Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)
1977-12-14 / 293. szám
Somogyi levéltári napok Üzemi krónika és irióilirtéiet Tegnap véget ért a somogyi levéltári napok rendezvényeinek a sora. A hétfőd tanácskozás után — akkor az intézmény tudomány os munkája állt az érdeklődés középpontjában — tegnap a levéltár ' közművelődési tevékenységéről volt szó. Ott ültek a kaposvári üzemek krónikaírói, a szocialista brigádok tagjai, az 1975-ös Szabadság, tégy gazdaggá minket! vetélkedő részvevői és a megyéből néhány történelemtanár. A levéltár tevékenységében nem választható el mereven a tudományos és a közműve- lődésd munka. Ezt hangsúlyozta Tröszt Tibor, a megyei tanács művelődésügyi osztály- vezető helyettese is megnyitójában. Az üzemi krónikaírók értékes dokumentumokat tesznek az asztalra a mindennapi üzemi munkáról, a műhelycsarnokok, munkapadok világáról. Többféle haszon is származik ebből: a jövő törté- nészgenerádóinak rendszerezett, nagy gonddal gyűjtött anyag áll majd rendelkezésére. Az ember az anyaggyűjtés-feldolgozás során fölmér: önmaga tetteit, átgondolja a brigádban, az üzemben, a vállalatnál és a nagyobb közösségben, nemzetében betöltött helyét, szerepét. Ezérí nem lehet célzatos kampány a brigádtörténet-írás és az üzemi krónikák vezetése szerkesztése. Több annál mint hogy a szocialista cím elnyerésének egyik eszköze legyen. A megyei levéltár sokoldalúan segíti ezt a munkát, kapcsolata a közművelődéssel élő, eleven. Pályázatokkal, kiadványokkal segíti, ösztönzi a brigád az üzemi krónika-írást, módszertani és szakmai segítséget nyújt. Így teljesedik lei a kör, így válik egyre hatékonyabbá az a munka, melyet az intézmény történelmi tudatunk alakításában vállalt. Miért olyan fontos a múlt. a régi korok folyamatainak mozgatóinak az ismerete? Mert a mai ember tetteit, szándékait, gondolkodását, érzelmeit sokban meghatározza az átélt történelmi tapasztalat. S ez tovább hagyomá- nyozódik. Ha nem is génjeinkben hordjuk magunkkal de mindenképpen bennünk van, magunkban hordozzuk gyermekkorunkban megismert értékek, kialakult szokások és ízlés áltaL A tegnapi tanácskozás szerepe éppen ezért fontos: tisztázta, hol is áll az üzemikrónika- és brigádtörténet-írás a megyében, mennyire szilárdak e fontos munka alapjai. Szili Ferenc levéltáros ez alkalomra készült tanulmányával és dokumentumgyű j teményé vei az 1870 és 1945 közötti somogyi munkásság sorsának életének bemutatására vállalkozott. A gyűjtemény bemutatását szubjektív hangú ismertetéssel egészítette ki. A kiadvány irodalomjegyzéket is tartalmaz. Takács Éva levéltáros arról a csöppet sem könnyű munJV APLÓJEGYZET Döröcskéről Koppányba Döröcskéről Koppányba mentem. Havas, puha este volt, a házak Mikulás-kucsmát húzlak a fejükre. A dö- röcskei könyvtárban egy mesebeli anyókával találkoztam, - aki -derűs homloka fölé régi- • módi kóntyot formált az adventi havak ezüstjéből. A könyvtár szüköcske, a könyvtáros (Braun Ferencné) kedvessége azonban határtalan. Nem beszélgettünk sokat, így fogalmam sincs arról, milyen nézeteket vall az irodalomról, és egyáltalán vall-e nézeteket Nem tudtam meg, kiket ajánl szívesen, s akad e író, akinek a könyvét kedvetlenül emeli le a polcról. Az utóbbit nem hiszem. Inkább azt, hogy a jóságos tündérek elfogultságával szeret mindenkit, akinek a könyve a döröcskei könyvtár polcán megtalálható. Élőket, holtakat egyaránt. És közben — e tündéri elfogultság varázsában — va- rászlatot művel. Vendégeket hív, vár, s úgy fogadja őket, olyan kitörő örömmel, rtiint- ha az ő ünneplésére érkeztek volna fehér gyolcs ingben, tündöklő csizmában. Valahányszor koppant a küszöb, a könyvtáros szíve is megdobbant, s az a néhány másod- percnyi várakozás (amíg az érkező leverte lábbelijéről a havat) a találgatás izgalmával szépült. Vajon ki érkezik? Gyerek? Felnőtt? Olyan, aki otthonos már itt, vagy aki még sohasem járt a könyvtárban? Bárcsak... És akkor hogyan kezdje a beszélgetést? Mely szavakkal és színekkel? És mivel »kínálja«? A falu ilyenkor disznótorillatú. A pörzsölések fekete emlékfoltjaira ráborul a friss, fehér takaró. Az asszonyok sürög- nek-forognak, vendégeket várnak a régi szokás szerint. Törökkoppányban, mielőtt benyitottam volna a könyvtárba, álltam egy kicsit a hóesésben. Az utcára kiragyogtak a könyvsorok. Valahol a hópuha estében megszólalt egy száncsengő, de ez a gyerekkori mélységekből felröppenő csillaghang mindjárt el is halt Koppány titkos dombjai-völgyei között. Persze lehet, hogy valóságos csengő szólt egy valóságos paripa nyakán, hiszen errefelé még élnek a lovak, megóvta őket a szeszélyesen hullámzó határ, s ahol ló van, ott szán is lehet még. Mondom: álltam egy kicsit a könyvtár utcára eső fényében, mintegy lakodalmas ház ablaka előtt gyerekkoromban. vagy mint karácsony éjszakáján az egykori köszöntő (mendikáló) gyerekek csoportjában; talán azért, hogy á legmaradandóbb emlékeim közé soroljam ezt az estét, amelyben jóságos, értő szemek, friss hó, száncsengő és villanyfényes könyvek ragyogtak, de tulajdonképpen semmi különös nem történt Arra gondoltam, vajon hányán álltak már e helyütt előttem (aki most jutottam el először Koppány földjére), akik a felfedező kíváncsiságával néztek itt körül. Mindenekelőtt a török Cselebi, aki a XVII. század hatvanas éveiben példás tárgyszerűséggel írta le a félhold hatalmába került koppányi vár állapotát, környékét, s miután precízen felsorolta a dzsámikat és mecseteket, nem tartotta apolitikusnak megjegyezni, hogy a kanizsai »elájethez« tartozó szandzsákbégi székhely katonái közül sokan már nem tudnak törökül, tehát magyarul beszélnek. Nem csoda hát, ha a költő Zrínyi (aki egyébként Somogy főispánja is volt) odaát Csáktornyán úgy gondolta, leáldozóban már az ozmán napja, megérett az idő az erélyes cselekvésre. És a transzcendens erők eposzi magaslatairól le- szállva, talán éppen errefelé tekintett, amikor, mint váratlan hevességgel kiyont nehéz szablyák, föiviilámlóttak benne a sorok: »Engemet penig, midőn írom ezeket / Mars haragos dobja, s trombita felzörget / Ihon hoz házamba füstölgő üszögét / Kanizsai török;- oltanom kell eztet-« Bent a könyvtárban leírtam néhány törökkoppányi tájnevet. Csausz-út Vaskapu-belátó, Baba-dag. Seregrét Várrét Bégútja-völgy. Ilyeneket. A fotelban üldögélő, újságot, folyóiratot lapozgató »törzsvendégektől« hallottam. Elmeséltek egy legendát is a kőkecskéről, amelynek belsejébe kincseket rejtettek el a törökök. A könyvtárosnő férjével, Targos Károly főagronómussal később Ady Endréről beszélgettünk. A mezőgazdász azt fejtegette, hogy a Léda-verseknél miért tetszenek neki jobban a Csinszka-költemények. Azután megtudtam, hogy már kétszer járt Csúcsán, az egykori Boncza-kúriában, de ha teheti, máskor is elmegy oda. Adyért, Csinszkáért Ssapudi András káról J>eszélt, mely az üzemi krónikaírás elindítását jellemzi. Sokfelé ágazó, bonyolult dolog az üzemi hétköznapokból szisztematikusan kihámozni az okmányokkal, dokumentumokkal is igazolható történéseket jellemző mozzanatokat. Bonyolult, de nem megoldhatatlan. A Kaposvári Húskombinátban az üzemi krónikaírásnak máris kialakult, jó módszerei vannak, rendszeresen folyik ott a munka. Hasonló visszhangra talált a kezdeményezés a cukorgyárban is. Még több munkást, brigád- tagot mozgathat meg a szocialista brigádok történetének feldolgozása. A tapasztalatok — a legutóbbi pályázat nyomán — vegyesek. 45 munka érkezett, de ezek többsége a megszólalásig hasonlít egymásra. Az ok: a brigádok ma már előre elkészített formanyomtatványba írják a naplót, s ez óhatatlanul szűkít, színtelenít, mert az egyenkér- désre egyenválaszokat adnak a brigádok a megye minden pontján. Az üzemCkróníka- és a brigádtörténet-írás jelentősége a jövőben tovább nő a demokratizálódó köz- és vállalati életben. Ezért a következő években — mint Navra- csics Lászlóné SZMT-titkár bejelentette — a Szakszervezetek Megyei Tanácsa anyagilag is támogatja ezt a munkát. A tanácskozást követően záró rendezvényként a megyei levéltárban négy kiállítást nyitottak meg. Hogyan vonhatjuk meg a kétnapos rendezvény mérle gét? Napjainkban gyorsan nf a társadalomtudományok és a társadalomtörténet jelentősége. A magyar történettudomány mögött már több nagy szintézis áll, és az országos szintű általánosításban sok területen már aligha lehet előbbre jutni. Ezért nőtt meg a helyi és a regionális kutatások, típusok szerepe, fontossága. Helyi műhelyek kellenek, amelyek jól kiegészítik árnyalják és tovább viszik a? országos kutatásokat, és képe sek — a közművelődés haj szálerein — e fontos ismereteket közkinccsé tenni. A levéltári napokon bebizonyosodott, hogy az intézmény felkészült, és alkalmas e szerepre. Cs. T. A Kaposvári Szimfonikus Zenekar hangversenyé Feliángolás Hétfőn este a kaposvári zeneiskola Bartók-termében került sor az Országos Filharmónia kamarabérleti sorozatának első hangversenyére, amelyen megyeszékhelyünk szimfonikus zenekara Mozart- és Haydn-művekét játszott. A szép számú közönség három fiatal fővárosi vendégművészt is üdvözölhetett. Mozart Exultate jubilate című ifjúkori hangversenyáriáját Szőkefalvi Nagy Katalin énekelte stílusosan, ízlésesen Kitűnően bírta a futamokat is, csupán egy-egy maga:, hang sikerült kissé fátyolosra. A szokványos, hármas tagolású műnek elsősorban a második része tetszett, a lassú lírai melódia kristály'tiszta kidolgozásáért. Kár azonban hogy a zenekar vajmi keveset érzett meg a kíséret, a hang- szerelés finomságaiból. Ez különösen azért volt kellemetlen, mert a túlságosan erős hangzás, a néhol fülbántó csiszolatlanság a kicsiny teremben fokozottan érződött, természetesen a szép, kulturált énekhang rovására, szinte annak kontrasztjaként Lényegesen nagyobb élvezetet adott Mozart C-dúr zongoraversenyének előadása. A szólista, Körmendi Klára — a kortárs magyar művek kitűnő és ismert tolmácsolója — repertoárjában ugyan nem túl gyakran szerepelnek bécsi klasszikusok álkotásai, ám — mint hétfőn kiderült — ebben a muzsikában Is otthon érzi magát. Erre vallott produkciójának- egyenletessége, gazdag tónusú dallamformálása. Az első tétel káden- ciáját ugyan egy kissé hangosabbra, szenvedélyesebbre, romantikusabbra fogta a művésznő a megszokottnál, de — mivel a salzburgi mester viszonylag késői művéről van szó — ezt sem érezhettük stílustörésnek. A zenekar — az orgonaművészként is kiváló Ella István vezényletével — a Mozartversenymű kíséretével szerezte számunkra az első meglepetést. Nem az első tétellel, s különösen nem annak indításával — eddig is tudtuk hogy erősségük a gyémántkemény hangzás —, hanem a második résszel, s főleg annak bevezetésével. Éterien világosra, va-óban mozartian karcsúra sikeredett a hegedűk melódiája, s ugyanilyen mértéktartó, ízléses, szolid maradt a folytatás is. Haydn nevezetes Ustdob- szimfóniájának előadása »felemás« hatást tett ránk, elsősorban az első rész olykor- olykor érdes hangzása és néhány zenekari tag »kihagyásai« miatt. A kellemes meglepetés itt is a második tétel volt, olyannyira, hogy egy- egy mozzanatát már mindenféle bíráló hajlam nélkül élvezhettük. A dinamikai változások rendre »bejöttek«, a szólamok nem mosódtak egybe, s az összteljesítmény hallatán még azt is megbocsáthattuk, hogy egy-egy hegedűhang »kilógott« a sorból. A harmadik kétel előadása mindenekelőtt a ritmikai mozgékonyságért, frisseségért érdemel elismerést — nem véletlen, hogy a közönség ráadást kért a szimfónia befejezése után. A koncerttel kapcsolatos minden dicsérő jelző csupán viszonylagos. De tény, hogy a kitűnő szólisták és a tehetséges fiatal vendégdirigens szinte megbabonázták a zenekart, amely ennek következtében ritkán látott lelkesedéssel muzsikált. Sok hibával, de jóval több erénnyel. A törekvés rokonszenvet érdemel, s egyre valószínűbb, hogy biztatást is tartogat a jövőre. L A. Száz rajzfilm A Pannónia Filmstúdió rajzfilmműtermében az idén száz rajzfilmet készítenek. A munkálatokban 25 rendező és sok rajzoló vesz részt. Jelenleg a 13 részes Mézga család munkálatai folynak, és folytatják a Gusztáv-sorozatot is. így is hitte. Annál szörnyűbb volt elszenvednie, hogy nem vehet részt a nagy munkában. Nem akart, nem tudott beletörődni a tehetetlenségbe. November végén mindenképpen ott akart lenni a Vörösmarty Akadémia alakulóülésén. Öccsébe kapaszkodott, úgy vánszorgott el a Veres Pálné utcából a Baross utca elején levő Fővárosi Könyvtárba Öt jelölték és egyhangúlag meg is választották elnöknek, s melléje alelnöknek Móricz Zsigmondot. Ady szeretett volna az alkalomhoz illő szép beszédet mondani. Kétszer is megpróbált szólni, de erejéből alig néhány szóra futotta. Egy ideig még ott maradt, fájdalmas belső tusakodással a kényszerű hallgatás miatt, majd letörten oda- súgta öccsének: — Nagyon fáradt vagyok ... szeretnék lefeküdni... Kocsit nem kaptak, sűrűn meg-megállva támolygott haza. Másnap vitték meg neki a lesújtó hírt: Kaffka Margit kisfiával együtt a spanyol influenza áldozata lett. Keserű sírásra fakadt, és az érzelmi roham csillapultával halkan kijelentette: — Most már éri követke- zeni • • • A nemzet halottja Ami emberileg lehetséges volt, mindent megtettek érte. Magához kérte a Nyugat Részvénytársaság jelképes igazgatóját, a r. (icénás Kornfeld Móric bárót, s közölte vele: húszezer korona kölcsönre lenne szüksége, hogy anyagi gond nélkül gyógyít- tathassa magát. Azonnal megkapta a hatalmas összeget, méghozzá úgy, hogy meg sem terhelték vele a hagyatékát. Nyomban állandó ápolónőt fogadtak melléje. Botár Imréné megérdemli, hogy túljegyezzük a nevét, mert ez a nagyszerű asszony a legnemesebb kötelességtudattal állt helyt a beteg költő mellett. Hozzáértő és fáradtságot nem ismerő munkájának köszönhetően átmeneti javulásnak örvendhettek a barátok és a család. Kedve és igénye lett Ady- nak újra közeli ismerősöket fogadni. Ezekben a napokban látogatták meg a kormány tagjai, Jászi Oszkár, Garami Ernő, Kunfi Zsigmond, Szende Pál. A költő érdeklődött a politikai élet minden részlete iránt. Aggódott is értük. Egy alkalommal, miután magas hivatalt viselő látogatói távoztak, szomorúan jegyezte meg: »A hónuk alatt hordják a fejüket« — a lehetséges megtorlásokra célzott ezzel. Rejtély, miért fokozódott oly hevessé Csinszka iránti ellenszenve. Voltak órái, amikor nem tudta elviselni felesége jelenlétét »Menj innen! Utállak!« — suttogta ilyenkor, önkéntes titkárához, a fiatal Steinfeld Nándorhoz változatlanul ragaszkodott. Arra biztatta, sürgősen szerezzen számára vasúti kocsit Garami Ernő közlekedési és kereskedelmi minisztertől, mert mindenáron Érmindszentre akar költözni. Ez természetesen lehetetlen volt: egyrészt járóképtelensége miatt, másrészt siralmas viszonyok nyomorították az egész országot. Vészes méreteket öltött a szénhiány, a vonatok egy része is csak üggyel-bajjal közlekedhetett. Dühöngött a spanyol influenza, kezdett általánossá válni az éhezés, a nyomor. Karácsonyra csúcsai fenyőfát kívánt. A Veres Pálné utcai házmester utazott el érte; meg is hozta — kalandos körülmények között. A nagy fenyőt Pfeiffer doktoréknál díszítették föl. A jóbarát orvosnak volt egy kedves kisfia, neki remek hintalovat vásároltatott Ady karácsonyi ajándéknak. A költő szépen rendbeszedte magát az ápolónő segítségével, a szokásos teveszőr köntösét vette föl, így támogatták át az orvosék- hoc Csont és bőr volt, de nyugodt. Jól érezte magát. Egész este mosolyogva nézte a karácsonyfának és a hintalónak örvendő kisfiút. De ez a csekély igénybevétel is kimerítette. Kétoldalt támogatva kísérték vissza szobájába. Még három hétig reménykedtek állapota javulásában. Hasztalan. Orvosa ragaszkodott hozzá, hogy szállítsák szanatóriumba. Ady erről hallani sem akart. Végül soványka öncsalással nyugodott bele az orvos akaratába: látszólag elhitte, hogy csak ko- csikázni viszik, s látva, hogy a kocsikázáshoz egyáltalán nem szükséges személyi holmijait is összecsomagolja Csinszka, hallgatólagosan elfogadta a szanatóriumot. Mielőtt megvált volna szobájától, hosszasan körülnézett benne — egyenként végigpillantva a bútorokon, a képeken, a könyveken, használati tárgyain. — Semmi nem fordítható meg... — mondta, és önként elindult. Török néni, Csinszka nagyanyja szeretettel, féltéssel segédkezett körülötte. A kocsinál ezzel búcsúzott tőle: — Édes fiam, tavasszal megyünk Csúcsára! Ady Endrének jólesett a vigasztaló ígéret, de szó nélkül csak egy lemondó mosollyal fejezte ki, hogy az a csúcsai tavasz számára már nem lehetséges. (Folytatjuk.)
