűs varrógép helyett csak 9 érkezett meg a marcali gyáregységbe. Rendszertelen az anyagellátás, félkész terméket tudnak csak .részltem, s ezért egy munkadarabot kétszer kell kézbe venni. Miként tudnak így, ilyen feltételek között az idén 374 ezer táskát elkészíteni? A januári tapasztalatok azt jelzik, hogy ez a norma nemcsak tartható, hanem még növelhető is, de csak akkor, ha a vállalat vezetői a jelenlegi helyzeten, feltételeken sürgősen változtatnak! Furatok és anyagmozgatás A saját zsebére Zakatolnak a varrógépek. A szalag elején még kusza ruhahalmazokból a végére csinos ballonkabátok lesznek. Fél éve egyéni teljesítményelszámolásra tértek át a csurgói Napsugár Ipari Szövetkezetben. A normát egyénenként állapították meg, s ennek függvényében vastagszik vagy éppen vékonyodik a boríték. Zakatolnak a varrógépek, az rünket sem tudjuk megtermelni. Nemcsak nekem, másoknak is nehezen megy. Az üzemben ott ült a normás. Mérte az időt; az új anyag bevezetésével együtt jár á norma »karbantartása« is. Volt már példa arra, hogy a vizsgálat eredménye a kiszabott idő csökkentése lett. — Most, hogy darabbérben dolgozunk, bizony ki kell — Meddig lehetne a normát túlteljesíteni? — Pár napig biztosan, azután kifáradna az ember. Legjobb az állandó munkaritmus. Mindenki magának diktálja a tempót. Addig, amíg csoportbérben fizettek, a szövetkezet asszonyai mintegy 2700—2800 forintot kerestek. Ebben a csarnokban most az átlagos teljesítményű dolgozók jövedelme megközelíti a négyezer forintot. Pedig szigorúbbak a követelmények. Hét garnitúra a norma. Simára fűrészelt — csiszolt lécekből állítják össze a fotelok, asztalok vázát a Kanizsa Bútorgyár kapón v ári gyáregységének 'állvány r '■ lító üzemrészében. Gyors kézzel ragasztó- anyagot töltenek a furatokba, helyükre illesztik a csapokat, és összeállítják az asztallapot, a kárpitozott felsőrészt tartó állványokat. Itt dolgozik két másik társával Sudár Miklós. Régi szakmunkás, 1964 óta van a ^ 'árban. — Piccoló lakószobák állványait szereljük — mondja. — Egy ember normája 7 garnitúra egy nap. Ez 7 asztal és 14 fotel vázát jelenti. Ez a munka pontosan belefér a 8 órás műszakba. — Normarendezés? — Tavaly szeptemberben volt. Azelőtt kevesebb állványt szereltünk, de mást is kellett csinálni. Most csak ezze’l foglalkozik a brigád. — Mi segíti és mi hátráltatja a norma teljesítését? — Néha előfordul, hogy nem jól rnegmunkáit alkatrészek érkeznek. Rosszul fúrják a lyukat, a tipli lötyög benne. Több ragasztó kell, lassabban szárad. Ez a mi időnkből megy el. Máskor — régebben — nem érkezett egyenletesen az anyag. A csiszoláshoz egyszerre nagy tömegben szállították a lécet, s amíg a csiszolóban nem végeztek, addig nálunk állt a munka. Ilyenkor elmentünk a másik üzembe dolgozni. — Ott más a norma? — Igen, de azt beszámították. Nem ez volt a baj. Mindig eltelik bizonyos idő, ajm'g az ember lendületbe jön. Amikor a másik üzemrészben belejöttünk volna, megérkezett ide is az anyag, s kezdhettük itt. És a végén alaposan rá kellett hajtani... Azt szeretjük, ha folyamatosan dolgozhatunk. Az utóbbi időben intézkedtek, hogy az anyag ne lökésszerűen, hanem egyenletesen érkezzen. — Fizetése? * — Ha a normát teljesítem, 3400 körül van. Fiatalabb munkatársaim, akik ugyanezt a munkát végzik, s ugyanolyan minőséget követelnek tőlük, jóval kevesebbet kapnak. S ez vaskos ellentmondás ... A gyáregység nagy üzemcsarnokában bútorlaphalmok várnak földolgozásra. Nagy teljesítményű pépek végzik a különböző műveleteket. Az egyiknél dolgozó fiatalember Tóth József asztalosszakmunkás. Élfóliázást végez. 200 fokon megolvasztott enyvvel ragasztja a bútorlap oldalára a műanyag szalagot. Komótos mozdulatokkal a gépre helyezi a bútorlapot, és a masina önműködően ragasztja a csíkot, vágja le a fölösleges részeket. — Legutóbb 470 garnitúrához való. bútorlap készült ezen a CTépen — mondja Tóth József. — Ez a norma. Anyaghiány nincs. A gép műszaki állapota megfelelő, gépállás nagyon ritkán van. — Mi akkor a baj? — Nincs baj. Nem jó viszont az anyagmozgátás rendszere. Itt a gépnél a norma és az érte járó bér, prémium erre a munkára jár. Nem az én hibám, hogy nem lehet minden erővel csak ezzel a munkával törődni. A görgősorokon felhalmozott bútorlapokra mutat: — Ha vannak anyagmozgatók — segédmunkások —, altkor ők a kezem ügyébe tolják a lapokat. Ilyenkor gyorsan megy a munka és csak leemelem, a gépre helyezem ... De ha nincsenek! Akkor én mászkálok az anyag után, húzom, tolom, vonszolom, s addig üresen jár a gép. Ez nem jó. Pedig a pénz miatt is szeretnék többet produkálni, meg azért is, mert ez a munkám. Meglátszik a borítékon is. Ha a korábbi évekkel összehasonlítjuk, most soványabb lett. — Ennek más oka is lehet. — Biztosan. Az anyagmozgatás viszont az én munkámból veszi el az időt. Legjobb az állandó munkaritmus. asszonyok most nemigen érnek rá beszélgetni. — Csengőszóra indulunk, csengőre hagyjuk abba a munkát. Fél éve már, hogy darabbérben dolgozom. Az én fizetésem legalább ezer forinttal több lett azóta. — Rampa Lajosné elégedett az új bérezési rendszerrel. — Sok vagy kevés a norma? — Az attól függ. Az elmúlt hónapokban nagyon jól kerestünk. Most egy új anyagot kaptunk, hát még az órabéhasználni a nyolc órát — mondta Pókos Józsefné, akinek a vasalás a dolga. — Viszont lehet keresni. Azelőtf másképp oszlott meg a pénz, s volt aki nem nézte, ha egy kicsit tovább tartott a cigarettaszünet. A sok kicsi pedig sok- I ra ment.. Most saját zsebre dolgozunk, hát van miéx't hajtani. — Nehéz? — Nem. Ez az új anyag valahogy nem megy még oiyan jól, mint a régi. De az ellátással, nincs baj. A normással vitatkozni is lehet A Kaposvári Ruhagyárban szalagon dolgozó három munkással beszélgettünk: Fejes Istvánnéval, Istvánovics Máriával és Steller Ferenccel. Szükséges rossznak tartják a normát, ami egyrészt megnyugtatja, másrészt űdegesiti őket. — Megnyugtató, mert biztonságérzetét ad, hiszen magunk is ellenőrizhetjük, hogyan termeltünk, tudjuk mennyi keresetre számuna- tunk. Ha viszont szabászati vagy géphiba miatt elakadunk a munkában, idegeskedünk. Ha elromlik a gépünk, nem tudunk másikhoz átülni, amíg megjavítják, mert minden gépnek gazdája van. Varunk, s közben törjük a fejünket: ennyi idő alatt menynyivel maradtunk el a normában meghatározottaktól. Mégis, valamennyien egyetértenek abban, hogy normára szükség van. — Miért? — A legbecsületesebb módszer arra, hogy a megdől go, zott munkáért a megdolgozott bért tudják adni. Mindhárman csoportbére- zésben dolgoznak. Enne« az a hátulütője, hogy nemcsak rossz képességű, hanem lusta mjn- kások is akadnak, akik visszahúzzák a többieket, és ha valaki többet, jobbat akar tenni, nem bizonyos, hogy végre tudja hajtani. — A csoportbérezés nagy egymásrautaltságot jelent — állapítja meg egyikük. — Nekünk ugyan nem okoz már olyan gondot, mint egy kevésbé összekovácsolódott közösségnek, mert a 13. if júsági szalag tagjai régóta ismerik, segítik egymást. A normakarbantartás folyamatos, hiszen állandóan változó divatcikkeket gyártanak, és egyik darabnak a normája eltér a másikétól. Azért is szükség van a noi'mák állandó figyelésére, változtatására, mert a munkaeszközök, a technológia, a gépesítés —tehát a munka technikai feltételei — is változnak. Sersin- ger Józsefné, a normacsoport 1 vezetője, hatodmagával folytatja a méréseket: ők dolgozzák « ki az új normákat is. A szalagvezetők útján a dolgozók kifogásolhatják, ha az átlagos képességű munkásra szabott normát valami aknái fogva igazságtalannak tartják. Ilyenkor újabb mérések következnek, és többnyire sikerül küzö> megegyezésre jutni úgy, hogy a dolgozókban nem marad rossz érzés, elfogadják a megállapított követelményű Fejes Istvánná elgondolkodik: — Jó, hogy a normásokkal megbeszélhetjük a sérelmeinket, s ha azok jogosak, naj- landók az ereded álláspontjukon változtatni. Viszont, ha nekik van igazuk, bennünket is meggyőznek a tények. Így azután tüske nélkül tudunk dolgozni, még akkor is, ha némelyik műveletnél vagy fazonnál szorosnak érezzük a normát.
