Somogyi Néplap, 1977. december (33. évfolyam, 282-307. szám)

1977-12-14 / 293. szám

 lomfcírágyázásról Blagojevgrádban

Országos konferenciát rendeztek a közelmúltban a bulgáriai Blagojevgrádban. Az állt a tanácskozás középpontjában, miként' lehet a mező- gazdasági termelés hatékonyságát növelni a különböző kémiai eljárásokkal, fokozottabb növényvédelemmel.

Szovjet, NDK-beli, jugoszláv és magyar szakembereket is fölkértek: ismertessék, hogy hazájukban a kemizálás mely területein léptek előre az utóbbi években. Hazánkat Szili Máté, a Somogy megyei Növényvédelmi és Agrokémiai Állomás igazgatója képviselte. Vele beszélgettünk a tapasztalatokról.

— Miről tartott előadást?

— A lombtrágyázás hazai eredményeinek ismertetésére kértek föl. Hazánk ezen a területen jelentős eredményeket ért el az utóbbi két- három évben. Módomban állt nemcsak megyei, hanem országos adatokkal megvilágítani, milyen terrpéseredmény- növekedést jelent az időben elvégzett, többször megismételt lombtrágyázás, amelyet nálunk most a növények nagy részénél alkalmazunk. Elsősorban a búza lombtrágyázásának technológiáját ismertettem.

— Eddig nem is ismerték a lombtrágyázás módszerét?

— De igen. Ám inkább a melegházakban és a zöldségféléknél alkalmazták.

— Mi érdekelte a bolgár kollégáit?

— Elsősorban az, hogy a

kutatásban bizonyított eredményektől számítva mennyi- idő telik el, amíg nagy területen mutatkozik meg a módszer haszna. Erre könnyű volt bizonyítékokkal szolgálnom. A búzát két-három éve lombtrágyázzuk rendszeresen, és itt a tavalyi rekord- termés, valamint az idei. ugyancsak magas termésátlag. Adatokkal is tudjuk illusztrálni: a búzánál 3—400 forintos többletköltséget jelent a lombtrágyázás hektáronként, és 2—7 mázsás terméstöbbletet tudunk vele elérni. Hasonló eredményt mutattunk ki a kukoricánál, a burgonyánál is.

— Hogyan fogadták mindezt?

— Ügy láttam, meggyőző volt, amit elmondtam, mert az előadás után csak a módszer részletei iránt érdeklőd365 milliós bevétel

Munkaverseny a nagyatádi áfész-nél

Széles körű munkaverseny bontakozott ki az idén a nagyatádi áfész-nél. Az októberi forradalom évfordulójának tiszteletére szervezett versenymozgalomba a szövetkezet dolgozóinak 70 százaléka bekapcsolódott, emellett 18 közösség határozta el a szocialista brigád cím különbö- • zó fokozatainak a megszerzését Az év folyamán megtartott termelési tanácskozásokon rendszeresen értékelték a vállalások teljesítését, dicsértek és bíráltak érdem szerint. Az év végének közeledtével most már hizonyosnak látszik, hogy a versenymozgalom szép

eredményeket hozott a szövetkezetnél: teljesítik 365 milliós évi árbevételi tervüket

A kiskereskedelem feladata 254 millió forint értékű áru eladása volt. Különösen jó munkát végzett az Atád Áruház, a nagyatádi 4. sz. önki- szolgáló élelmiszerbolt, a mezőgazdasági szaküzlet valamint a kutasi kisáruház kollektívája. A tervek szerint a vendéglátó üzletekben az év végéig 75 millió forint értékű ételt és italt fogyasztanak a vendégek. Figyelemre méltó

eredmény, hogy az előfizetéses ételforgalom 50 százalékkal, a szeszmentes italok forgalma 40 százalékkal magasabb szeptember 30-ig. mint az előző év hasonló időszakában volt

A felvásárlás évi árbevételi terve 33 millió forint Ez is várhatóan meglesz. Az év kiEllenőrzik a szavatosságot

Nagy mennyiségű lejárt

szavatosságú árut találtak az illenőrök a sárvári és kör- lyékbeli élelmiszer-üzletek- oen. Ezeket összesen mintegy 10 ezer forinttal leértékelték. Az anyagi felelősséget emiatt i boltvezetőkre hárították át.

Ez a vizsgálat része annak 1 — fogyasztók érdekében megindított — rendszeres ellenőrzésnek, amelyet a kereskedelmi vállalatoknál és a szövetkezeteknél kezdtek a városi tanács végrehajtó bizottságának határozata értelmében. Az áfész ügyeleti szolgálatot vezetett be: hetenként 2—2 vezető ellenőrzi az egységeknél a nyitvatartási időt, s próbavásárlásokat végez az áruk szavatossági idejének megállapítására. Vizsgálják, hogy a csökkent értékű árukat külön tárolják-e, és új árukat megfelelően feltüntetik-e.

A Vas megyei Élelmiszer- Kereskedelmi Vállalatnál az elmúlt időszakban 57 próba- vásárlást, illetve csomagellenőrzést hajtottak végre. A tapasztalt rendellenességekért 16 ellenőri és négy főellenőri figyelmeztetést foganatositotlenc hónapjában 21 vagon áruval vettek meg többet, mint tavaly szeptember 30-ig. Kiemelkedő munkát végzett az idén a nagyatádi, lábodi, kutasi, segesdi és somogyszo- bi felvásárló.

Az ipari üzemek és a házi építőbrigád az év folyamán elérik a tervezett 3 millió forint értéket. Az idén fejlesztésből is fenntartásból három melegkonyhás vendéglátó üzletet hoznak létre Kutason, Nagyatádon és Háromfán. jelenleg két felvásárlóraktár, a lábodi ABC-kisáruház, a nagyatádi bútorraktár és bemutatóterem, valamint Nagyatádon egy újabb bisztró és presszó épüL

Az évi nyereségterv 9,5 millió forint, ennek 15 százalékos túlteljesítését várják.

D. Z.

tek; tehát a kiszórás módja felől, azután arról, lehet-e más növényvédő-szerrel keverni a lombtrágyát, és hogy mit jelent ez a tápanyag visszapótlásában.

— Várható-e, hogy Bulgáriában is bevezetik mindezt nagy területen? ,

— Feltétlenül, annál is inkább, mert már nem teljesen ismeretlen előttük. Az igaz, hogy másfajta természeti adottságok között termelnek, mint mi. Sok a hegyes terület, kevés az összefüggő, megművelhető tábla. Ezért is számolnak jóval kisebb mérték- egységgel. Nálunk a hektár tizedrésze a mértékegység: egy dekár.

— A konferencia — bár nem ■ volt hosszú időtartamú

— alkalmat adott a tapasztalatszerzésre is.

— Igen. A bolgárok komolyan veszik a kemizációt. Elj mentünk Pamikbe, ahol egy

' nagy agrokémiai intézet van. Itt az egész országra, különböző talajokra és más-más domborzati viszonyokra kidolgozták az optimális mű- trágyázási rendszert — minden növényre. Ez nagyon jó dolog — nálunk a közeljövőben foglalkozunk vele. Sok kísérletezés után hasonlóan jól megoldották a talaj tápanyagának visszapótlását Nálunk például sokáig elhanyagoltuk az úgynevezett mikroelemek visszapótlását, ami

— ma már bebizonyosodott — nagyon fontos. Többek között a molibdén pótlása jelentős. Nagyon érdekes előadást hallottunk erről is. Vagy ami még újnak számít, pedig a közeljövőben biztosan szükség lesz rá, gyakorlattá válik: számítógép alkalmazása a tápanyag-visszapótlásban.

— Milyen gyakorlati tapasztalatokat szerzett a bolgár mezőgazdaságról ?

— Sajnos, az idő rövidsége miatt csupán két gazdaságba jutottunk el. A szandanszki kutató intézet szőlészetét és az agráripari egyesülést látogattuk meg. A munkaerőhiány ott is gond. Gépesíteni pedig a talajviszonyok, a hegyek miatt nagyon nehéz. Ezeket a területeket kitűnően hasznosítják a juhtartásban. Fönn a bégjén, ahol a fűféléken kívül semmi sem terem, él a birkanyáj — és nagy hasznot hoz.

S. M.

il tsz-ek belső rendle

Kétnapos tanácskozás Kaposváron

Befejező szakaszához érkezett megyénk termelőszövetkezeteiben egy több hónap óta tartó fontos munka. A módosított szövetkezeti törvény szükségessé tette a törvényhez kapcsolódó jogszabályok felülbírálatát, átdolgozását, új alapszabály, valamint szervezeti, működési és munkaügyi szabályzat elkészítését. Ezekre épül termelő- szövetkezeteink egész belső élete, tevékenysége, fontos tehát, hogy a belső szabászatok jól szolgálják az irányítás korszerűsítését, a demokratizmus fejlődését, a növekvő gazdálkodási célok elérését.

Megyénk szövetkezeti elnökei, jogtanácsosai erről tanácskoznak Kaposváron.

Hosszú hónapok előkészítő munkája után került sor erre a megyei tapasztalatcserére, ahol véglegesen kialakítják állásfoglalásukat arról, mi mindennek kell belekerülnie a módosított törvény szellemében az új alapszabályba. A már korábban kiadott szabályzatminták, a különböző tanácskozások, előadások segédeszközt jelentettek a meglehetősen összetett feladat elvégzéséhez. Akkor is, most is arról esett a legtöbb szó, hogy a szövetkezetek belső rendjét, tevékenységét meghatározó szabályzatok csak úgv felelhetnek meg rendeltetésüknek. ha a helyi sajátosságokra épülnek. Éppen ezért nincs egyformán alkalmazható séma; mindenütt az adottságoknak megfelelő alapszabályt, munkaügyi és bérszabályt kell kialakítani, de úgy, hogy az egyetemesen I szolgálja a vezetés, a szervezet hatékonyságának javítását

A megyei tsz-szövetség eddig is sok segítséget adott e jelentős munka elvégzéséhez. Ezzel a kétnapos tanácskozással is ahhoz kívánnak hozzájárulni, hogy sikeresen, jól hajtsák végre nagyüzemeink ezt a fontos szövetkezetpolitikai feladatukat

Termékváltás Tabon

Tartály helyett pótkocsi

Még 1972-ben állapodtak meg a Budapesti Vegyipari Gépgyár és az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt vezetői, hogy 1980-ig mintegy 2 millió köbméternyi tartályt szállítanak a vállalat tabi gyáregységéből. Akkor úgy látszott, ez a mennyiség évekre leköti a kapacitást, és tartósan munkát ad a tabiaknak.

Közben azonban történt egy és más. Az OKGT eddig egymillió köbméternyi tartályt rendelt, s remény sincs rá, hogy 1980-ig a többit elkészítteti. Pedig a tartós munkára számítva a BVG tabi gyáregységében már korszerűsítették a termelést, és egy termelékeny, úgynevezett héiazat- gyártó ciklust építettek föl, helyeztek üzembe. Itt darabolják, hajlítják a köpenylemezeket modern gépeken. A gépek kihasználtsága a kevesebb rendelés miatt jócskán csökken, és két műszak helyett ma csak másfél műszak üzemel.

Tabon évi 450—470 ezer köbméter tartály gyártására rendezkedtek be. Ehhez van elég gép, anyag, ember. A megrendelések azonban csak a kapacitás felét töltik ki. Ipari üzemek, cukorgyárak, vegyi művek kérnek álló tartályokat, és tsz-ek, az Agro- ber és az Afor üzemanyag tárolására! alkalmasakat. A kereslet azonban itt is csökkent. De a gyáregység nem állhat le az emberek nem ülhetnek karba tett kézzel a gépek mellett. Űi termékeket, új munkát kellett keresni.

Tévedés volna azt hinni, hogy korábbi munkáik zömét az erős lemezek darabolása, hajlítása, hegesztése tette ki. Ez a tartálygyártásból al’" több mint 20 százalék. Itt ké* V^.V. f-"«.

A korszerű lemezvágó gép.

szültek a tartályok tartozékai, | műszaki, biztonságtechnikai, tűzvédelmi és egyéb szerelvényei is. Erre a szerelői szaktudásra is alapoztak a gyáregységben, amikor a szükséges gyártmányszerke- zet-váltás irányát megtervezték.

Teleki Sándor igazgató foglalja össze a változások lényegét :

— Az új tevékenységekkel csökken az egy órára jutó termelési érték, és megnövekszik a bedolgozói munka, az úgynevezett társüzemi szolgáltatás aránya. ' Részegységeket, szerelvényeket készítünk és szállítunk Budapestre a nagyvállalatnak. Munkánk így több áttételen keresztül realizálódik, és a megyében elért árbevételünk csökkenésével számolunk. Nagyvállalati szinten azonban erről

nincsen szó. A gyáregység eredményei sem romlanak.

Nézzük, milyen új termékek gyártását tervezik: Komplett festőgyári berendezéseket szállít a BVG a Szovjetunióba. Ezekhez gyártanak Tabon részegységeket. Az idén 25 millió forint értékű szerelvényt visznek a nagyvállalatnak, a következő években pedig 60 milliós termelésre szá mítanak. A másik termék a cementszállító pótkocsikhoz gyártott tartály lesz. Ez több évig leköti kapacitásuk egy részét, évente 20 millió forint értékben. Jelenleg tárgyalnak 199 üzemanyag-szállító pótkocsi gyártásáról is, ezt Irakba vinnék. Értéke 60 millió.

A tabiak nem maradnak munka nélkül. Mint az igazgató mondta, ma is több ajánlatból válogathatnak.

Valamit valamiért

F

él évvel ezelőtt Kátyú címmel egy hasznos művészeti kezdeményezés sikeréről és útvesztőiről írtam; az átmeneti megtorpanásról, a kilábalás lehetséges útjairól. Most más oldalról közelítve kényszerít visszatérésre a tapasztalat. Munkások, üzemek és képzőművészek kapcsolatáról, művészeti ízlésnevelésről, közeledésről, szellemi felfrissülésről és ösztöndíjakról volt szó. Hittem — hiszea is — abban, hogy a kezdeményezés jó, és hogy továbbfejlesztése kötelesség. És most mintha minden a régi szerint folytatódna tovább — előrevivő gondolat, elképzelés nélkül. Olvastam az üzemeknek, intézményeknek szóló levelet, melyben képvásárlásra és ösztöndíjak előteremtésére kérik föl a közösségeket. Nem állok hadban az üzemekkel, a művészekkel, a vezető szervekkel. A művészeti irányítás és »■támogatási rendszer» somogyi elavultsága, korszerűtlensége és álhumanitása adott tollat a kezembe. Ez szülte a címbe foglalt gondolatot: Valamit valamiért. De nem akármit!

A művelődéspolitika pontosan fogalmaz; ezt teszi a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetsége is. Alapszabályában ezt olvasom: »A szövetség legfőbb célja... egy magasrendű vizuális kultúra megteremtésének elösegíiése hazáiéiban. Célja a személyiségformálás lehetséges újabb művészi eszközeinek feltárásával hozzájárulni a szocialista ember értelmi és érzelmi formálásához.» A gyakorlatban évtizedek óta botladozunk. »Művészetpártolás» címén gyakran a művészeket — és nem a művészetet — támogatjuk: nem tudunk világos célt és programot adni eszménk talajáról, hanem megvesszük azt, ami jó, vagy azt, ami van. Hagyományokra nem építhetünk; mégis el kellene dönteni végre, hogy mi a mecénás szerepe — szocialista körülményeink között.

Napjainkról beszélek, mégis a múltat idézem. Mert nem szabadna elvetni azokat a módszereket, amelyeket régmúlt korok mecénásai a művészeteket ügyük elkötelezett szolgálatába állították. Michelangelót vagy Leonardo da Vincit említsem? A többieket? A zseniket, az alkotók sorát? A középkorban, a Vatikán aranykorában hogyan érték el a legnagyobbakkal is, hogy azt jelenítették, azt alkották meg műveikben, ami a kor szellemének megfelelt? Miért csak azt támogatták, aki vállalta a hitvallásukat — azonosulva a mecénások eszméjével és szándékával? Mert tudták, hogy mit akarnak, s ehhez programot, határozott és megkerülhetetlen célt, jelöltek meg. Eléréséhez eszközt is teremtettek elő, lehetőséget, pénzt, társadalmi rangot és hírnevet. Évtizedek, évszázadok alatt szobrok és festmények ezreiben, zenében és más művészeti ágban a legnagyobbak örökítették meg a biblia történetét. Zsenialitásuk nem szenvedett csorbát a megbízástól, ellenkezőleg. Többek között abban jutott kifejezésre, hogy figuráik a misztikus ködből élő, eleven alakként léptek elő, s ezáltal is közelebb hozták a befogadókhoz a kor eszmevilágát.

Hagyjuk a múltat. Ha mondjuk a Zeneművészeti Főiskolán évente húsz tehetséges fiatal szerez művészdiplomát, közülük hárman-négyen bizonyára művésszé érnek; pódiumot kapnak és méltó elismerést. Nem a diplomájukért. A többiek tanítana]!, a hangszeresek nem átallnak beülni egy- egy zenekarba, ott keresik a kenyerüket. Gondolom, így helyes ez a tánc- és színművészeiben, netán még az iparés képzőművészetben is. Ez utóbbi területen azonban eléggé kialakulatlan az értékrend. Mintha szándékosan gátat vetnénk annak, hogy a mű, a produktum, az alkotás, az eszmei-művészi tartalom, a tehetség határozza meg ítéleteinket, s a mecénás tárcanyitását. Nem somogyi gond ez, de mi itt érezzük igazán. S ebben a művészeti irányítás, ■ a támogatási rendszer a hibás.

T

alán nem tévedek, ha azt gondolom: az igazi művész —. szinte világnézeti hovatartozásától függetlenül — eredendően forradalmár. Mert újat, haladót, sokatmondót szeretne alkotni; mert változtatni akar, s megszállottan keresi a tartalmat és formát, hogy kora társadalmához szólva az utódoknak is valljon. Forradalmár általában? Akkor mennyivel inkább az, ha ifjú lévén a szocialista forradalom emlőiből szívta az anyatejet, itt serdült felnőtté és alkotóvá? De mi nem merünk vagy nem tudunk pontos célt jelölni; csak óvatoskodva mondjuk, hogy nem más: korunk szelleme, levegője, alkotó embere lehet az igazi múzsa, a művészet gyökere.

Ha egyetlen fogalomba sűrítve, mondjuk azt a programot adnánk művészeinknek, hogy »forradalom-», többségük összerázkódna. Pedig ha egy igazi művész e fogalomból csak a vörös zászlóra, a sarlóra és kalapácsra, netán Leninre tud asszociálni, s nem érzi meg, hogy mindaz, ami körülveszi a ma emberét, ebből a »patakocskából» duzzadt hömpölygő folyammá, akkor végzettsége aligha fejezi ki kvalitásait. Ha azt mondom <*népesedéspolitika», ebből Magyarországon rendre csak »anya gyermekével» elképzelés születik, mert ezt fogadja el a megbízó, a zsűri, a közönség. Pedig micsoda édesvizű forrás ez a fogalom!

Azt olvastam az említett levélben: »Szeretnénk, ha minden, városunkban élő művésznek ösztöndíja lenne». Vitatkozom. Az ösztöndíjat — nagyobbat, mint eddig — programhoz, pályázathoz kell kötni! Hadd keljenek érte versenyre művészeink. Mondják el — írásban is, műben is — mit akarnak, mit szeretnének tenni; miben látják a kezdeményezés jelentőségét; mit vállalnak ők, milyen elképzelések foglalkoztatják, és mit tesznek a cél művészi eléréséért. (Nem beszélek arról, hogy a munkásnak, az üzemnek is joga van tudni, hogy milyen szellemi értékre adja a forintjait.) A megrendelés, a megbízás és a pályázat nem köti gúzsba, hanem élteti az alkotó művészetet.

Tudnunk kell végre, hogy mit akarunk. Ügy gondolom: ha mondjuk évente kétmilliónk van művészeti támogatás címén, akkor pályázati alapon a díjnyertes kapja meg akár a felét, ha egyszer tizenöt művész közül az ő alkotása a legjobb. Vagyis: nem a »művészeket», hanem a szocialista képzőművészetet kell támogatnunk. Mint ahogy a munkás sem azért kapja a fizetését, mert munkás, hanem azért, mert értéket teremt; alkot, formál és nemesít társadalmunk egységes érdeke és igénye szerint.

Láttam egy kiállítást Kaposváron. Ha nem a kiállítás, hanem a tartalom, a mondanivaló lett volna a cél, az összegyűlt anyagból sohasem született volna tárlat. Mi volt a program? »Hogyan érzik, látják; bennük (a művészekben) milyen érzéseket kelt a mi változó világunk; fejlődő, szépülő városunk?» Holnap látható utoljára... Nem vagyok hivatott művészi alkotások bírálatára. Mégis azt mondom: kétes értékű a siker. Ki-ki küldött valamit, ami éppen kéznél volt, néhányan megértették a célt. Tíz, tizenöt éves — el nem fogadott — alkotásokat is láttam itt. Nem a mű, hanem a »cél», azaz a kiállítás volt a fontos, s ez az irányítás hibája. Ezért nem vették komolyan. De változás nem is lesz, amíg ilyen helyzetben el nem marad a betervezett kiállítás.

a

zt mondta egy somogyi képzőművész: »Nincsenek vagy nem érvényesülnek a megbízók kívánságai. Nem érzem, hogy mi a társadalom igénye. Ha folyamatosan tudnám, hogy mit várnak tőlem, kénytelen lennék azzal a témakörrel foglalkozni, s hiszem, hogy erőfeszítésem művészi kvalitással, kifejezési szándékkal is párosulna».

Végkövetkeztetés: valamit valamiért. De nem akármit, hanem a mecénás eszméjéhez, szándékához hű, elkötelezett, szocialista művészetet. Ezt kell támogatási, Jávori Béla