Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-06 / 5. szám
Kádár János üdvözlete Edward Gierekhez Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára levélben köszöntötte Edward dereket, a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkárát 65. születésnapja alkalmából. (MTI) Ecevit próbája Törökországot sokan ismét »Európa beteg emberének« nevezik, igaz, most »csak« . kormányzati értelemben. Kontinensünk e fontos országában esztendők óta sajátos libikóka — a parlamenti élet és a kormányzati stabilitás megteremtése — mindeddig elérhetetlen vágyálomnak bizonyult. Ezért keltett nemzetközi figyelmet a legújabb fordulat: a Szulejman Demirel miniszterelnök Igazságpártja áltál vezetett kormánykoalíció a nemzetgyűlésben elvesztette amúgyis »vékony« többségét (228:218 arányban leszavazták). Ez annyit jelentett, hogy Korutürk államfő az ellenzéki Néppárt ötvenegy esztendős vezetőjét bízta meg kormányalakítással. Azt a Bü- lent Ecebitet, aki voltaképpen a június 5-én tartott választások győztese volt. Akkor mégsem ő lett a kormányfő. A látszólagos rejtély nyitja a parlamenti matematika. A 450 tagú török nemzetgyűlésben az abszolút többséghez 226 mandátum kell, Eceviték pedig csak 213-at szereztek. Az abszolút többséghez szükséges 13 mandátumot kis pártok vezéreitől kellett volna Összeszedni, s ezek megkötötték volna — sőt: meg is kötötték — a kormányfő kezét. Ecevit ilyen alapon nem volt hajlandó kormányozni; kénytelen volt átengedni a kor- mányrudat a hasonló problémákkal küszködő Demirelnek. Demirel laza koalícióját most leszavazták. Ecevit pedig megkezdte kormányalakítási tárgyalásait, de — a régi, nehéz körülmények között. Most sincs »tiszta« néppárti kabinet, hanem csak olyan koalíció, amelyben minden döntést megnehezít a kis pártok■ különvéleménye. Bülent Ecevit tehát megpróbálja a majdnem lehetetlent: kormányozni a koalíciós partnerek Damoklész-kardja alatt. Egyelőre csak az biztos, ez sem jelent kiutat a kormányzati válság sok éves zsákutcájából. Hazaérkezett a magyar korona Csütörtökön este Budapestre érkezett -az a különrepülő- gép, amely a magyar koronát és a koronázási ékszereket, s az ereklyéket kísérő hivatalos amerikai küldöttséget hozta Magyarországra. A küldöttség tagjai között van Adlai E. Stevenson szenátor, Lee H. Hamilton, Fortney H. Stark és Theodore S. Weiss képviselők, Matthew C. Nimetz, a külügyminisztérium tanácsosa, Páter Ceno Baroni városfejlesztési miniszterhelyettes, Albert W. Sherer nagykövet, William H. Luers, a külügyminisztérium csoport- főnöke, Richard R. Allen építési vállalkozó, Edward Elsőn, az Atlanta hírügynökség elnöke, George G. Higgins lelkész, az amerikai katolikus konferencia képviselője, Jessie M. Rattley acszony, a Newport News című lap elnökhelyettese, Arthur Schneier rabbi, Szent-Györgyi Albert, No- bel-díjas tudós, valamint az amerikai társadalom és a ma-* gyár származású amerikaiak több képviselője, az elnöki hivatal és az amerikai külügyminisztérium vezető beosztású munkatársai. Philip M. Kaiser, az. Egyesült Államok magyarországi nagykövete Budapesten csatlakozott a delegációhoz. A korona és a koronázási ékszerek visszaérkezése alkalmából, az amerikai küldöttség fogadására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Péter János, az országgyűlés alelnöke, Púja Frigyes külügyminiszter, Bugár Jánosné, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának alelnöke, Szépvölgyi Zoltán, a fővárosi tanács elnöke, Márta Ferenc, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkára; Lékai László bíboros érsek és Bartha Tibor református püspök, a Hazafias Népfront Országos Tanácsa elnökségének tagjai, Héber Imre, a Magyar Izraeliták Országos Képviseletének elnöke, valamint az országgyűlés, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának több tagja, a társadalmi élet más képviselői, Budapest lakosságának többszáz főnyi csoportja. Jelen volt a fogadtatásnál Esztergályos Ferenc, a Magyar Népköztársaság washingtoni nagykövete. A koronát és a koronázási ékszereket a Rákóczi induló hangjai mellett emelték ki a repülőgépből, s a díszegység tagjai gépkocsira helyezték. A zenekar eljátszotta a magyar és az amerikai' Himnuszt, majd a katonai tiszteletadás után a koronát és a koronázási ékszereket az Országházba szállították. Az amerikai küldöttség a szállására hajtott. Cyrus Vance külügyminiszter, az Amerikai Egyesült Államok elnökének személyes képviselője, aki a koronát és a koronázási ékszereket átadó amerikai küldöttséget vezeti, pénteken érkezik Budapestre. (MTI) Carter párizsi tárgyalásai (Folytatás az 1. ólairól) A francia polgári sajtó csütörtökön megelégedéssel üdvözölte az amerikai elnöknek a nyugat-európai egységtörekvések támogatásáról és a Nyugat-Európa biztonságának megőrzésére vállalt amerikai kötelezettség fenntartásáról mondott szavait »Üj napirend a demokrácia számára« címmel foglalta össze szerdán este a párizsi kongresszusi palotában, 400 meghívott előtt elmondott beszédében James Carter a fejlett tőkés országok előtt álló feladatokról szóló nézeteit Az amerikai elnök ebben a keretben többek között részletesebben szólott arról, hogyan látja az enyhülés és a katonai erő közötti összefüggést. Carter kijelentette, hogy az Egyesült Államok a nyugateurópai egységet és erőt »nem veszélynek, hanem pozitívumnak« tekinti és feltétel nélkül támogat mindent, amit Franciaország és közös piaci partnerei tesznek együttműködésük erősítésére. Carter a nemzetközi együttműködésről szóló ötödik pont keretében utalt a franciák szemében igen fontos észak—dél párbeszédre és a gazdasági tevékenységről döntő szervek kiszélesítését sürgette. ' Az amerikai gazdaságpolitika céljaként a dollár erejének megőrzését jelölte meg az első helyen. Közel-keleti körkép Szadat nem bocsátkozott részletekbe Izrael folytatja a fegyveres provokációkat Nagy-Britannia és a kairói székhellyel működő arab hadiipari szervezet szerdán megállapodott, hogy közös társaságokat hoznak létre az angol Swing Fire típusú harckocsielhárító rakéták és az angol- francia Lynx helikopterek gyártására. A jegyzőkönyv értelmében, amelyet a kairói látogatáson levő Fred Mulley brit hadügyminiszter és egyiptomi kollégája, Abdel Ghani Gamazi, valamint Asraf Marvan, a hadiipari szervezet igazgató tanácsának elnöke írt alá Anglia technikai segítséget nyújt a modern katonai fölszerelések gyártásához. Carter amerikai elnökkel a palesztin problémáról folytatott alig egy órás szerdai eszmecseréje után Szadat egyiptomi államfő interjút adott az amerikai ABC televízióhálózat munkatársainak. Az interjúban az egyiptomi elnök köKorszerűsítik a szakmunkásképzés szakmai szerkezetét 0Folytatás az 1. oldalról) Az egyes szakmák belső, tartalmi fejlesztése során az ismeretek átrendezésével, újabbak beépítésével a szakképzettség elméleti megalapozását, a műszaki gondolkodást, a szakmai szemlélet fejlődár sét kívánják elősegíteni. Ezért valamennyi ipari szakmában sor kerül az elektrotechnika, a műszeres mérések és az üzemgazdaságtan, a gépészeti szakmákban pedig a mechanika oktatására. Az új tervezet szerint a korábbi 190-nél az oktatott szakmák száma 128-ra csökken. A szakmun- kás-bizonyítvápy a jövőben is igazolja az adott szakmai képesítést, s egyben jelzi a szű- kebb szakosodást. Egyszerűbb szakmák oktatására 6-12 hónap időtartammal új vállalati tanfolyami rendszer kialakítását tervezik. Ezeket a szakmákat az illetékes miniszter az iparági-ágazati szakszervezettel és a munkaügyi miniszterrel egyetértésben határozza meg, megjelölve a vizsgára bocsátás feltételeit is. Az eredményes vizsga után a tervek szerint a dolgozó olyan bizonyítványt kap, amelynek alapján az adott vállalatnál szakmunkásként foglalkoztatható. A szakközépiskolai szakmunkásképzés az 1976. évi ltÜM—OM rendeletben felsorolt szakközépiskolák első évfolyamán az 1978—79. tanévben általánossá válik. Az újabb oktatási anyagokról megfelelő időben gondoskodnak. Az újabb szakmákban a képzést a hároméves szakmunkásképző iskolákban 1980. szeptember 1-től, a 4 íves szakközépiskolákban pedig 1978. szeptember 1-től vezetik be. Az új vállalati tanfolyami rendszer bevezetése ugyan- rsak az 1978—79-es tanévben kezdődik meg. A miniszterhelyettes elmondotta, hogy a munkások és a középfokú végzettséggel rendelkező szakemberek 1976—77 évi továbbképzése általában igazodott a minisztérium korábbi irányelveihez. A válla-1 latok középtávú terveikben erre az időszakra összesen 1,3 millió munkás és 172 ezer középfokú végzettségű szakember szakmai továbbképzését irányozták elő. Ez a szám azonban némileg túlméretezett; már csak azért is, mert sok munkás vesz részt másfajta iskolai tanfolyami oktatásban. A vállalatok nagyrésze betartja azt a központi irányelvet, hogy a béremeléssel nem a továbbképzésben való részvételt, hanem az általa elérhető hatékonyabb jobb minőségű munkát kell tartósan anyagilag elismerni. A szírial főváros ntcáin még gyakorta találkozik a birka- nyáj és a korszerű gépkocsi. (Fotó — CAF—MTI—KS) zölte, hogy vendégével megállapodásra jutottak a palesztinok önrendelkezését illetően, részletekbe azonban nem bocsátkozott. Mint mondotta : azért sem, mert meg kell Vár-. niá, hogyan fogadja Izrael az asszuáni megbeszélés eredményeit. Jóllehet Szadat nem ismertette a megállapodás tartalmát, a hírügynökségek feltételezik, hogy az elnök komoly engedményeket tett. A Nemzetközi Jogászbizottság csütörtökön elítélte Izraelnek a megszállt arab területeken folytatott betelepítési politikáját Hosszú történelmi és jogi tanulmányok eredményeként a Genfben működő testület megállapítja, hogy a nemzetközi jog semmilyen alapot nem szolgáltat Izrael számára, amellyel alátámaszthatná telepítési politikáját A szervezet rámutat, hogy az ENSZ alapokmánya 1945-ben eltörölte a hódításhoz való jogot, s ezzel együtt megszűnt a lakosságtelepítés joga is. Az ENSZ közgyűlése csak feladatának tett eleget, amikor 1977. október 26-án hozott határozatában kijelentette, hogy a megszállt a-ab területeken fölállított zsidó településeknek semmilyen törvényes érvényük nincs és komoly akadályt képeznek a béke érdekében tett erőfeszítések útjában — állapítja meg a Nemzetközi Jogászbizottság. Izrael folytatja fegyveres provokációit a szomszédos Libanon ellen. Mint az ENSZ közel-keleti megfigyelőcsoportjának legutóbbi jelentéséből kitűnik: az izraeli légierő gépei múlt év decemberében 12 provokatív célzatú berepülést hajtottak végre libanoni területek fölé. December 27-én az izraeli csapatok meg sértették Libanon határát, behatoltak egy határ menti településre és önkényesen őrizetbe vettek 4 libanoni állampolgárt. Az izraeli katonai parancsnokság továbbra is akadályozni próbálja az ENSZ- meg?;gyelők mozgását, s az izraeli katonák több ízben is behatoltak a világszervezet képviselőinek megfigyelőpontjaira. Az izraeli televízió ismertet te a Sinai-félszigetre vonatkozó tervet — abban a formában, ahogyan azt Izrael hivatalosan Szadat egyiptomi elnök elé terjesztette. A ; tv katonai tudósítója elmondta, hogy a terv két egyiptomi ígéreten alapszik: az egyik szerint a félsziget déli részénél levő Tiran-szorost nemzetközi vízi útnak deklarálják, a másik szerint a Sinai-félszigeten állomásozó egyiptomi katonai erők létszámát nem emelik az izraeli visszavonulás után. DÉL-AFRIKA Szembesítés a valósággal A Dél-Afrika ellen elrendelt kötelező fegyvereladási tilalom új nemzetközi körülményeket teremtett abban a harcban, amely a fajvédő rezsim ellen folyik. Az erőviszonyok és a hangulat változását jelzi, hogy a harmadik világ országai az ENSZ korábbi ülésszakain még reménytelennek tartották egy ilyen embargó elfogadtatását. Azóta már nemcsak fegyver- eladásra, hanem általános gazdasági szankciókra vonatkozó tervet is terjesztettek a Biztonsági Tanács elé. A tanácsban vétójoggal rendelkező három tőkésnagyhatalom — az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Francia- ország — ellenállásán az általános gazdasági szankció terve meghiúsult, a fegyverszállítási embargót azonban kénytelenek voltak »átengedni«. Lényeges haladás 1963-ban volt ugyan egy önkéntes fegyverszállítási embargó Dél-Afrika ellen, ezt azonban a tőkés világ nagy fegyvergyártó és fegyverexportáló hatalmai nem vették tudomásul. A mostani fegyverszállítási tilalom elvben kötelező, s ez már lényeges haladást jelent. Világosan kell látni azonban, hogy a fajvédő dél-afrikai rezsim ellen életbeléptetett fegyverszállítási tilalomnak egyelőre inkább csak erkölcsi és politikai, semmint gyakorlati a jelentősége. Az utóbbi években Dél- Afrika részben külföldi li- cencek alapján igen komoly hadiipart lejlesztett ki. Jelenleg fegyvereinek 75 százalékát és minden lőszerét belföldön állítja elő. Gyárt vadászgépeket, harckocsikat és ágyúkat és légvédelmi rakétákat, nem is beszélve természetesen a modem kézifegyverek sokaságáról. Egy olyan típusú háború szükségletei szempontjából, amelyre a fajvédő kormánynak fegyveres felszabadító mozgalom esetén föl kellene készülnie, ez technikailag több mint elegendő. Épp ez volt az oka annak, hogy a szocialista országok és a harmadik világ országainak többsége gazdasági szankciókat tartott szükségesnek. Ebben a vonatkozásban azonban a vezető tőkéshatalmak, sőt egyes afrikai országok részéről is olyan óriási kereskedelmi érdekek és gazdasági erők működtek, amelyek megakadályozták a gazdasági szankciók meghozatalát. Olajceapok lezárása? Egyes vélemények szerint az egyetlen igazán hatásos gazdasági fegyver az olajAhoffy « nyugati karikaturista az embargó erejét látjaszállítások teljes tilalma lenne. Ez azonban rendkívül nehezen valósítható meg. Dél- Afrika legnagyobb olajszállítója Irán, amely már közölte, hogy politikai okokból nem függeszti föl exportját. A második és harmadik helyen a szállítók sorában Szaúd-Arábia és az olajsejkségek állnak. Ezek éppen most tárgyalnak arról, hogy a dél-afrikai rezsim nem devizával, hanem arannyal tizet a szállított olajért. (Dél- Afrika a tőkésvilág legnagyobb aranytermelője.) Ha mindehhez hozzászámítjuk, hogy — becslések szerint — az utóbbi években Dél-Afrika öt évre elegendő olajtartalékot halmozott föl, akkor azt kell mondanunk : a legközelebbi jövőben igen nehéz lenné a fajvédő rezsimet nemzetközi szankciókkal térdre kényszeríteni. Ha figyelembe vesszük, hogy még a visszautasított gazdasági szankciók alkalmazása sem hozhatna egykönnyen eredményeket — lemérhetjük a fegyverszállítási tilalom korlátozott stratégiai jelentőségét. Ezeknek a tényeknek az ismeretében a dél-afrikai rezsim megkeményítette magatartását és a kidolgozás alatt álló új alkotmány még inkább megmerevíti a rendszert: intézményesíti a valamivel több mint négymillió fehér abszolút uralmát 18 millió jogfosztott fekete fölött Ahol a küzdelem eldől Az előzmények alapján ezért valószínű, hogy a délafrikai helyzet alakulásában nem külső erők (tehát nem a fegyverszállítási tilalom vagy az esetleges későbbi gazdasági embargó) játssza majd a döntő szerepet. Az igazi küzdelem az országon belül dől el. A nagy kérdés az, hogy a fekete többség egyre erősebb nyomásával szemben a két részre tagolódott fehér kisebbség milyen politikát választ. A több mint négymillió fehér többséget a 2,5 millió búr (afrikaner) teszi ki. Ez a holland eredetű és több mint 300 éve Dél-Afrikában élő telepesréteg a politikai hatalom és az erőszakszervezetek birtokosa, egyben ez a fajvédő politika »kemény magva«. A körülbelül másfél millió angol származású kisebbség vezetői afféle bátortalan liberális ellenzék szerepét játsszák. Tényleges alternatív politikát azonban a »kemény maggal« szemben mindeddig nem sikerült kidolgozniuk. Végső elemzésképpen tehát azt kell mondanunk, hogy a fegyverszállítási tilalom a helyzet ' lényegén még akkor sem változtat,' ha egyébként kezdete lenne egy komolyabb, gazdasági szankciókhoz vezető politikának. A frontok oly merevek, hogy a nyílt, erőszakos összecsapás aligha elkerülhető. Chile a „szavazás” után A chilei »népszavazáson« — mint ahogy az várható volt — a szavazók többsége »igent« mondott Pinochetnek arra a kérdésére, hogy az ENSZ-szel szemben támogatja-e a juntát. Nem végleges eredmények szerint — mintegy ötmillió 350 ez r szavazat összeszámlálása alapján — a szavazásra kötelezettek 75 százaléka »támogatja« a juntát. 20,41 százaléka »nem«-mel szavazott, 4,59 százaléka pedig tartózkodott. A népszavazási színjáté után a »győzelem« alkalmából tartott gyűlésen, Pinochet diadalittasan bejelentette: Chilében tíz évig nem lesz sem szavazás, sem választás, sem népi vita. Sőt nem is engedi be az országba az ENSZ bizottságát, amely megvizsgálta volna a chilei állapotokat... A kereszténydemokrata párt nyilatkozatában csalásnak nevezte a referendumot. A feloszlatott párt dokumentuma leszögezi : »Mindazók, atw tudják, mi a demokrácia, nem tekintik majd érvényesnek a referendumot, artclyet úgy rendeztek meg, hogy érvényben van az ostromállapot s az emberi jogokat semmibe veszik. (MTI)