Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-21 / 18. szám
Eleinte csak mesekönyvet olvastak Munkásolvasók Szentjakabon A kaposvári városi fiókkönyvtárak központjában elkészítették az 1977. évi munkát tükröző elismeréseket. Hotter István, a központ vezetője jogosan elégedett az eredményekkel. 1974-ben a megyeszékhelyi fiókkönyvtár- Oain 4462 beiratkozott olvasót tartottak nyilván, tavaly már 6224-et. A számok többek között azt mutatják, hogy emelkedett a munkásolvasók aránya, s a tizennégy éven aluliak csaknem elérik az ossz olvasók számának a felét. — Az általános iskolások könyvtári beiratkozása — ilyen nagy arányban — nem tükrözi-e egyben azt is, hogy a statisztikában formális elemek is megbújnak? — Az iskolai könyvtárak elsősorban a kötelező olvasmányok beszerzését tartják fontosnak. Azok a tanulók, akik több ismeretre kíváncsiak, be kell iratkozzanak a fiókkönyvtárakba is, igényük kielégítését pedig nagyon fontos feladatunknak tartjuk — mondta a könyvtárközpont vezető- je. — A fiókkönyvtárakban nagyrészt tiszteletdíjas és részfoglalkozású könyvtárosok dolgoznak, kevés óraszámban. Az eredményes esztendőben elegendő volt csupán a nyitva tartása időben dolgozniuk? — Tavaly kétezer-nyolcszáztize- ikét órát dolgoztak a könyvtárosok túlórában, vagy- , is társadalmi munkában azér', hogy iáelégítsék az olvasok igényét, a könyvtárat rendben vezethessék. Olvasó és fenntartó közös véleménye tehát: nagy szükség van a fiókkönyvtárakra Kaposváron, fontos szükségletet elégítenek ki, olykor bizony mostoha körülmények között is. A kaposvári fiók- könyvtárak közül külön is említendő a szentjakabi, ahol a szép eredményért sokat tett Sárközy Istvánná pedagógüs. Az általános iskola egyik termében mintegy nyolcszáz kötetnyi könyvvel vette vállára a könyvtárosi teendőket mindjárt az induláskor, 1961-ben. — Szükségből helyeztek Szentjakabra, előtte a Vörös Hadsereg úti általános iskolában tanítottam. Még messzebb kerültem a várostól, de én nem ezt néztem, hanem a feladatomat. Üttörőzenekart alakítottam, néptáncegyüttest vezettem, színjátszó csoporttal próbáltam, kézimunka-szakkört irányítottam, voltam vöröskeresztes titkár, a népfront- körzet elnöke — Tehát a városrész mindenese. Mi maradt meg ások munkakörből? — Nyugdíjasként, részfoglalkozású alkalmazottként könyvtárat vezetek, s megmaradt a társadalmi megbízatás, a népfront. És ma is társadalmi gyám vagyok. A szentjakabi fiókkönyvtár a Móricz Zsigmond Művelődési Házban megfelelő körülmények között — helyben ugyan egyre szűkebben, mert a feladatok megnőttek — működik. 1977-ben kétszázhetven- nyolcan iratkoztak be a könyvtárba, közülük százegy cigány. — Az iskola padjaiban szerettettem meg az olvasást a tanulókkal. A mesekönyveket sokszor nemcsak a gyerekek olvasták el, hanem otthon a szülök is. A cigánylakosság nagy része dolgozik, szakmát szerzett, az olvasásban is igényesebbek. Néhányan az esta egyetemre járnak, a szép- irodalmon kívül a szakirodalmat, a társadalmi és természettudományi műveket is kérik és olvassák. — Az ön munkaideje havonta tizennégy óra a szentjakabi könyvtárban. Ennyit is dolgozik? — Nem lenne elég. Huszon- két-huszonhárom órát is szívesen itt töltök. Most például megpróbálkozom a vasárnapi matiné előtti könyvkölcsönzéssel, hisz sokan jönnek a moziba. Miért ne vihetnének egyúttal könyvet is? Én ezzel igyekszem hozzájárulni a szentjakabiak életének gazdagításához. H. B. Beszélgetés Carlo Chiarappával „Gertler Endre tanítványa voltam” Carlo Chiarappa, a kitűnő olasz hegedűművész, hétfőn este nagy sikerű szonátaestet adott a kaposvári zeneiskola nagytermében. A hangverseny után fáradtan, mégis készségesen válaszolt kérdéseimre. — Kérem, beszéljen az életpályájáról! — Firenzéből származom, s tanulmányaim jelentős részét is ott végeztem. Később Rómába, majd Brüsszelbe kerültem, ahol abban a szerencsében volt részem, hogy Gertler Endre tanítványa lehettem. Neki köszönhetem, hogy művész- szé váltam, s ő vezetett be a magyar muzsika birodalmába is. Elsősorban a Bartók-éiet- műveJ való megismerkedés tett rám nagy hatást, azóta is rendszeresen játszom az ő alkotásait. De szintén a Gertlemél töltött hat év eredménye, hogy' nemcsak Bartókot, hanem általában a magyar hegeuűshagyományokat is mérhetetlenül tisztelem. — A magyar közönség jól ismeri az Önok neves zongoristáit — vendégünk volt már Dino Ciani, Pollim, BenedettiMichelangeli és mások —, de az olasz hegedűművészekről szinte semmit sem tudunk. Ez csupán a mi koncertszervezésünk hiányossága, vagy az itáliai muzsikusképzés, hamgver- senyélet szerkezetében kell keresnünk az okot? — Igaz, hogy zongorista- utánpótlásunk igen magas színvonalú, s az is kétségtelen, hogy hegedűseinket kevésbé ismeri a nagyvilág. Jelenleg — velem együtt — mindössze három »■világjáró-« hegedűművésze van Itáliának. Ám a mi közönségünk is egyre élénkebben érdeklődik a hegedűirodalom iránt, évről évre több a koncert, egyszóval: hegedűskultúránk szakadatlanul fejlődik, elsősorban a zenekarokból »önállósult« muzsikusok segítségévek Magam is három hónapig voltam a firenzei operaház zenekarának hangversenymestere. — ön itt ma Ravel- és Sztravinszkij-mű veket is játszott Otthon, Olaszországban is gyakran tűz műsorára modem kompozíciókat? Vagy igaz az a közhiedelemben elterjedt vélemény, hogy az önök közönsége nem kedveli századunk muzsikáját? S hogy az olaszok zenei ízlése megrekedt valahol Puccininál? — Ez régebben volt jellemző. De legkiválóbb zeneszerzőink — Dallapiccola, Luigi Nono és a többiek — munkássága és az előadóművészek fáradozásai nem voltak hiábavalók, a modern alkotások fokozatosan népszerűvé váltak, s ma már szép számú közönséget vonzanak — nemcsak »törzsközönséget«, hanem tömegeket is. — ön beutazta már Észak- és Dél-Amerikát, Nyugat-Európa tekintélyes részét, megfordult számos kelet-európai országban, tehát valóban ezer arcát ismeri a közönségnek. Milyennek látta — élete első magyar- országi koncertjét — a kaposvári publikumot? — Nem akarok »hőkölni«, de a zene iránt hallatlanul fogékonynak, fegyelmezettnek, hálásnak és lelkesnek. Nagy-nagy öröm volt itt játszani, és boldogan jönnék él néhány év múlva még egyszer. I* A. szabadságom alatt egy alkalommal lehetőségem nyílt arra, hogy beszálljak egy egész jó brídzspartiba. Alkalmam volt együtt játszani egy Osztályvezet övei, egy bizonyos Igazgatóval, és egy »nagyon« bizonyos Elnökkel. Óvatosan licitálták túl egymást, sőt mondhatni biztonsággal — de mesterien játszottak. Valahogy megérezték a lapok állását, az ellenfél minden húzását, szándékát, és mindig a megfelelő helyre passzoltak. Ez már a bridzselés magasiskolája volt. Mindamellett azonban unalmas, és a ponteredmények alacsonyak voltak... Mint ahogyan az ellenőrzött jövedelmű állampolgárokhoz illik. Egyik este ezért javasoltam, hogy játsz- szunk valami érdekesebbet — mondjuk pókerezzünk. Partnereim szeme egy pillanatra felcsillant, azután elsőnek az Elnök fejezte ki ellenvéleményét: — Ez a játék nem az én pozíciómhoz való. Az ember álcázza, rejtegeti a kártyáit — mindez nagyon súlyos következményekkel járhat. Ez nem nekem való. — Talán nekem?! — szólalt meg az Igazgató. — Pillanatonként dönteni, és ráadásul vállalni érte a felelősséget. Nem, ezt nem az én idegeimnek találták ki. — A legrosszabb az, hogy anyegi felelősséget jelent az ember saját zsebére! — szúrta közbe az Osztályvezető. — Talán ha babban játszanánk .... Jobban szeretném csokoládéban. A titkárnőm hozzászokott az édességekhez. Fogalmam sincs, kitől kaphat annyi bonbont. Tehát akkor beleegyeznek. — Uraim — húzta el a száját az Elnök —, nem vagyunk gyerekek, hogy babban vagy' csokoládéban játsszunk. Ha már mindnyájan a pókerre szavazunk, játsszunk rendesen, kis pénzben. Lehetőségeinkhez képest. Hiszen nem vagyunk mi krőzusok... — Uraim — vetettem közbe. — Megértem az önók anyagi és morális tiltakozását. Végül is közülünk senki sem keres annyit, hogy szerencsejátékot űzzön. Más jellegű tökében viszont gazdagabbak vagyunk. Az Osztály- vezető tJmak például lehetősége van ilyen vagy olyan kérvényecske azonnali elintézésére. Az Igazgató Ür egy nyomatékos véleménnyel nem egy ügyet tefiet sima útra. Az Elnök Úrnak pedig időnként csak egy-két emberkét kellene nyomnia... Én meg, szegény, bértollnok... nos, nekem lehetőségem van írni arról, akiről kell, és ahogyan kell... Ezekre játsszunk! A kölcsönös szolgálatokra! — Aláírom! — kiáltott fel szenvedélyesen az Osztályvezető. — Sokkal jobb gondolat az én babjaimnál És nincs rizilcó, mert kéz kezet mos... Az Igazgató hallgatott, várta az Elnök véleményét. O peaig igazi szónokhoz illő szavakkal mondta: Zenon Wilttorczyk Póker — összegezve tehát, őszintén kijelenthetjük, hogy o probléma ilyen aspektusból történő megvilágítása tisztán morális platformon a hazárd elleni küzdelem irányába hatva, a könnyű pénzszerzés lehetőségének a magasztos humanista értékek reális alapján történő, és az emberek közötti, csupán mély emberségből tett szolgálatok biztosításával... Na, ki oszt?! — Várjanak! Mit rakunk az asztalra? Szeretem a lóvét az asztalon látni. Hogy tudjam, mire játszom — nyugtalankodott az Osztályvezető. — Állítsunk ki elismervé- nyeket a saját aláírásunkkal Bánokat — mondta az Igazgató, a dörzsölt pénzember, s közben kitépett egy lapot a noteszéből. — Ennek a lapnak a negyede egy kisebb szívességre kötelez, a fele egy közepesre, egy egész pedig egy nagy szolgálatot jelent r Ox a gyermeksxínháxban A Budapesti Gyermekszínház bemutatta Frank L. Baum »öz, a nagy varázsló« című zenés mesejátékot, Csiszár Imre rendezésében. Képünkön: az előadás egy jelenete. Főkönyvelő a munkásművelődésről A nagyatádi városi művelődésügyi osztály kérdőívekkel fölmérte, hogy a helyi üzemekben mennyit fordítanak a dolgozók művelődésére, illetve miként használják föl a szociális és kulturális alapot. Mielőtt elindultam a város egyik üzemébe, természetesnek tartottam, hogy a művelődési élet irányítóitól érdeklődjek: — Mire költik az erre szánt összeget a gazdálkodó szervek? Mennyit képeznek? Megérzi-e a város, hogy a számos ipari létesítmény is hozzájárul a művelődési feladatok megoldásához? A válaszokból kiderült, hogy sajnos — és ez a közművelődés egészére jellemző — népművelőink keveset törődnek a gazdasági »háttérrel«, s nem is rendelkeznek olyan ismeretekkel, melyek nélkül ma már aligha lehet településeink ügyét jól szolgálni. A nagyatádi művelődésügyi osztály azért kérte föl a vállalatokat a kérdőívek kitöltésére, hogy lássák, mennyi »megy« a közművelődésre, s milyen arányú a szociális és kulturális alap felhasználása. Rájöttek ugyanis, hogy ilyen ismertek nélkül az irányító szerv is csak tapogatózhat. Sainos. a vállalatok közül né— Én csak nagy lapokat adok ki a kezemből — közölte az Elnök méltóságteljesen. — A pozíciómnak megfelelően... De mit csinálok a kis lapokkal, ha olyat nyerek önöktől? Az én nagy lapjaimért önöknek is nagyot kell visszaadniuk. Nincs is szükségem a kicsikre. — Azt soha nem lehet tudni, Elnök Ür. Végtére átruházhatja másra is, akivel szemben éppen önnek van valamilyen — az ön pozicii- jához mérten egészen csekély — tartozása; mert uraim — szúrtam közbe bátortalanul —, gondolom, hogy csekkjeink nemcsak társaságunkban lesznek érvényesek. — Világos! Micsoda koponya! — kiáltott fel az Osztályvezető elragadtatva. Édes Istenem! Mennyi mindent el lehet így intézni! Mondjuk, hogy nyertem egy lapot az Igazgató Űrtói, de vele nincs semmi intéznivalóm, viszont van egy másik, akinek éppen ő az érdekes, neki viszont én tartozom. Erre átpasszolom a bánomat, és minden oké. — Oké, de természetesen csak akkor, ha sikerül tőlem elnyernie — szolt hidegen az Igazgató a kártya keverése közben. — De megtörténhet, hogy nincs szerencséje, és nem lesz elég bánja, hogy a követeléseket kielégítse. — És annyit adhatok fci, amennyit akarok? — Természetesen. Tegyék ki a téteket. A szerkesztő úr javaslatát figyelembe véve hány nem vette a fáradságot a kérdőívek kitöltéséhez. Miért érdemes — és kell — például a főkönyvelőhöz is fordulni a munkásművelődés néhány kérdésével? A tájékozott főkönyvelő — ilyennel is találkoztam — nemcsak arra ad választ, hogy mikor mennyit költöttek a dolgozók szociális és kulturális igényeinek a kielégítésére, hanem jól ismeri a vállalati rövid, közép- és hosszú távú terveket, elképzeléseket, amelyekbe beletartoznak a köz- művelődés feladatai is. Egy ilyen ötödik ötéves tervi dokumentumba is' bepillanthattam. Tanácsolom, hogy a népművelők se halogassák az ilyen anyagok alapos megismerését. Ösztönzően hathat az ismeretterjesztésre például a dokumentumban olvasott terv: csökkentik az egészségre ártalmas munkahelyek számát, rendszeresen felülvizsgálják a dolgozók egészségügyi állapotát (Az egészségügyi ismeret- terjesztés mindjárt nem »lóg a levegőben«, ha az előadó ilyen információkkal is rendelkezik hallgatói köréből.) Egyre többen keresik fel a lakóhelytől távolabbi művelődési intézményeket, eseményeket, melyeket a helyi művelődési inté«ménv csak propagálni képes, de az utazási feltételeket képtelen megteremteni. Jó tudni: melyik munkahelyen rendelkeznek saját autóbusszal. A vállalati, üzemi kirándulások — alkalmi célutazások — tartalmát kell csak elmélyítenie, szélesíteni a népművelőnek: és ha így segít, a dolgozók is túljutnak a már jelképes »badacsonyi kirándulás« igényén. És megtekintik a kikötő szomszédságában Egry József emlékmúzeumát. Ahogy témát adhat az egészségügyi felvilágosításnak, ismeretterjesztésnek a gyári, üzemi ötödik ötéves terv, úgy például számba veendő, hogy évről évre hány és hány dolgozó jut új lakáshoz a munkahely segítségével. A meglátogatott gyárban 1977- ben kilenc dolgozót segítettek OTP-lakáshoz, harminchat munkás kapott tizenöt éves kamatmentes kölcsönt szövetkezeti lakás vásárlására. Segítik a magánlakás-építőket is. Az életmód megváltoztatásának fontos színtere az otthon. Az új és korszerűen berendezett lakásban szívesen tartózkodik a tulajdonos, hogy élvezze munkájának gyümölcsét, saját kényelmét, de föl kell ébreszteni benne a kimozdulás igényét is. Az általánosítható kezdésnek mindenki egy kis szívességnek megfelelő csekket rakjon az asztalra. Ennek a szisztémának óriási előnye az, hogy végrehajtás (teljesítés) saját lehetőségeinek határain belül, az egyenlőség alapján hatáskörünkbe tartozik. Saját magunk bankárai vagyunk, és magunk korlátozhatjuk szolgálataink szárnál — magyarázta meggyőzően az Igazgató osztás közben. — Na, akkor én nyitok! — szelt az Osztályvezető, és úri gesztussal négy kis lapot rakott az asztalra. — De én még ráteszek! — mondta fensöbbséggel az Elnök, és gratulált nekem: — Bravó, szerkesztőcském! Javaslata nyomán, amit itt tudományosan megalapozott a mi kis igazgatócskánk — mondjuk meg őszintén —, egy új, nemes valutát fedeztünk fel, mely segít az emberek közti kapcsolatok elmélyítésében. — Nem én kezdtem — mormogtam értetlenül és feszélyezve ettől a pro primo nemes, pro secundo tiszta és pro tertio érzékeny ember számára oly szükséges dicsérettől Mindamellett nem sajnáltam odaadni neki három közepes lapot. Utóvégre a kártyán szerzett adósság erkölcsi kötelezettség. Es talán holnap nekem sikerül tőle három nagy lapot nyerni...?! (Varsa Masdalna tordtUaa) .példákat ragadtam csak ki a konzervgyár érvényben levő komplex tervéből, bár mindenütt hasonló elképzelésekre bukkanhatnak a népművelők. A főkönyvelő tehát cikkemben egyben jelkép is, de más vezető szintén elmondhatta volna: negyvenezer forintot tervezett az üzem arra, hogy tanuló dolgozóinak ösztöndíjat folyósítson. Megkérdeztem, sikerült-e teljesítem a tervet? Nem — felelték, mert keveset vettek föl a jelentkezők közül, s csak tízezer forintot költöttek el. Mond-e valamit ez a terv és a végrehajtás a közművelődésnek? Hogyne! A művelődési és oktatási intézmények a TIT segítségét is kérve indítsanak felvételi előkészítő tanfolyamokat a tovább tanulni szándékozóknak: az eredmény nem marad el. A nagyatádi városi művelődésügyi osztály — gondolom — hasonló következtetésekre fog jutni fölmérése alapján. S ha a vállalatok engedik, segíthet a fölmérés abban is, hogy a mostaniaknál arányosabban, tervszerűbben fejlesszék az üzemekben a szociális és kulturális alapot, azt a kiadást, melyet , a dolgozók csak közvetett formában élveznek, de — épp Nagyatád példájánál maradva — segíti a munkássá, tegyük hozzá, hogy a müveit munkássá válás folyamatát is. Horányt Barna
