Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-07 / 6. szám
A közművelődés a pártmunkában a [ mikor « Központ! Bizottság 1974 márciusi határozata szinte jel- ttószerű tömörséggel célul tűzte, hogy »a kulturális nevelő munka legyen a pártmunka szerves része, sok pártszervezetben meglehetősen értetlenül álltak a feladat előtt. Azóta a helyzet sokat változott. A közművelődési párthatározat valóra váltásában az egyik legnagyobb eredménynek alighanem éppen azt tekinthetjük, hogy ha már a pártszervezetek túlnyomó többsége tud valamit kezdeni ezzel a tennivalóval. A pártmunkában, a politikai cselekvés hétköznapjaiban — a művelődés mindinkább a fontosságának megfelelő helyre kerül. Része is, eredménye is ennek a folyamatnak az a változás, mely a közélet részvevőinek szemléletében végbement az utóbbi időben. A párt- szervezetek politikai munkája kétséget kizárólag! jelentős szerepet játszott abban, hogy a vezetők, a mozgalmi aktivisták a korábbinál jobban értik a műveltség, a kultúra társadalmi szerepét. Mindinkább általánosan elfogadott vélemény, hogy a művelődés fejlesztése nélkül alapvető gazdasági és politikai céljaink sem válthatók valóra. Ennek a szemléletnek a kialakulása jórészt annak köszönhető, hogy a pártszervezetek komolyan vették, amire az említett határozat kötelezi őket, vagyis mind erőteljesebben szálltak szembe a műveltséget lebecsülő, a tanulás, önművelődés jelentőségét vitató nézetekkel es gyakorlattal. A mérleg pozitív serpenyőjébe helyezhető a pártszervezetek irányító, koordináló, ösz- szehangoló munkájának fejlődése. Általában jól értették meg, hogy ezen a területen is a párt általános munkastílusát kell érvényesíteni. Más szóval, nem közvetlenül maguknak kell megoldaniuk a közművelődési feladatokat, hanem elvileg, politikailag kell irányítaniuk az ezzel foglalkozó állami, társadalmi szervek tevékenységét Különösen az összehangolás jelentett — s jelent most is — nehéz feladatot, hiszen a dolog természeténél fogva itt több a »gazda«. Még távolról sem a múlté ugyan a szétaprózóttság, az anyagi eszközök és az 'emberi energiák széttörgécsolódása, de az előrelépés vitathatatlan, s ebben a pártszervezeteknek ugyancsak nagy az érdemük. A tartalmi feladatok rangsorolása, a fő tendők kiemelése szintén fontos helyet kapott a közművfelődéssel kapcsolatos pártmunkában. Eredményei kétségtelenek: általánosan a középpontba került a uiHUBflMuuTOwoes, szelesebben a dolgozó osztályok művelődése, s többnyire megkülönböztetett figyelem jut -a fiatalok önművelésének, közösségi kulturális tevékenységének is. A munka melletti iskolai tanulás szélesítésére, a hiányzó alapismeretek megszerzésére, az általános, szakmai és politikai műveltségnek különböző iskolákban, tanfolyamokon történő bővítésére nagy energiával és hatékonyan ösztönöznek a párt- és tömeg- szervezetek. Ügy látszik, hogy ezen belül a jövőben mindinkább a munkások középiskolai tanulásának szorgalmazása kerül előtérbe. A munka melletti középiskolai tanulmányok nemcsak a munkásművelődés színvonalának emelésében, hanem az arra alkalmas munkások vezetővé válásában is egyre nagyobb szerepet játszanak. Ezt a munkahelyi pártszervezeteknek célszerű figyelembe venniük, s a maguk területén előmozdítaniuk a továbbtanulással foglalkozó szervek, szervezetek tevékenységének jobb összehangolását. Mint említettük, nemcsak szűkebb értelemben vett kulturális kérdés ez, hanem ösz- szefügg a kádermunkávaL De hozzátehetjük, hogy az ideológiai munkával is (hiszen növeli a társadalomtudományi ismereteket), a gazdasági fejlődéssel is (mert a természettudományos—műszaki ismeretek bővülése szélesebb szakmai háteret, alapot ad), s a munkásosztály vezető szerepének érvényesülési feltételeit tovább javítva, társadalompolitikai kihafesa is van. Persze mindez nem csupán erről a feladatról mondható' el, hanem minden közművelődési— kulturális kérdésről, teendőről. Divatos kifejezés ma a komplex szemlélet hangoztatása, ám szükségességének aláhúzása mégsem tekinthető és tekintendő divatnak. n pártszervezetek közművelődési irányító tevékenysége akkor lesz igazán színvonalas, ha nemcsak a kifejezetten ilyen tárgyú napirendek tárgyalásakor esik szó kulturális kérdésekről, hanem a gazdasági fej- lesztés, a tömegpolitikai munka, a kádermunka, az ifjúsági vagy a nők helyzete, a tagfelvétel (és sorolhatnánk tovább) problémáiról tanácskozva is mindig számba veszik a művelődést érintő összefüggéseket. A munka módszereiről szólva lényegesnek nevezhetjük a pártellenőrzés színvonalának további fejlesztéséi Mivel a pártszervezetek általában nem maguk végzik a köz- művelődéssel kapcsolatos te-, andőket, annál fontosabb, hogy folyamatosan ellenőrizzék megvalósulásukat Helyes, ha ez az ellenőrzés a jövőben rendszeresebb lesz, s egyúttal szélesebb és mélyebb. Szélesebb olyan értelemben, hogy a kulturális munka további területeit fogja át. Vannak erre jó kezdeményezések, elgondolások: néhol például a párt- szervezet megvizsgálja a köz- művelődési feladattervek megvalósulását, ezen belül az anyagi eszközök felhasználásának ésszerűségét; másutt a művelődési otthon, a könyvtár munkájának tartalmát és hatékonyságát elemzik; mind több helyen kerül napirendre az ismeretterjesztés értékelése — vagyis szélesedik az a terület, melyre a pártszervezet figyelme kiterjed. De a szélesedéssel együtt az ellenőrzésnek mélyebbé is kell válnia, oly módon, hogy a formai elemek mellett mindinkább a tartalomra összpontosul. i tagadás, nem ritkán megelégednek még a számszerű mutatók összegezésével és összevetésével, tudomásul vesznek csupán a statisztikát javító formális lépéseket is. Pedig a pártirányítás akkor lesz igazán hatékony, ha hadat üzen a formalizmusnak, s igényli az ilyen eljárások, megoldási módok felszámolását. ►A pártszervezet nem utolsósorban a maga irányítási stílusával tud hatni a művelődésre-« — mondotta egy tanácskozáson egy felelős pártmunkás. Figyelemre méltó gondolat ez. Nem szójáték, ha azt mondjuk: a kulturált politikai cselekvés ösztönöz a legjobban a kulturálódásra, a kultúra megbecsülésére. Gyen« László M Dunántúli irôportrê f Hallama Erzsébet •w* • Arizonától Mongoliáig — ezt a kiabáló címet is adhattuk volna beszélgetésünk »jegyzőkönyvének-«. De nem a har- sányság a jellemző rá: rendkívül halk, kedves asszony, annyira, hogy halksága szug- gesztív! Belső erőről tanúskodik. Négy könyve jelent meg eddig. 1971-ben meseregénye, a Cikcakk, 1974-ben novellás- kötete, az Odaát Arizonában, 1975-ben regénye Vvegvár címmel, s most a napokban a Mongóliái napló. Kiérlelt, kitűnő könyvek: egy, a társadalmi konfliktusgócokat énszinten, azaz az egyes ember napi gondjaként tökéletes lélektani hitellel ábrázolni képes írónk ő. Beszélgetésünk színhelye Pécs, a Dunántúli Napló szerkesztősége. A munkahelye ez, Hallama Erzsébet baranyai laptársunk főszerkesztő-helyettese. — Franciska-novelíáknák kereszteltem azokat az írásait, melyek a kiskamasz világra eszméléséről váltanak. A gyerek tudatát villámként vakító, nagy felfedezésekről van szó, olyanokról, íjiint az, amit így fogalmazott meg: »Az ember maga dönt az életéről, iszonyatos felismerés vólt.*< Anélkül, hogy azonosítani igyekeznénk Franciskával, néhány novellája lányálakjával, rákérdezünk: hol érték Hallama Erzsébetet ezek a felismerések? — Az életem első húsz évét Budapesten töltöttem, legföljebb egy-egy nyaralás vitt vidékre. Érettségi előtt döntenem kellett: építész leszek-e vagy újságíró. Matematikatanárom szinte követelte, hogy a műegyetemre menjek, az irodalomoktatóm pedig a bölcsészkart ajánlotta. Blanka néni, az Irodalom mecénása győzött: szakköröse is voltam, a pályadíjakat mindig saját zsebből biztosította. Sokat nyertem; csodálatos ember volt. A Kaffka Margit-re- gényből készült adaptációmat, a Színek es évek-et be is mutatták. Felfigyeltek rám a rádiósok is; dolgozhattam nekik. Sokkal könnyebb lett volna, ha Pesten ' maradok. Csakhogy én — s nemcsak kíváncsiságból — a vidéket választottam. A bölcsészkar újságírói szakát végezve, harmadéven szinte ráböktem a térképen egy pontra, így kerültem gyakorlati időmre Pécsre, a Naplóhoz. Egy évig dolgoztam itt, minden két hónapban más rovat munkáját ismertem meg. Jó iskola volt ez, hogy bizonyítsak is emellett, néhány nevet mondok. Előttem vagy velem együtt itt gyakomokoskodott Onody György, Kocsis Tamás, Lázár Ervin. Amikor visszamentünk az egyetemré, már újságíróknak éreztük magunkat Lázár Ervinnel. Ezért azután, amikor Pécsről megkerestek bennünket, hogy indul az Esti Pécsi Napló, egy pohár sör mellett az Apostolokban rögtön igent mondtunk a »munkaerő- csábításnak-«. 1959 február elsején indult ez az újság: szép évek következtek, mert sikerült igazi alkotóközösséget létrehoznunk. Közben férjhez mentem, és két évig Miskolcon dolgoztam, mert a férjem ott tanult egyetemistaként. Sárközy Andor nagy műveltségű szerkesztőm — sajnos meghalt már — tudatosan fejlesztette _ a, fiatalok képességeit Amikor újra Pécsre jöttünk, az esti újság megszűnt, és én a Dunántúli Naplóhoz Űj történelmi müvek Az ókori Rómától az újkori Győrig Ki tudja, hányadik virágkorát éli már nálunk az esszéírás, hányadszor ragadnak tollat kiváló tudósok, hogy irodalmi köntösben, mindenki számára érthető formában tárják a nyilvánosság elé kutatásaik eredményeit! És szerencsére már »szabadalmazott« publikálási lehetőségük is van a régebben érdemtelenül alábecsült műfaj művelőinek; a Mafvető Kiadó Gyorsuló idő-sorozata. Nemrégiben ismét két nagyszerű történelmi esszé jelent meg itt, eleget téve nemcsak a népszeNépművésset Vietnamban A vietnapi nép a néprajz- kutatók szerint azonkívül, hogy szorgalmas, művészetszerető is; fiai a legkülönfélébb művészetek tehetséges művelői. Építészetüket egykor a vallási rendeltetésű pagodák, a hajdani császári palotáknak oszlopos tornácai, csúcsos ormai, bájos kis ereszei és sárkánydíszei dicsérik. Szobrászaitokra főleg az oltárok díszítésére szolgáló fa- és kőfigurák a jellemzőek. A hatalmas, faragott sírkövek, az emlékművek ugyancsak remekbe készültek. A modem épületek szintén szépek — akármelyik európai nagyvárosnak is díszei lehetnének. Vietnam területén, az Indokínai félsziget keleti felén több kultúrát tart számon a történelem. A legrégebbi a Vörös folyó deltavidékén az űn. Dong-son kultúra, ahol a bronztárgyak kiképzése a kínai művészet hatásáról valL Északon erősebb volt az indiai befolyás: a dong-duong-i Buddha-szobor például az in- művészet leszármazottja. Nagyon elterjedt Vietnamban ma is a népi jellegű iparművészet. A kerámiák, lakkok és a csontfaragványok ősidők óta követik a kínai művesség technikáját és ornamentikáját. A kézi fonás bambuszból, nádból páratlan szépségű formákat hoz létre éppúgy, mint a szarufaragás. Az üzletek ezreiben, illetve mozgóárusok kínálják a különféle emléktárgyakat a nagyobb vietnami városokban. A mai Vietnami Szocialista Köztársaságban helyi szövetkezetek alakultak, a népművészeti ihletésű, ősi anyagokból készült, formáiban a hagyományosat őrző tárgyak előállítására. Képűnkön: Szaruból késsUt vitorlád rűsítő munkákra vágyó, de az új tényekre, űj értelmezésekre kíváncsi olvasók igényeinek is. Ilyen, meglehetősen »szőrmentén« kezelt történelmi korszakot idéz Darkó Jenő: Császárimádó Róma, képromboló Bizánc című könyve. Témája: a gyakran áhítattal emlegetett, de hazánkban csak kevesek által ismert bizánci művészet keletkezéstörténete, közvetve pedig az emberközpontú művészet és az »istenközpontú« vallás össze- egyeztethetetlenségének bizonyítása. Az ókorból a középkorba való átmenet időszaka egyben a demokratikus hagyományok teljes megszűnésével, a korlátlan császári és papi hatalom érvényesülésével járt Bizáncban is, ráadásul a Keleti Császárságban korántsem éltek olyan erősen az antik bagytímányok, mint Itáliában. Innen származik a bizánci társadalom egész művészetellenes légköre. Az értékek zöme megsemmisült a kíméletlen képrombolók következtében, s jószerivel már csupán az orosz és a bolgár ikonfestészetből következtethetünk a bizánci gondolkodás- módra és alkotói módszerekre. Darkó Jenő könyve — az egyenetlen, néhol fölöslegesen irodalmiaskodó, máskor túl- adagoltan tudományos stílus ellenére is — hézagpótló írás, lebilincselő olvasmány. A középiskolás diákoktól a szakemberekig bárki megtalálhatja benne a művelődéstörténeti és világnézeti épülés lehetőségét. Jó időpontban — közvetlenül Száraz György: Császárlátogatás című tévéjátékénak nagy sikerű bemutatója után — jelent meg, szintén a Gyorsuló idő-sorozatban Kosáry Domokos könyve, Napóleon és Magyarország címmel. Nem akármilyen fölfedezés ez a ■A Mert üst már naeggufctűk, hogy történészeink — tanulságul az utókornak — lép- ten-nyomon a nemzeti függetlenség kivívásának elszalasztott lehetőségeit keresik a Rá- kóczi-szabadságharc vagy 1848/49 ürügyén, s azt szá- mítgatják, mi lett volna, ha... — de az 1809. évi események meglehetősen történelmi tudatunk perifériájára szorultak. Kosáry hatalmas anyaggal, kérlelhetetlenül biztos érvekkel bizonyítja be, hogy az utólagos esélylatolgatás — itt is délibáb kerge tés. S az igazolás — a régebbi tanulmányokkal ellentétben — nem az akkori nemzetközi helyzet, hanem a magyar társadalom osztályszerkezetének vizsgálatával történik. Az országot irányító nemesség jelentős része feltétlenül hűnek bizonyult a Habsburgokhoz, a radikálisan antifeudális érzelmű nemesek száma pedig oly csekély volt, s oly jelentéktelen a jakobinus eszmék hatása, hogy egy haladó irányzatú, köztársasági Magyarország létrehozására gondolni sem lehetett. A Révaj József által feltárt — és Kosáry által is bizonyított — »rendi nacionalizmus« győzelemre jutása 1809-ben, Győr mellett, csak a hűbéri társadalom megerősítésére lett volna alkalmas. Nopóleonnak tehát semmiféle kilátása sem lett volna a független, polgári Magyarország megteremtésére, ezért is választotta inkább — hadvezetési érdekből is — a Habsburgokkal való ideiglenes kiegyezést. Kosáry könyvének legértékesebb részei azok, amelyekben a magyar nemesi nacionalizmus természetrajzát, s annak a nyelvújítással való összefüggéseit vizsgálja. Aki elolvassa, sok részismerertel lesz gazdagabb — és egy »nemzeti« illúzióval szegényebb. ft» JL kerültem, szívfájdalmamra * kulturális i-ovathoz. A gazdaságpolitikában — úgy éráén» — jobban »otthon vagyok«. Végül is kulturális újságíró Lett belőlem. — Rovatvezető, főműnké* társ, s most főszerkesztő-he« lyettes. Hogyan lett író? — Versekkel kezdtem.' Csorba Győző talán nem is tudja, hogy neki köszönhetem a prózára való áttérést. Első novelláim & írásaim többsége a Simon István vezette Kortársban jeleni meg. Rendkívül sokat segítettelv Somogyi Tóth Sándorral. Személyesen nem találkoztam Simonnal soha, de észrevételei mindig lényegesek voltak számomra. — Néhány novellájában et nőt kiszolgáltatottként ábrázolja, akinek lehetőségei szűkösek. Milyen tapasztalatai vannak? — Hogy • valóban szemé« lyeset mondjak: háromszor olyan könnyű lett volna a helyzetem, ha férfi lennék. Ha általánosítok, nem akarom azt mondani, hogy a férjekben van a hiba. Arról van szó, hogy a nőknek egy kissé tudathasadásosnak kell lenn niük, mert lényük egyik fele a családért felelős. Aki egyenlő akar lenni, az ne menjen férjhez! De: igazi megoldás lenne ez? ügye, hogy nem? Lehet, hogy egy eljövendő generációnak már nem okoz ilyen gondot a »tudathasadás«, vagy meg is szűnik. idővel Nálam így jelentkezett: meg kellett tanulnom szervezni, noha antitalentum vagyok e téren. Lehet, hogy kevesebb házi munkára jutott időin, mint egy másik anyának, de — kompenzációként? — kitaláltam a gyerekeimnek egy meseregényt, a Cikcakkot, melyet fejezetenként ők ismertek meg először. Hosszú távra talán mégiscsak sikerült teletöltenem a tarisznyájukat valamivel. — Hősei mintha mindig útközben lennének: megmásznak egy akadályt, s újabb, még nagyobb elé kerülnek. Adott-e hozzájuk valamit az újságífó- munka? — Annyira, hogy regényem megjelenésekor az egyik kritikus szememre is vetette: túl públícisztikus. Miközben a felháborító jelenséget újságíróként kritikai éllel írom meg, az íróiéiként »odavan« a gyönyörűségtől, milyen gazdag anyag ez a másfajta, általánosítható érvényű feldolgozásra! Az a »söröshordó« kuitúrotthon-igazgató, aki az Akt, súlygolyóval című novellában szerepel, valódi riportalanyom is volt! — »Az ember legalább kísérelje meg a repülést« — val- lomásos befejezése ez egyik írásának, szinte ösztönző program. Mongóliái egy éve is ennek jegyében foganhatott. Hogyan került oda? — Férjem geológus, expedíciójukkal utazhattam, családtagként. Korábban egy hónapnyi időt töltöttem Indiában a Pécsi Balettel, mint «-bújtatott újságíró«, olyan öltöztetőnőként, aki nem öltöztetett. India túlzsúfolt. Mongólia gyéren lakott; két véglet. Szerettem volna megtapasztalni, megélni ezt a különbséget, ezért mentem el. Ügy érzem, jól döntöttem. Ha csak annyit mondok: már az is nagy élmény volt, hogy egy kis csoport idegen miként alkalmazkodik az idegen környezethez, szokásokhoz. Hogyan teremt kapcsolatokat? Engem egyébként mindig és mindenütt az ember érdekel! Nem az extrémités szintjén, hanem az általánosíthatóság, a tipikus magaslatán. — Mi foglalkoztatja most? — Ügy vélem; a tudomány ma Magyarországon a feudalizmus utolsó bástyája. Nem lát bele a kívülálló, nehéz a társadalmi ellenőrzést megvalósítani. A tudósnak el vontabban, tisztábban kell látnia a többi embernél. Az ő feladata ez is: megelőzni a nagyméretű katasztrófákat. Mi: tesz ezért? Ez izgat, s egy hosszabb vizsgálódásra készülök. I^vekeztem definiálni azt a hangulatot, melyet teremtett a beszélgetés alatt. Nem tudtam. C6ak azt, hogy magam is fogékonyabbá váltam ettől a beszélgetéstől...
