Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-25 / 303. szám

A szakosztályvezető — mo Sport és hivatás Zöld asztal mellett A londoni olimpián (bal oldalon). Telefonon kerestem. — Sportról van szó? Akár azonnal is jöhet. Másnap találkoztunk. A ba­rátságos irodában gőzölgő fe­kete mellett beszélgettünk. Győrfi Endrét csak á fia­talabb korosztálynak kell be­mutatni, a vízi sportok vilá­gában jártasaknak aligha. A tősgyökeres kaposvári fiúnak volt kitől örökölnie a sport szeretetét. Édesapja egykor el­ismert birkózó volt, aki ké­sőbb sportvezetőként tevé­kenykedett. Győrfi Endre is Kaposváron, Adorján József «•iskolájában« ismerkedett meg a vízi sportokkal. A 186 centi magas fiatalember mellúszó­ként kezdte, de hamarosan átpártolt a pólózók táborába. Rögtön a kapuban kötött ki. Középiskoláinak befejezése után a műegyetemre került, és a MAFC igazolta. Ott olyan edzővel hozta össze a sors, akiről ma is elragadtatással beszél. Sopnóczi Lórántnak na­gyon sokat köszönhetett. Csa­pata eleinte a második vonal­ban játszott, de Győrfi vei az élen olyan gárda alakult ki, amely rövidesen az NB I-'oen ijesztgette a nagynevű együt­teseket. A háborús évek azon­ban csökkentették a nemzet­közi mérkőzéseket, így a már évekkel korábban fölfedezett kapustehetségnek 1944-ig kel­lett várnia az első válogatott­ságra. A csehszlovákok elleni po­zsonyi találkozó fontos állo­más volt az életében. Utána még tizenötször védte a ma­gyar válogatott kapuját. Ott volt a londoni olimpián, ahol hat mérkőzésen,, köztük az olaszpk elleni döntőn, ő őrkö­dött a kapuban. Csapatunk ezüstéremmel tért haza. Sze­repelt az 1947-es főiskolai vi­lágbajnokságon, ahonnan ő is aranj at hozott. Egy makac« könyöksérülés azonban áll't parancsolt. Igaz, a Budapesti Honvédben még évekig vé­dett. Sőt, 1957-oen Moszkvá­ban járt egy nemzetközi tor­nán, ahol meglepetésre az akkori szövetségi kapitány Bozsi Mihály fölkérte, hogy védjen. 37 éves volt. Ez volt a búcsúmérkőzése. Ezzel befe­jeződött egy szép sportpálya­futás, de egyidejűleg megkez­dődött egy másik, a sportve­zetőé. Már korábban a Hon­védnél, majd utána a Vasas­nál vállalt részt a sport irá­nyításából. Közben felelős be­osztásokban dolgozott. Egy tervezőiroda osztályvezetője lett, majd a tervhivatal cso­portvezető főmérnökeként ka­matoztatta építészmérnöki tu­dását. 1964 újabb határkő volt az életében. Hazatért Kaposvár­ra. Akkor alakult meg a So­mogy megyei Beruházó Válla­lat (SOMBER), melynek kez­dettől fogva ő az igazgatója. A sporttól természetesen ezek után sem szakadt el. Előbb a Kaposvári Vasas sportkör, majd a megyei úszó szakszö­vetség elnöki tisztét töltötte be. Jelenleg a Rákóczi úszó- szakosztályának a vezetője. Dióhéjban ez a sportpályafu­tása. — Mit jelent Győrfi Endré­nek a sport? — Courbertin ezt nálam sokkal szebben megfogalmaz­ta. Gondolatai egész életemet átszőtték. Aligha tudnám sport nélkül elképzelni az életemet. — A szakosztályi munkán kívül az igazgatói székben mit tehet a sportért? — Legtöbbet a létesítmer.y- helyezet javításáért. Kaposvá­ron és a megyében nagy szük­ség van erre. Hadd említsek néhány példát. Büszkék va­1977 legjobb sportolói A MUOSZ sportújságíró szakosztálya az idén huszadik alkalommal szavaztatta meg a sportújságírókat, hogy eldönt­sék: kik voltak az esztendő legeredményesebb sportolói. Mint a korábbi években, ez­úttal is sok sportoló, illetve csapat került szóba, különösen a nők versenyében volt éles a versengés. A szavazás ered­ményeként az evezős Ambrus Mariann, a vívó Gerevich Pál és a vízilabda-válogatott ér­demelte ki az első helyet. 1977 legjobb magyar sporto­lói: ' Nők: 1. Ambrus Mariann (evezős), 2. Tordasi Ildikó (ví­vó), 3. Egervári Márta (tor­nász). Ambrus Mariann 1975 után másodszor lett győztes. Tor­dasi Ildikónak, az 1973. és 1976. évi első helyezettnek ez­úttal meg kellett elégednie a második hellyel. Egervári — akárcsak tavaly, az idén is' — harmadik. Férfiak: 1. Gerevich Fái (vívó), 2. Réczi László (birkó­zó), 3. Verrasztó Zoltán (úszó'. A kardvívó világbajnok Ge­revich az olimpiai bajnok Né­meth Miklós örökébe lépett. Réczi először került a legjob­bak sorába. 1972-ben szere­pelt utoljára birkózó a »-do­bogósok« között. A harmadik helyezett Verrasztó új név, az úszást éveken át Hargitay képviselte ebben a mezőny­ben. Csapat: 1. Vízilabda-válo­gatott, 2. Labdarúgó-váloga­tott, 3. Női röplabda-váloga­tott. Az Európa-bajnokságot nyert vízilabdázók megvédték tavalyi első helyüket. A lab­darúgó-válogatott az argentí­nai döntő kiharcolásával ér­demelte ki előkelő második helyét, utoljára 1971-ben vol­tak hasonló heJVen az évi szavazásban. A női röplabda- válogatott is megtartotta a vízilabdázókhoz hasonlóan 1976. évi helyét. gyünk arra, hogy ott lehet­tünk az első vidéki fedett uszoda bölcsőjénél, amely Ka­posváron épült, ötvenezer fo­rinttal járulunk hozzá egy iskolai úszó tanmedence föl­építéséhez. Vállalatunk közös­sége társadalmi munkában el­végezné a műszaki lebonyolí­tást is. További három — a közeljövőben épülő — tanin­tézeti tornaterem elkészítését segítjük elő munkatársainkkal. A leendő városi sportcsarnok­hoz is számottevő anyagiakkal kívánunk hozzájárulni. Győrfi Endre számos kor­mánykitüntetés tulajdonosa. Közülük nem hiányoznak azok sem, amelyeket sportmunká­jáért kapott. Életútja jó pél­da arra, hogy a sport és a más területen végzett mun­ka kitűnő összhangba hozha­tó. Számára ez a kettő egyet jelent. A céiek sem különböz­nek. Jutási Róbert Az élet igazolja, hogy nem mindig a legjobb sportolókból lesznek a legeredményesebb edzők, sportvezetők. Üjlaky Jenő pályafutása is ennek a bizonyítéka. Amikor a l;g- utóbbi kaposvári asztalitenisz­verseny női páros döntőié után ferencvárosi versenyzőit gyöngéden magához ölelte, a kívülálló is láthatta, hogy 'portolót és edzőt mennyi ér­zelmi s»ál köthet egymáshoz. Pedig Üjlaky ismét »újonc« az FTC asztalitenisz szakosz­tályánál. ahol korábban tizen­három éve*: edzősködött. Nevet és tekintélyt úgy szerzett az asztalok me’lett, hogy ütő alig volt a kezébep. Csak egy »ütőkártya«, a kis fehér labda imádata és a tenni akarás. Olyan országban, ahol a vi- lágnagyságok egész sorát ter­melte a sportág, a versenyző­nek szolid képességű Üjlaky Jenőre esett az egyhangú vá­lasztás, amikor a szövetség országos szakfelügyelőt kere­sett. Hat évig látta el'ezt a tisztet közmegelégedésre, majd a külföld is fölfigyelt szakér­te’ mére, szervezőképességére. Előbb a Holland-Antillák, majd a török válogatott ed­zéseinek irányítását bízták rá. Éveket töltött külföldön, míg­nem tavaly az első hívó szó­ra hazaérkezett. Ügy ismeri a világ asztaliteniszsportját, mint a tenyerét. Amikor ezt szóba hoztam, tiltakozott, csu­pán annyit »ismert be«, hogy sok hasznos tapasztalattal tért haza négyéves tanulmányútiú- ról és most törleszteni akar az előlegezett bizalomért. Egy óránál tovább elemez­tük az aszta’itenisz múlt ját és jelenét és körvonalaztuk a jö­vőt. Ha akkor nem sürget az idő, akár éjfélig is hallgattam volna fejtegetéseit, logikus elemzését. így is azzal a tu­dattal távoztam, hogy többet tudok a zöld asztalok világá­ról. íme egy csokor a legér­dekesebb válaszokból. — Hazatérte után hogyan látja sportágának itthoni hely­zetét? — A klubokban, főleg a vi­dékiek többségében, szerve­zettebb, lekiismeretesebb munka folyik. Az utánpótlás fejlődésének üteme ennek el­lenére nem éri el a külföld élvonaláét — Miből látszik êz a lema­radás? — Az elmúlt években sokat fejlődött a támadójáték. Ázsia volt a kezdeményező, de Euró­pa rövidesen utolérte. Csak­hogy az ázsaiak azután sem ültek a babérjaikon. Üj ele­meket hoztak a védekezésbe, olyanokat, amelyekhez atléti- kus képzettség és gyorsaság kell. Ügy érzem, nekünk megvan a szakembergárdánk ahhoz, hogy ezeket az új stí­lusjegyeket meghonosítsa. — Mi a véleménye a »gépe­sített« edzésről? — A gép egyedül nem üd­vözítő. . De egy jó robotgép néha több edzőt is helyettesít­het. Egy-egy ütésváltozat be­gyakorlásánál, az erőnlét fej­lesztésénél. az önkontrollnál ma már nélkülözhetetlen. Ná­lunk még nem ismertéit föl a gép jelentőségét és nem hasz­nálják ki kellően. — Amikor az ázsiaiak sike­reiről esik szó, szinte elkép­zelhetetlen heti és napi edzés­óraszámot emlegetnek. Mi eb­ből az igazság? Egyáltalán: egy fiatal felkészüléshez mennyi idő kell? — Sok túlzással találko­zunk. Az az igazság, hogy se­hol sem gyakorolnak annyit, mint például egy zongoramű­vész. Szerintem elég ia heti négy edzés. Egy-egy gyakor­lás ideje a fiataloknál ne ha­ladja meg a két órát. A mai játék olyan idegi megterhe­lést jelent, hogy ennél hosz- szabb ideig képtelen összpon­tosítani egy fejlődésben levő gyermek. Ha pedig a figyelme nem összpontosul, az edzés­nek nem lehet kellő hatása. Vannak, akik a gyakori ver­senyeztetés mellett kardoskod­nak. Ez attól is függ, hogy az illető milyen mentalitású. Egy japán szaklapban olvastam, hogy a sikerélményeket nem szabad sok kudarccal tönkre­tenni. — Milyen kiegészítő spor­tokat ajánl az asztalitenisze­zőknek? — Elsősorban az atlétikát, mely az állóképességet, a gyorsaságot és a ruganyossá­got fejleszti. Ez utóbbi ké­pességet a röplabda is segí­ti. amely ráadásul a talajjal való barátkozásban is fontos szerepet játszik. A korszerű asztaliteniszben, sokszor adó-, dik olyan helyzet, hogy való­sággal vetődni kell a labda után. A labdarúgást is aján­lom, az felsősorban a helyvál­toztatási készség kialakításá­ban ad segítséget. Sidó és Kóczián például kitűnő fut­ballista is volt. De ide soro­lom az úszást is. A vizet azon­ban csak módjával szabad igénybe venni, mert az úszás karmozgása ellentétes az. asz­taliteniszével, így ellenhatást is kiválthat. — ön a nyáron Győrben egy utánpótlástábort irányí­tott, amelyen két tehetséges kaposvári fiatal is részt vett. Milyen jövőt jósol nekik, ös'z- szevetve tehetségüket. tudásu­kat a többiekével? — Christ Norbert és Sza­bados Péter volt ott Győrben, Az előbbi jelenleg eredmé­nyesebb játékra kénes. Szaba­dosnak pedig tisztább a stílu­sa. Mindketten tehetséees fia­talok: szolgalmukon áll, hogy eljutnak-e a csÿcsra. A tábort egyébként nem mindenütt ér­tékelték olyan hasznosnak, mint a kaposváriak. E'kütd- tek sok olyan kezdőt, aki épp hogy nem háttal állt az asz­talhoz. Pedig a cél nem ez volt. Reméljük, hogy a kö­vetkező .tábor betölti a hiva­tását. ' — Végezetül, mit kíván a kaposvári asztaliteniszezők­nek? — A hői csapatnak azt, hogy ismételje meg az idei szereplést. A férfiaknak gra­tulálok a feljutáshoz és kívá­nom, hogy ne legyenek ki­esési gondjaik. Bővítsék nem­zetközi kapcsolataikat, hiszen' a környező .országokban min­denütt fejlett asztalitenisz-élet folyik. A nemzetközi szerep­lés az előrelépés szempontjá- , ból is hasznos. J. R. Gúzsba kötve Azt a napot sohasem felej­tem el. 1977. október 22-e be­vésődött az emlékezetembe. Most, ahogy visszagondolok rá, tudom, már akkor baljós sejtelmek gyötörtek. Azt hit­tem, versenyláz. Megérzés le­hetett? Annyiszor hallottam, hogy van ilyen. Nagyon fontos mérkőzés állt előttünk a Du­naújváros ellen. Amikor a ci­pőmet fűztem, remegett a ke­zem. Nyugalom — csitítottám magam, majd a bemelegítés alatt -lehiggadsz. Az első köz- beavatkozásnál fontos a »res- pekt«. Ha akkor határozott le­szel, tekintélyt szerzel az el­lenfél előtt és Önbizalmat ma­gadnak. A stadion órája talán egy­szer, ha körbefutott. Az ellen- ffci egyik gólveszélyes csatára, Hámori iramodott a labda után a szögletzászló felé. Itl az első alkalom. Ne hagyd átvenni, igen, most kell be­csúszni nagyon határozottan. Elrugaszkodtam. Úgy rémlett, valami pattanást is hallottam, majd éles fájdalom és meleg ség öntötte el a lábamat. Ar­ra még emlékszem, hogy a labda az oldalvonalon kívülre került. Azután tüzes karikák jelentek meg a szemem előtt. Pontosan nem tudtam, mi történt, de azt sejtettem, hogy nagy baj van. Sportorvosunk, Halmos doktor nyugtatni igye­kezett. de amikor cserét kér­ve a kispad felé intett, tud­tam, hogy egy véleményen vagyunk. Kicsordult a köny- nyem. A fájdalomtól? Nem hiszem, inkább a tehetetlen­ségtől. Hordágyra fektettek — labdarúgó-pályafutásom alatt először. Görcsösen markoltam a hevederbe, legszívesebben leugrottam volna, de erőtlen­nek éreztem magam. És elha­gyatottnak, mintha egy siva­tag közepén egyedül lebegnék. Még a pálya szélén vittek, de úgy rémlett, egyre jobban távolodom. A mérkőzést kísé­rő, jól ismert zaj egyre mesz- szebbről jutott el hozzám. Hallottam már, hogy aki élet­veszélyben van, az előtt gyak­ran pillanatok alatt lejátszó­dik az egész élete. A hord- ágyat vivők ritmikus léptei mintha álomba ringattak vol­na. Csak az eget láttam és szemem előtt vagy talán kép­zeletemben régi, ismerős ké­pek bukkantak fel. Először halványan, majd egyre erő­sebben. Láttam szülővároso­mat, Baját. A Duna kék sza­lagját, a Sugovica partját, a házak között megbúvó grun- dokat. Felvillantak emlékeim közül a feledhetetlen mérkő­zések, játékostársak, barátok, ellenfelek. Az első bemutat­kozás Pécsen, az Ércbányász csapatában. Behívóparancs. Pillanatnyi szomorúság, majd két szép feledhetetlen év á Táncsics SE-ben, több siker­rel, kevesebb kudarccal... Újabb egyesület,' igaz, ez már a szomszéd utcában. Ma is magam előtt látom azt a nyomtatványt, melyen ez állt: ‘Kérem átigazolásomat a Rá­kóczi SC-be.« Kissé bizonyta­lanul fogtam a tollat, amikor alákanyarítottam a nevemet: Agfalvi Mihály. Dehogy gondoltam arra. hogy egy új korszak kezdődik az életemben; szebb, feleme- lőbb és főleg boldogabb. Meg­nősültem, megszületett a kis­lányunk. Nagy­szerű érzés... Azután a sport­beli fölemelke­dés. Karrier?... Vannak, akik így látják. Én úgy fogalma­zok: sokévi le­mondás, gya­korlás gyümöl­cse. Csapatom­mal együtt be­jutottunk az el­ső osztályba. NB I-es labda­rúgó lettem. Valóság ez? Csak lopva dé­delgettem ma­gamban ilyen vágyakat. Ko­rábban fölnéz­tem az élvonal­beli játéko­sokra. Vajon most engem is így szemlél­nek? Változtam ezáltal valamit? Nem szégyel­lem bevallani, odaállíam a tü­kör elé. Semmi jel. Misi, szól­tam a tükörképemhez, ma­radj olyan, mint voltál. Ne részegítsen meg a siker. Ez amolyan fogadalom is volt. Igyekeztem betartani. Mérték­kel próbáltam fogadni az örö­möket. Talán csak egyszer léptem át a határt, amikor megszületett a kisfiúnk. Meg­van az utánpótlás! A bátyám válogatott kosaras, úgy lát­szik. nem vagyunk a legrosz- szabb anyagból. Mi minden lehet a gyerekből? Az öltözőben az injekciós tű szúrása térített vissza a mába, de amit a szívem táján éreztem, az sokkal jobban fájt. Négy és fél hét gipsz­Itt még egészségesen gyakorol Buússal. kötésben. Kegyetlen szombat délutánok az ágyhoz láncolva. »A csapat most készül.« »Most melegítenek !« Elhatalmaso­dott rajtam a nyugtalanság. Szerettem volna felugrani, ro­hanni egészen a pályáig. Fü­lemet a rádióhoz tapasztva hallgattam a híreket... Csa­lódás ... Csalódás és megint csak csalódás. Azután meg­szabadultam kényszerű »pán­célomtól«. Terápia, úszás, ke­rékpározás. Apró. napi örö­mök: egy-egy centivel jobban hajlik a térdem. Vajon ta­vasszal ott lehetek-e ismét köztük? »Ott leszel!« — hal­lom a sportorvos hangját. Hinni akarok. Bízni akarok éppen úgy, mint a bentmara- dásunkban. Elmondta: Agfalvi Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents