Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-18 / 297. szám
M unkahelyéről hazaidé igyekeztében, amikor az Astóriánál át akart szállni, csoportosulást vett észre a Metró lejárata körül. Azt hitte, belezuhant egy autóbusz. Meggyorsította lépteit, de szerencsére nem történt katasztrófa. Még oda sem ért, s már elébe sietett egy szakállas, napszemüveges fiatalember, mikrofon a kézben. — Engedelmet kérek a zaklatásért. Mi a Filmhíradótól vagyunk itt, hogy riportot csináljunk néhány járókelővel. Felkérem, lépjen a kamera elé. Mecseri a kamera elé lépett. Egy villámgyors mozdulattal végigvizsgálta, hogy minden gombja be van-e gombolva, s az öt ujjával hátrafésülte a haját. Eközben köréje csoportosultak a nézelődők, a filmesek pedig nagy fényterelő lemezekkel bevilágították az arcát, amitől hunyorognia kellett. Megpróbálta abbahagyni a hunyorgást, ami nem mindig sikerült neki. — Miről van szó? — kérdezte. — Mint őn is tudja, a filmművészet hetét ünnepeljük. Ezzel kapcsolatban két kérdést szeretnék föltenni, — Tessék — mondta Mecseri. — A nevem nem fontos? — Dehogynem. Szabad a becses nevét? — Mecseri vagyok —■ mondta Mecseri. — örvendek. Most pedig szíveskedjék a kamerába nézni. Az első kérdés így hangzik: jár-e moziba? — Néha — mondta Mecseri, egy kis gondolkozás után. — Köszönöm a kedves felvilágosítást. Most fölteszem a második kérdést: milyen filmeket szokott megnézni? Mecseri gondolkozott. — Hát nézze — mondta aztán a filmhíradósnak. — A dolog úgy áll, hogy a jó filmeket megnézem, a rossz filmeket azonban nem. — Köszönöm az értékes nyilatkozatot — mondta a filmhíradós. Mecseri pedig hazament. A hír, hogy szerepelni fog a jövő heti filmhíradóban, az egész családot izgatott várakozással töltötte el. Csak ő, épp ő, a leendő szereplő nem volt elégedett! örült ugyan, hogy többé-kevésbé sikerült elejét vennie a hunyorgásnak és mégis valamilyen furcsa, bi- zsergető idegességet érzett. Mintha az agyában, egészen hátul, közvetlenül a csigolyák fölött lüktetne egy kis ér. Még sosem szerepelt a nyilvánosság előtt. Korán lefeküdt Mint afféle megrögzött rossz alvó, nehezen aludt el, sőt, nem sokkal később föl is ébredt. Villanyt gyújtott. Csodálkozott, hogy még csak fél tizenegy. Eloltotta a villanyt. Frissnek, kipihentnek érezte magát és belenézve a szoba sötétjébe, így szólt a napszemüveges filmhíradóshoz: — Szeretnék valamit hozzáfűzni a délutáni nyilatkozatomhoz. — Miért? — kérdezte a filmhíradós. — Ön nagyon tömören és szellemesen mondta el a véleményét — Épp attól félek — mondta Mecseri —, hogy túl tömören beszéltem, sőt mondhatnám: mellébeszéltem. Mert nem az itt a fontos, hogy a filmek, amiket megnézek, jók-e avagy sem. — Hanem mi? — kérdezte a filmhíradós. — Az, hogy ezek a filmek a mí életünkről szólnak: ennek a világnak szinte tükörképei. Nekem tehát a filmek minősítése helyett inkább azt kellett volna kifejtenem .hogy ez a világ, amelyben élünk, jó-e avagy rossz. — Hát ez valóban érdekesnek hangzik — mondta a filmhíradós. — Szíveskedjék a kamerába nézni és a föltett kérdést, lehetőleg röviden, megvilágítani. — Nevem Mecseri — mondta Mecseri, aki a sötétben már hunyorgás nélkül tudott — Dehogy. Csak úgy a magam esze után mentem. — Nehéz elhinni. Bár, ahogy így elhallgatom, az az érzésem, hogy minderre magamtól is rájöhettem volna. — Akárki rájöhetett volna, aki, mint jómagam, túlzsúfolt villamoson közleke- kedik, egyszoba-alkóvos lakásban lakik, ahová a szomszédoknak nemcsak a veszeÖrkény István: Mecseri nyilatkozata a kamerába nézni. — Hölgyeim és uraim! — kezdte. G yorsan begombolta felső gombjait. — Van-e égetőbb kérdés annál, mint hogy jól vagy rosszul van-e elrendezve az életünk, s boldogok vagyunk-e. vagy bologtalanok? Én persze itt az utca forgatagában és pláne kapásból egyértelműen, igennel vagy nemmel válaszolni, nem tudok. Mert mi a helyzet? Jobban mondva, mi volna az ideális eset? Képzejlék el, hogy a földnek csak egyetlenegy lakosa van. akinek a haláltól sem kell félnie, mert ráadásul örök életnek örvendene, akkor ez a személy sokkal jobban érezné magát, mint mi. Szívesen ecsetelném ennek az állapotnak az előnyeit, de attól félek, hogy kifutnánk az időből. — Valóban — mondta a filmhíradós —, a gödöllői rózsakiállítás megnyitását most már a jövő hétre fogjuk halasztani. Menjünk tovább, de maradjunk a valóságos világban! — A valóság korántsem ilyen kellemes. De miért? Nem azért ám, mert halandók vagyunk! Nem tagadom, hogy ez a tény nekem épp úgy, mint önöknek, a magyar mozik nézőinek, szív- szorítóan fájdalmas felismerés, aminek azonban nemcsak árnyoldalai, hanem előnyei is vannak. Mi ugyanis, épp azért, mert napjaink meg vannak számlálva, igyekszünk őket jól kihasználni, évessel és ivással, utazással és szerelmeskedéssel, tevés- sel-vevéssel. kicsi vagy éppenséggel nagyon nagy dolgok létrehozásával. A mi életünk a haláltól kapja az értékét. amiért nem lehetünk eléggé hálásak neki. Remélem. nem túl fárasztó, amit mondok. — Ellenkezőleg — mondta a filmhíradós. — Ezek olyan érdekes gondolatok, hogy szeretném. ha továbbfűzné őket. — Csak attól félek, hogy kifogyunk az időből. — Nem tesz semmit — nyugtatta meg a filmhíradós. — Legföljebb kissé kurtábbra fogjuk az országgyűlés ma délelőtti ülését... ön szerint tehát, ha jól értettem, a halállal még elég jól ki lehetne jönni. — Mindenesetre jobban, mint embertársainkkal — folytatta Mecseri —, mert szerintem ők azok, akik amúgyis rövidre szabott ittlétünket elviselhetetlenné teszik. Nem elég, hogy sokan 1 vagyunk, tehát nyomasztó helyszűkében szenvedünk, ráadásul még pokollá is tesszük az életünket, mert ahelyett, hogy segítenénk, csak zavarjuk, gáncsoljuk, bosszantjuk egymást. Szerény nézetem szerint kizárólag mi tehetünk róla, hogy életünk nem boldog, hanem boldogtalan, olykor már teljességgel elviselhetetlen. — ön ezt olvasta valahol? — kérdezte a híradós. Edward Lutczyn A BOSZORKÁNY 1. A falu utolsó boszorkányát — a szépséges Leokádiát — a múlt héten égettük meg. 2. A falu szélén az erdő mellett lakott, amerre mostanában nagyon furcsa dolgok történtek. 3. Az emberek beszélték, hogy maga a Lucifer látogatja éjjelenként. 4. ... és hogy éjfélkor kimegy a mezőre mérges gyökereket szedni. 5. ... ezekből aztán varázsitalokat főz. 6. a gyermekeket megveri a szemével 7. a teheneknek elapasztja a tejét 8. Tanúk voltak... — Saját szememmel láttam! Még saját tehene tejét is elapasztotta. 9. Ennek fele sem tréfa! Egyik nap meglestük őt a bíróval az istállóban. Ha mindez igaz, máglyán égetjük el a boszorkányt! 19. Es az emberek igazat beszéltek! Targa Magdolna fordítása kedésük, hanem minden szusszanásuk áthallatszik ... A munkahelyemen jobban kifárasztanak a személyi intrikák, mint maga a munka, mert ott is, mint mindenütt, többen vagyunk a kelleténél... Hogy a magam példájánál maradjak, becslésem szerint három hete nem voltam egy percig sem egyedül. És tudja, mikor láttam Utoljára mókust? Nyolc évvel ezelőtt, egy pénteki napon, délelőtt háromnegyed tízkor! És azt hiszem, a kedves mozinézők helyzete se jobb az enyémnél. M ilyen igaza van! — kiáltotta a híradós. — De hogy lehetne ezen változtatni? Hívjuk fel rá a kormány figyelmét? — Az nem ér semmit — mondta Mecseri. — Tudniillik a miniszterek is sokan vannak és egymást akadályozzák az intézkedésben. — Forduljunk inkább egy nemzetközi szervhez? — Az még reménytelenebb — mondta Mecseri —, hiszen nemcsak az emberek, hanem a nemzetek is sokan vannak és inkább háborúskodnak, hogysem békében élnének egymás mellett. Csak radikális beavatkozással lehet az életünkön segíteni. — Ismeri a megoldást, Mecseri úr? — Aligha. Legföljebb egy szerény javaslattal tudok szolgálni. — Kérem, közölje a megoldást a filmhíradó nézőivel. — Csak attól félek, máris többet beszéltem a kelleténél. — Ami fontos, az sohase sok. Majd lecsípek valamit a Davis Kupa döntőből. Mondja el, hogy lehetne az embereket megváltoztatni! — Szerény elgondolásom szerint nem másokon, hanem magunkon kellene vátaztatni, jobban mondva a másokról alkotott nézeteinken. Miért kell abból a megítélésből kiindulni, hogy mindenki önző, hazudozó, nemtörődöm, közönyös? — De hát a huszadik századot az elidegenedés korának kiáltották ki az összes filozófusok. Tévedtek volna, Mecseri úr? — Én ezt nem tévedésnek, hanem alapvető baklövésnek tartom. Ez a század nem a közöny százada, hanem épp ellenkézőleg: a teljes bizalomé. — Merész állítás, Mecseri úr. Be is tudná bizonyítani? — Be bizony. — Nem tart soká? — Semmeddig se tart, mert a tények beszélnek helyettem, s e tényeket a kedves mozinézők is ismerik. Mint ahogy egykor az isteni gondviselésben, úgy hisznek ma egymásban az emberek. A beteg az orvosában, a levélíró a levél kézbesítőjében; aki virslit észak, a hentesipar megbízhatóságában; aki pedig a Metró mozgólépcsőjére lép, vakon bízik a lépcső építőiben. De nézze csak! Ott az a busz! Legalább ötven utasa van, aki az életét a sofőr kezébe tette. Hát még, aki Prágába vagy éppenséggel az űrbe repül, az bizony nem a nemtörődömségnek, hanem a bizalomnak valóságos piramisára lép föl! — Mecseri úr! Ez olyan szépen hangzik, hogy el se tudom hinni. — Miért nem? ön talán megszagolja a virslit, mielőtt megeszi ? — Nem szoktam megszagolni. — Na látja. Én sem. Mert mindenben, amit megeszünk, megiszunk, vásárolunk, fölhasználunk, százak, sőt néha ezrek jószándékát kapjuk kézhez. A világ minden országúján minden autó abban a biztos tudatban száguld az úttest jobb oldalán, hogy valamennyi szembejövő kocsi szintén a jobb oldalon halad Hát mi más ez, ha nem a bizalom jele? — Meg vagyok rendülve. Mecseri úr... Én ezt most hallom először az életemben! ön tehát tiszteli, becsüli az embereket, megbízik bennük és jól érzi magát a társaságukban? — Azt nem mondanám Sőt: ki nem állhatom őket. Nézzen csak körül! Még csak egy pár perce beszélgetünk, de máris százan vesznek körül, bámészkodnak, mutogatnak, gúnyos megjegyzéseket tesznek; nem is beszélve a szomszédomról, akinek a rá diója teljes hangerővel bömböl ... Ilyenkor, bár nem vagyok vérengző hajlamú, a legszívesebben kiirtanám a> emberiséget. — Ügy látom, Mecseri úr, az ön nézetei nem egyértelműek. — Sajnos, nem. A világ bajain nem lehet varázsütéssel segíteni. — Hanem hogy, — Szerény véleményemsze- rint gyakrabban kellene filmművészeti heteket rendezni. — Igazán? És az segítene a világ gondján-baján? — Egészen biztosan. Mert hogy én például szóhoz jutottam és életemben először nyilatkozhattam, azt ennek az eseménynek köszönhetem. De hányán lehetnek még ilyen rossz alvók, akik ha fölriadnak, csak néznek a sötétbe, mert senki se kíváncsi a véleményükre? Ez pedig, szerény véleményem szerint. nem helyes. K örülnézett A bámész népség már lélegzetvisszafojtva figyelt, a filmhíradós is némán, lenyűgözve várta a folytatást. De ő már elálmosodott. Ásított egyet, s odaintett, hogy nincs több mondanivalója, aztán füléig húzva a paplant elaludt Cirkusz. Kondor Béla grafikája. Szentmihályi Szabó Péter A RABLÓ ÉS ASSZONYA Kedveseim ne kényszeríts, hogy még többet raboljak, hogy rablott pénzemen még több jót tehess, mert gondold meg, egyre többet szenvedeik, miközben ártatlan vérét kiontam, tudván, te egyre több árvát tudsz felruházni. Szüts Dénes ÓRA Szerda Lázár az öreg bútorokkal berendezett lakásban a legjobban a bim-'oam órát szerette. Egyik nap műszak után hazamenve leheve- redett, szendergett egy órácskát. Felébredev azt hitte, nem lát jól: az óra — pihenésének, alvásának, szerelmeskedéseinek holt és mégis élő tanúja — visszafelé járt. Szerda Lázár felugrott fektéből, megdörzsölte a szemét, és újból az órára nézett. A bim-bam nagymutatója előbb öt óra ötven percről negyedkilencre, majd negyvennyolcra, hétre, hatra, ötre ugrott... Szerda Lázár kiment a konyhába, ivott egy pohár szódát, visszatért a szobába és megnézte — most már félve — az órát. A bim-bam szörnyű tábolya folytatódott. Szerda Lázár megbűvölten bámulta a mutatók elképesztő játékát, s közben riadtan vette észre, hogy gondolatai is visszafelé járnak. A tegnap elolvasott könyv táblájára nézett: a könyv tartalma kirepült a fejéből. Aludt, s most álmos. Dolgozott, most megy a vállalathoz befelé, s arról töpreng, lesz-e a büfében kedvenc sajtja, az eidámi. Előző este randevü- zott Miamacival (Ilonkával a könyvelésből), szeretett.. I szerelemre sóvárgott. »Jaj! Álljon meg a zuhanás!« — kiáltotta. Ám hipp- hopp: abban a pillanatban az intézményben termett, ahol minden tücsköt-bogarat mondott kollégáira, főnökére, akit nemsokára leváltottak. Szerda Lázár arca lángvörös lett; szégyellte magát. Aztán barátja vigyorgott rá, aki rajtakapta, amint pénzt fogadott el egy ügy elintézéséért. Nők érkeztek; Klári, Beáta ... kellemes konyakgőz közben kapott egy óriási pofont. — «Hát ez meg kinek a férje volt?... « Szerda Lázár közelebb lépett az órához, hogy jól beolvasson neki, amiért cserbenhagyta. Közben a tükörbe pillantott, s látta magát érettségi ruhájában. Behunyta szemét, kinyitotta, s rémülten tapasztalta, hogy rövid nadrágban van, matrózfelsőben, hajacskája felborzolva. Az órához tipegett. Nagyon mérgesen akart kiabálni, de már csak arra futotta erejéből, hogy puha, rózsaszínű fintort vágjon, és bőg- jö: — Oáá... oáá... oáá,,,! Péntek Imre Lujzika Velence. Gyulai Llvlosz grafikája. Hadigondozott Lujzika ápolja hervadt körmeit, kivilágított kvarglija lúdtalpbetéttel működik. Nyaggatja bár a porszívót, gálaruhája nincs elég, ilyenkor is nyakában lóg eg” száztonnás malomkerék. Eltömve a pincelikat ' szeneszsákjából bolha dűl, sebére ragtapaszt írat, elhelyezendő bél-beiül. Egy néhai milliomost sóskamártásra invitál — kissé unalmas házi koszt, de nem gyötör a savhiány. Oly tiszta, mint a rézkilincs, lelkét is óvja a szidol. Magánya - mert kutyája sincí kakaós tejbepapiból. Somogyi Néplap
