Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)
1977-11-06 / 262. szám
Kiállítás az ifjúsági központban Október út.ián címmel tegnap kiállítás múlt — az Ifjúsági Lapkiadó vállalat rendezésében — a kaposvári Killián György Ifjúsági és Üttörő-mű- velődési Központban. A tárlatot Kálmán Katalin, a megyei KISZ-bizottság munkatársa nyitotta meg. Röviden megemlékezett az októberi forradalomról, és néhány szót mondott a nézőközönségnek a kiállítás születéséről. Az érdekes képanyagból és dokumentumokból, valamint az Ifjúsági Lapkiadó és a Kossuth Könyvkiadó termékeiből összeválogatott tablókon a nézők végigkísérhetik a Szovjetunió fejlődését a forradalomtól napjainkig. Öt részre oszlik az anyag: az ipart, a mezőgazdaságot, a politikai életet, a tudomány fejlődését és a magyar—szovjet barátságot mutatják be a paravánokon. A képekhez mindenütt mellékeltek néhány újságkivágást, folyóiratoldalt — így is illusztrálva: miként kíséri figyelemmel a magyar ifjúsági sajtó a Szovjetunióban élő emberek életét, a fontos eseményeket'. A közös építőmur/:át mutatják be — képben és írásban — a kiállítás végén. Az" orenburgi gázvezeték és a többi nagy beruházás építőiről szól ez a rész. A közeljövő nagy eseményére utal a VBKM által készített eredményjelző tábla fényképe, amelyen a moszkvai olimpia fölirata látható. Milvay Péter, Vontszemü Gábor, Polonyi Károly és Kozma Mihály az Ifjúsági Lapkiadó Vállalat grafikusai — egy szocialista! brigád tagjai — éjszaka is dolgoztak, úgy készült el időre a kiállítás. Sok munkájuk van — több városban is rendeztek hasonló tárlatot. Egy hétig várják a látogatókat az ifjúsági házban. A kiállított könyvek közül többet árusítani is fognak — jó időben az épület előtt. A kaposvári egészségügyi szakiskola KISZ-esei vállalták a kis könyvesbolt vezetését. AZ MSZHP SOMOGY, HEGVEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA XXXIII. évfolyam, 262. szám. Vasárnap, 1977. november 6. Nőtt a SZOT-beutaltak száma Jövőre többen üdülhetnek a f©idényben Jövőre csaknem 5600 szak- szervezeti beutalót vehetnek igénybe a somogyi szervezett dolgozók és családtagjaik: majdnem hatvannal többet, mint az idén. Ebben az évben az üdülőjegyek 20,6 százaléka szólt a főidényre, az arány 1978-ban már 23,5 százalékot tesz ki. Mindez kitűnik abból az előterjesztésből, amelyet legutóbbi ülésén jóváhagyott az SZMT elnöksége. Vannak szakmák, amelyeknek dolgozói — például a vaskohászok, a bányászok, a vegyészek stb. — az átlagnál nagyobb arányban kapnak üdülőjegyet. Somogybán a szervezett dolgozók arányát tekintve a MEDOSZ vezet — megelőzve a vasasokat, a KPVDSZ-t, az ÉDOSZ-t és az építőipariakat. • Jövőre 972 üdülő jegyet juttatnak a szervezett mezőgazdasági és erdőgazdasági dolgozóknak. A legtöbbet ezúttal is a. felnőttek belföldi kedvezményes üdüléséhez osztottak szét az ágazati szakszervezetek megyebizottságainak, ahonnét majd az alapszervezetekhez jut. Családos jeggyel 666 felnőtt és 338 gyermek pihenhet jövőre a SZOT üdülőiben; szanatóriumi jegyet majdnem 200-at, bel- és külföldi hajóüdülésre szólót pedig 470-et kaphatnak. Külföldi csereüdültetésben több mint 160-an részesülnek. A felnőttek belföldi kedvezményes üdültetése főként gyógyüdülőkben történik, ezenkívül 300 jegyet adnak ki a Balatonhoz, s több százat magaslati üdülőkbe. A jegyek turnusonkénti elosztásánál tekintettel lesznek a nagycsaládosok igényeire. Jövőre is gondoskodnak róla, hogy a gyermekgondozási segélyen levők gyermekeikkel együtt üdülhessenek, s az apróságok — a csecsemők is — megfelelő gondozást kapjanak a pihenés idején. 33 felnőtt és 27 gyermek tölthet így el együtt kellemes napokat. Az üzemi demokrácia fejlesztésének útjai A Béke és Szocializmus, a kommunista és munkáspártok elméleti-tájékoztató folyóiratának októberi számában Tódor Zsivkov, a BKP KB első titkára, a Bolgár Népköztársaság államtanácsának elnöke Október 60. évfordulóját köszönti és méltatja cikkében. Közli a folyóirat Alois Indra, a CSKP KB elnökségének tagja, a CSSZK Szövetségi Gyűlésének elnöke A szocialista parlament a népi hatalom eszköze című cikkét. Carlos Costa, a Portugál Kommunista Párt PB és Titkárságának tagja a párt országos konfe-1 renciájának eredményeit ismerteti. Az olasz kommunistáknak a helyi önkormányzati szervek munkájában szerzett tapasztalatait foglalja össze az az interjú, amelyet Nápoly, Torino, és más olasz városok kommunista polgármestereivel és egyéb tisztségviselőivel készítettek a folyóirat tudósítói. A Béke és Szocializmus szerkesztő bizottságának három tagja Magyarországon járt, s tanulmányozta az üzemi demokrácia fejlesztésének útjait, problémáit. Tapasztalataikról részletesen beszámolnak a folyóirat új számában. Q tervezettnél gyorsaiban A Dél-dunántúli Vízmű- és Közműépítő Vállalat tavaly októberben kezdte el az 541 milliós beruházást, a Kaposvár és Fonyód közötti vízvezeték építését. Ötvenöt kilométer hosszú vezeték épül azbeszt-cement, illetve acélcsőből. Edde határában egy kétezer köbméteres tárolómedencét építenek, Kaposváron pedig ötezer köbméterest fogadó- állomásnak, illetve üzemviteli épületeket. Az építkezés a tervezettnél gyorsabban halad. Fonyódon kezdték, s mór elérték So- mogyvár térségét. Három kilométerrel többet építettek, mint amennyit eddig az időszakig terveztek. A siker a szocialista brigádok munka- verseny-felajánlásainak köszönhető és olyan embereknek, mint például Horváth Tibor nehézgépkezelő, Zöld Lajos raktári munkás, Francsics István kubikos és Gombai László vasbetonszerelő. Rájuk és a hozzájuk hasonló munkásokra támaszkodva a vállalat tervezett 87 milliós termeléssel szemben az év végéig eléri a 108 milliót. Az Országos Vízügyi Hivatal beruházási operatív bizottsága két hete ellenőrizte a Kaposvár és Fonyód közötti vízvezeték építését. Akik ott voltak, elismeréssel szóltak a látottakról. — Munkásaink áldozatvállalásán kívül az is segített bennünket, hogy áprilisban szocialista szerződést kötöttünk négy vállalattal .— mondja Holl Lajos, a vízmű- és közműépítő Vállalat igazgatója —, s az eredetileg 1981 végére tervezett határidőt 1980. június 30-ra előre hozzuk. Házépítés - összefogással A Dunántúli Regionális Vízmű és Vízgazdálkodási Vállalat gépészeti osztályának öt szocialista brigádja — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére — vállalta a bér-munka- terv 700 ezer forintos túlteljesítését (az év végéig), smár most egymillió forintnál tartanak. A túlíeljesítési vállalás túlteljesítése végett különösen sokat tett a vákuumos talaj- vizszint-süllyesztő brigád, amelynek 7 tagja személyenként 370 ezer forint termelési értéket hozott létre. A gépészeti osztály szocialista brigádjainál hagyomány, hogy segítenek egymásnak a családiház építésében. Legutóbb a Hunyadi brigád egyik cigány dolgozója kapott 120 ezer forintos kölcsönt, s az építkezéshez a vállalat is hozzájárult. Ennek ellenére hiányzott még 40 ezer forint; a gépészeti osztály brigádjai elhatározták, hogy az említett összeg értékének megfelelő társadalmi munkát végeznek az építkezésen. Szocialista szerződést kötöttek a siófoki tanács költségvetési üzemével (jelenleg négy cigány családnak épít házat az üzem), s október elsején megkezdték az alapozást. Most már a tetőszerkezeten dolgoznak. Az év végére a család beköltözhet siófokkiliti házába. Csapatotthont arattak Ünnepélyes csapatotthon- avatásra sorakozott föl tegnap a kaposvári kisegítő iskola 3037-es Ságvári Endre úttörőcsapata. Fölcsendült az ének, majd versek, következtek; a pajtások novellákat, elbeszélés részleteket olvastak föl. Megelevenedett a múlt, a hatvan évvel ezelőtt forradalmi események egy- egy pillanata. • Ezután az úttörők köszöntötték azokat — s velük együtt ünnepeitek —, akik hosszú hetek fáradságos munkájával lehetővé tették, hogy most az évfordulóra emlékezve csapatotthont avathassanak. Kamper Antal igazgató mondott köszönetét az Agro- ber tervezőinek, az egyik honvédségi alkulat KlSZ-szerver zetének, az MHSZ-nek, a Kaposvári Lakberendező Ipari Szövetkezetnek és főként a Somogy megyei Állami Építőipari Vállalat fiataljainak. Ë vállalat tanulói vállalták a KISZ-védnökséget, s három hét alatt az elhanyagolt alagsori pincehelyiségekből barátságos csapatotthont vará- aoltak. Több tízezer forint értékű jtársadalmi munkával, az úttörőszövetség anyagi segítségével s:i;pen berendezett, barátságos és kényelmes csapatotthont teremtettek a pajtásoknak. Ez lehetővé teszi, hogy tanáraik irányításával' az eddiginél is eredményesebb közösségi munkát végezhessenek. A csapatotthon-avatást látványos tornabemutató zárta. A helyiségekben a tanulók rajzaiból és kézimunkáiból rendeztek állandó kiállítást. Orvosi rendelők a körzetekben Kaposváron már korábban elhatározták, hogy csökkentik a megyei rendelőintézet zsúfoltságát — úgy, hogy a körzeti orvosokat lehetőség szerint kihelyezik a körzetekbe. A gyógyítómunka hatékonyságát növeli, ha a körzeti rendelő a lakosság meghatározott részéhez közelebb kerül; így az orvos jobban megismerheti a gondjaira bízott embereket. Nemcsak a betegeket, hanem azokat is, akiknél még a megelőzés is segíthet. A gyógyítómunka ugyanis az orvosi feladatoknak csak egyik része: mind jobban növelni kell a megelőzésre fordítható időt. A kaposvári körzeti orvosi- rendelő-hálózatot folyamatosan telepítik ki a megyei rendelőintézetből. Már korábban megnyitottak egyet a Cukorgyár közben, s ezt követte az Ezredév utca. A hálózat fejlesztésének újabb állomása: a napokban megnyílt a Latinea Sándor utcai új körzeti orvosi rendelő. Ez a 7. számú körzetben lakókat menti meg a megyei rendelőintézet zsúfoltságától. Három körzeti .orvosi rendelő működik még a megyei rendelőintézet falai között. A jó hírre, hogy ők is sorra kerülnek, már nem kell sokat várniuk; a jövő év első negyedének végére átadják a Béke—Füredi-tömbben a 14. számú rendelőt is. Igaz, ez egyelőre átmeneti jellegű lesz, de — ha nem is végső megoldásként — segít a gondnkon. Célegyenesben a KITE taggazdaságai A nádudvari termelési rendszer somogyi taggazdasá- gai jól kihasználták a kedvező őszi időjárást. A hét végéig mindenütt befejeződött a jövő évi kalászosok vetése. Összesen csaknem 12 ezer hektáron került földbe a mag. A legnagyobb feladatot jelentő kukoricabetakarítást hat taggazdaságuk — köztük a göllei, a kaposmérői, a nagyatádi és az osztopánj tsz — már befejezte, a többi kilenc pedig az ünnepet követő napokban végez. A következő hét végére mind a tízezer hektár termése biztonságban lesz. A termésátlag eddig 52 mázsa — hárommal kevesebb a tervezettnél. Száz hektár híján befejeződött az 1147 hektárnyi cukorrépa szedése is. A 350 mázsás termésátlag itt is alatta marad a tervezettnek, a répa cukortartalma azonban jóval magasabb a korábbi években mértnél. Négy gazdaság már befejezte ezt a munkát, köz- zülük a somogyszili Ráksiban segít nagy teljesítményű gépével. <s§mn Három mosoly — Miért olyan sok a boldogtalan ember? — Mert száz boldog ember közül legalább nyolcvan nem tudja magárul, hogy boldog. * * • Az oroszlánkölyök egy embert kerget a fa körül. Az anyja rászól: — Hányszor mondtam, hogy ne játssz az ennivalóval ! * * * — • Nem hallotta, hogy kiáltok magának? — kérdezi a rendőr a gépkocsi- vezetőt. — Hallottam, de azt hittem, hogy az kiabál, akit elütöttem. Menfőötlet Az utasszállító hajó dióhéjként süllyed a hatalmas viharban. A helyzet kétségbeejtő. A kapitány ekkor az utasokhoz fordul: — Van önök között olyan mélyen hívő ember, aki még tud igazán imádkozni ? — Igen, én! — kiáltja egy férfi. — Nagyszerű! — mondja a kapitány megköny- nyebbülten. — Ugyanis egy mentőövvel kevesebb van. Panasz Egy asszony panasza: — Azt hiszem, megcsal a férjem, mert négy gyermekünk közül egyik sem hasonlít rám. Üzletben Cipőüzletben hallottuk: — Olvastam az újságban, hogy kaptak száz párat a legújabb modellből. — Kaptunk. — Felpróbálhatnám őket? A pincér nyeresége A gazdag vendég megszokott vendéglőjében mindennap busás borravalót ad a barátságos pincérnek. Egy napon azonban másik pincér szolgálja ki. Megkérdezi tőle: — Hol van a kollégája? Csak nem beteg? — Nem, de mától fogva nem ő fogja önt kiszolgálni — sugárzik az új pincér. — T\'nap este ugyanis kockajátékban1 elnyertem tőle önt! Koncert ) Az énekesnő koncertje a vége- felé közeledik. A hölgy nagyvonalúan ráadást akar adni, habár senki nem követeli. — Befejezésül éneklek egy bölcsődalt — mondja. Egy kritikus odasúgja a kollégájának: — Minek? Már úgyis alszik mindenki. Az MSZMP Somogy megyei Bizottságának lapja. Főszerkesztő: > JÁVORI BÉLA. Eőszerkesztő-h. : Paál pásztó Szerkesztőség: Kaposvár, Patines Sándor u. 2. Postacím : 7401, Telefon: 11-510, 11-511, 11-512. Kiadja a Somogy megyei Papkiadf Vállalat. Kaposvár, Palinca Sándoi utca 2. Postacím : 7401 Kaposvár, postafiók 31. Telefon: 11-51G. Felelős kiadó: Dómján Sándor. Beküldött kéziratot nem őrzünK meg és nem küldünk vissza; Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető a helyi postahivataloknál és posláskézbestlőknél. Előlizetési díj egy hónapra 20 PL Index : 25 557. ISSN 0133—0508. Készült a Somogy megyei Nyomdaipari Vállalat kaposvári üzemében. Kaposvár. Május 1. u. HU, Felelős vezető: