Somogyi Néplap, 1978. január (34. évfolyam, 1-26. szám)

1978-01-03 / 2. szám

Újév a világűrben Greesko és Romanyenko szovjet űrhajósok a világűrben ün­nepelték az újévet. , Romanyenko és Grecsko or- ruhát felöltve a vosí kísérletekkel kezdte meg 4. munkahetét Az űrhajósok a »Bíbic-“ elnevezésű vákuum­szív és vér­edényrendszer működésével kapcsolatos kísérleteket végez­ték eL Szadat újabb segítségre számít Elítélték Begin „bibliai érvelését** Egyiptom arra számít, hoe- Carter amerikai elnök és Szadat egyiptomi államfő szerdai asszuáni megbeszélései se­gítenek majd áthidalni az egyiptomi és izraeli elképzelések közötti jelentős különbségeket Az A1 Ahram hétfői jelen­tése szerint e tárgyalásokon Szadat szorgalmazni akarja, hogy az Egyesült Államok vál­laljon tevékenyebb szerepet a jelenlegi akadályok elhárítá­sában. Az izraeli rendezési tervet bírálta Husszein jordániai uralkodó is a Carter elnökkel szombaton Teheránban foly­tatott tárgyalásai után adott nyilatkozatában. Hangoztat­ta: csak akkor hajlandó bekapcsolódni a közel-keleti rendezésről folyó tárgyalások­ba. ha Izrael kivonul a meg­szállt arab területekről, s hoz­zájárul, hogy Kelet-J eruzsá­lemben helyreállítsák az arab fennhatóságot. Hat államtitkár az 1978. évi fő feladatokról hogy a rendezés keretében meg kell tárgyalni a Jordán folyó nyugati partján létesített izraeli települések jogi státu­sát és az izraeli csapatok ki­vonásának menetrendjét A jordániai rádió vasárnap energikusan elítélte Begin iz­raeli kormányfő »bibliai érve­lését“, s rámutatott: az ősi jo­gokra való hivatkozás nem vezet el a közel-keleti válság békés rendezéséhez. Az izraeli kormány közben propagandaakcióba kezdett, hogy a megszállt arab terüle­teken állami ösztönzésre léte- Hozzáfűzte,1 süit zsidó települések lakossá­gát megnyugtassa a területek jövőjét illetően. (Folytatás az 1. oldalról) ) indokolatlan munkaerőtöbblet foglalkoztatására kényszerí­tik, s kezdeményezzük az el­avult kötöttségek felszámolá­sát. Növeljük a karbantartás szervezettségét vállalataink­nál, s ennek eredményeként a karbantartással foglalkozta­tottak számának tíz százalé­kos csökkentésével számolunk a tervidőszak végéig Intézke­dünk a termelékenység növe­lésére ösztönző érdekeltségi és bérezési formák kiterjesztésé­ről. A múlt évben tőkés expor­tunk 27 százalékkal emelke­dett, értéke meghaladta a 450 millió dollárt, s az idén már félmilliárd dolláros exportot irányoztunk elő. Ennek telje­sítése érdekében a Nehézipari Minisztérium külkereskedel­mi partnereinek hatékony közreműködésével tovább ja­vítja az export növelésének feltételeit, különösen dicsére­tes a vegyipar és az alumíni­umipar kivitelének dinamikus fejlődése, amely szerint az idén éppen kétsze* annyi ter­méket szállítanak tőkés ex­portra, mint 1975-ben. Soós Gábor mezőgazdasági és élelmezésügyi államtitkár: — A szerződéses fegyelem terén sikerült ugyan már előbbrelépni, tavaly mégis elő­fordult, hogy a szerződésen kívül érkező tételek miatt fel­borult a felvásárlás és a fel­dolgozás átvételi programja. Amikor a korábbi időszakban a MÉM előírta, hogy a terme­lők minden kínálatát fogadni kell, gyakran kereseti jellegű volt a piac, a kormányrende­letek nyomán fellendülő ter­melés levezetése azonban ép­pen a nagyobb árumennyisé­gek miatt csakis úgy képzel­hető el, ha megszilárdul a ter­mékforgalmazás szerződése­ken alapuló rendje. Pontosabb és egyeztetett áruszállításra van szükség; szerződéseket semmibevevők ellen követke­zetesebben alkalmazzuk majd azokat a szankciókat, amelye­ket a termékforgalmazás új rendszere értelemszerűen megkövetel. A fogyasztói érdekek érvé­nyesítésére a minőség tekin­tetében is egész sor intézke­dést tettünk. A következő idő­szakban az állami szabvá­nyok körét kisebb mértékben kibővítjük, a fokozódó bel- és külföldi igényekkel összefüg­gésbe. A minőségi ellenőrzé­sek tavalyi tapasztalatai alap­Gyorslista rr. 1978. január 2-án megtartott lottó jutalomsorsolásról, melyen a 49. heti szelvények vettek részt 6 305 411 p • 795 «2 3 M HM 300 3 6 219 429 g 6 803 377 h «1 105 807 1 6 254 400 3 6 81« 667 Je «1 1Ű1 896 t 6 .263 236 i 0 827 104 d 51 133 47« i 6 2164 Oöl 1 6 836 925 n 61 143 539 j 6 269 637 e 0 840 966 n 61 145 080 i 6 274 291 d 6 857 072 m 61 147 461 g 6 290 356 i 6 863 300 c 61 158 029 k 6 29® 328 j 6 870 041 3 61 156 268 h 6 331 271 h 6 874 951 h 61 164 823 i 6 333 734 h 6 389 031 k 61 162 730 p Ü 336 500 1 6 893 362 t 61 196 297 p 6 336 295 h 6 903 323 j 61 223 445 g 6 337 618 h 6 911 392 j 612Q3 883 j 6 381 007 j 6 915 860 j 81 245 937 j 6 362 508 f 6 900 109 m 61 25Ö 671 f 6 365 087 g 6 9G7 607 e 61 260 279 g 6 385 854 k. 6945 335 h 61 260 328 h 6 394 775 j 6 952 116 h 61 264 741 g 6 426 L16 i 0 996 736 g 61 307 205 f 6 437 287 1 6 974 613 j 01 269 913 k 6 439 790 fc 6 975 704 # 61 269 928 h 6 447 137 p 7 6 235 846 p 61 279 345 h 6 467 406 k 44 426 927 f. 61 349 519 j 6 468 600 ll 44 679 418 k 61 360 377 d 6 496 340 3 44 695 217 b 61 380 924 i 6 311 390 g 55 437 079 3 61 383 342 d 6 519 4il7 i 55 679 667 ! 61 383 357 j 6354 48ö e 35 681 965 k 61 388 829 Í 6 355 704 p 55 688 733 g 81 389 059 f 6 570 287 g 55 693 165 g 61 400 981 j 6 S775 107 h 35 702 296 n 61 416 453 g 6 579 814 1 55 706 043 k 61 423 478 g 6 621 403 g 61 018 253 3 61 439 163 i 6639 631 j 61 019 363 h 61 440 018 g 6 660 488 g 61 028 891 j 61 441 511 k 6 693 875 e 61 035 486 k SI 445 980 h 6 729 391 j 61 037 404 g 61 474 822 g 6 755 485 1 61 049 338 n 61 47*5 042 i 6 764 532 P 61 083 233 e 61 503 378 J «794 921 h 61 087 706 p 61 506 549 g A gyorsUstábon ■* alábbi rö­vidítéseket használtuk : a) Zsiguli személygépkocsira utalvány ____ b ) Trabant személygépkocsira utalvány c) IS ezer forintos lakberende­zési utalvány d) 20 ezer forintos zenesarok utalvány e) 50 ezer forintos ötlet utal­vány í) színes tv . g) io ezer forintos vásárlási utalvány h) 9000 forintos -ki mit választ­utalvány 1) 7000 forintos »tetőtől talplg­utalvány J) 9000 forintos vásárlási utal­vány k) 4000 forintos -konyhaielsze­relés« utalvány l) 10 ezer forintos értékhatárig televízió vásárolható m) 9100 íorint értékhatárig te­levízió vásárolható n) 7500 forint értékhatárig hű­tőgép vásárolható. o) 16 »00 forint értékhatárig háztartási felszerelések p) 3000 forintos textllutalvány. A nyertes szelvényeket 197*. Ja­nuár 20-ig kell a totó-lottó kiren­deltségek, az OTP-ílőkok vagy a posta útján a Sportfogadási és Lottó Igazgatóság (187S Budapest V., Münnlch Ferenc u. 15.) el­juttatni. A gyorsllsta közvetlenül a sor­solás után készült, az esetleges hibákért felelősséget nem válla­lunk. ján több élelmiszer gyártási technológiájának felülvizsgá­lására kerül sor 1978-ban. Az élelmiszerek szavatossági ide­jének feltüntetését, a fogyasz­tók számára is egyértelmű jelzés alkalmazását az áruk csomagoló anyagán megköve­teljük, és ellenőrizzük, hogy a gyártók az áru megjelölésére megtették-e a szükséges mű­szaki intézkedéseket. Szabó János építésügyi és városfejlesztési államtitkár: — A minisztérium legfon­tosabb intézkedéseinek egyike a budapesti építési gondok megoldásának szorgalmazása. Az idén állami erőforrásokból mintegy 11 000 fővárosi lakást kell felépíteni a járulékos ke­reskedelmi, egészségügyi, ok­tatási és szolgáltató létesítmé­nyekkel együtt Ez önmagá­ban is jelentős követelmény, de ezt a feladatot növeli, hogy a múlt évről elmaradt átadá­sok pótlásáról is gondoskodni kell. Szalai Béla külkereskedel­mi államtitkár: — A legfőbb követelmény számunkra, hogy a lehető leg­nagyobb mértékben fokozzuk termékeink versenyképessé­gét, vagyis korszerűek, jó mi­nőségűek, megbízhatóak legye­nek a magyar áruk. Az ex­portválaszték alakulása ter­mészetesen elsősorban az iparban dől el, nem kisebb azonban a külkereskedelem felelőssége sem. Minisztériu­munknak tehát igen fontos feladata, hogy a piaci mun­ka javítására ösztökélje vál­lalatait. Ezért valamennyi ke­reskedelmi kirendeltségünk számára megfogalmaztuk, hogy miben kell segíteniök a vállalatokat külpiaci munká­jukban, hogyan támogathatják őket a legeredményesebben az eladásban és a vásárlásban. Alaposabban meg kell ismer- niök az egyes piacok sajátos igényeit, hogy az igények vál­tozásait, az új követelménye­ket gyorsan, rugalmasabban jelezhessék és azokra maguk is azonnal reagálhassanak. Az is hasznos lehet, ha elemzik a konkurrens cégek üzleti módszereit, fogásait, hiszen versenyképes árukat is csak akkor tudunk értékesíteni, ha kellő időben megtaláljuk a vásárlót és termékeinkre fel tudjuk hívni figyelmét. Bát­rabban kívánunk létrehozni külföldön magyar vállalati irodákat, vegyesvállalatokat, bővíteni a' kooperációt. (MTI) Dajan külügyminiszter és Sáron mezőgazdasági minisz­ter vasárnap a Sínai-félsziget északi részén levő Szádot te­lepülés lakosai számára tar­tott gyűlésen a zsidó telepe­sek aggodalmaira megnyug­tatásul közölte: ha visszauta­sítják is az egyiptomi szuve­renitást, az ott létesített izrae­li települések továbbra is az izraeli hadsereg védelmét fogják élvezni. Dajan ugyan­akkor kijelentette: a kormány nem kívánja módosítani azt a Szadatnak tett javaslatot, mi­szerint egy izraeli—egyiptomi megállapodás keretében visz- szaadja Egyiptomnak az 1967- ben elhódított Sinai-félszige- tet. Ali Abdesszalam Triki lí­biai külügyminiszter vasár- nao Damaszkuszba érkezett, hogy tárgyalásokat folytasson a szíriai vezetőkkel a Szadat kezdeményezései elítélő arab államok közös álláspontjáról. Carier Indiában Indiai látogatásának máso­dik napján Carter amerikai elnök a törvényhozás tagjai, valamint más hivatalos sze­mélyiségek előtt beszédet mondott az indiai parlament­ben. Beszéde jelentős részé­ben az indiai belpolitika kér­désével foglalkozott, párhuza­mot próbált vonni a két or­szágban közel egyidejűleg le­zajlott kormányválság: a Wa- tergate-botrány, illetve a Gandhi-kormány bukása kö­zött. Hosszan taglalta azt a véleményét, amely szerint Indira Gandhi .veresége a márciusi választásokon azt bizonyította, hogy »egy fejlő­dő ország haladását demok­ratikus eszközökkel is el le­het érni“. A volt indiai mi­niszterelnök-asszonyról Car­ter elítélően nyilatkozott. Carter bejelentette: India és az Egyesült Államok ked­den diplomáciai jegyzékvál­tással erősíti meg, hogy ame­rikai műholdról időjárási és más adatokat továbbítanak majd egy indiai tulajdonban levő és az ország szakembe­rei által kezelt földi vevőál­lomásnak. James Carter amerikai el­nök hétfőn késő délelőtt vi­rágot és koszorút helyezett el Mahatma Gandhinak, India atyjának sírjánál. A modern India megalapítóját épp har­RÖVIDEN Ellenforradalmár bandát számoltak fel a fővárosi lako­sok és a biztonsági erők tá­mogatásával etiópiai önkén­tesek. A banda Addis Abeba egyik kerületében tevékenyke­dett. Több, reakciós propagan­dát kifejtő személyt is letar­tóztattak. Edward Kennedy vasárnap Pekingben megkezdte tárgya­lásait kínai vendéglátóival. A szenátor pekingi látogatásával a kínai—amerikai kapcsolatok normalizálását kívánja előse gíteni. > A pártsztervezetek kiépítésé nek éve kezdődött Mozambik- ban. Február 3. és szeptember 25. között a Frelimo Központi Bizottságának határozata alap­ján a mozambiki dolgozók ez­reit veszik fel a párt tagjai­nak sorába. Samora Marchel elnök vezetésével egy munka- csoport már megkezdte az át­építést. Értesítjük t. fürdővendégeinket, hogy tisztasági fürdőnk 1978. JANUÄR 2—16-IG TATAROZÁS MIATT NEM ÜZEMEL. A VÁROSI TANÁCS KÖLTSÉGVETÉSI ÜZEME, (138980) NAGYATÁD mine évvel ezelőtt, 1948 ja­nuárjában gyilkolták meg. Carter és Deszai hétfőn reggel másodszor is találko­zott és véleményt cserélt szá­mos nemzetközi kérdésről. A közel-keleti válsággal kapcso­latban az indiai kormányfő közölte vendégével: a térség tartós békéje csak akkor vá­lik lehetségessé, ha Izrael ki­vonul a megszállt arab terü­letekről, s az Egyesült Álla­mok nem fog fegyvert szál­lítani sem Szomáliának, sem pedig Etiópiának. A kínai—amerikai kapcso­latok kérdésében reményüket fejezték ki, hogy azok javu­lása folytatódhat a más or­szágokhoz fűződő kapcsolatok károsodása nélküL A leszerelés kérdéseiről szólva Carter és Deszai egy­aránt hangsúlyozta: az ENSZ- közgyűlés májusban esedékes rendkívüli leszerelési üléssza­ka előtt konzultációkat kell folytatni. Amerikai repülőgépgyár âSÛ “ Egy a sahnak, egy a sejknek (Internat. Herald Tribune — KS) I Munkánk és a nagyvilág Az óév vége a számvetés, az újesztendő az előretekin­tés ideje. A két dolog nem­csak időrendi, hanem logi­kai összefüggésben is áll egymással, hiszen az előre­tekintés — legalábbis a rea­lista, a megalapozott előrete­kintés — alapja éppen a számvetés. Ahhoz, hogy ha nem is tudjuk, de legalábbis sejtjük, mit hozhat a világ számára 1978, tisztában kell lennünk azzal, mit hozott 1977. A külpolitikának nincs, nem lehet köze az esztendő fordulópontján oly divatos jövendölésekhez. Az emberi­ség mindig csak oly re­ménytéglákkal építkezhet, amelyeket neki magának si­került megteremtenie. És éppen ilyen alapon van mit várnunk az előttünk állá esztendőtől. A lenini békedekrétum óta a szocialista politika tudja, pontosan tudja, mit akar el­érni a nemzetközi porondon. A történelemben először lé­tezik a nemzetek olyan kö­zössége, amelynek hivatalos külpolitikája a békevágyon, ezen a talán legősibb emberi motívumon alapúk Hogy honnan indultunk és hol tar­tunk, jórészt mindenki tudja. A szocialista országok szí­vós erőfeszítései nyomán a hidegháborútól eljutottunk az enyhülésig, és ebből az alapvető tényből következ­nek a további feladatok: a folyamat elmélyítése, kiszé­lesítése és visszafordíthatat­lanná tétele. Mindezt sok erőfeszítés előzte meg és most, amikor a visszapillantás már meg­történt és előre tekinthetünk, jó arra gondolnunk, hogy ha­zánk, a Magyar Népköztár­saság, ezen a téren is meg­tette azt, ami erejéből, le­hetőségeiből telt A magyar külpolitika — a Szovjetunió­val, a többi szocialista or­szággal együtt — tevékenyen kivette a részét a békés együttélés megteremtéséből. Ugyanakkor eredményesen dolgoztunk hazán belül is. Az enyhülés elmélyítésé­nek ugyanis nemcsak külpo­litikai, hanem belső feltételei is vannak. Minél jobban dol­gozunk idehaza, minél erő­sebb, tekintélyesebb egy-egy szocialista ország, annál erő­sebb a szocialista közösség — és minél erősebb a szo­cialista közösség, annál job­bak a valóban tartós béke esélyei. Ez a modell. Ilyen egyszerű — és ilyen bonyo­lult. Minden gondunk és problé­mánk ellenére a szocialista országok gazdasági-politikai, önvédelmi erejének növeke­dése derűlátásunk döntő mo­tívuma. Amilyen mértékben meghatározóvá válik a világ- politikában a szocialista kö­zösség, úgy nő a lehetőség arra is, hogy megállapodás szülessék a tömegpusztító fegyverek korlátozásáról, a leszerelésről, a világ még meglevő tűzfészkeinek kiol­tásáról. »Szürke“ hétköznapi mun­kánk igy kapcsolódik szer­vesen a földkerekség nagy kérdéseinek megoldásához. H. E. AZ A FIT XIV. SZ. AUTÓJAVÍTÓ VÁLLALAT MARCALI ÜZEMÉBE gazdasági vezető munkakör betöltésére pályázatot hirdet Feltételek: közgazdasági technikumi vagy mérlegképes tanfolyami végzettség és több éves gyakorlat. Jelentkezéseket írásban — az eddigi tevékenység ismertetésével a vállalat személyzeti és oktatási osztályára — Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 33. — kérjük küldeni. (17175)

Next

/
Thumbnails
Contents