Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-26 / 22. szám

ÖYÄSZJELÄNXB» DÉldilommal tudatjuic. «eretett édftWpém, apódat, nagy­BARANY JÓZSEF Jcapooszeiújakabi lakos betegség után« életének 76. égé­ben elhunyt. Temetése január 36-án. csütörtökön 14 órakor less a ftttgjntjakahi temetőben. A gyászoló család, a • « Fájdalommal tudajtuk mind­azokkal« akik Ismerték és szeret­ték. hogy drága férjem, édes­apánk« apósunk, nagyapánk. MA2.LO FüilENC ■ok szenvedés után, életének T6L évéből, 1978. január 3-án elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 1978. január 27-én 13.30 órakor lesz Ka­posváron, a Keleti temetőben. Minden külön értesítés helyett. A részvétlátogatások mellőzesét kérjük. A gyászoló család. köszönetnyilvánítás Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, ismerősük­nek és a kertészet dolgozóinak. akik szeretett halottunk, TÓTH ISTVÁN temetésén részvétükkel, koszo­rúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család Köszönetét mondunk mind­azoknak a kedves rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, párt- és társadalmi szervezetek­nek, valamint az ismerősöknek, akik felejthetetlen drága halott- tünk, BARANYI JANOSNE temetésen reszt vettek, vagy táv­iratban részvétüket fejeztek ki, amellyel mely fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. A gyászoló család s • • Köszönetét mondunk mind­azoknak. akik felejthetetlen ha­lottunk, KAZI JANOS temetésén részt vettek, részvétük­kel fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. A gyászoló család * • • Hálás szívvel mondunk köszö­netét a rokonoknak, ismerősök­nek, munkatársaknak, akik fe­lejthetetlen drága jó férjem, édes­apánk, apósunk, nagyapánk, déd­apánk, TÓTH FERENC volt Jákói lakos temetésén részt vettek, utolsó útjára kísérték, vi­rágaikkal, kozsorüikkal, részvé­tükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család • • • Hálás szívvel mondunk köszö­netét rokonainknak, barátainknak és minden kedves ismerősünknek, a Göllei Általános Iskola vezetősé­gének, pedagógusainak, munka­társaknak, akik felejthetetlen édesanyánkat, a hűséges felesé­get. SZELI FERENCNÊT Piel Amáliát utolsó útjára kisérték, virágaik­kal, koszorúikkal, részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekez­tek. A gyászoló család Balatonszentgyörgyöo 304 n-öl lakótelek el­adó. Érdeklődni: Gu­lyás Ferenc, Zalako- mar, IV. Béla u. 30. (17278) 164 n-öles üdülőte­lek eladó Balatonsze- mesen, a 7-es út mel­lett. Bene, Vörösmarty U. 65. (51099) Egy szoba, konyha. kamrás és nyári konyhás családi ház 400 n-öl telken beköl­tözhetően eladó. özv. Ferka Lászlóné. Ba- latonlelle. Felszaba­dulás u. L (51097) Közművesített la­kótelek eladó. Érdek­lődni: Páhl László, Balatonlelle, Kossuth u. 50. (51106) Qmro sberény nagy­községben «Nagyka­nizsától ifi« Csurgótól 12 km-re), főútvonal mellett, belterületen szép fekvésű 300 és 800 n-gyszögöles, la­kóházak építésére al­kalmas gyümölcsös telkek eladók. Köz­művesítés : villany, víz, járda. A község­ben tanácsháza, orvos, fogorvos, állatorvos, gyógyszertár, általá­nos iskola, óvoda és kultúrház van, vala­mint a Medicor Mű­vek egy gyárrés-.lcge. Érdekl ődni lehet : Holczer Imréné, 1137 Budapest, Radnóti u. 19., vagy Záborszlcv Sándor, 8725 Th^ros- Derény címen. (190406» Négyszobás, 10—15 fekvonelyes, vízparti üdülő, meleg víz, konyhahasználat. Ba- latoniellén az idegen­forgalmin keresztül kiadó vagy eladó. Cím: Máténé, 1203 Bu­dapest XX. kér.. Nap u. 5. Telefon: 479-003. (190372) Kaposváron a 4-es busz végállomásánál 400 négyszögöles. Ikerház építésére al­kalmas telek fele, szoba-konyhás lakás­sal eladó. Unger, Ka­posvár, Dimitrov u. 4,b„ Érdeklődni dél­után. (130374) Kaposváron a Mó­ricz £s. u. 72. száma egyszobás, ősszJtom- íortos ház, azo.umai eifo&alhatóan sürgő­sen eladó. Érdeklőd­ni egész nap ugyan­ott. (i*M) 103) Kétszobás családi ház eladó. KauosXo. Kossuth L. u. 24. Ér­deklődni ugyanott. (100402) Orel szőlőhegyen 1500 négyszögöl szán- to eladó, megosztva is. Érdeklődni: Páti József, Őrei. Kossuth U u. 48. (190409) Kaposváron« Bene­dek i^iek u. 36. alatti házhely eladó. Iker­ház építésére is alkal­mas. Érdekődni lehet bármikor. (190375) Kaposváron m Szig­ligeti E. u. 13. számú kétszobás családi ház eladó. Érdeklődni a helyszínen. (190373) Kaposváron 2 és 1 szobás lakásból álló kertes családi ház be­költözhetően eladó. Érdeklődni : Sziget­vári u. 104/a. (Hege­dűs). egész nap. (190308» Háromszobás csa­ládi ház Kaposváron, az Irinyi János u. 9. szám alatt eladó. Ér­deklődni csak vasár­nap. (190304) Marcaliban új csalá­di ház eladó fizetési könnyítéssel. Érdek­lődni: Táncsics u. 35. Németh József. (51082) IPARI NAGYVÁLLALAT (elvételre keres tervezési és üzemgazdasági gyakorlattal rendelkező, közgazdasági egyetemi végzettségű dolgozót Kaposváron a Vörös Hadsereg útján 400 négyszögöl házhely (szóló) eladó. Víz. villany van. Érdek­lődni lehet: Móricz Zs. u. 13. alatt. (190315) Caombárdon a Kos­suth Lajos utca 53. számú ház azonnal beköltözhetően eladó. (190337) Balaton északi ol­dalán. Révfülöptől 10 km-re, Mindszentkál- lán 5x5 m-es régi kő­épület 17 000-ért eladó. Télen, nyáron napon­ta 6-szor buszjárat Révfülöpre és Zánká- ra. Cím : Szabó Kál­mán. Balatonlelle, Rá­kóczi u. 4. (190355) Másfél szintes csa­ládi ház. két család­nak, közület részére is alkalmas, eladó. Kaposvár, Damjanich u. 90. (190216) Kaposvár, Szigetvá­ri u. 25. szám alatti szoba-konyhás ház melléképületekkel, kerttel eladó. (190238) Balatonbogláron el­adó kétszoba-hallos, komfortos lakóház (üdülőnek is) 300 n- öl termő szőlővel. Ér­deklődni 556-os tele­fonon. (5108.9) Szőlőskislakon a Rá­kóczi u. 31. számú ház beköltözhetően eladó. (51088) Háromszobás, kom­fortos ház 500 n-öl te­lekkel, melléképüle­tekkel eladó. Bán Lajos, Lengyeltóti, Kiss Ernő u. 44. (51090) Háromszobás, új családi ház mellék­épületekkel. azonnal beköltözhetően eladó. Marcali, Noszlopy G. U. 74. (51094* Marcali szőlőhegyen, a kápolnánál 9200 ri- öl szőlő házzal eladó. Érdeklődni : Márton János, Kelevíz. Szé­chenyi u. 9. , (51092) Családi ház 800 n­öl telekkel, beköltöz­hetően eladó. Marca­li, Táncsics u. 100. (51091) Siófok (Kilitin). Asztalos XL 35. sz. alatti 750 n-öl veiken háromszobás családi ház gazdálkodásra alkalmas melléképü­lettel, vagy nélküle is, sürgősen eladó. Érdek­lődni a helyszínen. Ugyanitt lehet érdek­lődni zártkertben levő szőlőíöld iránt is. (435631) Siófokon a Vasvári Pál u. 3. számú kis családi ház eladó. Ér­deklődni a helyszínen. (485631) Balatonszemescn ikertelkek sürgősen eladók. Érdeklődni : Vörösmarty u. 73. (485635) Fonyódliget köz­pontjában ikervilla te­le eladó. Vízparthoz 2 perc. Érdeklődni: Kaposvár, Bem u. 44. Füzér. (921) jArmőí CZ-s Trabant eladó. Érdeklődni lehet: Ka­posvár, Tüskevári u. 5. Kovácsoknál. (923) cz-s Wartburg el­adó. Kadarkút! Jó­zsef, Gölle. Kossuth U. L (190368) Első műszaki vizs­gázott S 100-as Skoda első kézből eladó. Dr. Dónucz László. Sió­fok, Bláthy u. 19. 1300-as Polski Fiat ló állapotban eladó. Taszár, 1. ép. fszt. 2. Bírósági vh. alapján IT 65—49 125-ös Polski Fiat Kaposvár, 48-as ifjúság útja 36. szám alatt január 27-én ár­verés út.ián értékesí­tésre kerül. (934) Üzemképes Pannó­nia motorkerékpár ol­csón eladó. Kaposvár. Sallai u. 19. (190107)----------------^---------­C Z-s 408-as Moszk­vics első kézből el­adó. Érdeklődni 5 óra után, Kaposvár, Be­loiannisz u. 11—13. ITT. 23. Szombat, vasárnap egész nap. (199410) 601-es Trabant elad* 1930-ig érvényes mű­szaki vizsgával. Ér­deklődni: Lukács Mik­lós, Lengyeltóti, vas­útállomás. (190349) IF-s zaporozsec. 1981-ig műszaki vizs­gázott, eladó. Kapos­vár, Pázmány Péter U. 98. a90338) ima Siófok! 35 m^-es ta­nácsi, összkomfortos bérlakásomat elcse­rélném nagyobora. Cím a siófoki szer­kesztőségben. (51102) Siófokon a Kandó K. u. 4. sz., I. em. 7. sz. kétszobás, össz­komfortos, gázos la­kás eladó. Érdeklőd­ni a fenti címen hét­köznap 17 órától. Pá­ros héten szombat, va­sárnap egész nap. (435630) Balaton-parti üdü­lőben gondnoki állást vállal házaspár. La­kás szükséges. Aján­latokat »Univerzális- jeligére, 190408. szám­ra a hirdetőbe kérek. (190408) * evÉB- . Január 21-én 14 óra körül elveszett egy piros reklámszatyor. Kérem a becsületes megtalálót, hogy tar­talmát Kaposvár, Bar­tók Béla u. 89. szám alatt adja le. (193419) Fémszerkezetű 230x 240-es új garázsajtó eladó. Kaposvár, Ka- posrét sor 53. (190420) Lakásért Idős sze­mély vagy házaspár eltartását vállalnám. Ajánlatokat 190404. számra a Magyar Hir­detőbe kérek. (190404) Gáztűzhely palack­kal, red ukt orral, en­gedéllyel eladó. Ge­rencsér József, Ka­posvár, Szántó I. u. 50/c, 1/2. (190117) Gyermekszerető né­nit keresünk március­tól l éves kislányunk gondozására, laká­sunkhoz közel. Dr. Kun, Barcs, Semmel­weis U. 4. (51081) Fűthető garázs ki­adó az északnyugati városrészben. Érdek­lődni: Kaposfüred, Kaposfűredl u. 244. (199326) Verdi HL 120 B. Hohner tangóharmo­nika eladó. Kakas László, Balatonaka- rattya. (435628) Két vemhes üsző — 7 és 9 hónapos vem­hesek — eladó. Ecseny, Mozsgai. (190341) Gyermekszerető né­nit keresünk két 3 éven aluli gyermek felügyeletére, kedd és csütörtök délutánra Érdeklődni: Siófok, Tanácsház u. 2., TIT. em. 11. (31101) Eladó egy 14 hóna­pos és egy 10 hónapos üsző. Récsei Sái Látrány. őnapos Sándor, (5^105) Életjáradék! szer­ződést kötne értelmi­ségi házaspár családi házért vagy lakásért. Ajánlatokat: »Minden megoldás érdekeld jel­igére, 190328. számra a hirdetőbe kérünk. (190128) Két egyéves és két választási üszőboriű rtladó. Kaposg/armat, Fő u. 21. (190350) Jó állapotban levő vegyes tüzelésű für­dőbojler eladó. Ka­posvár, Bem u. 53. (909) Sávozott Plymouth és. hampshire napos és előnevelt csirke kapható és előjegyez­hető. Cím : Pápái, Dombóvár, Szepessi u. 5. Telefon: 12-63. (190295) Elektromos orgona erősítő hangfallal együtt, teljesen új ál­lapotban, sürg5sen el­adó. Lepsény, Fő u. 154. (485633) házasság A Somogy megyei Élelmiszer-, Háztartási, Tegytárw g Kiskereskedelmi Vállalat pályázatot hirdet I ' 1978. évben a nyári idényben üzemelő egy- és több személyes, Siófok és Ba^aíonfenpes közön Sevő szeled kasszás kiskereskedelmi bolt vezetői munkakörének betöltésére Jelentkezhetnek személyesen vagy írásban mindazok, akik kereskedelmi szakképesítéssel és hosszabb szakmai gyakorlattal rendelkeznek. Ugyanezen egységekbe szakképzett és szakképzetlen ELADÓKAT * felveszünk a balatoni nyári szezonra. A pályázatra meghirdetett egységek száma 21. A létszám vezetőkkel, eladókkal együtt 120 fő. A nyitva tartás ideje, az üzlet forgalma és létszáma a Somogy Megyei Élelmiszer-, Háztartási,- Vegyiáru Kiskereskedelmi Vállalat (Kaposvár, Május 1. u. 57.) munkaügyi osztályán megtekinthető. A pályázatot írásban az önéletrajz mellékelésével és a munkahely megjelölésével 1978. FEBRUÁR 28-lg kérjük a vállalat munkaügyi osztályára megküldeni. Erkölcsi és működési bizonyítvány szükséges. (17261) Harmincnégy éves, 168 cm magas, nőtlen szakmunkás, saját házzal, jő keresettel, hozzá illő leány, eset­leg elvált asszony is­meretségét k"resi há­zasság céljából. Le­veleket 190367. szám­ra a Magyar Hlrő-*6- he kér. (100387) BÚTORÉ Barna. 3 ajtós szek­rény eladó. Kaposvár, Nyár CL 75. (190370) Barokk ebédló. 10 db-os, eladó. Szántód, Földvári u. 30. sz. alatt megtekinthető. Miklóséknál. (485632) Külön bejáratú szo­ba, konyha, fürdőszo­ba kiadó. Érdeklőd­ni : őri, Kaposvár, Liszt Ferenc u. 35., 17 órától. (190413) BXSlhKKá Neumann 360 típu­sú, kéttűágyas kötő­gép eladó. Kaposvár, Füredi u. 7.. fszt. 4. (926) Magánjáró szalag­fűrész eladó. Fonó, Táncsics M. u. 5. * (190360) Csiky Gergely Színház 19 óra­kor: REQUIEM. Gárdonyi-bérlet. A Pécsi Balett előadása. 15 és 19 órakor Nagykanizsán: A KÉP­ZELT BETEG. Kaposvár, Vörös Csillag du. 5 és este 7 orakor: ZSEBPÉNZ. Szabad Ifjúság du. 4 órakor: A HOSSZÚ UT. Du. 6 és este 8 óra­kor: KÜLÖNBEN DÜHBE JÖ­VÜNK. Latinca filmszínház du. 4 órakor: FILMKLUB. Dallos Ida mozi du. 6 órakor: HOLTTEST A TEMZÉEÖL (14). Siófok este 7 órakor: SZÖKTETÉS (16). Nagy­atád du. 5 órakor: GYALOG GA­LOPP (14). Este fél 8 órakor: FILMBARÁTOK KÖRE: KASPAR HAUSER (14). TELEVÍZIÓ Budapest L 7.59: Műsorismertetés. 8.00: Idő­sebbek is elkezdhetik .. . 8.05— 11.25: Iskolatévé. 14.45—16.15: Is­kolatévé. 16.18: Műsorismertetés. 16.20: Hírek. 12.25—16.25: A Magyar Tele vízió Szabadegyeteme. 17.20: Óvodások műsora. 17.45: Tévébör­ze. 17.55: Telesport. 18.20: Falu­járás. 19.00: Reklám. 19.10: Esti mese. 19.20: Idősebbek is elkezd­hetik ... 19.30 : Tv-híradó. 20.00 : Kisfilmek a nagyvilágból. 21.25: Prokofjev: Klasszikus szimfónia. 22.15: Tv-híradó 3. 22.25: Férfi kézilabda VB. Budapest S. 18.18: Műsorismertetés. 18.20: Vi­lágnézet. 19.00: Francia nyelvtan- folyam. 19.15: Angol nyelvtanfo­lyam. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Schubert: Téli utazás. 20.40—23.10: Istvánfalva. Játék három felvonás­ban. Közben: 21.25: Tv-híradó 2. Jugoszláv Tv 17.10: Magyar nyelvű tv-napló. 17.45: Salajkó. 18.15: Tudomány. 18.45: Homokóra. 19.15: Rajzfilm. 20.00: Párhuzamosok. 20.50: De- kameron. 22.50: Komoly zene. A részletes önéletrajzzal ellátott jelentkezéseket a Somogy megyei Lapkiadó Vállalathoz, 17275. számra kérjük. (17275) A Kaposvári Ruhagyár fölvesz 3 gyors- és gépírót, 3 portást, valamint 1 kéziszedőt nyomdagéphez Jelentkezés » vállalat munkaügyi osztályán. airtm Gyakorlattal rendelkező 5 gép­kocsivezetőt fölveszünk. Jelentke­zés: Tejipari Szállítási Vállalat, Kaposvár, Cseri út 10. (17245) A Somogy—Zala megyei Tégla­és Cserépipari Vállalat, Kaposvár, Szigetvári úti téglagyárába két férfi és két női segédmunkást, valamint egy karbantartó lakatost fölvesz. Jelentkezni lehet a hely­színen. a téglagyár üzemvezető­jénél. (17264) »ft« kategóriájú vizsgával ren­delkező tehergépkocsi-vezetőt azonnal fölvesz a Nagykanizsai Sörgyár Oditőüzeme, Kaposvár, Május U u. 50. 07274) Péril munkaerőt árumozgatinak felveszünk. Jelentkezni: 403. sz. Könyvesbolt, Kaposvár, Tanács­ház u. U. (190371) A VKKM KAPOSVÁRI VILLA MOSSA GI GYÁRA fökeéteSre keres 2 villanyszerelőt, 2 szerkezeti lakatost, 2 géplakatost, valamint 5 női betanított munkást Jelentkezni lehet a gyár munkaügyi osztályán, Kaposvár, Mező Imre «l Osztrák Tv 9.00: Óvodások műsora. 8.30: .’randa nyelvlecke. 10.00: Iskola- tévé. 10.30: Thomas Crown-t nem lehet megfogni. Film. 17.30: Ki­csinyek műsora. 17.55: Jó éjsza­kát, gyerekek! 18.00: Tv-konyha: Gyümölcs és puncstorta. 18.30: Mi. 19.00: Osztrák képek. 19.30: Tv- híradó. 20.00: A varázsfű/óla. Opera. 22.15: Hírek. Sporthírek. KOSSUTH RADIO 4.25— 7.59: Jó reggelt! 8.00: Hí­rek. 8.05: Műsorismertetés. C.20: A mai nap kulturális programiá- bóL 8.27: Harsan a kürtszó! 8.57: Zenekari muzsika. 10.00: Hírek. 10.05: Iskolarádió. 10.30: Olvasó­lámpa. 10.45: Operaegyüttesek. 11.40: Különös házasság. 12.00: Dé­li krónika. 12.20: JGl nyer ma? 12.30: Reklám. 12.35: Melódiakok­tél. 14.00: Magyar remekírók. 14.30: Nóták. 15.28: Ezeregy délután. 15.58 : Hallgatóink figyelmébe ! 16.00: Útközben. 16.05: Reklám. 16.08: Ghiszu és fia. 16.23: Kó­ruspódium. 16.47: A Magyar Nép­hadsereg központi fúvószenekara játszik.. 17.00: Hírek. 17.07: A magunk érdekében, a magunk védelmében. 17.32: Rimszkij—Kor- szakov: Seherezádé — szvit. 18.15: Kritikusok fóruma. 18.25: Mai könyvajánlatunk. 18.28: Hallga­tóink figyelmébe! 18.30: Esti ma­gazin. Í9.15 : Rádiószínház. 20.01: Joan Sutherland énekel. 20.30: Töltsön egy órát kedvenceivel! 21.30: Háttérbeszélgetés. 22.00: Hí­rek. 22.15: Sporthírek. 22.20: Ta­kács Klára énekel. 22.41 : Karate — a fegyvertelen kéz. 22.56: ' A Magyar Rádió és Televízió szim­fonikus zenekara játszik. 24.00: Hírek. 0.10: Dzsesszfelvételekből. 0.25: Himnusz. 0.30: Vízjelzőszol- gálat. PETŐFI RADIO 4.25— 7.59:“ A Petőfi rádió regge­li zenés műsora. 8.00: Hírek. Idő­járás. 8.05: Szilvássy Margit ope­rettdalokat énekel. 8.20: A Közel- Kelet közelről. 8.30: Hírek. C.?3: Mezők, falvak éneke. 9.00: Slá­germúzeum. 9.40: Vörös kavicsár­kok futnak. 10.00: A zene hullám­hosszán. 11.55: Gyermekek köny­vespolca. 12.00: Déki Lakatos Sán­dor népi zenekara játszik. 12.30: Hírek. 12.33: Szolnoki stúdiónk jelentkezik. 12.55: Táncok zongo­rára. 13.25: Édes anyanyelvűnk. 13.30: Zöngészde. 13.45: Időjárás- és vízállásjelentés. 14.00: Olvasó­napló. 17.00: Felsőbb osztályba léphet! 18.00: Adám Jenő népdal- feldolgozásaiból. 18.30: Hírek 18.33: Hétvégi panoráma. 3 9.55 : Slágerlista. 20.30: Hjj:ek. 20.33: Falusi esték. 21.03: A rádió dal­színháza. Az elizondói lány. 21.57: Verbunkos muzsika. 22.30: Hírek. 22.33: Tíz perc külpolitika. 22.43: Filmzene. 23.00: Tánczene. 23.30: Zenés játékokból. 24.00: Hírek. 0.10: Idegen nyelvű vízjelzőszol- gálat. S. MŰSOR 14.00: Hírek. 14.03: Műsorismer­tetés. 14.05: Kubik: Az ígéret földje. 14.19: zenekari muzsika. 15.50: Krúdy Gyula: Utazások a vörös postakocsin. 16.00: Hírek. 16.03: Csajkovszkij: D-dúr vonós­négyes. 16.30: Képek a reneszánsz zene történetéből. 17.00 : ötórai tea. 18.00: A világgazdaság hírei. 18.05: Űj magyar zene a rádió­ban. 18.46: Francia áriák. 19.15: Is­kolarádió. 19.30: Hírek. 19.33: Beethoven: IX. szimfónia. 2.0.43: Maurizo Pollin! zongorázik. 21.58: Eszmecsere irodalomról, művészet­ről. 22.29: Weber operáiból. 22.50: M. Y. Kama Sastri : Kalavathi. 23.00—23.15: Hírek. Időjárás. PÉCSI RADIO Î7.00: Hírek — Zenés mozaikok — A Satumus együttes Tamásiból — Hangversenytermekből — A kár­térítésről — Barth István íuvolá- zik — Helyesen magyarul — A Boney M. felvételeiből. 18.00: Dél- dunántúli híradó. 18.30: Szerb- horvát nyelvű műsor. 19.00—19.30: Német nyelvű műsor.

Next

/
Thumbnails
Contents