Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-09 / 263. szám

Színpompás felvonulás a Vörös téren ' (Folytatás az 1. oldalról) Tíz órakor fölhangzott a díszszemle parancsnokának, Govorov hadseregtábornok­nak a parancsa: a felsorako­zott alakulatok vigyázzban köszöntötték a Szovjetunió honvédelmi miniszterének, Dmitri) Usztyinov marsallnak, az SZKP KB Politikai Bi­zottsága tagjának érkezését. Usztyinov gépkocsija a Kreml Szpasszkij-tornyának kapu­ján érkezett a térre. Az üd­vözlések után Usztyinov mar­sall fölment a mauzóleum mellvédjére, hogy elmondja ünnepi beszédét. Dmitrij Usztyinov marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere ünnepi beszéde beve­zetőjében az SZKP Központi Bizottsága, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának el­nöksége és a szovjet kormány nevében üdvözölte a nagy Október 60. évfordulója alkal­mából a szovjet fegyveres erők katonáit, a forradalom, a polgárháború és a Nagy Honvédő Háború veteránjait, a Szovjetunió dolgozóit és a jelen levő külföldi vendége­ket. Beszédében hangsúlyozta: — Hatvan év telt el azóta, hogy Oroszország munkásai és parasztjai a Vlagyimir Ii- jics Lenin vezette kommunis­ta párttal az élen döntő ro­hamot indítottak a burzsoá— földesúri rend ellen, és azt megdöntve győzelemre vitték a szocialista forradalmat, megteremtették a világ forra­dalmi megújulásának, a kapi­talizmusból a kommunizmus­ba való áttérés korának alap­ját. A Szovjetunió népei törté­nelmileg rövid idő alatt har­cok és győzelmek dicső útját tették meg. Becsülettel kiáll­tak minden országunkra zú­dult megpróbáltatást felis- merhetetlenül megváltoztat­ták az élet minden vonatko­zását felépítették a fejlett szocializmus társadalmát. A Szovjetunió nagyszerű vívmányai az ünnep előesté­jén az új szovjet alkotmány­ban öltöttek testet amelyet Leonyid Brezsnyev, a szovjet állam hat évtizedes fejlődése koncentrált eredményének ne­vezett, és amely meggyőző bizonyítéka annak, hogy az Október által meghirdetett eszmék, Lenin végakarata si­keresen valóra válnak. Népünk az új alkotmány össznépi vitája és egyöntetű jóváhagyása során osztatlan támogatásáról biztosította az SZKP Központi Bizottsága, annak Leonyid Iljics Brezs­nyev vezette politikai bizott­sága lankadatlan és gyümöl­csöző tevékenységét. A Szov­jetunió dolgozói a párt veze­tésével, annak központi bi­zottságával, amelynek élén a lenini eszmék hű folytatója, a békéért és a társadalmi hala­dásért folyó harc kiemelkedő személyisége, Leonyid Iljics Brezsnyev áll, alkotó lelkese­déssel, eredményesen valóra váltják az SZKP XXV. kong­resszusának történelmi hatá­rozatait, a tizedik ötéves terv nagyszabású előirányzatait. — Az SZKP-nak a szocia­lista közösség testvérországai­val egyeztetett bölcs lenini politikája és akciói, minden békeszerető erő aktív harca eredményeként sikerült hala­dást elérnie a nemzetközi fe­szültség csökkentésében, a bé­ke és a népek biztonságának megszilárdításában — hang­súlyozta a továbbiakban Usz­tyinov marsall. — Kommu­nista pártunk a békeszerető lenini politikát folytatva, a testvérországokkal együtt ha­tározottan elutasítja a harcias imperialista körök minden olyan próbálkozását. amely megkísérel akadályokat gör­díteni a biztonsághoz és a népele közötti együttműködés­hez vezető úton. A kommunista párt és a szovjet állam következetes békeharcot vív a nemzetközi enyhülésért és a leszerelé­sért. Ugyanakkor megteszi a szükséges intézkedéseket az ország védelmi képességének további erősítésére. A kom­munista párt gondoskodása, a szovjet nép hősi munkája eredményeként hadseregünk és haditengerészetünk első osztályú harci technikával és fegyverzettel van felszerelve, a Szovjetunió védelmi poten­ciálja olyan szintű, hogy sen­ki sem kockáztatja- megsérte­ni országunk békés életét. A Szovjetunió fegyveres erői szent kötelességüknek tartják a szocialista haza megbízható védelmét, állandó harcké­szültségük bármely agresszor haladéktalan visszaverésének biztosítéka. A Szovjetunió fegyveres erői, a Varsói Szerződés test­vérországainak hadseregeivel egységes hadrendben készék megvédeni a szocialista vív­mányokat, méltón teljesíteni hazafias és internacionalista kötelezettségeiket. Éljen a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom! A felsorakozott csapatok dörgő hurrával válaszoltak a Szovjetunió honvédelmi mi­niszterének szavaira. Fölhangzott a Szovjetunió állami Himnusza, közben a közelben elhelyezett ütegek díszsortüzet adtak le. Govorov hadseregtáborpok parancsára megkezdődött az egységek felvonulása. A szemle parancsnokának gép­kocsiját a katonai zenei kö­zépiskola dobosai és harsoná- sai követték, majd a győzelem zászlói jeleitek meg a téren: a Szovjetunió fegyveres ala­kulatainak hatvan, sok győz­tes csatát látott zászlaját hozta egy díszalakulat. A hagyományoknak megfe­lelően a sort a Frunze aka­démia hallgatói nyitották meg, ezután a Lenin katona- politikai akadémia hallgatói következtek, a forradalmi harcok legendás komiszárjai­nak mai utódai. A Dzser- zsinszkij akadémia díszegvsé- ge következett, majd a Mali- novszkij marsallról elneve­zett harckocsizó akadémia hallgatói vonultak el a dísz­tribün, a mauzóleum előtt. A Kujbisev hadmérnöki akadé­mia a Szovjetunió egyik leg­régibb magasabb parancsnok­képző intézete; őket a Tyi- mosenko marsallról elnevezett vegyvédelmi akadémia hall­gatói követték feszes díszme­netben. A Gagarin repülőaka­démia, a Zsukovszkijról el­nevezett repülőmérnöki aka­démia hallgatói következtek ezután. Érdekes színfoltja volt a felvonulásnak, amikor a ha­ditengerészek kék csíkos, vö­rös csillagos zászlaja mögött megjelentek a lenini Komszo- molról elnevezett tengeralatt- járós tiszti iskola növendékei, őket a légideszant-egységek díszalakulata követte. A ha­tárőrség hallgatóinak impo­záns, rendkívül fegyelmezett menete hatalmas sikert ara­tott. A gyalog fölvonuló alaku­latok sorát a hagyományok­nak megfelelően az OSZSZSZK legfelsőbb taná­csáról elnevezett összfegyver- nemi tiszti iskola növendékei zárták, majd fegyelmezett so­rokban érkeztek a gépesített alakulatok járművei. A Ka- linyinról elnevezett tamanyi gárdahadosztály katonái kü­lönböző típusú páncélozott szállító járműveken haladtak át a téren. A gépesített alakulatok so­rát különböző hadműveleti Leonyid Brezsnyev és Alekszej Koszigin a november 7-i ju­bileumi díszszemlén. rakéták zárták. Az interkon­tinentális rakéták ezúttal sem szerepeltek a szemlén — mintegy jelképezve, hogy bár a Szovjetuniónak vannak ilyen fegyverei a potenciális agresszió elhárítására, nem kíván élni azokkal; nemzet­közi politikájában mindenek­előtt a támadó jellegű hadá­szati nukleáris fegyverek kor­látozására, teljes eltiltására törekszik. Az erőt sugárzó, impozáns díszszemle ötven percig tar­tott, majd megkezdődött a moszkvai dolgozók százezrei­nek színpompás felvonulása A tömegben mindenütt Leo­nyid Brezsnyevet, az SZKP és a szovjet állam más kiemel­kedő személyiségeit ábrázo­ló nagy méretű portrék, a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának októberi rendkívüli ülésszakát és az SZKP Köz­ponti Bizottságának, a legfel­sőbb tanácsnak és az orosz- országi föderáció parlament­jének a forradalom évfordu­lóját megelőző együttes ün­nepi ülését bemutató fényké­pek, tablók voltak láthatók. A moszkvai dolgozók jó hangulatú ünnepi felvonulá­sáról a szovjet rádión és tele­vízión kívül az Intervízió és az Eurovízió jóvoltából hely­színi közvetítésben számolt be a világ számos rádió- és te- levíziótársasága. A moszkvaihoz hasonló ün­nepi felvonulásokra került sor valamennyi szövetségi köztársaság fővárosában, a Szovjetunió nagyvárosaiban. Este kilenc órakor díszsortüz és káprázatos tűzijáték zárta az ünnepségsorozatot Moszk­vában, a köztársaságok fővá­rosaiban és a Szovjetunió hős városaiban. Fogadás a Kremlben A Szovjetunió Kommunista Pártjának Központi bizottsá­ga, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége és az ország minisztertanácsa hétJ főn kora délután fogadást adott a Kreml kongresszusi palotájában a Nagy Októbe­ri Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából. A fo­gadáson részt vettek az SZKP és a szovjet állam vezetői, élükön Leonyid Brezsnyewel, a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottságá­nak főtitkárával, a legfelsőbb tanács elnöksége elnökével. Megjelentek a fogadáson a Nagy Októberi Szocialista Forradalom évfordulójára Moszkvába érkezett külföldi küldöttek. A magyar párt- és kormányküldöttséget Kádár János, az MSZMP KB első titkára vezette. Ott voltak a testvérpártok küldöttei, a fej­lődő országok, a nemzeti fel­szabadító „ mozgalmak képvi­selői, a nemzetközi békemoz­galom, az európai biztonsá­gért küzdő nemzetközi bizott­ság kimagasló vezetői, a nem­zetközi Lenin-díj sok kitünte­tettje, a világ minden részé­ből a szovjet fővárosba ér­kezett közéleti személyiségek. Részt vettek az ünnepi foga­Somogyi Néplap A szovjet sportolók képviselőinek bemutatója a Vörös téren. dáson a Moszkvába akkredi­tált diplomáciai képviseletek vezetői. A vendégeket Leonyid Brezsnyev köszöntötte. Üdvözlő beszédében hangsú­lyozta: a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom évfordu­lójára készülve az egész szov­jet népet áthatotta a lelkese­dés, az új munkasikerek fe­lett érzett megelégedés, a hazafias büszkeség. Az ün­nepségek az ősi Vörös téren rendezett felvonulással s a fogadással érték el csúcspont­jukat. — Népünk ezekben a na­pokban áttekinti az elmúlt hatvan évet, s a jövőbe te­kint — mondotta. — Van mi­vel büszkélkednie. Az élet minden területén hatalmasat alkotott. A szovjet emberek ma jobban élnek, szellemi és anyagi téren egyaránt, mint eddig bármikor. Ugyanakkor jól látjuk, hogy van még mit tennünk, van még mit javíta­nunk, s tudjuk, milyen úton haladva kell ezt megvalósíta­nunk, és meg is fogjuk va­lósítani. A lenini párt vezette szov­jet nép előtt ragyogó, vilá­gos távlatok állnak. A nagy nép nagy jövő felé halad. Országunk új alkotmányá­ban eredményeink s vágyaink tükröződnek. Ezt az alkot­mányt egész népünk megvi­tatta és elfogadta. A vita nap­jaiban különösen világosan nyilvánult meg, miben áll leg­nagyobb erőnk: a párt és a nép megbonthatatlan egységé­ben. Ez az egység minden to­vábbi győzelmünk biztosítéka. A nagy Október 60. évfor­dulójának napjaiban ismét ki­jelentjük: a béke és a szo­cializmus elválaszthatatlan egymástól. Minden erőnktől telhetőt, megteszünk a háború veszélyének gyengítéséért, az államok közötti békés együtt­működés megszilárdításáért. Leonyid Brezsnyev beszéde végén a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom legyőzhe­tetlen ügyére emelte poharát, arra az ügyre, amely megvi­lágítja a népeknek a jobb jö­vőhöz vezető utat. Éltette a hős szovjet népet, Lenin nagy pártját, a Szovjetuniót, népé­nek szeretett hazáját, a fel- szabadulás a haladás minden erejének szilodaritását, a vi­lág tartós békéjét. A külföldi küldöttségek ne­vében Edward Gierek, a Len­gyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának első titkára mondott beszédet. Kádár János hazaiaduit Moszkvából Kedden délután elutazott Moszkvából a magyar párt­ós kormányküldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Köz­ponti Bizottsága első titkárá­nak vezetésével részt vett a Szovjetunióban a Nagy Októ­beri Szocialista Forradalom 60. évfordulója alkalmából rendezett jubileumi ünnepsé­geken. Moszkvából történt elutazá­sa előtt Kádár János megte­kintette a jubileumi kiállí­tást is. »Szívből gratulálunk az al­kotó művészeknek, a zsűri­nek, a szervezőknek a kiállí­táshoz, amely méltó az alka­lomhoz, a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom győzelmé­nek 60. évfordulójához« — ezeket az elismerő sorokat Kádár János írta a moszkvai jubileumi kiállítás emlék­könyvébe, miután megtekin­tette a nagy Október 60. év­fordulója alkalmából A lenini úton címmel rendezett ösz- szövetségi képzőművészeti tár­latot. A Központi Bizottság első titkárával együtt kereste fel a kiállítást Lázár György, az MSZMP Politikai Bizottságá­nak tagja, a kormány elnöke, Gyenes András, a Központi Bizottság titkára és Marjai József, hazánk moszkvai nagykövete. Részt vett a lá­togatáson Kádár János fele­sége is. Kádár Jánost, az MSZMP KB első titkárát, és feleségét, valamint Lázár Györgyöt, a Minisztertanács elnökét, a Politikai ' Bizottság tagját, Gyenes Andrást, a Központi Bizottság titkárát, illetve a küldöttség tagjait elutazásuk­kor — tegnap — a szovjet főváros Kijevi pályaudvarán Kirill Mazurov, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szovjetunió Minisztertaná­csának első elnökhelyettese, Konsztantyin Ruszakov, az SZKP KB titkára, Leonyid Szmirnov, az SZKP KB tag­ja, a Szovjetunió Miniszterta­nácsának elnökhelyettese és Borisz Gosztyev, az SZKP KB póttagja, a központi bizottság osztályvezetője búcsúztatta. Magya» úttörők virágcsok­rokkal köszöntötték Kádár Jánost, feleségét és a többi magyar vezető személyiségei, majd a Központi Bizottság első titkára szívélyes, baráti búcsút vett a szovjet veze­tőktől. A vonat helyi idő sze­rint 16 óra 40 perckor gör­dült ki a pályaudvarról. Ugyancsak kedden délután utazott el Moszkvából Gáspár Sándor, a Szakszervezetek Or­szágos Tanácsának főtitkára és Maróthy László, a KISZ Központi Bizottságának első titkát a, az MSZMP Politikai Bizottságának tagja, akik szintén részt vettek a jubi­leumi ünnepségeken. ünnepség a Csiky Gergely Színházban (Folytatás az 1. oldalról) — Soha el nem múló tisz­telet övezze azokat a honfi­társainkat, akik a szovjet hata­lom védelmében hősi halált haltak! Internacionalista pél­damutatásukat, helytállásuk kát még jobban meg kell is­mertetnünk a ma élőkkel, hi­szen követendő példaképeink. Azok az internacionalista harcosok, akik közöttünk él­nek, minél szélesebb körben osszák meg harcos élettapasz­talatukat, tanácsaikkal, ész­revételeikkel segítsenek ben­nünket országépítő munkánk­ban! Tudjuk, hogy megbecsü­lésükkel méltó emléket állí­tunk a nagy Októbernek. Klenovics Imre hangsúlyoz­ta, hogy a nagy Október szü­löttéi, harcosai, a fiatal vö­röskatonák, a forradalom ré­szesei hozták vissza számunk­ra az 1919 augusztusában el­rabolt szabadságot. 1945-ben felszabadulásunkért több tíz­ezer szovjet ember áldozta életét. Az ő életük és emlé­kük az egyre erősödő és iz­mosodó, megbonthatatlan ma­gyar—szovjet barátság egyik alapja. A Szovjetunió a há­rom évtized alatt fölbecsül- hetetlen értékű gazdasági és politikai- segítséget nyújtott a számunkra. A szónok ezután a XI. kongresszus és a megyei párt­értekezlet határozatainak megvalósulásáról beszélt, majd így fejezte be ünnepi beszédét : — Megyénkből is forró elv­társi jókívánságainkat küld­jük a szovjet népnek, a szov­jet embereknek. Őszinte tisz­telettel és hálával adózunk a Szovjetunió Kommunista Párt­ja jövőbe mutató, szilárd és következetes irányvonaláért. A nagy tapssal fogadott be­széd után felszólalt az ünnep­ségen A. A. Lozovik is. El­mondta, hogy a szovjet embe­rek örülnek azoknak a sike­reknek, amelyeket a magyar nép elér a fejlett szocialista társadalom építésében. Forrón üdvözlik a csepeli munkások jubileumi kezdeményezését. A Magyarországon ideiglenesen állomásozó szovjet katonák szívből örülnek az ipar és a mezőgazdaság fejlesztésében, az életszínvonal emelésében elért sikereknek, ök a bará­ti nutgyar néphadsereggel együtt őrzik a szocializmus vívmányait. Deák Ferenc zárszava után másfél órás magas színvonalú ünnepi műsor következett. Az októberi forradalom 60. év­fordulója tiszteletére rende­zett ünnepség az Internacio- náléval fejeződött be. Új SALT-egyezmény születhet az évvégéig Dobrinyin szovjet nagykövet nyilatkozata Heltai András, az MTI tu­dósítója jelenti Washington­ból: Az év végéig megszülethet az új SALT-egyezmény, azt követően pedig sor kerülhet a szovjet és az amerikai ve­zetők csúcstalálkozójára — je­lentette ki hétfőn az NBC tv-társaságnak adott nyilatko­zatában Anatolij Dobrinyin, a Szovjetunió, washingtoni nagykövete, az SZKP Köz­ponti Bizottságának tagja, aki 16 éve képviseli hazáját az amerikai fővárosban. Dobrinyin kérdésekre vála­szolva kijelentette: vélemé­nye szerint jó esély van rá, hogy még ez év végéig meg­szülessék az új hadászati fegyverzetkorlátozási egyez­mény, bár senki sem mond­hatja meg pontosan, meddig tarthatnak még a tárgyalások. »A dolgok távolról sem állnak olyan rosszul, amint azt vegyes amerikai bizottsá­gokban állítják« — célzott Dobrinyin egyes kongresszusi köröknek a készülő SALT- egyezmény elleni támadásaira. A szovjet nagykövet szerint lehetőség van. rá, hogy az egyezmény megszületése után létrejöjjön a szovjet—ameri­kai csúcstalálkozó, amely az elért eredmények alapján új ösztönzést adhat a további együttműködésnek. Dobrinyin kijelentette: jó alap van annak feltételezésé­re, hogy a közeli jövőben ösz- sze lehet hívni a genfi közel- keleti békekonferenciát. Jól­lehet a két társelnök, az Egye­sült Államok és a Szovjetunió nem kíván semmit a szém- , benálló felekre erőszakolni, készek építően hozzájárulni a békés rendezéshez.

Next

/
Thumbnails
Contents