Somogyi Néplap, 1977. november (33. évfolyam, 257-281. szám)

1977-11-06 / 262. szám

Leningrad, a forradalom városa A Téli-palota előtti téren mindig turisták százai fényképeznek. Ma itt tartják az ünnepi fel­vonulást. Leningrád ünnepei, a Nyevszkij proszpektet — a hatalmas kandeláberek mel­lett — színes lámpafüzérek világítják meg. A járdák al­kalmi árusítóinál hetek óta nagy volt a forgalom: az ün­nepet — a Nagy Októberi Szocialista Forradalom hatva­nadik évfordulóját — köszön­tő képeslapokat tízesével, hú­szasával vásárolták az embe­rek és küldték ismerőseik­nek. A Néva-parti lüktető nagy­város történelme során sok jelzőt kapott. Nevezik Észak Velencéjének, a tenger kapu­jának, a műemlékek és a fehér éjszakák városának. A legszebb jelző — és er­re a legbüszkébbek a lenin- grádiak — igy hangzik: a forradalom városa. készült a Lenin nevét viselő első - atom jégtörő és a máso­dik, az Arktyika is innen in­dult el, hogy keresztülvágjon az Északi-sarkon. A Kirov- gyár traktorai 'nemcsak a Szovjetunióban, hanem a szocialista országokban is is­mertek. Leningrádban készült az első szovjet tv-készülék. Azt tartják: a legjobb minő­ségű készülékek itt kerülnek ki a munkások keze alól. Eb­ben a városban dolgozták ki a műkaucsukgyártás technoló­giáját, s az itteni mérnökök találmánya a házgyári tech­nológia, amely nemcsak a Szovjetunióban terjedt el, ha­nem — többek között — ha­zánkban is. A város négyszáz tudomá­nyos kutató- I és tervezőinté­zetnek ad otthont. Negyven­A világváros forgatagában csendet parancsol a Piszkarjovói temető. Közös sírban pihen a város hatszázezer védője és la­kója. Aki Leningrádba érkezik, nem mulasztja el, hogy tiszte­legjen a hősök emléke előtt. A somogyi barátságvonat 360 résztvevője is elhelyezte a temető emlékoszlopánál az emlé­kezés és a kegyelet koszorúját. tengerpartját. S a rajzok nyo­mán megindultak a földmun­kagépek, hogy a sétáim, pi­henni vágyó embernek itt is helyet készítsenek. Az ember alkotómunkája nyomán meg­változik a tengerpart képe, s ott, ahol a magas házak vé­get érnek, még nem a víz kö­vetkezik majd, hanem sétány. Leningrád a holnapra ké­szül: gazdagodik, változik, s ebben minden várost érintő nagy átalakulásból aktívan ve­szik ki részüket a lakók. Félt­ve őrzik az utcák, tisztasá­gát, a parkokat, a műemlék- épületeket és szobrokat: dol­goznak szabad időben a vá­rosért. A Nyári-kertben sétáló I nyugdíjas, a bevásárló házi­asszony, vagy a Kirov-gyár munkása éppen olyan büszke a városra, történelmére és új épületeire, mint az itt tanu­ló diák. Azt mondják, aki hosszabb időt tölt el a Néva- parti városban, egy kicsit le- ningrádivá válik: sodorhatja bárhová az élet, mindig fi­gyeli, miként változik, gazda­godik a város. Leningrád az idegent is megfogja. Még in­kább múlhatatlan emlékeket hogy abban, akit rövidebb vagy hossszabb ideig lakójává fogad. A szállodában — a vá­ros új büszkesége a Néva- parton — föltettem a kérdést: mire legbüszkébbek a lenin- grádiak? A válasz így hang­zott: Büszkék arra, hogy le- ningrádiak. Arra, hogy Lenin városában, a forradalom vá­rosában élnek. Dr. Kercza Imre A MACHETÉTŐL A KOMBÁJNIG Kuba az intézményesítés évében Három nyári hónapot töltött Kubában dr. Horváth Gyula, a Kaposvári Mezőgazdasági Főiskola fiatal adjunktusa, hogy tanulmányozza a latin­amerikai ország mezőgazdasá­gának fejlődését, a forrada­lom utáni agrárkultúra alaku­lását. Három könyvtárnak volt rendszeres látogatója. Több mint hatvan könyvet ol­vasott el spanyol és portugál nyelven, találkozott mezőgaz­dasági munkásokkal, látta a cukomádaratókat, az ültetvé­nyeken dolgozókat, s emellett természetesen volt ideje arra is, hogy megismerkedjen ku­bai emberekkel. — össze tudná-e foglalni, mi jellemzi ezt az évet Kubá­ban? — Minden év valaminek a jegyében telik el; az idei az intézményesítés éve. Tanácsok veszik át a forradalmi köz- igazgatási intézmények helyét. Ennek a megvalósulását lát­tam falun, városban. A má­sik jellemző változás a mező- gazdaságban történik: az idén kezdődött meg a termelőszö­vetkezetek intenzív szervezé­se. — Miért csak most, a for­radalom után majdnem húsz évvel? — Ehhez ismerni kell a for­radalmi Kuba történetét, az örökölt agrárviszonyokat. A föld hetven százaléka cukor­nádültetvény volt, s ma is az. Ezeket a latifundiumokat a földreform idején, 1959-ben államosították, s a nagybirto­kokon megalakították az álla­mi gazdaságokat. 1963-ben a fennmaradó, 67 hektárnál na­gyobb földterületeket — ame­lyek lényegesen kevesebb és kisebb táblából álltak, myit a cukomádültetvények — kiosz­tották a nincstelenek között. 1977-ben arra ösztönzik a tu­lajdonosokat, hogy a többi szocialista országhoz hason­lóan, ők is a fejletteb, gazda­ságosabb tulajdonosi formát, a termelőszövetkezetet válasz­szák. — Hogyan zajlik le a szer­vezés? — önkéntességi alapon. Aki úgy dönt, hogy belép, viszi a földjét, kap egy kertet és gyakran egy lakást is a falu­ban, hiszen a tulajdonosok mostanáig a birtokukon lak­tak, egymástól távol. — Miből fedezik a lakás­építés költségeit? — Nagyon érdekes és sajá­tos módon zalik az építkezés. Az állam adja az építőanya­got, az eszközöket, valamint egy szakembert, aki irányítja az építkezést. A munkahelye­ken — tehát a termelőszövet­kezetekben is — úgynevezett mikrobrigádok alakulnak, amelyek elvégzik a munkát. Munkatársaik addig az üzem­ben, gyárban helyettük is ter­melnek. — örökölt viszonyokat em­lített. Hogyan nőtt ki ebből a' mai kubai mezőgazdaság? — Hatalmas fejlődésen ment át. Ezt számokkal is le­het bizonyítani. A sertéshús- termelés háromszorosára, a to­jástermelés hatszorosára nőtt. A kubai tej a forradalom előtt nem fedezte a szükség­letet, most igen. A gyerekek például ingyen kapják ezt a fontos táplálékot. A szigetor­szág halászatból származó be­vétele meghaladja az 50 mil­lió pesót. Ebben természete­sen részük van a szocialista országoknak is. Főként azóta egyenletes a fejlődés, amióta Kuba tagja a KGST-nek. A most említett adatokat azon­ban csak akkor lehet igazán értékelni, ha tudjuk: a me­zőgazdasági termelés gépek, eszközök nélkül indult. A for­radalom utáni mezőgazdaság mindössze kilencezer traktor­ral rendelkezett. Most 54 ezer van. Mostanáig egyetlen esz­közzel, a machete nevű hosz- szú késsel dolgoztak a cukor­nádaratók. Az idén épült meg szovjet segítséggel az első cu- kornádkombájn-gyár, amelyet a Nagy Októberi Szocialista Forradalom 60. évfordulója tiszteletére avattak föl. 1980- ban már évente 600 kombájn kerül ki innen. A gépesített aratás révén felszabaduló munkaerőt az egymás után épülő ipari üzemekben foglal­koztatják. — A forradalom előtt nem volt az országnak számottevő nagyipara. — Az amerikaiak nem tele­pítettek ipart. A szocialista kölcsönnel épített gyárak ve­tették meg az ipar alapjait Kubában. Megtízszereződött az acéltermelés, meghárom­szorozódott a gépgyártás. Most egy szovjet segítséggel épülő atomerőmű tervein dolgoznak a szakemberek. —■ A forradalom győzelme után elég sok szakember ér­kezett Kubába a szocialista országokból, köztük hazánkból is. Találkozott velük? — Hogyne! De nemcsak ma­gyarokkal : szovjetekkel, bol­gárokkal és az NDK szakem­bereivel is. Még mindig je­lentős .szellemi kapacitást biz­tosítanak a szocialista orszá­gok, de közben kikerültek az egyetemről a fiatal kubai mérnökök, tanárok, orvosok, közgazdászok. 1958-ban 15 ezer egyetemista tanult az or­szágban, 1975-ben 83 ezer. — Milyen az alsó- és közép­fokú oktatás? — 1961-től államosították és ingyenessé tették az okta­tást. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nincs tandíj, hanem azt is, hogy az általános és kö­zépiskolások a ruhát és az ét­kezést is áz iskolában kapják, ingyen. Iskolavárosokban lak­nak, s csak a hétvégét meg a ■szünidőt, töltik otthon. Erre azért volt szükség, mert sok volt a tanya, ahol nem lehe­tett külön iskolákat létesíteni. A középiskoláknak ott is több fajtája létezik. A legelterjed­tebb a Ceiba típusú, ahol a gyerekek rendszeresen mun­kát is vállalnak, természete­sen szervezetten, s az ebből származó jövedelmet az ellá­tás kiegészítésére, közös ház­tartásuk kiadásainak fedezé­sére fordítják. Nekem nagyon tetszett ez a forma: a mun­kára nevelés egyik legjobb módszerének tartom. Az anal­fabétizmus felszámolásáról nálunk is sokat írt a sajtó. A forradalom előtt Kubában a lakosság negyven százaléka írástudatlan volt, most gya­korlatilag megszűnt az anal­fabétizmus. — Mi a véleménye a kubai egyetemistákról? — Rokonszenves emberek. Ami legjobban tetszett: a vi­dámságuk. Ez egyébként va­lamennyi kubai emberre vo­natkozik. Én még annyi jó­kedvű, mosolygó embert éle­temben nem láttam, mint ott. Céltudatosságuk is megraga­dó. Amikor befejeződik a ta­nítási év, szinte mindenki ön­kéntes társadalmi munkára megy. — A szakmai tapasztalat­szerzésen kívül mi volt a leg­nagyobb élménye? — Találkoztam érdekes em­berekkel, jártam a híres kro­kodilfarmon és részese vol­tam a több mint három hétig tartó karneválnak. Szinte mindenki kint volt Havanná­ban a tengerparton és énekelt, táncolt, jelmezesek tömege vonult fel. Euróoai ember ne­hezen képzeli el, milyen lát­ványosság ez. De utána kez­dődik a munka. És mindenki a helyén van. S. M. Az orosz barokk gyöngysze­me, a Téli-palota előtti tér történelmet formáló esemé­nyek tanúja. Az 1905-ös for­radalom idején — amikor II. Miklós cár a tömegbe löve­tett — ezer ember maradt itt holtan. A palota ostroma je­lentette a Nagy Októberi Szo­cialista Forradalom kezdetét. A városi tanács homlokza­tát öt kitüntetés díszíti. A somogyi barátságvonat részt­vevőinek a várost ismertető séta során nem mulasztották el megmutatni a kitüntetése­ket sem. Leningrád 1953-ban Lenin-rendet kapott. A Vörös Zászló-érdemrendet a polgár- háborúban tanúsított maga­tartásáért ítélték oda. 1967- ben — az ötvenedik évfordu­lón — Októberi Érdemrend­del tüntették ki. A második Lenin-rendet a Hős város ki­tüntető címmel együtt adták át. Az épületben Leningrád mai életét irányítja és jövőjét for­málja a 651 tagú városi ta­nács. Tagjainak — a Szovjet­unió új alkotmányának lénye­gi változást is kifejező megfo­galmazása szerint — a nép küldötteinek legfőbb feladatuk a gyorsan fejlődő nagyváros igényeinek mind teljesebb mértékű kielégítése. Leningrád ma a Szovjetunió második legnagyobb ipari vá­rosa. A tenger közelsége miatt régi hagyományai vannak itt a hajógyártásnak, öt hajó­gyártó üzemének termékeit nriTii tengereken ismerik. Itt egy felsőoktatási intézetében — egyetemein és főiskoláin — Európa sok országának fiai szereznek korszerű ismerete­ket. A Leningrádi Állami Egyetem — ahol világhírű tu­dósok sora tanult és tanított — éppen ezekben az években bővül, fiatalodik. A Néva- parti épületeket kinőtte már, s egyre több kara, intézete költözik Petrodvorecba, az új egyetemi központba. A forra­dalom városa a fiatalok vá­rosa is. Utcáin, terein mindig lehet találkozni könyvet szo­rongató diákokkal és könyvet forgató felnőttekkel. A város ipari termelése tíz év alatt tizenkétszeresére emelkedett, s a legutóbbi két ötéves tervben több lakást építettek, mint amennyi a régi Péterváron összesen volt- Leningrád mostani ötéves ter­vében is fő helyet kapott a lakásépítés: a tervidőszak vé­géig egymillió ember költö­zik új otthonba. A lakások 60 százaléka korszerű techno­lógiával előre gyártott ele­mekből épülő állami lakás. A többit hagyományos techno­lógiával vagy szövetkezeti formában építik fel. A régi — történelmi — városrészt már rég körülfogta az új város. Leningrád a tenger felé is terjeszkedik, mert bár a Finn­öböl partján épült, egyáltalán nem hasonlít a kikötővárosok­hoz. A parton iti nem volt sé­tány: a várostervezők most rajzolták pauszra, hogy mi­ként képzelik el Leningrád Egy barát vallomása „ Távol a szülőföldemtől otthon vagyok” Markáns, erőteljes alakja, megfontolt, nyugodt hangja az orosz népmesék hőseit idézi. Őszbe vegyülő haja, arcát öve­ző szakálla fokozza ezt az ér­zést. S főként a ruháját bo­rító kitüntetések, érdemren­dek szalagjai. Ezek arról val­lanak, hogy Alekszej Ny. Pjszola megjárta a második világháború sok nehéz csatá­ját. — Partizánként harcoltam. Csak azt tettem, amit nagyon sok szovjet ember: védtük ha­zánkat a német fasiszták el­len ... Szaval nyomán megeleve­nednek a küzdelmekkel teli nehéz esztendők. Látom őt a Belorusszia falvait körülölelő erdőkben, a partizánok fel­legvárában, a brjanszki erdő­ben meg a Pripjaty-mocsarak- ban. Nem a lemondásról, a szenvedésről beszél. Azokról a harcostársakról szól, akik most ott pihenik örök álmukat vala" melyik óriási fa tövében; azokról, akik a harc során éle­tüket áldozták. — Sok magyar harcolt a partizánosztagunkban. A kö­rülmények nem tették lehető­vé, hogy megtudjuk a teljes nevüket, s azt, hogy Magyar- ország melyik táján van az otthonuk ... Jóska, András, István .... csak a keresztne­vüket tudtuk, s ők szintén így ismertek bennünket. Számom­ra Jugoszláviában ért véget a háború. Hazautaztamban el­szorult szívvel láttam, milyen pusztítást okozott a háború magyar barátaim, harcostár­saim hazájában is. Azóta most vagyok itt először. Örülök, hogy az októberi forradalom győzelme 60. évfordulójának küszöbén jöhettem ide. Ku- bánban születtem, távol innen, mégis otthon érzem magam. Nemcsak azért, mert ezek a gazdagon termő magyar tájak szülőföldemre emlékeztetnek. Ismerősöket jöttem keresni. Mindenütt az arcokat figyel­tem, hátha akad közöttük, aki ott volt a partizánok sorai­ban. Ismerősök helyett bará­tokra leltem, akik őszinte sze­retettel, testvérként fogadtak mindenütt. Találkozhattam olyan veteránokkal, akik 1917- ben ott küzdöttek a forrada­lom bölcsőjénél, s talán közü­lük nem egy édesapámmal is együtt harcolt hat évtizeddel ezelőtt... Kubánban született. Moszk­vában él. Alekszej Ny. Pjszo­la — éppúgy, mint a többi szovjet ember — az igaz ba­rát őszinte örömével beszél arról, mit látott hazánkban, milyen élmények, benyomások érték. — Építész vagyok. Jártam Debrecenben és Budapesten. Ezeken a helyeken és Kapos­váron is láttam sok szép, új lakóházat, városnegyedet, a magyar építészek, építőipari munkások nagyszerű munká­jának az eredményeit. Láttam a jól öltözött, boldog embere­ket, fiatalokat és felnőtteket. S. mindenütt éreztem a barát­nak járó őszinte tiszteletet. Végtelenül jólesett, ahogy a magyar nép a forradalom győ­zelmének megünneplésére ké­szült. Ismerősöket keresett, bará­tokat talált. Most ő is Moszkvában ün­nepel, a sok millió szovjet emberrel együtt. Köszöntik' a forradalom győzelmét, a tör­ténelmi nap óta elért eredmé­nyeket. Szalai László Ritka kéziratok Két és fél évszázaddal ez­előtt, 1714-ben a pétervári ' nyári palota egy kis könyv- gyűjteményéből I. Péter orosz cár rendeletére megalakítot­ták Oroszország első nyilvános könyvtárát. Jelenleg 15 millió könyvet őriznek itt. Nevét —■ a Szovjetunió Tudományos Akadémiájának könyvtára — az egész világon ismerik. A könyvtár egyik legjelen­tősebb gyűjteménye a VI—- XVIII. századból származó eredeti könyvek és kéziratok, amelyek száma állandóan nö­vekszik. Évente a Tudományos Akadémia több tucatnyi ex­pedíciója kutatja' fel a Szov­jetunió legtávolabbi vidékein is a régi könyveket és kézira­tokat a könyvtár gyűjteménye számára. Néha olyan könyvek kerül­nek a laboratóriumba, ame­lyek az érintéstől is porrá vál­nak, vagy ellenkezőleg, olyan pergamen lapok, amelyek több évszázados hányattatásuk so­rán összeragadtak és fadarab­hoz hasonlítanak. A laboratórium munkatár­sai gyakran tesznek szenzá­ciós fölfedezéseket, amelyek igazolnak vagy elvetnek ko­rábbi tudományos feltevése­ket. Hosszú ideig kétséges volt például, hogy eredeti-e a XII. századból származó Igor ének kézirata. A laboratórium tudósai az ősi kéziratot, res­taurálva bebizonyították an­nak eredetiségét. A laboratórium munkatár­sai a tudományos kutatóinté­zet munkatársaival közösen olyan új típusú papírt dolgoz­tak ki, amelyen ezer évig Is fennmaradnak a rányomtatott szövegek.

Next

/
Thumbnails
Contents