Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-13 / 267. szám

Lépésről lépésre A koppányi begyek alatt — Soha semmi közöm nem volt a néptánchoz. Azt is mondhatnám, hogy botlábú vagyok — mondta Vida Irén törökkoppányi tanárnő, nem sokkal azután, hogy tanítvá­nyaival visszatért a televízió Röpülj, páva műsorának fel­vételéről. Geiger Mária kolléganője, a kis csoport másik vezetője he­lyeselt. Neki sem volt különö­sebb köze eddig a tánchoz. Ak­kor hát hogyan csinálják? Miért? És főként kinek? A szűk folyosójú koppányi iskola egyik tantermében be­szélgetünk. Szerencsénk van, eppen sikerült találni egy üre­sét. Nem túl gyakran fordul ez elő, mert ide járnak a kör­nyékből is a gyerkek. Zsú­folt, mint ahogy a napközi meg az ebédlő is. Most épül viszont mellette egy tornate­replés izgalma hajtotta őket: érezték, hogy amit gyűjtenek, énekelnek, táncolnak, az az övék. Vida tanárnő a gyakorlati kivitelezésre emlékszik. — A koppányi menyecske­ruha nagyon díszes, majdcsak- nem hivalkodó. De a gyűjtés során kiderült, hogy ez a ké­sőbbi viselet. Az eredeti egy sokkal szerényebb, puffos, fe­hér blúzos, kötényes, kevesebb szoknyás öltözék volt. A nép­rajzosok azt tanácsolták, ha már csináltatunk a kislányok­nak, ezt varrassuk. így ami­kor föláll a színpadra a fel­nőtt- és a gyerektársaság, a kicsik olyanok a felnőttek mellett, mint valami hamupi­pőkék ... — Hányán szerepeltek a te­levízióban ? — Harmincán. Vida Irén rém és a művelődési terem funkcióját betöltő létesítmény. — Koppány nagy hagyomá­nyú község. A dal él — meg­mentette, terjeszti az asszony­kórus. A tánc azonban — amely ugyan szorosan kapcso­lódik a dalhoz — nem tudott meggyökeresedni hosszú évek óta. Egyetlen oka van: nem volt, aki tanítsa. Az, hogy mi most csináljuk, a véletlen mű­ve. Csikvár Józseffel beszél­gettünk. Elmondtuk neki, hogy szeretnénk egy gyermek­együttest — de nem vagyunk szakemberek. ő ismerte a táncokat, azóta rendszeresen kijár hozzánk. Lépésről lépés­re, mozdulatról mozdulatra mi is megtanultuk a táncokat, és gyakoroljuk a gyerekekkel — foglalja össze a történetet Vi­da tanárnő. — Mindössze másfél éves múltunk van — egészíti ki kolléganője. — Ezt a mi »pro­dukciónkat-“ nem lehet össze­hasonlítani például a karádi gyerekek rutinos, kidolgozott táncával. Hogy mégis bejutot­tunk a Röpülj, páva műsorába, annak az az oka, hogy erede­ti, ismeretlen anyagot mutat­nak be a gyerekek. Visszaemlékeznek a kezdeti időre. — Nem tudtuk, mit vállal­tunk. 'En néha olyan dühös voltam magamra. Miért kel­lett nekünk ezt az egészet el­kezdeni? Az óráink, a társa­dalmi elfoglaltságaink adnak éppen elég munkát. En vagyok az iskolai úttörővezető. Aki egyszer is csinálta, annak nem kell mondani, mennyi időt vesz igénybe — meséli Vida Irén. Géiger Mária folytatja: — Szervezni kellett a próbá­kat. Nekünk is megtanulni a lépéseket. Ruhákat szerezni. Vállalni a fellépések izgal­mát úgy, hogy tudtuk: ez csak a kezdet. Azután jött az öröm. Érmek az úttörő kulturális bemutatókon, elismerés — és a legfontosabb: a gyerekek öröme. — Szívesen táncolnak? — Boldogan. Bármikor ren­dezünk próbát, akárhányszor gyakoroljuk, jönnek, csinál­ják. Szívesen. Úttörőfeladat­ként gyűjtöttük a község nép- haevományait, dalait. A gye­rekek dolgozták fel, amit si­került összeszedni, magnóra vettük, hallgattuk, őriztük. Észrevettük: nemcsak az ér­dekes elfoglaltság meg a sze­A gyerektánccspporttal együtt felnőttcsoport is ala­kult. A tagok többsége fiatal házas. * — Érdekes, hogy ők is mi­lyen szívesen jöttek, sőt kife­jezetten igényelték ezt a cso­portot. Meglepett bennünket, mert éppen a családalapítás idején szoktak kimaradozni másutt az együttesekből, hogy ez miért van így nálunk? Az­zal magyaráztuk, hogy keve­sebb a szórakozási lehetőség, mint másutt. Távol vagyunk a járási és a megyeszékhelytől. De ez csak részben igaz. Egy­re többen vesznek kocsit, és az autókkal nemcsak vásárol­ni járnak Kaposvárra. Szín­házba, moziba is. De miként a Geiger Mária gyerekek, ők is örülnek annak, hogy a maguk tudományát művelik. Ezt érezzük mi is, amikor gyakorolunk velük. Több mint tíz éve dolgozunk a községben. Minden ideköt bennünket. Magunkénak érez­zük a falut — a hagyományát is. Simon Márta Verseny Csámpás, szemüveges kis­lány ment előttem az utcán. Kelekótyán lóbálta iskolatás­káját. valamit rágcsált, és időnként énekelgetett. Az órámra néztem, és ész­be kapva sietősre fogtam a lépést. Először balról akar­tam megkerülni. Hátrasandí­tott, elém lépett. Jobbról in­dultam »rohamra«, úgy lát­szik, ott akart utat adni. Me­gint hátrasanditott, ' megint elém kacsázott. Ejnye no, rosszindulatú gye­reket ritkán látni, de most találkoztam éggyei, gondol­tam, és a gólyalábamtól telhe­tő légnagyobb sebességemet vettem elő. ö is szinte futva kapkodta kis cipőjét, és meg- gint elállta az utat. Már a nyelvemen volt valami ke­mény rendreutasítás, amikor alig észrevhetően maga mögé pillantott: ott vagyok-e. Kó­pé arca kipirult, és utolsó erő­feszítéssel. erőlködve távolod­ni kezdett. — Ezt én nyakon vágom — horpadt föl bennem a felnőtt. De lassan kapkodóvó vált, bi­zonytalan, nagyon sebesnek szánt léptei valamit eszembe juttattak. Nem, nem rosszin­dulatú. Versenyez, ö akar el­ső lenni. Volt egyszer egy kis­fiú ... Mintha én lettem vol­na. Híres távgyaloglónak kép­zeltem magam, és sorban előztem az utcán a járókelő­ket Ha senki sem volt már előttem, boldogan robogtam át a célon. De az utcán min­dig megy valaki, kilép egy kapuból, és alattomosan elém vág. Nem futja végig a távot! Amikor már-már győztem'. Lelassítottam hát. Az út­kereszteződésben elváltunk. Egyenesen mentem tovább. Legyőzőm besortílt a járdzji várakozók közé. Elsőnek lépett a zebrgra, és a keresztutcá­ban slalomozva előretört. Persze, elkéstem a hivata­los helyről a lassítás miatt. És hiába magyaráztam a dol­got, nem értették. L. P. Sportpálya társadalmi összefogással Kaposváron, a Vörös Had­sereg útján levő szövetkezeti ipartelepen az OKISZ, a SZÖ- VOSZ és a megyei szervek segítségével, társadalmi mun­kával, sportpályát építenek a megye ipari szövetkezeteinek dolgozói. Tegnap kezdte meg a területen egy fölösleges, öreg épület elbontását a Bala- tonboglári Vas-műszaki és Hűtőgépjavító Szövetkezet 30 K iatal dolgozója, ma pedig a )elta Sportáru és Bőrkonfek­ció Szövetkezet tizenöt dolgo­zója folytatja. Később a Ka­posvári Közúti Építő Vállalat gépeivel egyengetik el a te­repet, ahova ugyanettől a vál­lalattól salakot is kapnak. RÖPÜLJ, PÁVA Üj formában jelentkezik a televízióban a népszerű Röpülj, páva sorozat. A 14 részből ál­ló műsor Magyarország jellegzetes tájegységeinek népművészetét mutatja be vetélkedő formájában. Képünk a kalocsai műsor felvételén készült a piíjgáló asszonyokról. Körzetesítés ellentmondásokkal Ki ne sajnálkozott volna már a Móra-novellák gyer­mekhősein, akik — hátukon az iskolatáska terhével — ko­ra reggelenként havas úton baktatnak a szomszédos falu­ba, hogy azután tudománnyal melegíthessék föl elgémbere­dett tagjaikat? A helyzet az­óta természetesen alapvetően megváltozott. Sok kisdiáknak ma jóval nagyobb távolságot kell megtennie az ábécé és az egyszeregy elsajátításáért, csakhogy már nem gyalog­szerrel, hanem kényelmes, fű­tött autóbuszokon. Vagy ren­delkezésre állnak a nagyobb községek diákotthonai is. A naponta közlekedő vagy »bentlakó“ diákok száma a következő években igencsak megnövekszik megyénkben. Az idén kezdték el ugyanis annak a megyei tanácsi hatá­rozatnak a megvalósítását, amelynek célja az alapfokú szakrendszerű oktatás tovább­fejlesztése, és — ennek leg­fontosabb részterületeként — a nehezen megközelíthető kisközségek általános iskolái­nak megszüntetése. 1985 nya­ráig 65 ilyen kedvezőtlen helyzetű iskolát számolnak fel. A legfontosabb irányelv: a »bázisiskolákat“ a közigazga­tási körzetek központjaiban kell létrehozni, hiszen itt alakulnak ki az ipar, a mező- gazdaság alap- és középfokú központjai, ezért a demográ­fiai növekedés ds itt a leg­számottevőbb. Az apró falvak oktatási intézményei közül is Béndekpuszta, Akasztódomb, Lébény A longobárd nő A küszöbön találkozom a csenddel. Hűvös, ködszínű, matt, akár egy népvándorlás kori korsó. A régész kövek, könyveik és korsók között dolgozik. Körü­lötte időtlen csend. Magas, vékony arcú, első látásra megállapíthatatlan korú férfi. Halkan és lassan beszél. Az egész valója ilyen halk, s egy kicsit ráérős. A váratlan za­jok idegesítik., A felgyorsult idő elkeseríti. — Csak azt ne! — jajdul fel, amikor előveszem a jegy­zetfüzetemet. Szívesen eljön velem a kelták közé. Ha kívá­nónk, egymaga kiás harminc avar sírt, három-négy római őrtornyot, elvezet a longobárd hercegek pannóniai szálláshe­lyére, s hetekig kísér a bronz­korban, vagy éppen Árpád népének sátrai között. Csak azt ne kelljen éreznie, hogy amit mond, cselekszik, az a nagy nyilvánosság elé kerül. Félreértés ne essék! Tudását nem rejti véka alá. Csak a szerepléstől irtózik. Megértem. A túlhangos riport esetleg összetörne itt valamit. .. El­teszem a jegyzetfüzetemet. Kegyes csalás. De csak így tudom rávenni, hogy induljon el, vissza az időben, s most kivételesen ne az avarok szál­láshelyére, hanem a Pécs kör­nyéki dombokra, ahol fiatal bölcsészhallgatóként először találkozott a csenddel. Igv mondja: véletlen. Sétál­gatott a Basamalom dűlőben, s különös formájú köveket gyűjtött, amelyeket valamikor nagyon régen, szerszám gya­nánt használtak az emberek. Később, amikor már buda­pesti egyetemen foglalkozott ősrégészettel és népvándorlás- kori régészettel, vissza-vissza- járt a Basamalom dűlő kör­nyékére. Szakdolgozatában is ennek a tájnak régészeti tele­püléseivel foglalkozott. — Ott ástam először — mondja Pusztai Rezső. — Az újabb kőkor végéről, a len­gyelt kultúra időszakából egy földbe mélyesztett házalapot tártam £gl. Az ásatás helyén II. világháborús futóárok hú­zódott, alóla kerültek elő a csodálatos kerámiák. Emlék­szem, az egyik agyagedény füle művészien kidolgozott kecskefejet ábrázolt. Mire a diplomámat megszeretem, hét-nyolc rézkor végi, kora bronzkor eleji települést ku­tattam fel a Dél-Dunántúlon, kultúra időszakából. Domb­végen voltak ezek az erődített települések, s addig mindössze két ilyet ismertek Pécs vidé­kén a Szakemberek. Az egyetemről Mosonma­azokat számolják fel elsőként, melyekben a gyermeklétszám húsz alá csökkent, sok a ké­pesítés nélküli pedagógus, és a technikai fölszereltség sem megfelelő. Az 1977—78-as tanév első napjaiban öt iskola felső tago­zatát irányították át más in­tézménybe, illetve öt negyedik osztályt »körzetesítettek“. Az elképzelésekkel ellentétben 14 helyett csupán 11 iskolát ürí­tettek ki : a gyöngyöspusztai, a kaposújlaki és a somogy- bükkösdi gyerekeket — hely­hiány miatt — egyetlen isko­la sem tudta befogadni. Különösen fontos a negye­dikesek megfelelő elhelyezé­se, hiszen 1981-től — az új tantervek teljes bevezetésétől — ők is tanulnak orosz nyel­vet, s mivel a kisközségek is­kolái — enyhén szólva — nem dúskálnak a képzett szaktaná­rokban, elengedhetetlen a körzetesítés. Az elképzelések szerint a következő négy év­ben 62 negyedikes tanulócso­port kerül más intézménybe; jövőre 13 — és remélhetőleg az idén »kimaradt“ három is —, 1979-ben öt, 1980-ban 21, 1981-ben 23. Ez a különös, a legkevésbé sem arányos el­osztás mindenképpen ellent­mondásosnak látszik, ha fi­gyelembe vesszük, hogy So­mogybán a következő három évben öt iskolát adnak át rendeltetésének — többségü­ket természetszerűleg a vá­rosokban. — A hatodik ötéves terv iskolaépítésre, -bővítésre vonatkozó tervei pedig még nem készültek el. A több mint négytucatnyi apró isko­la 1985-ig történő megszün­tetése így inkább óhajnak látszik, mint tényeken ala­puló, kidolgozott tervnek. Mert a kisközségek elnépte­lenedése talán még az isko­la- és diákotthon-építésnél is lassúbb folyamat. Ily módon a körzeti iskolák egyetlén le­hetősége a délutáni oktatás bevezetése vagy kiterjesztése, ami szintén számos akadály­ba ütközik. Az új körzetek létrehozása a képesítés nélküli pedagógu­sok számának csökkentésével jár együtt, s ez az oktatás színvonala szempontjából .fö­löttébb üdvös dolog. Ug'ya: - akkor nem kevés gondot ol •: majd a körzeti iskolák szé' - helyére költöző képzett peda­gógusok lakáshoz juttatása. \ következő három évre kilátás­ba helyezett 24 új otthon úgy-ahogy megközelíti az igé­nyeket. de — bár a körzetesí­tés ütemterve 1985-ig elké­szült — a hatodik ötéves terv lakásépítési lehetőségei "cl egyelőre szó sem esett. Holott éppen akkor kerülne sor a kis iskolák körülbelül kéthar­madának felszámólására. Az pedig alig hihető, hogy peda­góguslakások, tantermek, diákotthonok ügyében a kö­zéptávú tervezés elegendő ienne, ha a körzetesítésről hosszú távú terv készül. Lengyel András gyaróvárra került 1951-ben. Majd Kaposvárra helyezték, onnét 1958-ban költözött is­mét Mosonmagyaróvárra. — Mi jut eszébe Somogyor- szágról? Ásatásokra gondolok természetesen. — Mindenekelőtt Béndek­puszta. Nehezen megközelít­hető, erdős helyen ástam ott, az úgynevezett Akasztódom­bon, V. századi germán síro­kat (vagy harmincat) talál­tain. Értékes leletek, ezüst és arany ékszerek kerültek elő a földből. Még ma is ritkaság­nak számítanak. — Akasztódomb. Jó név. — Hiedelemből származik. A pusztaiak azt hitték, hogy valamikor vesztőhely volt, mert összebilincselt kező ha­lottakat találtak. Persze, azok a bilincsek karperecek vol­tak, V. századi germán nők ezüst karperecéi. — Van-e a régésznek »gyengéje«? Úgy értem, ked­venc kora, egy-egy kor sajá­tos kultúrája, amelynek ha­gyatéka különösen megdobog­tatja a- szívét. — Nem tudom, másoknál ez hogy van. Én az őskort és a népvándorlás korát nagyon szeretem. Ügy általában. De talán mégis a legizgalmasabb számomra az V—VI. századi germán kultúra. Persze, ha munkáról van szó. akkor min-' dig az a legizgalmasabb, amit éppen csinálok. — Mégis, melyik munkájára emlékszik vissza a legszíve­sebben? — Talán a longobárd her­cegi sírok föfedezésére. Avar sírokat tártunk fel a jános- majori kavicsbányában. Vagy hatvan sírt. Ez is roppant ér­dekes munka volt, de ehhez még hozzájöttek a longobárd sírok. Három lakóhelyszerű sírkamra. Ezek alapján a ko­rabeli földfelszín építkezésről1 is sokat megtudhattunk. A sírok leletekben is gazdagok Voltak. Találtunk elefánt- csontból kifaragott játékkész­letet, frank eredetű bronz kézmosótálat, üvegpoharat, aranyozott gombokkal díszí­tett pajzsalkatrészeket és fa­vödröt bronzveretes díszek­kel. Effélék csak a Rajna vi­dékén kerültek elő. Ásatásairól napokig beszél­hetne. Sokat ásott, és sokféle ritka leletet mentett meg Dél- és Nyugat-Dunántúlon. Csak néhány emlékezetes ása­tását idéztük. A gâtai kultúra (kora bronzkor) időszakából feltárt ötvennyolc sírt He­gyeshalomnál. Ennek a teme­tőnek az volt az érdekessége, hogy a közepén tisztást ala­kított ki a bronzkori ember szertartási célokra. A hegyes­halmi ásatásokig az ittenihez hasonló leletre csak szórvá­nyosan volt hasonló példa ha­zánkban. Az Árpád-kori templomárok híres Lébény: kelta település az őskorból. Magyarországon ez volt g leg­első teljesen restaurálható kel­ta település. Barátföldpusztár. : római kori villa, falfestmény- töredékekkel. Mosanszentjá- noson: a Kecske dűlőben ró­mai fürdőépület, kőkerítéssel, gazdasági épületekkel. Folytathatnám. De inkább azt kérdezem meg Pusztai Re­zsőtől — aki immár a szülő­falumhoz közeli Mosonma­gyaróvár múzeumának az igazgatója —. hogy ásatáskor általában milyen a lelkiálla­pota? Akkor is ilyen cende.» 'töpregő és magába forduló? Vagy nyugtalan, ingerült? Tud-e olyankor aludni pél­dául? Mosolyog. — Nem figyeltem meg ma­gamat — mondja. — Az bizo­nyos, hogy olyankor nemcsak a helyszínnel, a leletekkel foglalkozom, hanem az embe­rek is mejelennek előttem. — A longöbárdok? — Például. Magam előtt látom őket. Korabeli öltözet- tekben, fegyverekkel. Egyszer (de ezt azonnal felejtse el) álmomban is megjelent egy longobárd nő. Sárga selyem- ruhában. arany csatokkal, és művészien faragott fésűvel a hajában... Szapudi András Somogyi Néplap

Next

/
Thumbnails
Contents