Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
Hangszerjavítók A Kozmosz szövetkezet hangszerjavító-részlegében általában hagyományos hangszereket javítanak, de gyakran különleges instrumentumok is kerülnek az itt dolgozó mesterekhez. Ez utóbbiakat különösen nagy műgonddal kell újjávarázsolni. Képünkön: tubát javítanak a szakemberek. (MTI-fotó — Ruzsonyi Gábor felv. — KS) AZ HSZHP SOMOGY MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 297. szám Vasárnap, 1977. december 18. Holnap kezdődik a Téli esték előadássorozat Hasznos együttműködés (Tudósítónktól.) A balatonszárszói Konzum- szöv hasznos együttműködést alakított ki a területén levő termelőszövetkezetekkel. A legutóbbi igazgatósági ülésen a tsz-ek képviselőivel közösen vitatták meg ezt a témát. A balatonszárszói Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet 7 község tsz-tagságát tömöríti, a velük kapcsolatos együttműködést írásban is rögzítették. A megállapodás értelmében az áfész vendéglátó üzleteiben forgalomba hozza a termelőszövetkezet kötéséi és szóládi borait. Segít a tsz a zöldség—gyümölcs-ellátásban, nagyobb mennyiségben árusította az őszibarack, szőlő, dinnye és paradicsom termését. Az áfész létrehozott egy gyümölcsfa csemete és szőlőoltvány telepet. Az oltványokat — évente körülbelül 30 ezer darabot — a tsz szállítja a telepre. A termelőszövetkezet mezőgazdasági mérnökei, szakemberei ismeretterjesztő előadásokat tartanak az áfészhez tartozó kisgazdaságok tulajdonosai részére. A testvér szövetkezetek egymás üléseire rendszeresen meghívást kapnak, a nőbizottságok és ifjúsági bizottságok közös tanácskozásokon vesznek részt. A pusztaszemesi Üj Kalász Termelőszövetkezettel is többoldalú kapcsolatot alakítottak ki. A tsz keverőüzemében gyártott nyúltáppal látja el a Konzumszöv a körzetében levő tenyésztőket. A pusztasze- mesiek a közeljövőben adják át a húsfeldolgozó-üzemüket. 120 mázsa alma * ráadásként A múlt héten kellemes meglepetésben volt részünk : ha az élelmiszer boltokban 200 forint fölötti összegért vásároltunk, két kiló almát kaptunk ajándékba. A Somogy megyei Élelmiszer-'kiskereskedelmi Vállalat december 12- től tizenöt üzletben kezdte el az ajándékozást. A vállalat kockázati alapjának terhére az északnyugati, 365-ös nagy ABC-ben 40 mázsa almát kaptak a vásárlók egy hét alatt, a Széchenyi téri ABC-ben pedig tizenkét mázsát. A tizenöt boltban összesen 12 tonna almát adtak ingyen az élelmesebb vevőknek. Hétfőtől már késő! Az akció tegnap befejeződött Az áfész vezetői arra számítanak, hogy a húsüzem termékeinek egy jelentős részét az üzleteikben hozzák forgalomba. Az Üj Kalász Tsz-nek Bálványoson felszabadult egy nagy méretű pincehelyisége, s ezt az áfész zöldség- és gyümölcstárolásra használja A kőröshegyi Jobb Élet Termelőszövetkezettel kötött megállapodás alapján a Konzumszöv a tsz kiváló borait veszi át és árusítja azt vendéglátó üzleteiben. Az áfész-nek két építő- és tüzelőanyag-telepe van Balatonszárszón és Kőröshegyen. Gyakran előfordul, hogy nagy mennyiségű áru érkezik a telepek részére vasúton. Ha a saját szállítási eszközök nem elegendők, akkor a termelő- szövetkezetek segítenek. A kistermelők körében nagy sikert arattak a múlt télen szervezett tájékoztatók, a Téli esték. Az azóta megjelent rendelkezések, új termelési eljárások szükségessé teszik — széles körű igény van rá —, hogy megismétlődjön ez a szervezett tájékoztatás. Az állattenyésztéssel kapcsolatos témakörök ismertetése a megyei állattenyésztési felügyelőség feladata. Mivel az előző télen kissé megcsúsztak ezek a tanfolyamok, s belenyúltak a tavaszi munkákba, az idén korábban kezdik a Téli esték programját: holnap, december 19-én megyénk öt községében hívják össze a gazdákat több fontos téma megbeszélésére. Több fontos témát említettünk, mégpedig azért,, mert ezek a rendezvények alkalmasak arra, hogy szóba kerüljön itt minden olyan kérdés, amely érinti a kistermelőket. Szó lesz például a háztáji állattartással, zöldség- és gyümölcstermeléssel foglalkozóikat érintő állami intézkedésekről, rendelkezésekről, a kisegítő gazdaságok jövedelemadójáról. Ismertetik a felvásárlási árakat, a beruházásokhoz, a tenyészállat-beszerzéshez biztosított hitelek, állami támogatások összegét Ezen túlmenően különös figyelmet fordítanak az előadók olyan közérdekű rendelkezések ismertetésére, mint például a kistermelőknek járó szarvasmarhadotáció összege, a kocakihelyezési akció módszerére. A község termelési hagyományainak, adottságainak megfelelőn tartanak tájékoztatót egy-egy állatfajról részletesen. A főként szarvasmarhát tartó községekben ennek, az állatfajnak szakmai tudnivalóit ismertetik a gazdákkal. Nagyatádon például, ahol sokan foglalkoznak nyúltenyész- téssel, ez lesz majd a téli este központi témája. Szó lesz itt többek között a nyúlhúster- melés előnyeiről, a korszerű takarmányozási tartási témákról, a szakcsoportok, a rendszergazdák szerepének jelentőségéről. Sok községben — például elsőként hétfőn Ta- bon — a sertéstenyésztés áll majd az oktatás középpontjában. Eligazítást kapnak itt a gazdák a szerződéskötéssel, az értékesítéssel összefüggő tudnivalók mellett a tartásra javasolt fajtákról és a kistermelői szakosodás előnyeiről. Hosszan lehetne sorolni azt a jól hasznosítható ismeret- anyagot, amelyet a holnap kezdődő téli esték nyújtanak megyénk kistermelőinek. Bizonyos, hogy a február végéig tartó hétfő esti programok során olyan tudnivalókkal gazdagodnak a kisüzemi, háztáji állattartók, melyeik ismeretében eredményesebben folytathatják jövőre egész népgazdaságunk számára hasznos tevékenységüket. Befejeződött a megyei vetélkedő Fiatal műszakiak és közgazdászok erőpróbája Tegnap a harmadik — utolsó — fordulót bonyolították le Kaposváron a Fegyveres Erők Klubjában a fiatal műszakiak és közgazdászok megyei vetélkedőjén. Tíz háromtagú csapat versenyzett ezúttal is. A zsűrinek — amelyben a megyei pártbizottság, a KISZ-bizottság és a megyei tanács képviselői foglaltak helyet — nehéz dolga volt: sokszor hosszan kellett tanácskozni egy-egy válasz értékelésénél. A »-kemény« kérVersenyeznek a felhőkarcolók A telkek értékének állandó emelkedése arra kényszeríti az amerikaiakat, hogy egyre magasabb épületeket emeljeI tervezettnél több melegedő Beszámoltunk róla, hogy korszerű melegedőket ad ki erdészeteinek a régi fabódék helyett a Somogyi Erdő- és Fafeldolgozó Gazdaság. A terv és a gyártmány is »házon belül« készült, s úgy számoltak, hogy egymillió forintért 25 munkásmelegedőt állíthatnak elő. A munkák során kiderült, hogy az e célra szánt költségekbe még egy erdei »házikó« belefér, így eggyel több, munkahelyről munkahelyre telepíthető melegedővel javíthatják az erdei munkások munkakörülményeit. A gazdaság szántódi faház- üzemében 21, a marcali erdészetnél 2, a tapsonyinál pedig 3 házikó készült, illetve készül. A pihenésre, tisztálkodásra is alkalmas munkás- melegedőket folyamatosan gyártják és adják át az erdészeteknek. 1980-ra valamennyi kiszolgált fabódét ezekkel váltják fel. r Evente 5-6 ezer vagonnal nek. Hosszú ideig ezt a rekordot a New York-i nemzetközi kereskedelmi központ épülete tartotta. 1974-ben új rekord született, a pálmát egy másik amerikai város, Chioago vitte el, a Sirs’ Robac and Company multinacionális korporáció főhadiszállásával. Az épület magassága 443 méter. A 40,8 hektárnyi alapterületen a cég 16 500 alkalmazottja dolgozik; 103 lift és 18 mozgólépcső áll rendelkezésükre. A felhőkarcolók versengése azonban még nem fejeződött be. Az Illinois állambeli Bar- ringtonban most kezdenek építeni egy 490 méter magas, 120 emeletes vasbeton kolosz- szust. A felhőkarcolót meglehetősen hivalkodó névre keresztelték, a »barringtoni komikus tű« nevet kapta. désekre alapos, kimerítő feleletek érkeztek; sokszor csak hajszálnyi különbségek voltak egy-egy csapat között. A vetélkedő résztvevői jól tájékozódtak az időszerű gazdaságpolitikai és külpolitikai problémák között, s nagyon jó elemzéseket hallottunk. Az ifjúságpolitika mai kérdéseivel azonban baj volt, pedig ez a teszt és a villámkérdések voltak a legkönnyebbek. A forradalmi ifjúsági napok időpontjaira és lényeges vonásaira vonatkozó kérdést például visszaadta az egyik csapat. Semmit sem tudtak róla mondani. Ugyanez a társaság a vlagyivosztoki SALT-meg- egyezést részletesen elemezte... Az összegezéskor számítást végzett a zsűri. A gazdaság- politikai kérdésekre adott válaszokkal az elérhető pontszám 80 százalékát szerezték meg a csapatok, általános politikából 70 százalékát, az ifjúságpolitikából ennél valamivel kevesebbet kaptak. Ezek az adatok rávilágítanak, hol kell még jobb KISZ-es felvilágosító munkát végezni. A versenyben leginkább a siófoki csapatok jeleskedtek. Első helyezett lett a Kőolajvezeték-építő Vállalat versenyző gárdája, ök mindössze három pontot vesztették. A második helyet a siófoki GOV második csapata szerezte meg, a harmadikat a Finommechanikai Vállalat kaposvári gyárának fiataljai. Vizsgálat — tanulságokkal A Vetőmagtermeltető és Értékesítő Vállalat Pestvidéki területi központja Monoron évente 5—6 ezer vagon vetőmagot forgalmaz. Az idén a kétszeresére emelték a kiskert tulajdonosoknak szánt tasakos vetőmag mennyiségét. Mintegy kétmillió tasak vetőmagot szállítanak folyamatosan a kereskedelemnek. Képünkön: a laborban vizsgálják a vetőmagok (MTBíotó — Király Krisztina felv. — KS) December másodikán csőtörés volt a Dimitrov köz 3. számú lakóépület előtt. A kár 10—15 ezer forintra tehető, és két napig mintegy száz család bosszankodott a vízhiány miatt. A csőtörés — sajnos — nem ritkaság. Ami miatt mégis foglalkozunk vele, az az ügy kapcsán tapasztalható szemlélet. A lakosság bejelentése nyomán a Somogy megyei Népi Ellenőrzési Bizottság megállapította, hogy a Dimitrov köz lakóépületeinek vízellátását szolgáló eternit nyomóvezetéket utólag lefektetett gázvezeték törte cl. Az új vezetékkel a Somogy megyei Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének irodaépületét akarták gázzal ellátni. Az Agrobcrnél megrendelték a csatlakozóvezeték tervezését. A földmunkát saját rezsiben, a vezeték fektetését pedig a Kaposmérői Építőipari Szövetkezettel végeztették. Az Agrober a tervkészítéshez szükséges helyszíni adatokat a Kögáz tervéből szerezte, külön közműfelmérést, feltárást, közműegyeztetést azonban nem tartottak, és kutatóárkot sem ástak. A népi ellenőrök szerint — a kapkodás miatt — alapvetően fontos teendők maradtak el. A terv hiányos volt, s így alkalmatlan arra, hogy kivitelezésre javasolják. Ma is hiányzik a pontos helyszínrajz. Ráadásul az építés irányítását hozzá nem értő emberre bízták. Amikor pénteken a NEB elnöke együttes meghallgatásra hívta össze az érintett feleket, a Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének képviselője vállalta a felelősséget. Valamennyien elismerték a mulasztást. Furcsa volt, hogy gyakran emlegették: »máshol is van ilyen«. A beszélgetésben eluralkodott ez a hangulat: »Miért kell ebből ekkora cirkuszt csinálni?« Pedig nem elöregedett cső tört cl, hanem felelős emberek mulasztása okozta a kárt. G. J. Időzítés Kovács megszáll egyik vidéki szállodában, és lefekvés előtt egy vekkert kér a szobaasszonytóL — Nálunk nincsen szükség vekkerre — mondja a szobaasszony —, van egy kakasunk az majd fel fogja kelteni uraságodat — Jól van — feleli Kovács —, állítsa be fél hétre. Hozzáértő utasítás A skót házaspár karácsonyra nagy nyúlvacso- rára készült, melyre vendégeket is hívtak. A vacsora napjának délelőttjén a szakácsnő megkérdezi a háziasszonytól: — Nagysága, kérem, lenyúzhatom a nyulat? — Nem kell lenyúzni — feleli a skótné —, csak megborotválni. Négy vendéggel több lesz, mint amennyire számítottunk. Tudta... Mikor Edward angol király még egészen fiatal herceg volt, egyik tanára így szólt hozzá a hittanórán: — Csupán csak egy van, fenség, ami még a királynál is magasabb ... — Tudom — vágott közbe a herceg — az ász. Megelőzés — Mondja, miért beszélt tegnap olyan sokat azokkal az unalmas emberekkel? — Mert attól féltem, hogy hallgatnom kell a fecsegésüket. Indok — Pincér, már fél órája megrendeltem a tek- nősbéka-levest ! — Igen, signor, de hát bizonyára ismeri ezeknek az állatoknak a természetét! Ravasz férj Az asszony állandó fecsegésével zavarja a férjét. Végre észreveszi, hogy a férfi figyelmesen nézi. — Ugyan mit bámulsz rám? — kérdi. — Bocsáss meg drágám, de arra gondoltam, hogy olyan szép vagy ___ amik or hallgatsz! Szerencse Smith százezer dollárt nyert a lottón. — No, és a feleséged mit szólt hozzá? — kérdi a barátja. — Ó, annyira elámult, hogy megnémult! — Istenem, mennyi szerencse ért egyszerre! Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő : JÁVORI BÉLA. Főszerkesztő-li. : Paál László Szerkesztőség: Kaposvár, Latinéi Sándor u. 2. Postacím: 7401. Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Lapkiad* Vállalat. Kaposvár, Latinca Sándoi utca 2. Postacím: 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-518. Felelős kiadó: Dómján Sándor* Beküldött kéziratot nem őrzüniC meg és nem küldünk visszal Terjeszti a Magyar Posta* Előfizethető a helyi postahivataloknál és posláskézbesítöknél- Előfizetési díj egy hónapra 20 Ffc Index : 25 967. ISSN 0133—0608. Készült a Somogy megyei 'Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1* u. 1Q1« Felelős vezető : tfarisas. Béla igazgató*